A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelmi fikció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelmi fikció. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. augusztus 4., kedd

Shen Tao: A ​poéta császárné

 


A Next21 Kiadó gondozásában megjelent fantasy egy sötét, intrikákkal teli világba kalauzolja az olvasókat, ahol a hatalomért folytatott harc és a morálisan összetett karakterek kerülnek a középpontba. Tartsatok velünk a Blogturné Klub állomásain, ismerjétek meg a könyvet több blogger szemén keresztül, és a bejegyzések végén ne felejtsetek el részt venni a nyereményjátékban!

Next21 Kiadó, 2026
432 oldal
Fordította: Békési József
Goodreads: 4,40
Besorolás: fantasy, történelmi fikció

A császár haldoklik, birodalmának lakói pedig éheznek. A nincstelen Vej Jin kénytelen jelentkezni az Azálea-dinasztia egyik trónörököse, Ter-zsen háremébe, hogy megmentse éhínségtől sújtott családját és faluját.

Az intrikákkal teli palotában veszély és halál leselkedik rá minden sarkon. A hercegek hatalmi játszmáiban az egyik legfontosabb fegyver a költészet: egy jól megírt mágikus vers gyógyít, vagy éppen halálos sebet ejt, a betűbűvölő szándéka szerint.

Vej Jin jól tudja: ha meg akarja védeni magát Ter-zsen kegyetlenkedéseivel szemben, a költészet mesterévé kell válnia, s bár ez a nők számára szigorúan tilos: titokban írni és olvasni tanul. Egy ponton rádöbben, hogy nemcsak a saját jövője a tét, a birodalom sorsa is tőle függ.

Ez a történet úgy hat, mint egy lassan megforgatott penge a szívben: kegyetlen, brutális, és mégis ellenállhatatlan.

Őszinte leszek, sokáig hezitáltam, hogy elolvassam-e a könyvet, lévén nem vagyok valami nagy versimádó és a fülszöveg alapján féltem, hogy tele lesz tűzdelve a regény versekkel. Aztán az egyik blogger barátnőm, aki már olvasta a könyvet, megnyugtatott, hogy nem egy "verseskötet" a regény, úgyhogy végül belevágtam. És milyen jól tettem!

A poéta császárné története egy fiatal nő, Vej Jin sorsát követi nyomon, aki, hogy megmentse családját és népét az éhezéstől, a kegyetlen trónörökös, Ter-zsen háremébe jelentkezik. A férfi pedig részben, hogy kiszúrjon a saját családjával, részben pedig a folyamatos alkoholmámor miatt, a szegény és nincstelen lányt választja a sok gazdag és befolyásos fiatal nő közül. Vej Jin így a kegyetlen és kiszámíthatatlan császári udvarba kerül, ahol megpróbál boldogulni és főleg életben maradni. Egy olyan világba jut, ahol minden szónak és minden mozdulatnak jelentősége van és könnyen az életével fizethet az, aki rossz emberben bízik meg vagy rossz oldalt választ. A főhősnőnknek nemcsak a palota intrikáival és az ellene szőtt összeesküvésekkel kell szembenéznie, hanem azzal is, hogy egy olyan férfi mellett kell helytállnia, akinek a hangulata és döntései sokszor teljesen kiszámíthatatlanok. Ahhoz, hogy túléljen, minden intelligenciájára és ravaszságára szüksége van.

Őszintén? Nem számítottam rá, hogy ennyire magával fog ragad ez a történet. Ez tipikusan az a regény, ami szinte az első oldalon beszippant magába és csak az utolsó oldalakon ereszt. Az egészet egy nap alatt kiolvastam, annyira képtelen voltam elszakadni a történettől.
Nehéz leírni, hogy mennyire imádtam. Fondorlatos, izgalmas és tele van olyan cselszövésekkel, amelyek miatt egy pillanatra sem lehet hátradőlni. Többször is az jutott eszembe olvasás közben, hogy ez szinte olyan, mint egy távol-keleti Trónok harca, Kiera Cass Párválasztó sorozatával ötvözve, csak itt a leendő ágyasok TÉNYLEG el akarják tenni a riválisukat láb alól. Mindenkinek van valamilyen rejtett célja, minden döntésnek súlya van, és egyetlen rossz lépés is végzetes következményekkel járhat.

A főhősnőt szinte azonnal megkedveltem. Nem azért, mert hibátlan lenne, hiszen ebben a világban nehéz hibátlannak és szeplőtelennek maradni, hanem mert rendkívül intelligens és elképesztően jól alkalmazkodik ahhoz a veszélyes világhoz, amelybe került. Nemcsak az ágyasokkal, vagy a császári családdal kell megküzdenie, hanem ott van a leendő férje is. Ter-zsen egy pszichopata. Nem tudok rá jobb szót mondani. Élvezi, ha bánthat másokat - verbálisan és fizikálisan is, de nála két végleg van. Vagy szadista módon kivégez, vagy "csak" bánt és utána azért hoz rendbe, hogy másnap újra kezdhesse az egészet elölről. Na egy ilyen vőlegénnyel (és persze utána férjjel) kell Vej Jinnek nap, mint nap élnie. És ez brutális. A gyengébb gyomrúaknak nem is való ez a regény és erre a szerző a könyv elején figyelmeztet is! Imádtam, ahogy a főhősnőnk egyre közelebb tudott kerülni ehhez az őrülthöz és nap, mint nap jobban tudta kezelni őt. Nem erővel vagy hangos jelenetekkel, hanem intelligenciával, türelemmel és megfelelő időzítéssel. Vej Jin lehet, hogy paraszti sorból jött, de az erejét nem szabad alábecsülni. És ezt a férje is egy idő után belátta.

A könyv egyik legnagyobb erőssége számomra mégis a hangulata volt. Az írónő tökéletesen adta át, milyen lehetett egy császári palotában élni. Nemcsak a pompát és a gazdagságot mutatta meg, hanem azt is, hogy milyen nehéz lehetett túlélni egy olyan helyen, ahol szinte minden mosoly mögött valamilyen érdek húzódik meg.

Ami sok olvasónak meglepetés lehet, hogy a történetben gyakorlatilag nincs romantikus szál. A mai fantasyk és romantasyk világában, ahol néha már nem egy, hanem kettő-három-négy szerelmi érdeklődő is verseng a főhős / főhősnő kegyeiért, ez elsőre szokatlan lehet. De őszintén? Egy pillanatig sem hiányzott. A politikai játszmák, az udvari intrikák és a hatalmi harcok annyira érdekesek voltak, hogy tökéletesen kitöltötték a történetet. Persze lehet mondani, hogy ott van Vej Jin és a férje Ter-zsen kapcsolata... de ezt mindennek mondanám, csak romantikusnak nem:).

És ami a legjobb: az utolsó oldalakig lehet izgulni azon, hogy végül mi lesz a szereplők sorsa. Egyszerűen imádtam, hogy a szerző képes volt folyamatos bizonytalanságban tartani az olvasót, és sokszor fogalmam sem volt, hogy végül ki kerül ki győztesen ebből a veszélyes játszmából. És miért "poéta császárnő" a regény címe? Igen, vannak benne versek, igen, fontos szerepük van a verseknek, de többet nem árulnék el, mert akkor már spoilereznék. 

Összességében A poéta császárné egy lebilincselő, intrikákkal teli történet, amely elsősorban azoknak fog tetszeni, akik szeretik az erős női karaktereket és a keleti történelmi környezetet. Ha pedig hozzám hasonlóan imádjátok a Trónok harca-féle hatalmi harcokat, csak éppen keleti köntösbe bújtatva, akkor ezt a könyvet semmiképpen se hagyjátok ki.

Borító: 
"Színes, szagos", figyelemfelkeltő. Nekem nagyon bejön.

Kedvenc karakter: Vej Jin

Szárnyalás: a történet és a főhősnő lelki ereje

Mélyrepülés: - 

Érzelmi mérce: izgalom, feszültség, néha elborzadás és sok-sok idegeskedés

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!


Nyereményjáték:
A Blogturné Klub és a Next21 Kiadó jóvoltából egy szerencsés olvasó megnyerheti a könyv egy példányát.
A játék során minden állomáson találtok egy állítást a kötetről. A feladatotok csupán annyi, hogy eldöntsétek: igaz vagy hamis, majd a helyes választ írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

A könyvben nincs mágia.

A blogturné további állomásai:
Július 31 - Ambivalentina
Augusztus 02 - Readinspo
Augusztus 04 - Kelly és Lupi olvas

2026. június 21., vasárnap

Jenni Fletcher: A ​herceg nem jár egyedül

 


Miss Caro Foyle az elsőbálozó időszakát Londonban tölti a nagymamájánál, de hamar rászedi egy alattomos férfi. Bár nem kompromittálódott, mégis úgy dönt, hogy nem érdekli a férjfogás, ám Londonba érkező édesanyja vérszemet kap, amikor a szomszédságba beköltözik a Campion hercege a féltestvérével.

Tartsatok bloggereinkkel A herceg nem jár egyedül című regény blogturnéján, és ne felejtsetek el játszani, ugyanis egy olvasónk a turné végén megnyeri a könyvet a Menő Könyvek Kiadónak hála!

Menő Könyvek, 2026
336 oldal
Fordította: Balássy Fanni
Goodreads: 4,11
Besorolás: történelmi fikció, történelmi romantikus

Caro Foyle-nak elege van a szezonból. Megpróbál talpra állni a szökéses botránya után, és egyetlen porcikája sem kíván a bálterembe lépni. Mielőbb haza akar jutni, hogy távol a társaság éles szemétől és élénk fantáziájától kitalálja, mit kezdjen az életével. Azonban nagymamája tanácsára úgy dönt, mégis kivár, mert London elhagyásával csak még több figyelmet vonna magára.
Amikor a szomszéd házba beköltözik egy jóképű herceg és annak megnyerő féltestvére, Caro minden korábbi terve fenekestül felfordul.
Egy újabb elsőbálozós romantikus regény a Hogyan veszítsünk el egy grófot tíz hét alatt című kötet szerzőjétől.



Ezt a regényt azért választottam, mert a borító és a fülszöveg együttesen hozta meg rá a kedvemet. Érdekes egyébként, hogy ez a kötet a Hogyan veszítsünk el egy grófot tíz hét alatt című regénynek mintegy spin-offja, hiszen a mostani főhősnő szerepelt abban a regényben is, az ottani főhősök pedig itt vendégszerepelnek. De ez nekem is csak a történet végefelé tünt fel, addig sima önálló kötetként olvastam. De megnéztem a Goodreadsen és érdekes módon ott is különálló regényként szerepelnek.

A regény címe – A herceg nem jár egyedül – szintén egy anno nagyon sikeres YA mozifilm címét utánozza le (A csaj nem jár egyedül), de őszinte leszek, túl sok köze nincs hozzá. Ennek a regénynek a főhőse Caro, aki egy szökéses botrány után tér vissza a londoni életbe. Mint fiatal hajadon, nagy teher nehezedik a vállára, hiszen a szezon alatt férjet kellene találnia magának. A fiatal lánynak a botrány után viszont egyáltalán nincs kedve sem férjhez menni, sem a férfiak társaságához, így elég nehéz helyzetbe kerül.
A helyzet azonban megváltozik, amikor új szomszédjuk lesz, Campion hercege és a féltestvére, Marmaduke személyében. A lány édesanyja azonnal a hercegre „hajt”, de Caro a kevésbé rangos és gazdag Marmaduke-kel kerül jó barátságba. És hogy ki lesz a befutó? Tippelni lehet, szerintem nem kell hozzá sok gondolkodás, de azért érdemes végigolvasni a könyvet.

Emlékszem, hogy az előző könyvet is szerettem, de nem igazán voltam tőle nagyon elájulva. Épp elég sok hasonló stílusú könyvet olvastam már, ahol igen, a fiatal, előkelő hölgyek legnagyobb problémája, hogy melyik főrangú urat (lehetőleg azért fiatalt és jóképűt) fogják meg maguknak.

A két fiú testvér pedig messzebb nem is állhatna egymástól. A „jó parti” herceg, Rafe, szőke, egy félisten kinézetével bír, de mellette gőgős és magának való. Nem akar nősülni, szeretne kimaradni ebből a „mókából”, de a hercegséggel járó kötelezettségek közé tartozik a nősülés is, amire az édesanyja folyamatosan figyelmezteti is.
A „kevésbé jó parti”, Marmaduke pedig "csak" egy féltestvér, jóval kevesebb pénzzel, kinézetre sem az a herceg típus, még akkor sem, ha ő is jóképű (természetesen:). 
Kettőjük közül nálam egyértelműen az idősebb volt a kedvenc. Valahogy sokkal jobban meg tudott fogni az a visszafogottabb, kötelességtudóbb karakter, mint a lazább, könnyedebb testvére.
Rajta nagyon érződik, hogy mennyire nyomja a vállát az, amibe beleszületett. Nem feltétlenül azt teszi, amit szeretne, hanem amit elvárnak tőle, és emiatt sokszor kicsit távolságtartó, sőt, néha túl merev is. De Caro mellett elkezd feloldódni és őszinte leszek, én végig azért szurkoltam, hátha ő lesz a "befutó"...
A fiatalabb testvér ezzel szemben sokkal lazább, könnyedebb figura, ő hozza a humort és az oldottságot, de természetesen őt se könnyű kiismerni, van benne valami titokzatosság. De valahogy az ő karakterét kevésnek éreztem ahhoz, hogy közel tudjon kerülni hozzám. 
Caroval azonban nem ez volt a helyzet. Ő rettentő szimpatikus volt már a történet elejétől kezdve, még úgy is, hogy hordozta az akkori kor "naívságát", nagyon szurkoltam neki, hogy sikerüljön véghezvinnie azt, amit szeretett volna. 
Marmaduke (édes jó istenem, aki kitalálta ezt a nevet....) és Caro kapcsolata szépen lassan alakul ki, az évődés, a barátság szintjein átkerülve jutnak el oda, hogy ebből akár több is lehet. A vonzalom már az elejétől ott van köztük, de idő kell, mire ebből szerelem lesz - persze ebben közrejátszik Caro rossz élménye és Marmaduke "nem vagyok elég jó senkinek, hiszen én csak egy féltestvér vagyok" gondolatvilága is. Ez a kettőjük között fennálló bizonytalanság az, ami viszi előre a történetet, hiszen bár gondoljuk, hogy ki lesz majd egy pár a kötet végére, azért egyáltalán nem volt biztos semmi...

És a történet vége? Igen, kiszámítható volt valahol, de mivel ez egy történelmi romantikus, így mindenki megkapta, amit szeretett volna (kivéve Rafe, de ahogy láttam a következő regény az ő története lesz, amit alig várok!!!). Én picit tovább vittem volna Caro és Marmaduke történetét, hiszen szerintem volt még bőven a sztoriban több is, de gondolom a következő regényben majd vendégszerepelnek és akkor megnézhetjük, hogy hová jutott el a kapcsolatuk.

Összességében ezt a történetet jobban szerettem, mint az előzőt, egy kellemes, néhol humoros, szórakoztatót és érzelmes történet. Ez tipikusan az a könyv, amit jólesik kézbe venni egy hosszú nap után, amikor csak simán ki akarsz kapcsolni és elmerülni egy másik világban. 

Borító: Nagyon szeretem az ilyen hangulatú borítókat, és itt is rögtön megfogott. Elegáns, kicsit sejtelmes, és pont annyit mutat a szereplőkből, hogy beinduljon a fantázia, de ne vegye el a saját elképzeléseimet. Teljesen passzol a történet hangulatához.

Kedvenc karakter: Caro és Rafe

Szárnyalás: a karakterek közti dinamika 

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: romantikus, minden az adott kor keretei között maradva

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!


Nyereményjáték:
Ezúttal nemesi rangokat / címeket keresünk! Minden oldalon találtok egy rövid jellemzést, amiből ki kell találnotok, melyik rangra gondoltunk, és be kell írnotok a Tally megfelelő sorába.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A ……. rang a történelmi nemesi és főnemesi rangsor legfelső, az uralkodók (királyok, császárok) alatt álló szintje. A ………. történelmileg önálló területeket irányító hadurak voltak.


A blogturné további állomásai:
[Blogturné Klub]
Június 19 - Hagyjatok! Olvasok!
Június 21 - Kelly és Lupi olvas
Június 23 - Dreamworld
Június 25 - Ambivalentina

2025. november 30., vasárnap

Ruta Sepetys: Én árullak el


A Maxim Könyvkiadó jelentette meg Ruta Sepetys: Én árullak el című regényét, melyben a szerző az 1989-es román forradalomról mesél egy 17 éves srác izgalmas történetén keresztül.  Kövessétek az állomásokat, és a játékunk során megnyerhetitek a  regény egy példányát a kiadó felajánlásában!
 
Maxim Könyvkiadó 2025. Dream válogatás
384 oldal
Fordította: Bozai Ágota
Goodreads: 4,4
Besorolás: YA, történelmi fikció, szabadságharc
 
Románia, 1989. A kommunista rendszerek Európa-szerte összeomlanak. A tizenhét éves Cristian Florescu arról álmodik, hogy író lesz, de a románok nem álmodhatnak szabadon; rájuk kényszerített szabályoknak kell megfelelniük. Nicolae Ceaucescu zsarnoki diktatúrája közepette, az elszigeteltség és félelem uralta országban a titkosrendőrség megzsarolja Cristian-t, hogy besúgó legyen. Két választása marad: elárul mindent és mindenkit, akit szeret – vagy arra használja fel a helyzetét, hogy kreatívan aláássa Kelet-Európa leghírhedtebb diktátorát.
Cristian mindent kockára tesz, hogy leleplezze a rezsim mögötti igazságot, hangot adjon román honfitársainak, és felfedje a világ előtt, mi történik az országában. Lelkesen csatlakozik a forradalomhoz, hogy a változásért harcoljon, amikor eljön az idő. De mi az ára a szabadságnak?
 
Jómagam már fiatal felnőtt voltam 1989-ben, a történet idején. Jól emlékszem a karácsonyi időszakra is, hiszen 89 októberében született Barbara lányom és ez volt az első közös karácsonyunk gyerekes családként. A hírek tele voltak az Erdélyben folyó eseményekkel, az itteni magyarok aggódva figyelték a történéseket. Magyarország már ekkor túl volt a rendszerváltáson, és készült az 1990-es tavaszi demokratikus többpártrendszeres választásokra. A szocialista országok közül már csak Románia volt hátra, hogy a népe kikövetelje az elkerülhetetlen változásokat. Emlékszem, azokban az években nagyon sok fiatal egyetemista járt át hátizsákkal Erdélybe, gyógyszert, tápszert, egészségügyi cikkeket vittek a kintieknek. Drámai hírek jöttek a romániai elnyomásról, a templomrombolásokról, a besúgó rendszerről, Ceausescu személyi kultuszáról. Aztán novemberben valami elkezdődött Temesváron, ahol Tőkés László református lelkészt a hatalom el akarta távolítani a hivatalából, mert az elnyomó rendszer ellen szólalt fel. Az őt védő emberek, magyarok és románok együttesen szálltak szembe a rendőrök, katonák ellen, tüntetések alakultak ki, ami átterjedt más városokra is.
Nagyon szeretem a szerző könyveit, így nem volt kérdés, hogy olvasnom kell az Én árullak el regényt is. Még a szokásosnál is jobban vártam a megjelenést, hiszen 2022-ben ez a regény ötödik helyen végzett Goodreads éves listáján a Young Adult Fiction kategóriában.
A történetet Cristian szemén keresztül látjuk, aki egy 17 éves gimnazista, nővérével, szüleivel és a nagyapjával élnek egy bukaresti lakótelepen. Az élet számunkra elképzelhetetlenül nehéz, gyakran elmegy az áram, távfűtés a minimumon, az emberek kabátban vannak télen a lakásban. Az üzletekben nincs elég áru, az élelmiszert jegyre kapják, amiért órákat állnak sorba, munka előtt vagy után, az egész család be van osztva. Szombaton is van iskola, a felnőtteknek pedig kötelező a társadalmi munka, mint például a krumpliszedés. Az ország megtermelt javait külföldre adják el, a burgonyából is exportra megy a szép áru, ahogy minden másból is. A pártelnök egy diktatórikus rendőrállamot tart fenn, ahol a saját családtagjai zsíros állásokban ülnek, luxusban élnek, a nép meg nyomorog. Kiterjedt a besúgó hálózat, amely minden egyes embert rettegésben tart, nem számít a barátság, sőt a család sem, mindenki zsarolható valamivel. Egy napon Cristian-t is behívják az igazgatóhoz, ahol a Securitate ügynöke beszervezi, méghozzá azzal a zsaroló módszerrel, hogy az infókért cserébe gyógyszert kaphat a leukémiás nagyapja. Egy amerikai diplomata családjáról kell jelentenie, ahová az anyja takarítani jár. Hasonló korú a diplomata fia, akivel kezdenek összebarátkozni. Cristian hozzájut újságokhoz, könyvekhez, lát videófelvételeket Amerikából, és rádöbben, hogy az igazság mennyire távol áll attól a színjátéktól, amit a rezsim az emberek elé tár. Napról napra nő benne a feszültség, valamilyen módon változtatni akar a helyzeten, meg kell találnia a módját, hogyan nyissa fel mások szemét is, történjen meg Romániában is a rendszerváltás.
 
Engem ez a regény az első oldalaktól magával ragadott. Elsősorban Cristian karaktere fogott meg, ritkán találkozom ennyire jólelkű, szimpatikus sráccal, aki mindent megtesz a családjáért, jól tanul, betartja a szabályokat, ugyanakkor kíváncsi, érteni akarja a világot, és a zsigereiben érzi, hogy valami nincs rendben ezzel a társadalmi helyzettel. Imádja a nagyapját, akivel szeret filozofálni, beszélgetni, persze csendben, mert a falaknak is füle van, még otthon is. Kettejük kapcsolata az egyik fénypontja ennek a regénynek. A jelentések azonban felforgatják az életét, a lelkiismerete nem hagyja nyugodni, valamilyen módon vissza akar vágni, legalábbis túl akar járni a kapcsolattartója eszén. Közben a baráti körében, a lakóházban, sőt a saját családjában is fura események történnek, nem bízhat senkiben. Cristian megtalálja a módját annak, hogy felhívja a figyelmet a valóságra, ami nem veszélytelen. Közben beindulnak Bukarestben is a tüntetések és elszabadul a pokol, ennek a srácnak meg kell védenie a lányt akit szeret, a családját, a legjobb barátját, miközben eldördülnek az első lövések.
A regény szerkezete egyedi, a fejezetek maximum 4-5 oldalasak, és még ezt is tovább szabdalják a rövid titkos jelentések. Egyszerűen lehetetlen volt letenni, mert a fejezetek végén szívesen alkalmazta a szerző a horgokat, olyan szavakkal, ami további lapozásra késztettek. A jelentések egy része pedig megmutatja az olvasónak, hogy Cristian-t is megfigyeli valaki, Ruta Sepetys a feszültséget ezzel még tovább emelte.
Döbbenetes felismerés volt, hogy mennyi olyan részlet van ebben a regényben, ami a mai magyar valósággal is párhuzamba hozható, nem akarom a politika irányába vinni a bejegyzést, de azért mégis: a gyűlöletkeltéssel, bizalmatlansággal, hazugságokkal a rezsim egymás ellen fordította az embereket, akik így nem tudtak megbízni egymásban, szolidaritást tanúsítani, fellépni egyesült erővel. Nincsenek hírek, az információnyújtás napi két óra tévéadásban merült ki, ami színtiszta propaganda. A nőknek minél több gyereket kell szülniük, tilos az abortusz, díjat kaphattál, ha öt gyereket hoztál a román világra. A diktátor lezárta az országot, nincs utazgatás, ő viszont a világ előtt a legjobb képet festi magáról. Döbbenet, hogy ezt meg lehetett tenni egy országgal, amit Ceausescu és a felesége megtett. Nem véletlen, hogy egyedül Romániában zajlott véres áldozatokkal a rendszerváltás.
Minden tiszteletem a szerzőé, zseniálisan bánt a szavakkal, olyan igazságokat, következtetéseket adott Cristian és a nagyapja gondolatain keresztül, amik alapvetőek, és számomra igazán a legfontosabbak: a gondolataidat nem vehetik el tőled, általuk szabad lehetsz. Soha egyetlen rezsim sem tudott hosszú távon fennmaradni, a szabadság utat tör magának és végül győz. Szerettem a már említett nagyapa - unoka kapcsolatot, de emellett minden félelmen túl a barátságokra is hangsúlyt helyezett a szerző. A családtagokon kívül fontos szereplő még Luca, a legjobb barát és Liliana, a lány, aki a regény romantikus szálát adja. A közöttük zajló interakciók szinte ártatlanok, de ez a kapcsolat mégis szerves része lesz a főszereplő lelki válságának.
Kiemelkedően remek volt a fordító munkája, külön öröm volt olvasni a regény végén Bozai Ágota személyes élményeit erről az időszakról, köszönöm, hogy megosztotta az olvasókkal.
A regény erős érzelmeket váltott ki belőlem, megérdemelné a maximum pontszámot. Mégis levonok egy fél pontot, mert egy apró szálka bántotta a szemem, bár tökéletes volt a végső csavar, de szerintem erős túlzás volt erre is rátenni egy lapáttal. Ez már túl sok volt nekem, és annak a karakternek a motivációját nem tartottam elég erősnek, a karaktere sem volt eléggé kibontva. Még egy dolog: kevés volt a leírás a hétköznapokról, mintha tényleg nem lett volna semmi jó az életben, így az egész túl szélsőségesnek hatott, persze ez volt a cél, de egy vásott fülű olvasónak ez kevés. Hiányoltam az étkezéseket, az a két-három étel megnevezés semmitmondó volt, valamit mégiscsak ettek. Hiányzott a kultúra is, ha már a foci és a torna meg voltak említve.
Összességében nagyon erőteljesnek éreztem ezt a könyvet, egy olyan történelmi eseményről, amely szó szerint a szomszédban zajlott, erős magyar érintettséggel. (Bár ezt nem hangsúlyozta ki a szerző, sajnálatomra.) A román szabadságharc története elevenedik meg ebben a fikcióban, megmutatja a szavak erejét. A szavak fegyverek. Ezt soha ne felejtsük el.
TW: A regény tartalmaz véres jeleneteket, kínzásokat. 
Kép: Francia kiadás borítója 
 
Borító: Nagyon szép, klassz viharfelhőkkel.

Kedvenc karakter: Cristian
 
Szárnyalás: Nagypapa - unoka kapcsolat.
 
Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: A romantikus szál nagyon halvány, nem nyomja le a történetet, de ott van végig.

Értékelés: 


Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!
 
 
  
Nyereményjáték:
 
Játékunk során pár kérdést teszünk fel nektek, amelyekre a könyv beleolvasójában találjátok meg a válaszokat. Nincs más dolgotok, mint beírni a helyes megoldást a Tally megfelelő sorába.
(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
 
 KÉRDÉS: Hogyan nevezték Románia titkosrendőrségét?
 

 
Állomások:
11.30 Kelly&Lupi olvas
12.03 Könyv és más
12.06 Csak olvass!
 

 
 

2025. november 12., szerda

Amanda Peters: Áfonyaszedők

 


Amanda Peters első magyarul megjelent regénye a ‘60-as években, Amerikában játszódik, ahol Maine államba érkezik egy indián család idénymunkára áfonyát szedni. Egy nap a legkisebb gyermek eltűnik. A tragédia napról napra emészti fel a családot, mégis sok év múltán is él bennük a remény, hogy a szeretett Ruthie egyszer hazatér. A könyv egy érzelmekkel teli utazás, melyben egyetlen rossz döntés hatással van két család életére is.

Tartsatok bloggereinkkel és a General Press Kiadó jóvoltából esélyetek nyílik nyerni egy példányt a könyvből!

General Press, 2025
280 oldal
Fordította: Szieberth Ádám
Goodreads: 4,08
Besorolás: történelmi fikció, realista

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az egyik család legnagyobb vesztesége.
Egy másik legsötétebb titka.
Mi lesz, ha kiderül az igazság?

1962 júliusában egy indián család érkezik Kanadából a Maine állambeli áfonyaföldekre idénymunkára. Pár héttel később a négyéves Ruthie-nak nyoma vész. Utoljára a hatéves bátyja, Joe látta, amint a mező szélén üldögél a kedvenc kövén. A fiút évekig marcangolja a bűntudat, amiért nem figyelt eléggé a húgára.

Maine-ben egy Norma nevű kislány egy tehetős család egyetlen gyermekeként nő fel. Az apja távolságtartó, az anyja pedig idegesítően túlfélti. Norma furcsákat álmodik, bár valójában inkább mintha emlékeket látna. Ahogy felnő, ráébred, hogy a szülei valamit eltitkoltak előle. Valamit, ami az egész életét, a családját és az identitását is megkérdőjelezi.

Amikor Norma évtizedekkel később elkezdi felkutatni a múltját és az emlékeit, az útja érzelmekkel és fájdalommal teli, ám lélegzetelállító bizonyítéka a szeretet megtartó erejének.

A gyönyörű borító és a felkavaró fülszöveg együttesen vett rá arra, hogy a kezembe vegyem a könyvet.

A cselekmény két szálon fut, két idősíkban és két családban. 1952 nyarán egy indián család érkezik Kanadából Maine állam áfonyaföldjeire idénymunkára. A tragédia pillanatok alatt bekövetkezik: a legkisebb kislányuk, Ruthie, eltűnik a mezőn. A hatóságok közönyével szembesülve a család élete szétesik.

Évekkel később, a jelenben találkozunk Normával, egy jómódú fehér család gyermekével, aki furcsa, idegen emlékfoszlányokkal küzd. Az érzés, hogy valaki más életét éli, egyre erősebbé válik benne, és arra kényszeríti, hogy elkezdjen kutatni a múltja után. Ez a nyomozás indítja el azt a fájdalmas folyamatot, amely során Norma és a gyászoló indián család élete elkerülhetetlenül összefonódik.

A másik szálon pedig Joe történetét ismerhetjük meg, aki Ruthie bátyja és még gyermek volt, amikor húga eltűnt. Ő volt az, akinek talán vigyáznia kellett volna a kishúgára, és a tragédia utáni kétségbeesett keresés, majd a sikertelenség nyomasztó érzése az élete részévé vált és egy soha el nem múló sebbé nőtt. Felnőttként sem képes arra, hogy elszakadjon a múlttól, míg a többiek többé-kevésbé beletörődtek, hogy Ruthie soha nem jön haza, a fiú egyszerűen képtelen erre. Újra és újra visszatér a helyszínre, próbálja a nyomokat követni és soha nem adja fel azt, hogy megtalálja a kishúgát vagy legalább az igazságot, ha már a hatóság ennyire nemtörödömként foglalkozik az indián közösség problémáival.


Mind a két szál megrázó és felkavaró. Norma, bár egy jómódú család gyermekeként nő fel, mégsem boldog. Az "anyja" féltően óvja mindentől és az életét annak szenteli, hogy fenntartsa a látszatot és megóvja a gondosan felépített, de hamis családi képet. Ezzel pedig szó szerint olyan falat emel Norma és maga közé, amivel teljesen elhidegíti magától a kislányt és egy egyáltalán nem ideális, a normálistól nagyon messze lévő életet biztosít neki. Rettentő felkavaró volt olvasni azt a őrült viselkedést, ahogyan próbálta a "lányát" a széltől is megóvni, közben teljesen tönkretéve a kislány életét.
Joe pedig, ahogy már fentebb is írtam, egyszerűen beleroppan abba, hogy felelősséget érez a kishúga elvesztése miatt. Ez kihat a családjára, sőt a kapcsolatára is, ami végül alkoholizmusba és családi bántalmazásba torkollik és ezért végül inkább az egyedüllétet választja és úgy próbál túljutni ezen a traumán.

Néha nehéz volt eldönteni, hogy melyik rész volt felkavaróbb. Látni Norma bezárt és elzárt életét, amely hazugságokkal volt teli vagy Joe küzdelmét, ahogy próbálta feldolgozni, ami történt velük. Ezek a küzdelmek mind a kettőjük teljes életére kihatottak, végigkísérhettük őket felnőni és megöregedni.

Nagyon tetszett, hogy mi bár már az elejétől kezdve TUDTUK, hogy valószínűleg mi is történt, de maga a szerző nem sietteti a titkok feltárását, hanem aprólékosan, lélektani mélységgel ábrázolja a gyász és a trauma romboló hatását. A regény központi témája, hogy mi is történik, ha egy ember az egész életét hazugságban éli le és mi az ára a titok fenntartásának mind a két család számára.

És a történet vége? Maga a feloldozás, a megnyugvás, de persze egy aprócska kis részünk továbbra is az igazságszolgáltatásért sikít, mert az valahogy kimarad...

Összességében nagyon tetszett ez a történet, amely egybeszövi egy krimi izgalmát és egy családi drámát. Fontos, elgondolkodtató és szívszorító regény, mely nem csupán egy bűntényről szól, hanem arról is, hogyan mérgezi meg egy elhallgatott tragédia generációk életét és hogyan lehet a szeretet útján eljutni a felszabadító igazsághoz.
Mindenkinek ajánlom, aki szereti a komoly társadalmi kérdéséket felvető, mély emberi történeteket. Én imádtam.

Borító: Gyönyörű, figyelemfelkeltő

Kedvenc karakter: Ruthie

Szárnyalás: a végkifejlet

Mélyrepülés: ami történt

Érzelmi mérce: felkavaró, sokszor szomorú

Értékelés: 


Ha megtetszett, ITT megrendelheted!


Nyereményjáték:
Játékunk során az Áfonyaszedők történetéhez hasonlóan családregények címeit kell kitalálnotok minden állomásunkon. A helyes válaszokat az űrlap megfelelő sorába tudjátok beírni. Sok sikert mindenkinek!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

M_l_e_ _ _ m el_é_ _z


A blogturné további állomásai:
November 10 - Pandalány olvas
November 12 - Kelly és Lupi olvas
November 15 - Olvasónapló
November 17 - Ambivalentina
November 19 - Könyv és más
November 21 - Kitablar
November 23 - Csak olvass!
November 25 - KönyvParfé

2025. június 19., csütörtök

Kerri Maniscalco: Stalking ​Jack the Ripper – Hasfelmetsző Jack nyomában (Hasfelmetsző Jack nyomában #1)

 


Hasfelmetsző Jack az egyik legismertebb londoni sorozatgyilkos, aki 1888-ban sorra szedte áldozatait. Ezt a történetet dolgozza fel Kerri Maniscalco, aki egy igazán egyedi utazásra invitál minket. Audrey szemén keresztül végigkövethetjük a nyomozást, aki szembeszállva a társadalmi elvárásokkal, a saját szívét követve igyekszik helytállni a gyilkos felkutatása során, nem riadva vissza az őt fenyegető veszélytől, cselszövéstől. Tarts velünk a turné során, és ha szerencsés vagy, a könyv egy példányát is megnyerheted a Könyvmolyképző Kiadó felajánlásából.

Könyvmolyképző Kiadó, 2025
392 oldal
Fordította: Kárpáti Lilla Edit
Goodreads: 3,93
Besorolás: thriller, történelmi fikció, ifjúsági

Nemesi család sarjaként a tizenhét éves Audrey Rose Wadsworth számára csupa kényelmet és véget nem érő gazdagságot tartogat az élet. A teadélutánok és ruhapróbák között azonban a lány titkon egy felettébb tilalmas elfoglaltságot űz. Fittyet hányva szigorú atyja elképzeléseire és a társadalmi elvárásokra, rendszeresen elszökik otthonról, hogy
törvényszéki orvostant tanulhasson a bácsikája vérfagyasztó laboratóriumában.

A boncolások során Audrey egyre több kegyetlenül meggyilkolt áldozat holttestével találja magát szemben. Ez hamarosan egy nyomozás kellős közepébe sodorja a lányt, ráadásul gyanúsan egy irányba, az ő meglehetősen szűk ismeretségi köre felé vezetnek a szálak…
Elképesztő fordulatok és rengeteg döbbenetes, korabeli fotó – Kerri Maniscalco lebilincselő, bemutatkozó regénye egy valóban felejthetetlen olvasmány!

TikTok-szenzáció! #BookTok, #OlvassEgyJót

Add át magad a sodrásának!

Hasfelmetsző Jack történetét szerintem majdnem mindenki ismeri, köztük én is. Rettentő kíváncsi voltam arra, hogy hogyan lehet ezt a borzalmas, véres sorozatgyilkosságot egy ifjúsági kötetbe beletenni. Mondjuk a szerzőtől már olvastam másik sorozatot (Gonoszok királysága), így azt tudtam, hogy szereti a sötét történeteket, de azért a kíváncsiság akkor is bennem üldögélt.

A történetünk főhőse Audrey, aki egy nemesi családban él bátyjával és édesapjukkal. Az édesanyjuk 5 évvel ezelőtt elhunyt és a család azóta se nagyon heveri ki ezt a tragédiát. Leginkább az édesapjuk az, aki teljesen befelé fordul, így a két gyerekre nem fordít túl sok időt. Audrey pedig minden tiltás és rosszallás ellenére a nagybátyja bonctermébe jár, ahol törvényszéki orvoslást tanul - ami ugye nem igazán volt egy hölgy, sőt egy nemes hölgy elvárt foglalatossága. Itt ismerkedik meg Thomasszal, aki arrogáns, pimasz, de rettentő jóképű és ugyanaz a lelkesedés hajtja előre az emberi test megismerésében, a törvényszéki boncolások világában, mint főhősnőnket. Egy nap azonban egy borzalmasan kivégzett nő holttestével találják magukat szemben és kiderül, hogy ez nem egyedi eset, hanem egy őrült sorozatgyilkos öldösi az East End örömlányait. Audrey és Thomas pedig összeállnak és megpróbálják kideríteni, hogy ki a gyilkos és megállítani őt.

Őszinte leszek, megdöbbentem. Megdöbbentem, hogy ez a könyv ifjúsági (vörös pöttyös) besorolást kapott, hiszen a szerző olyan részletességgel írta le a boncolásokat, a gyilkosságok helyszínét és a meggyilkolt örömlányokat, hogy egy felnőtt kriminek is dícsőségévé váltak volna. Aztán lehet, hogy csak én vagyok naív és a mai fiatalok már annyit mindennel szembesülnek a hírcsatornák, a közösségi média világában, hogy ez a történet már simán belefér az ifjúsági kategóriába.

A történet egyébként lebilincselő, izgalmas és új megvilágításba helyezi Hasfelmetsző Jack történetét. Szinte letenni nem tudtam a regényt, annyira vitt előre a történet. Audrey egy rettentő talpraesett, bár néha túlzottan is merész lány, aki felnőtteket meghazudtoló módon képes mind a bonctermek sötét és sokszor gyomorforgató, mind pedig az úrikisasszonyok kényes világában helyt állni. Ami az adott korban (viktoriánus korabeli Anglia) még inkább megdöbbentő. Mármint az, hogy egy lányt a boncolás, a törvényszéki orvostan érdekeljen és hogy volt olyan férfi, aki ezt engedte is neki. Persze mindezt a legnagyobb titokban, hiszen az apja már keresi számára a megfelelő férjjelöltet és szervezi a partikat, találkákat, teadélutánokat. Pedig Audreynak esze ágában nincs (egyelőre) férjhez menni, gyerekeket szülni, partikat adni. Őt ennél izgalmasabb világ érdekli. Ebben pedig (még ha eleinte nem is úgy érzik) tökéletes partnere az arrogáns, öntelt, pimasz Thomas, aki ugyanazért van oda és az éles észjárásával hatalmas segítsége a lánynak. Kettőjük párosa nagyon aranyos, kellemes romantikus ellentéte az egész történetet átölelő sötétségnek. Thomasról már az elejétől kezdve lerí, hogy odavan a partneréért, imádtam a cuki elszólásait, a kacér mondatait, Audrey azonban csak lassan kezd beleszeretni a fiúba. És ez így volt tökéletes.


Amit nagyon imádtam még, az a kettősség, amit a férfiak (mármint Audrey nagybátyja, a bátyja és Thomas) Audrey irányába mutattak. Igazából egyik sem tudott azzal mit kezdeni, hogy Audrey, bár nemes kisasszony, de azért nem rest könyékig vájkálni a hullákban. Ebből voltak vicces jelenetek bőven.

"Prostitúciót említeni a jelenlétemben valósággal felháborító vakmerőség, de egy szétszabdalt hulla látványa már kicsit sem volt problémás, így ebédidő előtt."

A történet pedig? A szerzőnő ismét bebizonyította, hogy tud, nagyon tudja kavarni a szálakat. Én olvasás közben szinte mindenkire gyanakodtam Audreyn kívül:), de még így sem sikerült kitalálnom, hogy ki is bújik meg a Hasfelmetsző Jack név mögött. De ami az igazság volt.. az talán még annál is brutálisabb volt, mint amit a sorozatgyilkos tett az örömlányokkal.

Összességében egy komor hangulatú, de mégis izgalmas és kevés romantikával megfűszerezett regényt olvashattam, amit inkább 16 éven felülieknek ajánlanék, illetve azoknak, akik nem riadnak vissza a néhol eléggé érzékletesen leírt véres részektől. Bár a történet nagyjából lezárt, azért nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a továbbiakban a főhőseinkkel, így nagyon várom a folytatást!

Borító: Gyönyörű, figyelemfelkeltő, de egyáltalán nem utal a történet sötétségére

Kedvenc karakter: Audrey, Thomas

Szárnyalás: az izgalmas történet

Mélyrepülés: a számomra egyáltalán nem megfelelő besorolása a regénynek

Érzelmi mérce: hátborzongató, izgalmas és van benne egy cseppnyi romantika is

Értékelés: 



Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték:
A történetben a boncolás, emberi test igen fontos szerepet töltött be, így ehhez kapcsolódik a játékunk is. A feladat ezúttal nem más, mint felismerni a leírás alapján, pontosan melyik szervünk látja el az adott feladatot, és beírni a helyes megfejtést a Rafflecopter megfelelő sorába. 

A kiválasztás szerve: felelős a szervezet anyagcseréje közben keletkezett vízoldékony anyagcsere-végtermékek eltávolításáért, valamint alapvető szerepe van a só- és vízháztartás szabályozásában, a homeosztázis fenntartásában. Ezen kívül számos egyéb, kevésbé közismert működése van, mint például a vérnyomást szabályozó, vörösvértest termelést beindító és a kalciumanyagcserét szabályzó anyagok termelése. Páros szerv.

a Rafflecopter giveaway

A blogturné további állomásai:
Június 17 - Csak olvass!
Június 19 - Lupi Kelly és Lupi olvas
Június 21 - Dreamworld
Június 23 - Könyv és más
Június 25 - Kitablar

2025. március 17., hétfő

Isabel Ibañez: What ​the River Knows – A folyó tudása (A Nílus titkai#1)

 


A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően már hazánkban is olvasható Isabel Ibañez nagysikerű, duológiájának első része, A folyó tudása. Ez a lenyűgöző egyiptomi kaland bloggereinket is elvarázsolta és már most tűkön ülve várjuk a folytatást. Tartsatok velünk, derítsük ki együtt, hogy milyen titkokat rejt Egyiptom és ha nektek kedvez a szerencse, meg is nyerhetitek a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.

Könyvmolyképző, 2025
456 oldal
Fordította: Beleznai Eszter
Goodreads: 3,87
Besorolás: fantasy, romantikus, ifjúsági

Kiben ​bízhatsz, ha az életed és a szíved a tét?

A bolíviai–argentin Inez Olivera a tizenkilencedik századi Buenos Aires csillogó felső tízezréhez tartozik. Ahogy a világ többi részén, a városban is a régi világ mágiája uralkodik, amely nagyrészt már feledésbe merült. Ineznek mindene megvan, amit egy lány kívánhat, kivéve szíve leghőbb vágyát, a világjáró szüleit, akik gyakran magára hagyják őt.

Amikor tragikus halálhírük érkezik, Inez megörökli hatalmas vagyonukat és egy titokzatos gyámot, egy régészt, aki egyiptomi sógorával dolgozik. Inez válaszok után kutatva Kairóba hajózik, magával viszi a vázlatfüzetét és egy ősi aranygyűrűt, amelyet apja a halála előtt küldött neki. Ám megérkezésekor a gyűrűhöz kötődő ősi mágia olyan ösvényre sodorja, ahol hamarosan rájön: a szülei eltűnése többről szól, mint amit a gyámja elhitet vele.

Mivel gyámjának dühítően jóképű asszisztense úton-útfélen keresztbe tesz neki, Ineznek az ősi mágiára kell hagyatkoznia, hogy kiderítse az igazságot a szülei eltűnésével kapcsolatban – vagy kockáztatnia kell, hogy a játszma részévé válik, amely az életét is követelheti…

Isabel Ibañez BookTok-kedvenc kötete A múmia és a Halál a Níluson szerelemgyereke. Egy magával ragadó, buja történelmi romantasy, tele kalanddal, veszéllyel és szenvedéllyel. Lélegzetelállító ellenségekből szerelmesek románc.

TikTok-szenzáció! #BookTok, #OlvassEgyJót

Éld át a legérzelmesebb, varázslatos egyiptomi kalandokat!

Hogy én mennyi mindent hallottam erről a könyvről. Volt itt Tomb Raider, Múmia, Indiana Jones, meg amit csak akartok. Ettől függetlenül én a könyv fülszövegére hallgattam és az alapján döntöttem el, hogy olvasni szeretném.

A történetünk főhőse Inez Olivera, aki Argentinában él a rokonaival. A szülei régészek, az év nagy részét Egyiptomban töltik, a lányukkal alig foglalkoznak. Ám egy szép napon főhősnőnk levelet kap Egyiptomból a nagybátyjától, miszerint a szülei meghaltak. Inez nem teketóriázik, felkerekedik egyedül, gardedám és kísérő nélkül útnak indul, hogy kiderítse, mi okozta a szerettei elvesztését. Egyiptomba érve a nem túl boldog nagybácsi és egy nem túlságosan kedves fiatal férfi fogadja, akik mindent megtesznek azért, hogy a lányt azonnal visszafordítsák Argentinába, mondván, Egyiptom veszélyes hely egy fiatal nőnek és amúgy sincs idejük rá, mert épp egy ásatáson dolgoznak. Ám Inezt nem olyan fából faragták, hogy csak úgy el lehessen téríteni a céljától, így titokban csatlakozik a régészekhez, akik, mint kiderül, nem kisebb dolgot keresnek, mintsem Kleopátra sírját. Ám nem csak ők keresik a sírt, hanem kalandorok, műkincstolvajok, kereskedők is, akik között valahol ott lehet a gyilkos is...

Őszinte leszek, a könyv eleje nagy kínlódás volt a számomra. Az első fele kb semmiről másról nem szólt, mintsem a nagybácsi és az asszisztense megpróbálták a lányt "visszatoloncolni" az első hajóra, ami hazavinné, Inez meg ahol lehetett átverte őket. Ez ment oda-vissza, oda-vissza, megspékelve azzal, hogy Inez és a jóképű asszisztens, Whit folyamatos szócsörtéket vívtak egymással. Aztán végre elindultak az ásatásra. Na onnantól merem azt mondani, hogy ez egy TÉNYLEG nagyon jó kis regénnyé nőtte ki magát.
A szerző amennyire küzdött a történet "beindításával", annyira hűen adta át az 1800-s évekbeli Egyiptomot. Ahogy olvastam, úgy elevenedett meg minden, amire az ember gondol, ha megemlítik neki ezt a történelemmel átitatott, rejtélyes országot. Ráadásul abban a korszakban, amikor még tényleg a tehetősek utazhattak, luxuskörülmények között, fejedelmi ellátással és amikor még volt mit keresni és kiásni Egyiptomban. Én azon szerencsések közé tartozok, akik személyesen is jártak ott, így nagyon sok hely ismerős volt a számomra. A legnagyobb meglepetés a kairói Khan El Khalili bazár leírása volt, amit én személy szerint anno rémálomként éltem meg, de ahogy itt az írónő mesélt róla, újra elmennék és megnézném :D.
Forrás
De átélhettem Inezékkel, milyen lehetett még úgy járkálni a romok között, hogy nem taposott el másik négy turista csoport és nem akartak rád tukmálni ezer szobrocskát, kartust, ajándéktárgyat, milyen lehetett egy sírt feltárni, először meglátni egy sírkamrát és azokat a tárgyakat, ami utoljára még a fáraók korában érintettek. Annyira, de annyira átjött Egyiptom szeretete a regényben, hogy még az is, aki életében nem gondolt arra, hogy elmenjen oda, ahogy befejezte a könyvet, biztosra veszem, hogy átböngészi az utazási irodák egyiptomi ajánlatát:).
Na de térjünk vissza a regényhez.
Főhősnőnk Inez egy valódi, belevaló leányzó, aki nem fél attól, hogy egyedül nekivágjon a több ezer kilométeres útnak, egy számára teljesen ismeretlen világba, ahol ráadásul nyomozni akar a szülei gyilkosai után. Aki férfiakat meghazudtoló merészséggel képes bújkálni, fellopozni egy hajóra, szolgálónak állni, csak azért, hogy eljuthasson oda, ahová vágyott. Aki annyira emberi, hogy hibázik, de képes azt beismerni. Imádtam!
A szerelmi szállal viszont már kevésbé voltam ilyen boldog. Akármennyire is próbáltam, akartam, erőltettem magam, de semmit, de semmit nem éreztem Whit iránt. Engem taszított végig, idegesített, még akkor sem lágyultam el, amikor végre kezdte a lány iránt kimutatni az érzelmeit. Pedig most még azt se mondhatom, hogy egy férfi írta a regényt, akinél fontosabb a cselekmény, a kaland, mintsem a szerelmi szál. Ezt ízig-vérig nő írta, de ennyire semmitmondó szerelmi szállal már régen találkoztam. (vagy csak túl nagyok az elvárásaim, nem tudom:).
De maga a cselekmény, onnantól, hogy felszálltak a hajóra, felgyorsul, érdekessé válik és ezáltal a regény is letehetetlen lesz. Ez is gyanús, az is gyanús, ennek is volt oka, hogy eltegye Inez szüleit láb alól, annak is, senkiről nem mondod meg, hogy milyen szándékkal közeledik a lányhoz vagy a kis csapathoz.
Az alaptörténethez pedig kapunk egy kis fantasy szálat is, hiszen Kleopátra "állítólag" mágiával is foglalkozott, ami átragadt az általa használt tárgyakra. Inez pedig erre eléggé fogékony, így mindamellett, hogy gyönyörűen rajzol és megörökíti a felfedezéseket, képes arra is, hogy Kleopátra tárgyai segítségével rábukkanjon olyan nyomokra, amelyek segítik a felfedezőket....

És a történet vége? Ez egy első rész, így várható volt, hogy egy jóóó nagy függővéget kapunk, ami alapján a szerző biztosra veheti, hogy a következő részt is meg fogjuk venni. Hát ez itt is bejött, hiszen a regény végefelé eléggé begyorsultak az események, történtek tragikus és romantikus dolgok is és persze rengeteg kérdés maradt nyitott, így én biztosan ott leszek azok között, akik olvasni fogják a folytatást!

Borító: Tetszik, látványos, utal a történetre

Kedvenc karakter: Inez Olivera

Szárnyalás: ahogyan az írónő megadta az egyiptomi hangulatot. Mintha ott lettem volna!

Mélyrepülés: Nagyon lassan indul be a történet

Érzelmi mérce: van benne romantika, de minden a YA keretei között maradva

Értékelés: 


Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték:
Ebben a játékban most nincs más dolgotok, mint figyelmesen elolvasni a kiadó által feltöltött beleolvasó fájlt és válaszolni a feltett kérdésekre, a megoldást pedig beírni a Rafflecopter megfelelő sorába. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Hol töltik általában Inez szülei az év felét?
a Rafflecopter giveaway

A blogturné további állomásai:
Március 07 - Csak olvass! (idézetek)
Március 08 - This is my (book) universe.
Március 09 - Csak olvass! (értékelés)
Március 11 - Kitablar
Március 13 - Fanni's Library
Március 15 - Utószó (extra)
Március 17 - Kelly és Lupi olvas
Március 19 - Readinspo
Március 21 - Olvasónapló
Március 23 - Utószó (értékelés)
Március 25 - Ambivalentina
Március 27 - Könyv és más

2024. október 26., szombat

Rosie Andrews: Az erdő

 


A 21. Század Kiadó újabb különleges hangulatú, borongós történetet hozott el számunkra Rosie Andrews-tól. Az erdő című regényben egy rejtélyes haláleset nyomába eredünk főhősünkkel együtt, aki azonban nem sejti, hogy kutatása során egy egyszerű bűnténynél bonyolultabb és hatalmasabb erőkkel kell megküzdenie. Tartsatok öt bloggerünkkel az állomásokon keresztül, és nyerjétek meg a Kiadó által felajánlott példányt!

21. Század Kiadó, 2024
350 oldal
Fordította: Borbély Judit Bernadett
Goodreads: 3,31
Besorolás: történelmi fikció, thriller

Az erdő mélyén valami éledezik.

Catherine színleg azért érkezik a birtokra, hogy betöltse a megüresedett nevelőnői állást, valójában azonban az előző nevelőnő eltűnése után nyomoz.
Az isten háta mögötti birtokon áldatlan állapotok uralkodnak.
A nyomok a kúriát körülfogó erdő mélyére vezetnek, ahol emlékezet, gyilkosság és mítosz kibogozhatatlanul fonódik egybe. Sikerül-e kiderítenie Catherine-nek, mi történt az elődjével?

Mindig is szerettem az olyan történeteket, amelyek egy régi kastélyban/kúriában/udvarházban játszódnak, ahol valami rejtélyes gyilkosság/eltűnés történik és a főhős próbálja kideríteni, hogy mi is történt valójában. Ezt persze tetézi az, ha mindez valahol az istenhátamögött helyezkedik el, az időjárás pedig komor, ködös. Általában valami kísértetjárta sztorinak indulnak, aztán kiderül, hogy sima bűntény történt, csak a gyilkos a misztikum ködébe próbálja elrejteni a tettét.
A szerző pedig pontosan ezt követte helyszínként: a ködös, sötét, őszi, komor Wales egyik udvarházába helyezte el a regényét.

A főhősnőnk Catherine, aki ide szegődik el nevelőnőnek. Ez persze csak álca, hiszen az előző nevelőnő a testvére volt, Emily, aki állítólag öngyilkos lett. De csak ennyit információt kapott róla, kurtán-furcsán, így nekiindul, hogy kiderítse az igazságot.
A kezdés pedig elég borzongató: egy szótlan kocsis, aki annyit mesél csak, hogy az erdő veszélyes, rejtélyes és nem szabad oda benni, az időjárás és évszak pont ehhez ad komor hátteret. Catherine megérkezvén sem tud szabadulni a rossz érzéseitől, hiszen a hatalmas házban alig laknak, minden hideg, sötét, poros, a házvezetőnő elég mufurc, a ház ura és annak leánya pedig több, mint furcsa. A megérkezését követően pedig szinte azonnal történik egy újabb haláleset...
De Rosie Andrews nem elégszik meg csak ezzel a helyszínnel, hiszen kapunk egy másikat is, egy szénbányát, amiben embertelen körülmények között dolgoznak az emberek, szinte éhbérért. Ehhez a helyszínhez pedig megkapjuk a másik "főszereplőt", Arthurt, aki a helyi orvos unokája, és aki messziföldről érkezett azért haza, hogy a ház urát meggyőzze arról, hogy a birtokán lévő erdőt ne bolygassa. Érkezésével és kutakodásával pedig ő is eléggé belenyúl a darázsfészekbe.
Kicsit fura volt nekem ez a párosítás, hiszen az egyik nagyon gótikus és misztikus volt, a másik pedig rettentően földhözragadt az akkori emberek problémáival, de éreztem, hogy a két szál valahogyan kapcsolódni fog egymáshoz és csak ki kell várnom, hogy összeérjen a két történet, ami persze a regény végén meg is történt.

A feszültség pedig nőttön-nőtt. Nemcsak a helyszínek borús hangulata, hanem egyrészt az is, hogy mindenki szinte rejtegetett valamit (még a főszereplők is), másrészt pedig az időről-időre kapott apró történetmorzsák is mind inkább alakították a regény légkörét.
Amivel igazán problémám volt, hogy túl sokat akart szerintem a szerző - misztikusnak is lenni, gótikusnak is lenni, legyen benne természetfeletti szál, de mellette legyen benne teljesen hétköznapi tragédia is. Ez itt és most nem ment szerintem annyira, nekem kissé túlbonyolított lett a történet és egy idő után volt, hogy itt-ott elveszítettem a fonalat. Azért az írónő tud valamit, hiszen bár az egyik titkot aránylag hamar megfejtettem, de a másik megfejtése teljes meglepetésként ért.

Az apróbb problémáimtól eltekintve a regény gyorsan olvasható, a fordítás nagyon jól sikerült, a fejezetek voltak annyira rövidek és olyan izgalmas végűek, hogy mindig tovább és tovább akartam olvasni, míg egyszer csak vége lett a regénynek:). Nem mondom, hogy minden kérdésemre választ kaptam, volt, ami sokáig elgondolkodtatott, ez részben előnyére, részben hátrányára vált a történetnek.

Összességében azonban nem egy rossz regény ez, egy borús, ködös őszi estére bekuckózva kíváló olvasmány, amit azoknak ajánlok, akik szeretik az ilyen kicsit gótikus hangulatú, rejtélyes regényeket.

Borító: Nem rossz, sok részletében utal a történetre, bár nekem ez így picit meseszerű

Kedvenc karakter: - 

Szárnyalás: az alaptörténet

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: néhol hátborzongató, néhol megdöbbentő

Értékelés: 


Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték:
Mostani nyereményjátékunkban további KULT Könyvek után nyomozunk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a regény címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“Egyetlen rossz döntés egy életen át tartó fájdalomhoz vezet, és csak isten a tudója, hogy még mi mindenhez.”

a Rafflecopter giveaway

A blogturné további állomásai:
Október 21 - Könyv és más
Október 24 - Readinspo
Október 26 - Kelly és Lupi olvas
Október 28 - Szembetűnő
Október 30 - KönyvParfé

Rendszeres olvasók