KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2014. március 30., vasárnap

Ashley Carrigan: Halál és Gloria - Blogturné


Ez a blogturné különleges a BTK történelmében, ez az első eset, hogy magyar szerző magánkiadásban kiadott könyvét mutatjuk be az olvasóknak. Fogadjátok szeretettel!

Publio Kiadó 
ebook  316 oldal
800 Ft.
Beleolvasási lehetőség és megrendelés :
http://konyvaruhaz.info/hu_HU/halal-es-gloria


Egy igazi halhatatlan vezeti kézen fogva az olvasót az időn és rég letűnt korok birodalmain át. Gloria a hajdani Ízisz papnő színes, izgalmat ígérő kalandos története, melyből nem hiányozhatnak a pergő akciójelenetek és az érzelmek sem.

A jelenkor ad izgalmas keretet a javarészt ókorban játszódó eseményeknek.
Gloria, a regény főhőse, orvosként dolgozik egy kórházban, ahol nemcsak átlagos embereket gyógyítanak, de különleges lényeket is /alakváltókat, démonokat, vámpírokat/.
Az asszony nálánál idősebb férjével él San Franciscóban. Gloria halhatatlan. Érvényesek rá a szabályok, összecsapásokban kell megvédenie magát más halhatatlanokkal szemben, ha a fejét a nyakán akarja tartani.
Egy étteremben találkozik először Jeremy-vel, aki szakasztott mása a több ezer éve élt kedvesének. Vonzódás alakul ki közöttük. Gloria csalhatatlanul megérzi a férfin, hogy egy nap belőle is halhatatlan válik. A férje önként elhagyni készül őt, belefáradva az örökös veszély közelségébe, ám mielőtt megtenné, szívinfarktus végez vele. Az események lavinaszerű áradattal közelednek... Sosincs pihenő. Háromezerhatszáz kalandos év egy őrült történetben.

A Halál és Glória korábbi 5 pontos értékelését    ITT olvashatjátok.

Tija
A blogturné lehetőségeit felhasználva szeretnék néhány szereplő és  helyszín bemutatásával kedvet csinálni nektek az olvasáshoz, valamint  megtudhattok néhány háttér információt a történetről, egyenesen a szerzőtől:

Ashley:  Mivel minden kéziratot megőrzök, az összes kézzel teleírt papírhalmazt, így a szekrény mélyéről sikerült előkotornom ennek a könyvnek is az eredeti anyagát. Innen tudom, hogy 1999–ben kezdtem el a történetet. Elkészült 160 oldal, aztán félretettem, mert másik könyvön kezdtem dolgozni. Akkoriban lendült be a Morwenes sorozatom és arra koncentráltam.  
NESTOR
Mivel az ókori Egyiptom rajongója vagyok és maga a halhatatlanság témakör mindig is vonzott, a vámpírjaim jóvoltából pedig eddig hét köteten keresztül meglehetősen közel kerültem az érzéshez, 2010–ben újra elővettem a félkész kéziratot. Utána félév alatt készre írtam.  
Ez a könyv a magam részéről egyfajta szerény tisztelgő főhajtás az ősi Egyiptom, az örök szerelem előtt.  A Halál és Gloriában nem kifejezetten halhatatlanok kardozós összecsapásait szerettem volna kiemelni, hanem inkább átérezni, milyen, ha egy kiszolgáltatott (?) asszony örök életre ítélve évezredeken keresztül próbál ellavírozni, miközben megbirkózik a felmerülő kihívásokkal. 
Brontesz
Hogyan válik a kényelmes udvari élethez szokott nemes nőből, önmagát mások élete árán megvédelmező erős harcos, aki közben makacsul ragaszkodik az elveihez, Gloria orvos, életeket ment, a törékeny halandóságot védelmezi. A maga módján óvja az élet szentségét. Törvényszerűen elveszít mindent és mindenkit maga körül az úton, hiszen rajta kívül minden más mulandó.  Igyekeztem a hosszú kalandos útját megszínesíteni a hiteles és valóságban létezett régi helyszínekkel, néhol történelmi személyekkel.  
Ramszesz
Nem titok, hogy egy másik könyvsorozatom számomra igen kedves karaktere is szerepet kapott ebben a regényben. Talán éppen Ő adta az ötletet, hogy a különböző történeteket elmesélő könyveimet bizonyos ponton összetalálkoztassam. Így eshetett meg, hogy a Halál és Gloria főhőse vendégszerepelhetett a Fekete kristályban, ami a vámpírsorozatom hetedik része. Kifejezetten öröm volt az összevonás és a csapattal ebben a formában dolgozni. Olyannyira megszerettem ezt a módszert, hogy a jelenleg készülő regényemmel is hasonló terveket szövögetek.  Így a végén, valamennyi paranormális írásom eseményei vagy szereplői valahogyan kapcsolódni fognak egymással, mintha egy nagy egység részei lennének. Talán azok is. Izgalmas kihívás.
Kelly: Köszönöm, és kíváncsian várom a következő regényedet, minél hamarabb!



a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

2014.03.24 Insane Life
2014.03.26 Függővég
2014.03.28 Deszy könyvajánlója

2014.03.30 Kelly & Lupi olvas 

2014. március 27., csütörtök

Together Thor'sday - Jessica Park: Flat out love - Szeretni bolondulásig

Akárhogy is nézzük az olvasás szubjektív, magányos tevékenység. Amit olvasunk, az a miénk, a saját emlékünk, a saját tapasztalatunk, a saját világunk. Amit olvasunk, azt a saját magunk képére formálva teremtjük meg a saját képzeletünkbe, a saját zárt elménkben. S nem is kérdés, hogy ez más nekem, mint Neked vagy bárki másnak.
De mennyire más? Mit gondol más másként, mint én? Ha én így látom, vajon más hogyan? Ha nekem ez a legkedvesebb, vajon másnak miért más az?
Ezekre a kérdésekre alapozva született meg a Together Thor'sday rovat ötlete, amelynek keretein belül, megosztjuk egymással az aktuális, friss olvasási élményeinket, és összevetjük, hogy kinek mi a a könyvben a kedvenc jelenete / idézete / szereplője, mi rázta meg a leginkább, mit szeret benne a legkevésbé, stb.
 
Together - vagyis együtt: Roni olvassal és MFKatával, akiknek a véleményét a saját oldalaikon olvashatjátok el!
 
Most egy olyan könyvet választottunk, amit mind a hárman tavaly karácsony környékén olvastunk, imádtuk és számomra a tavalyi év egyik nagy kedvence lett:
 
Jessica Park: Flat out love - Szeretni bolondulásig 
 
című könyve.

A könyv egyik főhőse Matt, egy okos és gondoskodó, hatalmas felelősségérzettel és szeretettel bíró egyetemista fiú, aki minden jó tulajdonsága ellenére bizony egy kicsit kockafej: bújja a számítógépet, ki sem mozdul otthonról, és betéve tudja a periódusos rendszer minden elemének elemszámát. De a legfőbb jellegzetessége a szekrényében meglapuló "gyík" pólók tömkelege, amely számos ugratás és heccelés témája közte és Julie, a könyv hősnője között. A könyvben fontos szerep jut ezeknek a pólóknak, így nem volt kétséges, hogy közülük fogunk választani:-).Az én pólóm pedig a
 
NIETZSCHE IS MY HOMEBOY / NIETZSCHE A HAVEROM
lett. 
 
 
A pólóválasztásom nem volt véletlen, hisz Roni tudta, hogy mekkora szerelem ez a könyv nekem, így karácsonyra - többek között egy ILYEN PÓLÓT kaptam tőle ajándékba.
 

Ez volt az a póló, amiben Julie először megpillantotta a fiút:

"Magas volt, legalább száznyolcvan centi, szőkésbarna haja a szemébe lógott. Sápadt bőre tudatta a lánnyal, hogy nem sokat járt napon a nyáron, a pólójára vetett pillantás magyarázatot is adott erre. Az a felirat állt rajta: Nietzsche a haverom. Nyilvánvalóan nem volt a menő bandával lógó srác, és Julie azt gyanította, egész nyáron a könyvtárban gubbaszthatott."

És ugyanezt a pólót viselte a könyv végén is, amikor újra találkoztak:-)

"A fiú habozva fordult meg, és szégyenlősen integetett Julie-nak. Ugyanaz a Nietzsche a haverom feliratú póló volt rajta, mint a megismerkedésük napján. Minden pontosan úgy volt, ahogy lennie kellett."

Imádom ezt a könyvet, ebből kifolyólag ezt a feliratot is, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy sűrűn fogtok látni benne:-)

Jeff VanderMeer: Expedíció (Déli Végek-trilógia 1.)

Agave, 2014
176 oldal
Fordította: Török Krisztina
Goodreads: 3,85
Besorolás: sci-fi

A könyvet egy kollégám nyomta a kezembe (ezúton is köszönöm Neked Csaba:-) azzal, hogy ne csak mindig YA és NA könyveket olvassak. Mivel a gyönyörű borítóra és a fülszövegre már korábban felfigyeltem, így "engedtem az erőszaknak" és belevetettem magam a történetbe.
Hősiesen bevallom, hogy nem vagyok sci-fi szakértő, így ne is várjátok, hogy ilyen mélységekbe merüljek az értékelés közben. Ellenben szeretem az izgalmas, rejtélyes történeteket és ez a regény tökéletesen kielégítette az ilyen irányú igényeimet, laikusként, "sima" olvasóként hatalmas élményt jelentett a könyv.

A történet egy különleges helyen, az X Térségben játszódik, ahová már harminc éve küldenek expedíciókat, de úgy tűnik, hogy eddig teljesen sikertelenül. Ez egy elzárt, rejtélyes hely, egy emberek nélküli buja vadon, különleges élőlényekkel benépesítve – többet nem is tudunk meg róla, csak annyit, hogy pár éve történt valami, amiért a területet teljesen lezárták, de hogy mi, az végig homályban marad. Ide érkezik meg a
tizenkettedik expedíció, hogy felderítsék a helyet, mintákat gyűjtsenek, a tapasztalataikat feljegyezzék és rájöjjenek, hogy mi is történik ott pontosan. A csapatot érdekes módon négy nő alkotja: egy antropológus, egy geodéta, egy pszichológus és egy biológus – hogy miért csak nők, ez nem derül ki a történetből, de látszólag ez nem is fontos. Számomra fel sem tűnt volna, hogy férfiak vagy nők a szereplők, mert annyira a helyre és az ott történtekre koncentráltam. De amit a kutatók ott találnak, az minden képzeletet felülmúl és a küldetés hamarosan rémálommá változik.

Belekezdve a történetbe, azonnal kiderül, hogy a történet mesélője / főszereplője a biológus és az ő szemén keresztül látunk mindent. Ez így sokkal izgalmasabb, mint külső szemlélődőként olvasni, hiszen körülbelül annyit tudunk (illetve nem tudunk), mint ő, rajta keresztül szembesülhetünk mindennel, ami sokkal életszerűbbé teszi az egészet. Ami nagyon furcsa eleinte, az az, hogy nincsenek nevesítve a szereplők, csak a képesítésük szerint hívják egymást. Ráadásul csak a biológust ismerhetjük meg részletesebben, egy-egy hosszabb-rövidebb visszaemlékezés alapján, a többiekről nem tudunk meg semmit, illetve nem mondok teljesen igazat, mert az egyik szereplőről kiderül egysmás, neki fontos szerepe lesz a történet folyamán, de nem írhatom meg, hogy ki az, hisz azzal elspoilerezném az egészet:-).

A helyszín pedig különleges minden téren. A leírás alapján egy érintetlen, buja vadon, de hamar kiderül, hogy sok minden rejtőzik a sűrű mélyén. Éjszakánként rejtélyes, félelmetes hangok, fények borzolják a kutatók idegeit; a terület felfedezése közben megtalált elhagyatott kis településen és a világítótoronyban pedig olyan nyomok vannak, amelyek arra mutatnak, hogy itt valami hátborzongató dolog történt, amit nem élt túl senki. De ki tudja… :-)

Az író tökéletesen játszik az idegrendszerünkkel és kihasználja a jól bevált horror-klisét, hogy „amit nem látsz, az mindig félelmetesebb”, így sok mindent nem fed fel, sok dolog homályban marad – ami néha talán jobb is:-). Ahogy haladtunk a történetben egyre többször hagyta el az én számat is (nemcsak a biológusét), hogy „úristen, mi folyik itt?” Szerettem volna többet tudni a térségről, szerettem volna tovább olvasni és néha szó szerint lerágtam a körmömet, hogy mi fog történni. Féltem, izgultam, de még inkább kíváncsi voltam, hogy mi is történik, miért küldték ide az expedíciót, milyen céllal, mi történt az előzőkkel (hiszen ők már a 12. expedició és az előzők mind furcsa véget értek) és hogy mi ez az X térség? Nagyon tetszett, hogy a főhősnőnk is ugyanezt érezte, hisz ugyanilyen kérdéseket tett fel:

 Miért épp ezt a partszakaszt? Mi lehet a világítótoronyban? Miért az erdőben van az alaptábor, a világítótoronytól messze, de a toronyhoz, ami persze a térképen nem szerepel, közel? És egyáltalán: mindig itt volt az alaptábor? Mi van a térképen túl?”

Mivel ez egy bevezető kötet, így a legtöbb kérdésünkre persze nem kapunk választ, sőt... úgyhogy kíváncsian várom, hogyan fog folytatódni a történet. Szerencsére sokat nem kell rá várni, mert ahogy láttam, mind a három rész idén fog megjelenni!
A regény egyedüli hátránya talán az, hogy nagyon rövid. Számomra úgy tűnik, mintha egy nagy regényt vágtak volna három részre, hogy meglegyen a ma már annyira "kívánatos" trilógia. De majd meglátjuk:)

Összességében nagyon-nagyon tetszett a regény és akik szeretik a rejtélyeket, szeretik a Losthoz hasonló történeteket, a sötét titkokat, azoknak mindenképpen ajánlom a könyv elolvasását!

Borító: Különleges, magasan a legötletesebb és legszebb, összehasonlítva a külföldi borítókkal. De épp ez a különlegessége a hátránya is, mert az X jel belső sarkai sajnos használat közben felkunkorodnak, beleakadhatnak bármibe és így a borító elszakadhat. De így is hatalmas szerelem.

Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: az egész könyvet belengő rejtély, ami egyszerűen letehetetlenné teszi a könyvet

Mélyrepülés: a könyv rövidsége

Érzelmi mérce: inkább az egy-két helyen realisztikusan leírt véresebb jelenet miatt mondanám, hogy inkább 16 éven felülieknek ajánlom

Értékelés: 



2014. március 25., kedd

Ben Aaronovitch: London folyói (Peter Grant sorozat 1.)


 

Mit szólnál, ha éjjel, a sötét utcán egyszer csak eléd lépne egy szellem, és tanúskodna egy gyilkosság ügyében? Ha önként vállalná az informátor szerepét?
Meglepődnél, ugye? És ezzel még nincs is vége!
A Blogturné Klub március 22. és 26. között bemutatja nektek Ben Aaronovitch London folyói című urban fantasy-jét, mely a Gabo Kiadó jóvoltából hamarosan a könyvesboltokba kerül.
Nyomozz velünk, ismerd meg Aaronovitch varázslattal, folyóistenekkel teli városát és egy kedves, kicsit esetlen zöldfülű rendőrnyomozót, Peter Grant-et!
Ismerd meg velünk London folyóit, tekintsd meg a könyv trailerét és álomszereplőit, nyerd meg a könyv három példányának egyikét! Gyerünk hát, nyomozásra fel!

Gabo Kiadó 2014.
376 oldal
Fordította: Pék Zoltán
Goodreads: 3,93
Besorolás: urban fantasy


A Londoni Rendőrség kötelékébe tartozó Peter Grant közrendőr alapvetően két célt szeretne megvalósítani: el akarja kerülni az áthelyezést a papírmunkáért felelős Ügyfeldolgozó egységhez, és le akarja venni a lábáról hetyke kolléganőjét, Lesleyt. Aztán, amikor nyomozást folytat egy gyilkosság ügyében, találkozik egy szemtanúval, aki már halott, ennek ellenére igen közlékeny. Így ismerkedik össze Nightingale detektív főfelügyelővel, Anglia utolsó varázslójával. A mágustanoncnak szegődő Grant az ő irányítása alatt folytatja az egyre különösebbé váló gyilkosságsorozat felgöngyölítését, amelynek során többek között azt is megtudja, hogy a Temzének van istene és istennője is, akik egyáltalán nincsenek jóban egymással.
Ben Aaronovitch urban fantasybe oltott krimije szellemes stílusával és ötletgazdag történetével hatalmas sikert aratott Angliában.

Nehéz felsorolni mennyi minden ragadott meg ebben a könyvben. Kezdem azzal, hogy ez a történet egy vérbeli urban fantasy,  jelentős mennyiségű mágiával keverve. A főhős első szám első személyben mesél, igazi fanyar angol humorral, és a helyszín, mint ahogy a cím is mutatja, a jó öreg London, egyike kedvenc városaimnak. Még az első fejezeten sem kellett túljutni, hogy rájöjjek, nem tévednek a szerző rajongói, a stílus egy pillanat alatt beszippantott.

Peter Grant egy próbaidős rendőr, aki igazi nyomozói karriert szeretne befutni, de a valóság ennél sokkal kiábrándítóbb, úgy tűnik a papírmunka rögzítése lesz a feladata. De amikor egy gyilkosság helyszínén őrködik éjszaka, meglát egy szellemet, aki mint kiderül, szemtanúja volt a sajnálatos eseménynek, bármilyen furcsa, beszélgetésbe is elegyedik vele. Kikérdezi a gyilkosságról, ami egyáltalán nem hétköznapi, hiszen itt levágott fejű hulláról beszélhetünk. Nos, nem kell hozzá sok idő, Peter hamarosan egy nyomozó, Thomas Nightingale beosztottjaként dolgozhat, aki London utolsó varázslója, szoros kötelékben a rendőrséggel, és aki vállalja, hogy tanoncává fogadja a paranormális jelenségekre fogékony rendőrt. Igyekezniük kell a nyomozással, ugyanis a gyilkos nem áll meg, a hullák egyre szaporodnak és egyre brutálisabb a kinézetük.

A cselekmény tehát beindul, és az olvasó egy varázsos Londonban találja magát, ahol a hétköznapi élet mellett egy mágikus világ is virul, tele fura teremtményekkel. A szerző ad nekünk egy teljesen átlagos fiatal, színesbőrű főszereplőt, aki nem rendelkezik különleges hatalommal, csupán fogékony a mágiára. Nem bűvöli el a nőket, nem átlagon felül jóképű, de megvan a maga bája. Peter apja zenész, de hosszú évek óta narkós, tehát a családi háttér nem túl ideális, de főhősünk szerint hozzá lehet szokni. Peterben nagyon bírtam, hogy laza, szókimondó, tisztában van a saját adottságaival, származásával. Mindig mindent humorosan kezel.
Nightingale karaktere egy idősebb, tapasztalt varázslót-nyomozót mutat, aki szintén nem tagadhatja angolságát. Otthonába, a Hodályba fogadja Petert, ahol mágikus védelem alatt, lehetősége van fejleszteni a benne szunnyadó tehetséget. 
Peter érdeklődését két hölgy is kivívja, rendőrtársa, Lesley és egy lány a mágia világából, Beverly. Nos, ne gondoljatok valódi szerelmi szálra, főhősünk elég esetlen a témában, talán a következő részekben előbbre jut.  Számos remek karaktert tudnék felsorolni, de a legjobb lesz, ha személyesen ismeritek meg őket, olvasás közben.

Úgy éreztem a szerző élvezettel szőtte bele London jellegzetességeit a történetbe. Mindig kaptunk ezekről valami izgalmas részletet, egy egyedi megjegyzést, ami különlegessé tette a jelenetet. Nekem  a folyók voltak a kedvenceim, az őket megszemélyesítő teremtmények. Nem kevés földrajzi kutatás előzhette meg a történet megírását, ezt nagyra értékelem. Mindezek mellett London történelme is terítékre kerül egy visszatekintés kapcsán, ez a jelenetsor egészen különleges.

A bűnügy megoldása adott, a rendőri protokoll szerinti nyomozás mellé bekapcsolódik a mágia, és a kirakós darabjai szépen egymás mellé kerülnek. Váratlan  fordulatok és kellően hátborzongató jelenetek követik egymást, egy biztos, én remekül szórakoztam az olvasás során és erőteljesen kíváncsi vagyok Peter újabb bűnügyeire.  Urban fantasy rajongóknak kötelező olvasmány!

Borító: Remek.

Kedvenc karakter:  Peter, Molly

Szárnyalás:  Peter humora.

Mélyrepülés:  Fél pont levonás jár néhány kusza pillanatért.

Érzéki mérce:  Nincs érzékiség, viszont van csúnya beszéd és még csúnyább hullák. Felnőtteknek!

Értékelés:
EXTRA CASTING:

Nyereményjáték

Ahhoz, hogy megnyerd a London folyói című könyv egyikét a három közül, nincs más dolgod, mint lájkolni a kért oldalakat és ki kell találnod, hogy a főhősnek milyen nyelven kell tanulnia. A választ ki kell nyomoznod! Minden egyes állomáson találsz egy kérdést. A válaszok első betűjét összegyűjtve megkapod a fő kérdésre a választ.
A Kiadó csak Magyarország területére postáz!

Ki Peter rendőrnő társa?

a Rafflecopter giveaway

A nyomozás további helyszínei:

03/22 Roni Olvas
03/23 Deszy Könyvajánlója
03/24 Könyvszeretet
03/25 Kelly & Lupi Olvas
03/26 MFKata Gondolatai 

2014. március 24., hétfő

A beavatott - a mozifilm

A beavatott

136 perces, színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm

Rendező: Neil Burger
Zeneszerző: Junkie XL
Forgatókönyvíró: Evan Daugherty, Vanessa Taylor, Veronica Roth
Operatőr: Alwin H. Kuchler

Főbb szereplő(k): 
Shailene Woodley (Beatrice 'Tris' Prior)
Theo James (Négyes)
Kate Winslet (Jeanine Matthews)
Miles Teller (Peter)
Ashley Judd (Natalie Prior)
Jai Courtney (Eric)
Zoë Kravitz (Christina)
Ray Stevenson (Marcus Eaton)
Tony Goldwyn (Andrew Prior)
Maggie Q (Tori)

Bemutató dátuma: 2014. március 20. (Forgalmazó: Pro Video Film & Distribution Kft.)

A hétvégén másodjára láttam a filmet és most jutottam el odáig, hogy írjak is róla. Sajnos mostanában a YA
adaptációk nem igazán nyűgöztek le, a tavaly látott Futótűz kivételével, eddig majdnem mindegyik többé-kevésbé csalódás volt. Így a Divergent nem is hozott annyira lázba, bár a trailerjét láttam, a still képeket is, de már sok reményt nem fűztem ahhoz, hogy a film jó lesz.
Lehet, hogy így kellene legközelebb is moziba mennem? A túlzott elvárások csak rontják a film megítélését?
Tris, Négyes, Jeanine
Nem tudom, de az biztos, hogy az utóbbi idők legjobb YA könyves adaptációját sikerült létrehozni a készítőknek. Elárulom, hogy a film hosszú. Elég hosszú a maga 140 percével. De ennyi kellett is ahhoz, hogy a történet érthető legyen, ne maradjon ki belőle semmi fontos rész és a szereplőket is jobban megismerhessék azok is, akik nem olvasták a könyvet. Itt jön a következő kérdés, hogy olvasás nélkül is érthető a történet? A legteljesebb mértékben azt merem mondani, hogy igen. Mind a két esetben olyanok is jöttek velünk a moziba, akik nem olvasták a könyvet és a végén annyit mondtak, hogy teljesen értették a történetet (sőt az egyik barátom a könyvet is elkérte, mert meghozta az olvasáshoz a film a kedvét!:).

Természetesen mindent nem lehetett átadni, ami a könyvben is benne volt. Egy-két rész kimaradt, pár dolgot megváltoztattak, de a film így is teljesen élvezhető maradt. Főleg a véresebb részeket szedték ki belőle, amelyek a Bátrak kiképzése közben történtek. Mivel a nézőközönség nagy része fiatalokból áll, részben ők azok, akik sikerre tudnak vinni egy ilyen típusú filmet, ezért a film készítőinek nagyon oda kell arra figyelni, hogy ne legyen túl véres a film, nehogy olyan korhatáros besorolást kapjon, amivel a nézők egy részét „kitiltják” a vetítésről. Így megpróbáltak egyensúlyt tartani, hogy azért a film disztópia maradjon, a hangulata ne változzon, de mégis megnézhessék a fiatalabbak is. És jelentem, ez itt sikerült.
Amennyire morogtam az Éhezők Viadala első részénél, hogy szó szerint "kiherélték" a történetet azzal, hogy nem maradt benne semmi az eredeti komor hangulatú történetből – hiszen a hivatásosak legtöbbször szó szerint egy csapat, vidáman kiránduló iskolásnak tűntek – itt, bár nem mutatták a gyilkosságokat, nem láthattunk egy-két kegyetlenkedést a Bátraknál, de mégis megmaradt a történet alaphangulata. Ami talán icipicit rontott az élményen, hogy se Molly, se Peter nem volt annyira kegyetlen, mint a könyvben. Peter persze kellemetlenkedett, ahol tudott, sőt gonosz volt, de mégis fele annyira sem lehetett a filmben utálni, mint a könyvben – mondjuk a legdurvább tettei kimaradtak, így azok, akik csak a filmet látták, nem is nagyon tudhatják, hogy mi, akik olvastuk a könyvet, miért utáljuk őt annyira.
Eric

Viszont Eric! Úristen! Jai Courtney valami eszméletlen jól hozta a Bátrak kegyetlen vezetőjét. És a hangja! Sokat szidjuk a magyar szinkront, de szerintem tökéletes lett a magyar hangja, ahogy a többi színésznek is. Itt csak egy dolgot tudnék megemlíteni negatívumként – „Tobájösz”-t. Nem, nem a színészt, hisz Theo Jamest nem lehet nem szeretni Négyesként, hanem, ahogy a nevét kiejtették. Ez mind a két alkalommal, amikor láttuk a filmet, röhögőgörcsöt váltott ki a nézőkből. (én először azt se tudtam, hogy ki lehet az a „tobájösz”, csak később esett le:-).

És ha már Theo. Amikor először láttam a képeit Négyesként, akkor csak a fejemet ráztam, hogy „nem, nem lehet ő Négyes”. A fiú a könyvben 18. Theo pedig legalább 10 évvel idősebb. Egyszerűen képtelen voltam őt elfogadni Négyesként, bármennyire is sármos az angol színész. De a filmben nem lehet őt nem szeretni. Annyira jól hozza a Bátrak szigorú kiképzőjét és mellette azt a fiatal fiút, akinek súlyos titkok nyomják a vállát. Imádtam az elején a szarkasztikus, bunkó stílusát: „Mi van, téged lelöktek?” mondatával szerintem mindenkit levett a lábáról:-). A közte és Shailene között lévő kémia pedig hihetetlenül jól működött. A fiatal színésznő amúgy is teljes átéléssel alakította Tris
Tori
szerepét és amennyire idegesítő volt néha a könyvben Tris, a filmben Shailene teljesen megkedvelhetővé tette a karakterét. Sok, számomra nagy név szerepelt a filmben – például Kate Winslet, aki profin hozta a hideg, számító Jeanine-t, vagy Ashley Judd, aki Tris szerető édesanyját alakította. De persze meg kell még említenem a Torit játszó Maggie Q-t. Őt anno a Nikita nevű sorozatból ismertem, ahol egy bérgyilkost alakított, így Tori szerepe szerintem tökéletesen állt neki, nem kellett sokat tennie vagy szólnia, hogy elképzeljem hidegvérű katonaként és más csoportban el sem tudtam volna őt képzelni, mint a Bátrakéban.

És a Bátrak. Ők voltak azok, akik a leginkább megfogtak az összes csoport közül. A csapat és a kiképzésük. Ezt hihetetlenül jól megcsinálták, szerintem kevesen voltak, akik a film után nem a Bátrak csapatát választották volna - még ha Négyest leszámítjuk, akkor is:-). Elnézve őket és hallva a hozzá tökéletesen megválasztott zenéket, mindenki egy picit Bátor lehetett. Átélhette a vonatra fel-le ugrálásokat, a fenegyerek viselkedésüket, olyanná válhatott, amiről a legtöbben csak álmodozhatunk. Imádtam velük lenni! A kedvenc jelenetem pedig a drótkötélpályás jelenet volt, fantasztikus volt Trissel együtt száguldani (még ha a "fék" megkeresése vidám perceket okozott az összes nézőnek velünk együtt:-).

Az egyik filmzenét pedig szeretném megmutatni Nektek - a Bátrak jelenetéhez tartozott természetesen:-) - bár ezt a számot már a Szemfényvesztők című filmben is hallottam már és ott kedveltem meg igazán, de ebbe a filmbe is tökéletesen beleillett. Ha meghallom, még mindig a film ugrik be (és persze a Bátrak:-) és szó szerint még mindig kiráz tőle a hideg!


A helyszínekből pedig szerintem kihozták a legtöbbet, bár számomra akkor volt a leglátványosabb az egész, ha távolabból vagy fentről mutatták a várost, hiszen a CGI ma már csodákra képes, a félig lerombolt Chicago döbbenetesen jól mutatott. 
Amivel egyetlen egy gondom volt, az a smink. A tetoválások szinte tökéletesek lettek, szerintem nincs olyan nő, aki a Négyes hátán lévő hatalmas tetoválást ne akarná közelről is megvizsgálni:-) és ha mi is úgy szerezhetnénk tetoválást, ahogy a szereplőink kapták a sajátjaikat a filmben, akkor szerintem jóval több ember viselne tetoválást:-).

És akkor a valódi problémám: Tris sminkje. Ugye Tris eredetileg Önfeláldozó, akik teljesen puritánok, még tükörbe se nézhetnek, hogy a hiúságot elkerüljék. Ehhez képest Tris már a film elején full sminkben volt, ráadásul a rosszabb fajtában, mert a szempillái úgy össze voltak ragadva a festéktől, hogy kilométerekről látszódott, hogy sminket visel. Ez nagyon kirívó volt egy olyan film esetén, ahol minden apróságra odafigyeltek és látszott, hogy mennyire könyvhűek szerettek volna lenni, de úgy látszik, hogy a sminkesük mégsem állt a helyzete magaslatán.

Az írónő Bátorként
Minden filmhez tartozik sok apró érdekesség, én ebből kettőt mutatnék be nektek. 
Sok író vállal a saját filmjében cameo szerepet (azaz valamilyen apró szerepet kap játszhat el vagy csak pár pillanatig láthatjuk a filmben). Ilyen volt például Stephenie Meyer is, akit a TW filmek több részében is láthattunk. Veronica Roth is élt ezzel a lehetőséggel, őt Bátorként láthatjuk, de hogy hol, azt nem árulom el – kíváncsi vagyok, hogy megtaláljátok-e őt. Egy képet azért mellékelek róla, hogy könnyebb legyen felismerni:-).
A másik pedig, hogy a filmben Shailene Woodley és Ansel Elgort testvérpárt játszik (Tris és Caleb), míg egy nemsokára bemutatott másik filmben (Csillagainkban a hiba) pedig szerelmespárt fognak alakítani. Kíváncsi leszek, hogy mennyire fogok tudni elvonatkoztatni A beavatott testvérpárjától:-).

A film nemcsak nekünk tetszett, mert annyira jól teljesített a nyitóhétvégén, hogy a Lionsgate már most megerősítette, hogy a második részt is elkészítik. Ha minden jól megy, akkor májusban kezdik a forgatást és 2015.03.20-ától láthatjuk A lázadót.

Összességében azt mondom, amit az elején is, hogy a film az eddig látott YA adaptációk közül kiemelkedően jó lett, sőt talán a legjobb, amit eddig láttam; egy izgalmas, akciódús film, nagyon jó színészekkel és amit mindenkinek szívesen ajánlok, akár fiú, akár lány, akár idősebb, akár fiatalabb az illető. És mindenképpen moziban nézzétek meg, mert sok jelenet igazán szélesvásznon látványos és élvezhető!

És akkor a film trailerje:




2014. március 23., vasárnap

Kristen Kittscher: Paróka az ablakban

Főnix Könyvműhely
260 oldal
Fordította: Hudácskó Brigitta
Borító: Sánta Kira
Goodreads: 4,07
Besorolás: middle grade, ifjúsági krimi

Ki ne szeretne titkos ügynök lenni? Ki ne vágyna rá, hogy veszélyes bűnözők után kémkedjen szabadidejében? Ki ne élvezné a dicsőséget, ha épp neki sikerülne rajtakapnia nevezett bűnözőt valamilyen szörnyű tetten?
Nos, a tizenkét éves Sophie Young a maga részéről szívesen átengedné valaki másnak ezeket a páratlan lehetőségeket, ám legjobb barátnőjének, Grace-nek más tervei vannak. Mivel pedig az ember nem hagyhatja, hogy a barátnője egyedül csináljon ostobaságot, hamarosan éjnek évadján a lányok ott kuporognak a rejtélyes iskolapszichológus, Dr. Charlotte „Agyrém” Agford ablaka alatt, hogy aztán a legharcedzettebb FBI ügynököket megszégyenítő módon nyomozzák ki, mit is rejteget Dr. Agford. Küldetésüket néhány túlságosan lelkes osztálytárs, feltörésre váró titkos kódok és egy rejtélyes kék autó nehezíti, és persze ott az a paróka is az ablakban…

Nem tudom ki hogy van vele, de én imádom az összeesküvés elméleteket, az  ezzel a témával kapcsolatos könyveket, filmeket, rettentően jól szórakozom rajtuk, hiszen minden elméletnek van valóságalapja, és az ehhez  kapcsolódó feltételezések átgondolása alaposan megdolgoztatja az agysejteket. Ezekben a történetekben az a  legjobb pillanat, amikor a sok kombinálás közül az egyik végre értelmet nyer.

Két 12 éves barátnőről olvashatunk ebben a történetben, akik igencsak szeretnek kombinálni…
Sophie Young erősen érdeklődik az ázsiai cuccok iránt, a szobáját megpróbálja a lehető legnagyobb gonddal úgy berendezni, hogy az a feng-shui szabályainak eleget tegyen, távoli céljai között szerepel egyenesen professzorává válni a keleti kultúrának.
Grace Yang terve az, hogy csatlakozzon az FBI-hoz, ezért minden szabadidejét arra áldozza, hogy megfelelően előképezze magát, különféle önvédelmi trükkök gyakorlásától  kezdve  egészen a kémkedéshez szükséges eszközök beszerzéséig.
A két lány előszeretettel vizsgálódik a lakóhelyük környékén, mintegy gyakorlásképp, leskelődnek itt-ott, és egyik kiváló alany a megfigyelésre Charlotte  Agford, pszichológus doktor, aki két éve dolgozik Sophie iskolájában.  Egyik éjjel kilógnak otthonról és a megfigyelés komolyra fordul, ugyanis az ablakon belesve azt látják, hogy Agford valami piros lében úszva nagy vehemenciával éppen darabol valamit. Ennek fele sem tréfa, a lányok, miután biztonságban elhagyják a helyszínt, a rendőrséghez fordulnak. Persze a gyanúsított tisztázza magát - céklát savanyított -  Sophie   magába zuhan, és kénytelen elviselni a büntetést, amit a hamis vád miatt kiszabnak rá. Az iskolatársai eddig is furán néztek rá, de a ballépés után egyenesen számkivetetté válik. Egyedül Trista áll mellette, aki szintén a népszerűségi ranglista alján áll, de mint kiderül, érdekeli az eset és ügyesen forog az agya. Abban biztosak, hogy valami nem stimmel a dokival, a megérzésük nem hagyja nyugton őket, folytatják a nyomozást.

A cselekmény izgalmas, gyors tempójú, és egy percig se gondoljátok, hogy csupán elméleti síkon kalandoznak a lányok, valódi veszélyekre és verekedős jelenetekre is sor kerül.
A karakterekkel nagyon meg voltam elégedve, mindhárom lány érdekes és valóságos szereplő, akik akár  az életben is fellelhetők. Grace a bátrabb, találékonyabb, Sophie  inkább sebezhető, viszont okosabb. Nagyon tetszett Trista bekapcsolódása a történetbe,  pont akkor, amikor a lányok összezördültek. Ő nagyon humoros szereplő, aki fiatal kora ellenére nagyon tudatos, talpraesett lány.
A lányok minden felmerülő új nyomnak utána néznek, és a mai világban hol máshol tennék meg ezt a legegyszerűbben, mint a Google keresőben. Valósággal képen vág a tudat, hogy a mai gyerekek mennyire ügyesek, felhasználják az internet lehetőségeit, és milyen igaz, hogy manapság már abszolút le lehet nyomozni bárki előéletét, és tényleg gyanússá válik, aki nem tud produkálni magáról legalább valami iskolai adatot.
A gyerekek mindig is másképp látják a világot, más dolgokon akad meg a szemük, mint a felnőtteknek, észrevesznek olyan apróságokat is, amik mellett a felnőttek elmennek. A történet tele van ilyen elemekkel, és nagyon elgondolkodtató az is, hogy a szülők, felnőttek miért nem bíznak meg jobban saját csemetéik, diákjaik szavában, megérzéseiben. 
A történet a rejtélyen túl a barátságról is szól, hiszen Grace és Sophie között megromlik a viszony, amikor a felelősség nem egyenlően oszlik el közöttük és csak az egyikük kap büntetést. Szerencsére a félreértések tisztázódnak és a barátság helyreáll.

Úgy gondolom ez a regény minden korosztálynak jó szórakozást nyújt, különösen azoknak, akik kedvelik a rejtélyeket, a kalandokat. A könyvet köszönöm a kiadónak.


Borító:  Csodás borító, Sánta Kira munkája.

Kedvenc karakter:  Grace, Sophie, Trista

Szárnyalás: Trista humora.

Mélyrepülés:  A nagypapa fura szokása - oké, 12 éveseknek még vicces.

Érzelmi mérce:  A barátság alakulása tanulságos fordulatokat vesz.

Értékelés:

A könyvről olvashattok Roninál is.  

2014. március 22., szombat

Lauren Kate interjú


Pár napja már írtam róla, hogy Lauren Kate, a New York Times bestseller listás Fallen sorozat írónője hazánkba látogatott. A látogatásának a fő célja a könyvből készült filmadaptáció forgatása volt, de a Könyvmolyképző meghívására mi rajongók is találkozhattunk vele. Az élménybeszámolómban ígértem nektek egy interjút, amit Deszy, Fanni és jómagam készíthettünk Laurennel. Mivel az interjú aránylag hosszú lett, így megosztottuk a három blog között, az elejét nálunk, a második felét a Fantazmo blogon és a harmadik részt pedig Deszy blogján olvashatjátok.

Az interjú SPOILERES lehet azok számára, akik még nem olvasták a sorozat összes részét, így megkérünk benneteket, hogy csak ennek tudatában vágjatok bele az olvasásba!

Forrás: Lauren Kate
Lupi: - Hallottuk, hogy jártál a városban?
Lauren: - Igen, csütörtök éjjel érkeztünk, úgyhogy már négy napja vagyunk Budapesten. Gyönyörű város, tényleg nagyon tetszik.
Fanni: - Láttuk Facebookon egy képen, hogy tegnap jártál a Gellért fürdőben.
Lauren: - Igen. Ellátogattunk a Szépművészeti Múzeumba és sétáltunk a Városligetben is. Vásároltunk a Vásárcsarnokban, és rengeteg desszertet ettünk:).
Lupi: - És gulyást? Láttuk egy Instagram képen, hogy azt is kipróbáltad.
Lauren: - Igen!
Lupi: - És ízlett?
Lauren: - Igen, nagyon finom. A nagymamám magyar, úgyhogy sok gulyást, paprikás csirkét ettünk nokedlivel, de itt mindez jóval finomabb.
Lupi: - És nem volt nagyon csípős? Mert a külföldiek gyakran túlságosan csípősnek tartják a magyar ételeket.
Lauren: - Nagyon szeretem a csípős ételeket.

Lupi: - Akkor el is kezdenénk az interjút. Először szeretnénk egy picit a sorozatról kérdezni, majd utána a forgatásról is, rendben?
Lauren: - Persze.

Lupi: - Nagyon sokan megszerettük Camet, így az első kérdésünk az lenne, hogy lesz-e vele spin-off regény?
Lauren: - Ezen egyre többet gondolkodom. Miután befejeztem a Rapture - Boldogságot, minden szereplőnél éreztem, hogyan zárjam le a szálakat és megpróbáltam kitalálni, hogy Cam milyen lenne a végén. Tudtam, hogy nem írhatok neki egy olyan véget, mint a többieknek, mert ez nem illene a karakteréhez. Így végül rávettem, hogy elmenjen és még az angyalok se tudták, hogy mi lett vele. Azt hiszem, hogy az olvasóim nagy részét eléggé kiborította, hogy nem tudják, mi az igazság. Azt nem mondhatom, hogy a jövőben megírom mi történt Cammel a végén, de az talán sokkal érdekesebb, hogy kiderítsük milyen volt Cam még a Fallen előtt, mi lehetett a háttértörténete. Ő mindig is a kedvenc szereplőm marad, így nagyon óvatosan kell bánjak az ő történetével, mert azt szeretném megmutatni, hogy milyen is az ő lelke valójában. De igen, itt van az egész a fejemben.

Fanni: - Tehát szeretsz a Fallen világában lenni és nehéz továbblépni?
Lauren: - Nos, Magyarországon még nem, de az USA-ban már megjelent az új regényem, a Teardrop. Így már egy új világban, új szereplőkkel kalandozom és tényleg úgy gondolom, hogy Luce és Daniel történetét lezártam, nem maradt semmi, amit szeretnék róluk elmesélni. Cam az egyetlen, akiről úgy gondolom, hogy lehetne még mit írni.

Deszy: - Bevallom, sírtam, amikor az első részben Penn meghalt. Volt olyan szereplő, akinek megbántad a halálát vagy olyan szereplő, akit meg akartál ölni, de ő "nem akart" meghalni?
Lauren: - Ez egy nagyon jó kérdés. Nem akartam Pennt megölni, csak véletlenül történt. A Fallen első piszkozatában még élt. A halála valójában Cam hibája. Camet a férjemről mintáztam, ezért nagy fontossá vált számomra, és rájöttem, hogy sokkal mélyebb, összetettebb a karaktere és a háttértörténete, mint amilyennek először megírtam. Eleinte csak egy rosszfiú volt. De ahogy kezdtem egyre jobban megkedvelni, rájöttem, hogy ennél több van benne. Amikor megszűnt “csak” rosszfiúnak lenni és összetettebbé vált a karaktere, űrt hagyott maga után. Szükségem lett egy gonosz szereplőre. Az első verzióban még nem tudtam, hogy Miss Sophia gonosz.
Cam karakterének kidolgozása közben szinte magától adódott, hogy Miss Sophia a gonosz. Tudat alatt elszórtam a morzsákat, amik erre utaltak. Ezért lett végül Miss Sophia a gonosz, és ennek következményeként Penn az áldozata, és nagyon élveztem ennek a változtatásnak a megírását.
Tudom, hogy sok olvasót zavart, mert igazán kötődtek Pennhez, de nem bántam meg, nem írnám át ezt a részt.
Mindig nagyon nehéz azokat a jeleneteket megírni, ahol megölnek valakit. Számomra az volt az egész sorozatban a legérzelmesebb jelenet, amikor a Rapture-ben Lucinda megöli Dee-t. Meglepett, mert Dee új szereplő volt. De úgy érzem, hogy ezt Luce-nek is nagyon küzdelmes volt megtennie. Igen, ezt megírni, nagyon szívszaggató.

Lupi: - Említetted, hogy Camet a férjedről mintáztad. Volt olyan szereplő még, akit valós emberekről mintáztál vagy a többiek mind kitalált karakterek?
Lauren: - Nem ugyanolyan módon. Cam az egyetlen, aki végig fenntartotta az egységességét. Lucindát eleinte a legrégibb barátnőm inspirálta, de a karaktere végül gyorsan kinőtte magát abból a személyből, akiről eredetileg mintáztam. A többi szereplőben van egy-két tulajdonság az ismerőseimből, és egy kicsi belőlem is, de Cam az egyetlen, aki pontosan a férjem. Néha, amikor felolvastam neki egy-egy jelenetet a regényből, hogy Cam mit csinált, akkor rám nézett és annyit mondott: "Nem, én soha nem mondanék vagy tennék ilyet." Ilyenkor mérgesen válaszoltam neki, hogy ez nem te vagy, hanem egy szereplő. Aztán később végiggondoltam, hogy igaza van, Cam tényleg nem tenne vagy mondana ilyet.

Fanni: - Megtervezed az egész cselekményt, mielőtt elkezded írni?
Lauren: - Igen, de egyszerre csak egy könyvet látok előre. Amikor megírtam a Fallent, tudtam, hogy a történet több könyvön keresztül bontakozik ki. Éreztem, hogy talán három vagy négy kötet lesz, de nem tudtam pontosan. Egyáltalán nem úgy végződött a sorozat, ahogy én azt anno kigondoltam. A szerkesztőm és én is jókat nevetünk most már ezen, mert voltak olyan dolgok, amikről azt hittem, hogy meg fogják tenni a karakterek, de végül nem tehették vagy nem tették volna meg.
Valami olyasmivé váltak, amire nem számítottam, a saját útjukat járták, úgyhogy leülhetek minden könyvnél tervezgetni, hogy mi fog történni, de ez folyton megváltozik. Mindig írok egy cselekményvázlatot, mielőtt elkezdenék egy regényt, de hagyom magam eltéríteni, ha a szereplők mást akarnak. Ezekben a pillanatokban tévesen azt hiszem a karakterek balra akarnak menni, de valójában jobbra szeretnének, ilyenkor "élnek" igazán. Ha harcolok ellene sokkal nehezebb, mint hagyni szabadon alakulni a cselekményt. Úgy sokkal gyorsabban alakul a könyv és sokkal valósabb érzést kelt a végén.

Deszy: - Tehát, amikor elkezdted írni a Fallent, Daniel és Luce végzetét teljesen másképpen tervezted, mint
ahogy végül a negyedik könyvet befejezted?
Lauren: - Soha nem tudtam, hogy mi fog történni. Egyedül abban voltam biztos, hogy Lucinda angyal, azt hittem ez lesz a végkifejlet, a nagy leleplezés a végén. És valóban meghatározó volt, de gőzöm sem volt Lucifer, a szerelmi történetük, és az árulás háttéréről, amik tulajdonképpen az egész cselekményt meghatározták. Egészen addig nem láttam, amíg el nem kezdtem írni a befejező részt, úgyhogy nagyon izgalmas volt az utolsó fejezetek megírása. Sosem felejtem el, 2011 Karácsonyán történt, és a férjem családjának házában voltunk. Bezárkóztam a szobába, írtam és sírtam, próbáltam kitalálni az egészet, és nagyon izgultam a befejező jelenetek miatt.

Lupi: - A harmadik könyvben Luce rengeteg helyen és korban járt. Melyiket szeretted a legjobban írni?
Lauren: - Mindegyiket nagyon nehéz volt megírni, a helyszínek nagyon fontosak számomra és nagyon sokáig tartott odaképzelnem magamat. Amikor sikerült, éreztem, hogy ott vagyok, értem a világot, a szabályait, sőt még az időjárás befolyását is a karakterekre. És ez az egész egyveleg egy élő dologgá válik. De, amikor ezt például huszonötször kellett megtennem, új helyszínekkel, új történelmi korszakkal, rengeteg kutatómunkát vett igénybe, ami bizony eléggé fárasztó. Visszatérve a Passionre, az az egyik kedvenc részem, de a legnehezebb volt megírni.
Imádom újraolvasni az angliai jeleneteket, mert amikor még a Fallenben megírtam prológusként, amikor Luce meglátja Daniel szökését, még nem tudtam miről is szól az egész pontosan. Fogalmam sem volt a történetükről, nagyon sok mindent nem tudtam még róluk. Mire megírtam a Fallent, Tormentet és a Passion egy részét, már többet tudtam Danielről és Luce motivációjáról. Ehhez a helyszínhez és jelenetekhez volt a legszívszaggatóbb érzés visszatérnem a Passionben. Az a kedvenc jelenetem, ahol Daniel a múltban az ablakból újra végignézi, hogy Lucinda meghal és szembesül a saját dühével.

Kíváncsi vagy, hogy Lauren miért pont angyalokról ír és milyen kihívást jelentett számára a téma? A folytatásért kattints ide!

Rendszeres olvasók