KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2019. szeptember 13., péntek

Renáta W. Müller: A védelmező

Mogul Kiadó
500 oldal
Besorolás: maffia, kaland, romantikus

Egy ​régi mondás szerint senki sem választhatja meg a családját. Raven Bertone sem tehetett róla, hogy az Egyesült Államok keleti partjának legbefolyásosabb maffia dinasztiájába született. Amikor egy rivális család bosszúszomjas tagjai az életére törnek, azt is meg kell tanulnia, hogy a szülők és nagyszülők hibáiért gyakran a gyerekek fizetik meg az árat…

Raven egy dologra megesküszik magában: soha, de soha nem kezd olyan férfival, akinek a leghalványabb köze is van az alvilághoz. Francba a sármos, szexi rosszfiúkkal. Éljenek a szende, szolid könyvmolyok!

De a fogadalmak azért vannak, hogy megszegjük őket, így amikor a lány életébe erotikus forgószélként berobban az egyetem sármos drogkereskedője, Rafe Harlan, Raven megadja magát a kísértésnek. A férfi nem csak a bizalmát, a szívét is elnyeri, majd mikor azt apró darabokra töri, szétválnak útjaik. De nem örökre…

Évekkel később, amikor a maffia újra Raven életére tör, és menekülnie kell, a sors fintora, hogy pont annak a kezébe kerül a biztonsága, aki egyszer már darabokra morzsolta a szívét, és a sárba taposta a bizalmát.

Még év elején olvastam a regényt kézirat formájában, aztán ott és akkor nem jött össze a regény kiadása, de örömmel láttam később, hogy végül a Mogul Kiadónál megjelent, meg is rendeltem a könyvet pár hete és a szabadságom alatt végre sikerült újraolvasnom a végleges formát.

Imádtam a szerző stílusát. Azonnal bevont a történetbe az indító akciójelenettel, és a figyelmemet fenn tudta tartani egészen a regény végéig. A történet felépítése nagyon tetszett, váltakozik a jelen és a múlt, szépen megmagyarázva az előzményeket. A jelenből indulunk, majd a regény legfontosabb eseményéhez tér vissza a szerző, a két főszereplő 8 évvel korábbi találkozásához, a konfliktus kezdetéhez. Itt ért egy meglepetés, ugyanis cirka 40 oldal után derült ki, hogy váltott szemszögű a regény, Raven után Rafe is szót kap, és ezután a történet végéig felváltva mesélnek. A szerző rendkívül hitelesen szólaltatta meg a férfi főszereplőt, abszolút elkülönült a hangja, és jól bánt a további férfi karakterekkel is, leesett állal olvastam a pasikra jellemző gondolatokat, mondatokat, cselekedeteket. Raven remek hősnő, kitűnően lehet vele azonosulni, szimpatikus, szerethető, de aki igazán elviszi a hátán a regényt, az Rafe. A szívdöglesztő megjelenése mellett a múltja, a dadogása (amit helyesen nem vitt túlzásba a szerző) a hibái ellenére is azonnali rajongást váltott ki belőlem, és rettentően drukkoltam, hogy tisztázzák a helyzetet, és legyenek végre boldogok Ravennel. Őrületes érzelmeket váltott ki belőlem ez a pasi, nem tagadom.
Nagyon szerettem még a védelmező csapat többi tagját is, jellegzetes karakterek voltak és remekül tették a dolgukat. Rafe mellett ugyan nem rúghatott labdába más férfi, de azért én imádtam, amikor megizzasztották őt, főleg a két macsó unokatesó. 
Egy hangyányit keveselltem a leírásokat, de aztán rájöttem, hogy nincs szükség bővebben ecsetelni bármit is, pontosan előttem voltak így is a karakterek és ebben a regényben az érzelmek az elsődlegesek. Mindkét oldal, a férfi és a női lélek vívódásai is hitelesek, az érzések valóságosak, tökéletesen bele tudtam élni magam a szituációkba. Hihetetlenül sokat dobott a regényen a szerző remek humora, amit elsősorban Rafe fejezeteibe épített bele, nálam nem csak mosolygást, hanem hangos nevetést váltott ki több alkalommal. Rafe karaktere remekül sikerült, az olvasók odalesznek érte, megérdemelten. Alapítanom kéne egy Rafe rajongói klubbot?

A cselekményszál szépen ívelt, mindig jöttek az újabb fordulatok, a sok szexjelenet (amik forrók, de a jó ízlés határain belüliek) és az érzelmek áradása mellett nem elhanyagolható a körítés sem. Igazi akciójeleneteknek is részese lehettem, ezek profi hangzásúak, hihetőek. A fejezetek végén gyakran találkoztam  izgalmas horgokkal, ami a regény végén csúcsosodik ki egy ügyes függővégben, nem éppen falat kaparó jelleggel, de ott van benne a folytatás lehetősége.
Mostanában egyre több maffiás regény jelenik meg, úgy is mondhatom, trendi a téma és én falom is ezeket a könyveket, mégsem mondhatom, hogy a téma szakértője lennék.  Mindenesetre merész vállalkozás maffiás témájú könyvbe kezdeni, ráadásul pont a leghíresebb Cosa Nostra maffiával a központban. Nyilván a női olvasókat nem az érdekli ebben a történetben, hogy mennyire hihető – mert a valóság elég távol áll a történettől -  hanem  megelégszenek ezzel, mint háttérvilág és inkább  koncentrálnak a lehengerlő főhősre. Őszintén szólva nekem nem is hiányzott, hogy még véresebb vagy erőszakosabb jeleneteket olvassak.

A szöveg fiatalos, lendületes, élveztem a remek dialógusokat. Kifejezetten tetszettek a pengeváltások, főleg Rafe és Raven unokatestvérei között, igazán szórakoztatóak voltak.
Van egy dolog azonban, ami nem hagy nyugodni. Az egész konfliktus a szerelmesek között egy félreértésen alapul, Rafe azt hiszi, hogy Raven megcsalta, ezért a szépen megtervezett első éjszakájukon durva vele, részegen teszi magáévá a valójában még szűz lányt. Csak én vagyok az egyetlen, aki beleköt ebbe: miután kijózanodott másnap a srác, semmi apró jelét nem vette észre, hogy Raven szűz volt? Igaz, hogy eljött a tett színhelyéről, és nyilván nem nézett vissza az ágyra sem, és csak másnap zuhanyozott le, de nem tudom elképzelni, hogy legalább akkor ne vette volna észre milyen is a dákója.

Megnyert magának a szerző,  biztos vagyok benne, hogy olvasni fogok még Renáta W. Müller regényt, lehetőleg minél hamarabb. 

Borító: Nem mondom, hogy nem tetszik, de....
 
Kedvenc karakter: Rafe

Szárnyalás: Imádtam az első találkozásukat.

Mélyrepülés:  Ó, azt az álombéli jelenetet beszívtam!

Érzelmi mérce:  Nem kevés megpróbáltatás éri a főszereplőket, amit éppen megfelelő mennyiségű szexjelenet oldoz fel.

Értékelés:







2019. szeptember 1., vasárnap

Read-a-thon - 2019 - avagy olvasni életre halálra

Évek óta élvezettel olvasok mások read-a-thon próbálkozásairól, leginkább Nancy és Szandi bejegyzésein mulattam jókat. De külföldi blogokon is rendszeresen megjelenik ilyen-olyan akció, különféle apropók kapcsán. Az enyémen a lényeg az, hogy kiderítsem, meghatározott időintervallum alatt mennyit tudok olvasni. Leginkább az egy hét a jellemző, de ezt sem úgy kell elképzelni, hogy 24 órából 18-at olvas az ember és néhány órát alszik, hanem teszi a megszokott dolgait, de a szabad idejében az olvasásra koncentrál. Mindig el is határoztam, majd jövőre én is megpróbálom. Most eljött az ideje, végre szabadságon vagyok, és belevetem magam az olvasásba.
Irigylem azokat, akik olyan tudatosan képesek kiválasztani az olvasmányaikat és betartani szépen a sorrendet, de én nem vagyok ilyen, szóval nem terveztem előre, legalábbis pontosan nem, hogy miket fogok olvasni. De nagyjából megvannak a jelöltek és mind  elég hosszúak, úgyhogy nem tudom fogom-e bírni, vagy kénytelen leszek rövidebbeket is közbeiktatni. Az viszont kézenfekvő, hogy naponta leírom, mit és mennyit sikerült olvasni.

1. nap 08.26 Hétfő
Rögtön sikerült is befejeznem egy vasárnap megkezdett olvasmányt. Mivel ez előolvasás státuszban van, nem tudom pontosan, mennyi lesz a végleges oldalszám,  de kb 400 oldal, ezt onnan tudom, hogy megnéztem az angol kiadás oldalszámát és nagyjából egyezni szokott. Ebből kb 100-at olvastam el kezdő lökésnek még vasárnap. A könyv Alexandra Christo: To Kill a Kingdom, aminek fogalmam sincs, mi lesz a magyar címe, talán A királyság elpusztítása és a Könyvmolyképző Kiadónál fog megjelenni ősszel.
Természetesen úgy éreztem, alig tudtam olvasni! A délelőttöm elment egy munkám befejezésével, és gyakorlatilag csak délután tudtam belemélyedni a történetbe, többszöri megszakításokkal, - vacsora, saját hajfestés, telefonálgatások, délután még egy kis játék is belefért, elvégre szabin vagyok - így este fél 10-re sikerült befejeznem. Szerintem elég jó tempóban haladtam vele, nagyon olvastatta magát, hiszen az egyik kedvenc témám, a szirének és a kalózok csapnak össze ebben a történetben, ami standalone, bár az írónő nem zárkózott el 100%-ig, hogy nem lesz soha folytatás, de a lényeg, hogy ez egy lezárt regény. Imádtam. Nem szándékozom most elmesélni, de ősszel fogok vele blogturnézni, és tőlem a legmagasabb pontszámot fogja kapni. Volt benne minden jóféle, hercegnő és herceg, akik két ellentétes világban élnek és egymásra vadásznak - naná, hogy "enemies-to-lovers" lassú égésű románc, és harc, fogak, csápok, gonosz uralkodók, szóval el voltam ájulva.
Mérleg: kb. 300 oldal. 1 befejezett könyv.

2. nap 08.27 Kedd
A mai napom nem volt túl sikeres. Délelőtt anyukámat vittem ide-oda, be is vásároltunk, na meg nem is keltem korán, szóval végül fél kettőkor tudtam leülni olvasni, méghozzá Cassandra Clare: Éjfél kisasszonyát, amit megfogadtam, hogy csak akkor kezdek el, amikor teljes a Gonosz fortélyok sorozat. Itt van ez a 680 oldal tömény imádatom, és évek óta várja, hogy elolvassam. De mivel tudom, hogy Cassy mennyire imádja a függővégeket, gondoltam kicseszek vele és egyben olvasom el. Úgy döntöttem, az első és második részt most elolvasom a kihívásom keretében, és mivel biztosan jön idén ősszel a harmadik rész, így nem sokat fogok falat vakarva várni rá. Sikerült így este fél 11-ig 230 oldalt olvasnom, mert persze még egyszer el kellett mennem itthonról egy halaszthatatlan ügy miatt (félek egyedül a kocsimosóban és a bátyám most ért rá velem jönni). Plusz egy kis törődés a lányokkal, vacsora, stb. Szóval mára ennyi jutott, de ez viszont minőségi, lassabban haladós, minden mondatot értelmezős és kiélvezős olvasás volt, igazából így szeretek olvasni.
Mérleg: 231 oldal.

3. nap 08.28 Szerda
Kezdtem vérvétellel a napot, majd délelőtt összeraktam a holnapi blogturnés posztomat, majd ebédgyártás, utána EKG-ra vittem a lányom a sportlövész orvosihoz, ha már kimozdultam, vásároltam is egyet. Mindezek után, fél négy körül ültem le olvasni, amit hellyel közzel este 11-ig folytattam is. Ma nem voltam elégedett megint, mert későn tudtam nekiállni, többre számítottam, mint kerek 200 oldal. Holnap viszont előreláthatólag nem kell mennem sehová és csak némi főzés fog eltántorítani az Éjfél kisasszony befejezésétől. Imádom a könyvet! Minden egyes sora tagadhatatlanul Cassie-s, imádom az érzelmeket, amit kivált belőlem Jules, Emma és Mark. Utóbbi tündéres beszédéért odavagyok, annyira szórakoztató!
Mérleg: 200 oldal.

4. nap 08.29 Csütörtök
Olvasás szempontjából csalódott vagyok, hiszen ma is csak fél négykor tudtam leülni, hogy folytassam az Éjfél kisasszonyt. Igaz, hogy nem kellett elmennem itthonról, mégis sok elintéznivalóm volt, különféle házimunkák és főzés. Viszont ezután este 11-re befejeztem a könyvet, ami nagy elégedettséggel töltött el. Nagyon tetszett, és azonnal akarom a folytatást, pedig gondolkodtam rajta, hogy esetleg közbeiktatok valami mást, de nem, jöhet holnap az Árnyak ura. Mondtam már, hogy Los Angelesben akarok élni?
Mérleg: 250 oldal. 2. befejezett könyv

5. nap 08.30 Péntek
Hihetetlen, hogy ez már az ötödik napom. Kezdem látni az egész kihívás buktatóit, és hogy mit kell legközelebb máshogy csinálnom, de ezt majd vasárnap este összegzem. Tény, hogy délelőtt csak egy röpke órát olvashattam, mert igaz, hogy nem kellett elmennem itthonról, de megint volt házimunkám, főzés is, és egyéb szösszenetek. Viszont délután alaposan belehúztam az Árnyak urába, ami két hét különbséggel vette fel a fonalat az előző rész befejezése után. Továbbra is imádom a történetet, nagyon izgalmas és fordulatos, viszont továbbra sem vagyok hajlandó lóhalálában olvasni. Van, hogy többször is elolvasok egy-egy részletet, annyira tetszik. Holnap sajnos el is kell mennem itthonról, de remélem, hogy jelentősen tovább tudok haladni, esetleg be is fejezni a hátralévő majdnem 400 oldalt.
Mérleg: 306 oldal.

6. nap 08.31 Szombat
Igaz, hogy nem mentem el mégsem itthonról, ennek ellenére csak délután ötkor kezdtem olvasni, egyszerűen elment megint a napom, muszáj megcsinálnom dolgokat, mert hétfőtől megyek vissza a balettba ugrálni. 204 oldal fért bele a mai napomba, tehát holnap fogom befejezni a könyvet, legyen az bármilyen izgalmas és letehetetlen. Holnapra egy gyors vásárlást tervezek és némi főzést, este pedig összegzem a tapasztalatokat.
Mérleg: 204 oldal

7. nap 09.01 Vasárnap
A vásárlás elmaradt, inkább a mélyhűtőből főztem, ezért délelőtt is tudtam olvasni, majd szinte egész délután is. Sikerült befejeznem az Árnyak urát, a maradék 190 oldalával, és kis pihi után elkezdtem Renáta W. Müllertől A védelmező című regényét. 263 oldalnál hagytam abba, ami szinte pontosan a fele a történetnek. Imádom ezt a regényt, hamarosan írok majd róla és elárulom, miért olyan különleges a számomra.  A záró nap eredményével nagyon elégedett vagyok.
Mérleg: 453 oldal. 3. befejezett könyv

A kihívás végére érkeztem, és igazából nagyon érdekes tapasztalat volt. Pár dolgot biztosan másképp fogok csinálni legközelebb. Először is jobban fel kell készülnöm az időbeosztást illetően. Ha el kell mennem itthonról, az időben nagyon sok kiesés, tehát erről gondoskodni kell előre, például a vásárlást a minimumra kell szorítani. A másik a főzés. Mivel itthon volt hellyel közzel mindkét lányom, iskolaszünet, stb, tehát rám hárult a napi etetés, és ezt sokkal jobban is megszervezhettem volna. Legközelebb készételekkel fogom teletömni a mélyhűtőt, meg előre főzök.  Zavart a meleg is, pont kánikula volt egész héten, amit nem bírok egyáltalán. Ráadásul most újítják fel mellettünk a buszvégállomást, ezért reggel 7-től volt olyan, hogy este 10-ig dolgoztak munkagépekkel, ami rendkívül zavaró volt. Ráadásképp át kellett élnem a játékfüggőségem hátrányait, amit itt a végén bevallok, volt olyan nap, amikor 3 órát is játszottam, de másfelet mindig. Szóval nem véletlen, hogy oldalszámban nem haladtam egetverően sokat. De mivel a szabadsághoz nekem a játék is kell, mert rendkívül szórakoztat, megengedtem magamnak ezt a kilengést. Mégis meg vagyok elégedve, mert végeztem három és fél könyvvel, amiből kettő 700 oldal körüli volt, ami átlagos könyvet véve kettőnek számít. A regényekkel is elégedett voltam, mindet imádtam, nem volt egyetlen oldal sem nyögvenyelős vagy unalmas.

Jövőre is biztosan megcsinálom a kihívást, csak sokkal jobban felkészülök. Van kedvetek majd csatlakozni?
Végösszesen: kb 3,5 könyv és 2044 oldal.


2019. augusztus 30., péntek

Dion Leonard: Találkozás Góbival

Könyvmolyképző, 2019
288 oldal
Fordította: Barcza Gerda Adrienne
Goodreads: 4,12
Besorolás: realista

Egy ​kiskutya és egy hihetetlen utazás igaz története.
Mint ahogy korábban a Bob, az utcamacska, A Góbi is igazi szívmelengető történet az állatok szerelmesei számára a világ minden táján.
2016-ban Dion Leonard, a tapasztalt ultramaraton futó váratlanul belebotlott egy kóbor kiskutyába, amikor részt vett egy 155 mérföldes versenyen a Góbi-sivatagban. A Góbi nevet kapó, szeretetreméltó kutyakölyök bebizonyította, hogy ami hiányzott a méretéből, azt a szívével pótolta, ahogy követte Diont a szeszélyes Tian Shan-hegységen át, és vele tartott közel 80 mérföldön keresztül.

Dion úgy érezte, valami megváltozott benne, amikor szemtanúja lett az aprócska állat hihetetlen elszántságának. A múltban mindig arra összpontosított, hogy nyerjen, hogy a legjobb legyen, ám most más célja nem volt, minthogy meggyőződjön róla, barátja biztonságban van, etetik, itatják. Bár Dion nem lett az első, mégis úgy érezte, valami sokkal nagyobbat nyert, és megfogadta, hogy Góbit magával viszi az Egyesült Királyságba, új családtagnak. Ezzel vette kezdetét az utazás, s egyikük sem fogja elfelejteni a hullámvasútszerűen alakuló drámát, a bánatot, a szívfájdalmat, az örömöt és szeretetet, amely örökre megváltoztatta mindkettőjük életét.

A Góbi a remény, az alkalmazkodóképesség és a barátság alaptörténete, s megint csak azt bizonyítja, hogy a kutya valóban „az ember legjobb barátja”.

A szívem mélyén mindig kutyás voltam és az is maradok (főleg, hogy újra van egy kiskutyám:), így a kutyás történetek mindig az első helyet foglalják el az olvasmánylistáimon.
Ennek a történetnek pedig elég volt a fülszövegét elolvasnom, hogy azonnal olvasni akarjam:).

Dion és Góbi az ultramaratonon
A történet szerint Dion Leonard egy ultramaratonon vesz részt a Góbi-sivatagban, ahol az egyik futószakasznál egy kiskutya csatlakozik hozzá. Legnagyobb megdöbbenésére a kutyus minden erőfeszítés nélkül végigfutja vele a szakaszt, sőt onnantól kezdve elválaszthatatlanokká válnak. A férfi biztonságot, szeretetet és élelmet ad a kiskutyának, akit Góbinak nevez el, a kutyus pedig lelkesíti és ösztönzi a versenyen.
Ahogy a verseny véget ér, Dion úgy dönt, hogy nem hagyja ott az újdonsült barátját, hanem megpróbálja hazajuttatni Edinburghba, ahol a párjával és egy macskával élnek együtt. Természetesen egy kutya eljuttatása Kínából az Egyesült Királyságba nemcsak anyagi nehézségeket állít a férfi elé, hanem a bürokrácia útvesztőin is át kellett vergődniük. És akkor még arról nem is beszéltem, hogy miközben ő Edinburghból intézi Góbi útját, a kiskutya elveszik...

Ez a könyv eléggé összetett. Aki csak azt várja, hogy semmi másról ne szóljon, csak a kiskutya viszontagságairól, az csalódni fog. De aki nyitott, aki kíváncsi arra, hogy milyen egy ultramaraton, milyen érzés futni 55 fokban, hogyan kell beosztani az erődet, az ételedet, az italodat, hogy milyen szállást kaptok, hogyan viselkednek veletek a helyiek, annak ez a regény tetszeni fog nagyon.

Én nem vagyok egy nagy sportember. Egy ideje azonban már látom magamon, hogy "picit" több van rajtam, mint kellene, így nekiálltam sportolni én is. Méghozzá futni. De csak és kizárólag futópadon. Tényleg működik és jobban is érzem magam, fogytam is szépen, de ahhoz sosem volt erőm, hogy a futást szabadban is űzzem. Minden elismerésem azoké, akik télen-nyáron, hóban, szélben, esőben, 40 fokban is kinn futnak. Dion Leonard is ilyen. Nagyon élveztem a futós leírásait, ahogyan például elmesélte, hogy a nem túl trópusi éghajlatú Edinburghban hogyan is tud felkészülni egy sivatagi futóversenyre. Hogy hogyan kezdett neki futni és milyen módon fejlesztette magát. Számomra ez rettentő érdekes volt.
Persze mellette betekintést kaptunk a magánéletébe is, amit nagyon nem irigyeltem, főleg a gyerekkorát:(.

És ne feledkezzünk meg Góbiról se. Magáról a kiskutyáról sokat nem tudunk meg, hiszen kóbor kutyaként szegődött a futóhoz és az előtörténete soha nem derült ki. Mint, ahogy az sem, hogy miként veszhetett el egy családtól és a "szökése" vajon magánakció volt, vagy mások is "hozzásegítették-e". 
De az biztos, hogy a hűsége, kitartása bámulatraméltó és az a mentőakció, amit a hazajuttatása miatt indítottak, szintén példaértékű. Ilyenkor látni, hogy az emberek képesek a jóért összefogni és minden követ megmozgatni.

Dion pedig elmesél mindent. Mennyire drága és nehéz eljuttatni egy állatot Kínából az Egyesült Királyságba, a karantént, a sok papírmunkát. Majd azt is, hogy milyen a nem túl állatbarát Kínában egy elveszett kiskutyát megkeresni úgy, hogy ott még a mai napig az étlapon szerepelnek a kutyák. Milyen egy európainak ott élni egyedül, majd kutyával. Mennyire mások a helyiek, ha csak egy pár napra érkezel és mennyire mások, ha sokáig köztük élsz. 

Dion és Góbi
Összességében imádtam a történetet, bár el kell, hogy mondjam, érezni rajta, hogy egy laikus írta, nem egy szépirodalmi mű, inkább egy érdekes történet, ami olyan, mintha ott ülnél Dionnal és elmesélné neked. Néhol megakad, néhol ömlik belőle a szó, néhol elkalandozik a témától. De épp ez adja az élvezhetőségét, Diont és főleg Góbit pedig ezáltal nagyon könnyen a szívünkbe zárhatjuk!

A könyvet mindenkinek ajánlom, sportolóknak, kutyaszeretőknek és mindazon embereknek, akiket érdekel egy hihetetlen történet egy kiskutyáról, aki úgy döntött, hogy egy futó lesz a gazdája és egy férfiről, aki pénzt és időt nem sajnálva úgy dönt, hogy ezt a kiskutyát a bátorsága és kitartása miatt a családtagjává fogadja.

Borító: Tökéletes! Kifejezi a történetet és Góbi rajta imádnivaló!

Kedvenc karakter: Góbi

Szárnyalás: az emberek összefogása a kiskutya megmentéséért

Mélyrepülés: az a rengeteg akadály, ami Góbi hazavitelénél adódott

Érzelmi mérce: imádnivaló, kedves, megható

Értékelés: 


Ha megtetszett, ITT megveheted!


2019. augusztus 29., csütörtök

Szabó Tamás: Holdvíz - Interjú a szerzővel


A Maxim Könyvkiadó debütáló magyar szerzője mutatkozik be blogturnénkon! Szabó Tamás: Holdvíz című regénye az idei Könyvhétre jelent meg. Ismerjétek meg Szentpál Zoltánt, a jómódú egyetemista fiút, akinek gyökeresen felforgatja az életét a 16 éve nem látott lánytestvére felbukkanása. Az események sodorják őket földön, vízen, levegőben, újabb és újabb kalandok felé. Tartsatok bloggereinkkel és megnyerhetitek a kiadó által felajánlott példányt a játékunk során. 

Maxim Könyvkiadó - Dream válogatás
368 oldal
Goodreads: 4,5
Besorolás: kortárs, romantikus, kaland


Zolit, a burokban nevelkedett, milliomos egyetemista ficsúrt sokkolja a hír: „örökölt” egy 16 éves lánytestvért apja, a néhai KGB-tiszt után! A két tinédzser kapcsolatát nagyban befolyásolja, hogy külön nőttek fel, nem is tudva egymásról. A báty tanácstalan; hogyan viszonyuljon a hányatott sorsú, öntörvényű kis vadóchoz, aki egyből felforgatja az ő nyugodt életét?  

Mikor a lány minden addiginál nagyobb zűrbe keveredik és eltűnik Brazíliában, a fiú kénytelen otthagyni mindent; Noémi után ered, majd a Polícia korruptságát látva maga kutatja fel a húgát. Vajon képes felnőni a feladathoz, és egyedül megmenteni őt? Túlélik a testvérek könyörtelen megpróbáltatásaikat távol az otthonuktól, vagy elbuknak az alvilággal, a természeti erőkkel, illetve az önmagukkal vívott harcban, hogy beteljesedjék a családi karma? 

A Holdvíz blogturnéjának utolsó állomásán a szerzőt, Szabó Tamást interjúvoltam meg a regényéről.

Amikor elolvastam a regényed első változatát, azonnal a hatása alá kerültem! Annyira friss hangú, romantikus, nosztalgikus, egyben igazi kalandregény került a kezembe, nem tudtam letenni. Honnan jött az ötlet a regényedhez?

Örülök, hogy tetszett. Mikor a szerkesztőm elküldte a bloggerek véleményét a Holdvízről, jólestek a szavaid: „Úristen! Úgy imádtam!” A borítóra és a készülő weblapomra is felkerült idézetként. Gimnazista koromban egy Fábry show adta az ötletet a regényhez. Alföldi Róbert volt a vendég, aki arról mesélt, hogy csak felnőttként tudta meg: van egy lánytestvére. Ez elgondolkodtatott. A könyv első fele statikus, itt a téma áll a középpontban (Hogyan viszonyul egy felsőosztálybeli, elkényeztetett, magányos fiú az ölébe pottyant hugihoz?), míg a másik fele dinamikusabb, ahol a cselekmény dominál (Meg tudja-e menteni a srác a bajba került lányt?). Volt már több kéziratom is, ám beleuntam ezekbe a borús hangulatú történetekbe. Jó volt műfajt váltani, újba belekezdeni. Egy író számára nincs inspirálóbb az üres papír látványánál. A Holdvíz lett a kedvencem. Sokáig készült, többször elakadtam, és majdnem feladtam. Néha azt kívántam, bár sose kezdtem volna el… De aztán nagy nehezen befejeztem és megint a szívem csücske lett, mikor a Maxim Kiadó elfogadta.

A szerelmi szál tabu témát érint. Íróként hasonlóan bátornak tartalak, mint Zolit, a főszereplőt. Előolvasóként engem éppen ez a merészség ragadott meg a regényben. Nem tartottál a kevésbé pozitív visszajelzésektől?

Mindig is felvállaltam a véleményemet, és szívesen írtam tabutémákról. Szerintem oda kell tennie magát a szerzőnek, nem hazudhat és nem lehet gyáva, ha le akarja nyűgözni az olvasóit. Meg kell küzdeni a sikerért! Persze nem lehet mindenki ízlésének megfelelni; mindig lesznek olyanok, akikben visszatetszést kelt ez a téma, hiába csak fikció.

A zene nagyon fontos szerepet játszik a főszereplőid életében, gondolom, a regényben idézett dalok szóltak a lejátszódból írás közben is. Melyik dal volt rád a legnagyobb hatással?

Főleg Dream Theater, Depeche Mode, Bonanza Banzai, Republic és Sting számokat hallgattam akkoriban. A legnagyobb hatást a Populär: Víz Alá Merülni című nótája gyakorolta rám, és az Egy Új Élmény az Aladdinból!

A regény számos helyszínen játszódik, személyesen is jártál ezeken a helyeken? Volt olyan terület, ami kutatómunkát igényelt?

Boldog voltam, mikor munkát kaptam New Yorkban, és Floridában nyaraltam, ez inspirált. Lett volna egy aligátorjelenet az Everglades mocsárban (kvázi előtanulmány a recifei eseményekhez), de végül kihúztam. Mindig végzek kutatómunkát: fotókat, videókat készítek a helyszínekről, térképen követem nyomon a szereplők útvonalát, vagy például dokumentumfilmeket nézek az Okefenokee mocsárról, ahol a következő regényem játszódik. Brazília az egyetlen az egzotikus helyszínek közül, ahol sajnos nem jártam; az itteni fejezetekhez a net segítségét vettem igénybe. Kikértem egy főorvos ismerősöm tanácsát Zoli sérüléseivel kapcsolatban, és utánaolvastam a vércsoport öröklődésének.

A regény nagy része a 90-es években játszódik. Mi volt rád legnagyobb hatással ezekből az évekből?

Főleg az akkori zenék, filmek, a családi nyaralások. Akkoriban minden jobbnak tűnt, többet olvastak és összejártak az emberek, nem volt ennyi gagyi műsor. A házibuli akkor még házibuli volt! Nem a telefont buzeráltuk, hanem sportoltunk, és meglátogattuk a nagyszülőket. Nem a közösségi oldalakon jelöltük be a lányt, hanem odamentünk hozzá! Ha manapság az utcán megérzek egy bizonyos parfümillatot, megrohan a sok emlék: első csók, osztálybulik, sulidiszkó… Vagy gyros illatát hozza felém a szél a belvárosban, és máris Paralián sétálok a forró fövenyen, a háttérben az Olümposszal. A 90-es években „feltankoltam” szép élményekből egy életre, ami még jópár regényre elég lesz.

Mesélj a karaktereidről! Van köztük olyan, akit valós személy ihletett? Könnyű volt belemerülni a személyiségükbe?

Igen, könnyű volt. Noémi teljesen fiktív karakter. Ő egy gyönyörű, cuki, elérhetetlen, felsőkategóriás lány. Eleinte rajongó imádattal tekintettem rá, de aztán kiábrándultam belőle. Ekkor nehéz időket éltünk át a családommal, mert meghalt apu. Évekig magányos voltam, begubóztam, betegeskedtem, csalódtam a nőkben, és végül szegény Noémin „álltam bosszút”, ami meg is látszott a történeten. Egy önző, undok szereplő lett, aki bajba sodorja a családját is, és sosem értékeli mindazt, amit tesznek érte. Egy ismerősöm nevét kölcsönöztem Zolinak. Sokan azt hiszik, magamról mintáztam a férfi főszereplőt, de ez nem igaz. Inkább csak jól ismert dolgokról akartam írni, hogy hiteles legyen a narráció (úszás, jogi egyetem, stb). Őt csak csodálni lehet, mert heroikus, önfeláldozó, akire fel lehet nézni. A Harmadik részben a középkorú Zolit apámról mintáztam. Torontál és Nascimento egydimenziós negatív szereplők. A brazil maffiafőnök fogadott fia azonban már némileg árnyaltabb. Amerikában összebarátkoztam egy Adriel nevű mexikói orvossal, ő fordította le a jachtjelenet spanyol dialógusait, ezért hálából az ő nevét kölcsönöztem egy figurának. Bernadett és Francesca alakja kevéssé kidolgozott, nekik csak kis szerep jut. Judit néni viszont roppant érdekes: a nevelőanya karakterében ugyanis van egy nagy csavar! Örültem, hogy a cselekmény végén újabb „feladatot adhatok” neki.

Számomra kész időutazás volt a regény, annyi emléket, érzést idézett fel bennem a saját múltamból, hiszen a 90-es években voltam én is fiatal. Neked mi volt a kedvenc jeleneted a regényből, melyik rész áll hozzád a legközelebb?

Nincs abszolút kedvenc, inkább mindegyik nagyobb szerkezeti egységnél van egy favorit. Az elején ilyen a hagyatéki tárgyalás, mikor Zoli megtudja, hogy „örökölt” egy lánytesót. Az ezt követő fejezetek írásakor voltam a mélyponton, de érdekes módon ezek lettek talán a legjobbak az Első részből (Samantha, Balaton). A brazíliai eseményeket is szívesen olvasom vissza! Emlékszem, mikor egy téli estén a cápajelenethez értem, folyt rólam a verejték, volt vagy 200 a vérnyomásom, mert rohadtul izgultam! Amikor írok, annyira benne vagyok a sztoriban, és olyan erősen átélem, hogy az valami döbbenetes! Ez ütősebb élmény, mint a legjobb 3D mozi! Mivel vízilabdáztam, tudom, milyen az, ha lerántják az embert a víz alá, nem kap levegőt, hiába küzd… Szorítottam a főszereplőmért, de próbáltam minél hitelesebben ábrázolni fájdalmas találkozását az ötméteres tengeri ragadozóval… Azért is volt különösen izgalmas kihívás az a sok óceáni jelenet, mert magam sem tudtam, hogyan fog folytatódni a történet! Általában van tervem, vázlatom, ám a Második rész akciójeleneteit mind improvizáltam. Csak egy-két oldallal előre gondolkodtam. Ezért sem lehet kitalálni, mi fog történni. És az utolsó előtti fejezetben az idős Judit visszaemlékezése is közel áll a szívemhez. Örültem, hogy a végső csavarnak köszönhetően le tudom zárni ezt a hosszú kéziratot, ráadásul happy enddel!

Említettem, hogy a szerkesztés előtti változatot is olvashattam, ami kb. 150 oldallal volt több, mint a végleges. A szerkesztés során volt olyan jelenet, amit nehezen engedtél „kivágni”?

Egyiket sem akartam, hogy kivágják, haha! A nyitójelenet Zoli úszóversenye lett volna; rengeteget dolgoztam rajta, úgyhogy fájt, amikor a szerkesztő letörölte. Aztán volt még egy jelenet, ami sajnos szintén nem kerülhetett bele a végleges szövegbe: a főhős a szilveszteri buli után megvéd a megállóban egy lányt, akit pár bőrfejű molesztál. De ezt szerencsére fel tudom használni a következő regényemben (persze át kell majd írni a neveket). Vagyis ha úgy nézzük, máris megvan az új könyv egyik fejezete!

A borító gyönyörűre sikerült. Mennyire szólhattál bele a tervekbe?

Semennyire. Nem ez lett volna az eredeti borító, hanem egy fantáziadús, szürreális kép a kerti táncjelenetből, amit a legjobb barátom, Németh Károly készített a sztorim alapján: egy gigantikus tenyérmedencében lubickol a szerelmespár, csak a sziluettjüket látni, a Hold gyönyörűen tükröződik a vízen. Ragaszkodtam hozzá, de a kiadó nem ezt választotta. Az új borító eleinte nem tetszett, de az olvasóknak bejön a kék alapon vörös kép a víz alatt táncoló balerináról, mondván megragadja a tekintetet, és ez a lényeg.

Ez az első regényed, vagy vannak a fiók mélyén még korábbi próbálkozások?

A Holdvíz az ötödik regényem, amit befejeztem, de az első, amit sikerült kiadatni. A hosszabb prózai alkotások mellett két novellát írtam és néhány cikk jelent meg tőlem.

Mikor van időd írni?

Napközben az ötleteket gyűjtöm, a sztorikon, terveken agyalok, illetve az előző napi termést szerkesztem. Általában esténként, éjszakánként írok újat.

Van esetleg különleges írói szokásod?

Nincsen, csak áttanulmányozom az aktuális fejezet vázlatát, és nekiülök kidolgozni.

Honnan veszed az ötleteidet?

Kamaszkoromban főleg tévézés közben szállt meg az ihlet, ilyenkor mindig ment a fejemben a saját verzióm, ez sokkal izgalmasabb volt, mint a film, amit néztem. Mindig elgondolkodtam a moziban ülve, vagy más regényét olvasva, hogy én hogyan alakítanám a cselekményt. Aztán jött a zenemánia. Ez most is inspirál, a dalok közben elképzelem a releváns jelenetet, mint egy videoklipet. Egyébként a legkülönfélébb helyzetekben csókol homlokon a múzsa: súlyzózás, mosogatás, fűnyírás vagy épp bevásárlás közben. Ha nincs nálam papír, leírom a tenyeremre az ötletet, mielőtt elfelejteném.

Családban, vagy a barátok közül van, akinek megmutatod a kéziratodat?

Mikor még rövid írásaim voltak, mindig megmutattam őket a családnak, barátoknak, mert szükségem volt elismerésre, visszacsatolásra… De aztán ahogy egyre nagyobb lélegzetvételű művek kerültek ki a kezeim közül, már kevesen vették a fáradságot, hogy végigrágják magukat ezeken a többszáz oldalas szövegeken.

Van barátnőd vagy feleséged?

A barátnőm külföldi lány, így angolul kommunikálunk. Nagy rajongója a történeteimnek, a Holdvizet háromszor meséltem el neki a két év alatt, mióta ismerjük egymást! Szeretünk kirándulni mindenfelé: Szentendre, Normafa, Hűvösvölgy, Nagymaros. De még mindig jó hosszú a bakancslistánk! Szuper lenne ellátogatni az ő távoli, egzotikus hazájába!

Az íráson kívül jut időd még más hobbira is?

Imádok főzni, főleg olasz és ázsiai ételeket; szóló és basszusgitáron játszom, hétvégente pedig általában meglátogatom a tündéri kis unokahúgomat. Régen minden este megnéztem egy vígjátékot vagy egy horrort a laptopomon, de mostanában csak a saját kisfilmjeim mennek a fejemben. Alig győzöm leírni őket, haha. Nagy álmom válna valóra, ha a történeteimet megfilmesítenék! Amúgy is olyan filmszerűek.

Vannak új kihívások?

Igen. Tervezek egy horror-fantasyt. Mikor a kiadóvezetővel tárgyaltam Szegeden, Norbert azt mondta, ez most divatos műfaj, főleg ilyen jellegű, „elvágyódó” kéziratokat várnak a szerzőiktől. Már a cím is megvan: Lidércfény. Floridában játszódik – a legszebb hely, ahol valaha jártam! Az Okefenokee lápvilágban élő, őslakos indiánok nagy becsben tartják a víz felett kékes színnel derengő fényt, ami a mocsárgáz égéséből adódik… Ezt nevezik lidércfénynek. Egy kisfiú a főszereplő, aki tolószékbe kényszerült, a fivére folyton terrorizálja. Az ablakából épp rálát a mocsárra és a sejtelmes bolygófényre, ami beindítja a fantáziáját. Az ő elvágyódásai adják a cselekmény gerincét. Ide-oda ugrálunk a két világ között. A második regény egy világhírű amerikai rockbandáról szólna, de főleg a magyar származású énekes és a gyönyörű, japán basszusgitáros lány plátói, tragikus szerelmére fogok fókuszálni. És végül a harmadik egy disztópia lesz, ami egy polgárháború vízióját vetíti előre Magyarországon. Már alig várom, hogy a kiégett, gazdag professzor és a nincstelen, csinos cigánylány reménytelen szerelméről meséljek. Nem szerethetik egymást, mert kitör a háború és felbolydul körülöttük az ország. Hát ezek a terveim. Sajnos még csak a fejemben vannak.

Én nagyon remélem, hogy dolgozol újabb regényen! Elárulsz róla valamit?

Persze, már 160 oldal kész van a következő thrillerből! Ez egy régi-új regény, mert korábban írt sztorikat vettem alapul, és sok újdonságot teszek hozzájuk. Ilyet még sosem próbáltam, szóval kemény fába vágtam a fejszémet. Talán karácsonyig elkészül. A munkacíme Megváltó álom, de ez még nem végleges. Ez is könnyed tinirománcként indul, de most is koppanni fog az olvasó álla a sok hátborzongató eseménytől! Lesz itt minden: szekta, drogok, kukában talált, halálra ítélt újszülött… Mondtad, hogy időutazásként élted meg az első könyvemet, nos én főleg ezzel az új projekttel vagyok így! Valóságos időkapszula számomra, mert akárhányszor beleolvasok a már meglévő epizódokba, szinte megint ott találom magam a gimiben vagy azokban a rég bezárt szórakozóhelyeken! A cselekmény vége rettentő fordulatos, szomorú és felkavaró lesz. Készüljön mindenki az újabb érzelmi hullámvasútra! A Holdvízzel irtó magasra tettem a mércét – az utódjával sem akarok kudarcot vallani! Szóval megint az a célom, hogy a történetemmel torkon ragadjam az olvasót, és letépjem az arcát! Amolyan Stephen Kingesen, haha!

Köszönöm az interjút és további sikeres írói pályát kívánok az olvasóid nevében!




Nyereményjáték

Egyszerű a feladat, a regény néhány helyszínének betűit kevertük össze. Írd be helyes sorrendben a város/terület/ország neveket a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladvány:  atspeBdu


a Rafflecopter giveaway

Résztvevő blogok:

08.23 Kelly & Lupi olvas
08.25 Book Heaven
08.27 Könyv és Más
08.29 Interjú a szerzővel - Kelly & Lupi olvas



2019. augusztus 28., szerda

J. R. dos Santos: Életjel (Tomás Noronha #9)


J.R. dos Santos portugál író könyvei nagyszerűen ötvözik a szórakoztató irodalmat, az izgalmas cselekményt és a letehetetlenül érdekes, tudományos hátteret. A Kossuth Kiadó elhozta számunkra a kilencedik Tomás Noronha-történetet, melyben hősünk ezúttal igazán vakmerő kalandba ugrik fejest, hogy megfejtse az univerzum és a földön kívüli élet titkait. Ha ti is kíváncsiak vagytok ezekre a kalandokra, és szeretnétek jobban elmerülni az asztrofizika, biológia és matematika világában egy könnyen emészthető és izgalmas regény formájában, tartsatok három bloggerünkkel! Ráadásul ha szerencsések vagytok, meg is nyerhetitek a Kiadó által felajánlott példányt.

Kossuth, 2019
570 oldal
Fordította: Pál Ferenc
Goodreads: 3,83
Besorolás: sci-fi

A ​Kaliforniai Űrmegfigyelő-központ álmos nyugalmát hirtelen különös jelsorok zavarják meg, amelyekből a tudósok egy távoli világ üzenetére következtetnek. Nem sokkal ez után érkezik a hír, hogy a Nyilas csillagkép felől egy űrhajó közeledik a Föld felé. A tudósok kiszámítják, hogy az űrhajó a Földtől mintegy ötszáz kilométerre fog elhaladni. 
Nemzetközi összefogás kezdődik az idegenekkel való találkozás megszervezésére, amelybe a Santos-regények főhősét, Tomás Noronha professzort és egy magyar asztrobiológust, Bozóki Emesét is bevonják. A portugál kriptológus és a földönkívüli életformák tanulmányozására szakosodott magyar tudós botcsinálta űrhajósként két katona, egy asztrofizikus és egy kínai matematikus kíséretében indul a NASA űrsiklóján a világűrbe. Utazásuk során azonban nemcsak a rájuk váró ismeretlennel kell megküzdeniük, hanem az Oroszország által felküldött űrhajóval is – ugyanis az oroszok nem bíznak az idegenek békés szándékaiban. 
A portugál író, José Rodrigues dos Santos regényében a jelenben gyökerező, és talán a nem is olyan távoli jövő felé fordul: a mindvégig feszültséggel teli történetet a tudósok párbeszédei kísérik, melyek segítségével az olvasó megismerkedik a világegyetem, a Föld és az élet kialakulásának különböző elméleteivel, és azokkal a filozófiai, etikai kérdésekkel, amelyekkel egy idegen életformával való találkozás során az emberiség szembekerülne. 
A távolból érkező űrhajó utasaival végül létrejön a találkozás, amely egy meglepő csavarral egészen másképpen alakul, mint ahogyan azt a jóhiszemű és bizakodó tudósok remélik. A történet meglepő lezárása a ránk, a földi életre váró esetleges jövőt is, már-már profetikus módon, előrevetíti.

Földön túli élettel való első találkozás? Ráadásul nem képzett űrhajósokkal? Ide vele a könyvet azonnal!

Picit azért olyan érzésem volt, mintha az Armageddon című filmet kaptam volna meg írott formában, persze azzal a különbséggel, hogy itt nem akart az idegen űrhajó ütközni a Földdel, "csupán" kapcsolatot felvenni velünk. De az, hogy az űrutazáshoz egyáltalán nem konyító laikusokat kellett rettenetesen kevés idő alatt felkészíteni az űrutazásra, az teljes mértékben hasonlított a fenn említett filmre.
Persze egy könyv nem lehet olyan izgalmas és gyors léptékű, mint egy amerikai szuperprodukció, így itt meg kellett az elejével küzdeni (de gondolom másnak is lesz ilyen gondja, nemcsak nekem). Igen, a fülszövegben már előre vetítik, hogy rengeteg tudományos rész lesz benne és ez így is volt. Eleinte még próbáltam odafigyelni, hátha valami új dolgot megtudok (igen, ez így is lett:), de egy idő után már iszonyú tömény volt ez a massza, amit az író ránk zúdított. Fizika, kémia, biológia, filozófia, etika, volt itt minden. Emlékszem, akkor írtam a többieknek, hogy ezen hogyan tudtak túljutni, mert úgy érzem, hogy soha nem fogunk eljutni az űrhajó indulásáig. Aztán végül a kitartásomat siker koronázta, mert túlléptünk a rengeteg tudományos értekezésen és a főhőseink elindultak a kiképzőközpontba. 

Innentől indult be a regény, nem volt olyan sora, ami ne lett volna izgalmas. A filmben (elnézést, hogy ezt hozom fel mindig példaként) inkább humoros módon próbálták elütni azt, ahogyan a teljes mértékben erre alkalmatlan emberekből űrhajósokat "csináltak".
A könyvben ez jóval részletesebb és érdekesebb volt. Nem mondom, hogy nem voltak benne vicces jelenetek, de összességében annyira jól meg lett írva ez a rész, hogy szó szerint ott éreztem magam a tudósainkkal és velük együtt küzdöttem, hogy abból a nagyon kis időből (alig két hét) kihozzák a maximumot. Nem is gondolnánk, hogy egy olyan alapvető napi dolog, mint a kis és nagydolog elvégzése, mennyire bonyolult művelet az űrben. Vagy akár a súlytalansággal megküzdeni vagy csak "simán" felvenni egy űrruhát... És akkor még nem is meséltem azokról a morális kérdésekről, amivel tudósaink szembesülni voltak kénytelenek. 

Hogy a hasonlítgatást tovább folytassam:), Tomás Noronha professzor pedig nekem egy az egyben Robert Langdon professzor volt. Egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni tőle, akárhogyan is próbáltam. Annyi volt a különbség, hogy Tomás nekem egyszerűen beleolvadt a tömegbe, őt nem tudtam annyira sztárolni, mint Robert Langdont. Valahogy kevesebbet kaptam belőle. Lehet, hogy ez annak is a számlájára írható, hogy ez nem egy első rész, hanem egy sorozat kilencedik része (ezt sajnos nem vettem figyelembe, amikor jelentkeztem a könyv turnéjára). Viszont azt is el kell, hogy mondjam, hogy nem kifejezetten kapcsolódik az előző részekhez, így simán egy standalone történetként is nyugodtan fogyasztható a regény. Gondolom az első részekben jobban megismerhettük volna a professzort, ezzel a kilencedik részben az író már nem nagyon foglalkozott, hiszen aki idáig eljutott, az már kellően megismerhette a főszereplőt.

Aztán persze eljött a fellövés. Édes jó Istenem! Ahogyan a szereplők, úgy én is addigra már összeszorított mindennel vártam ezt a percet. Átéltem a pillanatot velük, amikor szembesültek azzal, hogy több tonnányi üzemenanyagon ülnek. Hogy robbanások sorozatával fogják eljuttatni őket az űrbe, ahogy utoljára mehettek el még a mellékhelységbe, majd beszíjjazták őket és várták a kilövés pillanatát.

Persze a sok készülődés csak a kezdet, mindenki (mi is természetesen:) arra vártunk, hogy mi lesz azon az űrhajón, hogyan néznek ki az idegenek és mi lesz a kapcsolatfelvétel végkimenetele?
Nem írok erről semmit, mert bármit írok az óriási nagy spoiler lenne. De az biztos, hogy hatalmas meglepetést okozott és minden képzeletemet felülmúlta (bár egy-két részlet nekem itt is az Armageddont juttatta az eszembe, nyugodtan meg lehet kövezni érte:).

És a vége? Jaj, arról is annyi mindent tudnék írni, de akkor azzal elspoilerezném az egész "találkozót". Ami igazából nagyon tetszett, hogy a "találkozó" és a következménye rengeteg érdekes kérdést vetett fel, amin napokig gondolkoztam és szerintem erről órákig lehetne beszélgetni. Például tényleg érdemes reagálni az űrből jött jelzésekre? Vajon a létforma, ami jelzést küld, az tényleg barátkozni akar vagy csak "felmérni a terepet"? Van hozzá elég technológiánk és tudásunk, hogy fogadni tudjunk egy idegen fajt? Esetleg, ha ellenséges, akkor tudnánk-e ellenük védekezni?

Imádom az olyan könyveket, amelyek napokig tartó gondolatokkal töltik meg a fejemet és képes vagyok ezekről vitatkozni, átbeszélni vagy csak megosztani a gondolataimat másokkal. Ez a könyv pedig pont ilyen.  Ajánlom mindenkinek, akik szeretik a sci-fit, a hosszas tudományos értekezéseket, akiknek tetszett az Armageddon című film, illetve akik kedvelik Robert Langdon professzor történeteit. 
Én pedig valószínűleg beleolvasok a sorozat további köteteibe is, mert kíváncsivá tett az író:).

Borító: Izgalmas, látványos, nekem azonnal felkeltette a figyelmemet!

Kedvenc karakter: Igazából egyik karakter sem lett kedvencem... annyira nem kerültünk egymáshoz közel:)

Szárnyalás: a történet konklúziója

Mélyrepülés: a néhol túl sok tudományos értekezés benne

Érzelmi mérce: nem ez volt a lényege a regénynek. A profra a magyar asztrobiológus hölgy nagyon ráindult, de hát Tomásnak menyasszonya volt...

Értékelés: 



Ha megtetszett, ITT megveheted!

Nyereményjáték:
Mivel a regényben központi szerepe van az űrhajózásnak, nektek is híres űrhajósok után kell nyomoznotok. A bejegyzésekben elrejtettük egy-egy űrhajós nevét, a feladatotok, hogy a kiemelt betűket a helyes sorrendbe téve beírjátok a neveket a rafflecopter doboz megfelelő helyére. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


A blogturné további állomásai:
Augusztus 26 - Könyv és más
Augusztus 28 - Kelly és Lupi olvas
Augusztus 30 - Spirit Bliss Sárga könyves út

2019. augusztus 24., szombat

Lous Duncan: Sötét folyosók

Könyvmolyképző, 2017
192 oldal
Fordította: Miks-Rédei Viktória
Goodreads: 3,79
Besorolás: YA, horror, paranormál


Valami van ezzel a hellyel… valami…
Kit nem találta a megfelelő szót, ezért inkább elhallgatott. Az épület közeledett, közeledett, végül csaknem rájuk borult. És akkor eszébe jutott a szó, amit keresett.
Gonosz.
Amikor Kit Gordy meglátja Blackwood Hall magas kapuját, csak az jár a fejében: ez a hely gonosz. A fenyegető épület borzongató félelemmel tölti el. Ahogy azonban kialakul Kit napirendje, igyekszik figyelmen kívül hagyni a pletykákat, miszerint a drága és elit bentlakásos iskolát szellemek járják.
Ám az osztálytársai különös, idegen tehetségek tanújelét adják. Furcsa álmok kísértik, hangokat hall, a családjának és barátainak írott levelei elvesznek – és mindenre árnyat borít az őket körbeölelő varázs.

Őszinte leszek, a könyv blogturné keretében járt már egy promóciós körúton, de én akkor valamiért lemaradtam róla. Viszont később felkeltette a figyelmemet a fülszöveg, szerettem volna borzongani egy kicsit, már nagyon untam a sok szerelmi történetet, így úgy döntöttem, hogy elolvasom a könyvet.
Nem, nem tudtam, hogy a szerzője megegyezik a Tudom, mi tettél tavaly nyáron című történet szerzőjével, bár ha tudtam volna, se változtatott volna a lelkesedésemen, mert a fülszöveg így is eléggé vonzó volt.

A regény főszereplője a 16 éves Kit, akit az édesanyja és a mostohaapja bentlakásos iskolába küld, mivel ők európai nászútra mennek, ahová Kitet nem szeretnék magukkal vinni.
A lánynak már első ránézésre rossz érzése van az ódon épület láttán, amin az sem javít, hogy meglátja a leendő tanárait és az iskola igazgatónőjét. Ráadásul egy nappal hamarabb érkezik, mint a többiek, az egész szárnyban ő lakik egyedül, éjszaka furcsa zajokat hall és úgy érzi, mintha rajta kívül lennének még mások is itt.
Aztán megérkeznek a többiek is. Hamar kiderül, hogy ez az iskola messze van a megszokottól, különleges órákat tartanak, még különlegesebb időbeosztással. A rejtélyek száma pedig csak nő, méghozzá elég hátborzongató stílusban. Vajon miért kellettek a lányok ebbe az iskolába? És lesz, aki egyáltalán túléli ezt a "kalandot"?

Imádtam a könyv sötét hangulatát, főleg, mert csak késő este tudtam olvasni, ami csak még hozzáadott a baljós légkörhöz. A történet tökéletesen megadta nekem azt, amit a fülszöveg ígért - borzongást, borzongást és sötét rejtélyt. Arra sajnos nagyon hamar rájöttem (tudom, vén iszapszemű rája vagyok én már ezekhez:))), hogy a lányok miért kellettek az iskolának, hogy mi a közös bennük, de ez nem sokat rontott az élményen, ugyanúgy izgultam értük, mintha csak a végén derült volna ki a "miért".
Tetszett, a "miért" különlegessége, egyrészt én még soha nem olvastam ilyen ötletről, másrészt viszont elgondolkodtató is nagyon. Nehéz úgy körülírni, hogy ne spoilerezzek el semmit, így csak annyit írok, hogy az igazgatónő terve ördögien mesteri volt, szerintem, ha lenne erre lehetőség, akkor a mai világban is simán lecsapnának erre az emberek.

A főszereplő Kit, körülbelül olyan volt számomra, mint ha Nancy Drewt láttam volna. Tökéletes nyomozói képességekkel rendelkezett, okos volt, gyorsan rájött dolgokra (amire szükségünk is volt egy 192 oldalas regénynél persze:))) és hamar megtalálta magának azokat a társakat, akiknek a segítségével leleplezte ezt az egészet. Tetszett a bátorsága is, hiszen nem hiszem, hogy sokan kimerészkedtünk volna a szobánkból például egy ilyen "iskolában" az éjszaka közepén, tudva, hogy valami nagyon nem stimmel itt, ha halljuk, hogy az egyik társunk bajba került.

Azt tudni kell, hogy az eredeti történetet 1974-ben írták, amikor is még nem volt mobiltelefon, net és csak 2011-ben javítottak annyit a regényen, hogy belekerültek a mobilok és az internet is. Ettől függetlenül a történet szerintem kortalan, látszik, hogy egy jól megírt regényről beszélünk, hiszen engem 74-ben ugyanúgy a frász kerülgetett volna tőle, mint most napjainkban.

Maga a történet nem túl terjedelmes, így aránylag minden gyorsan történik, nincsenek benne elhúzódó beszélgetések vagy felesleges mellékszálak.
Van benne egy picike romantika is, de nem ezen van a hangsúly. Jules, az igazgató sármos fia és Kit között valami alakul, de eleinte én úgy éreztem, hogy a srác csak a sötét célja elérése érdekében mutat több figyelmet a lány iránt. Később persze megváltozott a véleményem, de addigra vége is lett a regénynek, így soha nem derül ki, hogy lett-e volna belőlük valami vagy sem.

Ami viszont hiányzott nekem nagyon, az pont a regény rövidsége miatt a szereplők mélyebb háttere, hogy jobban megismerjük őket, hogy többet is tudjunk róluk. Ezt picit ellensúlyozta a borzongató légkör és a misztikum, ami körülölelte az egészet, de szerintem csak javára vált volna a regénynek, ha nemcsak Kit kerül hozzánk közel, hanem a többi lány is.

És a regény vége? Az írónő egy gyors katarzis után lezárta a történetet. Persze, ha nagyon szeretné, biztosan tudná folytatni, de itt és erre nincs szükség. Ez a regény így kerek.

Összességében egy rövid, tömör, de jól megírt, kellően hátborzongató regényt olvashattam, ami Halloween estéjére például tökéletes választás lehet és szerintem élvezni fogja mindenki, aki végre szeretne egy olyan nem túl bő lére eresztett regényt olvasni, aminél nem kell éveket várni a folytatásra.

A képeket a regényből készült filmből válogattam.
 
Borító: Ez a filmes borító is tetszik, de az eredeti még inkább hátborzongató

Kedvenc szereplő: Kit

Szárnyalás: a hátborzongató érzés végig a regény során

Mélyrepülés: amit tettek a lányokkal...

Érzelmi mérce: volt benne egy halovány szerelmi szál, de nem ezen volt a hangsúly...

Értékelés:




2019. augusztus 23., péntek

Szabó Tamás: Holdvíz


A Maxim Könyvkiadó debütáló magyar szerzője mutatkozik be blogturnénkon! Szabó Tamás: Holdvíz című regénye az idei Könyvhétre jelent meg. Ismerjétek meg Szentpál Zoltánt, a jómódú egyetemista fiút, akinek gyökeresen felforgatja az életét a 16 éve nem látott lánytestvére felbukkanása. Az események sodorják őket földön, vízen, levegőben, újabb és újabb kalandok felé. Tartsatok bloggereinkkel és megnyerhetitek a kiadó által felajánlott példányt a játékunk során. 

Maxim Könyvkiadó - Dream válogatás
368 oldal
Goodreads: 4,5
Besorolás: kortárs, romantikus, kaland


Zolit, a burokban nevelkedett, milliomos egyetemista ficsúrt sokkolja a hír: „örökölt” egy 16 éves lánytestvért apja, a néhai KGB-tiszt után! A két tinédzser kapcsolatát nagyban befolyásolja, hogy külön nőttek fel, nem is tudva egymásról. A báty tanácstalan; hogyan viszonyuljon a hányatott sorsú, öntörvényű kis vadóchoz, aki egyből felforgatja az ő nyugodt életét?  

Mikor a lány minden addiginál nagyobb zűrbe keveredik és eltűnik Brazíliában, a fiú kénytelen otthagyni mindent; Noémi után ered, majd a Polícia korruptságát látva maga kutatja fel a húgát. Vajon képes felnőni a feladathoz, és egyedül megmenteni őt? Túlélik a testvérek könyörtelen megpróbáltatásaikat távol az otthonuktól, vagy elbuknak az alvilággal, a természeti erőkkel, illetve az önmagukkal vívott harcban, hogy beteljesedjék a családi karma? 

Szabó Tamás regényét még kézirat formájában olvastam először valamikor 2017 év vége felé, és azonnal a hatása alá kerültem, számomra a letehetetlen kategóriába került. Szerencsére a kiadó igent mondott és elkezdődött a kiadás folyamata. Ami a szerzőnek iszonyú hosszú idő, az a kiadóban teljesen normális, másfél év múlva megjelenhetett a szerkesztett regény. Ez egy igazi sikertörténet, Tamásnak valóra válhatott egy álma, megismerhetik az olvasók az első regényét, és nem is akármilyen kiadásban, hiszen a fiatalok körében az egyik legnépszerűbb kiadói sorozat, a  Dream válogatás regényei között jelenhetett meg.

Nem ismerem a szerzőt személyesen, mégis úgy éreztem, egy régi barátom, aki nekem írta a regényét! Talán azért alakult ki egy mélyebb kötődésem a történet iránt, mert szinte minden oldalon találtam valami közös pontot, emléket, zenét, helyszínt, ami vonzott, mint a mágnes. 1993-ban kezdődik lényegében a történet, Zoli 19 éves (én pár évvel idősebb voltam akkor, de ez elhanyagolható különbség), és több, mint húsz év múlva, 2016-ban záródik, vagyis majdnem napjainkban.
Zoli meséli a történetet E/1-ben, az ő gondolataiba láthatunk bele, az ő érzéseit élhetjük át, és én ezt imádtam. Eleve olyan kevés regény íródik fiú szemszögből, valóságos felüdülés olvasni, és így még inkább hiteles. Nincs olyan olvasó, aki ne szeretné meg Zoli bátor, őszinte személyiségét, a benne tomboló mély szenvedélyt pedig átérezzük, megértjük, elfogadjuk.

Zoli első éves a jogi egyetemen, épp abbahagyta a versenyszerű úszást, ami rettentően fárasztotta már az utóbbi időben, de az OB 200 vegyes megnyerésével szép pontot tett a karrierje csúcsára. Kap egy hivatalos levelet, melyben hagyatéki tárgyalásra hívják, el is indul egyedül, nem akarja az elfoglalt bankár anyját felzaklatni a hírrel, hogy meghalt a volt férje, akitől 17 éve elvált már. Csakhogy óriási trauma éri a közjegyzőnél, megtudja, hogy van egy másik örökös is, a testvére, egy 16 éves lány, Noémi. Ő nincs jelen a tárgyaláson, nem érte el a hivatalos levél, és hiába próbálják azonnal megkeresni, úgy tűnik nyoma veszett. Zoli anyja végre elmondhatja a fiának, hogy az apja, Torontál sakkban tartotta őt, nehogy bárkinek bármit is eláruljon a KGB-s, III/III-as ügynöki múltjáról, nem beszélve a fizikai bántalmazásokról. Ennek Noémi látta volna kárát, akit még 1976-ban, pár hónaposan elrabolt, és külföldre vitt, mintegy túsznak a hallgatásért. Zoli kitartóan kutatja a lányt, és amikor rátalál, az valami lehengerlő találkozás. Noémi gyönyörű lány, nyílt szívű, temperamentumos, bár először megszeppen, de aztán pillanatok alatt kibontakozik, csodás volt olvasni az egymásra találásukat Zolival és az anyukájával. Természetesen hozzájuk költözik a budai villába, és Zoli élete óriási fordulatot vesz, az addigi csendes, nyugodt, anya-fia szimbiózis kapcsolathoz képest elkezdődik egy eseménydús kaland, aminek Noémi  a mozgatórugója.
És itt lép a regénybe az egyik tabu téma, amit olyan ügyesen kikerül a fülszöveg, ugyanis Zoli hosszú vívódás után beismeri saját magának, hogy többet érez Noémi iránt, mint testvéri szeretet. Ha zavar ez a téma, görgess egy kicsit tovább! Ők nem együtt nőttek fel, így nem alakulhatott ki közöttük averzió, ami az együtt élő családtagok között általános - szexuális vonatkozásban - az együtt felcseperedők nem éreznek vonzódást egymás iránt, el sem tudják képzelni ezt.  Olvastam már testvérszerelemről többször is, de ilyet még nem, amikor szinte felnőttként találkoznak, és ez nagyon érdekes élmény volt. Szegény srác próbálja elterelni a vágyait, de mit sem segít, más lányok helyébe is csak Noémit képzeli. Zoli érzelmei mélyek és visszafordíthatatlanok, ráadásul Noémi is ugyanezt érzi, nem létezik más feloldozás, pár hónappal később egymáséi lesznek. Nem tagadom, odavagyok a tiltott szerelmekért, és ezeket az érzelmi viharokat imádtam olvasni, a szerző nagyon érzékletesen adta vissza a kétségbeesést, a feszültséget és utána a megkönnyebbülést, majd megint a bűntudatot.
Sajnos szó sem lehet arról, hogy elmeséljem az egész sztorit, mert igazából innen indul be a történet kalandosabb része! Elég annyit mondani Noémiről Zoli szavaival: Ő egy hedonista életművész... Nem sokáig bír egy helyben maradni, életeleme az utazás, az emberek megismerése, a tánc, a világ felfedezése. Jó pár hónapra távol kerülnek egymástól - amit a környezetük szinte ünnepel, hiszen így vége a bűnös viszonynak - de aztán érkezik a kétségbeesett telefon Noémitől, mentsék meg, mert óriási bajba került - a világ másik felén. De itt most már tényleg leállítom magam.

Éljenek a 90-es évek! Imádtam minden kisebb nagyobb utalást, ami visszavitt engem az akkori emlékeimhez. Rengeteg popkult utalás van a regényben, éppen annyi, ami még elviselhető, de mivel mind-mind kedves nekem, nem szólhatok egy szót sem. A tv-s műsorok: Van benne valami, Twin Peaks, Szomszédok, Macskafogó, hogy csak néhányat említsek. De ennél van fontosabb is, a ZENÉK!  Én nem gondoltam volna, hogy valakire olyan hatással volt a Populär: Víz alá merülni szövege, mint rám! Abban az időben, sőt a mai napig is egyfajta himnuszomnak tekintem. Annyira illik ehhez a történethez, jobb főcímdalt nem is lehetne találni.
A mai fiatalabb olvasóknak evidens lenne minden probléma esetén a mobiljukhoz, a nethez fordulni, milyen távolinak tűnik, hogy a 90-es években Zoliéknak a világtérképet kellett elővenni, hogy megnézzék, hol is van Recife.

A szerelmi szál tabu témája mellett más is van, ami nem sok regényben fordul elő, mégpedig a Noémit fogva tartó maffiafőnök szexuális aberráltsága. Ez a rész gyomorforgató, olvasóként letaglózva vártam a helyzet megoldását.
Fordulatokban nincs hiány, mert a fentieket követően még jó néhány csavar lát napvilágot, közben évek telnek el, de egy valami nem változik, és ez Zoli szerelme Noémi iránt. Lehet, hogy azt gondoljátok, elfogult vagyok a történet iránt, nyilván nem mindenki fogja meglátni benne azokat a dolgokat, amiért nekem nagyon tetszik, de például ez is ilyen. Gyönyörű gondolat a szerző részéről: Igen, vannak akik csak egyszer szeretnek igazán. Hiába megy szét a kapcsolat, hiába lesz új társ, az már nem olyan, az már nem az igazi. Sokat lehet tenni az összecsiszolódásért, de legbelül amit érzel, az csak a tiéd, azt senki sem láthatja. És ezek a rejtett érzelmek bizony időnként előjönnek, bármilyen mélyre próbáltad elásni.

Nem állítanám be ezt a regényt egy testvérszerelem drámának, mert sokkal több annál. Inkább egy kalandregény, ami akár igaz is lehetne. Ez a történet felültetett engem egy robogó vonatra, és csak ámulva lestem ki az ablakán, Budapest, New York, Dél-Amerika, Róma, Spanyol tengerpart, rohantunk Noémi után, időnként megpihenünk, de sosem kerül háttérbe Zoli iránta érzett lángolása.
Muszáj megemlítenem így a vége felé, hogy aki megszerette Zolit, és szurkolt neki végig a történet során, nem volt elvesztegetett remény...
Egy nagyon tehetséges szerzőt ismertem meg, aki remekül felépítette ezt a regényt, a karakterei nem hibátlanok, de épp ezért hitelesek. Izgalmasak voltak a helyszínek, éreztem, hogy saját tapasztalat, vagy alapos kutatómunka volt a háttérben. A kornak megfelelő volt a nyelvezet, itt-ott pár jogi szakszóval, de minden pontosan meg lett magyarázva, érthető, gördülékeny szöveget olvashattam. Ott volt az írásban végig a szerző humora, a nyelvek iránti szeretete. Mennyi szójáték!  Főleg a végén nyernek értelmet az utalások, például a regény címe is, ami egy gyönyörű kapcsolódás.
De a legfőbb dolog: az érzelmek áradása. Ez a lényege egy regénynek, ha ilyen érzelmeket tud kiváltani az olvasóból, akkor megérte megírni, a szerzője jó úton jár. Ez a pasi megtette, rálépett arra a bizonyos útra, jöhet a következő regény.

Borító: Gyönyörű és élőben még szebb.
 
Kedvenc karakter: Zoli

Szárnyalás: Nekem a balatoni nyaralás volt a kedvencem.

Mélyrepülés:  -

Érzelmi mérce:  Érzelmi hullámvasútra készüljetek!

Értékelés:





Nyereményjáték

Egyszerű a feladat, a regény néhány helyszínének betűit kevertük össze. Írd be helyes sorrendben a város/terület/ország neveket a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladvány:  ieRcef - ziríaalB

a Rafflecopter giveaway

Résztvevő blogok:

08.23 Kelly & Lupi olvas
08.25 Book Heaven
08.27 Könyv és Más
08.29 Interjú a szerzővel - Kelly & Lupi olvas



Rendszeres olvasók