KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2014. május 30., péntek

Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác

A Blogturné klub 9 bloggere, május 26-tól minden másnap értékelések, extrák segítségével mutatja be az olvasóknak Stephanie Perkins legújabb magyarul megjelenő történetét.
A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően a blogturné végén 3 példány Lola és a szomszéd srác könyvet sorsolunk ki.

Könyvmolyképző Kiadó, 2014
336 oldal
Fordította: Komáromy Rudolf
Goodreads: 3,98
Besorolás: YA, romantikus

"Lola Nolan, a szárnypróbálgató divattervező nem híve a divatkövetésnek. Ő jelmezeket alkot. Minél ütősebb a szerelése – minél sziporkázóbb, furább és vadabb –, annál jobb. De bármennyire hajmeresztő is a stílusa, Lola imádja a szüleit, tűzbe menne a barátnőjéért, és merész terveket szövöget a jövőről. Szóval minden tök tuti (a dögös rocker fiúját is beleértve), amíg vissza nem költöznek a környékre a rémes/utálatos Bell ikrek: Calliope és Cricket. Miután Cricket – a tehetséges feltaláló -,ikernővére árnyékából kilépve, ismét része lesz Lola életének, a lány rákényszerül, hogy végre tudomásul vegye az érzéseket, amiket időtlen idők óta táplál a szomszéd srác iránt."

Ez volt az a regény, aminél ahogy megtudtam, hogy itthon is megjelenik, szinte minden eldobtam a kezemből, hogy olvashassam. Az első könyv is nagy szerelem volt, imádtam minden sorát, így reméltem, hogy egy ugyanolyan stílusú regényt vehetek a kezembe ismét. Egy imádnivalóan édes tinirománcot, csak más környezetbe téve.
És akkor jött Lola. A furcsa öltözékeivel, a még furább családjával és oldalak alatt kiderült, hogy csak részben kapom meg ugyanazt az érzést. A történet alapfonala ugyanolyan volt, de a szereplők és a helyszín! Talán még életettel telibb, még inkább életszerű volt az egész.

A helyszín, San Francisco (azon belül a Castro-negyed) már megadja a regény alaphangulatát, hisz ez az a város, ami még az USA-n belül is a különcségéről híres, az ekletikus épületeivel, művésznegyedeivel és azzal, hogy az egyik olyan első hely, ahol a melegek szabadon házasodhatnak.
Lola sem egyszerű családban él, két „apukája” van, hiszen az édesanyja kisgyerekként magára hagyta és a nő bátyja és annak barátja veszik magukhoz és nevelik fel a kislányt. Ilyen családi háttérrel kész csoda lenne, ha Lola hétköznapi lenne.
Hobbiként ruhákat tervez – elég tehetségesen és ezt a divatmániáját a hétköznapokra is átviszi. Szinte elképzelhetetlen, hogy itthon bárki is úgy öltözködjön, ahogy Lola az iskolában.

"Nem követem a divatot. Én jelmezeket alkotok. Az élet rövid ahhoz, hogy nap mint nap ugyanazzá az egyéniséggé akarjak válni."

Persze a barátja is ugyanilyen extravagáns hozzá, a 17 éves lányhoz egy 22 éves, tetovált, laza rocksztár dukál, akinek azért nincs könnyű dolga, hiszen Lolának pont eggyel több férfivédelmezője van, mint kellene lenni:) és akik minden pillanatban éreztetik is a fiúval, hogy hová kívánják - természetesen legkevésbé sem Lola mellé:-). És ehhez az egészhez már csak annyit tennék hozzá, hogy Lola kutyáját Azta Leborult Szivarvégnek hívják... Azt hiszem ezzel mindent elmondtam a kicsit őrült társaságról:-).

Lola viszont csak a külsejében ennyire „más”. Talán ezzel próbálja elrejteni a belső problémáit, hisz egyrészt az, hogy az édesanyja (lehet rá egyáltalán ezt a szép szót használni?) elhagyta, - persze időközönként előkerül totál részegen és szégyent hoz az egész családjára -  is törést okoz a fiatal lányban, de egy szerelmi bánat is nyomja a lelkét, hiszen a sokáig mellettük lakó család fiával, Crickettel nagyon szoros kapcsolatba került, de a család egyik napról a másikra hirtelen, szó nélkül elköltözött, kétségek között hagyva a lányt, amit a mai napig nem igazán tudott kiheverni. Azért közben felépítette a saját életét, amiben próbál egyre kevesebb helyet szorítani a volt szerelmének, ám ekkor a család visszaköltözik, Lola pedig szembesítheti a fiút a történtekkel, de vajon van-e bátorsága újra találkozni vele?

Amit a leginkább szerettem a szerelmi szál mellett, azok Lola "szülei". Ahogy írtam, nem egy hétköznapi családban él, de ez a két apuka, valami fenomenális! Lola mindig tökéletesen tudja, hogy melyikhez mivel kell fordulnia, hogy megkapja, amit szeretne. Az egyikük ráadásul cukrász és még milyen cukrász! Legszívesebben végigkóstoltam volna az összes pitét és süteményt, amit legyártottak, olyan ínycsiklandózóan mesélte el Lola az elkészítésüket.

Anna és Etienne kedvelőinek pedig örömmel jelenthetem be, hogy a kedvenc párosunk ebben a könyvben is feltűnik. Bár itt már nem ők a főszereplők, de ettől függetlenül teljes mértékben hozzák a megszokott formájukat és jelenlétükkel sokat segítenek Lolának (és Cricketnek is). Jó volt, mégha csak vendégszereplőként is, viszontlátni őket:-).

És hogy ne feledkezzek meg a férfi főhősről – íme Cricket Bell. Eleinte nehezen tudtam „megemészteni” a nevét, hiszen a nem túl régen olvasott Fogadom című könyvben azonos névvel egy fiatal nő szerepelt, itt pedig egy tinédzser fiúról beszélünk. Miután túlestem ezen a „megrázkódtatáson”, persze nem tudtam nem megkedvelni a híres ősökkel rendelkező (igen, a telefon feltalálója, Alexander Graham Bell a fiú őse), ezermester és feltaláló fiút, aki ugyanúgy nem tudta elfelejteni Lolát és bármit megtenne azért, hogy a lánynak legalább a barátságát visszaszerezze. Kettőjük kapcsolata pedig édes, aranyos, imádnivaló – nem tudom másképp leírni. Az írónő tökéletesen adagolta, a visszaemlékezéseken és a jelenkori eseményeken keresztül, hogyan alakul Lola és Cricket kapcsolata először barátsággá, majd valami sokkal többé. Nem volt nehéz nekik szurkolni.

A két könyvet nehéz összehasonlítani, nem is akarom. Összességében imádtam ezt a könyvet is, az írónő hozta azt a stílust, amit már az első részben is annyira szerettem. Ez a regény tökéletes kikapcsolódás, nem kell rajta izgulni, körmöt rágni, idegeskedni, egyszerűen csak jól érzi magát olvasás közben az ember, miközben egy újabb aranyos, szerethető történet részese lesz.

Borító: Igazából nem lett a kedvenc borítóim egyiket. Igen, kellően extravagáns ez a lány a lila hajával a borítón, hogy Lola lehessen, de sem őt, sem Crickettet nem így képzeltem el. Nekem ők picit öregnek tűnnek.

Kedvenc karakter: Lola, Cricket, Andy, Nathan

Szárnyalás: Lola két apukája:-)

Mélyrepülés: Lola anyja

Érzelmi mérce: egy hamisítatlan YA történet.

Értékelés:


Blogturné extra - borítók
A legtöbb ország azt a borítót vette át, amit a magyar kiadáson is láthattok. Ettől csak páran tértek el, úgyhogy inkább őket mutatnám meg nektek:

Cseh borító: 
Nem lenne rossz, hisz a legtöbb mindent bemutatja, amit kell, de számomra nagyon PS-szagú az egész.. Én nagyon látom, hogy hol lett az egyik kép a másikra téve, nem tetszik a munka...

Német borító:
Ez tetszene a legjobban, de Lola nem elég "lolás" nekem. Ez a lány túl szimpla, túl hétköznapi, hogy valódi Lola lehessen...

Angol borító:
A három könyvnek ugyanolyan stílusú a borítója és abba ez tökéletesen beleillik. Az már más tészta, hogy számomra picit semmitmondó, nem biztos, hogy levenném a polcról ez alapján.

Bolgár borító:
Őszinte leszek, én nem vagyok oda az ilyen sziluettes borítókért, ráadásul a színvilágával sem vagyok kiegyezve...


Nyereményjáték:
Facebook Like játék: A Blogturné Klub és a Könyvmolyképző Kiadó oldalakat kell lájkolni, majd a nyereménydobozban kitölteni a megfelelő mezőket, hogy részt vehess a játékban!
A kiadó csak Magyarország területére postáz.
A nyerteseket kérjük, hogy 72 órán belül vegyék fel a kapcsolatot velünk, utána új nyertest sorsolunk.



A blogturné további állomásai:
05/26 - Angelika blogja
05/28. - Kristina blogja
05/30. - Kelly & Lupi olvas
06/01. - Dreamworld
06/03. - Deszy könyvajánlója
06/05. - MFKata olvasmányai
06/07. - Media Addict
06/09. - Nem harap a...
06/11. - Bibliotheca Fummie

2014. május 29., csütörtök

Csillagainkban a hiba - a mozifilm

Csillagainkban a hiba
színes, feliratos, amerikai filmdráma, 2014

rendező: Josh Boone
író: John Green
forgatókönyvíró: Scott Neustadter, Michael H. Weber
operatőr: Ben Richardson
producer: Marty Bowen, Wyck Godfrey

Főbb szereplők:
Shailene Woodley (Hazel Grace Lancaster)
Ansel Elgort (Augustus Waters)
Nat Wolff (Isaac)
Willem Dafoe (Peter Van Houten)
Laura Dern (Mrs. Lancaster)
Lotte Verbeek (Lidewij Vliegenthart)
Sam Trammell (Mr. Lancaster)
Mike Birbiglia (Patrick)

Bemutató dátuma: 2014. június 5. (Forgalmazó: InterCom)

"Hazel Grace (Shailene Woodley) és Gus (Ansel Elgort) kamaszok, és sok mindenben hasonlítanak egymásra: a furcsát jobban szeretik az átlagosnál, ötletesen, szellemesen, felelőtlenül akarnak élni, és vonakodva, de beletörődnek, hogy az egymás iránt érzett szerelmük egészen új, különös utakra sodorja őket.
Kapcsolatuk rendkívüli. Többek között azért, mert a súlyos rákbetegek önsegítő csoportjában ismerkednek meg; a lány elválaszthatatlan társa egy vontatható kis oxigénpalack, a srácnak pedig már amputálni kellett a lábát.
Viharos szenvedélyeik elválaszthatatlanok attól a tudástól, hogy csak a szerelmük tart örökké - ők nem."

Ismét hősiesen bevallom, hogy (még) nem olvastam a könyvet. Tudom, szégyen, hisz amióta itthon megjelent, a csapból is ez folyik; „alapmű, kötelező, enélkül nem lehet élni, ezt mindenkinek olvasnia kell” és hasonló lelkesítő szavakkal illették a barátaim is, de valahogy soha nem jutott rá időm. (bár a könyv itthon ül a polcomon, arra várva, hogy egyszer végre rá essen a választásom).
Ráadásul jobb szeretem, ha először a regényt olvasom, aztán látom a filmet, így próbáltam időt szakítani és még a premier előtt elolvasni a könyvet, de a premier előtti vetítés közbeszólt, így „történet-szűzen” indultam moziba. A barátaim már a traileren és a promo-képeken is képesek voltak elsírni magukat, de akkor még nem értettem őket, mert engem ezek annyira nem hatottak meg, hiszen ők már tudták, hogy egy-egy bevágott kocka után mi következik, a filmkészítők pedig hatásosan a mozira hagyták a valóban szívszorító részeket.

Számomra már egyáltalán nem meglepő, hogy ismét a megszokott kis csapatunkkal együtt néztük meg a filmet. Sajnos én most nem nyertem jegyet, bárhogy is játszottam lelkesen mindenhol, de mindig vannak köztünk szerencsés kezűek:-), így végül mindenki, akit szerettünk volna (és ráért) el tudott jönni velünk a vetítésre.
A moziba érkezvén a kis társaságunk tagjai persze szörnyülködve fogadták, hogy még nem olvastam a könyvet, de megígértem nekik (és magamnak is), hogy a közeljövőben sort kerítek rá. A várakozás hosszú volt, de milyen az, ha sok könyvőrült gyűlik össze egy kupacba? Sok csacsogó moly, akiknek nem elég, hogy a neten egész nap beszélgetnek, de személyesen még lelkesebben osztják meg egymással a könyves (és egyéb) élményeiket? Az idő csak úgy repült, és mire észbe kaptunk, már a terem felé igyekeztünk. Közben persze valaki kamerával is vette a várakozókat (Deszynek innen is üzenem, hogy remélem a hangos, Szépség és Szörnyeteg beszámolóját majd valamelyik tévécsatornán viszontlátjuk:-)).
A teremben valaki a fehér nadrágomra rálöttyintett egy kis adag kólát, mint kiderült, most nem voltunk elég gyorsak, így nem tudtunk végül egy sorba ülni a többiekkel, de ilyen kezdés után csak jó lehet a folytatás – és milyen igazam lett.
Roni azért még a film kezdése előtt egy csomag zsepit a kezembe nyomott, hogy erre tuti szükségem lesz. (bár én is készültem persze, ugyanezen okokból:-), de jobb volt biztosra menni).

Nagyon kíváncsi voltam a filmre, több okból is. Egyrészt, hiszen mindenki az egekig magasztalta a történetet, másrészt pedig kicsit szkeptikus voltam (már a trailer alapján is), hogy ugyanaz a színészpár, aki A beavatottban testvérpárt alakított, itt hogyan fog tudni számomra is hihetően megformálni egy szerelmespárt? Talán épp ezért nem is tudtam a trailer alapján beleélni magam a szerelmi történetbe, mert nekem Ansel és Shailene testvérek és nem szerelmesek.

A színészek közül pedig leginkább Angel Elgortra voltam kíváncsi. Nem túlzottan nyűgözött le Tris bátyjaként (bár az is igaz, hogy túl sok szerepe nem volt – még), így nagyon érdekelt, hogy mivel tudta meggyőzni a film készítőit, hogy neki adják Augustus egyáltalán nem egyszerű szerepét...
Aztán jött, mosolygott, kacsintott, viccelődött, bénázott, sírt, (és hogy a többiről ne is beszéljek:-) és MEGGYŐZÖTT. Igen. Lehet, hogy van nála helyesebb, izmosabb, magasabb/alacsonyabb, kékszemű színész, de erre a szerepre tényleg ő kellett. Egyszerűen imádtam:-).

És Shailene? Ő hozta a várt formáját, nagyszerűen alakította Hazelt. Teljes természetességgel játszotta el a nagybeteg tinédzsert, elég volt ránézni és éreztem a fájdalmát, a beletörődését, a harcát, azt, hogy szerelmes és bármit megtenne azért a fiúért, akit szeret.
A szereplők közül még kiemelném a közös barátjukat, Isaacot - akit nagyon sajnáltam, hogy ennyire "mellőztek" a filmben, mert abban a fiúban annyi történet volt, annyi érzelem, hogy szerintem egy egész estés filmet meg lehetne vele tölteni. Laura Dernt én utoljára a Jurassic Parkban láttam:-), ahhoz képest kicsit megöregedett, de jól alakította Hazel édesanyját (néha azért éreztem egy pici túljátszást). 
Aki viszont kilógott számomra a szereplők közül, az Hazel édesapja volt, illetve az őt alakító Sam Trammell. Nem tudom, hogy a könyvben is ennyire „merev”-e, sajnos jobb szót nem találtam rá, viszont a filmben nekem úgy tűnt, mintha nem is Hazel édesapja lett volna, hanem mostohaapja vagy egy szomszéd, egy jóbarát... Nem éreztem azt az érzelmet, amit egy ilyen helyzetben lévő édesapától elvárnék, totál faarccal adott elő bárminemű monológot, két-három alkalommal, amikor mély érzelmeket kellett volna kifejeznie a lánya iránt, még mintha ki is tekintett volna a kamera mögé… Ő volt számomra az egyedüli „kakukktojás”, egyedül az ő jeleneteinél zökkentem ki a történetből.
És persze Willem Dafoe! Olyan átérzéssel alakította Peter Van Houtent, annyira sikeresen megutáltatta magát, hogy legszívesebben odamentem volna és jól felpofoztam volna! :-)

A film első fele könnyedebb, rengeteget nevettünk, nagyon sok poén van benne, a szereplőkön is látszik, hogy mennyire élvezik az egészet. Ott és akkor úgy éreztem, hogy ki fogom bírni bőgés nélkül, hisz ez a film, a kemény témája ellenére abszolút könnyedén fogyasztható. Aha... és jött az amszterdami utazás... és egyik pillanatról a másikra már csak azzal tudtam foglalkozni, hogyan nyeljem vissza a könnyeimet, hogyan ne fújjak tele egy zsebkendőt se tele...
De egy idő után már nem nagyon kellett erre odafigyelnem, mert először csak egyszer-kétszer, majd egyre több helyen hallottuk a szipogást, orrfújást. Ez a film MINDENKIT megérintett, nem volt olyan néző, aki ne élte volna bele magát a fiatalok helyzetébe.
Shailene és Angel között pedig egyszerűen olyan kémia volt, hogy néha elég volt csak egymásra nézniük, meg se kellett szólalniuk és mi is tudtunk/éreztünk mindent, ami köztük zajlik. Úgy érzem, hogy most már az lesz nehéz, hogy eme film után úgy nézzek majd rájuk megint, mint testvérpárra, ha együtt szerepelnek újra A lázadóban és A hűségesben.

Azért persze sok minden nyitott maradt a számomra, amit nagyon remélem majd a könyv megválaszol – például mennyi időt ölelt fel a történet? Hazel mondta, hogy iskolába jár, de Gus?
És ahogyan Hazel is kíváncsi lett volna a kedvenc könyve folytatására, most én is itt maradtam a kétségeimmel, a saját ötleteimmel, hogy hogyan tovább? Mi történhetett az utolsó mondat/filmkocka után? (konkrétabban nem merem leírni, mert nem akarok spoilerezni).Vajon, ha írnék John Greennek, kapnék erre választ?:))))

Összességében ez a film, így ahogy volt, tökéletesre sikerült. A rendezőnek csak gratulálni tudok, hogy ezt a szívszorító történetet úgy tudta áttenni filmvászonra, hogy nem ment át az egész hollywoodi giccsparádéba. Mert ezt el lehetett volna rontani nagyon könnyen. És igen, ezt a filmet, ami megnevettetett, elgondolkodtatott, megríkatott (még mennyire:-) mindenkinek látnia kell és tanulnia belőle. Úgyhogy nézzétek meg! (de egy százas papírzsepit ne felejtsetek el a nasi és a kóla mellé bekészíteni!)

Oké?
Oké.


A könyvnek pedig ezek után már tegnap éjjel neki akartam esni, de akkor túl fáradt voltam hozzá. Na de majd ma éjszaka... :-)

És a végére a feliratos (köszönjük, hogy a film is feliratos volt!!!) trailer:


2014. május 28., szerda

Antonio Ferrara: Rossz voltam



A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelenik meg az idei Könyvhétre Antonio Ferrara: Rossz voltam című kisregénye. Kövesd végig a turné állomásait, öt blogger vállalkozott arra, hogy bemutassa Angelo nem mindennapi történetét. Három nyereménykönyv kerül kisorsolásra szokás szerint, érdemes velünk tartanotok! Legyetek jók, ha tudtok!


Könyvmolyképző Kiadó 2014
168 oldal
Fordította: Garamvölgyi Katalin
Besorolás: realista fikció



Angelo igazi keményfejű, cinikus tizenkét éves kamasz, aki mindig kapható valami balhéra. Ő a rossz fiú mindenhol: otthon, az utcán, a kollégiumban, az iskolában. Csakhogy legutóbbi csínytevése nagyon rosszul sül el: akaratlanul is egyik tanárnője halálát okozza. Büntetésből egy tanyára kerül, egy kis közösségbe, néhány hozzá hasonlóan problémás gyerek közé, Costantino atya felügyelete alá. A pap mélységes meggyőződése, hogy az ember alapvetően jónak született, csak meg kell találnia a lelkében rejtőző jóságot. Angelo persze mindent megtesz annak érdekében, hogy kihozza a sodrából ezt az idegesítően kiegyensúlyozott, őszinte és mosolygós papot. Csakhogy Costantino atyáról lepereg minden provokáció, és a fiú azon kapja magát, hogy célja és kötelessége van: egy kiskutya gondját kell viselnie. Hosszú és rögös út vezet a változásokhoz, a kis közösségben fel-felüti a fejét a bűn és a kísértés. Mindenkinek megvan a maga démona, amivel nap mint nap meg kell harcolnia. Van, akinek sikerül, és van, akinek nem. De a tanyán töltött idő mindannyiuk életét megváltoztatja. A rossz fiúét is.

Nem gondoltam volna, hogy ennyi indulatot vált ki belőlem ez a könyv. Előre is bocsátom, hogy ez az én szubjektív véleményem, ami kapcsolódik a neveltetésemhez, a világnézetemhez, és már az elején azt javaslom, mindenki olvassa el a könyvet  és alakítson ki saját véleményt.
Angelo, a 12 éves olasz gyermek meséli el a történetét, kimondja ő az első mondatában, hogy rossz gyerek. Rossz, mert ha nem lenne az, lejófiúznák a többiek és az nagyon ciki. És amúgy is, milyen vicces összeragasztani az ebédlő tálcáit, vagy összekarcolni a busz oldalát.  Angelo bentlakásos koleszban lakik, mert a szülei nem igazán ragaszkodnak az otthoni jelenlétéhez. Édesanyja kissé zavart személyiség, nem emlékszik dolgokra, apja munkásember, aki leginkább pihenni szeretne a műszak után, nem pedig veréssel büntetni a gyereket. De Angelo mindent megtesz, hogy verést kapjon, egyértelmű számomra, hogy így hívja fel magára a figyelmet (később be is vallja), otthon és az iskolában is. Borzasztóan sajnálom, hogy egy pedagógus sem volt képes elmagyarázni neki, hogy egészen más dolgokkal is figyelmet vívhat ki, sportolással, tanulással például.  Teljesen hiányzik a történetből, hogy egyáltalán próbálkoztak-e ilyesmivel.
Nagyon nehéz elfogadni, hogy létezik ennyire rossz gyerek. Egyértelmű számomra, hogy ez nevelés kérdése, nem pedig a jóság vagy rosszaság felülkerekedése az adott gyerekben. Elsősorban a szülő felelőssége ez, de mint Angelo példája mutatja, a bentlakásos iskolában már a nevelőinek kellett volna valamit kezdeni a viselkedésével.
Végül a fülszövegben is említett dolog miatt, - közvetve egy tanára halálát okozta - egy teljesen izolált közösségbe kerül, ahol három hasonlóan zűrös fiatal él. Rajtuk kívül egy szakácsnő és egy pap lakik a mindentől távoli olasz tanyán. Costantino atya maga a jókedv és a szeretet megtestesülése. Ilyen karakterről még az életben nem olvastam, ha Angelo a képébe vágta a szalvétát, arra se volt rossz szava.  A pap vakon hisz abban, hogy mindenki eredendően jó. A fiú ezen a helyen sem mutatta a jó oldalát, mivel nem is volt neki olyan... Ahol tehette kárt okozott, csesztette a többieket. Vad dolgokat művelt, feszegette a határokat, de ezen a helyen nem volt mit, mert soha egy szóval nem kérték számon a tetteit. Az atya kedvenc tevékenysége volt a bárányait - a gyerekeket - rajzolni, de nem a mostani állapotukban, hanem a jövőbeli énjeiket, amilyenek 10 év múlva lesznek feltehetőleg. Küldetést fogalmaztatott meg velük, ami egy első, kicsi lépés a reményteli jövő felé. El akarta hitetni velük ezekkel a jelenen túlmutató rajzokkal, hogy képesek megváltozni, van remény egy jobb életre.
Én nem hiszek a Costantino atya pedagógiai módszerében, és egy szerencséje van az írónak, nem akarta beadni az olvasóknak, hogy így mindent meg lehet oldani. A dolog nem működött száz százalékban. Nem emelte szentté a szerző a papot, és bár el tudom képzelni, hogy vannak hasonló emberek, csak ez az életben nem így működik.
Nagyon jól tudom, hogy az olaszok egy vallásos nép, tehát nem is csodálkoztam, hogy Angelo szobájában a biblia mindig leesik a helyéről. Mindig ugyanott nyílik ki: Mert vannak utolsók, akik elsők lesznek...
Ezt még elviseltem, de ezt már nem kellett volna, nagyon nem: Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Ez a birkák jelszava. Nos, vallásról ennyit, mert nem akarok megbántani senkit.
Ha már az idézeteket firtatom, ez a mondat viszont igazán tetszett:
Aztán a pap szavai jutottak eszembe: egyenlőség, szolidaritás és a többi, amelyeket megtanítanak az iskolában, de nem léteznek. Nem kellene elhitetni az emberekkel, hogy egyenlőek lehetnek.
És ezek egy pap szavai??? Miért ők mit tanítottak évszázadokon keresztül? Add le az adód, fogd be a szád, legyél jó, és a másvilágon majd üdvözülsz.

A legfőbb bajom mégis a karakterekkel volt a könyvben, senkivel sem tudtam azonosulni, nem éreztem életszerűnek az egészet. Nem derült ki számomra, hogy egyáltalán hogyan és kik döntötték el, hogy erre a tanyára kerüljön a fiú, és nem valami javítóintézetbe. 
Engem kifejezetten irritáltak a tettei, mert ezek nem apró csínytevések. Elment egészen gusztustalan dolgokig, amiken én nem tudok túllépni. 
Szerencsémre nekem két áldott jó lányom van, örülök, hogy csak hírből ismerek rossz gyerekeket, és ezzel most be is bizonyítottam magamnak, hogy jól neveltem őket. Szeretettel, szabadon.

Borító: Félig az én bűnöm, hogy nem az eredeti olasz lett, mentségemre mondom, akkor még nem olvastam. 

Kedvenc karakter: nem lett kedvencem

Szárnyalás:  Időnként némi humor átsegített az olvasáson.

Mélyrepülés: El nem tudom képzelni, hogy valaki a konyhában a földre teszi a mártást, hogy a kutya nyugodtan belepisiljen.

Érzelmi mérce:  Ha az olvasó elhiszi a történetet, némi együttérzést kiválthat.

Értékelés:

Nyereményjáték:
Jelentős szerepet játszik a történetben Angelo kutyája. Az öt betűs név egy-egy betűjét elrejtettük a turnén résztvevő blogok posztjaiban. Gyűjts össze a betűket és írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Három példány könyv kerül kisorsolásra! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a kiadó a megjelenés után kizárólag magyarországi lakcímre postáz.

a Rafflecopter giveaway

A blogturné menetrendje

05.26. - Deszy könyvajánlója
05.28. - Kelly Lupi olvas
05.30. - Dreamworld 
06.01. - Könyvszeretet
06.03. - Media-Addict

2014. május 26., hétfő

Gayle Forman: Csak egy nap


A Ciceró Kiadó jóvoltából május 21-én megjelent a Ha maradnék és a Hová tűntél című könyvek írójának a következő regénye a Csak egy nap.

2014. május 24-től egy héten keresztül egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd.

Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Tartsatok velünk!

Ciceró Kiadó, 2014
392 oldal
Fordította: Sóvágó Katalin
Goodreads: 4,09
Besorolás: realista, romantikus

Allysont, a burokban nevelt amerikai lányt érettségi ajándékként a szülei befizetik egy nyugat-európai körútra. Londonban, egy szabadtéri Shakespeare előadáson találkozik Willemmel, a lezser holland színésszel, és azonnal kipattan közöttük a szikra. Amikor a sors másodszor is összehozza őket, Allyson rá nem jellemző módon letér a járt útról, és követi Willemet Párizsba. A szikrából egyetlen nap alatt fellobban a láng… amíg Allyson arra nem ébred az együtt töltött viharzó nap után, hogy Willem elment.
A sorsfordító napot az önmegismerés éve követi: Allyson megszabadul a belé nevelt korlátoktól, hogy megtalálja igazi szenvedélyeit és talán az igazi szerelmet.

Egy újabb könyv, amit hatalmas várakozás előzött meg és egy újabb könyv, amiről csak áradozni tudok. Előszóban elmondom, hogy (még) nem olvastam Gayle Forman többi regényét, így nem volt összehasonlítási alapom. De ha a többi regénye csak részben hasonlít erre a könyvre, akkor máris új kedvenc írót avattam és tűkön ülve várom, hogy olvashassam a többi művét is!

Stratford-upon-Avon Canal
Ez a könyv - hasonlóan a nagysikerű "A soha határához" - egy fiatal lány utazásáról szól. Képletesen és szó szerint értve is, hiszen Allyson érettségi ajándékként a szüleitől egy körutazást kap. Beutazza fél Európát (sok más város között Budapesten is jár!!), de nem boldog. Megpróbál mindenkinek megfelelni, a tanárainak, a szüleinek, a barátainak, nem foglalkozva azzal, hogy neki magának mi a jó. A nyár befejeztével főiskolára megy - amit persze megint úgy választott ki, ahogy a szülei szerették volna - úgyhogy inkább csak sodródik az élettel, de nem éli meg azt. És akkor találkozik Willemmel, aki kihozza Allyson másik énjét, azt, amelyik ki meri mondani,hogy mit akar, aki képes őrültségeket véghez vinni, "Lulut", a nagyvilági, merész fiatal nőt. Allyson pedig eleinte félve, majd egyre inkább beleélve magát "Lulu" szerepébe, lubickol a fiú által megmutatott nagybetűs ÉLETben.
Allysont könnyű megkedvelni, hiszen sokan magunkra ismerhetünk benne. Hányan próbálunk nap, mint nap ugyanígy megfelelni mindenkinek, félredobva a saját akaratunkat? Rajta keresztül megtapasztalhatjuk azt, hogy milyen "lázadni" úgy, ahogy talán sose mertünk. Részt venni egy olyan kalandban, amire talán még
Forrás: http://gayleforman.tumblr.com
lehetőséget is kaptunk, de nem mertünk vele élni. Allyson bámulatos fejlődésen megy keresztül, ahogy a félénk, visszahúzódó lányból, a poklok poklát is megjárva, cselekvőképes, az önmaga igazáért kiállni képes, bátor fiatal nővé érik. Ebben persze segítségére van először Willem, aki előhúzza a lányból az "alvó oroszlánt". Sajnos a fiúról túl keveset tudunk meg, hiszen a regény Allyson szemszögét meséli el, így a fiúból csak annyit kapunk, amennyit elárul magáról. És az pedig vajmi kevés.Willem feltűnik, életre kelti "Csipkerózsikát", majd amilyen hirtelen megjelent, olyan gyorsan, majdhogynem nyom nélkül eltűnik és egy idő után már csaknem úgy gondoljuk, hogy talán nem is létezett, csupán Allyson képzeletének a szüleménye volt:-). Nemcsak a lánynak, de nekünk is rengeteg kérdésünk merül fel vele kapcsolatban - és az idegőrlő befejezés után pedig még inkább. De ahogy utánanéztem a második rész a fiú szemszögéből meséli el a történteket, így talán megkapjuk a várva várt válaszokat is.
De Willem mellett persze nagy segítség a lány számára Dee, a főiskolai csoporttársa, majd későbbi legjobb barátja is. Allyson először csak sajnálatból választja ki magának a kicsit polgárpukkasztó stílusú fiút párként egy iskolai feladathoz, de a történet végére már nehéz eldönteni, hogy kinek volt nagyobb szüksége a másikra. Dee helyettesíti a főiskolán Allyson legjobb barátnőjét Melanie-t, akire visszagondolva mindig elszorul a szívem. Ő az a legjobb gyerekkori, majd iskolai és középiskolai barátnő, akit szerintem már sokunk veszített el ugyanígy, mint Allyson. A középiskolai barátságok sokszor hasonlóan fájón bomlanak fel, hiszen az érettségivel gyakran más városban költöznek a barátok, más ismerettségi és érdeklődési körük lesz, így a régi, szoros kapcsolatok eleinte meglazulnak, majd sok esetben végleg felbomlanak... Az érettségi a gyerekkorunk végét, valaminek a lezárását jelenti, hogy aztán új dolgok kezdődhessenek.
A regény cselekményszála pedig elmondhatatlanul jó, három főbb részre tagolódik, de mind a három rész ugyanolyan erős. Mind a háromnak megvan a saját "magja", ami miatt érdemes és érdekes belevetni magad és ugyanolyan izgalommal olvasod mind a hármat.
Imádtam Gayle Forman leírásait. Az Allyson által bejárt városokat és helyszíneket olyan élőnek írta le, hogy akkor sem lehetett volna érzékletesebb, ha szó szerint együtt mászkálok a szereplőkkel a helyszíneken. Éreztem az ízeket, az illatokat, láttam magam előtt a helyszíneket, a szereplőket. Egyszerűen fantasztikus munkát végzett az író.
A két fiatal pedig tényleg csak egy napot töltött el együtt, de mégis, az egy olyan tartalmas nap volt, olyan erős érzelmekkel átitatva, hogy nem kellett sokat győzködnie az írónak, hogy elhiggyem, Allyson még egy év távlatából is a legapróbb dolgokból is a fiúra és arra a napra emlékezik, amelyik végleg megváltoztatta őt. És egyáltalán nem csodálkoztam, hogy olyan sok mindenre képes azért, hogy kiderítse az igazságot, ami talán fájó, talán megnyugvást hozó, de legalább nem tartja tovább a lányt kétségek között.

A könyv vége pedig? Nehéz bármit is mondani róla, hogy ne spoilerezzek, de annyit elárulok, hogy amikor megláttam a "Köszönetnyilvánítás" részt, többször oda-vissza lapoztam, hogy biztosan hiányzik egy fejezet, vagy ez véletlenül került előre. Így NEM LEHET VÉGE A KÖNYVNEK! De aztán kiderült, hogy tényleg vége van, én pedig lázasan várhatom a többi rajongóval a következő részt, ahol talán kiderül, hogy mi történt a továbbiakban:-).

Összességében ezzel a könyvvel egy új kedvencet avattam, amit nem győzök ajánlani mindenkinek; belőlem pedig olyan érzéseket váltott ki, amikre nagyon régóta vágytam már. Ez a könyv kihozta belőlem is a kalandvágyó énemet, azt a Lupit, akit már régóta eltemettem magamban. Gayle Forman elérte, hogy bár jártam már Amszterdamban, Párizsban, sőt Londonban is, de szeretném ezeket a városokat újra megnézni - persze nem sima turistaként, hanem oly módon, ahogy Willem mutatta meg Allysonnak Párizst: a maga lüktető, élő valójában, sokszor elkerülve az ismert látványosságokat, de olyan részeit megmutatva, amit az átlag turista talán észre sem vesz.
Szeretnék újra iskolapadban ülni, olyan professzor előadását hallgatni, mint Glenny prof, szeretnék olyan irodalom kurzuson részt venni, amit ő tart, szeretném Shakespeare összes művét elolvasni és olyan előadásként látni, ahogy Willemék adták elő a Gerilla Will társulatban.

Gayle Formannek pedig nem tudok eléggé hálás lenni azért, hogy engem is újra életre keltett!:-)
 
Borító: Nekem tetszik, hűen tükrözi a történetet
Kedvenc karakter: Allyson, Willem, Glenny professzor és természetesen Dee!
Szárnyalás: Allyson fejlődése és a két főszereplő közti kémia
Mélyrepülés: -
Érzéki mérce: a két szereplő között forr a levegő, történik is sok minden köztük:) de valahogy mégis minden az ifjúsági könyvek szintjén marad
Értékelés:
Blogturné extra -  A macaron

A regényben Allyson nyári munkát vállal, hogy visszajuthasson Párizsba és kideríthesse, hogy sikerült úgy félre az az ominózus éjszaka. A munkaadója, Babs segít a lánynak, hogy összegyűjthessen annyi pénzt, hogy el tudjon utazni, cserébe megígérteti vele, hogy minden nap megeszik egy macaront.

„- Amíg Párizsban leszel, mindennap eszel egy makront. Frisset, tehát nincs olyan, hogy veszel egy zacskóval és beosztod. – Elhallgat, behunyja a szemét. – Az első makronomat Párizsban ettem, a nászutamon. Azóta elváltam, de vannak szerelmek, amelyek nem múlnak el. Főleg, ha Párizsban születnek.”

És mi is az a macaron? (amit a könyvben helytelenül makronnak írnak)

Egy különleges, főleg Franciaországban népszerű, de hazánkban is egyre inkább elterjedt édesség. Állagára inkább egy habcsókra emlékeztet, bár attól mégis teljesen más. Az elkészítése nem egyszerű, otthon szinte lehetetlen tökéletes macaront készíteni, hiszem óriási precizitást, gyakorlatot és türelmet igényel és olyan hozzávalókat, amikhez nem egyszerű hozzájutni (vagy akár elkészíteni).

Az édesség eredetileg olasz származású és a többféle történet dacára abban mindenki megegyezik, hogy az első macaronokat a XIV. – XV. század környékén készítették Velence környékén. Az első elnevezése maccarone volt és akkor még nem pont így nézett ki (és az íze sem ilyen lehetett), az olaszok akkoriban minden édességet így neveztek el, ami tojásfehérjéből és darált mandulából készült.

Később ez a desszert kikerült az országból és Franciaországban tökéletesítették ki a mai formára és ízvilágra és a mai napig is hozzájuk kötődik - az egyik legjellegzetesebb francia cukrásztermék.

A tökéletes macaron leírását a macaron nap weboldalról másoltam be:

"Darált mandulából, cukorból és (cukorsziruppal felvert) tojásfehérjéből készül a két kis, általában 3
cm átmérőjű korong, amelyet csokoládé- vagy más ízesítésű krémmel tapasztanak össze. A jó macaron könnyű, légies, a külső kérge finoman roppan, de éppen csak annyira, hogy rövid hatásszünet után az ember azonnal a tömör közepénél találja magát. Itt már a mandulás massza átveszi a töltelék nedvességtartalmát, és a desszert belső fele már erről szól. Ez még trükkösebb, hogy ne legyen túl ragacsos és túl édes. A töltelék nagyon fontos szerephez jut, mivel az biztosítja a macaron jellegzetes ízét, és azt, hogy ne egy édes semmilyen ízű massza legyen az egész falat. Ennek tehát arányaiban elengőnek és lehetőleg keserűnek vagy savanykásnak célszerű lennie."

Nyereményjáték
“Az idő folyékony” - mondja Jacques Willemnek és Lulunak.
Mi azonban ne hagyjuk, hogy kicsússzon a kezeink közül!
Minden állomáson elrejtettünk néhány óra képét. Keresd meg őket, számold össze, s ha turné végén összaadod, akkor megkapod Willem életkorát a történet elején.

A kiadó csak Magyarország területére postáz.
A nyerteseket kérjük, hogy 72 órán belül vegyék fel a kapcsolatot velünk, utána új nyertest sorsolunk.

A blogturné további állomásai:
Május 25 - MFKata gondolatai
Május 26 - Kelly Lupi olvas
Május 27 - Roni olvas
Május 28 - CBooks
Május 29 - Media Addict
Május 30 - Kristina blogja 

2014. május 24., szombat

Zakály Viktória: Hanna örök (Szívritmuszavar #2)

Könyvmolyképző Kiadó 2013.
214 oldal
Moly: 93%
Besorolás: romantikus, realista

Ami köztünk van, soha nem múlik el.
Egy lehetetlen szerelemben nem létezhet happy end… Vagy mégis? Hanna hét éven át várt arra, hogy együtt lehessen szerelmével, de a múlt fájdalmát nem képes kitörölni ritmuszavaros szívéből. Olyannyira, hogy ezúttal egy kórházi ágyon meséli el orvosának annak a történetét, miért képtelen rávenni magát, hogy beleegyezzen a szív-transzplantációba. Hanna újra megtalálja az otthonát, elveszít és kap valakit az élettől, újra képes lesz szívből nevetni, de a spanyolországi utazásán is csak a tenger moraját hallja a szíve hangja helyett. Pedig az nem hazudik, súgja neki, mit kellene tennie, csak a fiatal nő ellenkezik. Végül igent mond és megtalálja azt, ami mindig is ott volt a ködön túl, ahol a tengert sejtette.
Utóirat: visszatérek Csöngére.

Kedves Viki!

Folytassuk a "hagyományt", amit az első könyved értékelésénél elkövettem, neked címzem a kritikám, az olvasóim nem fognak haragudni érte!  Nagyon magával ragadó az E/2 írásmód, amit ebben a regényben is folytattál, kivéve ez alól az elején és a végén néhány fejezetet.
Számítottam arra, hogy ez a történet nem az első részben megismert Hanna és Ádám tökéletes boldogságáról fog szólni, hiszen már a fülszöveg is azt sugallta számomra, hogy nem lehet boldog ez a kapcsolat. Mégis reménykedtem benne, amit pár oldal után el is felejthettem. Hanna mélypontra került ismét, de hihetetlen szerencséjére adtál mellé egy új szereplőt, aki egy traumatológus orvos, Andrej. Nagyon megszerettem ezt a karaktert, aki minden nő álma lehetne, nem mellékesen jó külsővel is rendelkezik, de ebben a történetben  inkább azt mutattad meg, milyennek kell lenni egy valójában támogató partnernek. Ismeri Hanna betegségét, a végtelenségig türelmes, gondoskodó, és elfogadja azokat a körülményeket is, amik tényleg nehéz döntések elé állítják mindkettőjüket.
Viki, nagyon tetszett a regényedben az a fordulat, ahogy hazavezeted Hannát, és úgy alakítod a történetet, hogy rendezze a kapcsolatát az édesanyjával. Lelkileg nagyon mélyen érintőek ezek a fejezetek, újabb traumákon kell átesni a szereplőknek, de megadod a vigaszt is, ami reménykeltő,  remek fordulat.
De ne csak a fájó dolgokról essen szó! Hanna az új szerkesztőjével való levelezését nagyon élveztem, és titokban gondoltam arra, ami végül kiderült róla,  az elején azonban megvezettél...  Csodás volt a spanyolországi jelenetekről  olvasni, tetszett, hogy Hanna végre úja önmaga lehetett, és kész egy egészen új életre. Jót nevettem a pincérfiús mellékszálon, ez annyira mai, annyira nőcis volt! Ja, és hogy a magyarok mindig összefutnak a világban, a legkisebb halászfaluban is, ez is elképzelhető.
Hagy térjek rá a befejezésre, minden spoiler nélkül! Én tudom, miért így lett vége, hiszen így tettem volna én is. Rég tudom, hogy rokon lelkek vagyunk, elég hozzá a blogodat olvasni. (Christian Slater és hasonlók)  Jól megcsavartad azt a kést az olvasók szívében, amit még az első rész során mártottál belénk. Nincs olyan ember, akit ne érintenének meg az epilógus sorai, hiszen újra Csöngén vagyunk, újra sebek szakadnak fel és még újabbak keletkeznek.
Ígérj meg egyet nekem Viki! Ha legközelebb találkozunk, mondjuk, meglátogatlak a könyvhéten, válaszolsz nekem három kérdésemre. Spoileresek, ide nem írhatom, de nekem tudnom kell rájuk a választ.
Köszönöm, hogy megírtad ezt a folytatást, ez is szívfájdítóan keserédes történet volt, és alig várom, hogy újabb regényed jelenjen meg, ahogy a blogodon is olvashattam, egészen más stílusban és fiatalabb szereplőkkel.

Borító: Az első részhez jól  illeszkedő.

Kedvenc karakter: Hanna, Andrej

Szárnyalás: Gyönyörű versekkel tűzdelte meg Viki a regényt.

 
Mélyrepülés: - 

Érzelmi mérce:  Súlyos szívdobogást és/vagy akadozó szívverést okoz az olvasás.

Értékelés:
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!

Zakály Viktória felajánlott egy példány a Hanna örök című könyvéből, amit a nyertesnek dedikál személyre szólóan. Az alábbi rafflecopter dobozt kitöltve esélyes vagy a nyerésre! Sok szerencsét!!


2014. május 22., csütörtök

Together Thor'sday - Stephenie Meyer: Twilight - ékszerek

Akárhogy is nézzük az olvasás szubjektív, magányos tevékenység. Amit olvasunk, az a miénk, a saját emlékünk, a saját tapasztalatunk, a saját világunk. Amit olvasunk, azt a saját magunk képére formálva teremtjük meg a saját képzeletünkbe, a saját zárt elménkben. S nem is kérdés, hogy ez más nekem, mint Neked vagy bárki másnak.
De mennyire más? Mit gondol más másként, mint én? Ha én így látom, vajon más hogyan? Ha nekem ez a legkedvesebb, vajon másnak miért más az?
Ezekre a kérdésekre alapozva született meg a Together Thor'sday rovat ötlete, amelynek keretein belül, megosztjuk egymással az aktuális, friss olvasási élményeinket, és összevetjük, hogy kinek mi a a könyvben a kedvenc jelenete / idézete / szereplője, mi rázta meg a leginkább, mit szeret benne a legkevésbé, stb.

Together - vagyis együtt: Roni olvassal és MFKatával, akiknek a véleményét a saját oldalaikon olvashatjátok el!
 
Eheti közös olvasmányunk - Stephenie Meyer: Twilight / Alkonyat című könyve, az a könyv, amit egy időben sikk volt imádni, most sikk utálni, de hősiesen bevalljuk, mi mind a hárman a mai napig szeretjük az egész sorozatot. A könyvekből a választásunk pedig az ékszerekre esett, hiszen valamilyen módon, mind fontos szerepet játszottak a szereplők életében.
Én - "greylupus"-ként természetesen Jacob, a "farkasfiú" ékszerét kaptam meg, pontosabban azt a karkötőt, amit Bellának adott.
A könyvben ez így szerepel:

"Ügyetlenkedtem egy darabig a bőrzsineggel. Jacob újra felsóhajtott, elvette tőlem a zacskót, meghúzta a zsineg megfelelő végét, és egyetlen könnyű rántással kioldotta a csomót. Amikor érte nyúltam, ő lefelé fordította, és egy ezüstös valamit rázott ki belőle a tenyerembe. A láncszemek halkan megcsörrentek, ahogy egymáshoz értek. 
- A karkötőt nem én csináltam - vallotta be. - Csak az amulettet. 
Az ezüst karkötőn egy fából faragott, apró szobrocska fityegett. Két ujjam közé vettem, hogy közelebbről megnézzem. Álmélkodva láttam, milyen finoman van megmunkálva a parányi figura - a miniatűr farkas tökéletesen élethű volt. Ráadásul valami vörösesbarna fából faragta ki Jacob, pontosan olyanból, mint a bőre színe. 
- Ez gyönyörű! - suttogtam. - Ezt te csináltad? De hogyan? 
Jacob vállat vont.
- Billytől tanultam. Ő sokkal ügyesebb, mint én. 
- Ezt nehéz elhinni. - Körbe-körbe forgattam az ujjaim közt a parányi farkast.
- Tényleg tetszik? 
- Hát persze! Elképesztően gyönyörű, Jake! 
Jacob boldogan elmosolyodott, de a következő pillanatban már megint savanyú képet vágott.
- Na szóval, talán néha-néha majd eszedbe jutok róla. Tudod, hogy van, távol a szemtől, távol a szívtől...."
 
Persze Edward egyáltalán nem volt boldog attól, hogy Bella a Jacob által készített karkötőt viseli, ezért egy óvatlan pillanatban rávarázsolt egy szív alakú kristályt, hogy a lány ne csak Jacobra, hanem rá is emlékezzen, ha a karkötőre pillant:
"- Ez tényleg csak afféle használt holmi - emlékeztetett szigorúan. Megfogta a bal csuklómat, elhúzta a lábamtól, és egy pillanatra megérintette az ezüst karkötőmet. Aztán eleresztett. 
Óvatosan megnéztem, mit kaptam. A karkötőm másik oldalán, szemközt a kis farkassal, egy ragyogó, szív alakú kristály függött. Millió lapocskára volt csiszolva, és még a tompított lámpafényben is csak úgy szikrázott. 
- Még édesanyámé volt... - Edward lezseren vállat vont. - Örököltem pár hasonló csecsebecsét. Egy részét már elajándékoztam Esmének és Alice-nek. Úgyhogy tényleg nem valami nagy szám.
 - De gondoltam, arra jó lesz, hogy rám emlékeztessen - folytatta. - Ez is kemény és hideg. - Felnevetett. - És szivárványszínben játszik a napsütésben."

2014. május 21., szerda

Kieran Larwood: Rémségek

Főnix Könyvműhely 2014
208 oldal
Fordította: Szalóki Zsuzsa
Borító: Sánta Kira
Goodreads: 3,68
Besorolás: middle-grade, steampunk, fantasy

A Rémségek csapatát furcsábbnál furcsább figurák alkotják, ők a viktoriánus Anglia egyik mutatványosának éjjeli műsorában megcsodálható legfőbb látványosságok. Köztük van a kiváló szaglással rendelkező Sába, a farkaslány, Holdnővér, a villámgyors és kardjaival mesterien bánó keleti szépség, valamint Majomfiú, az emberi bűzbomba, aki bárhová fel tud mászni. Eme felettébb szokatlan társaság tagjai különös képességeiket nappal a legaljasabb bűntettek felderítésére használják: arra szánták el magukat, hogy összefognak, és megvédik a város legvédtelenebb, legártatlanabb áldozatait, az utcagyerekeket, akik rejtélyes körülmények között tűnnek el a nyirkos ködbe burkolózó, csalókat és gyerekrablókat rejtő Londonból.

Semmi kétség, az olvasók az első oldalakon szívükbe zárják Sábát, a főszereplő kislányt, akinek a testét szőr borítja, szeme borostyánszínű, apró éles fehér fogai vannak, kitűnő szaglással rendelkezik, és ezen tulajdonságai miatt egy tengerparti mutatványos látványosságaként tölti napjait. Az élete gyökeresen megváltozik egy szép nyári reggelen, egy idegen mutatványos megvásárolja őt és kétfejű birka társát. Teliveder társulata épp befejezte vidéki turnéját és cirkuszi kocsijuk London felé vette az irányt, hogy újra otthon lépjenek fel esténként. Teliveder rémségei első pillantásra megijesztették Sábát, de hamar rájött, hogy kedves, szeretetre méltó lényekkel utazik. Patkánymama a rangidős, nagyon okos patkányokat nevel, Gigantusz, a hatalmas erőember, Holdnővér, a ninja lány, és Majomfiú, aki élvezi, ha minél jobban bűzölög - nos ők hivatottak arra, hogy esténként elkápráztassák pár penny-ért a nézőközönséget. Sába az első estéjén megismerkedik Till-el, aki egy szegény utcagyerek ugyan, de mégis az első ember, aki barátkozni akar vele. Sajnos másnap rossz híreket kap, Till eltűnt a folyóparton, mint ahogy több gyerek is az utóbbi időben. A rémségek összefognak, és sok-sok kaland során kiderítik mi az a különleges szerkezet, ami gyerekeket rabol és vajon miért teszi ezt.

Több szempontból is nagyon élveztem a történetet, persze elsősorban a viktoriánus London, mint a cselekmény helyszíne alapból plusz pontot ér, és még a világkiállításra is betekinthetünk. A szerző alapos kutatómunkát végzett ebben a témában, jó volt megismerni például a Kristálypalotát.
Szerettem, hogy ezek a rémségek egy pillanatra sem félelmetesek a fiatal olvasóknak, sokkal inkább a humorukat, és a remek csapatszellemüket vettem észre. Szomorú lelkek ők, akik összefogva elviselhetővé teszik a mindennapokat, és igazi bajtársiasság alakul ki közöttük. Mindegyikük tartogat meglepetéseket, titkokat, még a hatalmas Gigantuszról is kiderül, milyen érzelmes lélek.
A cselekmény igazán pörgős, imádtam a steampunk elemeket, végig lehet izgulni az elrabolt gyerekekért. A karakterek pedig igazán változatosak, a rémségek mindegyike rendelkezik valami különleges képességgel, és Sába igazán sokat fejlődik  a sztoriban, megtanulja, hogy a különlegességét nem titkolni kell, hanem felhasználni a jó cél érdekében.
Szalóki Zsuzsa remekül megoldotta a "beszédes" nevek magyar fordítását, kedvencem a Teliveder és a Tragacs, mint lónév.
Összességében nagyon ajánlom minden 10-14 éves olvasónak elsősorban, de remek szórakozást nyújt a krimikedvelő felnőtteknek is.

Borító: Sánta Kira munkája.

Kedvenc karakter: Sába, Holdnővér

Szárnyalás: A Londoni világkiállítás beleszövése a történetbe

Mélyrepülés:  -

Érzelmi mérce: 10-14 éves korosztálynak íródott, a címmel ellentétben nem fognak félni az olvasás során a gyerekek.

Értékelés:


Rendszeres olvasók