KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2024. március 31., vasárnap

Márciusi összegzés

Gyorsan elrepült a március, ezzel az első negyedév is lezárult. A hónapot az Újra meg újra nyitotta Lynn Pantiertől, nagyon vártam a regényt, idén ez volt nekem az első jelenkori tini romantikus komédia, persze egy kis komolysággal vegyítve. Szerencsére hozta is a remek szórakozást, megkapta az ötöst, csak szólok, hogy a szerző weboldalán ehhez a könyvhöz is tartozik kiegészítő szemszög és kimaradt jelenet. Ezután Ana Huangtól a Twisted Lies következett, mely a Twisted sorozat befejező része. Kevésbé volt meredek az erotikus tartalom, mint az előző részekben, a karakterek és a történet pedig rendben volt, szerettem olvasni Stella és Christian párosáról. Műfajt váltottam a kövi történettel, ugyanis Hana Tooke: Éjféli kalandok regénye következett, ami a félrevezető cím ellenére egy middle grade regény, 10-12 éves korosztálynak szól. Volt ugyan benne egy kisebb megtorpanás, de összességében aranyos regény, arról szól, hogyan találja meg Ema önmagát, na meg barátaival a bűnügy megoldását, mindezt az 1800-as évek végi Prágában. Hangulatos történet, négy pontot kapott. Ezután következett a havi féltégla, Lucy Score: Amit magunk mögött hagyunk 696 oldalas regénye, mely akár a hónap könyve díjat is megkaphatná, nagyon-nagyon szerettem mindenestül. Lucian Rollins az a pasi, aki bőrébe belebújnék, ha választani kellene, melyik főhős lennék az életben is. Áprilisban lesz blogturnéja, majd linkelem később. Természetesen kedvenceléses öt pontot kapott.
Ezután viszont a hónap csalódása ért, ugyanis On Sai Vágymágusok sorozatának első részét vettem a kezembe. Az Álruhában regény sajnos nem az én ízlésem, nagyon sok ponton borzolta az idegeimet, csaknem félbe is hagytam. Van ilyen. Látom Molyon mennyire szeretik, semmi gond nincs ezzel, viszont találtam pár sorstársamat is, szóval én sem vagyok egyedül a kétségeimmel. Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e róla véleményt, végül ide a blogra nem, a Molyra viszont írtam pár mondatot. Egy pontot adtam rá.
A következő olvasmányom a manapság felkapott szerző, Rebecca Yarros egy régebbi sorozatának harmadik része, a Beyond What is Given - Többet érdemelsz. Annak idején a katonai szál miatt kezdtem bele a Tiéd vagyok sorozatba, tetszett is az első két rész. Most új stílusban, új sorozatcímmel jelent meg ez a könyv, szórakoztató volt némi idegesítő aspektussal, végül négy pontra értékeltem, és remélem hamar kijön a maradék két rész. Igazából a húsvéti négy napos ünnep alatt nem akartam még egy könyvet elolvasni, mégis úgy alakult, hogy tologatom a többi fontos dolgomat és inkább haladok a könyvekkel. Áprilisban lesz blogturnés Laura Taylor Namey: A Cuban Girls Guide to Tea and Tomorrow - A teázás és a jövő rejtelmei regény, mely április 16-án jelenik meg a KMK-nál, és hamarosan érkezik a filmfeldolgozás is. Egy kubai származású amerikai lány angliai kalandjairól szól, akit a családja szívbéli és lelki problémák miatt küldte ide, Lila pedig jól megfertőzi a környezetét a kubai kaják iránti szeretettel. Persze a szerelem sem marad el... Korábban azt hittem idősebbek lesznek a szereplők, de totál young adult, a komolyabb fajtából, ja és az olvasás alatt tuti megéhezel, megszomjazol. Jó volt, négyest fog kapni. Így összesen 3124 oldalt olvastam, és 7 könyvet fejeztem be.
7 könyvvel gazdagodtam márciusban, hónap elején érkezett a már említett Amit magunk mögött hagyunk, aztán idén először rendeltem 6 könyvet magamnak, névnapra, húsvétra, vagy csak úgy. Nagyon sok jót hallottam Cora Reilly maffiás könyveiről, így beszereztem hármat: A vágy hatalma, a Becsület és a Kötelék regényeket. A másik három L.J. Shen Bostoni bikák sorozatának három hiányzó darabja, melyből eddig csak a 4. rész volt meg (amit még akciósan vettem korábban).
Az áprilisi tervek képlékenyek, egy biztos, most kerül sorra Paullina Simons: A nyári kert könyve, ez lesz a havi féltégla a maga 880 oldalával. A hónap második felében blogturnés lesz, szerintem elleszek vele minimum 10 napig... Jön még biztosan Amie Kaufman - Meagan Spooner: Their ​Fractured Light – Megtört fényük (Lehullott csillagok 3.) Nagyon kíváncsi vagyok erre a befejezésre, ezt egyéni reciként vállaltam. A többi még nekem is meglepetés lesz! Folyt.köv.
 


2024. március 29., péntek

Rebecca Yarros: Beyond What is Given - Többet érdemelsz (Tiéd vagyok #3)

Könyvmolyképző Kiadó 2024. Rubin pöttyös
408 oldal
Fordította: Papp Fruzsina
Goodreads: 4,31
Besorolás: new adult, katonaság, romantikus

Grayson Masters hadnagy az Apache helikopteres kiképzés sikeres elvégzésére koncentrál. Semmi szüksége arra, hogy gyönyörű új szobatársa, Samantha Fitzgerald elterelje a figyelmét. Bár Sam nagyszájúsága és szabad szelleme ellenállhatatlanul irritáló, Grayson nem tagadhatja a kettejük között pattogó szikrákat, bármennyire is igyekszik.
Samet épp kirúgták a főiskoláról. És ugyan semmi joga Grayson titkai után kutatni, megpróbálja lebontani a falakat, melyeket a férfi maga köré épített. Ám minden egyes védőfallal, amit áttör, a sajátjai közül is ledönt egyet, és Sam nincs felkészülve az igazságra: egy másik nő már régen elrabolta Grayson szívét.
Sem Grayson, sem Sam nem engedheti meg magának, hogy szerelmes legyen. És amikor átlépik ezt a határt, és fény derül a titkokra, megtanulják, hogy néha a meghallgatott imák azok, amelyek a poklok poklát járatják meg veled.


A szerző a Fourth Wing miatt igencsak felkapott lett, így nem csoda, hogy a korábbi megjelenésű Tiéd vagyok sorozat megkapta a várva várt a folytatást. A sorozat első része a Full Measures  2017. karácsonyára jelent meg. Itt a blogon akkor Lupi értékelte négy pontra, én később olvastam, 2021-ben, ugyanennyit adtam rá. Nagyon tetszett a katonai szál, de volt ami jócskán idegesített benne. Másoknak éveket, nekem csak egy évet kellett várnom a folytatásra, a második rész az Eyes Turned Skyward - Nézz az ég felé címet kapta, 2022. áprilisában jelent meg, ezt a rész én értékeltem itt a blogon 4,5 pontra. Ez már sokkal érzelmesebbnek bizonyult, és a szívbetegség miatt izgalmasabb, különlegesebb olvasmánynak éreztem. Újabb két év elteltével most megkaptuk a várva várt harmadik részt a sorozatból, amire elsőre rá sem ismertem. Ugyanis a borító stílusa megváltozott, igaz ez is "eredeti", de nekem annyira semmitmondó, hogy napokig gondolkoztam, hogy egyáltalán elolvassam-e. Nekem igenis tetszett a korábbi stílus, abszolút a new adult könyvekre jellemző, a sorozathoz maximálisan illő volt, és őszintén megmondom, bosszantó a kiadó magyarázata. Az első két részből már alig van raktáron, és ha már újranyomják, legyen ez az új stílusú. Így lesz egységes.... csak nem az én polcomon. Ja még az is érv volt, hogy a sorozat ötödik részének borítója amúgy is színes. Hát de azon is a stílus egységes és megvan az oka a színesedésnek is. Ja és még egy alapvető változás: eddig Tiéd vagyok sorozatcímmel futottak a könyvek, ám most átváltottak a Flight & Glory -ra ami azért elég zavaró jelenleg, nyilván az utánnyomáson már ez lesz, a könyves felületek mint a Moly meg a blogok, az kit érdekel, majd valahogy megoldják... Na mindegy, nekem ez csalódás, de végül is a tartalom értékelését a külső nem befolyásolta.
A regény önmagában is olvasható, de a teljes élmény megkívánja ismerni az előzményeket, hiszen a sorozat gerincét a pilótaképzőbe járó katonatársak barátsága adja. Az első két részből már megismerhettük Grayson Masterst, mégpedig egy rendkívül magába zárkózó, titkos utakon járó, ugyanakkor bajtársias,  rendes fickóként. Minden szabadidejét a tanulásra fordítja, nagyon fontos neki, hogy az elsők között legyen, hiszen a legjobbak kerülhetnek olyan pozícióba, hogy választhatnak állomáshelyet, és ő a családja közelébe akar majd kerülni. Amikor csak teheti most is hazarepül, akármilyen rövid időre is, de valami titok hazahúzza, amiről a többieknek fogalmuk sincs. A közös szállásukon megüresedik egy szoba, és Gray beleegyezik, hogy "Sam" beköltözzön, de amikor először találkoznak, leesik az álla, mert Sam nem srác, hanem Samantha, Josh, Jagger és Ember közeli barátja. Ő nagyon is nőies nő, hosszú lábakkal és a legzöldebb szemekkel, amit valaha is látott. Sam-et kirúgták a coloradói egyeteméről, mert pofán vágta nyilvánosan a professzorát, és miután végig kilincselte a lehetőségeket, csak a helyi fősulin kapott helyet. Dolgoznia is kéne, hogy fizethesse a tandíjat, de kevés a lehetőség, így majdnem a sztriptízbárban köt ki, Gray végül kicipeli és beajánlja őt a helyi edzőterembe, ahol kap munkát. Lassan barátokká válnak, akik között tagadhatatlan a vonzalom, mégis a titkaik miatt nem akarnak érzelmileg közelebb kerülni egymáshoz. Aztán azok a falak elkezdenek téglánként leomlani, fájdalmasan, nehezen, de megállíthatatlanul.
Gray családjára nagyon kíváncsi voltam, milyen lehet a négy lánytestvére, a szülei, miért rohan mindig haza, mi lehet a háttérben. Nos, aki nem akar semmilyen spoilert, az csukja be most az oldalt, mert egy részletet muszáj leírnom, mert enélkül csak a levegőbe beszélnék. Grayson öt évvel ezelőtt egy autóbaleset részese volt, aminek következtében kómába esett az utasa, Grace, a korábbi barátnője. Azóta amikor csak tudja, látogatja a kórházban, beszél hozzá, felolvas neki, pedig a lány csak néz maga elé, nem mutat semmi tudatra ébredést. Ez a helyzet iszonyatosan nyomasztja a srácot, hiszen Grace gyerekkora óta a barátja, a gimi alatt szerelemmé is alakult a kapcsolat, míg a 18. születésnapján megtörtént a baleset. Gray öt éve nem közeledett máshoz, érzelmileg nulla, ezzel a háttérrel nem képes kapcsolatot kialakítani. Ebbe a helyzetbe robban be Sam, a sodró lendületével elvarázsolja Graysont, képes arra, hogy bemásszon a bőre alá, újra érző emberré tegye. Olyan szépen alakul közöttük a kapcsolat, gyönyörűen illeszkednek egymáshoz, stb. Aztán jön a nagy BANG. Grayson meghívja a társaságot magukhoz egy hétvégére, és nem találjátok ki, de kiderül minden. Nem csak Grace létezése, hanem a pilótaképző is, ugyanis Grayson szülei nem is tudták, milyen suliba jár, és milyen hivatást választott. Az apja különösen ellenzi ezt, hiszen neki a családi vállalkozást kellene tovább vinnie, pedig az egyik nővére helyt áll ezen a fronton, de hát mégsem az egyetlen fia. 
Sajnos némileg lelombozódtam, amikor a Grace szálról lehullott a lepel. Vagyis inkább az zavart, hogy ez a harmadik fél ennyire jelen van, és később még inkább jelen lesz. Egész másfelé vitte a sztorit, hogy finoman fogalmazzak egy brazil szappanopera felé. Túl sok lett a dráma. Viszont az érzelmi része is erős volt, tehát nem volt olyan pont, amikor szerettem volna inkább félbehagyni a sztorit, azt azért nem. Egy aspektus viszont eszembe juttatta a sorozat első részét, annyira hasonló volt a felütés, nem hittem a szememnek. Itt is behozta a szerző a rendkívül rosszindulatú, irritáló családtagot, akit annyira de annyira lehet utálni, hogy az már hányinger. 
Samantha belevaló karakter, értékeltem benne, hogy kiáll magáért, nem akar második lenni egy kapcsolatban, képes küzdeni a végletekig. A múltjával kapcsolatos cselekményszál megdöbbentő, csúnya dolgok derültek ki, és kifejezetten tetszett, ahogy végül összefogta az érintetteket és intézkedett. Tetszett továbbá a határozottsága, ahogy el akarja érni a céljait, az iskolával kapcsolatban hajthatatlan. Graysonnal az első találkozáskor fellobbannak a szikrák, és megkezdődik kettejük között a tánc, ami lassan épülő volt, egyben hullámzó is. Talán a váltott szemszög miatt volt, de  Sam hol elgyengült, ha Gray közelében volt, hol meg megacélozta magát és ellenállt, nem hitt a szavaknak, én meg nem tudtam melyikük oldalára álljak, Gray többnyire összezavart. A bizalom kérdése végig ott lebegett a történetben.
Grayson nem nyert meg magának, pedig az elején reményteli volt, a zárkózottsága és visszautasításai mellett gondoskodó is tudott lenni. Később pedig egyszerűen nem volt őszinte, ezzel pedig az önzőségét emelte ki és ezt nem tudtam megbocsátani. Ugyanakkor olvashattam a belső vívódásait, ami meg szívfacsaró, az apja dolgai csak rátettek egy lapáttal. De mindent egybevetve nem éreztem olyan mértékű küzdelmet Sam-ért, amit megérdemelt volna, nem stimmelt a viselkedése a szavaival. 
Ami megmentette a regényt, az egyrészt a párosunk közötti kémia erőssége, kellemes mértékű  szenvedélyes szerelmi jelenettel, hát ez az, ami Rebecca kisujjában van. A másik a végkifejlet, voltak igazán meglepő fordulatok, válasz került a kérdésekre, és természetesen a boldog befejezés a cuki epilógussal sem maradt el. Nem felejthetem el megemlíteni, hogy a korábbi részek karakterei rengeteget szerepeltek itt is, emelték a hangulatot jó pár vicces beszólással, jó volt újra látni őket.
Összességében nem mondhatom, hogy imádtam, de nem is bántam meg, hogy elolvastam a regényt, sokkal többet adott, mint egy átlagos romantikus regény, ugyanakkor ennél picit többet vártam, például katonai vonatkozásban. Nagyon bízom benne, hogy sok lesz az eladott példányszám és megjelenik a maradék két rész is belátható időn belül, mert ahogy beleolvastam a sztorikba, nagyon jónak tűnnek. 
Kép: Eredeti borító

Borító: A bejegyzésben már kifejtettem.

Kedvenc karakter: Sam

Szárnyalás: -
 
Mélyrepülés: Grace karaktere úgy ahogy van.

Érzéki mérce: Átlagos, new adult szintű,  nincs túltolva az erotika.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!

BELEOLVASÓ




2024. március 23., szombat

Hana Tooke: Éjféli kalandok


A Maxim Könyvkiadónál jelent meg Hana Tooke: Éjféli kalandok című gyerekkönyve. Tarts bloggereinkkel, ismerd meg a tudósnak készülő 12 éves Ema és telihold idején felbukkanó Silvie barátságáról szóló titokzatos történetet a prágai Éjféli Társulat díszletei között.  Kövesd a három állomásos blogturnét, és játékunk megfejtéséért cserébe megnyerheted a könyvet a kiadó felajánlásában.
 
Maxim Könyvkiadó 2024. Delfin könyvek
432 oldal
Fordította: Tomori Gábor
Goodreads: 3,90
Besorolás: middle-grade, kaland, misztikus

Ema Vašková mindig is érezte, hogy ő más. Híres tudósok családjába született, ahol nemigen van helye babonáknak és előérzeteknek – ám ezek mégis követik Emát, bármerre is jár. Nem segít a helyzetén, hogy úgy tűnik, mintha képes lenne előre megjósolni az eseményeket, és sajátságos félelemmel viseltet az árnyékok iránt…
Amikor különc nagybátyjához küldik, hogy nála lakjon egy darabig, Ema attól fél, elveszíti az esélyt, hogy valaha is beilleszkedjen. De ezután találkozik Silvie-vel – egy lánnyal, aki meglátja az Emában valójában megbújó rendkívüli teremtést. A két lány hamarosan közös éjszakai kalandokra indul, hogy együtt nézzenek szembe Ema félelmeivel.
Ekkor azonban bekövetkezik a baj. Silvie eltűnik – és Ema feladata, hogy megtalálja. Ema kénytelen összeszedni minden bátorságát, és tűvé tenni a várost az egyetlen, Silvie által hátrahagyott nyom titkai után kutatva. A nyomozás pedig egyenesen az Éjféli Társulat berkeibe vezet…

Két éve olvastam a szerzőtől a Leleményes lelencek című első regényét, és teljesen abban a hitben voltam, hogy ennek a folytatása érkezik, mivel ugyanaz az illusztrátor hasonló stílusban alkotta meg ennek a borítóját is. Erről szó sincs, teljesen új történetet kaptam, ezúttal az 1800-as évek végén, Prágában ismerkedhettem meg Ema sztorijával. Ema tizenkettedik gyerekként született december 12-én éjfélkor, pont akkor, amikor a város másik végén egy idős asszony épp búcsúzott az élettől. Ema szülei tudósok, és a nagyobb testvérei is a tudomány különböző területeiről szívják magukba az ismereteket, először a legnagyobb testvér, Frantiska veszi pártfogásába, és amikor távoli iskolába kerül, akkor a többi testvér gondoskodik róla. Közben egyfolytában próbálja Ema kideríteni, hogy a tudomány melyik ágában jeleskedhet, ő vajon milyen területen tanuljon tovább. Mert igazából a képességei nem éppen tudományosak, inkább megmagyarázhatatlanok. 
Ema megérzi mások érzéseit, olvas az emberek rezdüléseiből, na meg az árnyékukból, képes arra, hogy észrevétlenül közlekedjen, ezzel meglepve a környezetét a jelenlétével. Megérzi mások árnyait is, a félelmeket, a rossz közeledtét. Egyszóval sok megfoghatatlan képességet birtokol, míg a szülei, testvérei meteorológusok, régészek, növény és állattan tudósok, stb. Elérkezik az a nap, amikor már az összes testvére bentlakásos iskolába jár, és a szülei is elutaznak egy expedícióra, neki a sosem látott nagybátyjához kell mennie a város másik végébe. 
Josef befogadja őt, a nagyanyja padlásszobáját kapja meg, aki az ő születése napján halt meg, de nem illik róla kérdeznie. Aztán telihold éjjelén Ema megismerkedik egy vele egyidős furcsa lánnyal a szemközti házból, és kalandozni hívja a titokzatos prágai éjszakába. Felfedeznek, horgásznak, falakat másznak, és Ema egyre jobban megnyílik, főleg azért, mert Silvie is titkokat rejt, ő is hasonló hozzá. Egyik éjjel a temetőbe mennek, ahol Silvie végre talán magyarázatot ad a titkaira, de valaki megzavarja őket, és menekülniük kell. Silvie ezután eltűnik, és Ema nyomozni kezd, mert biztos benne, hogy a lányt elrabolták. A nyomok az Éjféli Társulathoz vezetnek, minden teliholdkor három éjjel tartanak előadást mindenféle misztikus témákban, jósolnak, szellemet idéznek vagy épp kést dobálnak, szórakoztatják a vendégeket egy föld alatti helyen. Emának nincs könnyű dolga elvegyülni ezen a helyen, ráadásul újabb titokra bukkan, egy balesetre, ami valójában gyilkosság, és vastagon benne vannak a társulat tagjai.
Nagyon egyszerű a szerző receptje, végy két egykorú gyereket, barátkoztasd őket össze, aztán az egyiket tüntesd el, hogy a másik ezer veszélyen át megkereshesse. 
Persze aztán semmi sem az, aminek eddig látszott és kap a történet még pár fordulatot, mielőtt kibogozódnak a szálak. Addig viszont sok részlet tette különlegessé számomra a sztorit. Számos karaktert vonultat fel a szerző, kezdve a családtagokkal, aztán ott a macskás nagybácsi, aki bicikliket szerel, a titokzatos nagyi, akinek a szelleme még érződik a falak között. Az Éjféli Társulat alkalmazásában álló gyerekek között Ema szövetségesekre lel, és persze ott vannak a felnőttek, a társulat kurátorai, és az impresszárió, akikről ki kell deríteniük, hogy ki bűnös és ki ártatlan a gyilkosságban. Az már Hana Tooke egyéni tehetsége, hogy olyan főszereplőt alkotott, mint Ema, aki szeretné, hogy olyannak lássa a környezete, amilyen valójában, ugyanakkor fél is ettől. Silvie barátsága és ösztökélése kellett hozzá, hogy vegye a bátorságot és felvállalja önmagát, olyannak, amilyen. Nagyon különböző ez a két kislány, mégis a legjobb hatással voltak egymásra. Elsősorban a családjának akar bizonyítani, az ő véleményük a legfontosabb, vágyik az elismerésükre. A szerző más oldalról is lenyűgözött, sikerült ebben a regényben egy remek gótikus hangulatot kialakítania. Prága remek helyszínválasztás, hozzátéve az éjszakát, a sötét utcákat, sikátorokat, a borzongáshoz még egy kis denevér szereplőt is hozzátett. Gyorsan hozzáteszem, hogy nem volt túlzóan félelmetes rész, még a temetős jelenet sem volt erős, szóval a korosztály ezt még élvezettel olvassa.Szerintem ez a történet egyaránt szól a barátságról és arról, hogy meg kell tanulnunk vállalni önmagunkat, akkor is, ha érezzük, hogy kilógunk a sorból valamilyen módon. Ez egy elfogadás és kiállás is egyben. Nehéz egy gyereknek eligazodni a felnőttek világában, mindenki meg akarnak felelni az elvárásoknak, előfordulnak hibák, de a felnőtteknek is nyitottnak kell lenniük, és jóval elfogadóbbnak a "különleges" gyerekek felé.
A felnőtt olvasók hozzám hasonlóan el szokták olvasni a szerző megjegyzéseit a végén, és ez jelen esetben tényleg hozzájuk szól. Itt ír Hana egészen őszintén arról, hogy milyen karakter valójában Ema és ő személy szerint hogyan kapcsolódik hozzá. Én erről a dologról vajmi keveset halottam korábban, úgyhogy utána is néztem, őszintén szólva meglepett, hogy ilyen szinten bepillantást engedett az életébe.
Nem mondhatok mást, minthogy nagyon tetszett a történet, de ahogy a szerző maga is jelezte a végén, volt egy megtorpanás, amikor nehezen indult tovább Ema útja. Valamint kérdések maradtak bennem a nagybácsival, a nagymamával és a szülőkkel kapcsolatban is. A cseh nevekkel kicsit meggyűlt a bajom, eléggé idegenül hangzottak, és meglehetősen sok is a szereplő, szóval kitartást javaslok e téren.
Összességében borzongós, gótikus hangulatú, mégis a barátságra és az önmagunk felvállalására hangsúlyt helyező történetet kaptam, élmény volt olvasni, ajánlom a 10-14 éves korosztálynak.
Képek: Ayesha L. Rubio illusztrátor   

Borító: A szerző előző könyvét is Ayesha L. Rubio illusztrálta, nagyon cuki rajzokkal.

Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: Az Éjféli Társulat előadásai.
 
Mélyrepülés: -.

Érzelmi mérce: Bár időnként vérfagyasztó is lehetne, de nem az, 10 éves kortól ajánlom.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!

BELEOLVASÓ


Nyereményjáték

A kisregény Prágában játszódik, így a játékunk is ehhez a városhoz kötődik. Minden állomáson egy-egy állítást olvashattok, el kell dönteni, hogy igaz vagy hamis. A rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok be a választ!  Sok szerencsét!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

ÁLLÍTÁS:  A Károly híd csupán tíz méter széles.
 

Résztvevő blogok:
03.23. Kelly & Lupi olvas
03.25. Könyv és más
03.27. Hagyjatok! Olvasok!


 

2024. március 22., péntek

Ana Huang: Twisted Lies - Stella & Christian (Twisted #4)


Végéhez érkezett Ana Huang Twisted-sorozata, amely oly sok romantikakedvelő könyvmoly szívét megdobogtatta – többek között bloggereinkét is. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy a Twisted Lies regényben Stella és Christian története elnyerte-e a tetszésünket, és ne feledjétek a játékunkat sem, hiszen a tiétek lehet egy, a Maxim Könyvkiadó által felajánlott nyereménypéldány is!
 
Maxim Könyvkiadó 2024. Passion-válogatás
592 oldal
Fordította: Bujdosó István
Goodreads: 4,23
Besorolás: dark romance, felnőtt
 
Nem ​a hazugság a legszörnyűbb dolog, amit megtenne ezért a nőért!
A szívdöglesztő és kőkemény Christian Harper valójában egy úriembernek álcázott szörnyeteg. Az erkölcsöt nem tartja sokra, a szerelmet még annyira se, ugyanakkor nem tagadhatja a vonzalmat, amelyet a szomszédjában lakó fiatal nő iránt érez. Idővel ez a nő lesz legsötétebb vágyainak tárgya, az egyetlen hatalmas talány, amin képtelen kiigazodni. És amikor lehetősége nyílik rá, hogy a közelébe férkőzzön, saját szabályait megszegve olyan ajánlattal áll elő, amit nem utasíthat vissza. Minden szörnyetegnek van gyenge pontja. Az övé ez a lány. A megszállottja lett. Ő a szenvedélye. És ő a kivétel az összes szabálya alól.
A kedves, félénk és a közösségi médiában szerzett hírneve ellenére introvertált Stella Alonso igazi romantikus lélek, aki évek óta fegyelmezetten tartja kordában a szívét. Két munkája mellett nincs ideje párkapcsolatra, és nem is igazán vágyik rá. De amikor a múltjából érkező fenyegetés elől annak a férfinak a karjaiba – és lakásába – menekül, akinél veszélyesebbel még életében nem találkozott, óriási a kísértés, hogy hosszú idő után ismét a szívére hallgasson. Mert bármilyen rideg is Christian, ha vele van, olyasmiket érez, amit azelőtt soha. Szenvedélyt. Biztonságot. Igazi vágyat.
Szerelmüket titkok és hazugságok szövik át… és amikor az igazságra végre fény derül, lerombolhat mindent.

 
Bárcsak minden sorozat ilyen gyors megjelenést kaphatna, mint a Twisted sorozat. Az első rész tavaly nyáron jelent meg, aztán gyakorlatilag fél év leforgása alatt megkaptuk mind a négy részt, ezzel a Maxim Kiadó csúcsot döntött. Az eddigi három rész alapján elmondhatom, hogy megszerettem Ana Huang stílusát, egyre jobbak lettek a történetei, a dark romance műfajú olvasmányaim között egész előkelő helyezést ért el. Ebben a sorozatában négy barátnő partnerre találását követhetjük végig, akikkel természetesen már az első részben megismerkedhet az olvasó. Stella eddig nem sokat szerepelt, ennek ellenére a történetét nagyon vártam, több okból is, egyrészt tudni lehetett, hogy a gazdag és jóképű kiberbiztonsági cégtulajdonos Christian Harper érdeklődik iránta, másrészt a személyisége miatt. Stella ugyanis hatalmas követőtáborral rendelkező divat-blogger, influenszer, aki a való életben mégis egy introvertált személyiség. Kíváncsi voltam rá, hogyan éli az életét, mégis hogyan fognak összejönni, ha nem is igazán ér rá pasizni, eddig nem volt rá jellemző. Nos, Stellát épp lapátra teszik a divatcéges főállásából, pedig nagy szüksége van a fix bevételre, ugyanis ő fizeti a korábbi házvezetőnőjük kezelését egy magánintézményben. Maura anyja helyett anyja volt gyerekkorában, mert a valódi anyja a karrierjét építette gyereknevelés helyett. Ráadásul a lakásbérlet sem olcsó, miután Jules már nem lakik vele. Még jó, hogy Christian a háztulajdonos, így sort kerítenek egy előnyös egyezségre. Stellának egy álbarát kell, ezzel tudja feltornázni a követői számát, hogy megszerezhesse a hatszámjegyű márkanagyköveti szerződést, és ezzel anyagilag egyenesbe kerüljön. Christian örömmel belemegy ebbe, mert neki is szüksége van időnként partnerre egy-egy eseményen, akivel beszélgetni is tud, nem csak dekorációként funkcionál. Több nem is lehet köztük, ez a közös deal. Persze a kettős POV-nak köszönhetően az olvasó az első pillanattól tisztában van vele, hogy Christian megszállottja a lánynak, meg akarja jobban ismerni, magáénak akarja. Rendesen ki is akad, amikor kiderül, hogy Stellának van egy zaklatója, aki leveleket küldözget neki, még a lakásába is beférkőzik. Christian persze teljes vállszélességgel rááll a témára, egyre többet vannak együtt, sőt magához is költözteti a betörés után. Közben kiderül, valaki a cégnél infókat szivárogtat ki a konkurenciának, Christiannak hirtelen elég sok problémával kell szembenéznie, de még a saját érzéseivel is, amit persze tagad, hiszen sosem hitt a szerelemben.
Nehéz választani, de nekem ez lett végül a kedvenc részem a sorozatból, a hosszával ugyan voltak problémáim, de legalább erre a románcra senki sem mondhatja, hogy nem lassú égésű. De a szerelmi szál előtt előbb vegyük a karaktereket sorra. Stella egy nagyon kedves, tiszta lélek, segítőkész, egyszerűen nem lehet nem tisztelni, szeretni. Lassan megismerjük a családi hátterét, ami egy jómódú család, csak épp nem támogató fajta, mindenki a saját karrierjével foglalkozik, egymással versengve. Minden vacsora egy gyomorideg a túlzó elvárásaik miatt. Kijárna már neki a boldogság, mert kitartóan küzd a kitűzött céljaiért, szóval az olvasók szimpátiáját már a kezdetektől megérdemelten elnyeri.
Christian, édes f...om, kész voltam tőle. Iszonyat jól hozta a dark romance regények férfi karakterét, emellett megszállottja Stellának, szó szerint. Közben sikeres cégvezető, aki katonás rendben tartja az embereit, mindenre kiterjedő figyelemmel. A reakcióit el tudjátok képzelni, amikor porszem kerül a gépezetbe, és egy árulót kell megtalálnia. Nagyon bírtam a módszereit, mármint azokat a kisebb-nagyobb trollkodásokat és lenyúlásokat, amit megérdemeltek az "áldozatai". Viszont néhány ponton le kellett hunynom a szemem, aztán pár pillanat múlva tovább olvasni, voltak ugyanis ledöbbentő pillanatok. És nem az erotikáról beszélek, mert az meglepő módon egyrészt kevesebb is volt a vártnál (ráadásul időben elég soká kerül rá sor), és nem is volt annyira durva, mint az eddigi részekben. Itt a pasasunk nem egy egyszerű grumpy/sunshine féle morcos figura, hanem az a típus, aki először lő, aztán kérdez, ha a számára fontos nőről van szó. Nem ismeri el a szerelmet, mint létező dolgot, ugyanakkor a földdel tenné egyenlővé azt, aki csak megérinti engedély nélkül Stellát. Spoiler: És meg is teszi. Épp emiatt vontam egy fél pontot, mert hiába tetszett egyébként a karakter, nekem egyes pontokon a pszichopatát hozta. Kegyetlen volt, ugyanakkor ott vannak a mérleg másik oldalán olyan hívószavak, amik levesznek a lábamról egy karakternél: he-falls-first, obsession, forced-proximity.
Persze bőven kapunk közös jeleneteket a korábbi párosokkal, és nyugtáztam is magamban, hogy a négy lány barátsága mellett a fiúk bromance kapcsolata is meglehetősen egyedi. Imádom a párbeszédeiket, még ha időnként nagyon mocskosan beszélnek is, rendkívül szórakoztatóak, még egy plusz pasi, Dante is bekapcsolódott a képbe. Ő és Vivian lesz a főszereplője a King of Wrath-nak, amit már nagyon várok.
A regény utolsó negyede sok fordulatot tartogat, a cselekményszálak bonyolódnak, megkapjuk a szokásos szakítást is, hogy a végén megoldódhasson minden. Persze kiderül az áruló és a zaklató személye is, hadd ne kelljen elmesélnem a büntetésüket. Ah, és ne felejtsem el megemlíteni, hogy Christian előéletéről is lehull a lepel, amihez szorosan kapcsolódik az egész sorozaton végigvonuló Magda-rejtély, a titokzatos és rettentő ronda festmény háttértörténetét is megkapjuk.
A kedves szerző cuki epilógussal is megajándékozta az olvasókat, és még egy bónuszjelenettel, ami kissé már cukormázszerű, de nem lehet nem imádni a jelenetet.
Szerencsére nem kell hosszú időre búcsút mondani Ana Huang dark romance könyveinek, biztos vagyok benne, hogy a Kings of Sin sorozat első része a King of Wrath idén májusi megjelenéséig csak kibírjuk valahogy, hiszen Dante Russo lesz a főszereplő, aki Christian Harper meglehetősen jó ismerőse.         
Képek: Pinterest
 
Borító: Ismét csodaszép.

Kedvenc karakter: Stella, Christian

Szárnyalás: Egy hónap Olaszország, na az már valami.
 
Mélyrepülés: A sokkoló Christian pillanatok.

Érzéki mérce: A sorozatban talán ebben a részben volt legkevésbé durva az erotika, de azért nem mondanám ezt sem átlagosnak. Jóval megterhelőbbek voltak lelkileg Christian egyéb sötét tettei.

Értékelés: 


Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!
 
 
Nyereményjáték:
 
A sorozat utolsó kötetének nyereményjátéka során pár kérdést teszünk fel nektek, amelyekre a könyv beleolvasójában találjátok meg a választ. Nincs más dolgotok, mint beírni a helyes megoldást a Rafflecopter megfelelő dobozába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
 
Feladvány: Hol fog Stella a Delamonte vezetőjével vacsorázni?
 
 
Állomások:
03. 20.  – Fanni’s Library
03. 22.  – Kelly és Lupi olvas
03. 24.  – Fanni’s Library extra
 

 

2024. március 14., csütörtök

Lynn Painter: Újra meg újra


A Kossuth Kiadó jelentette meg Lynn Painter: Újra meg újra című regényét, melyben Emilie különös időhurokba kerül, pont Valentin napon, amit pedig olyan szépen, pontosan eltervezett. Lássuk hogyan keveredik ki ez a lány ebből a rémálomból!  Kövesd  a blogturné állomásait, ha szerencsés vagy a játékban, akár meg is nyerheted a könyvet a kiadó felajánlásában.
 
Kossuth Kiadó 2024.
348 oldal
Fordította: Nimila Ágnes
Goodreads: 3,97
Besorolás: YA, romantikus
 
Emilie ​Hornby, a tizenhét éves gimnazista mottója: „A sors a balekoknak való. A szerelmet meg kell tervezni.” A tinilány ennek jegyében, szerelemtől ittasan, kicsinosítva indul iskolába az év legromantikusabb napján, február 14-én. Bár mindent előre lejátszott a fejében, és gondosan rögzített is a heti tervezőjében, Emilie élete legrosszabb Valentin-napját éli át. Egyik baj és csalódás jön a másik után, semmi sem úgy alakul, ahogyan megálmodta. Miután túljut az első sokkon, a nagymamájához menekül egy kis vigasztalásért, és ott hajtja álomra a fejét. Másnap reggel hatkor megszólal a telefonja ébresztője, és – ó, te jó ég! – újra Valentin-nap van. Az utána következő nap pedig…? Ismét egy rémes Valentin-nap!
Emilie egy olyan rémálomszerű időhurokban ragad, amelyből nem tud kiszabadulni, így aztán újra meg újra átéli az „első” Valentin-nap rémségeit.
Vajon meddig kell még szenvednie ebben a Valentin-napi purgatóriumban?
 
A szerzőtől tavaly olvasott Jobb mint a filmeken regény után - ami nekem a 2023-as év young adult könyve lett - már alig vártam, hogy friss megjelenést tarthassak a kezemben, vajon tényleg kedvenc írómmá válik Lynn Painter? A Kossuth Kiadó szerencsére nem váratott sokáig, az Újra meg újra hasonló cuki rajzos borítóval jelent meg nemrég, persze hogy azonnal belevetettem magam.
A történet alapötlete az Idétlen időkig filmre emlékeztetett, fura érzés lehet időhurokba kerülni és mindig ugyanarra a napra ébredni, még eddig ifjúsági könyvben nem találkoztam ezzel az ötlettel. Emilie-vel ráadásul ez a gondosan eltervezett Valentin napon történik meg: koccan az autójával, közös szerelmi vallomás helyett az excsajával látja csókolózni a pasiját, pont ma közlik, hogy nem veszik fel az áhított nyári táborba és még sorolhatnám. A várva várt szerelmesek napja egy rémálommá változik, amiben a papírforma helyett minden rosszra fordul. Aztán a következő reggel megint február 14.-re ébred, a saját ágyában, pedig előző este a nagyijánál aludt el, és a reggeli események hajszálra ugyanúgy indulnak. Hiába próbál odafigyelni, még az ütközés Nick autójával is megismétlődik. Ez a srác amúgy kémián jó ideje mellette ül, alig szóltak eddig egymáshoz, de most gyakorlatilag behúzza magával Emilie ebbe az őrületbe. Három katasztrofális Valentin nap után a negyedik újrainduló napon Emilie arra jut, hogy a kezébe veszi az irányítást, és azt teszi amit valójában szeretne - jócskán Nick sugallata is benne van a döntésben -, így lesz ez egy KNN (Következmények Nélküli Nap) napjuk. Akármit megtehet, hiszen holnap úgyis elölről kezdődik minden....  Ellógnak a suliból és bejárják a kedvenc helyeiket, őrültségekre vetemednek, közben titkokat fedeznek fel a környezetükről és egymásról.
Emilie karaktere nekem nagyon bejött, mert a tervezgetés és jegyzetelés, naplózás gondolata közel áll hozzám, én is szeretem ezeket a tevékenységeket. Neki egyszerűen szüksége is volt erre a fajta rendezettségre, miután az élete elég kaotikus az elvált szülők közötti megosztottságban. Kétlaki életet él, két otthona van, két nagyon elfoglalt szülővel, akikre nagyon haragudtam, mert baromira nem vették észre a lányuk problémáit, nem vonták bele a döntéseikbe. Emilie pedig igyekszik "láthatatlan" lenni, belesimulni az életükbe, megfelelni mindenkinek, otthon és a suliban is. A tökéletesen eltervezett és kudarcba fulladt Valentin napok mutatják meg neki, hogy minden megváltozhat egy pillanat alatt, az elvárásokat el lehet engedni, és meg kell élni az igazi valóságot, mert bőven tartogathat váratlan meglepetéseket.
Nick egy morcosnak tűnő srác, aki egy ideje nem nagyon barátkozik senkivel, de olvasóként sejtjük egy-két apróságból, hogy azért nem teljesen közömbös Emilie irányában. Amúgy könyvmoly, aki inkább teázik, mintsem kávézna, nem mellesleg igazi gondoskodó típus. A KNN napon aztán alaposan megismerhetjük, többek között a magánya okait is, és nem lesz olvasó, aki ne szeretne bele ebbe a srácba. Ez a nap mindkettejüket megváltoztatja, rengeteg kalandot élnek át és mélyreható beszélgetésekben vesznek részt. Egyszerűen csodás volt ez a nap, varázslatos kibontakozása az érzelmeiknek, amin az olvasó nem csodálkozik annyira, mint ők maguk.
A mellékszereplőkről nem tudok kiemelkedően jót vagy rosszat mondani, a szülők elsőre rettenetesek, de szerencsére a cselekmény során ők is változnak, a barátok kellemesek, persze hogy van kötelező meleg barát is, és Em leköszönő pasija Josh sem válik ellenséggé, sikerül vele is barátságban lerendezni a dolgokat. A nagyi belevaló volt, bár pár részletet így utólag nem akartam volna megtudni vele kapcsolatban. Súrolta a vicces és a nevetséges határát.
Ami talán jobban érdekli szerintem a leendő olvasókat, az a rengeteg rejtett vagy nagyon is nyílt popkult utalás, leginkább Taylor Swift kapcsán! Hiszen a könyvhöz tartozó 24-es zenelistából 9 dal az övé, nem mellesleg a többi is telitalálat, mindenképp hallgassátok olvasás közben, a Spotify link megtalálható a könyv végén. Nekem a tetoválás szövege is nagyon tetszett: "Csodás érzés volt mindent elrontani" (the last great american dynasty-ből). De persze az egész könyv folyamán kapunk egy-egy utalást arra, hogy Emilie is gyakran dúdol, hallgat Taylor dalokat.
Nagyon szerettem ezt a történetet, a KNN nap utáni fordulattal együtt is, a főszereplőknek nyilván szembe kellett nézniük az őrületes nap következményeivel, volt ott még némi bonyodalom. Szerencsére boldog mosollyal csukhattam be a könyvet, és sietve felkerestem a szerző weboldalát, ahol már várt pár fejezet Nick szemszögéből, ami még hozzátett néhány rózsaszín szívecskét az olvasásélményhez. Itt találjátok! (Ugyanitt egy kimaradt jelenet is olvasható Emilie szemszögéből, őszintén szólva nem is bánom, hogy nem került bele, mert vicces ugyan, de mégsem illett volna a történetbe.)  Szívből ajánlom ezt a könyvet minden romantikus young adult rajongónak, kortól függetlenül, és hajrá Swiftie-k!
Kép: Pinterest
 
Borító: Az előző regényhez illő rajzos borító, nekem tetszik.
 
Kedvenc karakter Emilie, Nick

Szárnyalás: Természetesen a KNN nap, és a végén a lila unikornis torta.

Mélyrepülés:  -

Érzelmi mérce: Abszolút a zsáner határain belül marad, cuki, édes szerelmi szállal.

Értékelés: 

 
Nyereményjáték:

A szerző nagyon szereti Taylor Swift dalait, a regényhez ajánlott playlistben több is megtalálható az énekesnőtől. A játékunkban ezek közül válogattunk, reméljük könnyedén felismeritek és beírjátok a helyes válaszokat a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
 
Ki az a népszerű énekes, akivel közösen énekli a “Lover” remix-ét Taylor Swift? 
 
További állomások:
03.14 Kelly és Lupi olvas
03.16 This is my (book) universe
03.18 Hagyjatok! Olvasok!
 


2024. március 5., kedd

Szabó Magda: Születésnap


A Blogturné Klub bloggerei Szabó Magda klasszikus ifjúsági regényei közül három kötettel szeretné megismertetni az ifjú olvasókat a Móra Könyvkiadó segítségével. Az Álarcosbál, az Abigél és a Születésnap a mai napig méltán népszerű az olvasók széles körében. A Születésnap blogturné három állomását követve a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a könyvet a kiadó felajánlásában.
 
Móra Könyvkiadó
264 oldal 
Goodreads: 4,55
Besorolás: lányregény, család, felnőtté válás, klasszikus

Mennyi mindent vár Illés Bori attól a májusi vasárnaptól, amelyen betölti tizennegyedik évét! Úgy érzi, ez a nap határkő lesz életében, ettől a naptól fogva nagylánynak tekintheti magát, s nagylánynak tekintik a felnőttek is. De a várva várt tizennegyedik születésnap csak csalódást, keserűséget tartogat Bori számára. Az igazi születésnap, amely véget vet a gyermekkornak, nem esik egybe a naptár szerinti születésnappal. Váratlanul érkezik a kislány életébe az első komoly próbatétel, amely eldönti: nagylány-e már Illés Bori, kiérdemli-e a felnőttek bizalmát. Szabó Magda kitűnő regénye az igazi születésnap történetét meséli el a fiatal lányolvasóknak.

Az Álarcosbál és az Abigél után itt a harmadik regény a Szabó Magda blogturnék sorában, a Születésnap is tökéletesen beleillik a Múlt századi kedvenceim blogbejegyzések sorába.
A Móra Kiadónál megjelent elegáns küllemű lányregény sorozat meghozta a kedvem a nosztalgiához, és hiába teltek el évtizedek, a Születésnap olvasása is megannyi érzelmes emléket idézett fel bennem. A másik két regényhez hasonlóan ezt is 12-14 évesen olvastam először. 
Bori nagyon várja a 14. szülinapját, régen kinézett divatos ruhát és tűsarkú cipőt szeretne kapni, hogy igazán nagylánynak érezhesse magát, pont mint a 16 éves barátnője, akit mindenben majmol. Szilviát egyedül neveli a kozmetikus anyukája, őket sem veti fel a pénz, de ahelyett, hogy a tanulással igyekezne később jó állást és keresetet találni, inkább a férjhez menésről ábrándozik, ami majd kimenti ebből a kétségbeejtő helyzetből. Van is egy udvarlója, akivel nehezen tudnak kommunikálni, mivel a srác anyja tiltja a kapcsolatot, így Bori hozza-viszi az üzeneteiket. Ebben bezzeg szívesen segít, de az otthoni meg az iskolai feladatokban nem jeleskedik, az elsők között húzza ki magát a kötelezettségek alól. Nagy arculcsapásként éli meg, hogy a májusi születésnapjára télikabátot kap, ami nem is divatos, és "amúgy is kell" kategória. A szülei nem veszik jó néven a kényeskedést, egyre több a konfliktusuk apró cseprő dolgokon is. Bori apja trolisofőr a környéki járaton, sokszor látja a lányát bóklászni, pedig sokat lehetne segíteni az anyukának, aki a házmesterséget viszi a házban. Régi, híres műemlék épület ez övék, épp most új lakó költözik be, egy fiatal mérnök. Borinak van ugyan egy nyolcadikos udvarlója, de meneszti is, mert a mérnökben látja meg az álompasiját, akit magában "Rudolf"-nak hív. Sajnos a pasas kicsit túlkoros hozzá és ráadásul fél évre épp külföldre megy, de majd karácsonykor visszatér... Bori egész nyáron dolgozik egy kertészetben, hogy saját keresetéből megvehesse a vágyott ruhát, meg ajándékokat karácsonyra, ám a pénzt Szilvia kölcsönkéri, majd azt mondja, megőrzi neki, nehogy meggondolatlanul elköltse. Karácsony előtt azonban katasztrófák sora indul el, a pénzt Szilvia letagadja, Bori romokban, az anyukáját baleset éri, a ház ügyeit át kell vennie, ott a háztartás, rengeteg a munka, és mindjárt Rudolf is hazaér. Itt az ideje felnőni!
Teljesen más szemmel olvastam újra a regényt, hiszen tizenévesen engem is a ruhák és a pasik érdekeltek leginkább. Viszont az otthoni segítés hiánya Borinál nagyon bosszantott, én ebben más voltam, mert pl. a kilenc évvel kisebb húgom adott melót, sokat vigyáztam rá, játszottam vele, meg azért otthon is segítettem, takarításban leginkább. De vehetjük az iskolai életet is, amiben én inkább a minden lében kanál Jutka karakteréhez hasonlítottam, mindig őrsvezető voltam, nyolcadikban rajtitkár. Na ezekről tudnék mesélni. Akkoriban már lazább volt jóval az úttörősdi a regénybelinél, elég az hozzá, hogy például nyolcadikban filmbarát szakrajt alakítottam, és "Kopaszkutya" volt az őrsöm neve. Aki elég öreg hozzá, tudja miről beszélek! Nekünk pl. a moziban voltak az őrsi óráink megtartva, rendszeresen jártunk a közeli Olimpia moziba, akkor még csak pár forint volt a jegy. 
Visszatérve Borihoz, a hatvanas évek elején egész más volt a hozzáállás, lelkesen jobbá akarták tenni a világot, egészen apró lépésekben és a nagy dolgokban is. Jó érzés volt olvasni, hogy mennyire össze tudtak fogni, karácsony ide vagy oda, jöttek a gyerekek, felnőttek, szomszédok, és tették a dolgukat, segítettek Boriéknak. Ez léleksimogató része a regénynek, könnyekig meghatott anno és most is.
Voltak azért vitatható részek, például a télikabát ügye. Én is utáltam olyan dolgokat kapni ünnepekre, amit amúgy is meg kellett venni. Felnőttként tudatosan alakítottam úgy a két gyerekemnél, hogy ha esetleg ruhát kaptak ajándékba, mellette kaptak játékot is, vagy amire épp vágytak. 
Mit látok másként? Gyerekként nem izgatott Szilvia anyja, aki mindössze 39 éves, és a háború elvette a fiatalságát, most viszont még szeretne élni. Ez nem is lenne baj, de Szabó Magda negatívra árnyalta a karakterét azzal, hogy örült, hogy a lánya férjhez megy, így élheti világát. Ellentétben  Galambos nénivel, aki feláldozta az életét a fiáért, és elutasította az udvarlóját, nehogy mostohát kapjon a fia. Mellesleg nem ártott volna neki, talán egy apafigura jobban felnyitotta volna a szemét, hogy Szilvia miféle is valójában.
Bori szülei sem érdekeltek fiatalon, nem hasonlítottam a saját szüleimhez őket, most viszont feltűnt pár apróság. Volt ott anyuka részéről némi érzelmi zsarolás, mondjuk én megértem, hogy a saját gyerekkorukhoz képest Borié már szinte gazdagnak számít, de talán nem ezt a nevelési módszert kéne bevetni.
Bori apjának nehéz megfelelni, ezt minden családtag érezte, Bori nővére főleg, aki mintagyerekként viselkedve simán tudomásul vette, hogy Bori a kedvenc lánya apjának és kész. De miért is? Mert a halott húgára emlékeztette, a nevét is róla kapta, a haját is úgy kellett hordania, és végül akkor lett világbéke, amikor végre házias, jó lány lett a korábbi lusta Boriból. 
Mindezt Szabó Magda az ezerféle érzelmek tengerének áradásával tudja leírni, minden mondatának minden szava a helyén van. Hiába kitalált a helyszín, nincs ilyen nevű utca és ház Budapesten, mint ami a regényben szerepel, mégis a szerző szavaira tökéletesen el tudtam képzelni, ahogy minden egyes karakter akár kiléphetett volna a regényből, élők voltak a maguk erényeivel és hibáival. Képbe került számos emberi, társadalmi probléma, részben az akkori kornak megfelelő megoldásokkal kerülnek feloldásra, időnként azért kételkedtem, hogy tényleg így mentek-e a dolgok, hiszen én csak 15+ évvel később voltam úttörő, annyit haladt volna a világ? Más problémák viszont az örök érvényű normák szerint rendeződtek, az idő meghozza a megoldást jelleggel.
Szabó Magda a lányregényeit abban a korban írta, mikor ő maga is tanított, gyerekekkel foglalkozott. Nyilván a politikai elvárások is befolyásolták a témát és a megoldásokat, mégsem érzem ki belőle a propagandát, töredékében sem, mint a hasonló korban írt regények, pedig volt párhoz szerencsém. Hatott az érzelmeimre a regény, minden eltérő véleményemet félretéve, többször is megmosolyogtam illetve megkönnyeztem az írást. Minden jó, ha jó a vége érzést adott a végkifejlet, és az utolsó mondat, szerintem a legjobb befejező mondat címet elvihetné a magyar lányregények között.   
Ez is egy olyan regénye Szabó Magdának, ami megérdemli, hogy ott legyen a család könyvespolcán, mert minden újabb generáció a kezébe veheti és tanulhat belőle.

Borító: Elegáns fehér borító, fényes színjátszó részekkel.
 
Kedvenc karakter Bori, Jutka

Szárnyalás: A nagy takarítási akció.

Mélyrepülés:  -

Érzelmi mérce: Többször is megkönnyeztem az érzelmes részeket, például a karácsonyestét, aztán a karácsonyreggelt.

Értékelés: 


Nyereményjáték
A játék nagyon egyszerű, kis utánajárással illetve a fülszöveg ismeretében könnyen megválaszolható. A válaszokat szokás szerint írjátok be a  rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

Feladvány: Hogy hívják a szülinapost?

További állomások:

03.05 Kelly és Lupi olvas
03.07 Spirit Bliss - Sárga könyves út
03.09 Szembetűnő


2024. március 3., vasárnap

Jennifer L. Armentrout: A Shadow in the Ember - Árnyék a parázsban ( Hús és tűz #1)


A Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg Jennifer L. Armentrout Hús és tűz sorozatának első részét A Shadow in the Ember - Árnyék a parázsban címmel. A Vér és hamu sorozat világában játszódik ez az előzmény történet, melyben a kiválasztott Sera hercegnőnek hazája megmentése érdekében el kell csábítania és meg kell ölnie a Halál Ősi Lényét. Kövesd az állomásokat  és a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a könyvet a kiadó felajánlásában.
 
Könyvmolyképző Kiadó 2024 Zafír pöttyös
656 oldal
Fordította: Eszes Rita
Goodreads: 4,47
Besorolás: felnőtt, fantasy, sárkány, romantasy, 
 
Ejtsd ​szerelembe, válj a gyenge pontjává, végezz vele…
Seraphena Mierel az ősi lények fátylába burkolva született, a Sors ígérte Szűzként, ezért a jövője sosem volt az övé: születése előtt kiválasztották, hogy alanya legyen egy kétségbeesett alkunak, amelyet őse kötött a népe megmentése érdekében. Serának hátra kell hagynia az életét, és a Halál Ősi Lényének kell felajánlkoznia hitvesül.
Ám Sera valódi sorsa egész Lazania legjobban őrzött titka: ő nem a jól védett Szűz, hanem egy bérgyilkos, akinek egyetlen küldetése van – és egyetlen célpontja: a Halál Ősi Lénye. Ha kudarcot vall, a királyságát lassú pusztulásra ítéli a Rothadás keze által.
Sera mindig is tudta, hogy ki ő. Kiválasztott. Hitves. Orgyilkos. Fegyver. Egy kísértet, aki sosem ölthetett saját formát, mégis vérben ázik. Egy szörnyeteg. Egészen addig, amíg ő el nem jön érte… Amíg a Halál Ősi Lényének sorsa össze nem fonódik az övével. És a férfi csábító érintése olyan szenvedélyt lobbant fel benne, amilyet soha nem élt még át, és amit nem is érezhetne iránta. De Serának sosem volt választása.

 
A Vér és hamu sorozat óriási kedvencem, mindhárom részének faltam az oldalait, és nagyon örültem, hogy a harmadik rész után a következőig tartó szokásos kb. egy éves várakozást megszakítja a spin off sorozat első részének hazai megjelenése. Nyktos Az aranyozott csontkoronában nem csak említés szintjén, hanem valóságosan is szerepelt, amikor Poppy megidézte. Természetesen kellően titokzatos és főképp minden értelemben isteni volt a megjelenése, a mondanivalója, a célzásai, így nem kis várakozással kezdtem a regénybe, hogy felfedezzem az ő világát.
Nyktos háttértörténete több száz évvel korábban kezdődik, és ebben a sorozatban sem szakít a szerző azzal a felállással, hogy egy badass hősnő meséli el a történetet, jelen esetben Seraphena. Lazania hercegnőjét titokban nevelték fel, csak néhányan tudják, hogy ő a kiválasztott, aki egy alku kapcsán a Halál Ősi Lényének hitveséül szántak, ő a burokban született Szűz. Valójában azonban különleges kiképzést kapott, egész életében arra nevelték, hogy amikor eljön érte a "vőlegénye" neki le kell nyűgöznie, szerelemre kell lobbantania, hogy aztán egy alkalmas pillanatban le tudja szúrni az árnyékkő tőrével. Az istenek is legyőzhetők de csak a szívükbe vagy az agyukba szúrt különleges tőrrel. Erre azért van szükség, mert a földjeiket sújtó Rothadás terjedése csak így állítható meg. Hatalmas csalódás éri Serát, amikor a megidézett isteni Lény egyszerűen közli vele, hogy nincs szüksége hitvesre és eltűnik a semmibe. Három évvel később különös halálesetek után kezd nyomozni Sera, így találkozik egy isteni származású idegennel, akit a sötétben sikerül majdnem halálra sebesítenie. Ash szintén a gyilkosok nyomában jár és nem tudja Serát lerázni, sőt egyre inkább összefonódnak a szálak kettejük között, végül olyan események történnek, ami kapcsán felfedi valódi személyiségét, és magával viszi a lányt Árnyékföldekre.
Őszintén megmondom nektek, a könyv felénél le kellett tennem a könyvet, és ilyen még nem volt velem, hogy nem azon okból, hogy a történetet untam volna, vagy a szereplőket, szerintem mindenki tisztában van JLA értékeivel, stílusával, tagadhatatlan tehetségével. Ha valaki mégis most találkozik vele először, az is jól jár, hiszen nincs mihez hasonlítania, és megérdemelten szeretni fogja. Nekem viszont szúrta a szemem a szerző újrahasznosítási módszere, és a kérdés-felelet özön ami kikészített. Egyszerűen annyira sok a hasonlóság a két sorozat között, hogy amellett szó nélkül elmenni nem lehet. Poppy és Sera mindketten kiválasztottak, a Szűz szerepköréhez készítik fel őket, de titokban komoly kiképzést kapnak egy "apafigura" szerű férfitól, szeretnek összevissza szurkálódni és nem csak a puszta szavaikkal. Amin viszont fordított a szerző, az Sera és Ash kapcsolata, mert itt Sera volt az, akinek csábítani kellett. Nehéz feladat ez neki, mert Poppynál jóval meggondolatlanabb volt, előbb járt a szája mint az esze, abnormális szinten. Nyktost igazából eszembe se jut Casteel-el összehasonlítani, ez szentségtörés lenne, de persze vannak egyező részek, például az álcázás, meg a fogságban való szenvedés a múltban. Jaj és szintén királylányozik, csak más nyelven, milyen eredeti... De nem csak a karakterek voltak hasonlók, konkrét poénok is átmentésre kerültek, az "érzem rajtad a szagát" jelenet például egy az egyben.
Ha valamiben világrekorder a könyv, az a kérdések és az azokra adott válaszok számában biztosan az. Én nem igazán szeretem azokat a regényeket, ahol a világfelépítés nem az események kapcsán épül fel, hanem csak el van mesélve a szereplők szájából. Ez néhány alkalomig okés, de itt száz feletti a kérdések száma. Ez azért is baj, mert hiába beszélget egymással a párosunk, az információk mesélése és felfogása között elveszik a személyiségük, ők maguk kevésbé ismerhetők meg mélyebben. Azt gondolná az ember, 656 oldalon elférne a cselekmény szerinti világfelépítés is, de nem. És vegyük hozzá, hogy Sera meséli a történetet, ennek következtében rengeteg belső monológ is elhangzik, megannyi önmagának feltett kérdéssel. Jesszus. Én olyan 60% körül kényszert éreztem, hogy letegyem a könyvet pár napra, és olvassak valami egész mást. Aztán persze győzött a kíváncsiság, és szerencsére az utolsó harmadban felpörgött minden, mégiscsak beindult a cselekmény,  Árnyékföldeken a rivális erők felfedezik, hogy valami eddig nem látott entitás érkezett ide. A drakenek szereplése jócskán hozzájárult az érdeklődésem emelkedéséhez, imádtam őket. JLA megjátszotta a bébi sárkányok kártyát is, persze ez is bejött, apa-lánya drakenek kit nem vennének le a lábáról. És megint az ismétlődést véltem felfedezni, itt Kierant és a farkasokat Nektas és a sárkányok váltották, ugyanolyan kötődéses+legjobb barátok felütéssel.
A szerelmi szál... édes istenem, hát ebben aztán volt egy olyan pont, ami nagyon különlegessé tette. Nem akarom lelőni a poént, de az olvasás során megjegyeztem a bloggertársaimnak, én ötös adok a könyvre, ha igaz amit sejtet a könyv Nyktosról. Igaz lett, de mégsem adtam maximumot, viszont erősen ajánlom, hogy a fő szerelmi jelenetet olvassátok el Nyktos szemszögéből is, ami elérhető a szerző blogján.
Szóval végül is nem mondom, hogy feltétel nélkül tetszett ez a kissé kicsavart és nem kissé insta-love szerelmi szál, - amit persze mindkét fél tagad, hogy érzelmek is lennének köztük, - de a szerző előtt le kell vennem a kalapom, mert mégis az egyik legjobb a romantasy műfajban, és el tud varázsolni a leírásaival. (Nagyon sokat tudnék még erről beszélni, alig tudom visszafogni magam.)
Mielőtt a végéhez érnék, meg kell említenem, mennyire féltem a fordítástól, hiszen a fősorozatot Rácz Kata fordította, ezt pedig Eszes Rita, akit íróként ismerek és szeretek, de szinte ez az első fordítása (a másik a Vlad, még nem olvastam). Le voltam nyűgözve, én nem találtam benne semmi kirívó hibát, még úgy sem, hogy előolvasói, vagyis korrektúra előtti szöveget olvastam. Ami JLA szóhasználatát illeti a könyvben, az eredetiben is így van, néha kissé szövegidegen, egy középkori-szerű fantasy világban voltak oda nem illő szavak, kifejezések, de ezt már tényleg szinte fel sem vettem.
És akkor a regény végéről illene szót ejteni, mert a hosszas menetelés és információ dömping után végre eljutunk a lényegig. Kétszer is elolvastam, és ha az egész értékelésem azt sugallta, hogy ez egy gyenge könyv, hát mégsem az, szép lassan a helyére kerültek a puzzle darabok, és ott állhattam fejbe kólintva az utolsó fejezetben a szereplőkkel együtt. Annyi potenciál van még ebben az egészben, az agyam rögtön elkezdte gyártani a teóriákat, merre fog még elmenni a cselekmény. Egyszerűen nem kérdés, hogy folytatom -e ezt a sorozatot, mindenképp, akkor is ha egy guilty pleasure regény lesz.
Képek: Pinterest
 
Borító: Szokás szerint gyönyörű, és a sárkányszem is ott figyel.

Kedvenc karakter: Ash

Szárnyalás: A harcjelenetek a sárkányokkal.
 
Mélyrepülés: 127 kérdés és válasz.

Érzéki mérce: Spoileres lenne kimondani, de tartogat némi meglepetést a szerelmi szál. Egyébként nincs túltolva az erotika.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!

BELEOLVASÓ
 
 
Nyereményjáték:
A regény beleolvasóját érdemes elolvasnotok, így könnyen megválaszolhatjátok minden állomáson a kérdéseinket. A feladat a szokásos, a megoldást írjátok be  a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
 
KÉRDÉS:   Hogy hívják Seraphena mostohabátyját?
 
További állomások:
Blogturné Klub
03.03 Kelly és Lupi olvas
03.05 Milyen könyvet olvassak?
03.07 Hagyjatok! Olvasok! extra idézetek
03.09 Insane Life
03.11 Könyv és más


 

Rendszeres olvasók