A Könyvmolyképző Kiadó egy új rubin pöttyös sorozattal lepte meg idén karácsonyra az olvasóit: Fitzpatrick Christmas címmel. Az első rész a Holiday Romance - Karácsonyi románc címet viseli, mely Molly és Andrew szívmelengető történetét meséli el.
Kövessétek a blogturnénk állomásait, és a játékunk során megnyerhetitek Catherine Walsh regényének egy példányát a kiadó felajánlásában!
Kövessétek a blogturnénk állomásait, és a játékunk során megnyerhetitek Catherine Walsh regényének egy példányát a kiadó felajánlásában!
392 oldal
Fordította: Tóth Katalin
Goodreads:
Besorolás: Romantikus, felnőtt, utazás, karácsony
Molly és Andrew Írországba repülne haza az ünnepekre, amikor egy különös hóvihar keresztülhúzza a számításaikat.
Kettejük között soha semmi romantikus nem történt: barátok, és ez minden. Már tíz éve évente egyszer hét órát és tizenöt percet együtt töltenek a karácsony előtti utolsó járaton, ami Chicagóból Dublinba tart. Az úton általában borzalmas bort kortyolgatnak, és beszámolnak egymásnak arról, hogyan alakult az életük a legutóbbi találkozásuk óta. Nagyon különböznek egymástól, és ez az ünnepi hagyományokról kialakult véleményükben is megnyilvánul.
Molly nincs túlzottan oda a karácsonyért, ezzel szemben Andrew fanatikusan rajong érte. Neki sokat jelent, hogy az ünnepeket Írországban tölthesse a családjával, és ezt Molly jól tudja. Ahelyett, hogy a józan észt követnék, és Amerikában maradnának, belevágnak egy őrült kalandba. Molly megígéri Andrew-nak, hogy mindenáron hazajuttatja édesanyja híres karácsonyi vacsorájára.
Az óra ketyeg, lassan kifutnak az időből. De Mollynak mindig van újabb terve. És amíg a taxik, repülők, hajók és vonatok menetrendjét zseniálisan össze lehet hangolni, addig semmi baj nem lehet.
Amivel egyikük sem számol, hogy amíg szakad a hó a város és a két jó barát feje fölött, az univerzumnak velük van terve, mégpedig az, hogy összeboronálja őket – annak ellenére is, hogy meg vannak győződve arról, hogy nem egymásnak teremtették őket.
Kettejük között soha semmi romantikus nem történt: barátok, és ez minden. Már tíz éve évente egyszer hét órát és tizenöt percet együtt töltenek a karácsony előtti utolsó járaton, ami Chicagóból Dublinba tart. Az úton általában borzalmas bort kortyolgatnak, és beszámolnak egymásnak arról, hogyan alakult az életük a legutóbbi találkozásuk óta. Nagyon különböznek egymástól, és ez az ünnepi hagyományokról kialakult véleményükben is megnyilvánul.
Molly nincs túlzottan oda a karácsonyért, ezzel szemben Andrew fanatikusan rajong érte. Neki sokat jelent, hogy az ünnepeket Írországban tölthesse a családjával, és ezt Molly jól tudja. Ahelyett, hogy a józan észt követnék, és Amerikában maradnának, belevágnak egy őrült kalandba. Molly megígéri Andrew-nak, hogy mindenáron hazajuttatja édesanyja híres karácsonyi vacsorájára.
Az óra ketyeg, lassan kifutnak az időből. De Mollynak mindig van újabb terve. És amíg a taxik, repülők, hajók és vonatok menetrendjét zseniálisan össze lehet hangolni, addig semmi baj nem lehet.
Amivel egyikük sem számol, hogy amíg szakad a hó a város és a két jó barát feje fölött, az univerzumnak velük van terve, mégpedig az, hogy összeboronálja őket – annak ellenére is, hogy meg vannak győződve arról, hogy nem egymásnak teremtették őket.
A blogturnénk első állomásán három hosszabb idézetet hoztam a regényből, remélem benneteket is romantikus karácsonyi hangulatba hoz! Értékelés dec. 10-én érkezik.
"– Ez a fagyöngy? – Az kizárt. – Olyan, mint a spenót. Mint a spenótlevél.
– Hogyhogy nem tudod, mi az a…?
– Tudom, mi ez, csak még nem láttam ilyet. Nem azzal töltöm a decembert, hogy egész idő alatt felfelé nézegetek, jó?
– Pedig a kábé százötven centiddel életed nagy részében felfelé nézel.
– Százhatvan centi vagyok, köszi! És egész jól látom a világot ebből a…
– Ne legyen már olyan grincs! – szól közbe a férfi. – Ez a hagyomány!
– Csigavér! – kiáltok vissza.
Andrew elneveti magát, és néhányan megállnak a felhajtás láttán. Hirtelen közönségünk is támadt.
– Hogy ez mekkora hülyeség! – morgom, és igyekszem kerülni a tekinteteket, miközben Andrew a sálhoz illő bojtos sapkát húz a fejébe. – És bizarr is, nem gondolod?
– A negyedik kiegészítés értelmében jogom van hallgatni.
– Ötödik.
– Mindegy.
Újabb pár halad el mellettünk, amíg mi ott húzzuk az időt. Felpillantanak, és észreveszik a fagyöngyöt. Anélkül, hogy lassítanának, egymás felé fordulnak, és megcsókolják egymást, aminek láttán halvány mosoly jelenik meg azoknak az arcán, akik mindezt látják.
Tátott szájjal nézem, hogy mintha mi sem történt volna, továbbmennek.
– Balszerencsét hoz, ha nem csókoljátok meg egymást! – kiáltja a víg kedélyű pasas, és ismét minket figyel.
– Nem, nem hoz! – vágok vissza. – Maga csak kitalálta ezt!
Andrew toporog mellettem, látszik, hogy továbbra is jól szórakozik.
– Molly…
– Csak kitalálta.
– Ne figyelj rá!
– Nem tudok nem figyelni rá. Legrincsezett. Miért hív mindenki így? – Egyre nő a bosszúságom, amikor látom, hogy mellettünk egy idősebb pár csókváltását is taps követi. – Hát jó. Gyere, csókolj meg!
– Kissé túlteng benned a versenyszellem, nem gondolod? Inkább keressük meg a sofőrünket!
Megragadom Andrew karját, és mivel most is munkálkodik bennem a bizonyítási kényszer, hogy elnyerjem az egész nap mellőzött figyelmet, amit vadidegenektől kaphatok, mielőtt átgondolnám, hogy mit teszek, Andrew nyakára fonom a kezemet, és az arcához emelem az arcomat. Nem hazudtam, amikor azt mondtam Gabrielának, hogy Brandon óta nem voltam senkivel. De az a helyzet, hogy Brandonnal sem voltam igazán együtt. Legalábbis az utolsó néhány hetünkben. A mi szakításunk is olyan lassan kifejlődő,
furcsa és bizonytalan elválás volt, ahol minden csók után kérdés következett, ahol minden érintésről sejteni lehetett, hogy ez lesz az utolsó. Egészen addig, amíg tényleg az is lett. Lehet, hogy már ki voltam éhezve az emberi érintésre, de abban a pillanatban, hogy Andrew és én közelebb kerülünk egymáshoz, a dolgok kezdenek… megváltozni. A belőle áradó melegség érint meg először, annyira más, mint a kijárat felől beáramló metsző hideg. Meglep, mennyire finomnak érződik a szakálla, ahogy a bőrömhöz ér. A puha ajkáról nem is beszélve. A férfiak ajka nem szokott puha lenni télen. Cserepes, mert nem használnak ajakápolót. De Andrew ajka puha. Puhán, melegen tapad a számra. Tapad, mert visszacsókol. Nem arcra puszi, és nem is vicces csók ez, amit barátok adnak egymásnak a fagyöngy alatt. Andrew ott áll, és
visszacsókol, én meg hirtelen nem bírok eléggé hozzásimulni. Remeg a gyomrom, biztosan a pezsgőtől. A kelleténél nehezebben tudom elengedni Andrew-t. Erőt kell venni magamon, hogy elhúzódjak tőle, de utánam lép, és ismét eltűnik közöttünk a tér. Mielőtt teljesen hátrahúzódik, még egyszer magához szorít."
"– Feleségül fogod venni Alisont – jelentem ki, amikor csatlakoztatja a fülhallgatót. – Feleségül fogod venni Alisont, én pedig összejövök valakivel az esküvődön. Az öcséd még szingli?
Felfortyanok az egyértelmű elutasítása hallatán.
– Miért nem? Aranyat érek. Nem akarod, hogy bekerüljek a családodba?
– Így nem.
– Akkor megalkuszom, és kiegyezek egy harmadik unokatesóddal is – közlöm, de úgy látszik, Andrew-t ez csak még jobban felbosszantja.
– Nincs semmiféle megalkuvás.
– Márpedig valamennyire muszáj lesz megalkudnom, mert tudvalevő, hogy egy évnél tovább nem vagyok képes megtartani a kapcsolataimat. Biztosan abban a szakaszban történik velem valami.
Mihelyt kimondom ezeket a szavakat, meg is bánom, és fintorgok, amikor Andrew rám néz. Miért ne teregethetném ki a bizonytalanságaimat valamennyi ismerősömnek? Miért ne vallhatnék színt a többi utas előtt itt, a repülőgépen? Nagyszerű terv lenne pedig! Extrán egészséges!
– Bocs! – szólalok meg újra. – Lehet, hogy rossz napom van, de az is lehet, hogy nem. Fogalmam sincs. De majd te megmondod.
Andrew nem felel, csak tartja a fülhallgatót. Átveszem tőle, a fülembe helyezem, és a lejátszás gombra teszem az ujjamat, hogy szinkronizálhassuk a beállításokat. De Andrew ezután sem mozdul. Továbbra is engem néz, ráadásul olyan komoly ábrázattal, amitől elkap a kétségbeesés, és azt érzem, meg kell törnöm a csendet.
– Jó, lehet, hogy a kókuszdiós dolgot is túlreagáltam. De…
– Mark nem érdemel meg téged – szakít félbe. – És nem érdekel, hogy rátalált-e a lelki társára, vagy hogy kóbor kutyák mentésével tölti a hétvégéit. Megbántott téged, én pedig utálom ezért. És legszívesebben behúznék neki egyet, amiért összetörte a szívedet. Az a helyzet, hogy ha valaha is azt fogod érezni valaki miatt, hogy kevesebb vagy annál, ami vagy, vagy azt, hogy nem érdemled meg, amire vágysz, meg fogom keseríteni az életét, ha szeretnéd. Zaklatni fogom telefonon. Kavicsot rejtek a cipőjébe. Bármit is kérsz, megteszem érted. Te egy szorgalmas, szenvedélyes, kedves ember vagy, és egy nap… egy nap találsz valakit, aki annál is jobbá tesz, mint amilyen jó most vagy. És az az illető nagyon szerencsés lesz, amiért vagy neki.
Csak meresztem a szemem Andrew-ra. Hátradől az ülésben, én meg szóhoz sem jutok. Az sem tűnik fel, hogy lenyúl a tejkaramellás zacskóért, és visszateszi az ölembe.
– Jó? – kérdezi, mire összerezzenek.
– Jó.
– Nincs megalkuvás.
– Nincs megalkuvás.
Suttogom a szavakat, de Andrew biztosan olyat lát az arcomon, amitől elégedetten bólint, majd visszafordítja a tekintetét a kijelzőre.
– Helyes – nyugtázza, és benyomja a lejátszás gombot. – És most nézd a nyavalyás filmet!"
"...Most kéred a karácsonyi ajándékodat?– Igen.
Nevet, majd eltolja magát, és térdre borul a karácsonyfa mellett. Maradt még alatta néhány kicsomagolatlan ajándék. Azokról mondta Andrew, hogy a következő napokban betoppanó rokonoknak szánják őket. Nem is fordítok rá túl nagy figyelmet, csak amikor Andrew visszalép a kanapéhoz egy lila selyempapírba csomagolt kerek tárggyal.
– Csukd be a szemedet! – mondja, és én engedelmesen úgy teszek. Egy másodperccel később a kezembe pottyant valamit. Meglep, milyen nehéz. Villámgyorsan kicsomagolom, közben Andrew visszaül mellém.
Egy hógömb. De nem olyan, amit a repterek ajándékboltjaiban árulnak. Nem az az ócska műanyag vacak, amit az ember inkább elhagyna, mintsem megtartana. Ez a hógömb nagy, akkora, mint egy papírnehezék, az alja nehéz, sötét fából készült, és beteríti az egész tenyeremet. Belül nem hóember vagy miniatűr ház látható, hanem egy repülőgép, amint a sötét égboltot szeli, és a kis ablakai melegsárga színben fénylenek.
– Ezek mi vagyunk? – kérdezem, és le sem veszem a szememet róla.
– Ezek mi vagyunk.
Finoman megforgatom a kezemben, végigsimítok az üvegen.
– Nincs is karácsonyi díszem.
– Sejtettem. Gondoltam, nem bánod, ha lesz egy.
– Hogy nem bánom? – Úgy kell kipréselnem magamból a szavakat. – Odavagyok tőle, Andrew!
Megvonja a vállát, és figyeli, ahogy a gömböt tanulmányozom.
– Fel kell ráznod – emlékeztet.
Elfordítom a gömböt, mire a hópelyhek örvényleni kezdenek, és a repülőgép átsuhan a téli éjszakán. Előrehajolok, hogy jobban lássam a fényben, Andrew pedig elengedi a hajamat, és helyette kis körkörös mozdulatokkal a hátamat simogatja. Mint aki nem bírja abbahagyni, hogy hozzám érjen. Én sem akarom, hogy abbahagyja. Ebben a pillanatban azt érzem, hogy még senkivel nem tudtam annyira jól érezni magam, mint most. Az elmúlt hetekben átélt kiégés, nyugtalanság, idegeskedés és az a sok álmatlan éjszaka, amikor próbáltam kitalálni, mit kezdjek az életemmel, most mind tovatűnik, és korábban soha nem tapasztalt megvilágosodás jár át."
Képek: Pinterest– Sejtettem. Gondoltam, nem bánod, ha lesz egy.
– Hogy nem bánom? – Úgy kell kipréselnem magamból a szavakat. – Odavagyok tőle, Andrew!
Megvonja a vállát, és figyeli, ahogy a gömböt tanulmányozom.
– Fel kell ráznod – emlékeztet.
Elfordítom a gömböt, mire a hópelyhek örvényleni kezdenek, és a repülőgép átsuhan a téli éjszakán. Előrehajolok, hogy jobban lássam a fényben, Andrew pedig elengedi a hajamat, és helyette kis körkörös mozdulatokkal a hátamat simogatja. Mint aki nem bírja abbahagyni, hogy hozzám érjen. Én sem akarom, hogy abbahagyja. Ebben a pillanatban azt érzem, hogy még senkivel nem tudtam annyira jól érezni magam, mint most. Az elmúlt hetekben átélt kiégés, nyugtalanság, idegeskedés és az a sok álmatlan éjszaka, amikor próbáltam kitalálni, mit kezdjek az életemmel, most mind tovatűnik, és korábban soha nem tapasztalt megvilágosodás jár át."
Nyereményjáték:
Játékunk során pár kérdést teszünk fel nektek, amelyekre a könyv beleolvasójában találjátok meg a válaszokat. Nincs más dolgotok, mint beírni a helyes megoldást a Tally megfelelő sorába.
(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Kérdés: Hogy hívják Molly ikertestvérét?
Állomások:
12.06 Kelly&Lupi olvas
12.08 Sorok között
12.10 Kelly&Lupi olvas
