2015. május 31., vasárnap

Gyermeknap a Könyvmolyképzővel


Pár nappal ezelőtt a Könyvmolyképző Kiadó megkeresett pár bloggert - köztük minket is, hogy lenne-e kedvünk segíteni nekik a gyermeknapi rendezvényük lebonyolításában. Jó társaság? Érdekes feladatok? Egész nap könyvek között és gyerekekkel lenni? Nem gondolkodtunk sokáig és páran azonnal rábólintottunk.

Reggeli készülődés - Kozári Dorka fotója
Szombat reggel izgatottan érkeztünk meg a Westendbe, kalandos módon - hátulról a vészkijáraton keresztül jutottunk be a boltba, ahol a kiadó munkatársai már lelkesen készülődtek az egész napos programhoz.
A programon résztvevő játékosoknak 5 állomáson kellett teljesíteni feladatokat és ennek a lebonyolításához kérték a segítségünket. A játékosok két korosztályra voltak bontva, a nagyon kicsiknek és a "Young Adult" korosztálynak külön feladatai voltak.
A piciknek: összerakós, mondóka, hajtogatás, színezés és a kedvenc mesehős elmesélése volt a feladat, a nagyobbakat azért ennél kicsit nehezebb kérdések vártak:). Nekik Cassandra Jane illusztrációiból kellett felismerni könyvszereplőket, szerelmi vallomások, majd a borítón lévő ajánlók alapján kellett beazonosítani a könyveket, két könyvből (Csontváros és Pushing the limits) kellett elolvasniuk egy-egy részletet, majd a hozzájuk kapcsolódó két kérdésre kellett válaszolniuk, illetve nekik is hajtogatniuk kellett. 
A nap elején úgy tűnt, hogy inkább a kicsik lesznek a lelkesebb résztvevők, délig szinte csak óvodások és kisiskolások játszottak - köztük 1-2 tini színesítette a palettát, de délután az idősebb korosztály is bátrabb lett. Nemcsak tinik, hanem jó pár esetben felnőttek is játszottak, lelkesen keresve a könyveket és hajtogatva vagy papír yodát, vagy pedig szív formájú könyvjelzőt.
Én délelőtt a felolvasós állomáson segítettem a játékosokat, délután pedig hajtogatás várt rám. Mivel már
A papír yoda
elég régóta nem origamiztam, így kicsit stresszeltem, hogyan fogok én papír yodát hajtogatni a játékosokkal. Tom Angleberger: Papír-Yoda különös esete című könyvében a könyv végén van egy részletes hajtogatási útmutató, de kiderült, hogy nemcsak nekem, de a többi blogger társamnak is szinte megoldhatatlan feladatnak tűnt, hogy ezt elkészítsük:). Végül Varga Bea kisfia sietett a segítségünkre, aki profi módon kb 2 perc alatt tökéletes yodát hajtogatott, majd minket is türelmesen beavatott a titokba. Délutánra elmondhattam, hogy már én is segítség nélkül hajtogattam! Bár a rekorder Deszy lett, aki szerintem Guiness rekordra is nevezhetett volna, annyiszor mutatta meg a szívecskés könyvjelző hajtogatását, amit nemcsak lányok, de fiúk is lelkesen készítgettek!
A szívecskés könyvjelző
Persze egy idő után kiderült, hogy a fiú / férfi játékosok nem szívesen olvasgatnak romantikus könyvrészleteket illetve nincsenek otthon a könyvbéli szerelmi vallomások terén sem, így Tibi új feladatot talált ki a számukra: adott nekik 3-3 könyvcímet és meg kellett találni a könyvesboltban a könyveket. Vicces volt nézni, ahogy a sok játékos lelkesen keresgette a könyveket a polcokon és az állványokon:).
Természetesen nemcsak bloggerek (Rami - Dreamworld, Fummie - Bibliotheca Fummie, Tibi - Media Addict, Deszy - Deszy könyvajánlója és jómagam) segítettünk, hanem szerzők (On Sai, Helena Silence, Kozári Dorka, Kae Westa, K. László Szilvia és Rácz-Stefán Tibor), szerkesztők és lektorok is bevállaltak állomásokat, mi pedig a játékok üresjárataiban boldogan beszélgettünk velük mindenféléről, a szerzők pedig örömmel dedikálták a könyveiket is. 
Mindenki színez - Kozári Dorka fotója
Az állomások közül legnagyobb tumultus a színezőnél és a hajtogatós állomáson alakult ki. Itt egy nagy asztal és két pad állt a rendelkezésünkre és gyakori látvány volt, hogy az asztal egyik oldalán 4-5 kisgyerek is színezte Kozári Dorka Marcsi cica képeit, az asztal másik felén pedig Deszy 4-5 játékosnak egyszerre tanította a könyvjelző hajtogatás rejtelmeit.
Jaj és a nyeremények! Arról majdnem meg is feledkeztem! Akik mind az öt állomás feladatait teljesítették azok a többféle ajándék közül választhattak. Voltak High School Musical és Hanna Montana ajándéktárgyak (hátizsák, óra, oldaltáska, stb), voltak a kicsiknek műanyag állatkák és a nagyobbaknak pedig gyönyörű könyvjelzők és ékszerek. Az ékszerek külön említésre méltóak, sok könyvsorozathoz kapcsolódó ékszer is volt - a teljesség igénye nélkül: árnyvadász rúnákat ábrázoló, Clockwork Angel formájú medálok, Izzy nyaklánca, a Vámpírnaplókból Damon és Elena nyaklánca, könyves fülbevalók - nem volt könnyű a választás:).


Ami a nap fénypontja volt - szerintem nemcsak nekem, hanem Deszynek és a többieknek is - egy fiatal pár. A nevüket sajnos nem tudom - ezért elnézést kérek előre is, de mindegyikünk emlékezni fog rájuk, ha még egyszer találkozunk. Az első állomásunk volt a legnehezebb, ott Cassandra Jane fan artjait felismerni nem volt egyszerű dolog - az ott "dolgozó" Fummie és Rami egy idő után már azzal is kiegyeztek, ha 2-3 képet felismernek a játékosok. De ez a fiatal pár már ott felkeltette a figyelmünket azzal, hogy szinte az összes képet felismerték! Az állomásokon végigmenve minden kérdésre jól válaszoltak, segítségre sehol nem volt szükségük. Majd  elérkeztek hozzánk, ahol Tibi bemutatta Deszyt és engem, mire a lány arca felderült, úgy örült nekünk, hogy végre személyesen is találkozhatott velünk és elmesélte, hogy milyen lelkes olvasói a blogjainknak. Még egy közös képet is kértek tőlünk - mi pedig el se mertük hinni, hogy valakinek ekkora örömet okoz az, hogy személyesen is találkozhat velünk! Higgyétek el, hogy nekünk ez éppolyan nagy öröm volt, mint Nektek!

És hogy milyen volt az egész napos program? Fárasztó, kimerítő, de minden pénzt megért. Gyerekekkel foglalkozni, fiatalokkal beszélgetni a kedvenc könyveikről, sorozataikról, a blogger barátaimmal együtt lenni, közben rengeteg könyv, gyakran újdonságok között lenni - megfizethetetlen élmény volt. Az újdonságot nem véletlenül írtam, hiszen rengeteg könyvvel turnézunk és olvassuk őket, de még így is van jó pár ismeretlen könyv a számunkra is - főleg a gyerekkönyv részlegen:). Deszyvel megpróbáltunk elolvasni pár gyerekkönyvet, amíg ott voltunk - persze ez ilyen pörgős rendezvény mellett lehetetlen volt, de legalább megpróbáltuk:).
Persze azért nem lennénk könyvmolyok, ha könyv nélkül hagytuk volna el a rendezvényt, velem egy ajándék Julie Kagawa: Vaskirálynő jött haza, egy rúnás nyaklánccal együtt:).

Összességében nagyon jól éreztük magunkat és szerintem a többiek nevében is elmondhatom, hogy bármikor újra, szívesen megyünk ilyen rendezvényre!
És egy utolsó kép. A könyvesboltban hátul van egy fal, két képkerettel, ahol mindenkinek lehetősége van arra, hogy odaállva a keret elé fotót készítsen magáról. Amikor már kellően fáradtak voltunk, akkor mi is megpróbálkoztunk egy-egy kép elkészítésével - természetesen én a kedvenc sorozatommal pózoltam:)



Penelope Douglas: Szívatás (Fall Away 1.)


Egy új kiadót üdözölhetünk Magyarországon: a WOW Kiadót, amely sokunk kedvence lesz, hiszen a Szivatás c. könyvhöz hasonlóan sok más sikeres new adult regénnyel ajándékoz meg bennünket magyar nyelven. Ezúttal a Blogturné Klub 5 bloggere mesél Penelope Douglas: Szivatás c. könyvéről. Amelyből egy példényt a kiadónak köszönhetően ki is sorsolhatunk a blogturné végén.

WOW Kiadó, 2015
344 oldal
Fordította: Bótyik Bettina Zora
Goodreads: 4,19
Besorolás: NA, romantikus

Végre magyarul is olvasható Penelope Douglas nagysikerű sorozata, a Fall Away!
A nevem Tate. Valamikor ő is így hívott. Most viszont szóba sem áll velem. De békén sem hagy.
Régen a legjobb barátom volt. Aztán egyszer csak ellenem fordult. Mindennap megkeserítette az életemet. Elérte, hogy megalázzanak, kirekesszenek, pletykáljanak rólam. A szívatásai egyre kegyetlenebbé váltak, szinte belebetegedtem abba, hogy folyamatosan meneküljek előle. Még Franciaországba is elmentem egy évre csak azért, hogy elkerüljem.
De mostanra elegem lett a rejtőzködésből. Talán ő nem változott meg, de én igen. Itt az ideje, hogy felvegyem vele a harcot, és visszavágjak neki.
Többé nem hagyom, hogy terrorizáljon.

Harc, titkok, múlt és jelen. De mit hoz a jövő? Hova vezet Tate és Jared szenvedélyes kötéltánca? Minderre választ ad a sorozat első kötete.

Tate és Jared gyerekkoruktól kezdve jóbarátok voltak, azóta, amióta a fiú meglátta a piros kabátos szőke kislányt, ahogy a szomszédban biciklizik. A barátságuk egészen 14 éves korukig tartott, amikor Jared elutazott egy teljes nyárra és visszatérve a barátsága gyűlöletté alakult és onnantól kezdve Tate élete pokollá vált. A fiú, ahol tudta bántotta, cikizte, megalázta, lehetetlenné tette, hogy a lány nemhogy fiúkkal ismerkedjen meg, de még a lányokat is - egy kivételével- elzavarta mellőle.
Tate egy évre Franciaországba utazik és miután visszatér úgy dönt, hogy kezébe veszi a sorsát és nem hagyja tovább, hogy bántsák.

Már pár értékelésemnél korábban megírtam, hogy iszonyú mennyiségű new adult történet lepte el a magyar piacot. Őszinte leszek, én egy ideje már telítődtem velük és tényleg nagyon jónak kell lennie egy regénynek ahhoz, hogy ugyanúgy, mint a Szívatást, szinte egy ültőhelyemben végigolvassam. Picit úgy érzem, hogy ezek a new adult történetek nagyon egykaptafájúak kezdenek lenni. Vegyél egy sérült főhősnőt és egy sérült főhőst, minél brutálisabb dolog történt vele, annál jobb, annál nagyobb érzelmeket tudsz kiváltani az olvasókból (bár nem tudom, hogy ezt az írók hová tudják még fokozni:), lehetőleg sok szívszorító rész legyen benne és a végére természetesen mindenki megküzd a démonaival és boldogan élnek, ameddig meg nem halnak.
Erre a történetre is rá lehetne fogni, hogy az alapváz ugyanez, de én úgy éreztem, hogy ebből az író mégis ki tudott törni. A két főhősünk ebben a regényben nem véletlenül találkozik, nem a "közös nyomor" hozza őket össze, hanem már volt egyszer közös múltjuk, méghozzá nagyon szoros. De valami elromlott a fiú részéről és ezért a lánynak sem engedi, hogy boldog legyen. Jared pedig olyan szinten kegyetlen Tate-tel, annyira más, mint ahogy a lány visszaemlékezéseiből emlékszünk rá, hogy Tate-tel egyetemben minden vágyunk, hogy kiderítsük, hogy mi is történhetett vele.

Tate egyedül él, az édesanyja nagyon fiatalon meghalt rákban, az édesapja pedig Európában tölti az ideje nagy részét. A lány ettől függetlenül nem él vissza a helyzetével. Rengeteget tanul, készül arra, hogy orvos lehessen, közben sportol és próbál az egy szem megmaradt barátnőjével is szórakozni. Imádtam az őszinte gondolatait - főleg, amikor Jaredről volt szó:). Nagyon tetszett, ahogyan a kezébe vette a sorsát, bár belülről persze a régi Tate maradt, mert azzal, hogy az ő szemszögéből ismertük meg a történetet, átérezhettük, hogy mennyire fáj neki, amit a szeretett fiú és az osztálytársai művelnek vele. Hiszen egy iskolás fiatal számára nagyon fontos, hogy a közeg, amiben az élete nagy részét éli, még ha nem is isteníti, de legalább elfogadja és befogadja. Jared pedig pont ezt veszi el a lánytól. Tate eleinte csak sír, bánkódik és tűr. Egyedül egy barátnője marad, K.C, aki a fiújával együtt próbálja támogatni a lányt. A kettejük barátsága életszerű volt azáltal, hogy egy barátság fenntartásáért sokat kell dolgozni, néha vannak hullámvölgyei, de az igazi barátság sok mindent túlél. (bár azért volt K.C-nak egy tette, amivel nagyon-nagyon nem tudtam azonosulni és az a pont volt az, ahol kicsit meginogtam, hogy tényleg ő-e Tate legjobb barátnője...)

Jared pedig nem könnyű eset.  (Nagy Supernatural rajongó lévén el kellett telnie egy pár oldalnak, mire a
férfi főhőst nem Jared Padaleckivel azonosítottam:). Nagyon dögös pasivá vált az évek folyamán, az iskola lányai odavannak érte. Menő - a szó legszorosabb értelmében, minden buli középpontja, illegális autóversenyző (persze abban is az élen jár) és legkedvesebb szórakozása, hogy Tate életét pokollá tegye. Én valahogy mégis úgy éreztem, hogy a sok szemétkedése mögött egy kisfiú lakozik - épp olyan volt, mint amikor az óvodában a fiúk azzal mutatják ki, hogy tetszel nekik, hogy bántanak:). Persze itt más is volt a háttérben, de ehhez olvassátok el a könyvet, hogy kiderítsétek:). A sok gonoszkodása mellett azonban a könyv második felétől már nem lehet nem szeretni Jaredet. Ő tipikusan az a "guilty pleasure" fiú, aki talán a te és az én iskolámba is járt, mindenki odavolt érte és nagyon remélte, hogy egyszer észre fogja venni. Igazán nem is a kinézete vett le a lábamról, hanem az, amit és ahogy mondott Tate-nek. (és persze később a tettei is:).
És el is jutottunk akkor Tate és Jared kapcsolatához:). Erről csak maximumokban tudok beszélni! Kevés olyan regényt olvastam, ahol már az első oldalaktól kezdve a két szereplő között úgy forrt a levegő, olyan kémia volt, hogy szinte minden oldalon azt vártad, hogy mikor esnek már egymásnak. És ez a regény pont ilyen. Érdekesnek hangzik, de még akkor is forrt köztük a levegő, amikor a fiú épp szemétkedett Tate-tal. Jó sok forró jelenetnek lehettem "szemtanúja" és nem keveset sóhajtoztam olvasás közben:).

Összességében egy kiemelkedően jó new adult regényt olvashattam, amit az elejétől a végéig élveztem, egy percig sem állt le a történet. Az írónő pedig bebizonyította, hogy igen, érdemes még NA regényeket olvasnom, mert vannak köztük nagyon jók. Az pedig, hogy ez egy sorozat első része, már csak hab a tortán. Alig várom, hogy megismerjem a regényt Jared szemszögéből is, és, hogy Madoc-ról és K.C-ről is olvashassak egy-egy saját részt.

Borító: Nekem sokkal inkább tetszett volna, ha emberi szereplők vannak a borítón, úgy jobban felhívná magára a figyelmet.

Kedvenc karakter: Tate, Jared, Ben és Madoc

Szárnyalás: az autóversenyek

Mélyrepülés: a videó

Érzelmi mérce: olyan kémia van a főhőseink között, ami már az első pár oldalon is érezhető és ez csak fokozódik, ahogy halad a történet előre. Mindenképpen 16 éven felülieknek ajánlanám az olvasását!

Értékelés:

Blogturné extra - borítók
Bemutatnék nektek pár borítót, amelyek ehhez a történethez készültek.

Ez volt a legnépszerűbb változat, ezt több kiadó is felhasználta:


Kicsit több fantáziával persze születtek más borítók is. Nekem ezek közül a harmadik tetszik a legjobban, az elsőn a lány számomra túl közönségesre sikerült, a második borítón pedig a szereplők túl idősek. De a harmadik nagyon teszik!
És még egy borító. Szép ez is, őszinte leszek, nekem a lány ezen a képen tetszik a legjobban, de valahogy mégsem adja vissza a történetet.

Nyereményjáték:
A könyvben, sőt az egész sorozatban fontos szerepe van a gyorsulási versenyeknek. Így a nyereményjátékot is erre a témára alapozva találtuk ki.
Minden állomáson egy-egy képet találtok majd a sorozatban szereplő kocsikról, valamint azokról egy csipet információt. A rafflecopter doboz megfelelő részébe kell beírnotok, hogy melyik gépkocsi gyártó különlegessége kap főszerepet azon a napon.

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére az e-mailünkre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.



Gyártási év:  1969-től napjainkig.


A blogturné további állomásai:
Május 27 - Kristina blogja
Május 29 - Angelika blogja
Május 31 - Kelly Lupi olvas
Június 2 - Deszy könyvajánlója
Június 4 - Dreamworld

2015. május 30., szombat

Sherry Gammon: Hihetetlen

A Maxim Kiadó jelenteti meg Könyvhétre Sherry Gammon: Port Fare trilógiájának harmadik részét Elviselhetetlen címmel. A Blogturné Klub ez alkalommal rendhagyó turnét tart, kicsit felelevenítjük a sorozat második részét is, ami a Hihetetlen címet viseli. Érdemes követni a turné hat állomását, egy példány Elviselhetetlen című könyv kerül kisorsolásra a kiadó felajánlásában.

Maxim, 2014. október 23. Dream válogatás
436 oldal
Fordította: Kocsis Anikó
Goodreads: 4,17
Besorolás: romantikus

Deliah Lopez Dreser családi ügyben száll a ringbe, és ha igaz is, hogy az alma nem esik messze a fájától, a lányt nem érdemes lebecsülni – szélvészként robban be Cole látóterébe, aki nem marad érzéketlen iránta. Persze nem lehet tudni, hogy a csábítás hátterében nem bosszú áll-e – bosszú Lilah fivérének haláláért. Maggie és Seth megtudja az igazságot, ami próbaköve lehet barátságuknak. Most azonban nem egy Dreser lesz az, aki felkavarja Port Fare-t, hanem Cole jóbarátja, Booker. Vajon Booker teljesen rossz úton jár? Ez nem jellemző rá…


Nekem (Kelly) nagyon nagyon tetszett a sorozat első része, a Szerethetetlen, mégis a Hihetetlen eredeti blogturnéjában idő hiányában nem tudtam részt venni, így akkor Lupi egy interjú fordítással kedveskedett az olvasóinknak, és megígértük, hogy bepótoljuk az értékelést. Ezen a linken elolvashatod a szerzővel készült interjú magyar fordítását.
A harmadik rész könyvheti megjelenése adta az ötletet, hogy egy olyan turnét indítsunk, ami a második résszel is foglalkozik, mint kiderült, többen is szívesen írnánk róla, így  MFKata és Nancy is véleményezi a második részt.

Mint fentebb írtam, egyik nagy kedvencem a Szerethetetlen, megszerettem az írónő stílusát és  megkedveltem a szereplőket is. Bár a második részben már nem ugyanazok a főszereplők, a karakterek nagy része ismerős, hiszen  az első rész után három évvel folytatódik a történet Port Fare-ben. Annak idején a drogdíler Harry Dreser elmenekült a városból, ő volt az apja annak a kegyetlen testvérpárnak, akik annak idején Maggie szenvedéseit okozták. Harry Dreser fondorlattal ráveszi a lányát Lilah-t, hogy férkőzzön Booker közelébe és segítsen visszaszerezni a  család vagyonát, amit a nyomozó megszerzett. Persze ebből semmi sem igaz, de Lilah erre nem jön rá azonnal. Booker helyett annak legjobb barátját, Cole-t veszi célkeresztbe és megpróbál közel kerülni hozzá. Cole kórházbeli irodáját kell berendeznie, ami azzal jár, hogy sokat találkoznak, megismerik egymást és a dolog visszafelé sül el Lilah számára, menthetetlenül beleszeret a dokiba. Ráadásul ahogy a többieket is jobban megismeri, egyre inkább kételkedik apja szavaiban. Booker viszont egyre inkább gyanakszik rá, a lebukás mindkét oldalról fenyegeti.

Kezdem azzal, hogy nem erre a folytatásra számítottam! A Szerethetetlen egy young adult történet volt, annak minden szerethető bájával. Ez a történet viszont a fiatal felnőttek világában játszódik, egyedül Seth jár egyetemre, a többiek dolgoznak már. Szerencsére az első pillanattól szimpatikus lett Lilah, aki E/1-ben meséli a történetet, időnként megszakítva néhány Cole szemszögű fejezettel.
Lilah gyerekkora nagyon nem volt boldog, testvérei és apja ugyan hercegnőnek szólították, de korántsem úgy bántak vele. Anyukája meghalt, a dadája nevelte fel, később megszökött az apja elől és évekig bujkált. Megtanult túlélni, talpraesett nő lett belőle, aki határozott, okos és kreatív. Remek érzéke van a lakberendezéshez, még Booker-t is elbűvöli a kreációival. Maggie-vel sikerül nagyon jól összebarátkozniuk, ez egy igazi, őszinte és maradandó barátság.
Cole a szöges ellentéte a lány személyiségének. Kivéve talán a munka kérdését, ott ugyanis maximálisan helyt áll. Sőt, gyakorlatilag csak aludni jár haza, orvosi cuccban látják évek óta a barátai. Végre egy olyan férfi főszereplőről olvashattam, aki nem tökéletes, bár a külseje rendben van, de a koordinációja nem az igazi, csetlik botlik, ráadásul Lilah beszólásaira rendszerint vörösödő fülekkel reagál. Cole kedves, figyelmes, hűséges, védelmező típus, nagyon élveztem olvasni két ennyire más típusú ember kapcsolatának alakulásáról.
Booker egy meghatározó személyiség ebben a történetben is. (Alig várom a harmadik részben, mint főszereplőt.) Ő egy egészen más módon védelmező típus, és a múltját ismerve nagyon is érthető, hogy miért ilyen a viselkedése, miért ennyire bizalmatlan.
Nagyon tetszettek a párbeszédek, ez valóban hihetővé teszi a történetet és valósnak a karaktereket. Halálom, ha a szereplők idétlenül beszélnek vagy ismételik magukat. Itt viszont szellemes, egymásra odafigyelő beszélgetések zajlanak, amik előre viszik a történetet.
A történet pedig egy pontig kitalálható, és igen kemény pillanatok ezek. A könyv második felében bizony meg kell küzdenie Lilah-nak a bizalomért, a kapcsolatukért. Bookert kivéve azonban mindenki egy idő után reálisan látja a helyzetet, ami megnyugtató.
Jót tett a történetnek, hogy a feszültséggel teli  részekben is megtalálható a humor, amit a Seth-Booker-Cole szópárbajok és ugratások révén élvezhettem.
Szívből ajánlom a történetet a romantika kedvelőinek, akik nem bánnak némi izgalmat is a regényben.  Én máris rávetem magam (Booker-re) a harmadik részre!

Borító: Gyönyörű, koncepciójában illik az első részhez.

Kedvenc karakter: Booker, Lilah, Cole

Szárnyalás:   Görögdinnye jelenet.


Mélyrepülés:  -

Érzéki mérce:  Nem megy túl bizonyos határon a történet, de leginkább 16 éven felül javaslom.

Értékelés:


Ha megtetszett most nagy kedvezménnyel megrendelheted :
https://www.facebook.com/DreamValogatas/app_137541772984354


Nyereményjáték:
A játékunk most a sorozat első részére vonatkozik, hogy elsősorban azoknak kedvezzünk, akik ismerik a Szerethetetlent és folytatni szeretnék a sorozatot. Az állomásokon szereplő kérdésekre várjuk a választ a Rafflecopter doboz megfelelő sorába! Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére az értesítő e-mailre válaszolni. Sok szerencsét!


Az első állomás kérdése: Mi Seth Prescott valódi foglalkozása?


a Rafflecopter giveaway

Résztvevő blogok:
05.30. Kelly és Lupi olvas
05.31 MFKata gondolatai
06.01 Book Heaven

06.03. Dreamworld
06.05. Kelly és Lupi olvas
06.08. Deszy könyvajánlója

2015. május 29., péntek

Jennifer Armentrout: Opposition - Ellenállás (Luxen 5.)


Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző kiadó jóvoltából a Luxen sorozat befejező kötete, az Opposition - Ellenállás. Végre megtudhatjuk mi lesz Katy és Daemon sorsa. Vajon elég erős a szerelmük ahhoz, hogy minden fájdalmon és nehézségen túljussanak?
Könyvmolyképző, 2015
384 oldal
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Goodreads: 4,46
Besorolás: YA, sci-fi, romantikus

Katy tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott.
Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiirtanak a Földön. Azonban a jó és rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé – válhat.
Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.
Egy valószerűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót. Azonban amikor már lehetetlen eldönteni, ki van mellettük és ki ellenük, a világ összeomlik körülöttük. Talán fel kell áldozniuk mindent, a legdrágább kincsüket is, hogy a barátaik és az emberiség fennmaradását biztosíthassák…
A Földön háború dúl. És akármi lesz a vége, az életben maradottak számára a jövőben minden megváltozik
.

És eljutottunk a nagy összecsapáshoz, a fináléhoz, amit mindenki annyira várt, hiszen az írónő megint
kegyetlen függővéggel zárta le az előző részt. Megérkeztek a luxenek, Daemont, Dee-t és Dawsont pedig magukba szippantották, hiszen a fiatalok képtelen voltak ellenállni a népük hívásának és otthagyták a szeretteiket.
Katy magára marad, de csak képletesen szóval, hiszen ott van Beth, akire vigyáznia kell és természetesen ott áll mellette Archer is. Persze nem lenne a lány önmaga, ha nem kerülne ismét nem is két, hanem több tűz közé, hiszen minden szíve vágya megtalálni Daemont, de persze a luxenek, az arumok és még az emberek is vadásznak rájuk.
Igen, a luxenek is... Akiket szerintem a legtöbb olvasó sajnált eleinte, hogy rejtőzködniük kell, mert különben az emberek befogják őket és kísérleteznek rajtuk; de szinte biztosra veszem, hogy a befejező részben már senki nem fog pozitív érzelmeket táplálni irántuk. Az írónő nagyon jól bemutatta azt, hogy nem minden földönkívüli kedves és barátságos, hanem ha a Földön megjelenik az idegen élet, az lehet hideg, számító és gyarmatosító is - pontosan, mint a luxenek. Daemon szemszöge pedig most különösen fontossá vált - mert igen, olvasóként persze, imádunk a férfi főhős fejében lenni, főleg, ha egy ilyen dögös pasiról van szó, mint Daemon, de emellett sokat megtudhattunk a luxenek viselkedéséről és céljairól is, mert Daemon szó szerint az események középpontjába került.
De persze azért maradtak kedvenc luxenjeink is. Daemon még mindig imádnivaló, mint mindig - bár nálam nem sikerült bejutnia végül a könyves álompasiknak fenntartott csapatba, de azért nagyon szerettem a humorát, a forró vérét és azt, hogy mennyire képes szeretni. Neki és Dawsonnak az, hogy ember a társa, egyrészt megnehezíti a helyzetét, hisz aggódniuk kell a szeretteikért, hogy vajon életben vannak-e még és mi történik velük, másrészt viszont emiatt a luxenek nem tudják őket teljes mértékben bekebelezni. Ott van viszont Dee, akit tudom, hogy nagyon sok olvasó meg fog utálni, azért, amit tesz. De valahol érthető az ő viselkedése is. Neki nincs olyan erős köteléke az emberekkel, mint a testvéreinek, ráadásul ő a sok veszteség miatt labilisabb is. Én nem tudtam utálni őt, inkább sajnáltam.
Katy pedig ízig-vérig tini, néhol világmegváltó gondolatokkal és ötletekkel, néha pedig teljesen elveszve a szerelem okozta rózsaszín ködben. Én kedveltem mind a két arcát, számomra abszolút életszerűen viselkedett - oké, nem voltam még földönkívüli megszállás alatt, hogy ezt biztosra mondhassam:), de előtte ő se nagyon - ezt jól érzékelteti a könyv első pár mondata Katy tolmácsolásában:

"Régen volt egy tervem arra a valószerűtlen esetre, ha bekövetkezne a világvége. Valami olyasmi szerepelt benne, hogy felmászom a háztetőre, és torkomszakadtából eléneklem az R.E.M It’s the End of the World as We Know It (And I Feel Fine) című számát, de hát a való életben ritkán lehetünk ilyen menők.
Megtörtént – az ismert világ vége elérkezett, én pedig kicsit sem éreztem jól magam tőle. Menőnek még kevésbé.
"

Daemon és Katy pedig még mindig imádnivalóak - ha együtt vannak azért, dúl köztük minden formában a szerelem, ha pedig külön vannak, akkor pedig megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy a másik közelében lehessenek újra. És ez annyira romantikus (hatalmas sóhaj.. - elnézést, Lupi romantikus énje előtört:). Sokszor és néha teljesen lehetetlen helyzetekben is egymásnak esnek - ez lehet, hogy néha soknak tűnik, de hát fiatalok, imádják egymást és legyünk őszinték - nem volt senki még ennyire szerelmes? Hogy csak és kizárólag a másik töltötte be minden gondolatát és a világ akár össze is dőlhetett volna, akkor is csak a párjára tudott gondolni? Na ugye...:)

A történet pedig izgalmas, még úgy is, hogy az írónő sok nagyon várt pillanatot és eseményt már lelőtt az előző részben. De higgyétek el, hogy maradt így is épp elég nem várt fordulat, amire nem is számítana senki, még a legdörzsöltebb Daemon-luxen rajongók sem. Kapunk meglepetést bőven, ígérem nem fogom lelőni a poénokat, de annyit azért elárulok, hogy nem mindenki az, aminek látszik:).

A történet és a sorozat lezárása pedig YA regényhez méltó - szerintem mindenki megtalálja benne azt, amit annyira várt ebben a regényben - bár nekem egy picit sziruposra sikeredett.
Összességében elmondhatom, hogy az írónő sikeresen teljesítette a rá rótt feladatot, ügyesen végigvitte ezt a sorozatot, végig fenntartva az érdeklődésünket. A főszereplői hitelesek és nagyon szerethetőek lettek és bevallom, hogy a kezdeti Obszidián kínlódásom után - teljes mértékben levett a kis csipet-csapat a lábamról és hatalmas Luxen-rajongó lettem én is.
Azt, hogy kinek ajánlom ezt a könyvet, itt és most feleslegesnek tartom leírni, hiszen idáig csak azok jutnak el, akik szerették ezt a sorozatot. Nekik pedig biztosra veszem, hogy tetszeni fog - ahogy nekem is nagyon tetszett (bár, hogy őszinte legyek, a sorozatból számomra a kedvenc rész mindig is az Origin marad).

Kicsit fájó szívvel búcsúzom el Daemontól, Katy-től és a többi számomra kedves szereplőtől, de azért mégsem teljesen szomorú a szívem, mert ha jól tudom lesz még egy spin-off regény Hunterről, aki ebben a részben az egyik kedvenc szereplőm lett és nagyon várom, hogy megismerjem az ő történetét is!

Borító: Nem vagyok tőle különösebben elájulva. Szép zöld szemei vannak Daemon-nak de itt ki is merült minden, ami tetszik rajta:).

Kedvenc karakter: Daemon, Katy, Archer, Hunter

Szárnyalás: Ami képes lenne megtenni Katy azért, hogy segítséget kapjanak

Mélyrepülés: hogy vége lett a sorozatnak

Érzelmi mérce: Katy és Daemon most vannak a "nembíroknélküledegypercetsemeltölteni" korszakukban. És fiatalok. És tombolnak a hormonok. Szóval mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy ezt hogyan értelmezi:)

Értékelés:
Nyereményjáték:
A mostani turnéban rendhagyó módon nem egy, hanem két játékban vehettek részt. Mivel ez egy sorozat zárókötete, ezért ismeritek már a történetet, világot és a karaktereket.
Első játékban idézetek alapján kell kitalálnotok, melyik könyvből származik a részlet és beírni a Rafflecopterbe. (Az idézetes játékban résztvevők között két nyertest sorsolunk ki.)
Második játék már nehezebb. No, de ne ijedjetek meg! - A feladatotok, hogy fanartot vagy valami a könyvhöz kapcsolható alkotást küldjetek el nekünk a Rafflecopteren keresztül vagy emailben (blogturneklub kukac gmail.com - tárgy: Daemon invázió ) Ez lehet rajz, festmény, digitális vagy kézi, kollázs, varrt, újságkivágás, videó, kedvenc idézet kreatív felhasználása stb. Magyarán bármi, csak a fantáziátokat engedjétek szárnyalni! (A játékban egy nyertest sorsolunk ki. Kész műveket feltöltjük a Facebookra, egy mappában összegyűjtjük őket. Határidő: Június 5. éjfél )

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. 

"Ne add föl a reményt! Az legyen a legutolsó, amiről lemondasz. Ha a reményt elveszíted, mindent elveszítesz. Amikor már úgy érzed, hogy minden elveszett, amikor minden sötét és kilátástalan, a remény még akkor is megmarad. "

A Blogturné további állomásai:
Május 23 - Media-Addict
Május 25 - Deszy könyvajánlója
Május 27 - Angelika blogja
Május 29 - Kelly Lupi olvas
Május 31 - Dreamworld
Június 2 - MFKata gondolatai
Június 4 - Insane Life

2015. május 27., szerda

Sally Green: Half Bad - Fogság

A Cicero Kiadónál jelent meg néhány hete a külföldön már nagy sikert aratott Half Bad sorozat első része a Fogság  Sally Green tollából. 2014-ben a Goodreads év végi versenyén ez a történet bekerült a legjobb debütáló művek döntősei közé, nem véletlenül. Kövesd végig a hat állomásos blogturnét, érdekes véleményeket és információkat olvashatsz erről a különleges könyvről, amiben a fehér nem mindig a jó, a fekete pedig nem egyértelműen a gonoszt jelzi. Izgalomból és feszültségből nem lesz hiány, ráadásként a játékunkon drukkolhatsz a megnyerhető nyereménykönyvért is.

Cicero Kiadó 2015
392 oldal
Fordította: Bosnyák Viktória
Goodreads:
Besorolás: YA, paranormális


nem tudsz írni, olvasni
de a sebeid gyorsan gyógyulnak,
még egy boszorkányhoz képest is
nem bírod ki naplemente után
a négy fal között
gyűlölöd a Fehér Boszorkányokat,
de Annalise-t szereted,
pedig ő is az
tizennégy éves korod óta
ketrecben tartottak
csak meg kell szöknöd
és megtalálnod Mercuryt, a Fekete
Boszorkányt, aki fiúkat eszik
és mindezt még a
tizenhetedik születésnapod előtt
nem nagy cucc

A tavalyi év folyamán gyakran botlottam bele ebbe a könyve a külföldi blogokon, elég nagy volt körülötte a hype. Voltak olyanok, akik a Harry Potterhez hasonlították a történetet, de aki a legkisebb mértékben is erre számít, az csalódni fog. Talán a szerzők tehetségét tudnám egymáshoz mérni, a történetet semmiképp.
Nagyon nehéz szavakba önteni az érzéseimet, amit ez a könyv váltott ki. Elég velős vélemény, ha azt mondom, az idén még nem olvastam jobbat a kategóriájában? Engem az első oldalon levett a lábamról, annyira szuggesztív, erőteljes az írásmód, amilyet ritkán tapasztalok, de nagyon élvezem.
A fülszöveg ugyan hangulatkeltő, de elég keveset árul el a történetből, ezért némi kiegészítésre szükség van. A történet a mai korabeli Angliában játszódik, ahol a az emberek világába beilleszkedve élnek a fehér boszorkányok, kerülve a feltűnést. Mindegyiküknek van valami tehetsége, amit aztán kamatoztathat, ez terjedhet az egyszerű gyógyitalfőzéstől akár a láthatatlanná válásig. Vannak közöttük vadászok is, akik annak szentelik életüket, hogy betartassák a szabályokat és üldözzék a fekete boszorkányokat. Pontos nyilvántartást vezetnek minden egyes utódról, nyomon követik az életüket. Nathan különleges közöttük, anyja fehér boszorkány volt, apja pedig a leghatalmasabb fekete boszorkány. Mivel félvér, a Fehér Boszorkányok Tanácsa nem tudja mire számítson vele kapcsolatban, félnek, hogy az apja vére kerekedik felül, és gonosz lesz ő is. Nathan az édesanyja családjával él, nagyanyjával és három féltestvérével, akik közül Arran nagyon közel áll hozzá. Hiába a család, mégis számkivetettként nő fel, gyakran zaklatják a  fehér boszorkány társai. Végül valódi száműzetésbe kerül, elhurcolják egy istenhátamögötti vidékre és éveken át éjjelente ketrecbe zárva, nappal félholtra verve "edzik".
Közeledik azonban az időpont, amire minden boszorkány vár, 17. születésnapjukon kapják meg az ajándékaikat és onnantól válnak felnőtté. Ezt egy vér szerinti rokon végzi, Nathan célja pedig az, hogy megtalálja az igazi apját, mert ha nem kapja meg tőle az ajándékait, akkor meghal.

A történetet Nathan viszi el a hátán, az első pillanattól nem volt választásom, magával ragadott, vele voltam a legnagyobb szenvedéseiben is, átéreztem minden búját-baját. Hiába nő fel viszonylag biztonságban a nagyanyjánál, apja vére rányomja bélyegét, ez alapján ítélik meg a többiek, kivéve a családját. Arran, a bátyja nagy hatással van rá, ő mondja neki, hogy igazából a tettei számítanak. Hisz benne, és ez sokszor nyújt támaszt Nathan-nek. Olyan kegyetlen dolgokon megy keresztül ez a srác és mégis reményteli marad. A könyv első részében sok a visszaemlékezős jelenet, kialakul a kép Nathan gyerekkoráról. A könyv második felére elég két szó jellemzésként: rohadtul intenzív.
Kell egy kis balance, nagyon aranyos, de nagyon veszélyes szerelmi szál húzódik a történetben. Persze, hogy ismétli önmagát a történelem, és Nathan egy fehér boszorkány lányba szeret bele, Annalise-ba, akinek a családja ráadásul vadászokból áll. Remélem kibontakozik ez a szerelem a folytatásokban erőteljesebben.
A történet karakterei mind jól felépített, átgondolt szereplők.  Mercury, Rose felejthetetlenek,  de Nathan után a második számú kedvencem Gabriel. Ő egy emberi testben ragadt boszorkány, különleges kapcsolat alakul ki köztük Nathan-el. Egy 60 oldal körüli előzmény  novella, a Half Lies szól róla és a testvéréről, milyen jó lenne, ha a kiadó meglepné vele a rajongókat, mondjuk karácsonyra!
Nem tudom eléggé vállon veregetni a szerzőt ezért a világfelépítésért. Imádom a boszorkány témát, remekül beillesztette a mai világba. Szerettem, hogy megkérdőjeleződött a fehér=jó és a fekete=rossz felállás, elmosódnak a határok. Sally írásának stílusa lehengerelt. Erőteljes, mélyen átérezhető izgalmakkal, én egyszerűen faltam a sorokat megállíthatatlanul. Nem volt egy pillanatnyi szünet sem, unatkozásra nincs esély, sodor magával a történet.  Vajon sikerül az apa-fia találkozó, és Marcus hajlandó segíteni Nathan-nek? Ez az, ami csak a legvégén derül ki... Szívből ajánlom fiú olvasóknak is, hiszen könnyen azonosulhatnak Nathan-el. Én mindenesetre körömrágósan türelmetlenül várom a következő részt, ami Vadság címmel hamarosan érkezik!

Borító: Imádom

Kedvenc karakter:  Nathan, Gabriel

Szárnyalás:  A szökés.
 
Mélyrepülés:  Rengeteg a fájdalom.

Érzelmi mérce:  Sok jelenet teszi próbára az olvasó érzelmeit, 15 éves kortól ajánlom.
Értékelés:
Extra: A könyv angliai helyszínei:

Ha megtetszett ITT MEGRENDELHETED!!!

Játék:

Híres boszorkányokat keresünk, filmek segítségével! Van köztük jóságos és gonosz, ezúttal csak annyi a dolgod, hogy felismerd őket a képről és beírd a rafflecopter doboz megfelelő sorába annak a filmnek a címét, amiben a képen látható boszorkány játszik! Lesz könnyű, lesz nehezebb, de egyik sem ismeretlen! Sok szerencsét! Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére az értesítő e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.


a Rafflecopter giveaway

Résztvevő blogok:
05.21 Deszy könyvajánlója
05.23 CBooks
05.25 Könyvszeretet
05.27 Kelly és Lupi olvas
05.29 Függővég
05.31 Always Love a Wild Book

2015. május 23., szombat

John Green és David Levithan: Will és Will (Will Grayson, Will Grayson)


Mi történik, ha két bestseller szerző összefog? Nos, eláruljuk: a Will & Will történik, és persze garantálható a siker. John Green és David Levithan két Will bőrébe bújtak. Will Graysonnak lenni pedig nem is olyan egyszerű - rögtön két szemszögből is megtudjuk ezt.
A Will & Will blogturnéban május 23-tól 12 napon keresztül mutatjuk be a két drusza kalandjait, és ha ügyesen lavíroztok a nyereményjáték musicaljei között, még nyerhettek is a könyvből!

Maxim Kiadó - Dream válogatás 2015. Könyvhét
310 oldal
Fordította: Komáromy Zsófia
Goodreads: 3,92
Besorolás: YA, GLBT, realista

Will Grayson megismerkedik Will Graysonnal. Az egyik fiú okos és különc, akinek egyik alapszabálya: mindentől és mindenkitől tartja a távolságot. A másik dühös és depressziós, életének egyetlen fénypontja egy internetes barátság. Egy hideg éjszakán Chicago egyik legfurcsább pontján a két fiú útja keresztezi egymást. Ettől a pillanattól kezdve világaik összekeverednek, az életük visszavonhatatlanul egybefonódik. A Chicago különböző kertvárosaiban lakó két Will Grayson mintha nem is ugyanazon a bolygón élne, pedig Evanston nincs is olyan messze Naperville-től. Amikor a sors ugyanarra a meglepő helyre sodorja őket, a két fiú azon kapja magát, hogy hirtelen minden a feje tetejére áll, szembesülnek elkövetett hibáikkal, és esélyt kapnak a változtatásra. Régi és új barátaik – köztük a nagyon nagy és nagyon csúcs Mini Cooper, vérbeli focista és káprázatosan tehetséges musicalszerző – segítségével a két Will végül úrrá lehet szívügyein, mi pedig tanúi lehetünk egy olyan zseniálisan szuper gimis musicalnek, amelyhez foghatót még nem látott a világ.

Elég ritkán kerül sor nálam olyan könyvre, amit két szerző is jegyez, a Will és Will ebből a szempontból máris különleges, az már ráadás, hogy John Green nagy kedvencem volt már korábbról is, tőle sokat olvastam, de David Levithan munkásságát is ismerem, tőle a Nap nap után volt felejthetetlen.
Szerzők
Amit ketten összehoztak ebben a történetben, azt valóban tanítani kellene, de szó szerint! A  középiskolai tananyagba abszolút beilleszthető, ennél jobb könyvet nem tudnék ajánlani az elfogadás/barátság témakörében.
A két szerző áll a történet két Will Grayson-a mögött, a fejezetekben felváltva mesél a két narrátor E/1 személyben. Így azonnal kialakult bennem egy belsőséges viszony mindkét Will-el.
John Green által megformált Will legjobb barátja időtlen idők óta Mini Cooper, aki nagydarab, társaságkedvelő srác  és nyíltan vállalja melegségét. Egy pozitív energiabomba, aki felvillanyozza a környezetét. Will ennek a nyitottságnak pont az ellenkezője, elhatározta már rég, hogy a lehető legnagyobb mértékben a háttérben marad, nem szeret döntéseket hozni, különösen szerelmi ügyekben, bár most ezen a téren fordulni látszik a kocka. Ez a Will ironikus, főleg önmagával szemben, sokszor hangosan nevettem a humorán. Mini Cooper a kedvencem amúgy a könyvben, egyszerűen mesés figura, nagyon eredeti és szeretnivaló srác, aki musicalt ír a saját életéről, bátran kinyilatkoztatva önmagát.
David Levithan Will-je szöges ellentéte az eddigi karaktereknek. Will (2) depresszióval küzd, sajnos gyógyszerekre is szüksége van, antiszociális, nehezen barátkozó. Falakat épít maga körül, ami megvédi az elutasítástól és a megítéléstől. Egyetlen fénysugár az életében a chat-en megismert srác, Isaac, akivel naponta beszél, akibe úgy érzi, szerelmes, és végre sikerül megbeszélniük a személyes találkozót.
A fejezeteket olvasva persze érezhető, hogy hamarosan összefut ez a két szál, ahogy ezt a fülszöveg fel is tárja. Ez a találkozás egy olyan jelenet, ami egyszerre vicces, képtelenség, szívszorító és felejthetetlen minden szempontból. A helyzetkomikum mellett átérzi az olvasó a fájdalmas csalódást is. Ez az a pont, ahol a szereplők megismerik egymást, és a történet új irányba indul, amiről spoilerezés lenne többet mondani.
Az írásmód persze eltérő a két szerzőnél. John Green belevitte Will-be a könyveire jellemző kicsit béna, de nagyon szerethető főhőst, ami itt is működik. Ez a karakter fix pont, de ameddig Mini Cooper féle figurákat ad mellé, sosem lesz unalmas. Tetszett Will apja is, jó volt olvasni a gondolatait. Jane karaktere nagyon illett Will mellé, imádtam a kapcsolatuk fejlődését.
David Levithan Will-je csupa kisbetűvel ír, ezzel is kifejezve a narrátor depresszióját. Meg is volt a hatása, szinte bántja a szemet, mégis együttérzést vált ki, mintsem bosszankodást.
Úgy érzem ez a könyv az egyik legtökéletesebb ábrázolása a barátságnak, annak buktatóit is beleértve. Gondolatokat ad, hat rád, megérinti a szíved-lelked, megmutatja az igazi értelmét a barátságnak. Nincs ehhez tökéletes karaktere szükség, a szerzőpáros  a való életből vett, tökéletlen karakterekkel mutatja meg  az üzenetét, a szeretet, a szerelem nagyon sokféle lehet. Szükségünk van egymásra, az elfogadásra, a szeretetre, tegyük élhetőbbé a világot.
Nem tudom elégszer ismételni, mennyire ajánlom mindenkinek ezt a könyvet.

Borító: Hááááát....

Kedvenc karakter:  Will,Will, Mini Cooper

Szárnyalás:  A MUSICAL!!!!
 
Mélyrepülés:  -

Érzelmi mérce:  A meleg vonaltól nem kell tartani, ha ez amúgy gond lenne, 15 éves kortól ajánlom.

Értékelés:

Ha megtetszett a képre kattintva kedvezményesen megrendelhetitek!
https://www.facebook.com/DreamValogatas/app_137541772984354

Blogturné Extraként nézzétek meg a legjobb fanmade videót:

Nyereményjáték

A Will & Willben az egyik legegyedibb szereplő, Mini Cooper musicalt rendez. És hát legyünk őszinték! Meg is tudjuk érteni, hogy ennyire szereti a zenés színházat.
Mostani játékunkban azt szeretnénk tesztelni, Ti mennyire vagytok otthon a musicalek világában. Minden állomáson találtok egy képet valamelyik musicalből. Nincs más dolgotok, mint kitalálni, melyikből, és a darab címét beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába!  Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz, a nyertesek jelentkezését az értesítő e-mailtől számított 72 órán belül várjuk, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

A blogturné további állomásai:
05.24. - CBooks
05.25. - Angelika blogja
05.27. - Dreamworld
05.28. - Tekla könyvei
05.29. - Könyvszeretet
05.30. - Media Addict
05.31. - Zakkant olvas

2015. május 22., péntek

Duba Gábor: Szabadon foglak

Vadonatúj kiadó tűnt fel a könyvpiacon a WOW Kiadó, ráadásul a magyar olvasók által nagyon várt, külföldön már óriási sikerű new adult könyvek mellett rögtön egy magyar szerző művét is megjelenteti a könyvhétre időzítve. Duba Gábor: Szabadon foglak regénye egy 18 éves lány viszontagságos útkeresése, teli mély és magasrepüléssel egy izgalmas, érdekfeszítő érzelmi hullámvasúton. A Blogturné Klub három bloggere felnőtt női szemmel ült fel erre a hullámvasútra, tartsatok velünk, és a turné végén egy szerencsés olvasó megnyerheti a könyv egy példányát, a kiadó felajánlásában.

WOW Kiadó 2015.
328 oldal
Besorolás: NA, realista

A nevem tudták, az arcom ismerték. De csak én tudtam, ki és mi van mögötte.
Csak azért illeszkedtem be mindenhol, hogy ne lássák, valójában kilógok a többiek közül. Másként gondolkodtam és másként láttam a világot, mint a többi 18 éves.
Egy nap mégis rátalált valaki a hozzám vezető útra. Mindent nekem adott, és aztán el is vette tőlem.
A sokkból megértettem, hogy minél több olyan pillanatot kell megélnem, amely éppen akkor jó, eltalál, felráz vagy rendbe tesz.
Minden ajtón benyitottam.
Fű, pia, menekülés, bulik és új barátok az életemben: egy domina, egy leszbikus lány és egy díler. Feszíteni akartam a húrt, nem féltem semmitől. Hajtott a kíváncsiság, meg akartam tudni, ki vagyok igazán.
És most itt van ez a férfi. Ideküldték nekem valahonnan, hogy elvegye az önkontrollomat, és cserébe megkapjam önmagamat. Szinte az apám lehetne, és mégis… Tudok annyit róla, ami ahhoz kell, hogy még többet akarjak.

Első gondolatom a kiadót dicséri! Már az a tény boldogsággal tölt el, van bátorságuk új kiadóként színre lépni a mai könyves piacon! Látnak fantáziát a new adult könyvek kiadásában, ezzel ezreknek szereznek örömet, mert nagy hiányosságok vannak a műfaj hazai megjelenéseiben. Hab a tortán, hogy rögtön az első megjelenési körben magyar szerző is helyet kapott, ráadásul nem egy hétköznapi tucatregénnyel. Nem volt kérdés, hogy akarom-e olvasni a könyvet.

Azt gondolom, ez a történet igen megosztó lesz. A konzervatív gondolkodásúak feltehetően elítélik Sacit, a szabadságszeretők pedig mellette voksolnak.  A történet egy 18 éves lányról szól, aki eddigi életét meglehetősen elszigetelve élte, nem került közel hozzá olyan ember, akivel érzelmileg közös nevezőre juthatott volna. A tanulás volt a meghatározó elem az életében, ennek megfelelően próbált beilleszkedni a környezetébe, de hogy belül mi zajlott benne, arról senki sem tudott. Az érettségi előtti hónapokban azonban berobban az életébe a nagy Ő és egyik pillanatról a másikra fellobban a szerelem egy iskolatársával, Dáviddal. Saciban felélednek az eddig meg nem élt érzelmek és teljes odaadással szeret bele a srácba, intenzív együttlétekkel. Amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen ért véget ez a kapcsolat, Dávid eltűnt, magyarázat nélkül. Elhagyta az országot is, szülei nagy nehezen átadják a búcsúlevelét, amiben nincs magyarázat, csupán elengedés.
Saci megzuhan, és az első sokkos napok  után eldönti, innentől nem akar megfelelni senkinek, csak saját magának. Ki akarja elégíteni a kíváncsiságát, és beleveti magát az eddig kihagyott bulikba, társasági életbe. Már az első alkalommal megismeri Zolát, aki 23 évvel idősebb nála, házas családapa. Különös kapcsolat alakul köztük, amit egyikük sem tervezett, de szabadulni nem tudnak belőle. Mi lehet a végeredménye ennek az útnak, ami füves cigivel, piával, szexel van kikövezve?

Saci karaktere nem általános, de abszolút hihetőnek tartom, hogy vannak ilyen lányok, akik a felnőttkor küszöbéig vissza tudják fogni magukat, gátat vetnek a vágyaiknak, saját kíváncsiságuknak, és szinte elvárható, hogy ez az elfojtás egy adott ponton átszakad. Saci esetében Dávid a mérföldkő, aki után ráébred a való világra. Számomra ez elfogadható, hogy egy fiatal lány ki akarjon próbálni dolgokat, előbb utóbb rájön mindenki, mennyire károsak a drogok és a piálás. A szex megint más téma, ezt is elfogadom Saci esetében, hogy nem tud ellenállni bizonyos dolgoknak. De itt már volt bennem egy hatalmas ellenérzés amiatt, hogy ha kapcsolatban vagyok valakivel, akkor bizony elkerülöm a kalandokat, és akkor már nem tudom ráhúzni a kíváncsiság takaróját a történtekre.
Ez eddig a könnyed témák halmaza volt. Ami igazán húsbavágó volt az én érzéseimnek és lelki világomnak, az a Zolával való kapcsolat. Nem a korkülönbség miatt. Szerintem ugyan a 23 év sok, nem kicsit sok, hanem nagyon, ez már generációs különbség, és lehet bármennyire fiatalos az öregebb, és mégoly koraérett a fiatalabb, ez akkor sem működik. Hiányoznak a való élet közös pontjai, és ez behozhatatlan. Lehet jó a szex, vagy gondolati síkon lehet azonosság és lelki társként egymásra találás, a hétköznapok mindezt lerombolják, ahogy a környezet hozzáállása is megmérgezi ezeket a kapcsolatokat. Persze hogy vannak kivételek, lehetne ezeket sorolni, de Saciék kapcsolata nem kivétel.
Mindezek eltörpülnek amellett, mennyire utálom a megcsalást. És nem, nem azt a fiatalkori csetlést botlást, amikor egy baráti, ismerős társaságban végigmennek egymáson a párok. Nekem a komoly családapákkal van problémám, akik szinte gondolkodás nélkül ugranak bele hasonló kalandokba. Senki ne mondja nekem, hogy nem tudják előre a következményeket, hogy mennyire megbántják a családjukat. Olyan sebek ezek, amik sosem gyógyulnak be. Saci egy szerelemre vágyó kamasz, alig 18 éves, én nem őt hibáztatom, ebben a kapcsolatban Mr. Kemény Farkas volt a szálka a szememben.
Nos, kedves Gábor, kihoztad belőlem az indulatokat, szerintem ez a legtöbb ami egy könyvtől elvárható. Tulajdonképpen tetszett a befejezés, szeretem, amikor nyitva maradnak gondolatok, és az olvasó fejezheti be magában, továbbgondolva.
Ami nekem a fél pont levonást jelentette az a párbeszédek miatt alakult így. Én még az életben nem találkoztam emberekkel széles ismeretségi körömben, akik így beszélnének egymáshoz. Ez minden dialógusra érvényes volt.  Mással nem volt problémám, szép mondatok, mély gondolatok hangzanak el ebben a számomra inkább cselekményközpontú, mintsem a karakterekre épülő regényben. Tetszettek a mellékszálak, a domina és a leszbi csaj, vigyorogtam magamban, vajon egy pasi író hogy tudta beleélni magát a vonatkozó helyzetekbe... Olvassátok el!
 
Borító: Alapjában véve nem tetszenek a nagy betűhalmazok a borítón, de a háttérben a lány tetszik.

Kedvenc karakter: Saci

Szárnyalás:   Először olvastam leszbi szexet!


Mélyrepülés:  A szülők szála lehetett volna drámaibb, valami nagyobb probléma.

Érzéki mérce: Bizony nem egy forró jelenetet tartalmaz a történet, 16 éves felül javaslom.

Értékelés:

Fotók: Pinterest

Játék:

A történetben fontos szerepet játszik a korkülönbség. A játékunk most ehhez kapcsolódik, minden állomáson egy híres színész képét láthatjátok. A kérdésünk az, hogy hány évvel fiatalabb az épp aktuális feleségük? Tehát csak egy számot kérünk beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Plusz mínusz egy évet elfogadunk! Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére az e-mailünkre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway


A turnéban résztvevő bloggerek:
05.18. - Deszy könyajánlója
05.21. - Zakkant olvas
05.22. - Kelly & Lupi olvas 

Rendszeres olvasók