Elég hullámzó volt ez a hónapom, erősebb kezdés után volt nem is kevés olvasás nélkül töltött estém, megnéztem a Maxton Hall sorozatot, a Bridgerton 3. évadának első 4 részét, A könnymester legendája filmet, és volt pár telefonálgatással eltöltött estém, szóval megéreztem ezt a havi "teljesítményemen".
Első olvasmány májusban Ally Carter: Perfect Scoundrels - Tökéletes gazemberek, a Tolvajok klubja sorozat befejező része volt. 344 oldalon át rettentően jól szórakoztam, pedig ez a rész komolyabb hangulatú volt, mégis nekem olyan, mint egy jutalomfalat. Okos, furfangos, romantikus, igazi young adult élmény, természetesen öt pont.
Ezután rögtön rátaláltam az egyik kiegészítő kötetre, címe: Double Crossed, ingyenesen olvasható 90 oldalas szösszenet, melyben a szerző Gallagher Girls sorozatából is szerepel egy karakter. Isteni volt, főleg Hale miatt, aki itt kapott némi jutalomjátékot.
A következő olvasmány L.J Shen: Fékezhetetlen vágy regénye volt, ami meglepően kellemesre sikerült, végre kezdünk összecsiszolódni a szerzővel. 494 oldal kisvárosi new adult romantika éppen rám fért, 4,5 csillagot kapott.

Ezután olvastam egy kéziratot, mely oldalakban kifejezve kb. 4-500 oldalas lehetett. Felhatalmazást kaptam a szerzőtől, úgyhogy beszámolhatok róla, elolvashattam a Faithfully - Hűségesen című regényt Ashley Carrigan tollából. Amint a képen láthatjátok, a kézirat jó vaskos papírköteg, ez bizony nem egy rövidke sztori. Akik a Negin sorozatot olvasták, azoknak ismerős lesz majd az Oroszlán Szövetség, itt is ehhez a világhoz kapcsolódnak a szereplők, csak most a táltosok kerülnek fókuszba.
Kóstolónak a felütés: A hősnőnk egy baleset után arra ébred, hogy nem a saját testében van, és a világon semmire sem emlékezik, csupán képek villannak fel a fejében, amik még jobban elbizonytalanítják. Ki kell derítenie, ki is ő valójában, és kinek foglalja el jelenleg az életét. Az hagyján, hogy férje van, nagyobb baj, hogy el akarja tenni láb alól, persze felbukkan egy kellően dögös kinézetű védelmező, aki hivatalosan is a segítője lesz, kár, hogy tilos közöttük minden érzelmi kapcsolat. De a tilalmak nem arra valók, hogy megszegjék őket? Ha lesz megjelenési infóm, mindenképp beszámolok róla, szerintem sokan várjuk már a szerző legfrissebb regényét.
Várva várt regény következett, Cassandra Clare: Sword Catcher - A kardfogó története, kissé vaskos 592 oldalon. Imádtam olvasni, bár lassan haladtam, igyekeztem jól megemészteni. Nem kellett csalódnom az árnyvadászok hiánya miatt, egy teljesen új fantasy világ fogadott, nagyon élveztem minden részletét. Holnap kikerül róla a blogbejegyzés, megint rajtam volt a szófosás, alig tudtam abbahagyni a véleményem írását, végül 4,5 csillagot kapott, megkapta a hónap könyve díjat is, dacára a fél pontos levonásnak.
A hónap vége felé már nyilvánvaló volt, hogy nem sikerül teljesítenem a Moly-on a Nagy tavaszi kihívást, mégis erről a polcomról választottam Erin Watt: Omladozó királyság kötetét, mely a Royal család sorozat befejező része. Nem írtam erről bejegyzést, mert a negyedik részhez hasonlóan, amit egyébként 3,5 éve olvastam, ez is csalódás volt (hónap csalódása díj ezennel kiadva), 3 pontot adtam rá. Sajnálom, mert az első három részért rajongtam és bármikor újraolvasnám. De most legalább kivégeztem ezt a sorozatot, az öt és fél részt 5,5 év alatt.
Összesen 4,5 könyv, plusz egy normál méretű kézirat a hónap eredménye, ami összesen kb 1800 oldal.
A júniusi terveimet a könyvheti megjelenések adják. Először a Krabatot fogom olvasni, ez egy német mondavilágon alapuló ifjúsági fantasy a Móra Kiadótól. Ezután jön a macska-ember barátságról szóló Frankie és a könnyed romantikus Behálózva a Kossuth Kiadótól. Ezek tuti fixek, aztán jön A szerelem kódja a General Press-től, Révész Sándor: Ezt én választottam önéletrajzi könyvét is tervezem, valamint az Anassa Kiadótól a Ragyogás című meseregényt. Aztán még esélyesek a Maximos kiadványok, a Blood Heir sorozat második része, a Red Tigress, jöhet a King of Wrath, a Collide - Ütközőpálya, és a Feljegyzések a szerelemről. És még egy Kossuth-os, a Szerelmi fogadás, hú ezt nagyon várom. Ja és jön sok-sok KMK megjelenés is, leginkább befigyel a The Bridge Kingdom - A híd királysága és a Beautifully Cruel - Gyönyörűen kegyetlen. Nem fog ennyi beleférni a hónapba, lesz ebből július is, de próbálkozom, az alvás kissé túlértékelt nekünk könyvmolyoknak.

Folyt.köv.