Brianna Bourne: 41 ​nap, 9 óra, 42 perc

Kolibri Kiadó, 2023
416 oldal
Fordította: Molnár Edit
Goodreads: 4,18
Besorolás: YA, ifjúsági, romantikus, sci-fi, disztópia

A féléletidőt egy apró, de jól felismerhető nyilallás jelzi. Azt jelenti, eljutottál életed feléhez, és onnantól pontosan meghatározható a halálnapod.A tizenhét éves Flint Larsen nyolc éve tudja, mikor fog meghalni.
Bakancslistája nincs.
Utolsó napjaira visszatér a szülővárosába, hogy szülei körében csendben és mogorván várja a halált, ami 41 nap, 9 óra és 42 perc múlva érkezik.
De aztán találkozik September Harringtonnal, a tudós ambíciókat dédelgető lánnyal, aki a Félélet Intézet kutatógyakornoka, és akinek szintén megvannak a maga démonjai. Találkozásuk sorsszerű és csodálatos, épp ezért egyiküknek sem akaródzik igazat mondani. A lány mellett Flint megtanul nevetni, élvezni az életet és a barátok társaságát, megélni az örömöket, amiket mindeddig megtagadott magától.
Amikor kiderül Flint makacsul őrzött titka, megindul a versenyfutás az idővel. September elmélete szerint egy bizonyos kísérleti kezelés talán meghosszabíthatja a fiú életét.
De csak talán…
„Többre vágyom az egyszerű létezésnél. Élni akarok.”
„Most először engedélyezem magamnak, hogy elképzeljem, milyen érzés lenne olyan emberként élni, aki nem tudja, mikor fog meghalni. Reggelente felébredek, és kimerészkedek egy olyan világba, ahol száz halálos veszély leselkedik rám. De nem bújok el; jelentkezem egy repülősiskolába, és pilóta leszek. Kisétálunk a Romokhoz, és belekarcoljuk a nevünket a kövekbe, Flint + September, és hallgatom, ahogy September felhevülten magyaráz mindenféle spektrométerekről, kromatográfokról meg a többi érthetetlen dologról. Nézem, ahogy az őszi naplemente fénye a hajába fonódik. Amikor megszerzem a pilótaengedélyemet, elviszem egy körre.”

A szerző eme regényével anno volt már egy blogturné, ám én abban nem vettem részt, valamiért nem is tudtam róla, hogy létezik ez a regény. Azonban idén megkeresett a kiadó, hogy lenne-e kedvünk Kellyvel elolvasni és értékelni a szerzőnő két művét, amire igent mondtunk és szépen, testvériesen megosztoztunk rajta, ő olvasta el az Újra veled, éjfélkor című könyvet, én pedig a jelen regényt.

A könyvnek már a fülszövege megfogott, bár picit féltem, hogy a "szokásos, a főhős valamiben haldoklik, megismeri élete szerelmét, együtt töltenek pár szép napot / hetet, majd meghal, én pedig az utolsó 10 oldalra már nem is emlékszem, mert úgy bőgök" történetet fogok kapni. Annyit elárulok, hogy a Brianna Bourne TUDOTT újat mutatni e téren.

Ebben a disztópikus világban a Féléletidő egy olyan sorsfordító, megkerülhetetlen esemény, amivel mindenki találkozik, csak a kérdés az, hogy mikor. Ezt nem orvosok döntik el, hanem mindenkinél egy apró, de jól érezhető nyilalás jelzi a megmásíthatatlant. Ha ez megtörténik, akkor ugyanannyi időd van hátra az életedből, mint amit eddig leéltél - és pár óra eltéréssel ki lehet számítani, hogy mikor fogsz meghalni. Ez az elem az, ami különlegessé teszi a történetet, hiszen csak magán, ezen a szálon is napokig el tudsz rágódni, hogy vajon jó dolog tudni, hogy mikor halsz meg? Kiegyenlítheti az a tény a Féléletidőtől való rettegést, hogy addig viszont semmi nem tud kárt okozni benned? Ha tudod, hogy mikor ér véget az életed, akkor másként fogod a hátralévő időt eltölteni? Jobb emberként? Vagy onnantól semmi nem számít?

A legtöbb esetben a Féléletidő meghagyja azt, hogy az emberek "normális" ideig éljenek, de néha kegyetlenül, gyermek vagy kamaszkorban jelentkezik, ezzel végtelenül lerövidítve az adott ember életét.

A 17 éves Flint nagyon szerencsétlen ilyen téren, őt már gyermekként megérintette a Féléletidő, így kamaszként jön el érte a Kaszás. Az élete utolsó időszakára a szülővárosába költöznek vissza a szüleivel. A fiú a megtestesült mogorvaság - nem is csoda, hiszen pontosan tudja, hogy már csak 41 nap, 9 óra és 42 perce maradt az életéből. Nincsen bakancslistája, nem akar semmit sem élvezni, csak csendben várja a halált, mogorván és fásultan. A szüleitől és a barátaitól teljes mértékben eltávolodik - akik nem igazán tudják ezt kezelni. Abszolút együtt lehet vele érezni, minden sorból, ami az övé, süt a fájdalom és a kilátástalanság.

Egészen addig, ameddig véletlenül nem fut össze Septemberrel.

A vöröshajú fiatal lány egy ambiciózus tudós tanonc, a Félélet Intézet kutató gyakornoka. Saját családi tragédiája miatt jelentkezett ide, mert úgy érzi, hogy ennek a borzalomnak van tudományos magyarázata és le is lehet ezt győzni a tudomány és a kutatás eszközeivel. Ő a fiú teljes ellentéte, a fény az éjszakában.

A találkozásuk nemcsak egy véletlen romantikus esemény, hanem egy sorsszerű pillanat. Flint, aki már csak fásultan várja az élete végét, a lány mellett szó szerint újjászületik. Hatalmas energia, életigenlés van Septemberben, ami a fiúra is átragad és aki miatt Flint újra megtanul nevetni, élvezni a régi és az új barátok társaságát, álmodni is mer újra, sőt a szerelem is megkörnyékezi.

September pedig úgy dönt, hogy még jobban beleveti magát a kutatásba és megmenti a fiút. És innentől indul be igazán a történet: a tüneményes szerelmi szál egy őrült hajszába csap át, egy versenyfutásba az idővel. Imádtam, ahogy a tudomány iránti szeretete és a fiú iránti szerelme összefonódott a karakterében.

Flint nem adja magát könnyen, de végül nem tud ellenállni Septembernek, a lány lelkesedése rá is átragad és reménykedni kezd ő is, hogy hátha nem csak ennyiből áll az élete. A kettőjük közti kémia tagadhatatlan, csak úgy forr köztük a levegő. Imádtam a kezdeti macska-egér játékot is, hiszen mind kettőnek tetszik a másik, de egy ideig egyik sem akarja beismerni ezt a tényt és csak kerülgetik egymást.

És innentől rettentő nehéz írni a regényről, hiszen nem akarom elárulni, még véletlenül sem, hogy sikerül-e megmenteni Flint életét vagy sem. Ezt az írónő is rettentő ügyesen az utolsó pillanatig titokban tartja, ide-oda rángatva minket (és természetesen a könyv főhőseit is) a remény és a kilátástalanság között. Ez abszolút egy érzelmi katarzis, ahol a szerző nem kímél sem minket olvasókat, sem a szereplőit.

Az írónő végsőként megmutatja, hogy MINDIG VAN VÁLASZTÁSUNK - hiszen mindegy, hogy mennyi időt kapunk, a legfontosabb, hogy mit is kezdünk vele.

A történet lezárása számomra így tökéletes, ahogy van (és neeem, nem csepegtetek még egy morzsát sem, hogy Flint túléli-e a halála napját vagy sem).

Összességében IMÁDTAM ezt a regényt és nagyon köszönöm a Kiadónak és főleg Garamvölgyi Katalinnak, hogy felhívta a figyelmemet erre a történetre, én pedig innentől odafigyelek Brianna Bourne nevére, mert mindenképpen megérdemli.

A regényt pedig mindenkinek ajánlom, aki szereti a kevés disztópiával fűszerezett, romantikus és érzelmekkel teli történeteket. Olvassátok el minél többen, mert tényleg érdemes! (és próbáljátok megállni és ne olvassátok el előre, hogy mi lesz a történet vége - úgy lesz igazán ütős és izgalmas!)

Borító: Tetszik, ahogy látod is, meg nem is a főszereplőket. Egy dologba tudnék belekötni, ennél a történetnél valami borongósabb, misztikusabb képi világot is el tudtam volna képzelni. 

Kedvenc karakter: Flint és September természetesen:)

Szárnyalás: A főszereplők közti kémia és a végig feszült, idővel való harc.

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: Van benne szomorú, vidám és persze sok-sok romantikus rész (és van benne +18 karikás rész is, de szigorúan a YA keretein belül! )

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Catherine Walsh: Holiday Romance - Karácsonyi románc (extra állomás: idézetek)

A Könyvmolyképző Kiadó egy új rubin pöttyös sorozattal lepte meg idén karácsonyra az olvasóit: Fitzpatrick Christmas címmel. Az első rész a Holiday Romance - Karácsonyi románc címet viseli, mely Molly és Andrew szívmelengető történetét meséli el.
Kövessétek a blogturnénk állomásait, és a játékunk során megnyerhetitek Catherine Walsh   regényének egy példányát a kiadó felajánlásában!

Könyvmolyképző Kiadó 2025. Rubin pöttyös

392 oldal

Fordította: Tóth Katalin

Goodreads:

Besorolás: Romantikus, felnőtt, utazás, karácsony 

Molly és Andrew Írországba repülne haza az ünnepekre, amikor egy különös hóvihar keresztülhúzza a számításaikat.
Kettejük között soha semmi romantikus nem történt: barátok, és ez minden. Már tíz éve évente egyszer hét órát és tizenöt percet együtt töltenek a karácsony előtti utolsó járaton, ami Chicagóból Dublinba tart. Az úton általában borzalmas bort kortyolgatnak, és beszámolnak egymásnak arról, hogyan alakult az életük a legutóbbi találkozásuk óta. Nagyon különböznek egymástól, és ez az ünnepi hagyományokról kialakult véleményükben is megnyilvánul.
Molly nincs túlzottan oda a karácsonyért, ezzel szemben Andrew fanatikusan rajong érte. Neki sokat jelent, hogy az ünnepeket Írországban tölthesse a családjával, és ezt Molly jól tudja. Ahelyett, hogy a józan észt követnék, és Amerikában maradnának, belevágnak egy őrült kalandba. Molly megígéri Andrew-nak, hogy mindenáron hazajuttatja édesanyja híres karácsonyi vacsorájára.
Az óra ketyeg, lassan kifutnak az időből. De Mollynak mindig van újabb terve. És amíg a taxik, repülők, hajók és vonatok menetrendjét zseniálisan össze lehet hangolni, addig semmi baj nem lehet.
Amivel egyikük sem számol, hogy amíg szakad a hó a város és a két jó barát feje fölött, az univerzumnak velük van terve, mégpedig az, hogy összeboronálja őket – annak ellenére is, hogy meg vannak győződve arról, hogy nem egymásnak teremtették őket.

A blogturnénk első állomásán három hosszabb idézetet hoztam a regényből, remélem benneteket is romantikus karácsonyi hangulatba hoz! Értékelés dec. 10-én érkezik.

"– Ez a fagyöngy? – Az kizárt. – Olyan, mint a spenót. Mint a spenótlevél.

– Hogyhogy nem tudod, mi az a…?

– Tudom, mi ez, csak még nem láttam ilyet. Nem azzal töltöm a decembert, hogy egész idő alatt felfelé nézegetek, jó?

– Pedig a kábé százötven centiddel életed nagy részében felfelé nézel.

– Százhatvan centi vagyok, köszi! És egész jól látom a világot ebből a…

– Ne legyen már olyan grincs! – szól közbe a férfi. – Ez a hagyomány!

– Csigavér! – kiáltok vissza.

Andrew elneveti magát, és néhányan megállnak a felhajtás láttán. Hirtelen közönségünk is támadt.

– Hogy ez mekkora hülyeség! – morgom, és igyekszem kerülni a tekinteteket, miközben Andrew a sálhoz illő bojtos sapkát húz a fejébe. – És bizarr is, nem gondolod?

– A negyedik kiegészítés értelmében jogom van hallgatni.

– Ötödik.

– Mindegy.

Újabb pár halad el mellettünk, amíg mi ott húzzuk az időt. Felpillantanak, és észreveszik a fagyöngyöt. Anélkül, hogy lassítanának, egymás felé fordulnak, és megcsókolják egymást, aminek láttán halvány mosoly jelenik meg azoknak az arcán, akik mindezt látják.

Tátott szájjal nézem, hogy mintha mi sem történt volna, továbbmennek.

– Balszerencsét hoz, ha nem csókoljátok meg egymást! – kiáltja a víg kedélyű pasas, és ismét minket figyel.

– Nem, nem hoz! – vágok vissza. – Maga csak kitalálta ezt!

Andrew toporog mellettem, látszik, hogy továbbra is jól szórakozik.

– Molly…

– Csak kitalálta.

– Ne figyelj rá!

– Nem tudok nem figyelni rá. Legrincsezett. Miért hív mindenki így? – Egyre nő a bosszúságom, amikor látom, hogy mellettünk egy idősebb pár csókváltását is taps követi. – Hát jó. Gyere, csókolj meg!

– Kissé túlteng benned a versenyszellem, nem gondolod? Inkább keressük meg a sofőrünket!

Megragadom Andrew karját, és mivel most is munkálkodik bennem a bizonyítási kényszer, hogy elnyerjem az egész nap mellőzött figyelmet, amit vadidegenektől kaphatok, mielőtt átgondolnám, hogy mit teszek, Andrew nyakára fonom a kezemet, és az arcához emelem az arcomat. Nem hazudtam, amikor azt mondtam Gabrielának, hogy Brandon óta nem voltam senkivel. De az a helyzet, hogy Brandonnal sem voltam igazán együtt. Legalábbis az utolsó néhány hetünkben. A mi szakításunk is olyan lassan kifejlődő,

furcsa és bizonytalan elválás volt, ahol minden csók után kérdés következett, ahol minden érintésről sejteni lehetett, hogy ez lesz az utolsó. Egészen addig, amíg tényleg az is lett. Lehet, hogy már ki voltam éhezve az emberi érintésre, de abban a pillanatban, hogy Andrew és én közelebb kerülünk egymáshoz, a dolgok kezdenek… megváltozni. A belőle áradó melegség érint meg először, annyira más, mint a kijárat felől beáramló metsző hideg. Meglep, mennyire finomnak érződik a szakálla, ahogy a bőrömhöz ér. A puha ajkáról nem is beszélve. A férfiak ajka nem szokott puha lenni télen. Cserepes, mert nem használnak ajakápolót. De Andrew ajka puha. Puhán, melegen tapad a számra. Tapad, mert visszacsókol. Nem arcra puszi, és nem is vicces csók ez, amit barátok adnak egymásnak a fagyöngy alatt. Andrew ott áll, és

visszacsókol, én meg hirtelen nem bírok eléggé hozzásimulni. Remeg a gyomrom, biztosan a pezsgőtől. A kelleténél nehezebben tudom elengedni Andrew-t. Erőt kell venni magamon, hogy elhúzódjak tőle, de utánam lép, és ismét eltűnik közöttünk a tér. Mielőtt teljesen hátrahúzódik, még egyszer magához szorít."

 

"– Feleségül fogod venni Alisont – jelentem ki, amikor csatlakoztatja a fülhallgatót. – Feleségül fogod venni Alisont, én pedig összejövök valakivel az esküvődön. Az öcséd még szingli?

– Vele nem fogsz összejönni.
Felfortyanok az egyértelmű elutasítása hallatán.
– Miért nem? Aranyat érek. Nem akarod, hogy bekerüljek a családodba?
– Így nem.
– Akkor megalkuszom, és kiegyezek egy harmadik unokatesóddal is – közlöm, de úgy látszik, Andrew-t ez csak még jobban felbosszantja.
– Nincs semmiféle megalkuvás.
– Márpedig valamennyire muszáj lesz megalkudnom, mert tudvalevő, hogy egy évnél tovább nem vagyok képes megtartani a kapcsolataimat. Biztosan abban a szakaszban történik velem valami.
Mihelyt kimondom ezeket a szavakat, meg is bánom, és fintorgok, amikor Andrew rám néz. Miért ne teregethetném ki a bizonytalanságaimat valamennyi ismerősömnek? Miért ne vallhatnék színt a többi utas előtt itt, a repülőgépen? Nagyszerű terv lenne pedig! Extrán egészséges!
– Bocs! – szólalok meg újra. – Lehet, hogy rossz napom van, de az is lehet, hogy nem. Fogalmam sincs. De majd te megmondod.
Andrew nem felel, csak tartja a fülhallgatót. Átveszem tőle, a fülembe helyezem, és a lejátszás gombra teszem az ujjamat, hogy szinkronizálhassuk a beállításokat. De Andrew ezután sem mozdul. Továbbra is engem néz, ráadásul olyan komoly ábrázattal, amitől elkap a kétségbeesés, és azt érzem, meg kell törnöm a csendet.
– Jó, lehet, hogy a kókuszdiós dolgot is túlreagáltam. De…
– Mark nem érdemel meg téged – szakít félbe. – És nem érdekel, hogy rátalált-e a lelki társára, vagy hogy kóbor kutyák mentésével tölti a hétvégéit. Megbántott téged, én pedig utálom ezért. És legszívesebben behúznék neki egyet, amiért összetörte a szívedet. Az a helyzet, hogy ha valaha is azt fogod érezni valaki miatt, hogy kevesebb vagy annál, ami vagy, vagy azt, hogy nem érdemled meg, amire vágysz, meg fogom keseríteni az életét, ha szeretnéd. Zaklatni fogom telefonon. Kavicsot rejtek a cipőjébe. Bármit is kérsz, megteszem érted. Te egy szorgalmas, szenvedélyes, kedves ember vagy, és egy nap… egy nap találsz valakit, aki annál is jobbá tesz, mint amilyen jó most vagy. És az az illető nagyon szerencsés lesz, amiért vagy neki.
Csak meresztem a szemem Andrew-ra. Hátradől az ülésben, én meg szóhoz sem jutok. Az sem tűnik fel, hogy lenyúl a tejkaramellás zacskóért, és visszateszi az ölembe.
– Jó? – kérdezi, mire összerezzenek.
– Jó.
– Nincs megalkuvás.
– Nincs megalkuvás.
Suttogom a szavakat, de Andrew biztosan olyat lát az arcomon, amitől elégedetten bólint, majd visszafordítja a tekintetét a kijelzőre.
– Helyes – nyugtázza, és benyomja a lejátszás gombot. – És most nézd a nyavalyás filmet!" 

"...Most kéred a karácsonyi ajándékodat?
– Igen.
Nevet, majd eltolja magát, és térdre borul a karácsonyfa mellett. Maradt még alatta néhány kicsomagolatlan ajándék. Azokról mondta Andrew, hogy a következő napokban betoppanó rokonoknak szánják őket. Nem is fordítok rá túl nagy figyelmet, csak amikor Andrew visszalép a kanapéhoz egy lila selyempapírba csomagolt kerek tárggyal.
– Csukd be a szemedet! – mondja, és én engedelmesen úgy teszek. Egy másodperccel később a kezembe pottyant valamit. Meglep, milyen nehéz. Villámgyorsan kicsomagolom, közben Andrew visszaül mellém.
Egy hógömb. De nem olyan, amit a repterek ajándékboltjaiban árulnak. Nem az az ócska műanyag vacak, amit az ember inkább elhagyna, mintsem megtartana. Ez a hógömb nagy, akkora, mint egy papírnehezék, az alja nehéz, sötét fából készült, és beteríti az egész tenyeremet. Belül nem hóember vagy miniatűr ház látható, hanem egy repülőgép, amint a sötét égboltot szeli, és a kis ablakai melegsárga színben fénylenek.
– Ezek mi vagyunk? – kérdezem, és le sem veszem a szememet róla.
– Ezek mi vagyunk.
Finoman megforgatom a kezemben, végigsimítok az üvegen. 

– Nincs is karácsonyi díszem.
– Sejtettem. Gondoltam, nem bánod, ha lesz egy.
– Hogy nem bánom? – Úgy kell kipréselnem magamból a szavakat. – Odavagyok tőle, Andrew!
Megvonja a vállát, és figyeli, ahogy a gömböt tanulmányozom.
– Fel kell ráznod – emlékeztet.
Elfordítom a gömböt, mire a hópelyhek örvényleni kezdenek, és a repülőgép átsuhan a téli éjszakán. Előrehajolok, hogy jobban lássam a fényben, Andrew pedig elengedi a hajamat, és helyette kis körkörös mozdulatokkal a hátamat simogatja. Mint aki nem bírja abbahagyni, hogy hozzám érjen. Én sem akarom, hogy abbahagyja. Ebben a pillanatban azt érzem, hogy még senkivel nem tudtam annyira jól érezni magam, mint most. Az elmúlt hetekben átélt kiégés, nyugtalanság, idegeskedés és az a sok álmatlan éjszaka, amikor próbáltam kitalálni, mit kezdjek az életemmel, most mind tovatűnik, és korábban soha nem tapasztalt megvilágosodás jár át."

Képek: Pinterest

Nyereményjáték:

Játékunk során pár kérdést teszünk fel nektek, amelyekre a könyv beleolvasójában találjátok meg a válaszokat. Nincs más dolgotok, mint beírni a helyes megoldást a Tally megfelelő sorába.
(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés:  Hogy hívják Molly ikertestvérét?

 

 

 

Állomások:

 
12.06 Kelly&Lupi olvas
12.08 Sorok között
12.10 Kelly&Lupi olvas

Ruta Sepetys: Én árullak el

A Maxim Könyvkiadó jelentette meg Ruta Sepetys: Én árullak el című regényét, melyben a szerző az 1989-es román forradalomról mesél egy 17 éves srác izgalmas történetén keresztül.  Kövessétek az állomásokat, és a játékunk során megnyerhetitek a  regény egy példányát a kiadó felajánlásában!

 

Maxim Könyvkiadó 2025. Dream válogatás

384 oldal

Fordította: Bozai Ágota

Goodreads: 4,4

Besorolás: YA, történelmi fikció, szabadságharc

 

Románia, 1989. A kommunista rendszerek Európa-szerte összeomlanak. A tizenhét éves Cristian Florescu arról álmodik, hogy író lesz, de a románok nem álmodhatnak szabadon; rájuk kényszerített szabályoknak kell megfelelniük. Nicolae Ceaucescu zsarnoki diktatúrája közepette, az elszigeteltség és félelem uralta országban a titkosrendőrség megzsarolja Cristian-t, hogy besúgó legyen. Két választása marad: elárul mindent és mindenkit, akit szeret – vagy arra használja fel a helyzetét, hogy kreatívan aláássa Kelet-Európa leghírhedtebb diktátorát.
Cristian mindent kockára tesz, hogy leleplezze a rezsim mögötti igazságot, hangot adjon román honfitársainak, és felfedje a világ előtt, mi történik az országában. Lelkesen csatlakozik a forradalomhoz, hogy a változásért harcoljon, amikor eljön az idő. De mi az ára a szabadságnak?

 

Jómagam már fiatal felnőtt voltam 1989-ben, a történet idején. Jól emlékszem a karácsonyi időszakra is, hiszen 89 októberében született Barbara lányom és ez volt az első közös karácsonyunk gyerekes családként. A hírek tele voltak az Erdélyben folyó eseményekkel, az itteni magyarok aggódva figyelték a történéseket. Magyarország már ekkor túl volt a rendszerváltáson, és készült az 1990-es tavaszi demokratikus többpártrendszeres választásokra. A szocialista országok közül már csak Románia volt hátra, hogy a népe kikövetelje az elkerülhetetlen változásokat. Emlékszem, azokban az években nagyon sok fiatal egyetemista járt át hátizsákkal Erdélybe, gyógyszert, tápszert, egészségügyi cikkeket vittek a kintieknek. Drámai hírek jöttek a romániai elnyomásról, a templomrombolásokról, a besúgó rendszerről, Ceausescu személyi kultuszáról. Aztán novemberben valami elkezdődött Temesváron, ahol Tőkés László református lelkészt a hatalom el akarta távolítani a hivatalából, mert az elnyomó rendszer ellen szólalt fel. Az őt védő emberek, magyarok és románok együttesen szálltak szembe a rendőrök, katonák ellen, tüntetések alakultak ki, ami átterjedt más városokra is.
Nagyon szeretem a szerző könyveit, így nem volt kérdés, hogy olvasnom kell az Én árullak el regényt is. Még a szokásosnál is jobban vártam a megjelenést, hiszen 2022-ben ez a regény ötödik helyen végzett Goodreads éves listáján a Young Adult Fiction kategóriában.
A történetet Cristian szemén keresztül látjuk, aki egy 17 éves gimnazista, nővérével, szüleivel és a nagyapjával élnek egy bukaresti lakótelepen. Az élet számunkra elképzelhetetlenül nehéz, gyakran elmegy az áram, távfűtés a minimumon, az emberek kabátban vannak télen a lakásban. Az üzletekben nincs elég áru, az élelmiszert jegyre kapják, amiért órákat állnak sorba, munka előtt vagy után, az egész család be van osztva. Szombaton is van iskola, a felnőtteknek pedig kötelező a társadalmi munka, mint például a krumpliszedés. Az ország megtermelt javait külföldre adják el, a burgonyából is exportra megy a szép áru, ahogy minden másból is. A pártelnök egy diktatórikus rendőrállamot tart fenn, ahol a saját családtagjai zsíros állásokban ülnek, luxusban élnek, a nép meg nyomorog. Kiterjedt a besúgó hálózat, amely minden egyes embert rettegésben tart, nem számít a barátság, sőt a család sem, mindenki zsarolható valamivel. Egy napon Cristian-t is behívják az igazgatóhoz, ahol a Securitate ügynöke beszervezi, méghozzá azzal a zsaroló módszerrel, hogy az infókért cserébe gyógyszert kaphat a leukémiás nagyapja. Egy amerikai diplomata családjáról kell jelentenie, ahová az anyja takarítani jár. Hasonló korú a diplomata fia, akivel kezdenek összebarátkozni. Cristian hozzájut újságokhoz, könyvekhez, lát videófelvételeket Amerikából, és rádöbben, hogy az igazság mennyire távol áll attól a színjátéktól, amit a rezsim az emberek elé tár. Napról napra nő benne a feszültség, valamilyen módon változtatni akar a helyzeten, meg kell találnia a módját, hogyan nyissa fel mások szemét is, történjen meg Romániában is a rendszerváltás.

 

Engem ez a regény az első oldalaktól magával ragadott. Elsősorban Cristian karaktere fogott meg, ritkán találkozom ennyire jólelkű, szimpatikus sráccal, aki mindent megtesz a családjáért, jól tanul, betartja a szabályokat, ugyanakkor kíváncsi, érteni akarja a világot, és a zsigereiben érzi, hogy valami nincs rendben ezzel a társadalmi helyzettel. Imádja a nagyapját, akivel szeret filozofálni, beszélgetni, persze csendben, mert a falaknak is füle van, még otthon is. Kettejük kapcsolata az egyik fénypontja ennek a regénynek. A jelentések azonban felforgatják az életét, a lelkiismerete nem hagyja nyugodni, valamilyen módon vissza akar vágni, legalábbis túl akar járni a kapcsolattartója eszén. Közben a baráti körében, a lakóházban, sőt a saját családjában is fura események történnek, nem bízhat senkiben. Cristian megtalálja a módját annak, hogy felhívja a figyelmet a valóságra, ami nem veszélytelen. Közben beindulnak Bukarestben is a tüntetések és elszabadul a pokol, ennek a srácnak meg kell védenie a lányt akit szeret, a családját, a legjobb barátját, miközben eldördülnek az első lövések.
A regény szerkezete egyedi, a fejezetek maximum 4-5 oldalasak, és még ezt is tovább szabdalják a rövid titkos jelentések. Egyszerűen lehetetlen volt letenni, mert a fejezetek végén szívesen alkalmazta a szerző a horgokat, olyan szavakkal, ami további lapozásra késztettek. A jelentések egy része pedig megmutatja az olvasónak, hogy Cristian-t is megfigyeli valaki, Ruta Sepetys a feszültséget ezzel még tovább emelte.
Döbbenetes felismerés volt, hogy mennyi olyan részlet van ebben a regényben, ami a mai magyar valósággal is párhuzamba hozható, nem akarom a politika irányába vinni a bejegyzést, de azért mégis: a gyűlöletkeltéssel, bizalmatlansággal, hazugságokkal a rezsim egymás ellen fordította az embereket, akik így nem tudtak megbízni egymásban, szolidaritást tanúsítani, fellépni egyesült erővel. Nincsenek hírek, az információnyújtás napi két óra tévéadásban merült ki, ami színtiszta propaganda. A nőknek minél több gyereket kell szülniük, tilos az abortusz, díjat kaphattál, ha öt gyereket hoztál a román világra. A diktátor lezárta az országot, nincs utazgatás, ő viszont a világ előtt a legjobb képet festi magáról. Döbbenet, hogy ezt meg lehetett tenni egy országgal, amit Ceausescu és a felesége megtett. Nem véletlen, hogy egyedül Romániában zajlott véres áldozatokkal a rendszerváltás.
Minden tiszteletem a szerzőé, zseniálisan bánt a szavakkal, olyan igazságokat, következtetéseket adott Cristian és a nagyapja gondolatain keresztül, amik alapvetőek, és számomra igazán a legfontosabbak: a gondolataidat nem vehetik el tőled, általuk szabad lehetsz. Soha egyetlen rezsim sem tudott hosszú távon fennmaradni, a szabadság utat tör magának és végül győz. Szerettem a már említett nagyapa - unoka kapcsolatot, de emellett minden félelmen túl a barátságokra is hangsúlyt helyezett a szerző. A családtagokon kívül fontos szereplő még Luca, a legjobb barát és Liliana, a lány, aki a regény romantikus szálát adja. A közöttük zajló interakciók szinte ártatlanok, de ez a kapcsolat mégis szerves része lesz a főszereplő lelki válságának.

Kiemelkedően remek volt a fordító munkája, külön öröm volt olvasni a regény végén Bozai Ágota személyes élményeit erről az időszakról, köszönöm, hogy megosztotta az olvasókkal.
A regény erős érzelmeket váltott ki belőlem, megérdemelné a maximum pontszámot. Mégis levonok egy fél pontot, mert egy apró szálka bántotta a szemem, bár tökéletes volt a végső csavar, de szerintem erős túlzás volt erre is rátenni egy lapáttal. Ez már túl sok volt nekem, és annak a karakternek a motivációját nem tartottam elég erősnek, a karaktere sem volt eléggé kibontva. Még egy dolog: kevés volt a leírás a hétköznapokról, mintha tényleg nem lett volna semmi jó az életben, így az egész túl szélsőségesnek hatott, persze ez volt a cél, de egy vásott fülű olvasónak ez kevés. Hiányoltam az étkezéseket, az a két-három étel megnevezés semmitmondó volt, valamit mégiscsak ettek. Hiányzott a kultúra is, ha már a foci és a torna meg voltak említve.
Összességében nagyon erőteljesnek éreztem ezt a könyvet, egy olyan történelmi eseményről, amely szó szerint a szomszédban zajlott, erős magyar érintettséggel. (Bár ezt nem hangsúlyozta ki a szerző, sajnálatomra.) A román szabadságharc története elevenedik meg ebben a fikcióban, megmutatja a szavak erejét. A szavak fegyverek. Ezt soha ne felejtsük el.

TW: A regény tartalmaz véres jeleneteket, kínzásokat. 

Kép: Francia kiadás borítója 

 

Borító: Nagyon szép, klassz viharfelhőkkel.

Kedvenc karakter: Cristian

 

Szárnyalás: Nagypapa - unoka kapcsolat.

 

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: A romantikus szál nagyon halvány, nem nyomja le a történetet, de ott van végig.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!

 

 BELEOLVASÓ

 

  

Nyereményjáték:

 

Játékunk során pár kérdést teszünk fel nektek, amelyekre a könyv beleolvasójában találjátok meg a válaszokat. Nincs más dolgotok, mint beírni a helyes megoldást a Tally megfelelő sorába.
(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

 

 KÉRDÉS: Hogyan nevezték Románia titkosrendőrségét?

 

 
Állomások:
11.30 Kelly&Lupi olvas
12.03 Könyv és más
12.06 Csak olvass!

 

 

 

Amanda Peters: Áfonyaszedők

 

Amanda Peters első magyarul megjelent regénye a ‘60-as években, Amerikában játszódik, ahol Maine államba érkezik egy indián család idénymunkára áfonyát szedni. Egy nap a legkisebb gyermek eltűnik. A tragédia napról napra emészti fel a családot, mégis sok év múltán is él bennük a remény, hogy a szeretett Ruthie egyszer hazatér. A könyv egy érzelmekkel teli utazás, melyben egyetlen rossz döntés hatással van két család életére is.

Tartsatok bloggereinkkel és a General Press Kiadó jóvoltából esélyetek nyílik nyerni egy példányt a könyvből!

General Press, 2025

280 oldal

Fordította: Szieberth Ádám

Goodreads: 4,08

Besorolás: történelmi fikció, realista

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az egyik család legnagyobb vesztesége.

Egy másik legsötétebb titka.

Mi lesz, ha kiderül az igazság?

1962 júliusában egy indián család érkezik Kanadából a Maine állambeli áfonyaföldekre idénymunkára. Pár héttel később a négyéves Ruthie-nak nyoma vész. Utoljára a hatéves bátyja, Joe látta, amint a mező szélén üldögél a kedvenc kövén. A fiút évekig marcangolja a bűntudat, amiért nem figyelt eléggé a húgára.

Maine-ben egy Norma nevű kislány egy tehetős család egyetlen gyermekeként nő fel. Az apja távolságtartó, az anyja pedig idegesítően túlfélti. Norma furcsákat álmodik, bár valójában inkább mintha emlékeket látna. Ahogy felnő, ráébred, hogy a szülei valamit eltitkoltak előle. Valamit, ami az egész életét, a családját és az identitását is megkérdőjelezi.

Amikor Norma évtizedekkel később elkezdi felkutatni a múltját és az emlékeit, az útja érzelmekkel és fájdalommal teli, ám lélegzetelállító bizonyítéka a szeretet megtartó erejének.

A gyönyörű borító és a felkavaró fülszöveg együttesen vett rá arra, hogy a kezembe vegyem a könyvet.

A cselekmény két szálon fut, két idősíkban és két családban. 1952 nyarán egy indián család érkezik Kanadából Maine állam áfonyaföldjeire idénymunkára. A tragédia pillanatok alatt bekövetkezik: a legkisebb kislányuk, Ruthie, eltűnik a mezőn. A hatóságok közönyével szembesülve a család élete szétesik.

Évekkel később, a jelenben találkozunk Normával, egy jómódú fehér család gyermekével, aki furcsa, idegen emlékfoszlányokkal küzd. Az érzés, hogy valaki más életét éli, egyre erősebbé válik benne, és arra kényszeríti, hogy elkezdjen kutatni a múltja után. Ez a nyomozás indítja el azt a fájdalmas folyamatot, amely során Norma és a gyászoló indián család élete elkerülhetetlenül összefonódik.

A másik szálon pedig Joe történetét ismerhetjük meg, aki Ruthie bátyja és még gyermek volt, amikor húga eltűnt. Ő volt az, akinek talán vigyáznia kellett volna a kishúgára, és a tragédia utáni kétségbeesett keresés, majd a sikertelenség nyomasztó érzése az élete részévé vált és egy soha el nem múló sebbé nőtt. Felnőttként sem képes arra, hogy elszakadjon a múlttól, míg a többiek többé-kevésbé beletörődtek, hogy Ruthie soha nem jön haza, a fiú egyszerűen képtelen erre. Újra és újra visszatér a helyszínre, próbálja a nyomokat követni és soha nem adja fel azt, hogy megtalálja a kishúgát vagy legalább az igazságot, ha már a hatóság ennyire nemtörödömként foglalkozik az indián közösség problémáival.

Mind a két szál megrázó és felkavaró. Norma, bár egy jómódú család gyermekeként nő fel, mégsem boldog. Az "anyja" féltően óvja mindentől és az életét annak szenteli, hogy fenntartsa a látszatot és megóvja a gondosan felépített, de hamis családi képet. Ezzel pedig szó szerint olyan falat emel Norma és maga közé, amivel teljesen elhidegíti magától a kislányt és egy egyáltalán nem ideális, a normálistól nagyon messze lévő életet biztosít neki. Rettentő felkavaró volt olvasni azt a őrült viselkedést, ahogyan próbálta a "lányát" a széltől is megóvni, közben teljesen tönkretéve a kislány életét.

Joe pedig, ahogy már fentebb is írtam, egyszerűen beleroppan abba, hogy felelősséget érez a kishúga elvesztése miatt. Ez kihat a családjára, sőt a kapcsolatára is, ami végül alkoholizmusba és családi bántalmazásba torkollik és ezért végül inkább az egyedüllétet választja és úgy próbál túljutni ezen a traumán.

Néha nehéz volt eldönteni, hogy melyik rész volt felkavaróbb. Látni Norma bezárt és elzárt életét, amely hazugságokkal volt teli vagy Joe küzdelmét, ahogy próbálta feldolgozni, ami történt velük. Ezek a küzdelmek mind a kettőjük teljes életére kihatottak, végigkísérhettük őket felnőni és megöregedni.

Nagyon tetszett, hogy mi bár már az elejétől kezdve TUDTUK, hogy valószínűleg mi is történt, de maga a szerző nem sietteti a titkok feltárását, hanem aprólékosan, lélektani mélységgel ábrázolja a gyász és a trauma romboló hatását. A regény központi témája, hogy mi is történik, ha egy ember az egész életét hazugságban éli le és mi az ára a titok fenntartásának mind a két család számára.

És a történet vége? Maga a feloldozás, a megnyugvás, de persze egy aprócska kis részünk továbbra is az igazságszolgáltatásért sikít, mert az valahogy kimarad...

Összességében nagyon tetszett ez a történet, amely egybeszövi egy krimi izgalmát és egy családi drámát. Fontos, elgondolkodtató és szívszorító regény, mely nem csupán egy bűntényről szól, hanem arról is, hogyan mérgezi meg egy elhallgatott tragédia generációk életét és hogyan lehet a szeretet útján eljutni a felszabadító igazsághoz.

Mindenkinek ajánlom, aki szereti a komoly társadalmi kérdéséket felvető, mély emberi történeteket. Én imádtam.

Kép forrása

Borító: Gyönyörű, figyelemfelkeltő

Kedvenc karakter: Ruthie

Szárnyalás: a végkifejlet

Mélyrepülés: ami történt

Érzelmi mérce: felkavaró, sokszor szomorú

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Ajándék letölthető könyvejelző

Nyereményjáték:

Játékunk során az Áfonyaszedők történetéhez hasonlóan családregények címeit kell kitalálnotok minden állomásunkon. A helyes válaszokat az űrlap megfelelő sorába tudjátok beírni. Sok sikert mindenkinek!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

M_l_e_ _ _ m el_é_ _z

A blogturné további állomásai:

November 10 - Pandalány olvas
November 12 - Kelly és Lupi olvas
November 15 - Olvasónapló
November 17 - Ambivalentina
November 19 - Könyv és más
November 21 - Kitablar
November 23 - Csak olvass!
November 25 - KönyvParfé

Brianna Bourne: Újra veled éjfélkor

Kolibri Kiadó #POV könyvek

368 oldal

Fordította: Molnár Edit

Goodreads: 4,03

Besorolás: YA, álmok, fantasy, rejtély

 

Az örökké álmodozó Aria élete minden, csak nem romantikus. A szülei állandóan veszekednek, imádott ikernővére pedig hónapok óta kómában fekszik. Ám egy éjjel, pontban éjfélkor Aria holdfényes erdőben ébred. Másnap egy vízesésnél. Ettől fogva alig várja az éjfélt, mert az szebbnél szebb álomhelyekre röpíti, ahol mindig felbukkan a kicsit arrogáns, ám nagyon vonzó idegen, Strat is, aki mellesleg remekül zongorázik.
De valóban idegen az a fiú?
Az álomszerelem drámai fordulatot vesz, amikor rájönnek, hogy valójában pár mérföldre laknak egymástól, így hát álomföldön megbeszélik, hogy találkoznak a való életben is.
Hamarosan kiderül, hogy ők bizony nem először szerettek egymásba, ám valamiért szakítottak.
Miért? És hogyan felejthették el egymást?
Nyomozni kezdenek saját egykori szerelmük után, vállalva a kockázatot, hogy olyan titkokra bukkannak, amiket nem véletlenül akartak elfelejteni.    

 

A Kolibri Kiadó #POV sorozatában jelent meg augusztusban Brianna Bourne új regénye az Újra veled éjfélkor. Korábban már találkozhattak az olvasók a szerzővel a 41 nap, 9 óra 42 perc című ifjúsági regény kapcsán - mely a Molyon 95%-on áll. Nagy örömünkre a kiadó meglepett bennünket a szerző ezen könyveivel, amit ezúton is nagyon köszönünk! El is osztottuk egymás között, Lupi fog hamarosan írni a korábban megjelent regényről, én pedig sort kerítettem a friss kiadásra. 

 

Először a külalakról kell szót ejtenem, ugyanis nincs a világon olyan Taylor Swift rajongó, aki ne gondolna rögtön rajongása tárgyára, ugyanis ez a halványlilás-kékes-rózsaszínes borító és az éjfél említése a címben pont olyan utalás, amit Taylor szeret alkalmazni. Nem is lepődtem meg, amikor az első oldalon, a szerző választott idézetei egyike a híres énekeső Maroon dalából való versszak. 

 

A történetet Aria meséli el, aki 17 éves, hamarosan érettségizik, imád ruhákat tervezni és kivitelezni. Minden álma, hogy felvegyék az egyik híres tervező iskolába az öreg kontinensen, el is küldte a jelentkezését. Jelenleg azonban másra kell koncentrálnia, ikernővére kómában fekszik, egy váratlan agyi probléma kapcsán. Ha ez nem lenne elég, furcsa álmok lepik meg, minden éjfélkor más-más varázslatos helyszínen találja magát egy sráccal, akivel azonnal vonzódnak egymáshoz, mintha már találkoztak volna korábban. Aria annyira valóságosnak érzi, hogy rákeres, kiderül, hogy nem is laknak messze egymástól, Strat egy magánsuliba járó 17 éves tehetséges zongoraművész. A következő éjféli álomban megbeszélik, hogy találkoznak "élőben is", és innentől a való életükben próbálják kinyomozni, hogyan lehetséges ez az egész, miért nem emlékeznek egymásra, mert egészen nyilvánvaló, hogy volt közös múltjuk, hiszen egyre több emlékfoszlány tör elő az emlékezetük mélyéről ezeken az éjféli találkákon. 
Az első pár fejezet után meg voltam győződve, hogy a regény egy kellemes, cukormázas young adult regény, ahol az egymásnak rendelt szerelmesek tűzön vízen át egymásra találnak. Valójában ahogy telik az idő, és egyre jobban megismertem a két fiatal körülményeit, világossá vált, hogy itt nehéz élethelyzetekkel is találkozhatunk, valós családi problémákkal, gyászfeldolgozással, bonyolult testvéri kapcsolattal, tehát ez nem egy rózsaszín lányregény. 

A történet a mai világban játszódik, mégis volt benne pár futurisztikus elem, mint az emlékeket kitörlő egészségügyi intézmények létezése, és ezek a titokzatos éjféli álmok, amelyekben mindketten ugyanazt álmodták - mintha egy alternatív valóságban lennének -, bár ezt a jelenséget inkább a mágikus realizmushoz sorolnám. Ez egy valóságos menedék volt nekik, hiszen az igazi életük gondjait itt le tudták tenni, el tudtak merülni kettejük emlékeiben. Aria élete nem átlagos, hiszen ikerként eléggé össze van nőve a testvérével, meglehetősen szoros a kapcsolatuk. Az is hamar kiderül, hogy Cady a domináns kettejük közül, Aria sorozatosan alárendeli a saját érdeklődését, hobbijait Cady-éval szemben, ez egyre több belső konfliktust okoz Aria-nak, amit próbál elnyomni magában. Ez akkor csúcsosodik ki, amikor Aria megismeri Strat-ot és járni kezdenek, Cady-t ez kiborítja, sőt választás elé állítja Aria-t, aki persze az új barátjával akarja eltölteni a szabadidejét. A szerző jól ábrázolja, hogy ebben a korban mennyire idealizálható a szerelem, keveset tudnak egymásról, felszínesek, ellentmondásokba keverednek, mégis ragaszkodnak egymáshoz, aztán robban a bomba, ahogy az várható, kiderül, hogy nem minden az, mint aminek látszik. 
Ilyenkor jöhet jól a szerző által megálmodott innováció, miszerint az emberek ki tudják töröltetni a rossz emlékeket, és soha többé nem kell rájuk gondolni. Persze vannak ellenzők, mert hát amúgy tényleg a hibáiból tanul az ember, de a többség a dolog mellett áll, és sokan igénybe is veszik a szolgáltatást. Ez a kérdés szerintem elgondolkodtatja az olvasót is, vajon kitörölnénk-e mi is a fájó emlékeket, jobb lesz-e az életünk, ha például nem emlékszünk egy csalódásra, sőt, arra sem, aki okozta. 
 

A szerző nekem új volt, de nagyon hamar megkedveltem a stílusát, egészen különleges volt, ahogy a szebbnél szebb színeket beleszőtte a regénybe, könnyű volt elképzelni a jeleneteket, a ruhákat, a környezetet, mert részletes, ízes leírásokkal dolgozott. Amire még ki kell térnem, az a romantika. A mai felkapott ifjúsági könyvekhez képest kész felüdülés volt, hogy a szerelem fizikai része nem mélyült el, a csókolózáson nem léptek túl, pedig elsőre Strat egy sztereotip rosszfiúnak tűnt az elit fiúiskolából, aztán valójában egy édes, kedves, humoros srácot kaptunk, akinek vannak gondjai, hibái, de végül felül tud kerekedni rajtuk és jó döntéseket hoz.
Nagyon meg voltam elégedve a regény befejezésével, megoldódtak a fő konfliktusok, a testvéri és a szerelmi fronton egyaránt. Egyedül a szülők válására, illetve Strat-éknál a gyászra utaló problémát nem éreztem megoldottnak, bár ez a regény folyamán is felületesen volt érintve.     

Számomra emlékezetes marad ez a történet, megmutatta, hogy nem szabad feladni az álmainkat, akkor sem, ha nem indulhatunk mindig tiszta lappal újra. Szívből ajánlom azoknak, akik szeretik a minden akadályt legyőző fiatal szerelmet, jelen esetben egy csipetnyi rejtéllyel fűszerezve. 

Kép: saját 

 

Borító: Eredeti borító, szerintem nagyon szépek a színek.

 

Kedvenc karakter:  Aria, Strat.

 

Szárnyalás: Természetesen az álmok, főleg a helyszínek.

Mélyrepülés:  -.

Érzéki mérce: A könyvbéli romantika abszolút ajánlható a fiatalabb korosztálynak is, 14 éves kortól.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

 

 

 

 

 

 

 

Devney Perry: Sunlight ​– Napfény (Haven River Ranch#2)

 

A Kossuth kiadó elég hamar elhozta nekünk a Haven River Ranch sorozat második kötetét, amelyben Jaxnek, a zűrös fiatalabb testvérnek és Sashának, a ranch új menedzserének történetével ismerkedhettek meg. Vajon az ellentétek tényleg vonzzák egymást? Tartsatok velünk a blogturnén és ha játszotok, még egy példányt nyerhettek is Devney Perry új könyvéből!

Kossuth Kiadó, 2025

352 oldal

Fordító: Nimila Zsolt

Goodreads: 4,10

Besorolás: romantikus, erotikus

A legelső montanai napomon vitába keveredtem egy bevásárlókocsi miatt. A legjóképűbb férfi, akit valaha láttam, a segítségemre sietett, aztán randira is hívott. Épp igent akartam mondani, amikor bemutatkozott.

A Haven River Birtok egyik tulajdonosaként Jax Haven nem volt a főnököm. De valamennyire mégis. Úgyhogy az egyetlen lehetséges megoldást választottam: nemet mondtam, gyorsan leléptem, és úgy tettem az első nap, mintha nem ismerném. Nyilván nem vallhattam be, mennyire bele vagyok zúgva.

A szívem-lelkem beleadom a munkába, de egyre nehezebb úgy tenni, mintha Jax nem létezne. Nem szabad a káprázatos szemére és az elbűvölő mosolyára gondolnom. Nem szabad észrevennem, mennyire dögös a kopott farmerében. És bármennyire jól néz ki cowboykalapban, nem hagyhatom, hogy Jax elterelje a figyelmem.

Minden jól is ment az év végi buliig, ahol túl sok pezsgőt ittam…

A sorozat első részét nagyon szerettem, bár valami apróság hiányzott belőle, ami miatt "csak" négy és fél "pillangót" adtam rá, nem a maximális ötöt. De már az első rész végében kaptunk egy kis ízelítőt, hogy miről is fog szólni a második rész (bár ezt ízelítő nélkül is elég gyorsan ki lehetett találni). Persze, hogy a zűrös kisöccs, Jax lesz az egyik főszereplő és Sasha, az új menedzser pedig a másik.

Jax elég problémás múlttal és még problémásabb jelennel rendelkezik. Sármos, izmos, jóképű, amit persze a végletekig ki is használ, hatalmas nőfalónak tartják a helyiek.

Sasha ennél jobban nem is lehetne a másik véglet, bár csodaszép fiatal nő, de a traumás múltja miatt nem igazán foglalkozik a férfiakkal. Egy dolog élteti, hogy egy jól fizető állást találjon, hiszen rengeteg adóssága és fizetnivalója van. Legnagyobb megdöbbenésére a próbaszerűen elküldött jelentkezését elfogadják a Haven River Birtokon, így hirtelen egy nagyon jól fizető állásban találja magát és persze Montanában, ahová egy porcikája se vágyott.

Jaxszel véletlenül találkozik, a férfi egy elég kellemetlen helyzetből menti ki és persze rögtön megtetszik neki a gyönyörű fiatal nő. Sasha viszont végletekig elutasító vele. Ez akkor sem lesz másként, amikor kiderül, hogy egy helyen dolgoznak mind a ketten és bár a férfi mindent bevet, hogy megszerezze a Sashát, mindenhol jégfalba ütközik. Egészen az év végi buliig, ahol Sasha "kicsit" becsíp és végül összejönnek. Ennek következménye is lesz, ami akarva-akaratlanul is, de összekapcsolja őket. Vajon képes lesz Jax megolvasztani Sasha jégszívét? És az ellentétek tényleg vonzzák egymást?

Őszinte leszek, ez a rész sokkal, de sokkal jobban tetszett, mint az első. Jaxet az első részben egy nőfaló, nyegle fiatalembernek ismerhettük meg, akivel csak a gond van. Épp elég trauma érte az életben ahhoz, hogy ne törődjön senkivel, csak magával, ehhez képest itt végre megismerhettük őt, kapott saját szemszöget, ami alapján kiderült, hogy a nyegle külső mögött egy valódi, érzelmes, szeretni képes, felelősségteljes férfi lakozik - akit szerintem nem lehet nem szeretni. Ahogyan a bántalmazott barátját felkarolja, vagy ahogy lassan, türelmesen, próbálja leolvasztani a Sasha szíve körüli jégpáncélt... egyszerűen imádnivaló.

Sasha pedig... rengeteg titkot rejt magában, rettentő gyanakvó, nem hisz már semmiben, csak abban, amit maga elér és megcsinál. Eleinte képtelen bízni Jaxben, pedig a férfi megtesz mindent azért, hogy a lány szívét elnyerje. Rettentő kíváncsi voltam a fő titkára, hiszen annyira kétértelmű volt az a levelezés, hogy szinte egészen a regény végéig csak tapogatóztam, hogy ki lehet az a nagy titok, ami miatt Sasha ennyire zárkózott.

Jaxnek azonban nehéz ellenállni, még a zárkózott Sasha se bírja természetesen túl sokáig. A kettőjük közti kémia vitathatatlan, csak a kérdés az, hogy a lány mikor adja be a derekát. Mármint nem testileg - mert az aránylag hamar megtörténik, hanem a szívét mikor adja oda, illetve mikor bízik meg a férfiben végérvényesen. Én IMÁDTAM ezt a macska-egér játékot, hogy Jax egészen a regény végéig egyáltalán nem lehetett biztos abban, hogy meg tudja szerezni a lányt és persze utána még meg is kell tartania:).

Egyetlen egy hibát találtam a regényben, mégpedig azt, hogy vége lett. Egyszerűen szerelmes voltam a helyszínbe, a szereplőkbe, a történetbe - bármit megtennék azért, hogy ott dolgozhassak, élhessek, ahol ők és egyszerűen szó szerint fájt elereszteni őket. Sajnálom, hogy nincs még egy eldugott testvér, rokon, bárki, akinek a története miatt újra visszatérhetek erre a gyönyörű helyre és újra izgulhatok egy különleges párosért.

Ez a történet Jax és Sasha gyönyörű utazása, amely kemény buktatókkal teli, de a szerelmük megér minden küzdelmet. Bár ez egy második rész, de nyugodtan olvassa el az is, aki az elsőt nem ismeri, hiszen az előző rész főszereplői itt csak mellékszereplők és teljesen élvezhető a regény az előzmény ismerete nélkül is.

Ajánlom mindenkinek, aki imádja Montanát, a cowboyokat, a kisvárosi történeteket és a lassan kialakuló, de annál forróbb szerelmi történeteket. Én pedig megjegyzem a szerző nevét és alig várom, hogy újabb történetét ismerhessem meg. 

Kép forrása: Pinterest

Borító: Tetszik nagyon, látványos, figyelemfelkeltő

Kedvenc karakter: Jax, Sasha

Szárnyalás: a történet és a két főszereplő közti kapcsolat

Mélyrepülés: - 

Érzelmi mérce: romantikus, erotikus

Értékelés: 

BELEOLVASÓ

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték:

A mostani nyereményjátékban nem lesz nehéz feladatotok. Végig kell olvasnotok figyelmesen a beleolvasót és válaszolni a blogokon feltett kérdésekre.

Játékra fel!

(Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)

Mi a bolthálózat neve, ahol Jax és Sasha összefutnak?

A blogturné további állomásai:

November 03 - Kelly & Lupi olvas

November 05 - Kitablar

November 07 - Zakkant olvas

Elsie Silver: Wild ​Love – Vad szerelem (Rose Hill#1)

 

Elsie Silver Wild Love - Vad szerelem című regénye, amely a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg, egy érzelmekkel és szenvedéllyel teli történet a második esélyről és a szerelem erejéről. Amikor a sikeres zeneipari mogul, Ford Grant visszatér a kisvárosba, hogy rendet tegyen az életében, múltja és egy váratlan kapcsolat mindent felforgat. Kövesd a blogturnét, mert a végén megnyerheted a regény egy példányát!

Kossuth Kiadó, 2025

480 oldal

Fordította: Kaufmann Zsuzsa

Goodreads: 4,01

Besorolás: erotikus, romantikus

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Rosie Belmont évek óta őrületbe kerget – jó és rossz értelemben egyaránt. De leginkább abban az értelemben, hogy a legjobb barátom kishúgára vágyom, miközben pontosan tudom, hogy nem lehet az enyém…

Miután egy ideig a városban élt, úgy tér vissza Rose Hillbe, mint egy tomboló vihar: gyönyörű és teljesen kiszámíthatatlan. Nekem pedig elég egy kétségbeesett, szempilla-rebegtetéssel előadott kérés, és felveszem dolgozni.

Lehet, hogy a Forbes szerint én vagyok a világ legszexibb milliárdosa, de engem most csak az új hangstúdióm megnyitása érdekel. Vagyis érdekelt, amíg szembe nem találtam magam egy kislánnyal, aki azt állítja, hogy én vagyok az apja.

Megfogadom, hogy amennyire csak tudom, távol tartom magam Rosie-tól. Morcos pillantásokkal és mogorva beszólásokkal próbálkozom. Azonban vele a szócsaták csupán előjátékok – szikrák, amikből perzselő forróság lesz.

Tisztában vagyok azzal, hogy nem szabad átlépnem azt a bizonyos határt.

Csakhogy a „nem szabad" és a „nem vagyok képes" két teljesen különböző dolog.

És az egyetlen dolog, amire tényleg képtelen vagyok, az, hogy ellenálljak neki.

Gyerekkori szerelem felelevenítése? Szexi milliárdos? Kisvárosi szerelem? Ezek így együttesen vonzottak ehhez a regényhez.

A történetünknek két főhőse van, váltott szemszögekből ismerhetjük meg a történetüket, érzéseiket, gondolataikat.

Az egyikük Rosie, aki egy multinál dolgozik, nagyon jó fizetéssel, egyre magasabbra tör, míg egy szép napon szexuális zaklatásban lesz része és "természetesen" őt rúgják ki, nem azt, aki molesztálta őt. Így visszatér Rose Hillbe, a szülővárosába, egyrészt a sebeit nyalogatni, másrészt pedig újrakezdeni az életét.

A másikuk pedig Ford Grant, akit a Világ Legszexisebb Milliárdosának kiáltott ki a Forbes magazin és aki belefáradva a csillogásba, szintén Rose Hillt választja újra lakó és munkahelyének. Nehezítésként betoppan hozzá egy 12 éves kislány és közli, hogy Ford az édesapja... Ez persze a férfit teljesen letaglózza, hiszen nem volt semm olyan kapcsolata, amiből kislánya született volna - de később kiderül, hogy még a Világ Legszexisebb Milliomosa is volt annyira csóró, hogy spermát adományozzon - és ebből született meg Cora.

Rosie és Ford gyerekkori barátok? ellenségek? hiszen Rosie bátyja Weston, Ford legjobb barátja, így ők hárman szó szerint együtt nőttek fel. Persze gyerekként nem volt itt szerelem, inkább csak froclizták egymást, de újra találkozva fellobban bennük valami. Ami persze sokáig nem teljesedhet be, hiszen Ford felveszi mindenesének Rosiet, így a főnök-alárendelt viszonyba egy kapcsolat nem igazán fér bele. De mind a ketten tudják, hogy ez sokáig nem tartható állapot, hiszen úgy vonzzák egymást, mint két mágnes...

A két főszereplő közül Rosiet kedveltem jobban. Egy teljesen hétköznapi lány, aki kénytelen az egész életét újragondolnia, hiszen egyszerre veszíti el a munkahelyét és a kapcsolatát. Néhol idegesítő, néhol vicces, de összességében egy nagyon szerethető karakter, akivel bármelyikünk képes együtt érezni és megkedvelni őt.

Forddal már voltak gondjaim. Egyrészt a szerző, azon kívül, hogy lefestette, hogy ez a férfi a megtestesült szexuális vágyálom és mellette még milliárdos is - a milliárdos részét nem láttam, nem éreztem. Lehet, hogy be kellett volna mutatni, hogy mit csinál - mielőtt még visszaköltözik a szülővárosába, mit dolgozott, hogyan lett milliárdos, stbstb - de így ebből a regényből nekem nem jött le ez egyáltalán - egyetlen egyszer említette, hogy van egy magángépe és egy yachtja, de kb ennyi. Mellette hiába kapott saját szemszöget, amiből a gondolatait, érzéseit megismerhettük, pont ez lett nálam a hibás pont is. Nagyon nem klappolt nekem össze az a férfi, akit a gondolatai alapján megismerhettünk, az a romantikus, hősszerelmes, a szeretteiért - főleg Rosieért mindent megtevő férfi és az, akit utána a szexuális aktusok (bocsi, hogy nem szeretkezést írtam, de ez egyik sem az volt) között megismerhettünk. Én tudom, hogy most dívik a Szürke 50 árnyalata típusú, rettentő domináns, mocskosszájú férfi szerető a regényekben, de itt valahogy nekem óriási volt a szakadék a két viselkedés között.

Mellette viszont IMÁDTAM - igen, így nagybetűkkel, ahogyan rettentő aranyosan, esetlenül próbált beletanulni az APUKA szerepbe. Cora és Ford közös részei szerintem mindent vittek.

Természetesen Rosie és Ford közös jeleneit sem szabad kihagynom, hiszen a gyerekkori ellenségekből barátok, majd szeretők téma mindig hálás. Ők ketten hosszú évekig úgy tettek, mint akik utálják egymást, de szerintem rajtuk kívül mindenki tisztában volt azzal, hogy őket a sors egymásnak teremtette. Betekintést kaphattunk Rosie kamaszkori naplójába, amiből a vak is láthatta, hogy Ford már akkor is imádta őt és Rosienak is tetszett a fiú.

A felnőttkori találkozásuk csak olaj volt a tűzre, a főnök-beosztott viszony miatti feszültség, ami persze rettentő gyorsan átmegy szexuális feszültségbe és vágyba - rettentő jól meg lett írva. Egyszerűen imádtam, ahogyan szépen lassan VÉGRE be merik vallani egymásnak és persze maguknak is, hogy mennyire odavannak a másikért. A verbális és e-mailes szócsőrtéiért pedig teljesen odavoltam, rég szórakoztam ennyire jól!

És a történet vége? Nem kell hozzá doktorátus, hogy kitaláljuk, hogy mi lesz a történet vége, de ez így van jól. Szívesen olvastam még volna tovább a történetüket, de szerintem nem hagyjuk el végleg őket, mert ahogy a könyv végén olvasható ízelítőből kiderült, a sorozat következő részében Rosie bátyja West kerül sorra, hogy valaki végre rendbetegye a zűrős élető egyedülálló apukát és biztos vagyok benne, hogy így találkozhatunk még Forddal és Rosieval (és persze Corával) is.

Összességében élveztem ezt a regényt és nagyon kíváncsi vagyok a folytatására. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a kisvárosi szerelmi történeteket és a romantikus, de mellette kellően erotikus regényeket.

Borító: Látványos, figyelemfelkeltő, illik a történethez

Kedvenc karakter: Rosie és Cora

Szárnyalás: Ford és Cora kapcsolata

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: romantikus és persze a regény második feléből nem hiányzik az erotika sem

Értékelés: 

BELEOLVASÓ

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték:

Kalandozzunk a Kossuth Kiadó kisvárosi románcaiban! Nektek nincs más feladatotok, hogy a fülszövegrészlet alapján felismerjétek a könyvet, és annak szerzőjét és címét beírjátok a Tally megfelelő sorába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“Nyolcéves koromban találkoztam West Havennel. Kilencéves koromban tanított meg pókerezni, és tizenegy éves koromban papírrepülőket hajtogatott velem. Tizenhat éves voltam, amikor megcsókolt.”

A blogturné további állomásai:

Október 27 - Kitablar

Október 29 - Kelly és Lupi olvas

Október 31 - Zakkant olvas