KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2012. június 27., szerda

Richelle Mead: The Golden Lily - Bloodlines #2

Nagy örömömre @Greylupus elvállalta, hogy időnként vendég-postot ír a blogban. Íme a soron következő (6) recenziója, remélem még nagyon sok alkalommal köszönthetem itt a továbbiakban.



Published: Razorbill
418 oldal
Goodreads: 4,50
Besorolás: YA, vámpír


A 2012-s megjelenések közül ezt a könyvet vártam a legjobban. Imádom ezt a sorozatot, Richelle pedig tavasz óta bombázott minket részletekkel, idézetekkel, így természetesen képtelen voltam kivárni a magyar megjelenést és megrendeltem angolul.

A történet aránylag lassan indul be, de ameddig megkapjuk az első valódi bonyodalmat, addig is Sydney tolmácsolásában nagyon jókat szórakozhatunk a kis csipetcsapat mindennapi dolgain.
Továbbra is ő a kis társaság mentora és „mindenese”, aki a tanulás mellett, a folyamatosan felmerülő problémáikat próbálja orvosolni, de eközben ő is nehéz helyzetben kerül. Minél jobban megismeri az ősellenségnek tartott vámpírokat, annál nehezebb betartania a gyerekkorától belenevelt alkimista szabályokat, pedig ő maga is tudja, hogy ezzel pengeélen táncol. Ráadásul mélyebben meg kell ismernie azt a mágiát is, amitől annyira rettegett.
Adrian Sonyával, Dimitrijvel és Eddie-vel közösen kezd el dolgozni a lélek kontra striga kísérleteken, Jillt pedig Micah segítségével végre befogadják az iskolában a többiek, így minden szépnek és jónak tűnik.
Persze a nyugodt felszín alatt a valóság nem ilyen egyszerű, hisz ennyi ellentétes érdekű és viselkedésű ember/vámpír/dhampír mellett a bonyodalmak könnyen generálódnak.
Adrian, ahol tud, ott próbál kibúvókat keresni a közös munkából, hisz bármennyire is tetszett neki elsőre ez az ötlet, de a régi riválisával, Dimitrijvel való együttműködés nincs igazán az ínyére. A két fiú vitái, párbeszédei kihagyhatatlanok. Meglepő módon azt hihetnénk, hogy csak Adrian képes szúrós megjegyzésekre, Dimitrij nem süllyed le erre a szintre... de nem. Őt sem kell félteni, a mora playboy magas labdáit ő is nagyon profin üti le, sőt, van, hogy ő kezdi el a „partit”.
Az „orosz félisten” rajongói amúgy is elégedettek lehetnek, hisz Dimitrij jó párszor feltűnik a könyvben, bár azért túl sok szerepet ne várjunk tőle – hisz itt most ő nem több mint egy mellékszereplő.
Sydneyt egyre jobban kedvelem, és imádom, ahogy fejlődik. Még mindig vannak megmosolyogtató dolgai, de már sokkal nyitottabb a világ iránt, és egyre többször látni rajta, hogy kételkedik abban, ami eddig fontos volt a számára. Azt hihetnénk, hogy Rose mellett nem rúghat labdába, de mégis… ő teljesen másként erős karakter, mint Rose volt. Az esze és a szíve az, ami őt is ugyanolyan szintre emeli, és ezekre elég sokszor szüksége is van egy ilyen bonyolult „családnál”.
Adrian... Még mindig őt tartom a sorozat szívének, humoros és imádnivaló. Ő is nagyon sokat változott a Vámpírakadémiában megismert nyegle playboy óta. Kifelé még mindig ugyanaz a nemtörődöm, iszákos srác, aki volt, de ahogy lassan megnyílik Sydney-nek, úgy ismerhetjük meg a valódi Adrian Ivashkovot is, az álca mögötti segítőkész, okos, érzelmes, tehetséges fiatal fiút, akit csoda, hogy az apja és a lélekmágia „csak” ennyire tett tönkre.
Eddie pedig... benne új kedvencet avattam. Eddig is kedveltem nagyon a srácot, de az előző könyvvel ellentétben, itt jóval többet szerepel. Odaadóan, lelkesen és mindenre odafigyelve végzi a munkáját, Adrian nem hiába hívja „mini-Dimitrijnek”. Emellett lojális, barátságos, mindig segítőkész és még véletlenül sem akar a barátainak kellemetlenséget okozni, még úgy sem, hogy így saját maga kerül kényelmetlen helyzetbe. Őt is megérinti a szerelem, úgyhogy most már eggyel több embernek szurkolok, hogy boldog lehessen!
Jill pedig sokat komolyodott az első rész óta. Már nem az a kezdeti, félénk kislány, hanem egy olyan fiatal mora hercegnő, aki képes józanul és reálisan dönteni olyan kérdésekben is, amelyek fájdalmasan érinthetik. Persze azért hibákat követ el ő is, de a kora miatt szerintem ez teljesen belefér.
Ha nem lenne még elég kavarodás, akkor Jill új szobatársa, Angeline még rátesz egy lapáttal, hisz ő is egy teljesen új és ismeretlen közegbe érkezik, és lépten-nyomon bajba kerül, a többiek – főleg Sydney - pedig nem győzik folyamatosan kihúzni a csávából. Ráadásul az idős mora, Clarence, képzelgéseknek hitt történetei is igaznak bizonyulnak és Sydney-nek minden tudását latba kell vetnie, ha meg akarja menteni a barátait.

Richelle a sok előzetes interjúban szerelmi bonyodalmakat ígért nekünk. Hát azt bőven megkaptuk, mert ennyi szerelmi háromszöget már régen olvastam egy könyvben. Néha úgy éreztem magam, mint egy szappanoperában, mindenki mindenkivel kapcsolatban áll, mire az egyik fél felszabadul, a másik lesz foglalt és viszont. Lesz még itt elég dráma, azt előre borítékolom.
Vicces, ahogy mindenki nagyon profin ismeri a másik szerelmi életét, látja, tudja, hogy mi alakul(hatna) a többiek között, csak a saját maga körül lévő dolgokat nem látja tisztán. És ez nem csak Sydney-re igaz.
Természetesen őt is megtalálja az ellenkező nem, egy tökéletesnek tűnő fiú, Brayden személyében és az első randijánál nem tudjuk eldönteni, hogy ki izgul jobban: ő vagy a mindig, mindent tudó, mindenbe beleszóló és kéretlen tanácsok tömkelegét osztogató „családja”?:)
És végül Sydrian… hát róluk oldalakat lehetne írni. Sydney, az emberi kapcsolatok terén még mindig teljesen kezdőként, maga se tudja pontosan, hogy mit akar, és nem ismeri fel azokat a jeleket, amiket rajta kívül mindenki más észrevesz. Adrian pedig akármilyen furcsán is hangzik, teljesen összezavarodik, nem könnyítve meg ezzel a lány dolgát. Nem tudja, hogyan kezelje a mindig mindenben a racionalitást kereső, tapasztalatlan Sydneyt, így minden lehetőséget megragad, hogy mellette lehessen, hogy felhívja magára a figyelmet. Néha annyira átlátszóan, hogy kiabálni lett volna kedvem, hogy „Sydney, vedd már észre, ami az orrod előtt van!!!”
Nagyon sok vicces jelenetük van, de Adrian autós húzása az, ami szerintem mindent visz.
A kettőjük párosa már most tökéletes, képesek a legjobbat kihozni a másikból, bármit is csinálnak közösen és ez oda-vissza érvényes. Adriant még soha nem láttam ennyire aggódónak, védelmezőnek és harciasnak, ha Sydneyről volt szó, imádtam az összes ilyen megmozdulását. Sydney pedig – bár ő még ezt nem értette, hogy miért – de szintén képes volt bármilyen követ megmozgatni azért, hogy a fiúnak segítsen vagy csak, hogy jobb kedvre derítse.
Persze, ahhoz, hogy kiderüljön, összeillenek-e és Adrian udvarlását siker koronázza-e, azt még nehéz megmondani – főleg, hogy még négy része van a sorozatnak, így még izgulhatunk értük eleget.

És a történet vége? Ismerjük Richelle-t, így a függővég adott ismét. Azt viszont garantálom, hogy Sydrian rajongói egyszerre fogják isteníteni és gyűlölni az írónőt azért, ahogy befejezi ezt a könyvet. (úristen, hol van még 2013 februárja?)

Aki olyan folyamatos akciókra vágyik, mint ami a Vámpírakadémiában volt, az ennél a résznél is csalódni fog. Ez a rész inkább arra összpontosít, hogy a szereplőket jobban megismerhessük, és a köztük lévő kapcsolatokban jobban elmélyedhessünk (vagy elveszhessünk). Bár izgalom, rejtély és akció itt is van a könyv vége felé, nem is kevés, de úgy érzem, hogy van még ennél több is Richelle tarsolyában.
Akit viszont érdekel, hogy hogyan alakul Adrian, Sydney, Eddie, Jill, Micah, Trey, Angelina és a többiek sorsa, aki kicsit szeretne többet megtudni az alkimistákról, a vámpírvadászokról,
szereti a humort, bírja Richelle függővégeit, az ugyanannyira imádni fogja ezt a részt is, mint én.

Borító: Látványos, nagyon szép, ahogy az előző részé is az volt, csak azt nem értem, hogy miért Jill van ennyire a középpontban? Persze, miatta van az egész társaság Palm Springsben, de ez a rész abszolút nem róla szól...
  
Kedvenc karakter: Adrian, Sydney, Eddie

Szárnyalás:  ha én azt elmesélhetném…, maradjunk annyiban, hogy Sydrian
Mélyrepülés: Adrian és az apja találkozása
Érzéki mérce: a YA keretein belül maradunk végig, csókolózásnál nem történik több

Értékelés:

2012. június 25., hétfő

Kedvenceink lesznek (3)

Maxim Kiadó tavaly év vége felé már meglepte az olvasókat Cynthia Hand: Angyalsors című könyvével, - ami nálam az év legjobb könyve is lett - nem kell már sokat várnunk, ősszel remek új könyvekkel örvendeztetik meg az olvasókat. Az új könyvekről folyamatosan érdekes infókat olvashattok a kiadó DreamVálogatás  facebook oldalán!
Ami ezek közül biztosan a polcomon landol, avagy nagyon-nagyon várok, azokat máris bemutatom!

Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás 
Eredeti cím: Beautiful Disaster
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
444 oldal 
Várható megjelenés: 2012. szeptember 28.

Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis vézna testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?

Amy Kathleen Ryan: Ragyogás
Eredeti cím: Glow
Fordította: Sóvágó Katalin
320 oldal
Várható megjelenés: 2012. október 18.

Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek.
A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben. 
Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek.
A Ragyogás egy trilógia első része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szóló lebilincselő történet garantáltan fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az olvasóban.

Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?
Eredeti cím: The Statistical Probability of Love at First Sight
Fordította: Komáromy Zsófia
256 oldal
Várható megjelenés: 2012. szeptember 18.
  
Négy perc általában alig valamire elegendő – ugye nem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat?
A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a JFK repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről, amelyet Londonban tartanak, ráadásul a leendő mostohaanyjával még soha nem találkozott.
Ebben a lehetetlen helyzetben pillantja meg a tökéletes srácot, az angol Olivert a repülőtér szűk várótermében. A fiú jegye a 18C ülésre szól – Hadley-é  pedig a 18A-ra.
A végzet fordulatai és az idő fontos szerepet játszik ebben az elgondolkodtató regényben, amely egyaránt szól a családi kapcsolatokról, a második esélyről és az első szerelemről. Hadley és Oliver huszonnégy órát felölelő története meggyőz arról, hogy az igaz szerelem akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá.

Jay Asher, Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk
Eredeti cím: The Future of Us
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
356 oldal
Várható megjelenés: 2012. szeptember 18.

1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok voltak, és a legjobb barátok is. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük, amikor Josh családja postán megkapta az Amerikai Online Cég (AOL) CD-jét, és az édesanyja átküldte Emmához, hogy a lány feltölthesse az anyagot az új számítógépére. Amint bejelentkeznek, automatikusan a Facebook oldalára lépnek be – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Legnagyobb döbbenetükre feltárul előttük a tizenöt évvel későbbi életük. Később valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük is megváltozik. Miközben az életükben bekövetkező eseményeket próbálják feldolgozni, kénytelenek szembenézni azzal, mit csinálnak jól és rosszul – a jövőben.
A nagy sikerű Tizenhárom okom volt... szerzőjének új regénye a Facebook nélküli világba kalauzol vissza, és bebizonyítja, hogy minden döntésünk hatással van az életünkre. Facebook-függőknek kötelező olvasmány!

Cynthia Hand: Angyalfény (Angyalsors #2)
Eredeti cím: Hallowed
Fordította: Komáromy Rudolf
416 oldal
Várható megjelenés: 2012. szeptember 18.

Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy a valóságban is szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, azonban a végzetes napon hozott döntésével önmagának is sikerül meglepetést okoznia. A feladatot közel sem olyan egyszerű végrehajtani, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre mélyebbre száll a részangyalok világában, a Fehér Szárnyak és Fekete Szárnyak közötti harcban, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt.
Cynthia Hand a népszerű Angyalsors trilógia második regényében fokozza az első részben elkezdődött izgalmakat. A lendületes stílus, a mozgalmas cselekmény és a meglepő befejezés garantálják, hogy az ifjúsági fantasy rajongói a második regényt is a szívükbe zárják.
A trilógia harmadik része 2013 őszén fog megjelenni Angyalvágy címmel.

2012. június 22., péntek

Keressük 2012 legjobb férfi karakterét


Végre kiderül, kit tartanak a magyar olvasók az utóbbi évek legjobb férfi karakterének a könyvekben!!

Keressük 2012 legjobb férfi karakterét!

Kíváncsi vagy a többi olvasó véleményére? Vegyél részt a jelölésen és a szavazásokon, a Te kedvenced is esélyes lehet! Azok között, akik minden szavazáson részt vesznek értékes könyves nyereményeket sorsolunk ki!

1 forduló (Június 23- Június 30): jelölj 10 kedvenc férfi karaktert az általad olvasott könyvekből, lehetőleg az utóbbi néhány évet szem előtt tartva. Pl: Ren/Nightshade vagy Jamie/Outlander
Így néz ki a párbaj

2. forduló (Július 1 - Július 5): A legtöbb jelölést kapott 32 karaktert párbajozni küldjük egymással, akikre újra szavazni lehet, marad 16.

3. forduló (Július 6 - 11): A 16 karaktert újabb 8 párossá sorsoljuk és mehet a szavazás

4. forduló (Július 12 - 15): 4 párost párbajoztatunk.

5. forduló (Július 16 -19): 2 páros párbajozik.

6. forduló (Július 20 - 23): VÉGSŐ párbaj.

Tehát az első feladat a JELÖLÉS!  Mindenki jelölhet TÍZ férfi karaktert. 
Jelölést leadni csak EGYSZER lehet. Ha többször adod le a jelölésed, az összes törölve lesz.
NEM jelölheted ugyanazt a karaktert többször! Ellenkező esetben a jelöléseid törlésre kerülnek.
Bármilyen fajta könyvből jelölhetsz szereplőt.
A karakter neve mellé írd oda a KÖNYV vagy SOROZAT címét is! Rengeteg ugyanolyan nevű karakter van és nem vagyunk telepaták így nem tudhatjuk, hogy te melyikre gondoltál pontosan. Jelölések a könyvek címe nélkül szintén törölve lesznek.
A JELÖLÉST JÚNIUS 30-ÁN ÉJFÉLKOR LEZÁRJUK!

Ha esetleg nem jutna eszedbe 10 álompasi, itt egy kis emlékeztető:  Barrons/Fever, Bones/Night Huntress, Will/Infernal Devices, Jem/Infernal Devices, Four/Divergent, Adrian/VA, Patch/Hush Hush, Peeta/Hunger Games, Simon/Mortal Instruments, Daemon/Obsidian, Dimitri/VA,  Alec/Mortal Instruments, Ash/The Iron Fey, Finnick/Hunger Games, Alex/Delirium, Daniel/Fallen,  Tucker/Unearthly,  Sam/Shiver, Sebastian/Mortal Instruments, Gideon/Infernal Devices, Cam/Fallen, Puck/Iron Fey, Edward/Twilight, Gale/Hunger Games, Damon/Vampire Diaries, Christian/VA, Kale/Touch, Alex/Perfect Chemistry, Kyle/Beastly, Wes/Tökéletes, Po/Graceling,  Derek/The Darkest Powers, Jean Claude/Anita Blake, Lucien/Lords of the Underworld, Wrath/Black Dagger Brotherhood, Adam/If I Stay, Ky/Matched, John/Elhagyatva...



A játékban részt vevő blogok listája:
  1. Könyvek háborúja, avagy az olvasó visszavág! (Házigazda)
  2. Kelly olvas
  3. Gretty szerint a világ
  4. FFG Book
  5. Magnolia
  6. Kristina blogja
  7. Limo könyvvilága
  8. Javíthatatlan világa
  9. MFKata gondolatai
  10. Akiknek élmény az olvasás
  11. Roni olvas
  12. Lylia Bloom
  13. Zenka szerint a könyvek
  14. Sivatagirózsakönyv
  15. Forró csoki és jó könyv
  16. Wee blogja
  17. Nem harap a...
  18. Secret Dream Time
  19. Elhaym blogja
  20. Petra @ Amik érdekelnek

2012. június 21., csütörtök

Lissa Price: A Testbérlők

Agave Kiadó 2012
328 oldal
Fordította:  Fischer Anna
Goodreads: 3,93
Besorolás: YA, disztópia, sci-fi

Újabb meglepetés a magyar könyvpiacon! A Testbérlők című könyv  az eredeti 2012. március 13-i amerikai  megjelenés után alig három hónappal  már a magyar olvasókhoz is eljutott, a Könyvhét egyik újdonságaként. Kedves kiadó(k) kezdünk hozzászokni, csak így tovább!

A Földön biológiai hadviselés következtében emberek milliói haltak meg, szinte minden 20 és 60 év közötti felnőtt. Callie 16 évesen az utcán kénytelen élni, illegális lakásfoglalóként éjszakánként elhagyott épületekben bujkálva. Vele van 7 éves beteg öccse Tyler, és a vele egykorú legjobb barátja Michael. Együtt menekülnek a marsallok elől, akik a rend őreiként a nagyszülő nélküli gyerekeket könyörtelenül begyűjtik és intézetekben helyezik el, amik nem sokban különböznek a börtönöktől.
Tyler egyre betegebb, Callie úgy dönt, hogy jelentkezik egy titkos intézetbe, ahol idős emberek nagy pénzösszegért bérbe vehetik a felajánlott tini testeket. Egy tarkóba ültetett chip segítségével irányítani tudják a bérelt testet, így újra átélhetik a féktelen bulizást, a veszélyes sportolást, csupa olyan tevékenységet, amit a saját testükkel már nem tudnának megtenni.  Ez annyi pénzt hozna Callie-nak, amiből gyógyszert és otthont biztosíthatna mindhármuknak.  A háromszori bérlés utolsó alkalmával azonban gondok akadnak, Callie öntudatára ébred, aminek nem szabadna megtörténnie. Tudja, hogy szólnia kéne, de egy hang a fejében figyelmezteti, az intézetbe visszatérni életveszélyes. Amikor viszont töltött fegyverrel a kezében ébred egy ájulásból, rájön, hogy egy gyilkos terv része, amit sürgősen ki kell nyomoznia. 

Lissa Price
Lissa Price ezzel a könyvvel debütált az írói pályán. A stílusa tetszett, könnyen olvasható. Testbe beültetős sztorit már olvastam korábban, amit imádtam is, Stephenie Meyer A burok című könyvére gondolok. Az alapszituáció nekem itt is nagyon tetszett, érdekes, egyben ijesztő is a gondolat, hogy egyszer csak eljut erre a szintre a tudomány. Itt pontosan arról van szó, hogy illegálisan, kizárólag gazdag, szépkorú emberek kibérelhetik fiatalkorúak testét. Ez technikailag lenyűgöző lehetőség, a valóságban azonban visszataszító és hátborzongató.  Ez a kettősség  izgalmassá tette számomra a cselekményt, ami egy cseppet sem volt unalmas, két este alatt kiolvastatta magát a regény. 
A történetet Callie meséli el, és tulajdonképpen az ő karaktere az, ami az egyik legjobb dolog volt a könyvben. A testvéri szeretet persze ki volt emelve, mint egy motor hajtotta tovább, végig Tyler miatt aggódik, az ő életét akarja biztonságban tudni, hiszen megígérte annak idején az apjuknak is. Callie más tulajdonságok miatt is kiemelkedik a mai ya hősnők közül, kifejezetten élveztem, hogy minden helyzetben pengén vágott az agya, okos, gyors észjárású, bátor, meggondolt. Nem nyavalyog folyton, a megoldásokat keresi. Vannak hibái, de legalább őszinte.
Nem lenne ya regény, ha nem lenne egy halvány szerelmi szál, sőt, szerelmi háromszög. Ez volt, ami nálam levont egy fél pillangót az értékelésből, mert ugyan szeretem az ilyesmit,  de ide egyáltalán nem hiányzott, főleg nem így. Michael a jóbarát, nyilvánvalóan gyengéd szálak fűzik a lányhoz - és viszont is, de ahogy Blake  a látómezőbe kerül, azonnal rámozdul. Michaelben megbízik, az öccsét is ráhagyja, míg távol van, de amikor meglátja egy másik lánnyal beszélgetni, máris féltékenységet éreztem ki a sorok közül. Mire fel? Részemről azért is Team Michael!
Még egy apróság: Callie egy alkalommal menekülés közben elveszti a báli cipőjét... Azt hiszem ezt öniróniának fogom fel az írónő részéről.
A többi karakter is remek, szerintem jól megoldotta az írónő az "idősek fiatalokban" szituációkat.  
Az utolsó 100 oldal nagyon jó, tele fordulatokkal, izgalommal. A vége persze függővég, nem a durvább fajtából, de engem mindenképp  érdekel a The Enders (Starters #2). 
Felmerül pár megoldatlan kérdés a történetben, például mi történik az altatásban tartott idős testek  alapvető szükségleteivel? Miért volt ez a háború egyáltalán? A Föld minden pontjára kiterjedt?  Az írónő ezekre is válaszol talán a kiegészítő novellákban. Az előzménynovella már megjelent: Portrait of a Starter: An Unhidden Story (Starters #0,5) címmel, és további két novella várható idén július 10-én és október 9-én.
A könyvet köszönöm @Lobo-n keresztül az Agave Kiadónak!

Borító: Ez itt balra az eredeti amerikai  fényes borító, a magyar változat is nagyon szép.
 
Kedvenc karakter: Callie, Helena, Sara

Szárnyalás: Technikai kütyük

Mélyrepülés: Sara

Érzéki mérce: Néhány csók, tehát semmi súlyos érzékiség.

Értékelés:

2012. június 16., szombat

Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna

Geopen Kiadó 2012
285 oldal
Fordította: Bíró Júlia
Goodreads: 4,03
Besorolás: YA, horror


Cas Lowood 17 éves szellemvadász. Már 3 éve sikeresen kutatja fel a nyugtalan és erőszakos kísérteteket szerte az országban. Apja nyomdokait követi,  halála óta a tőle örökölt speciális fegyverrel,   az Athaméval viszi véghez küldetéseit. A feladatokat nagyrészt felkérésre végzi, így van ez Anna esetében is, egy ismerős hívja fel Cas figyelmét a gyilkos kísértetre, aki minden szerencsétlent megöl, aki a házába beteszi a lábát. Cas elérkezettnek látja az időt, hogy megküzdjön Annával, ezért anyjával, aki egyébként fehér boszorkány, beköltöznek Thunder Bay egyik szellemmentes házába. Cas beiratkozik a helyi középiskolába, hogy információkat szerezzen Anna legendájáról. Azonnal sikerül barátokat és ellenségeket is szereznie, és arra sem kell sokat várnia, hogy Anna megmutassa magát..

A Vérbe öltözött Anna nem az a könyv, amit nyugodt szívvel olvashatsz az éjszakába nyúlóan. Nekem legalábbis jól jött, hogy napvilágnál, néhány óra alatt sikerült befalnom a könyvet, mert az ijesztő részek véres részletességgel megírt jelenetei igencsak megdobogtatták a szívem. Valami egészen új hangulatot, tapasztalatot adott a könyv a szellemek világáról. Itt ugyanis a kísértetek nem holmi áttetsző, illékony lények, hanem mágikus erővel rendelkeznek, képesek embert ölni.

A történetet Cas szemszögéből olvashatjuk, aki bátor és merész karakter. Kissé beképzelt, de jól áll neki, vicces és nagyon szerethető. A gyilkos szellemek szakértője, sikeres likvidálója és neki sikerül az, ami másoknak lehetetlen, elnyeri Anna bizalmát. A barátságuk szépen építkezik, beszélgetéseik során sokszor azt is elfelejtjük, hogy Anna szellem. Ő a  legerősebb kísértet, akivel valaha találkozott, Anna könnyedén tépi apró darabokra az áldozatait. De Cas-t nem bántja, és a fiú sem képes megölni őt. Ki kell találnia Anna múltjának rejtelmeit, és meg kell állítania a rémálmokat, amik a városba érkezése óta gyötrik.

Anna Korlov a leghangsúlyosabb karakter akiről az utóbbi időben olvastam. Kezdetben annyit tudunk róla, amennyit Cas is tud, Annát 1958-ban gyilkolták meg. A regényben  csak több mint 70 oldal után jelenik meg, így Cas életmódját tökéletesen megismerhetjük. Anna könyörtelen kísértet, kegyetlenül megöli azokat, akik belépnek a házába. Ijesztő, olajos fekete a szeme, ruhájából csöpög a vér, olyan mint a halál istennője. Időnként azonban átváltozik, édes 16 éves lánnyá, hosszú sötét hajjal, ártatlan szemekkel. Egyszerre gyönyörű és félelmetes.
A kialakuló szerelmük nem vonja el a figyelmet a cselekményről, egy egészen kicsit beköszön az instant love érzés, de feledteti egy bizonyos dolog, ami nekem nagyon tetszett: ahogy Cas belép Anna házába, szinte hallom, ahogy gyengéden  hívja Annát.

A cselekmény mentes a kiszámíthatóságtól, nekem legalábbis folyamatosan okozott meglepetéseket. A szerző remekül keverte a múltat és a jelent, az erről szóló fejezet volt a kedvencem. Hogy Anna miért ilyen, arra is természetesen fény derül a háttérsztoriból.  
A történet intenzív, izgalmas, feszültséggel teli, véres harci jelenetekből sincs hiány.
A támogató karakterek kivétel nélkül kidolgozottak és jól megformáltak, végre nem egy nyafi csaj volt az iskola méhkirálynője, aki egyébként kedvenc mellékszereplőm lett. Thomas és a nagyapja is kedvencek, imádtam a gondolatolvasós és woodoozós témákat.
Kendare Blake hihetetlenül jól ír. A párbeszédek és a leírások is remekek. Horror kategória, de nem értelmetlen horror, hanem mélysége van. Együttérzés és félelem háborúznak egymással, ezt nagyon jól visszaadják a nyers, véres, grafikus részletek, fizikai, és pszichikai értelemben is. Örültem, hogy helyet kapott a könyvben a humor is, akadnak bőven vicces beszólások. Ami tetszett még, hogy Cas anyja végre pozitív karakter volt, megannyi rossz szülő után, ami jellemző a mai  ya könyvekre.
Szerintem Kendare Blake egy új polcot nyitott meg a young adult paranormális könyvek között, a kellemesen fogyasztható horrorét. Nekem rendkívüli módon bejött, nagyon várom a folytatást.
 
Borító: A kiadót dicséret illeti az eredeti borító megtartásáért, gyönyörű!
  
Kedvenc karakter: Anna, Cas, Carmel

Szárnyalás:  Minden Anna jelenet.
Mélyrepülés:  Tybalt.
Érzéki mérce: Gyengéd, alakuló szerelmi szál van jelen a könyvben, de a horror elemek miatt 15 éven felül javaslom.

Értékelés:

Cyn Balog: Fairy Tale - Tündérszerelem

Nagy örömömre @Greylupus elvállalta, hogy időnként vendég-posztot ír a blogban. Íme a soron következő (5) recenziója, remélem még nagyon sok alkalommal köszönthetem itt a továbbiakban.


Erre a könyvre a Könyvmolyképző oldalán figyeltem fel. Az eredetileg kitalált borító nagyon megtetszett, az keltette fel a figyelmemet és amiatt olvastam el a fülszöveget és szereztem be a könyvet is.

A történet szerint Cam és Morgan kicsi gyerekkoruk óta sülve-főve együtt vannak, együtt nőttek fel és a gyerekkori barátságból szerelem lett. Cam az iskola focicsapatának a sztárja, Morgan pedig az iskola „látója”, képes bárkinek megjósolni a jövőjét. A sajátját soha nem látja, de abban biztos, hogy ők ketten Cammel mindig együtt lesznek.
Minden tökéletesnek látszik, a 16. születésnapjukat is együtt szeretnék megünnepelni, ám 1 héttel a buli előtt furcsaságok kezdődnek.
Camékhez odaköltözik egy felettébb különös „unokatestvér”, Pip, és Cam ezzel egy időben elkezd nagyon megváltozni, eltávolodik Morgantól. A lány érdeklődésére végül elárulja, hogy állítólag ő egy tündér és a 16. születésnapjának az éjszakáján haza kell térnie a saját népéhez mindörökre. A kezdeti döbbenet után természetesen a két fiatal nem akarja ezt elfogadni, megígérik egymásnak, hogy átverik a tündéreket és együtt maradnak. De Cam napról napra változik és mire a fiúnak végleges választ kell adnia, Morgannak is döntenie kell, hogy mi lenne a legjobb a fiú és saját maga számára…

Egy kicsit féltem a történettől, hogy mennyire lesz cukormázas, de abszolút nem lett az.
A történetet a tinédzser Morgan meséli el, akinek imádtam minden megnyilvánulását. A könyv első felében még ő is eléggé humorosan fogja fel a történteket, ahogy mesél, végtelenül szórakoztató, gyakran oldalakon át csak nevettem. De ahogy haladunk előre a történetben, a vicces „máz” szép lassan kezdett leolvadni, Morgan is egyre kevesebbet viccelődik, hisz egy idő után már neki is világossá válik, hogy itt elég nagy a tét.
Tetszett, ahogy a családjáról mesél, egy tipikus amerikai család, anyuci egy olasz háziasszonyként állandóan főz és etetne mindenkit, apucit pedig a meló után semmi más nem érdekli, csak a sorozatok és ezt lelkesen meg is osztja mindenkivel.
Az írónő nagyon ügyesen próbálta a kapcsolatokat is alakítani, az egyik fiút szép lassan egyre inkább előtérbe helyezi, amíg a másikat pedig szépen egyre inkább a háttérbe szorítja, szinte ezzel is próbál irányítani minket a végkifejlet felé.
Cam jóképű, tökéletes, ahogy ennek lennie kell, de valahogy valami mégis hiányzott belőle. Én végig úgy éreztem, hogy Morgan az, aki jobban odavan a fiúért, ő az, aki jobban harcol érte. Nem éreztem a kettőjük közötti állítólagos „hatalmas” szerelmet és kémiát, ahogy azt a lány többször is megemlítette.
Nem volt szimpatikus számomra az sem, ahogy a fiú kezelte ezt az egész helyzetet – persze tisztában voltam, hogy ő volt a nehezebb helyzetben kettőjük közül.
Ellenben Pip. Őt nem lehetett nem kedvelni. Imádtam, ahogy a kezdeti esetlen „lúzerből” Morgan segítségével szépen lassan megváltozik, ahogy próbált beilleszkedni az emberek közé, ahogy eleinte csetlik-botlik, és néha azt sem tudja, hogy hol is van pontosan és mit kell csinálnia.
A tündérekről viszont nem tudunk meg túl sokat, csak amennyi közvetlenül a történethez szükséges. De itt sem a mesékben megszokott kedves, barátságos lények és szerintem senki nem fogja a szívükbe zárni őket még úgy sem, hogy azért egy nagyobb jótett a nevükhöz kapcsolódik – bár én úgy érzem, hogy ezzel az írónő csak tompítani akarta a rossz érzéseinket velük kapcsolatban.
A történet vége számomra nem várt fordulatot hozott, még azt is meg merem írni, hogy egy picit megríkatott. Ahogy befejeztem, rögtön rohantam megnézni, hátha ez is egy, a ma már megszokott trilógia első része, de nem. Ez egy szimpla történet, nincs folytatása, ezt így kell elfogadni. Persze így maradtak számomra nyitott kérdések, de ezeket vagy az írónőtől tudnám megkérdezni, vagy azokra az ismerősökre várok, akik majd elolvassák a könyvet .

A történet egy valódi tündérmese tiniknek, amit minden romantikára vágyónak szívből merek ajánlani. Egy egyszeri, könnyed, nyári olvasmány, amit én egy ültőhelyemben kiolvastam, képtelen voltam letenni és nagyon örülök annak, hogy megakadt a könyvön a szemem és megvettem.

Borító: Ez a dombornyomású, fényes „tündérpillangó” nem rossz, de az eredetileg kitalált borító nekem ezerszer jobban tetszett. (itt balra)
 
Kedvenc karakter: Pip

Szárnyalás: Pip vallomása

Mélyrepülés: Ahogy Dawn próbálja döntésre kényszeríteni őket


Érzéki mérce: Mivel a könyv 14 éves kortól ajánlott, így az érzéki mérce is ehhez igazodik – egy-két csók elcsattan, de semmi több
Értékelés:


2012. június 13., szerda

Tera Lynn Childs: Forgive my Fins - Hableányok kíméljenek

Könyvmolyképző Kiadó 2012.
264 oldal
Fordította: Molnár Edit
Goodreads: 3,91
Besorolás: YA, sellők

Nincs is jobb dolog a nyári melegben kézbe venni egy garantáltan szórakoztató, hűsítő olvasmányt. Kicsit másra számítottam, de egyáltalán nem bántam meg, hogy belemerültem a sellők világába.

Lily Sanderson már majdnem 18 éves, egészen kevés választja el attól, hogy Thalasszinia trónján ő legyen a következő sellő uralkodó. Épp csak párt kéne találnia, akivel az első csók után majd kialakul az a bizonyos kötődés, ami a sellők szerelmi kapcsolatára jellemző.
Minden vágya, hogy Brody legyen a kiválasztottja, akibe már 3 éve szerelmes, pontosan azóta, amióta  a szárazföldön él. Édesanyja ember volt, és most az ő nővérénél lakik, hogy megismerhesse anyja kultúráját is. Hamarosan itt a középiskolai bál, és ez Lily szerint jó alkalom Brody behálózására, barátai hiába tiltakoznak az ötlete ellen. 
Mivel  Brody nem igazán kapkod a lány után,  Lily elfogadja Quince ötletét, miszerint  a bál estéjén a sötét könyvtárszobában valljon a lány szerelmet Brodynak.  A dolgok azonban egész másképp sülnek el....

Ez egy nagyon aranyos, fantáziadús, szórakoztató könyv. Abban a pillanatban beszippantott a tengeri feeling, amikor a kezembe vettem. A borító csodás kék és zöld árnyalatai nagyon jól illenek a történethez.

Van egy jó adag pozitív kisugárzása a sztorinak, valahogy ezt éreztem az olvasás közben.  Az írónő felépített egy mitológiát a sellők világáról, ami meglehetősen egyszerű, egy királyi család és az alattvalók, akik rendszeresen embernek vannak említve a könyvben, ez vicces. A sellők igyekeznek elrejtőzni az  emberek elől, csak így maradhatnak biztonságban.
A tengeralatti világ szép színesen van ábrázolva, kedvem lett volna körülnézni a víz alatti gyönyörű barlangokban.
Lily félig sellő, félig ember, nem kirívóan szép, a bőre fehér, szeplős, a haja kócos szőke. (Az írónő szerintem valamiféle haj-fétissel küzdhet, mert mindenki haját többször is részletesen leírja.) Nagyon naiv és makacs. Rögeszméje Brody után idegölő és megmagyarázhatatlan. Brody egy nagyképű, úszóbajnok srác, aki jóformán tudomást sem vett soha Lilyről, a lány mégis meg van győződve, hogy remek párost alkotnak majd.
Quince-t imádni fogják az olvasók, mert ugyan melyik lány ne lenne oda egy szerelmes, érzékeny, motoros srácért? Bár Lily szerint ő rendkívül bosszantó, leskelődő, idegesítő szomszéd srác. Igazából odavan Lily-ért, és amikor fény derül a sellőségére, egy pillanat alatt tudomásul veszi és elfogadja, követné Lilyt a világ végére is. 
A legjobban a víz alatti részek tetszettek, de nemcsak a helyszín miatt, hanem a karakterek is itt bontakoztak ki igazán. Lily apját is megismerjük,  királyi személyiség minden értelemben.
A könyv végére a történet tulajdonképpen lezárul, csak az epilógus utal a folytatásra, mert természetesen most is egy trilógiával állunk szemben.

Maga a történet abszolút nyilvánvaló és kiszámítható, de mégis olvastatja magát, gyors a tempója, nincsenek üresjáratok. Pontosan olyan könyv, amit magaddal vihetsz a strandra vagy nyaralásra, és garantáltan jól fognak telni a napozással töltött órák.  
A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak, és szívből remélem, hogy az írónő másik sorozatát, a Medusa Girls-t is elhozza a magyar olvasóknak.

BorítóA kiadó az eredeti borítóval adta ki a könyvet, itt balra a következő rész borítója.

Kedvenc karakter: Quince

Szárnyalás:  Sirályposta

Mélyrepülés: Nincs fordulat.

Érzéki mérce: Aranyos a szerelmi szál, néhány csókkal fűszerezve.


Értékelés:

2012. június 11., hétfő

A postás csenget (26)

Kedves GLS postásom, emlékezett rá, hogy pénteken két csomagot vártam, széles vigyorral adta át a mait,  aranyos volt:) 

Szóval  hozta az én nagyon nagy kedvencemet, Sarah Dessen: Tökéletes című könyvét. A véleményem róla  ITT olvashatjátok.
Ez volt az első könyvem Sarah Dessentől, de elhatároztam, hogy minden könyvét elolvasom, annyira tetszett.

A másik friss ropogós az Agave újdonsága, Lissa Price: Testbérlők. Már a borító is nagyon figyelemfelkeltő, és a kedvenc külföldi bloggereim is erősen dicsérik, a Goodreads-en most épp 3,94 az értékelése. Hamarosan sorra kerül!

2012. június 10., vasárnap

Könyvheti élmények

Sajnos csak rövid időre, szombaton egy délután és egy este erejéig tudtam kimenni a könyvhétre, így sajnos elmulasztottam két programot, ami nagyon érdekelt volna. Az egyik  a Cicero Kiadó összejövetele, a másik Stigu és Aby dedikálása a Szó-Kincs 2012 kiadványhoz kapcsolódóan. . Ami miatt ezekről le kellett mondanom, az a Molyos találkozó és a Könyvmolyképző Kiadó Könyvszalon találkozója volt, utóbbi este hatkor kezdődött és észre sem vettük az idő múlását, fél tízkor ért véget. Végre személyesen találkozhattam Katona Ildikóval, a kiadó vezetőjével, Varga Beával, aki például Benina új könyvét is szerkesztette, Szabó Szilvivel aki  nagyon sok információval lát el bennünket, ott volt még Kamper Gergely fordító (TMI, Első törvény trilógia) és  néhány blogger (Deszy, Dave, Fanni, Nita, Gretty).  Igazán nagy élmény volt belepillantani a kiadó terveibe, választ kapni  olyan kérdésekre, mint például a borítókkal kapcsolatos mániáim, tervezett kiadások, Aranymosás, új magyar írótehetségek gondozása. 
A legelső dolgom délután mégis a Megsebzett szabadság dedikáltatása volt, Beninát az utolsó pillanatban sikerült elcsípnem @borostyán segítségével. Nagyon örülök, hogy sikerült!




A Molyos találkozó nagyon jó volt, végre találkozhattam újra Fannival, Lupival, Lizzykével, Dave-vel, Grettyvel, jót beszélgettünk! Épp egy szóra, de találkoztam Gigivel és FFG-vel is, és még sok mindenkit "láttam".  Nancy, Abstractelf, Xeroikosz, Nicky, Fummie, Timucica, Loki, AryGi, legközelebb remélem beszélünk is!
Dave elhozta nekem az Obsidiant, ami a következő olvasnivalóm lesz, köszönet érte:)
Úgy néz ki, jövőre megjelenik magyarul is a Könyvmolyképző Kiadónál, nagyon boldog vagyok!


További Könyvmolyképzős szerzemények itt jobbra:

Kiemelten örülök, hogy sikeresen kikerült a nyomdából Sarah Dessen Altatódala, nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését.


Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna című könyvét szereztem még be a Geopen Kiadótól, szintén nagyon várom, hogy olvashassam.  A könyvért vissza kellett mennem, mert olyan kelendő volt, hogy épp elfogyott, szerencsére délután hoztak utánpótlást.

Jövőre mindenképp több időt fogok a könyvhétre szánni, sőt idejében elkezdek majd spórolni is, mert annyi mindent tudtam volna még venni!

Rendszeres olvasók