KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2015. november 30., hétfő

C.J. Roberts: Megigézve a sötétben ( A sötét páros #2)


A napokban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadónál A sötét páros sorozat várva várt második része, mely a Megigézve a sötétben címet viseli. C.J. Roberts feltette a koronát a sorozatra azzal, hogy Caleb szemszögéből megírta a befejező részt is, az Epilógust, amit a kiadó az olvasók nagy örömére a második résszel egyidőben helyezett a könyvesboltok polcaira, tehát máris rendelhető, kapható. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei egy összevont turné keretében mutatják be a könyveket, ez alkalommal egy kivételesen könnyű játék kíséretében, hogy a felnőtt olvasók ezúttal ne a blogokon éljék ki játékos kedvüket. A nyeremény ezúttal is 3-3 példány mindkét kötetből. Sok szerencsét!

Könyvmolyképző Kiadó - Rázós könyvek
480 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Goodreads: 4,35
Besorolás: felnőtt, erotikus, BDSM

A sötét páros második kötete – a Captive in the Dark (Fogoly a sötétben) izgalmas, bizsergető, mozgalmas folytatása.
Mennyit ér a bosszú?
Calebet egy titokzatos pakisztáni férfi tartotta fogva szexrabszolgaként. Kiszabadulása óta olyan adósságot cipel, amit csak vérrel lehet visszafizetni.
Az út hosszú és bizonytalansággal teli, de Caleb és Livvie számára minden véget ér.
Vajon Caleb képes odadobni a szeretett nőt a bosszú kedvéért? Vagy meghozza a végső áldozatot?
Calebnek úgy tűnt, hogy az emberi elme egyetlen megváltoztathatatlan törvény körül forog: annak a megszerzésén, ami nem lehet a miénk. Éva számára a tudás fájának tiltott gyümölcse volt az. Neki pedig Livvie.”

A sorozat első részének értékelésekor is kiemeltem már az elején, hogy csakis olyan felnőttek vegyék a kezükbe ezt a könyvet, akikben megvan a nyitottság az erotika brutálisabb verzióinak befogadására. Kifejtettem azt is, mennyire nem bírom elviselni a fogvatartást úgy egyáltalán bármilyen formában, ha ez ráadásul erőszakkal, bántalmazással párosul, akkor végkép hátat fordítok. Persze tudatosítottam magamban, hogy ami a való életben ennyire taszít, az egy fiktív történetben érdekel, akkor is, ha ezért a perverz jelzőt érdemlem.
A sorozat folytatása is éppen olyan sötét és kegyetlen, mint az első rész, időnként csak kapkodtam a levegőt, és muszáj volt szünetet tartani az olvasás során. A szerző stílusa továbbra is lenyűgöző, nagyon jól ért ahhoz, hogy megmutassa a test és a lélek küzdelmét. Összemixeli a vágyat, a fájdalmat, a bűntudatot, és olyan érzelmeket vált ki az olvasókból, amikkel elég nehéz szembesülni.
Feltettem én is magamban a kérdést, ez most helyes? Ez most kinek is jó? Ez megoldást jelent bárkinek is?  Alaposan le kell ásni a lélek legmélyebb bugyraiba, ha meg akarjuk érteni a karaktereket. Hogyan egyeztethető össze egyáltalán a szerelem a kiszolgáltatottsággal?
Livvie egy kórházban tér magához, miután sikerült a mexikói határnál amerikai területre jutnia. Egy FBI nyomozó próbálja faggatni, miután pihenhetett pár napot. A lány hamar rájön, hogy jobban jár ha hallgat, de bizonyos alkudozás fejében megállapodnak, hogy elmeséli a történetet. A mondanivalója hosszú,  és bizony nem könnyű egy cinikus, értetlenkedő idegennek feltárni ezeket a hónapokat, Reed ráadásul baromi jóképű és hát ő sem százas, de erről nem mondok többet.
A történet olvasása közben továbbra is azt vártam, hogy megértsem Caleb-et. Az első rész során rohadtul kettős érzést váltott ki, abszolút taszítottak a tettei, mégis volt benne pár százalék remény, hogy talán meg tud változni, más dolgok fontosabbak lesznek, mint a bosszú. Most ugyanúgy kétségek között vergődtem Livvie-vel együtt, ez a lány egy tengert telesírt, hogy elviselje Caleb bánásmódját és a megaláztatásait. A körülmények bonyolultak voltak, senki nem bízott meg a másikban - jogosan, mégsem éreztem, hogy a lánynak ennyi szarságot el kéne viselnie. Ugyanakkor feltárul Caleb múltja, az olvasó végre megismeri mi történt vele, mennyi igazságtalanság és fájdalom, és mennyi szándékos bűn érte. A szerző zseniálisan megkeverte a szálakat, és a háttértörténet fejleményei bizony tartogatnak meglepetéseket, ami Caleb-re is váratlanul zúdul, így a történet utolsó fejezetei előtt még ott tartottam, hogy számomra nyitott kérdés, milyen hatással lesz Caleb-re az igazság.
Livvie amellett, hogy tényleg szó szerint végigsírja a könyvet, azért bőven mutat fejlődést is. Ha sírva is, de folyamatosan nyomja a maga igazát Caleb felé, próbálja rávenni, hogy hagyjanak hátra mindent, és szökjenek el, hogy Caleb élete ne erről a vendettáról szóljon. Próbál csórikám ellenszegülni, de többnyire ezért csak a büntetéseket kapja. Csodáltam, hogy sosem adja fel.
Na és a szex? Mocskos, vérforraló, izgató, gyakran ijesztő, de igen, volt ebben is meglepetés, ami nekem is kedvemre való volt. Olvassátok el!
A könyv megjelenésével egyidőben a sorozat harmadik része is megjelent, mely Caleb szemszögéből íródott, hamarosan ennek az értékelésére is sor kerül.

Borító: Ez az eredeti borító, gyönyörű.

Kedvenc karakter:  Nincs kedvencem.

Szárnyalás:  Livvie és Reed pengeváltásai.

Mélyrepülés:  A Kölyök jelenete.

Érzéki mérce:  18 éven felülieknek. Szigorúan. Tényleg.

Értékelés:




Játék

A Megigézve a sötétben könyveket egy nagyon egyszerű játékkal nyerhetik meg a felnőtt olvasók. Arra kell válaszolni, hogy melyik két országban játszódik a sorozat: ez az első részből kiderül, így azoknak szeretnénk kedvezni, akik már elkezdték a sorozatot, de persze némi utánajárással bárkinek elérhető az információ. Kérjük kitölteni a rafflecopter doboz megfelelő sorait. A sorozat harmadik részéért új játék és új rafflecopter doboz lesz elérhető 12.08-tól. Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő levelünkre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:
11.26 Media Addict
11.28 Angelika blogja
11.30 Kelly és Lupi olvas
12.02 Dreamworld
12.04 Kristina blogja
12.06 CBooks



2015. november 29., vasárnap

Penelope Douglas: Nélküled (Fall Away #1,5)

Jared és Tat nagysikerű története a Szivatás sokunk szívét megdobogtatta, mindenki örömére pedig, Penelope Douglas megírta Jared történetét is. A WOW Kiadó pedig elhozta a magyar olvasóknak a Nélküled - Until You című könyvet, melyet a Blogturné Klub 6 bloggere népszerűsít a Nélküled turné keretén belül, a megszokott módon: extrákkal, nyereményjátékkal, élménybeszámolókkal.

WOW Kiadó, 2015
376 oldal
Fordította: Bótyik Bettina Zora
Goodreads: 4,38
Besorolás: new adult, realista, romantikus

 
Folytatódik Penelope Douglas nagy sikerű sorozata, a Fall Away.
Voltál már olyan dühös, hogy örömöd lelted abban, ha ütsz-vágsz? Vagy annyira tehetetlen, hogy teljesen tompának érezted magad? Az utóbbi néhány évem erről szól. A düh és a közöny két véglete között élek, átmenet nélkül.
Van, aki utál ezért, és vannak, akik félnek tőlem. De senki sem bánthat, mert nem érdekel semmi és senki.
Tatumot leszámítva.
Annyira szeretem, hogy már utálom. Barátok voltunk, de rájöttem, hogy sem benne, sem másban nem bízhatok. Ezért megbántottam. Ellöktem magamtól.
Mégis szükségem van rá. Amint meglátom, elememben érzem magam. Minden indulatomat rázúdíthatom. Belekötök, ellenszegülök, szívatom. Ez lett a lételemem.
De elment. Franciaországban volt egy évig, és más emberként jött haza.
Ha most támadom, már visszatámad.

A Szívatás Tate történetét mesélte el. Most kiderül, miként élte meg ugyanazt a másik főszereplő, Jared.


Még mindig félve veszem kezembe azokat a könyveket, amelyeket úgy harangoznak be, hogy a "történet, csak a másik szemszögből", mert olvastam közülük már elég sok rosszat. Itt azért azt pozitívumnak vettem, hogy az első részt imádtam, a srác nagy kedvencem volt, ráadásul az írónő is azt ígérte az előszóban, hogy ez nem ugyanaz a sztori lesz, csak a fiú szemszögéből, hanem ez Jared története. Így kíváncsian ugrottam neki a regénynek.

Az, hogy ez nem ugyanaz a sztori, hanem Jared története - tényleg igaz, hiszen sok mindenre nem derült fény az első részből és így végre a kirakós minden darabkája a helyére került. Nemcsak azt az időt öleli fel, amikor Tate már visszajött Franciaországból, hanem az azt megelőző egy évet is, amikor Tate nem volt itt és Jared kínlódott. Mert kínlódott nagyon, az biztos. És ennek minden percét megismerhettük. Az írónő elég élethűen írta le a szenvedéseket és a fiú belső gondolatait is. Az a tény pedig még jobban megerősödött bennem, hogy egy tinédzser fiú minden második gondolata a szex. Én még ennyi merevedésről és szexuális képzelgésről nem olvastam egy könyvben sem, mint itt:). Jared állandóan "harcra készen állt", és a szexet használta levezetésnek, bárhol és bármikor, ha ideges volt. Persze erre kapható lányok vették körül minden esetben, így amikor Tate visszajött és ő úgy döntött, hogy mostantól senki nem érdekli, csak a lány, akkor óriási gondban volt. És ez persze ismét dühproblémákhoz vezetett.
Azt nem mondanám, hogy a fiú szemszögét megismerve Jared azonnal nagy kedvencemmé vált volna azzal, hogy most már jobban ismertem a hátterét és a motivációit. Egyáltalán nem kedveltem, sőt a könyv első felében ugyanarra a szintre jutott nálam, mint anno Travis a "Gyönyörű" sorozatból. Egy dühproblémákkal küzdő, veszélyes, nem teljesen százas srác volt, semmi több és őszintén egyetértettem Tate-tel, hogy kerülte, ahogy tudta. Szívesen találkoztam volna az akkori Jareddel és jól megrázva elmondtam volna neki, hogy így nem fog célt érni a lánynál, mert ez a módszer, amit ő csinált, utoljára az óvodában volt elfogadott, miszerint bántsuk azt a lányt, aki tetszik nekünk. És egyszerűen egy idő után már idegesítő volt, hogy arra gondolt, hogy "jaj, mennyire vágyom Tate után" és utána közvetlenül, ami elhagyta a száját, az pont az ellenkezőjét mutatta. Ez a nagy visszatetszésem körülbelül a könyv feléig tartott, amikor is Jared viselkedése javulni látszott és onnantól én is nagyon szerelembe estem a sráccal. Imádtam a gondolatait és a tetteit is és olyan forró jeleneteknek voltunk ismét szemtanúi, hogy komolyan égették a lapok az ujjaimat:).
Azzal pedig, hogy Jared szemszögéből olvashattuk a történetet, két olyan szereplőt is jobban megismerhettünk, akik majd a későbbiekben saját könyvet kapnak: Madocot és Jaxet, Jared öccsét. Nem mondom, hogy Madoc nagy hatással lett volna rám, nem lett a szívem csücske, de remélem, hogy a lány, akivel majd összeismerkedik (pár szót olvashattok róla a karakterinterjúban lentebb) helyreteszi:). Illetve Jaxnél ugyanez a helyzet. A sötét múltja mellett eléggé talpraesett és nagyszájú, simán "betámadta" volna K.C-t is, ha hagyják, úgyhogy kíváncsi leszek, hogy őt milyen lány tudja majd megszelidíteni. (és már most odavagyok a srácért, a kedvenc szereplőm lett úgy is, hogy nem túl sokat szerepelt. Úgyhogy előre félek, mi lesz akkor, ha egy teljes regény fog róla szólni:).

Összességében élveztem ezt a történetet - persze miután túljutottam Jared apró kis szemétségein:) és akik szerették az első részt, a Szívatást, azok élvezni fogják Jared történetét is. Viszont mindenképpen azt ajánlom, hogy először a Szívatást olvassátok el és csak utána ezt a részt, mert így fog igazán összeállni az egész történet. 
Borító: Tudom, hogy az előző rész miatt lett ilyen a folytatás borítója is, de azért az eredetiért sokat adtam volna... :)
Kedvenc karakter: Jax - alig várom már a könyvét!! és Tate apja
Szárnyalás: az előadótermi jelenet

Mélyrepülés: ahogy az apjuk bánt a srácokkal
Érzelmi mérce: sok forró és +18-s jelenet miatt inkább 16 éven felülieknek ajánlom
Értékelés:
A képre kattintva beleolvashattok:
http://konyvszerelem.hu/image/catalog/nelkuled%20tord%205%209-32.pdf

A könyvet ITT elő is rendelhetitek.
Blogturné extra - karakterinterjú
Jared, Tate nagyon köszönöm, hogy időt szakítottatok ma rám. Tudom, hogy mind a ketten eléggé elfoglaltak vagytok az iskola utolsó évével, és khm.. azzal is, hogy újra megismerjétek egymást. *kacsint*. Jared, tudom, hogy eléggé zárkózott vagy, úgyhogy nagyon köszönöm, hogy beleegyeztél ebbe az interjúba. És Tate, úgy gondolom sokat tettél azért, hogy meggyőzd Jaredet, hogy ma beszélgessen velünk, úgyhogy neked pedig extra köszönet érte.

Tate: Ha ő kedves, akkor én is az vagyok. Ismeri a szabályokat.

Rendben, készen álltok, hogy néhány kérdésre válaszoljatok?
Jared: Hajrá.

Jared, miután Tate a tengerentúlra utazott, te és az édesapja eléggé szoros kapcsolatot alakítottatok ki. Még mindig ennyire szoros a kapcsolat?
Jared: Nem vagyok benne biztos, hogy ezt szoros kapcsolatnak lehet nevezni. Tate apjánál semmit sem lehet az egyszerű módon csinálni, így sokszor résen kell lennem, de az biztos, hogy kölcsönösen tiszteljük egymást. Én kedvelem Őt. Ő kedvel engem. És mind a ketten szeretjük Tate-t.

Tate, amikor hazajöttél Franciaországból, sokkal magabiztosabb voltál. Vajon a francia randik segítettek az új önbizalmadhoz?
Tate: Azok nem annyira. Nem volt olyan sok, de az utazás, az emberek, akiket megismertem, mind segítették szélesíteni a látókörömet és sokkal magabiztosabbá tettek. Engedték, hogy önmagam legyek és ott ezért kedveltek. Jared és Madoc beavatkozása nélkül, végre kaptam némi szabadságot. Amikor visszajöttem, tudtam, nekik van problémájuk, nem nekem.

Tudom, hogy sokszor fogjátok megkapni azt a kérdést, hogy milyen lenne a tökéletes randi, így én megfordítom a kérdést. Milyen lenne az általatok elképzelt legrosszabb randi?
Jared: Iskolai bulik, éttermek, karneválok, nagyjából bárhol, ahol túl sok ember van és nem nyúlhatok Tatehez, amikor csak akarom.
Tate: A múltkori este. Moziban voltunk - filmet nézni természetesen - és fel kellett szednünk az ittas Jaxot és Madocot egy buliban. Aztán végig kellett hallgatnunk, ahogy a hátsó ülésen újra elmesélték, hogy Jax és én hogyan találkoztunk először, amit a bulin lévő összes embernek elmeséltek! Jared ellátta Jax baját, és Madoc pedig előlem menekült. Bunkók.

Jared, néhány tetkódnak tudjuk a jelentését. Mi van a többivel? Vannak újabbak?
Jared: Az oldalamon lévőhöz hozzárakattam az “Until You”-t, és tervezek egy másikat, amelyik majdnem a hátam felét befedné. Még Tate sem tudja, hogy mi lesz rajta.

És Tate, veled mi a helyzet? Tervezed, hogy neked is lesz tetoválásod?
Tate: Még nem sokat gondolkodtam ezen. Szerintem egyszer majd szeretnék egyet.

Tate, Jared előadótermi vallomásában azt mondta, hogy bármit megtenne érted és azt hiszem, megkérdezted tőle, hogy mit szól a piercingekhez. Szóval... felvág azóta valami új fémmel? *légyszi mondj igent, mondj igent*
Tate: Ismered Jaredet. Bármit megtenne értem :)

Ha már arról beszélünk, hogy bármit megtennétek egymásért, Jared megkaptad azt az öltáncot?
Tate: Ne merészelj bármit is mondani!
Jared: Ó, ember... nos, mondjuk azt, hogy Tate nagyon boldoggá tesz. Sosem unatkozom és mindig többre vágyom.

Jared, hagytad, hogy Tate versenyezzen a kocsiddal a Loopon, ami mellesleg egy csodás jelenet volt, de használta már a motorodat is?
Jared: Tate majdnem mindent megkap, amit akar. Igen, használta a motoromat.

Mind a ketten elég sok mindent megosztottatok velünk a Szivatásban és a Nélküledben is. Ez lehet, hogy kicsit mohó lesz, de meg tudnátok osztani még velünk egy-egy meglepő dolgot magatokkal kapcsolatban?
Tate: Oké, rendben. Jared megkapta az öltáncot. Most boldog vagy?
Jared: Én tutira.

Oké, szuper random kérdezési idő. És igen Jared, láttam, ahogy a szemeidet forgattad, úgyhogy megpróbálok gyors lenni.
A legviccesebb dolog, amit az interneten láttál?
Egyszerre: Nem szeretjük az internetet.

Mi a legfurcsább szokásotok?
Jared: Semmit nem eszem meg, amiben zeller van. Rágós és fura, utálom azt a szart.
Tate: Harcias leszek, ha az emberek beszélnek mozizás közben. Udvariatlan. 

Mit tartotok a kesztyűtartóban?
Jared: Óvszereket. Tate miatt mindenhol tartok.
Tate: Fogd be. Nem is vagyok annyira gáz. Én zseblámpát, zsebkendőket, és... óvszereket.
Jared: Mondtam.
Tate: Fogd be.

Kedvenc rajzfilm?
Jared: Naruto.
Tate: Bármi, ami Disney.

Ha csinálhatnál egy ünnepet, akkor mi lenne az?
Jared: Autós nap?
Tate: Igen, autós nap.

Legfurcsább tehetségetek?
Tate: Leonardo DiCaprio teljes filmes múltját el tudom mondani.
Jared: Össze tudom verni Leonardo DiCapriot.

Legutóbb telefonon készített képetek?
Jared: *mosolyog* Nem mondhatom el. Tate apja is olvashatja ezt az interjút.
Tate: Nos, én elmondom. Jared az ágyamon fekszik, a keze a feje alatt és engem néz.

Ha kalózok lennétek, mi lenne a nevetek?
Tate: Tate Két Rúgás Kapitány
Jared: Ez egy hülye kérdés.

Legjobb érzés a világon?
Jared: Tate reggel.
Tate: Felébredni Jared mellett. Amikor van rá alkalom. 
Látjátok, gyors és fájdalommentes eddig! Ígérem, hogy nemsokára végzünk, már csak két kérdésem maradt.
Van valami különleges tervetek az ünnepekre?
Tate: Igen! Madoc meghívta Jaxet, Jaredet és engem és valamelyik csaját a családi nyaralójukba síelni karácsony után pár napra.
Jared: Nem fogunk síelni.
Tate: Nem, valószínűleg nem fogunk síelni.
És tudom, hogy kicsi az esélye, de meg kell kérdeznem; megosztanátok velünk pár dolgot arról, hogy mit is várhatunk Madoc könyvében, a Rivalban? Talán egy keveset Fallonról?
Jared: Fallon nem beszél, nem cselekszik de még levegőt sem vesz anélkül, hogy megállapítsa, hány embert tud felidegesíteni. Kemény lány, de kívülálló. Egy gördeszkás lány, és nem érdekli Madoc pénze, sem a pozíciója. Mindent tud és szórakozni jön haza. Érdekes nyár lesz.
Nagyon köszönöm srácok, hogy benéztetek. Imádtam olvasni a történeteteket. Alig várom, hogy többet lássak belőletek Madoc és Jax könyveiben. Jó szórakozást és tartsátok egymást melegen ezen a télen! Kellemes Ünnepeket!
Forrás 

Nyereményjáték:
Egyre több író dönt úgy, hogy a legsikeresebb regényüknél, megírja mindkét főszereplő szemszögéből a történetet. Mi rajongók ezeknek, csak örülhetünk, hiszen újraélhetjük kedvenceink kalandjait. A játék ezúttal abból áll, hogy mind a hat állomáson kitaláljátok a rövid leírások alapján azokat a könyv címeket, amelyek a férfi szereplők szemszögeit mesélik el.
A helyes megfejtők között egy példányt sorsolunk ki Penelope Douglas: Nélküled című könyvéből, valamint egy könyvjelzőt és egy kitűzőt.

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz! A nyerteseket e-mailben is értesítjük, amennyiben valamelyik nyertes nem jelentkezik 72 órán belül, új nyertest sorsolunk.

A főhős harmadéves a Massachusettsi Műszaki Egyetemen. Kockafejű, szellemes, zseniális srác. Csak a lányokhoz nem ért. Fél elmondani az érzéseit a kiszemelt lánynak, így a bátyja bőrébe bújva csavarja el a lány fejét.
Ja és imádja a vicces szöveges pólókat. :)
A blogturné további állomásai:
November 28 - Kristina blogja
November 29 - Kelly Lupi olvas
November 30 - Angelika blogja
December 2 - Letehetetlen
December 3 - CBooks

2015. november 26., csütörtök

Jamie McGuire: Gyönyörű megváltás (Maddox testvérek #2.)


A Maxim kiadó jóvoltából jelenik meg az itthon méltán kedvelt Jamie McGuire írónő Maddox testvérek sorozatának folytatása, a Gyönyörű megváltás.
Mostani alkalommal kilenc állomásos blogturnéra invitálunk titeket, ahol számos érdekesség mellett tiétek lehet a könyv egyik példánya!
Maxim Kiadó, 2015
376 oldal
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Goodreads:
Besorolás: realista, romantikus

Ha egy Maddox fiú szerelembe esik, az örökre szól. De mi történik akkor, ha először nem téged szeret? Liis Lindy kemény, tréfát nem tűrő FBI-ügynök. Úgy döntött, hogy csupán a munkájával köti össze az életét, így felbontja jegyességét, és Chicagóból San Diegóba költözik. Előléptetésről és megoldhatatlan ügyek megoldását követő kézfogásokról álmodozik. Minden erejével azon van, hogy ő legyen a legjobb. Thomas Maddox arrogáns és könyörtelen különleges ügynök. A világ legkeményebb bűnözőit tette már hűvösre, és ő a szervezet egyik legjobb embere. Annak ellenére, hogy sok életet megmentett, van egy ügy, ami meghaladja a képességeit. Fiatalabb öccsére, Travisre börtönbüntetés vár, mivel ott volt egy tragikusan végződő alagsori gyújtogatásnál, a média pedig igazságszolgáltatást akar. Travis egyetlen mentőöve Thomas. A férfi alkut ajánl öccse megmentése érdekében: Travisnek be kell lépnie az FBI-ba. A gond az, hogy ezt úgy kell közölnie az öccsével, hogy közben ne leplezze le titkos munkáját a családja előtt. Emiatt a családi ünnepségre elviszi magával Liist, mintha a párja lenne. Ám amikor véget ér a hétvége, Liis elgondolkozik, hogy valóban csak tettették-e a vonzalmukat. Betekintést kapunk a jóképű és ravasz Thomas Maddox világába, és megtudjuk, hogy milyen az, amikor valaki nem először, hanem utoljára lesz szerelmes.

Jamie McGuire ismét megörvendeztet minket egy Maddox fiú történettel. Ezúttal azonban nem az örökké balhés Travis, vagy a szintén nem túl jófiú Trenton, hanem a titokzatos T.J, azaz Thomas történetét ismerhetjük meg, akinek az inkognitójáról az előző részben már részben lehullt a lepel.

És azt mondhatom, hogy VÉGRE! Ez már az a történet, ami az elejétől a végéig nagyon tetszett, izgalmas volt, a két főszereplő között izzott végig a levegő, két hasonló erősségű karakter macska-egér játékát követhettük nyomon.

Mert Liis nem olyan gyenge karakter, mint Galamb, de még Caminál is jóval erősebb. Független és okos nő, akinek céljai vannak és tudja, hogy hogyan érhetné el azt. Persze a történet elején nem ezt mutatja, új helyre költözik, épp szakított a volt pasijával, szóval minden úgymond összejött neki. Ezért leugrik a lakásától nem messze lévő bárba, ahol egy jóképű fickóval akad össze. Mivel mind a ketten már eleget ittak, vonzódnak egymáshoz, így összegabalyodnak, de rendesen. Az együttlétük után a lány nyilvánvalóvá teszi a férfinak, hogy nem szeretne további kapcsolatban maradni vele, így a férfi otthagyja.
Liis
Másnap a lány az új munkahelyén kezd, ahol legnagyobb meglepetésére kiderül, hogy az éjszakai amorozója a leendő főnöke, aki ugyanúgy megdöbben ahogy ő. A pillanatnyi megdöbbenésük után kezdődik az adok-kapok játék, hiszen a férfi büszkeségében sértett, a lány pedig nem hagyja magát. Én pedig rettentően jól szórakoztam rajtuk, ahogy ezek ketten újra és újra összecsaptak. Persze ezeknek az összecsapásoknak csak akkor van értelme, ha mögötte érződik a kémia, ha tudjuk, látjuk, érezzük, hogy ezek ketten összetartoznak. És ez itt teljesen nyilvánvaló, én pedig már régen szurkoltam ennyire egy párnak, hogy jöjjenek már össze.
Thomas
Természetesen ez nem megy gyorsan, hiszen, ha a férfi adná be a derekát, akkor a lány nem áll még készen egy új kapcsolatra, ha a lány döntene úgy, hogy oké, Thomas miatt mégis belevágna újra egy kapcsolatba, akkor Thomas ront el valamit, hisz őt is "rabságban" tartja az előző kapcsolata, amit nehezen tud otthagyni. És itt vált számomra teljesen életszerű ez a kapcsolat, hisz a való életben én is átéltem hasonló helyzetet. Olyat is, ahol a fiú még mindig annyira szerette az előző barátnőjét, hogy egyszerűen képtelen volt továbblépni, de olyat is, ahol a fiú képes volt értem lezárni az előző "se veled, se nélküled" kapcsolatát, így teljesen át tudtam érezni Liis helyzetét és végtelenül izgultam érte!
Szerelmi háromszög pedig nincs a történetben - amiért gondolom sokan most megnyugodva fellélegeztek. Persze legyeskednek Liis körül férfiak, de mindenki tudja, hogy Thomas mellett egyiknek sincs semmi esélye, így se Liis, se mi nem vesszük őket komolyan:).
Persze a mellékszereplőkről se szabad megfeledkezni, hiszen a Maddox család újra felbukkan teljes létszámban:). A Gyönyörű tévedéshez képest, ahol ugye Travis inkább ijesztő volt, mint dögös pasi, itt most nagyon kedveltem a karakterét. Az a félelmem, amit mindig is hangoztattam, hogy egy ilyen dühproblémákkal küzdő sráccal csak gondok lehetnek, hogy előbb-utóbb féltékenységében az asszonyt is megcsapkodja - hála istennek tovatűnt. Egy gondoskodó, szerető férjet ismerhetünk meg benne, aki bármit képes lenne feláldozni azért, hogy a felesége szerelmét és bizalmát megtartsa. És ezt nagyon tiszteltem és szerettem benne.

Egy dolog nem volt szimpatikus, ahogy a végét az írónő kezelte. Thomas és Liis felkészültek valamire egy fél könyvön keresztül, ezért sok mindent kockára tettek, utazgattak érte ide-oda, majd amiért mindez történt, azt számomra elég gyorsan "lezavarta" az írónő. Látszik, hogy inkább a romantikus vonalra feküdt rá jobban, az volt a lényeg, az akció másodlagos maradt, csak azért kellett, hogy ne egy átlagos szerelmi történetet olvashassunk.

De mindegy, ettől függetlenül szerintem a sorozat eddigi legjobb kötetét olvashattam, amiről annyit még elmondanék, hogy akár önálló kötetként is olvasható, mert bár kapcsolódik az előző részekhez, de elég lazán, ami meg fontos, azt az írónő úgyis újra elmagyarázza. És azoknak is nyugodtan ajánlom, akik az első részben megismert Travis miatt ódzkodnak a "Gyönyörű..." sorozattól, hiszen ez a rész már nem egy new adult könyv, hanem két felnőtt izgalmas és érzéki szerelmi története.

Borító: A szárnyas nagyon tetszik:), de a másik az kevésbé...

Kedvenc karakter: Thomas, Liis, Val és persze a Maddox tesók:)

Szárnyalás: Thomas és Liis közti játék

Mélyrepülés: Travis feladata

Érzelmi mérce: forró, nagyon forró, tele +18-s jelenetekkel

Értékelés:

A könyvet ITT meg is rendelhetitek
  
Nyereményjáték:
A Gyönyörű megváltásban egyik főszereplője, Lindy FBI ügynök, ezért nektek ezúttal olyan könyveket kell idézet alapján megtalálnotok, amelyekben valamelyik szereplő FBI ügynök, titkosügynök vagy beépített ügynök.
A helyesen válaszadók között három példány kerül kisorsolásra.
Játékra fel! :)

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

"– Tetszem neked? Tegyél egy pipát a dobozkába, hogy igen vagy nem. Ennél jobban nem bírom leegyszerűsíteni." 

A blogturné további állomásai:
November 25 - Book Heaven
November 26 - Kelly Lupi olvas
November 27 - Deszy könyvajánlója
November 28 - Insane Life
November 29 - Angelika blogja
November 30 - MFKata gondolatai
December 1 - Kristina blogja
December 2 - CBooks
December 3 - Dreamworld

2015. november 25., szerda

Mia Sheridan: Leo


Napokon belül megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál egy sokak által várt történet, Mia Sheridan: Leo című regénye. A Blogturné Klub nyolc bloggere veszt részt ennek a gyönyörű, romantikus regénynek a turnéján, aminek érdemes követni az állomásait, mert játékunk helyes megfejtői között három példányt sorsolunk ki a kiadó felajánlásában.

Könyvmolyképző Kiadó - Rubin pöttyös 2015.
256 oldal
Fordította: Margittay
Goodreads: 4,10
Besorolás: New adult, romantikus, realista

Evie és Leo állami gondozott gyerekként találkoztak, és barátság szövődött közöttük. Az évek alatt kapcsolatuk szerelemmé mélyült, és megfogadták, ha Evie 18 éves lesz, együtt kezdik el felnőtt életüket.
Amikor Leót váratlanul örökbe fogadják, és el kell költöznie, megígéri Evie-nek, hogy keresni fogja, és néhány éven belül visszajön érte. A lány azonban nem hall felőle. Nyolc évvel később, történetünk idején Evie már nehéz körülményei ellenére is kialakította az életét. Van munkája. Vannak barátai. Elégedett. Ekkor egyszer csak feltűnik az életében egy férfi, aki azt állítja, hogy a lány rég eltűnt szerelme, Leo küldte, hogy kutassa fel őt. Tagadhatatlanul vibrál közöttük a levegő. De vajon megbízhat-e Evie a vonzó idegenben? Vagy lehet, hogy az titkol valamit a Leóhoz fűződő kapcsolatáról és a srác sok évvel azelőtti eltűnéséről?

Régóta vágytam rá, hogy végre felfedezze egy magyar kiadó is Mia Sheridant, mert a regényei rendkívül népszerűek a romantikus műfajt szerető olvasók körében, minden eddig megjelent írása jóval 4 csillag feletti átlagú a Goodreads-en. Nagy örömömre a Könyvmolyképző Kiadó méltónak találta megjelentetni a Rubin pöttyös sorozat részeként,  reménnyel telve várom a sorozat újabb darabjait!
A fülszöveg jól megfogalmazza az előzményeket, a két fiatal néhány évet tölt együtt az árvaházban, ahol lassan barátságuk szerelemmé alakul az évek során. Evie 14, Leo 15 éves, amikor el kell válniuk egymástól, mert a fút örökbe fogadják, ráadásul több ezer kilométerre költözik. Az utolsó este Leo megcsókolja a lányt, és megfogadja neki, hogy amikor 18 éves lesz, eljön érte és végre együtt lehetnek mások beleszólása nélkül. De Leo soha többé nem jelentkezik. Telnek az évek, mára már Evie 22 éves, két állása is van, nyugodt életet él, munka után pedig pici otthona várja és az olvasnivalói. Ebbe a kissé langyos egyhangúságba toppan be Jake, aki egy ideje követi a lányt, míg Evie megelégeli és elé nem áll,  rákérdezve mit is akar tőle. Kiderül, Jake osztálytársa volt Leo-nak, akit tavaly autóbaleset ért, és megkérte őt, hogy kutassa fel a lányt.

Nagyon tetszett  a történet felépítése, nálam remekül beválik, ha a szerző több idősíkot is megjelenít, szeretem a visszaemlékezős jeleneteket. A nyugodtabb Evie és a lázadó típusú Leo nagyon édes párost alkottak a múltban, abszolút bele tudtam élni magam a helyzetükbe, milyen is egy ilyen fiatal tini szerelem egy olyan közegben, ahol tíz körömmel ragaszkodnak egymáshoz a család nélküli gyerekek. Komolyan vettek minden egyes szót, ígéretet, amit egymásnak mondtak, így Evie csalódottsága óriási,  miután egyetlen levél, telefon, semmi de semmi életjel nem érkezik Leo-tól. Hiába kutatja az internetet, az újságokat, nem talál semmi nyomot, amin elindulhatna. Marad a csendes várakozás, majd beletörődés. Pedig Evie többet érdemelne, végre egy hősnő, akit egyetlen egyszer sem éreztem, hogy valamit rosszul csinálna, szimpatikus volt az első pillanattól. Kedves az emberekhez, együttérző, barátságos, segít a rászorulókon, akkor is, ha csupán egy kis beszélgetés, pár jó szó jelenti a segítséget. Jake ellenben nem volt azonnal a szívem csücske. A gyerekkori Leo-t imádtam, és ez annyira meghatározó volt, hogy nem akartam csak úgy rögtön elfogadni Jake-et, hiába volt szívdöglesztő, kedves, figyelmes, valahogy nem indult tiszta lappal a leskelődős dolog miatt.
Ez a távolságtartás részemről beigazolódni látszott sok - sok részletnél, vajon milyen kapcsolatban állt ő valójában Leo-val, miért vannak más nők az életében, ha ezerrel hajt Evie-re, ráadásul őszintének tűnő vonzalommal?
A szerző minden kérdésre válaszol, és az olvasó megkapja a magyarázatokat egy nagy csavar kíséretében. Őszintén szólva nem lepett meg a dolog egyik része, az viszont igen, hogy valójában mi volt az oka Leo hallgatásának. Ez a rész fájdalmas és megrendítő.
Összességében nagyon élveztem a történetet, a szerzőnek ez volt a debütáló regénye, mégsem az íráskészségben találtam hibát. Nagyon fogjátok szeretni ezt a történetet és rengeteg öt pontos értékelés születik majd. Én nem tudom megbocsátani Jake hazugságait. Nem tudtam bízni benne és a végén napvilágra került indokai után sem tudtam elfelejteni, milyen fura módon akarta Evie-t megvezetni.
Ettől függetlenül ez egy nagyon jó történet, ami szórakoztató és elgondolkodtató is egyben, szívből ajánlom minden romantikus lelkű olvasónak.

Borító: Nagyon tetszik a borító.  

Kedvenc karakter: Leo

Szárnyalás:   Imádtam Evie és Leo első csókjelenetét, ami  nagyon romantikusra sikerült.
 
Mélyrepülés: Jake hazugságai.

Érzéki mérce: Nem véletlenül került a rubin pöttyös könyvek közé a történet. Az erotikus jelenetek határozottan felnőtteknek szólnak. Legalább 16+

Értékelés:

Blogturné extraként megmutatom, hogyan képzelem el a szereplőket:



BELEOLVASÓ               MEGRENDELÉS


Játék

Evie szereti változatosan sminkelni magát, ez adta az ötletet a játékunkhoz.
Minden állomáson láthattok egy-egy képet, amely bizonyos típusú sminket mutat. A kiemelt betűk összeolvasásával megfejthetitek a smink típusát. Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő levelünkre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!

a Rafflecopter giveaway

A blogturné állomásai:
11.15. - Dreamworld
11.17. - Deszy könyvajánlója
11.19. - Kristina blogja
11.21. - Angelika blogja
11.23. - MFKata gondolatai
11.25. - Kelly & Lupi olvas
11.27. - Media Addict
11.29. - CBooks

2015. november 24., kedd

Jacob Grey: Vadak - A fehér varjú hangja (Vadak #1)


A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Jacob Grey: Vadak – A fehér varjú hangja című regénye, a Vadak sorozat első része. Ennek apropóján, meghívunk kedves Olvasó, hogy tarts velünk, és ismerjük meg együtt a fiút, akit varjak neveltek fel, fedezzük fel vele és három hű társával együtt a múltban rejlő titkokat.
Az út első napjára 2015. november 22-én kerül sor, majd ezt követően másik három blogger segítségével ismerhetitek meg a Vadak világát. Eközben persze érdekességekkel is találkozhattok, illetve részt vehettek a nyereményjátékon is, melynek díja - a kiadó jóvoltából - három példány a Vadak – A fehér varjú hangja című könyvből.

Kolibri Kiadó 2015. november
302 oldal
Fordította: Magyari Andrea
Goodreads: 3,68
Besorolás: Middle-grade, YA, fantasy, misztikus


Jacob Grey rejtélyes figura. Kevesen ismerik őt személyesen. Azt beszélik, az Egyesült Államok egyik nagyvárosában él, éjjelente pedig az utcákat rója, így találja ki sötét hangulatú, izgalmas történeteit.
„Az idegen kopogtat, majd elfordítja a fejét. Egyenesen Krára néz. Most a varjak is elmentek, és a világon senki nincs itt, csak Kra és az idegen.
A fiú egy aranygyűrűt pillant meg a férfi mutatóujján. Az ékszer ovális felületére valamilyen képet véstek. Egy pók potrohának és nyolc lábának éles vonalait.
A férfi alig mozgó ajkakkal suttogja:
– Érted jöttem!"

Mi jutott eszembe először a könyv olvasása után? Tökéletes ajándék lehet egy 10-14 év körüli fiúnak, ez pontosan olyan történet, aminek elolvasásával megkedvelik a fiúgyerekek is a könyveket. Sötét hangulatú, izgalmas kaland, a jó és a rossz soha véget nem érő küzdelmél.
Kra nyolc éve él az utcán, illetve gyakorlatilag egy fészek az otthona, amit ő maga épített az elhagyatott városi park egyik fájának magas ágai közé. Van egy visszatérő rémálma, miszerint a szülei valami nagy veszély elől menekítve kidobták őt az ablakon, de esés helyett varjak kapták el a levegőben, és szállították biztonságos helyre. Ez annyira valóságos álom, hogy egy idő után biztos benne, hogy ez egy emlék, ami tényleg megtörtént vele. A varjak azóta is társai, valamilyen furcsa okból érti a nyelvüket, együtt járják éjjelente a várost, hogy maradék élelmet szerezzenek. Az egyik ilyen portyázás alkalmával tanúja lesz egy szökésnek, három sötét alak menekül a közeli városi börtönből. Kra jól ismeri a börtönigazgatót és családját, gyakran lesi őket az ablakukon keresztül. Lydia és az apja veszélybe kerülnek, de Kra  a varjak segítségével megmenti őket. Lydia próbál barátkozni a meglehetősen visszahúzódó fiúval,  a szökött rabok körüli rejtélyeket szeretnék közösen kideríteni. Kra rájön, hogy ő a Vadak közé tartozik, akik egy-egy állatfajhoz kapcsolódnak, és különleges képességekkel bírnak. Felfedezi, hogy nincs egyedül ezzel a városban, és újdonsült társaival szövetségre kell lépnie, hogy megállítsák a leggonoszabb Vad, a Szövőember visszatérését, aki annak idején a  város pusztulását okozta.

Örömmel olvastam ezt a történetet, mert újra megbizonyosodhattam abban, hogy vannak még olyan kiskamaszoknak szóló történetek, amiket nagyon is érdemes megismerni, sőt, a felnőttek is jól szórakozhatnak rajtuk. A Vadak is ezek közé tartozik, több szempontból is. Kra karaktere nagyon tetszett, ő tipikusan az a szereplő, akit azonnal a szívedbe zársz, hiszen elveszítette a szüleit, és fél gyerekkorát az utcán töltötte, gyakran éhesen, és nem csak a szeretetre. A körülmények erőssé, kitartóvá tették, különösen szimpatikus nekem a szabadságvágya, ez nagyon fontos az életében.  A könyvtáros hölgy ugyan hetente egyszer forró csokival várja, de igazából nincsen kapcsolata az emberekkel és ez valójában nem helyes, olvasóként alig vártam, hogy összebarátkozzon a lánnyal.
Lydia barátságos közeledésére nem csoda, hogy annyira pozitívan reagál, megtalálják azonnal a közös hangot, és a kislányt a madarak közelsége sem riasztja el, kíváncsian érdeklődik irántuk.
Három varjú jelenti Kra társaságát, Morc, Rikacs és Tejes. Utóbbi fehér tollú, vak, de nagyon bölcs varjú, aki általában hallgatag, de ha szól, minden mondata jelentőségteljes. Felbukkannak a történetben más Vadak is, akik a jó oldalon, illetve a gonosz pártján állnak, és az volt az érdekes ebben, hogy a hozzájuk tartozó állatok nem  a hagyományos mesevilágbeli értelemben megszokott oldalon álltak, hanem meglehetősen keveredve.
Az írásmód a lehető legnagyobb dicséretet érdemli, a szerző megteremtett egy sötétbe hajló hangulatot, amihez nagyon jól illett a kissé disztópikus jellegű nagyvárosi háttér. Az olvasóban pár oldal után kialakul a szimpátia a főhős iránt, aki egy árva fiú, ablakokon át figyeli vágyakozva mások családi életét, a meleg otthonokat, bennük a biztonságot és a szeretetet. Ezzel szemben ő egy faágak között épített sátorszerű valamiben él és a szemétből túrja ki az ennivalót. Ez a kétféle élethelyzet élesen fordul szembe egymással, mintha a való életből vette volna a példát.
A Vadak  világa újszerű ötlet, nem csak kommunikálás az egyedüli képesség, az állatok segítségül is hívhatók, még a csatába is beszállnak. Sőt egyes Vadak még átváltozásra is képesek.
Nem hagyhatom szó nélkül, hogy mennyire tetszett a Halottak Birodalmában tett látogatás, a szerző nagyon finoman oldotta meg, hogy Kra találkozhasson újra a szüleivel.
Lényeges megemlíteni, hogy a szerző nem túl kíméletes a fiatal olvasókkal, minden szívbaj nélkül helyezett el a történetben néhány keményebb jelenetet, ahol bizony az én szívem is nagyobbat dobbant. A cselekmény pörög, elég nehéz letenni a könyvet, az olvasó egyre kíváncsibbá válik, vajon mit tartogat még a szerző, mert fordulatokban nincs hiány. Persze egy gyakorlottabb olvasónak nincsenek nagy meglepetések, mégis izgalmas volt végig. Nincs függővég, de nem is teljesen lezárt a történet, én akár holnap olvasnám a folytatást.
A kötet kemény kötésben jelent meg, a védőborító csodaszép, fényes, részletgazdag, jó kézbe venni és nézegetni. 
Összességében ez egy remek sorozatkezdő regény, szívből ajánlom az ifjúságnak, fiúknak  lányoknak egyaránt, de kitűnő szórakozást nyújthat a felnőtteknek is, nálam a kedvencek közé került.

Borító:   Gyönyörűséges, eredeti. Imádom.
 
Kedvenc karakter: Kra

Szárnyalás: A Halottak Birodalma a saját világunk tükörképe...
Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce:  A könyv tartalmaz néhány halálesetet, ezért én a 9+ ajánlást felvinném 12+-ra.

Értékelés:




Játék:

A Krát felnevelő varjak korukban, színükben és személyiségükben különböznek egymástól, de a varjakat a valóságban nem eszerint különítjük el, hanem fajok szerint. Mi most ezeket a fajokat keressük. A feladatotok az lesz, hogy a blogokon lévő bejegyzésekben a kiemelt betűk segítségével kitaláljátok, hogy melyik varjúfajokra gondoltunk. A faj nevét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe.
Ha kitaláltátok mind a négy faj nevét, esélyetek nyílik megnyerni a Kolibri Kiadó által felajánlott Vadak – A fehér varjú hangja regény egy-egy példányát!
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

A turné résztvevői:
11/22 Dreamworld
11/23 Könyvszeretet
11/24 Kelly és Lupi olvas
11/25 Deszy Könyvajánlója


2015. november 21., szombat

Debbie Macomber: A fagyöngy alatt


A General Press Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Debbie Macomber: A fagyöngy alatt című regénye. Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere mutatja be ezt az ízig-vérig romantikus karácsonyi történetet.
2015. november 15-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve néhány, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!
General Press, 2015
240 oldal
Fordította: Szentesi Mária
Goodreads: 3,58
Besorolás: romantikus


Addie Folsom egykor nagy álmokat szövögetve vette nyakába a világot. A lány az érettségi vizsga előtt otthagyta az iskolát, sőt a szülői házat is, hogy a maga útját járja. Immár felnőttként, édesapja halála után hazatér, hogy az anyjával töltse az ünnepeket. Ám valósággal földbe gyökerezik a lába, amikor megtudja, hogy az asszony egészen mást tervezett: a legjobb barátnőjével, Julie-val kéthetes floridai hajóutazásra indulna. Úgy tűnik azonban, egy baleset keresztülhúzza a számításaikat. Julie fia, Erich, akit Addie a háta közepére kíván, balesetet szenved. Mivel a lány tudja, az édesanyjának mekkora szüksége van erre az útra, kénytelen-kelletlen felajánlja, hogy gondját viseli a férfinak a távollétükben. Erich azonban mogorvább, mint valaha, sőt az ünnepeket is utálja. Vajon némi égi segítség elegendő lesz ahhoz, hogy a karácsonyi csoda ezúttal se maradjon el?

Debbie Macomber (Angyali segítség, Csillagos éj) ízig-vérig karácsonyi regényében két fiatal megható és sokszor megmosolyogtató történetét követhetjük nyomon a nehéz kezdettől a fagyöngy alatti beteljesülésig.

Azt hiszem, nagyon régen volt már, amikor Júlia és egyéb romantikus füzeteket olvasgattam, de egy dologra tisztán emlékszem, arra, hogy minden realitást nélkülöztek. Természetesen ez nem gátolt meg abban, hogy őrületes mennyiséget olvassak el belőlük. Egy idő után azonban eltávolodtam a felnőtt, romantikus történetektől. Aztán jött ez a lehetőség, hogy Debbie Macomber egyik romantikus regényével turnézzunk és a fülszöveg elolvasása után azonnal előjött a romantikus énem. Lávsztori ráadásul karácsonnyal egybekötve? Így november végefelé igen, erre volt szükségem, úgyhogy azonnal lecsaptam a könyvre.

A történet pedig minden várható kliséje mellett mégis különleges. Adva van egy lány, Addie, aki az édesapja halálhírét meghallva, hat év távollét után hazatér. Addie sosem érettségizett le, úgy gondolta, hogy így is talál magának nagyon jó munkát, de sajnos az álmait nem koronázta siker. Az édesanyja örömmel fogadja vissza, viszont elmeséli neki, hogy a barátnőjével, Julie-vel együtt nem töltik itthon a karácsonyt, hanem elutaznak egy karibi-hajóútra.
Addie így egyedül maradna az ünnepekre, ha nem történne Julie fiával, Erich-kel egy csúnya autóbaleset, aki emiatt gondozásra szorul, így Addie kénytelen segíteni a férfinek. Ami persze nem túl könnyű a számára, hiszen Addie halálosan szerelmes volt kislányként Erichbe, aki viszont kihasználva ezt, pokollá tette a lány életét a sok szurkálódásával és szemétkedésével.

És itt lép képbe Harry Mills, aki nem más, mint egy angyal és akit a Mennyből küldtek le, hogy segítsen az embereken. Az első "munkája" Addie, akinek a sorsát kellene egyengetnie, ő pedig a mentorával közösen megpróbálnak egy boldog karácsony és talán egy még boldogabb jövő felé terelgetni a lányt.

Úgy éreztem, hogy az írónőnek is nagyon tetszik ez az "angyal-szál", mert úgy tűnt, mintha a valódi főszereplő nem is Addie lett volna, hanem Harry. Vele néha több időt töltött az írónő, mint a férfi és a női főhőssel.
Nem mintha gondom lett volna Harryvel, mert azzal, hogy most érkezett a Földre, szinte minden új volt neki. Sok mindenre felkészítették, de az emberi érzelmekre, szlengekre, viselkedésekre nem. Így elég sok vicces dolog történik vele, engem sokszor a Supernatural sorozat Castieljére emlékeztetett, neki voltak ilyen humoros szituációi először az emberekkel:).
Forrás

Nagyon kedveltem az esti iskolát is, ahová Addie beiratkozott és ahol Harry volt a tanár. Nagyon különc kis társaság gyűlt össze, a börtönből frissen szabadulttól egészen a leszerelt, lelki sérült katonáig és érdekes volt látni, hogy kiből mit hoz ki az iskola és természetesen Harry.
Amit viszont hátrányként mondanák, az a történet rövidsége. Annyi, de annyi kibontandó történet lett volna, amire lett is volna hely és idő is, de sajnos az írónő nem használta ki a lehetőséget. Pedig az esti iskola tanulói mind, mind nagyon érdekes karakterek voltak, szívesen olvastam volna arról, hogy mi is történt velük a továbbiakban. Vagy akár ott van Addie és Erich, az ő száluk is lehetett volna kicsit jobban kidolgozott.
Addie nagyon kedvelhető főhősnő, tetszett az érzelmi fejlődése, ahogy eleinte tele van sérelmekkel, negatív gondolatokkal és szépen lassan kibontakozik egy másik Addie, aki képes meglátni a jót, képes fejlődni és persze szeretni.
A férfi főhősünk pedig Erich. Róla sajnos nem sokat tudunk meg, csak annyit, amennyit az írónő az adott szituációhoz mérten megosztott velünk, pedig kíváncsi lettem volna az ő történetére is. Annyi kérdésem lett volna vele kapcsolatban is! Viszont a kettőjük közötti kémia szinte tapintható volt, nagyon élveztem a közös jeleneteiket, ahogy eleinte meg tudták volna ölni egymást egy kanál vízben is, de a férfi balesete lassan összehozza őket.

Összességében az apróbb hibái ellenére is nagyon szerettem ezt a regényt, ami egyszerre volt romantikus és humoros, egy könnyed, karácsonyi olvasmány. És kinek ajánlanám? Mindenkinek, aki egy kicsit is romantikus lelkületű és a karácsony közeledtével szeretne hinni a csodákban, a szerelem és a szeretet erejében és természetesen az őrangyalokban!
 


Borító: nagyon romantikus és nagyon karácsonyi, imádom

Kedvenc karakter: Addie, Harry, Erich, Danny

Szárnyalás: a történet és Dickens: Karácsonyi ének című regényének az összekapcsolódása

Mélyrepülés: a történet rövidsége

Érzelmi mérce: aranyosan kedves és romantikus, de minden +18-s rész nélkül

Értékelés:
Nyereményjáték:
Debbie Macomber léleksimogató történeteit világszerte imádják, így nem meglepő, hogy néhány művéből filmet is forgattak. De vajon sikerül-e kitalálni mindegyiket? Mostani játékunkban hat filmadaptáció címét (magyar és eredeti címeket egyaránt elfogadunk) kell megírnotok a rövid rávezető leírások alapján.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A kanadai Tom Cavanagh játszotta a főszerepet ebben a 2011-es karácsonyi Hallmark tv-filmben. 


A blogturné további állomásai:
November 15 - Angelika blogja
November 17 - Kristina blogja
November 19 - Szembetűnő
November 21 - Kelly Lupi blogja
November 23 - Dreamworld
November 25 - Insane Life

2015. november 20., péntek

Lisa De Jong: When It Rains - Amikor esik...


Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Lisa de Jong: When It Rains - Amikor esik… című regénye. Embert próbáló fizikai és lelki megpróbáltatásokról szól a történet, amit elsősorban a jelenkori romantikus műfaj kedvelőinek ajánlunk. A Blogturné Klub hat állomáson keresztül mutatja be a történetet, és a játékunk kapcsán három szerencsés nyertes örülheti a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott nyereménykönyveknek.

Könyvmolyképző Kiadó 2015. dec. 11.
368 oldal

Fordította: Palásthy Ágnes
Goodreads: 4,32
Besorolás: romantikus, realista

Ő volt az első szerelmem, még mielőtt összeomlott az életem.
És ő most többet akar, amit én nem tudok megadni neki. Minden megváltozott. Bárcsak elmondhatnám neki, miért… de képtelen vagyok. Senkinek nem mondtam el.
Csak akkor ébredtem rá, mennyire szükségem van rá, amikor elment a főiskolára, és én teljesen magamra maradtam.
Aztán egy nap belovagolt a városba Asher Hunt, azzal a sötét, varázslatos tekintetével és a pimasz mosolyával. Őt nem érdekelte, ki voltam azelőtt, egyszerűen csak életet lehelt abba, ami megmaradt belőlem. Sokan figyelmeztettek, hogy tartsam tőle távol magam, de ő segített elfeledni a fájdalmat, ami oly hosszú ideje fogva tartott. Nem hittem, hogy ez lehetséges, mielőtt ő besétált az életembe.
Megsebeztek.
Megmentettek.
És reményre leltem.
Sokáig azt hittem, hogy azon a bizonyos éjszakán végleg leíródott az életem, de aztán rájöttem, az csak egy új kezdet volt. Míg egy titok fenekestől fel nem forgatta a világomat…
Újra.

Ez a könyv olyan témákat dolgoz fel, amikről nagyon nehéz spoiler mentesen írni, vegyétek figyelembe a bejegyzés olvasásakor. Történik valami borzalmas dolog a főszereplő lánnyal, ami minden nő rémálma, ami sokkal többször megtörténik, mint amennyit a statisztikák mutatnak. Miért van ez így? Fenyegetettség, önvád és szégyenérzet miatt az áldozatok nem beszélnek erről, pedig ez bűncselekménynek számít a világ minden egyes pontján.
Kate eddig normális életet élt, voltak barátai, eljárt szórakozni, de a legtöbb időt a szomszéd sráccal, Beau-val töltötte, akivel öt éves koruk óta elválaszthatatlanok. Egy éjszaka alatt megváltozott minden, Kate magába fordult és immár két éve nem hajlandó előbújni a csigaházából, csakis Beau az, akivel hajlandó egyáltalán beszélgetni, és most eljött a búcsú ideje, a fiú főiskolára megy. Egy ideje Kate tisztában van vele, mit érez iránta Beau, de nyíltan viszonozni nem tudja.
Kate a helyi étkezdében vállal felszolgálói állást, csendes hétköznapokra vágyik, időre, hogy eldönthesse, még maradjon, vagy nekivágjon ő is a továbbtanulásnak. Egy reggel azonban minden megváltozik, új vendég lép be az ajtón és az a bizonyos szikra fellobban közöttük. Asher mindent megváltoztat, azonnal látja, hogy valami nagyon nincs rendben a lánnyal, és szép lassan a bizalmába férkőzik. Nem menne ez olyan könnyen, de Kate is valami hasonlót vél felfedezni Asher személyiségében. Valami titkot, amit nagyon szeretne megtudni.

A szerző nem sok időt veszteget a cselekmény bevezetésével, az olvasó rögtön szembesül már a prológusban a grafikusan ábrázolt jelenettel, ami meghatározza Kate további sorsát. A lány meséli el a történetet, csak időnként egy-egy fejezet erejéig láthatunk bele a két fiú fejébe is, ami nagyon dicséretes a szerzőtől, nekem fontos a minél bővebb perspektíva. Kate karaktere erősen depressziós, ez a történtek miatt nem hihetetlen, azonban a környezetét nagyon hibáztatom. Főleg az édesanyjának kellett volna észrevenni a jeleket. Azt is tökéletesen értettem, hogy Kate számára Asher azért is lehetett álompasi, mert a nulláról indulhatott, nem ismerte a depresszió előtti időkből. Képes volt tégláról téglára lebontani a falat, amit Kate maga köré emelt. De itt még nem ér véget a történet. Kate legsötétebb félelmei valósággá válnak, és újra az örvény közepébe kerül.
Miért nem kap tőlem mégsem magasabb pontszámot ez a történet, holott az egekig magasztalják a szerző tehetségét, ahogy az érzelmek hullámvasútján dobálja az olvasót? Két oka van. Az egyik a túlírtság. Kate belső monológjai állandóan ismétlődtek, és nagyon soknak éreztem ezt az önsajnálatot és önvádat. Nem azt mondom, hogy nem volt indokolt, hanem azt, hogy nekem ez túl sok. Asher kapcsán megjegyezném, hogy az első pillanattól imádtam, nagyon szerethető karaktert hozott életre a szerző, ez a srác összetörte a szívem apró darabokra. Az amin átment, valóban az egyik legemlékezetesebb karakterré teszi az olvasmányaimban, olyan érzelmeket váltott ki, amik lezúztak, és őszintén meg kell mondanom, ez is túl sok volt. Nekem sok.
A másik szálka a szememben a túlírtságon kívül a szerelmi háromszög kezelése. Mert itt van is meg nem is. Kate egyáltalán nem volt szimpatikus ebben a szeretlek is meg nem is, meg nem eléggé játékban. Nem volt őszinte, gyakran éreztem, hogy kifogásokat keres Beau-val kapcsolatban, holott 100x kijelenti, hogy ő a mindene, az egyetlen a világban, aki megérti, akire számíthat. Sokkal inkább éreztem Beau-t lelki társának, mint Ashert.
Összességében úgy érzem, sokan fogjátok szeretni ezt a történetet, akkor is, ha az elvárt "szívszorítóan érzelmes, de reményteli" jellemző helyett nekem inkább az "elsöprően tragikus" jut eszembe, ami nem rossz, de nem is ugyanaz.

Borító: Tetszik, nagyon kifejező.


Kedvenc karakter: Asher

Szárnyalás: Imádtam Asher üzeneteit.

Mélyrepülés: Hiányoltam Drew hivatalos büntetését, de legalább valami bosszút ellene.

Érzéki mérce: Asher ezt a területet is uralta, annyira édes volt, imádnivaló.

Értékelés:
Ha megtetszett, ITT MEGRENDELHETED

BELEOLVASÓ


Játék:

Amikor esik…. nos, a romantikához még az eső is illik! Kedvenc filmjeinkből válogattunk a játékunkhoz, csupa esős jelenetet. Nincs már dolgotok, mint a rafflecopter doboz megfelelő sorába beírni az adott állomáson felismert film címét. Sok szerencsét!Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Résztvevő blogok:

11.20 Kelly és Lupi olvas
11.22 Angelika blogja
11.24 Media Addict
11.26 Deszy könyvajánlója
11.28 CBooks
11.30 Dreamworld

Rendszeres olvasók