KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2014. július 30., szerda

Colleen Hoover: Slammed - Szívcsapás


Egy újabb new adult gyöngyszem kerül a magyar könyvesboltok polcaira a Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően. Colleen Hoover neve már nem ismeretlen a számotokra, hiszen a Hopeless - Reménytelen szívszorító története rengeteg olvasó szívét rabolta el. Íme egy újabb könyv az írónőtől magyar nyelven, amelyért szintén érdemes rajongani!
A Blogturné Klub 7 bloggere népszerűsíti a könyvet július 29-től augusztus 4-ig. Minden nap újabb bejegyzésekkel jelentkezünk, extrákkal és természetesen nyereményjátékkal.
Tartsatok velünk!

Könyvmolyképző Kiadó 2014.
oldal
Fordította: Barthó Eszter
Goodreads: 4,34
Besorolás: new adult, romantikus, realista

Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen összetörik. Ekkor lép be életébe az új szomszéd, a 21 éves, jóképű Will, akinek a slam költészet iránti szenvedélye őt is magával ragadja. Bár az első pillanattól fogva közel kerülnek egymáshoz, egy szörnyű felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Mindennapi találkozásaik onnantól fogva fájdalmassá válnak. Küzdenek az egymás iránti vonzalmuk ellen, és szenvednek az őket szétszakító erők miatt. Csupán a költészet révén tudják őszintén kifejezni érzéseiket egymás iránt, és elképzelni egy olyan jövőt, amelyben a szerelem ünnep, és nem fájdalom.

Kedves olvasó, ha a kezedbe veszed ezt a könyvet, egy tökéletesen felépített new adult történetet olvashatsz, ami remélem olyan mély benyomást tesz majd rád is, ahogy velem tette.
Colleen Hoover korábban megjelent Hopeless - Reménytelen című könyvével magasra tette a mércét, tehát alapból egy nagyon jó könyvre számítottam, de a várakozásimat magasan felülmúlta a történet.
Layken, azaz Lake édesanyjával és 9 éves öccsével Texasból a Michigani Ypsilantiba költözik, mert anyjuknak ott ajánlottak egy jól fizető állást. Szükséges ez a változás, mert édesapjuk fél éve halt meg váratlanul és a kisebb ház a magasabb fizetéssel sokkal kedvezőbb a jelenlegi anyagi helyzetükben. Örömmel fedezik fel a beköltözéskor, hogy egy hasonló korú kissrác lakik szemben, mint Lake öccse, Kel, így azonnal össze is barátkozik  Cauldennel. Amíg a gyerekek belevetik magukat a játékba, Caulden bátyja is bemutatkozik, Will Cooper 21 éves, jóképű, segítőkész és Lake hiába próbálja tagadni, felkeltette az érdeklődését, sőt mi több, a szikrák csak úgy pattognak közöttük. Nem kell hozzá pár nap és Lake az első randijukon találja magát egy népszerű bárban, ahol amatőr költők szavalják el szabad stílusú verseiket, ez a slam költészet helyi fellegvára. Lake megtudja, hogy Will milyen nagy terhet visel, egyedül neveli az öccsét szüleik két évvel ezelőtti halála óta. Nagyon fontos neki, hogy biztos jövedelme legyen, hiszen a számlákat fizetnie kell.
Lake egy héttel később kezdi a suli utolsó évét, mint a többiek, ennyi haladékot kapott a költözés miatt, és amikor már úgy látja, minden rendeződik, szimpatikus az iskola, egy kedves lány segíti a beilleszkedését, akkor jön a hidegzuhany, és megváltozik minden.

Az írónő bámulatosan bánik a szavakkal, a karakterekkel, a cselekménnyel. Nincs még egy írónő, aki ilyen remekül át tudja adni a legmélyebb érzelmeket. Emellett a jó humor sem hiányzik, ez kellően ellensúlyozza a megrendítő helyzeteket. De ami ebben a könyvben igazán  különleges, az a költészet beleszövése a történetbe. Ne gondolj olyan költeményekre, amelyeket az iskolában órákon át elemeztetek, a slam versek szívből jönnek, hétköznapi emberek írják, és az  életről, a szerelemről vagy bármiről szólhatnak ami a szívedet nyomja. Egy biztos, ezeknek a verseknek közös jellemzője, hogy szenvedélyesek, átadnak érzéseket és te befogadod az élményt.  Maga a vers műfaja nem igazán népszerű manapság a fiatalok körében, rögtönzött közvélemény kutatásom siralmas eredményt hozott, igazából 10 alatt van az igazán emlékezetes versek száma, amit fel tudtak sorolni a kérdezettek. Nem megyek bele az okokba, inkább azt mondom, gondoljatok a dalszövegekre! Ezek is versek, és milyen hamar megszeretjük, megtanuljuk őket észrevétlenül.  Meg kell hajolnom Colleen Hoover tehetsége előtt, ahogy mesterien elhelyezte a verseit a történetben, imádtam őket. Will költeménye viszi a pálmát, az igazán ütött, könnyekig meghatott.
De  nem csak a költészet az, ami miatt imádni fogod a regényt. Természetesen ott van a szerelmi szál minden bájával és nehézségével, de olyan bámulatos kémiát kavarva, hogy muszáj szurkolnod ennek a párnak, ennek a kapcsolatnak, ami egyszerre szomorú és édes. Lake erős karakter, nagyon szerethető, határozott fejlődésen megy keresztül. Végig kell haladnia a gyász feldolgozásán, és határozottan felismeri, hogy az öccsének mennyire szüksége van rá. Kel egy nagyon intelligens gyerek, bebizonyítja,  hogy nem számít mennyi idős, a nehézségek kezelésében nem ez a mérvadó.
Eddie - aki egy lány - Lake barátnője az iskolából, szintén jó példa arra, mennyi szomorúság után is lehet nevetni. Remek személyiség, és az ő verse, a története is nagyon megható, őszintén csodáltam, ahogy bátran előadta.
Meg kell említenem Lake édesanyját, aki egy különleges személyiség, sok meglepetést tartogat, és abszolút követendő példát állított elém. Az elején nem értettem őt, de a végére kibontakozott minden és maximális meglepődésem mellett el kell ismernem őt, a tetteit, a gondolatait. Rajta keresztül, az ő gondolatain át tudta igazán megmutatni a szerző a család fontosságát, az elfogadást, az elengedést.
Összességében olyan mai, realista történetet olvashatsz, ami mentes minden felesleges drámázástól, butácska félreértésektől és bosszantó karakterektől. Kapsz viszont hatalmas adag szeretetet, elfogadást, családi, baráti, szerelmi kapcsolatot és sok olyan verset, ami érthető, szerethető, szívedig hatoló.
Zárójelben megjegyzem, hogy ami miatt nálam ez a könyv megkapja a legnagyobb elismerést jelentő ikont (átnyilazott szivecske), arról a spoilerveszély miatt egyetlen szót sem ejthettem. Pedig a bejegyzést eredetileg erre kihegyezve írtam volna meg, és a képeket így válogattam volna. De nem akarom, hogy ez épp nálam derüljön ki, így változtatnom kellett az utolsó pillanatban. Mindenképpen olvassátok a könyvet, és a harmadik fejezetben rájöttök, hogy mi az a csavar.

Borító: Volt néhány kör a borító kapcsán, végül is meg vagyok elégedve a magyar borítóval.


Kedvenc karakter: Will, Lake

Szárnyalás:  Will verse "Tarts hát meg magadnak az óceánt, mert ami nekem kell, az a Tó (Lake)"

 
Mélyrepülés:   -

Érzelmi mérce:  Érzelmi hullámzások sokasága, a mélységtől a magasságokig. 16+

Értékelés:

Nyereményjáték

A kiadó által felajánlott 3 példány Slammed - Szívcsapás könyvet sorsolunk ki a turné végén azok között, akik beírják a helyes megfejtéseket a Rafflecopter dobozba.
A 8 blog mindegyikén találtok majd pár soros dalszöveg részletet, a dolgotok pedig, hogy kitaláljátok a dal címét és az együttes nevét, majd a megfelelő helyre beírjátok.

She's fighting with the sky
She thinks she can
Livin' within a lie
She thinks she can
But nobody knows what lies behind
The days before the day we die
Die, die, die, die, die, die, die
Die, die, die, die, die, die, die
Die, die, die

a Rafflecopter giveaway

Résztvevő blogok:

07. 29. Kristina blogja
07. 30. Kelly Lupi olvas
07. 31. Angelika blogja
08. 01. Dreamworld
08. 02. Deszy könyvajánlója
08. 03. MFKata gondolatai
08. 04. Media Addict

2014. július 24., csütörtök

A. O. Esther: Gombnyomásra 1.


Megjelent A. O. Esther - az Összetört glóriák sorozat szerzője - legújabb regénye, a Gombnyomásra, mely egy trilógia kezdőkötete. Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Mia és Liam izgalmakkal és rejtélyekkel teli kalandját!

2014. július 24-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Decens Magazin Média, 2014
480 oldal
Besorolás: NA, romantikus, disztópia 

A 19 éves Mia Milton élete fenekestül felfordul, amikor álmában megjelenik dr. Cohen, a halott tudós szelleme, és arra kéri, segítsen befejezni a munkáját, amely egy gombnyomásra megváltoztatja majd a világot…
2222-ben járunk, Manipura városában. A Föld már nem hasonlít régi önmagára. A húsz évvel korábbi Dimenzióváltás óta az emberek látják egymás auráját, így nem titok többé, kinek mit rejt a lelke. A „jók” megalopoliszokba gyűlnek és energiafalakkal veszik körül magukat, a „rosszakat” pedig száműzik a vadonba. Míg a fal egyik oldalán tengernyi luxusban élnek az emberek, a másik oldalon éhínség, nyomor és katonai vérengzés tizedeli őket.

Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor a szellem utasítására sírt rabol és betörést követ el, mégis jeges zuhanyként éri a hír, miszerint kettős gyilkossággal vádolják. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, miközben súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt. Döntenie kell, hogy a becsületére hallgat és a lány pártjára áll, vagy inkább a Mia fejére kitűzött vérdíjjal menti saját bőrét.
Eközben a rémséges vadonban, a Hobbs-birtokon élő két fiatal lány, Ruby és Stella arról álmodnak, hogy szerencsét próbálnak a csillogó nagyvárosban. Munkát vállalnak odaát, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejteget. A felismerés sajnos későn érkezik, és a lányoknak küzdeniük kell, ha élni akarnak. A vadonban szüntelenül tart a vérontás, gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány üldözése eredményez, és ami mindannyiuk életére hatással lesz.
A halálesetek sorra követik egymást. Mia egyre mélyebbre merül a látomásokkal teli rejtélyben, miközben a világ véres valósága is fenyegeti. Öl vagy megölik – nincs más választása, miközben a fojtogatóan sötét múltjából előtörő démonjai is kísértik.
Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek. Miközben a halál számolatlanul szedi áldozatait, és az élet oly szívbemarkoló csapásokat mér rájuk, mi más segíthetné őket tovább, mint az élet egyszerű szépségeibe vetett hit, a tábortűz hevében sistergő erotika és a latin ritmusra ringatózó szerelem? 

Kedves Olvasóm, készen állsz a nagy utazásra?

A.O. Esther körülbelül két éve robbant be a szélesebb köztudatba az Összetört glóriák című sorozatával. Azokat a könyveket még nem olvastam (bár az első része tavaly óta a polcomon csücsül), mert nem éreztem azt a szikrát, ami szükséges ahhoz, hogy egy könyvet a kezembe vegyek. Azonban az új sorozata felkeltette a kíváncsiságomat, ahogy olvastam a fülszövegét. Disztópia? Titokzatos gyilkosság? Mutánsok? Ellenségek közti szerelem? Mindez annyira érdekesen hangzott, hogy tudtam, ezt a könyvét biztosan olvasni fogom.

Az írónő pedig hatalmas mesélő. Nem veszteget el arra időt, hogy oldalakon át tartó bevezetőt olvassunk a világról, az emberekről, a történelemről, hanem azonnal a történet sűrűjébe csap. 
Mia a barátaival elég nagy zűrbe keveredik, hiszen nem kevesebbre vállalkoznak, mintsem kihantoljanak egy sírt, mert a lányt egy ideje különleges álmok gyötrik, egy nemrég meghalt tudós próbál neki üzenni. Ez a tette persze egy egész lavinát indít el, aminek a vége az lesz, hogy Mia a védett kis világából, ahol szinte mindene megvan, nagyon hamar a gyilkos mutánsokkal, fejvadászokkal teli külső Vadonba találja magát, ahol életben kell maradnia, ráadásul aki segíthet neki, az egy fejvadász, aki finoman szólva sem szívleli a városban lakókat. 
Ez a történet így leírva picit ismerős, nem? Igen, jól gondoljátok, Veronica Rossi: Végtelen ég alatt című könyve hasonlóan indul, ezt nem tudtam én sem figyelmen kívül hagyni. De ne féljetek, a két történet közti hasonlóság körülbelül itt véget is ér.

Ebben a regényben az írónő lenyűgözően tárja elénk ezt a két ellentétes világot. Mind a két helyszín tökéletesen ki van dolgozva. Manipurát – ez a város neve – sok más disztópiával szemben teljesen el tudom képzelni, mint egy, a Földön lévő várost pár száz évvel később. Rengeteg újítással – amelyeken talán már most is dolgoznak a mi tudósaink is, de mégsem annyira elrugaszkodva a valóságtól. És szemben vele ott van a Vadon. Ami csak első ránézésre (és főleg a megapoliszban lakók számára) tűnik borzalmas helynek. Igen, ott vannak a mutáns gyilkosok, a középkori jellegű életkörülmények, de mégis élnek ott is emberek. És nem is akárhogyan. Sokat gondolkoztam rajta, hogy hol szeretnék inkább élni és eleinte nehéz is volt eldönteni. Hiszen a minden földi jóval ellátott város különleges, szívesen kipróbálnám a zuhanyt, ami tudja, hogy milyen hőfokon kérem a vizet és milyen tisztálkodási szereket kérek hozzá, az elektromos autót, az éjjel is fluoreszkáló utat és a többi érdekességet, de mégis Manipurát jóval ridegebbnek és üresebbnek éreztem, mint a Vadont. A Vadonban a Hobbs-birtok – ahol a történet egy jó része játszódik, valahogy jóval közelebb került hozzám, emberközelibb volt és barátságosabb. A szinte családként együtt élő kis közösség, a közös programok és a szoros kötelékek számomra nagyon szívet melengetőek voltak.

Mia
A.O. Esther pedig gyönyörűen írja le ezeket. Élmény volt olvasni a sorait és nagyon könnyű belefeledkezni a történetbe. Nem is tudom, hogyan másképp kifejezni, de minden sorából süt a „jólelkűség”. Ezért furcsa nekem, hogy disztópiát írt, ami azért a legtöbb esetben elég kemény, zord világba kalauzol el minket. Éreztem is néhol, hogy a mérleg két nyelve közül inkább a romantika felé billen az egész. A két főhős, Liam és Mia között – szerintem nem árulok el nagy titkot, ha leírom, hogy - hatalmas szerelem bontakozik ki, de számomra valahogy túl gyorsan. Én jobban szeretem, ha a szereplők picit jobban küzdenek egymásért, és ez a többi szereplőnél valahogy jobban látszik.
Természetesen azért nem szűkölködik a regény borzalmas részekben sem, voltak olyan oldalak, ahol nem volt könnyű eldönteni, hogy milyen korosztálynak szóló könyvet is olvasok, hiszen az írónő nem félt beleírni olyan dolgokat, ami tudom, hogy pár olvasónál ki fogja verni a biztosítékot. Ezek a részek azonban a történet javára váltak, picit ellensúlyozták a sokszori - nekem talán túlzott - romantikus részeket. A könyv vége pedig már egy valódi disztópia függővége, annak minden izgalmával együtt és azzal az ígérettel, hogy a következő rész talán komorabb hangulatú lesz.
A főhősöket az "instant love" problémámon kívül nem tudtam nem szeretni. Mia harcos lány, ez már az
Liam
otthoni környezetében is meglátszik és ez csak tovább fokozódik, amikor olyan helyre kerül, ahol szüksége van minden erejére és ügyességére, hogy életben maradjon. Megszállottan keresi az igazát, amivel persze egy rakás másik embert is bajba sodor, de így lesz érdekes a regény! Végre megint egy olyan női főhős, akit nem kell folyamatosan pátyolgatni, ha kell fegyvert ragad és szembeszáll bárkivel! 
Liamnál inkább a testvéri szeretet tudnám megemlíteni, azt a szoros kapcsolatot, ami az öccséhez fűzi. Persze ő is rendelkezik minden olyan tulajdonsággal, ami egy főhősnek dukál: okos, ügyes, harcias, jó vezető és természetesen hűséges szerelmes férfi:).
A mellékszereplők közül pedig nem tudok senkit sem külön kiemelni, mert  Liam "családja", Mia barátai, sőt még az ellenség is ugyanolyan érdekesek, sőt majdhogynem egyenértékűek, mint maguk a főhősök.
A regény fő szálát alkotó "aura-probléma" pedig annyira felkeltette a kíváncsiságomat, hogy biztos vagyok benne, hogy nemsokára elmegyek és megnézetem a saját aurámat is. Nagyon érdekelne, hogy nálam mit lát egy hozzáértő:).

És egy vicces momentum a regény kapcsán. Személy szerint Michael Bublé hatalmas rajongója vagyok és hetek óta az egyik számát hallgatom folyamatosan - ez pedig a "Save the last dance for me". Erre olvasom a könyvet és az egyik jelenetben a szereplők milyen számra táncolnak? Egy "kétszáz éves retro-slágerre", ami történetesen... ez a szám. Véletlen egybeesés, ugye?:)


Amit még  így a végén meg kell említenem, az a könyv borítója és a könyv minősége. A mai világban kevés olyan könyvet foghatunk a kezünkbe, mint ez. Gyönyörű kivitelezésű, keményborítós, külső, ugyanolyan minőségű védőborítóval, saját, belső könyvjelzővel. A fejezeteket gyönyörű motívumok választják el és még egy egyedileg beleillesztett régi magyar áldás is helyet kapott benne. Tudom, hogy egyre többen választják az e-könyveket olvasásra, de ebben az esetben mindenkinek azt ajánlom, hogy vegye kézbe a nyomtatott könyvet, mert ilyen élmény manapság már ritkán érheti az olvasót.

Összeségében a regény nagyon tetszett, a történet izgalmas, fordulatos, nehezen lehet kiszakadni belőle, de remélem, hogy a második rész kicsit sötétebb hangulatú lesz és kevesebb lesz benne a romantika. De erre a vége alapján minden esély megvan, úgyhogy:

Kedves Írónő, én készen állok a további utazásra és mikor kaphatom a kezembe a következő részt?

Borító: Egyszerű, de mégis nagyon szép és ízléses. Élmény kézbefogni és jó ránézni.

Kedvenc karakter: Mia, Liam, Dylan

Szárnyalás: az írásmód

Mélyrepülés: Robert Dale

Érzelmi mérce: vannak benne forróbb jelenetek és egy-két durvább rész is, úgyhogy mindenképpen 16 éven felülieknek ajánlanám a könyvet.

Értékelés: 


Blogturné extra - Manipura 

Manipura egyike annak a hét, egymással szomszédos megapolisznak, amit a Dimenzióváltás után, 2200-ban
alapítottak. A Föld legfőbb energiavonalai mentén építették fel őket és a hét energiacsakra után nevezték el őket. Manipura a Napfonat csakrát szimbolizálta. 

Napfonat csakra
A lakóit aszerint választották ki, hogy kinek milyen az aurája. A jó aurával rendelkezők a falon belüli mesterséges csodavárosokba kerültek, akinek nem volt jó, vagy egészséges aurája, azok a falakon kívül rekedtek.

A megapoliszokat eleinte csak egyszerű szögesdrót védte, majd az évek során, ahogy a technika korszerűsödött, elektromos kerítések váltották fel a szögesdrótot. Ezek a kerítések hatalmasak lettek, kívülről szinte bevehetetlenek. A kapukat katonák őrzik. A kintiek csak bejárási engedéllyel juthatnak be és csak azok a szerencsések, akik valamilyen munkát vállaltak a gazdag családoknál.

Az emberek nagy többsége a város szívében él, de a nagyhatalmú vezetők az eldugottabb helyeket részesítik előnybe és ott építik fel az otthonaikat.

A városközpontot üvegből készült felhőkarcolók uralják, amelyeket fedett hidak kötnek össze. Ezeken ugyanúgy, ahogy az épületek tetején, fák és növények nőnek. A parkok nem csak az utakat és tereket díszítik, hanem szinte minden terasz dísznövényektől zöldell, és egzotikus virágok futnak végig az üvegfelületeken. A külvárosokban ugyanolyan üvegfalú, kristályokként csillogó házak vannak, de jóval alacsonyabbak, mint a központban. 


A városok felett, a felsőbb légrétegekben UV szűrőket alkalmaznak, hogy a káros napsugarak ne ártsanak az ott lakóknak, így az emberek bőrszíne inkább világos, mint napbarnított.

A közrendet teniszlabda méretű, levegőben repkedő robotok látják el. Ellenőrzik a lakosság fizikai és lelki állapotát és ez alapján döntik el, hogy veszélyt jelent-e valaki a többiekre vagy sem. Ugyanilyen repülő robotok szolgálnak a falak mentén is.

A megapoliszokban, így Manipurában is jólét uralkodik, az emberek nem pénzért dolgoznak, hanem a közös jólétért és a további felemelkedésért. Kreditpontokat használnak pénz helyett, de az alapellátás, mint ruha, élelem, napi használati cikkek alanyi jogon járnak. Akik pedig ezen felül felelős munkát vállalnak, a tevékenységük fontossága szerint további kreditpontokat kapnak, amiket olyan üzletekben vásárolhatnak le, amit csak az elit réteg engedhet meg magának. A termelőmunka javát robotok végzik: ők készítik elő a nyersanyagokat, ők varrják a ruhákat, ők rakják össze a műszaki cikekket és mindent, amire az embereknek szüksége van. De a tanítói, gyógyítói és egyéb szellemi munkát emberek végeznek – önkéntes alapon és ezért jócskán ellátják őket többletpontokkal, amivel azt kezdenek, amit csak akarnak.

A Dimenzióváltást követően kifogytak a Föld olajkészletei, így a benzines autók feleslegessé váltak. A megapoliszokban elektromos autókkal és mágneses elven működő gépekkel közlekednek. Az utakat speciális burkolattal látták el, ami nappal magába szívja a nap sugarait, éjjel pedig ragyogó kéken fluoreszkál.

A megapoliszokat szenátorok irányítják, akik lélekrend nyakláncot viselnek.

A legtöbb manipurai család turmixokon, rosttablettákon és vitaminkoktélokon él. Az emberek egyenes vonalú, egyszerűnek tűnő, mégis rafinált, egyszínű ruhákat viselnek. A férfiaknak rövidre nyírt haja van, a nőknek pedig szép, rendezett, ékszerekkel díszített frizurája. Mindannyian puhatalpú cipőket hordanak, mint a táncosok. 

Forrás: A. O. Esther - Gombnyomásra 1.

Nyereményjáték:
Manipura vezetői különböző nagyságú vérdíjat tűznek ki az általuk veszélyesnek ítélt emberekre, akiknek a levadászását előszeretettel bízzák a városfalon kívül élő fejvadászokra A vadászok munkájukért cserébe kreditpontokat kapnak, amiket különféle dolgokra válthatnak be.
A turné ideje alatt Ti is belekóstolhattok, milyen is a fejvadászok élete. Segítsetek nekünk megtalálni a hat eltűnt szereplőt! 

Feladat:
1. Lájkoljátok A. O. Esther és a Blogturné Klub facebook oldalát. (Kötelező!)
2. Olvassátok el a szökevények adatait, és a szöveg, valamint az eltűntekért járó kreditpontok segítségével, találjátok ki, melyik blogon, melyik szereplőt keressük. Ha megvan, írjátok be a nevét a rafflecopter megfelelő mezőjébe. (Kötelező!)
3. Nem kell mind a 9 betűt felhasználni.
4. Segítségetekre vannak a betűk alatti pontszámok.
5. Mindegyik karakter a Gombnyomásra c. regényben szerepel.
6. Szólj hozzá az egyes állomásokhoz, és növeld a nyerési esélyeidet. Üzenete(i)d linkjét írd be a rafflecopter megfelelő mezőjébe. De figyelem, maximum 6 linket hozhatsz! (Nem kötelező!)

Vadászatra fel!

A szökevény adatai:
Nem:
Kor: 25
Haja színe: vörös
Szeme színe: kék 
Lakhely: Hobbs-birtok
Kreditpont: 415 pont

A Blogturné további állomásai:
Július 24 - Kelly Lupi olvas
Július 25 - Dreamworld
Július 27 - Nem harap a...
Július 29 - Media Addict
Augusztus 2 - Zakkant olvas 

2014. július 21., hétfő

Philippa Gregory: A Sötétség Rendje


A Cartaphilus Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Philippa Gregory legújabb regénye, A Sötétség Rendje. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Luca és Isolde rejtélyekkel átszőtt történetét!

2014. július 21-től mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Carthaphilus Kiadó, 2014
280 oldal
Fordította: Szilágyi Zsófia
Goodreads: 3,16
Besorolás: történelmi fikció, YA


1453, Róma. A fiatal papnövendéket, Lucát eretnekséggel vádolja az inkvizíció, amiért útmutatás nélkül olvasta a Bibliát, tiltott könyvekből tanult. Ráadásul születésének körülményeiről is furcsaságokat pletykálnak. Csak úgy úszhatja meg a vádemelést, ha csatlakozik a pápa alá tartozó titkos rendhez, amely a sötétség és a félelem titkait kutatja.

Első küldetése a Lucretili-apátságba vezeti Lucát, ahol rémisztően furcsa dolgok történnek, amióta az ifjú apátnő, Isolde vette át a zárda vezetését. Az apácákat rémálmok és tévképzetek gyötrik, némelyiken megjelennek Krisztus sebei. Amikor az egyikük váratlanul és különös körülmények között meghal, a koporsója fölött összecsapnak az indulatok. A bizonyítékok minden kétséget kizáróan egyvalaki ellen szólnak - de vajon megbízhatóak-e?

Philippa Gregory új helyszínt választott legújabb regénye cselekményéhez: a középkori Itália útjait vándor szerzetesek, földesurak, keresztes lovagok, földművesek, apácák, mór rabszolgák és banditák járják. A fiatalabb olvasókat célzó fordulatos történetből nem hiányzik a nyomozás izgalma, a
középkor borzongató kalandja és persze a szívdobogtató szerelmi bonyodalom sem.

Tavaly nyáron indult egy rövid sorozat a BBC égisze alatt, The White Queen – A fehér királynő címmel. A promója érdekesnek tűnt, így elkezdtem nézni és hamar beleszerettem, de sajnos egy évad után elkaszálták. Kíváncsi voltam, hogy a sorozatot könyv alapján készítették-e és a válasz igen volt rá: Philippa Gregory volt az írónője. Ekkor figyeltem fel rá és hamarosan kiderült, hogy a hölgy elég sok történelmi témájú regényt írt és nagyon népszerű, a kollégáim is hatalmas rajongói, kézről kézre járnak a regényei. Sajnos a folyamatos időhiány miatt mindig csak "majd elolvasom" státuszba kerültek ezek a könyvek, de amikor lehetőségem nyílt rá, hogy egy fiataloknak szóló, középkorban játszódó, nyomozós történetet olvashassak tőle, azonnal jelentkeztem, mert éreztem, hogy eljött végre a mi időnk:).

Ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, rögtön az első benyomásom az volt, hogy mennyire korhű. Minden sorából süt, hogy az írónő nagyon ismeri ezt a korszakot, beleértve az akkori vallást, a babonákat és a társadalmi felépítést is. Mielőtt megijednétek, hogy hosszú oldalakon át tartó leírásokon kell átrágni magatokat, megnyugtatlak benneteket - ilyen itt nincs; Philippa a fiatalok számára is könnyen fogyaszthatóan tárja elénk Luca, Isolde, Ishraq és Freize történetét. Bár a regény kitalált történet, de így is teljesen életszerű, a háttér jól kidolgozott, a szereplők "élők", a regény hamar beszippant magába.

A történet két főszereplője Luca és Isolde. Két teljesen más közegből származó fiatal, akik egy inkvizíciós nyomozás kapcsán találkoznak.
Luca
Luca árva, már a születése körül is sok a furcsaság, a szülei eltűntek az oszmán betörés alkalmával, papok nevelték fel. Az akkori korhoz számítva félelmetesen okos, nem hagyja szó nélkül az emberi butaságot, ami abban az időben nem volt éppen életbiztosítás. Szerettem volna megkedvelni, mert az okfejtései alapján sokat vártam/várok tőle, de az írónő (egyelőre) nagyon keveset adott belőle ahhoz, hogy a kedvenceim közé kerüljön. Például szívesen olvastam volna a kiképzéséről, hisz onnantól, hogy az inkvizítor magához hívatta, addig, hogy megkapta az első esetét, egy nagy sötét lyuk maradt a történetben. Vajon hogyan képezték? Miket tanítottak neki? Kik voltak az oktatói? Ezek mind-mind érdekes részek lettek volna, de sajnos ezt átugrottuk.

Isolde pedig egy fiatal nemes hölgy, aki furcsa módon nem csak hímezni és társalogni tanul meg, hanem az édesapja felkészíti arra, hogy a bátyja helyett ő fogja örökölni a várat és a birtokokat. Ez a középkorban szinte minden akkori társadalmi szokás ellen való volt, (nem is tudom, hogy az édesapa hogy gondolta, hogy ha ő meghal, ezt bárki is tiszteletben fogja tartani), így nem csoda, hogy az apa halála után Isolde
Isolde
bátyja ragadja magához a hatalmat és a húgának "nagylelkűen" két lehetőséget ajánl fel – vagy feleségül megy egy általa választott kérőhöz vagy visszavonul a világtól és a közeli apátságot vezeti. Isolde az apátságot választja és oda vonul vissza a szolgálólányával, Ishraq-kal. 
Lucával ellentétben Isolde-ről jóval több háttérinformációt kapunk. Okos, határozott, tudja, hogy mikor érdemes harcolni és mikor érdemes inkább csendben maradni, hogy túléljen. Szegény teljesen rossz korba született, ha csak 500 évvel később él, már akkor is nagyon sokra vihette volna. Így viszont, az akkori, férfiak uralta világban egyelőre alulmarad, bár a sorozat előrehaladtával ez még természetesen változhat:). 
De ahogy Lucánál, úgy nála is örültem volna egy E/1 szemszögnek, hogy jobban megismerhessük őket. 
Akik viszont kitűntek a szereplők közül, az Ishraq és Freize. Ishraq számomra az összes karakter közül a legérdekesebb, akinek minden tette, sőt, a háttere, a története is nagyon érdekelne. Ő az a karakter, akiről nem tudta eleget olvasni anélkül, hogy ne mondtam volna azt, hogy még-még-még kérek belőle. A lány a Szentföldről származik, Isolde édesapja hozta magával és egy személyben társalkodónő, testőr, orvos és még sok minden más. Hatalmas tudása van, a férfiakat lenézi, ugyanúgy harcol, mint ők, ha arra van szükség. Imádtam a karakterét!
Freize pedig Luca "szolgája", aki esetlenségével és humorával színt vitt az egész történetbe. Kettőjük párosánál (Ishraq - Freize) pedig érzem, hogy még sok mulatságos és később talán forró pillanatot fogunk megélni, de az biztos, hogy már most is sok esetben háttérbe szorították a főszereplőket.

És ha már a szerelmi szálról beszélünk... Na az itt nincs, ne is keressétek. Isolde és Luca bár mind a kettő fiatal, a másik szemében vonzó és azért egy idő után sűrűn pislognak egymásra:), de mégis.. a középkorban vagyunk. A lány felszentelt apátnő, a fiú egy vallási inkvizítor, így hiába van/lenne köztük vonzalom, nem igazán tehetnek semmit. Bár szívesen olvastam volna azért egy iciri-piciri szerelmi szálat (és az írónő is kissé esetlenül, de próbált egy-egy elejtett mondatot tenni ennek érdekében), de így is jó volt. Így életszerű a történet és még nagy út vár rájuk amúgy is - ahogy a könyv elején lévő térképet elnéztem minden téren:), itt most nincs helye és ideje a szerelemnek. Ráadásul így izgalmasabb is, minthogy egy sorozat már első részében "egymásnak essenek" a főhősök. Van idejük megismerni egymást, kialakulhat köztük még bármi.
A történet nyomozós része pedig érdekes volt, de a mai kor emberének nem túl bonyolult, már a legelején rá lehet jönni arra, hogy ki mit miért tett. Persze a középkorban ez még hatalmas nagy rejtélynek számíthatott, amit Luca ügyesen, logikusan oldott meg. A fiú kicsit hasonlított számomra Sherlock Holmesra, aki a legagyafúrtabb természetfelettinek tűnő dolgokat is csupán egy kis gondolkodással, megfigyeléssel oldott meg. Luca okfejtései hasonlóak voltak, imádtam ezeket végighallgatni - főleg az elején, amikor megvédte magát az inkvizítorral szemben. (Ennél a résznél teljesen magamra ismertem, mert én is kb így magyaráztam el édesanyámnak azt, hogy az Izraelben sok helyen árult "Krisztus keresztjéből származó faszilánkok" mennyire hitelesek lehetnek:))).
Amire még ki kell mindenféleképpen térnem, azok az illusztrációk. Különlegesek, és egyedi hangulatot adnak a könyvnek. A legelején van egy középkori stílusban megrajzolt térkép, ami Luca útját mutatja be, de a fejezeteket is ugyanilyen stílusú illusztrációk választják el. Nagyon tetszettek!

Összességében ez a regény az apróbb hibáitól eltekintve egy izgalmas bevezetője egy sorozatnak, különleges keveréke egy történelmi, misztikus és vallási kriminek, mindez olyan köntösbe bújtatva, hogy a fiatalabb olvasók is ugyanúgy élvezhessék, mint a felnőttek. Nyugodt szívvel ajánlom fiúknak és lányoknak is, mert szerintem mindenki megtalálja benne azt, ami miatt érdekes lehet számára ez a regény.
A történet pedig nincs lezárva, egyáltalán nincs, sok kérdés nyitott maradt - többek között a szerelmi szál is - így kíváncsian várom a kis négyes további kalandjait!

Borító: Gyönyörű. Nagyon találó a kép is rajta és különlegesek az arannyal kiemelt, domború betűk.

Kedvenc karakter: Ishraq, Freize

Szárnyalás: Az akkori emberek, a társadalom és az egész korszak ismerete. 

Mélyrepülés: Amit Isolde bátyja tett

Érzelmi mérce:
-

Értékelés:

Blogturné extra - Isolde
Isolde egy gyönyörű, fiatal nemes hölgy, szív alakú arccal, melyet hosszú szőke haj keretez. Sötétkék szemei és határozott vonalú szája elárulják a fékezhetetlen magabiztosságát. Rózsavízben és illatos olajokban fürdik, ahogy egy, az ő státuszában lévő hölgynek tennie kell, és az édesanyja zafírjait és egy felbecsülhetetlen értékű, arab aranyövet hord a gyászruháján. Gyengéd szívű, az erszénye mindig nyitva van a gyerekeknek, nőknek, koldusoknak.

Isoldét az édesapja nevelte fel annak reményében, hogy egy nap majd ő örökli a várat és a földeket, így független és automon hölgy válik belőle. Az apja halálával azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ez a szabadsága korlátozott lesz. Az örökségét elvette a bátyja és mivel visszautasította a bátyja által kiválasztott férjet, így kénytelen elfogadnia az egyetlen fennálló lehetőséget, miszerint szent fogadalmat kell tennie és a helyi kolostorba kell visszavonulnia apátnőként.
Ahogy a történet halad előre, úgy növekszik a vonzalom Luca és Isolde között. Isolde neve gyönyörűt jelent és Malory Tristan és Izolda művét (1470) idézi fel. Ez az Izolda név kelta változata, ahogy van például olasz is, az Isoletta. 

Isolde bátyja
Isolde bátyja, Giorgo, az édesapjuk halála után magának követelte a Lucretili lordja címet. Mivel Isolde tehetetlen volt, így fejet hajtott a bátyja akarata előtt.

Oktatás
Isolde apja megtanította a lányának, hogyan kell kiszámítani a földek nyereségét, hogyan szerezze és tartsa meg az emberek hűségét és hogyan védje meg a várat a támadásoktól.
Isolde a szép ruhák szeretetét is megörökölte és képzést kapott táncból, zenéből, nyelvekből, olvasásból, éneklésből és költészetből.

Isolde bátyja ismét...
Gyanítjuk, hogy Giorgo manipulálta azt, hogy Isolde ne lehessen ott az apja halálos ágyánál.
Nem engedte meg a húgának, hogy lássa az apjuk végrendelét és két lehetőséget ajánlott neki: egy nem túl vonzó házasságot vagy pedig életre szóló szüzességet.

Isolde élete az apátságban
A hagyomány szerint a látogatók csak rácson keresztül beszélhettek a rend asszonyaival és az imádságon kívül máskor nem beszélgethettek egymással.
Az apácáknak le kellett teljesen borotválniuk a fejüket - habár Isolde fejkötő alá rejtette a haját. Sötétbarna köpenyt és facipőt - klumpához hasonlító fából készült cipő a sáros és nedves idő miatt - viseltek.

Forrás: Isolde karakterlapja
(Nem minden részt tettem ki belőle, mert voltak, amik erősen spoileresek voltak)


Nyereményjáték:

Luca a Sötétség Rendjének ifjú tagjaként járja a birodalmat, s kutatja a sötétség és félelem titkait.
Miután megtudja aktuális küldetésének részleteit, a helyszínre utazik, hogy kivizsgálja azt, valamint, hogy a törvényeknek megfelelően, a pápa nevében intézkedjen.
Útja során vele tart Freize, a kissé bohókás konyhai inas, és Peter testvér, aki a feljegyzésekről gondoskodik.
Ám egy napon, amíg Peter testvér leheveredik néhány órára, a tréfás kedvű, gyanakvó Freize úgy dönt, megvicceli az öreget, és összekeveri a küldetéseikről szóló feljegyzéseket. Közben Luca, mit sem sejtve a csínytevésről, tovább kutakodik az eltűnt aranyrögök után. Este azonban észreveszik, mit tett Freize, és kétségbeesetten próbálják helyreállítani a károkat.
Segítsetek nekik megfejteni, mely bűnösöket, vádlottakat rejtik az egyes iratok!

Feladat:
1. A feljegyzések alapján fejtsétek meg, mely híres történelmi személyekről van szó, és a neveket írjátok be a rafflecopter megfelelő mezőjébe. (Kötelező!)
2. Lucával eredjetek az aranyrögök (!) nyomába, és számoljátok össze, hány darabot találtok. De vigyázzatok, nem minden arany, ami fénylik! (Erre július 28 -tól nyílik lehetőségetek, a Blogturné Klub blogján. Aznap nem lesz értékelés, csak kincsvadászat. Nem kötelező megcsinálni, de plusz esélyeket jelent.)
3. Találjátok ki, a játékban szereplő történelmi személyek közül ki(k)ről írt már könyvet Philippa Gregory. (Kötelező!)

Kalandra fel!  

Figyelem!
A kiadó csak magyarországi címre postáz!
Amennyiben a nyertes 72 órán belül nem válaszol a sorsolás után kiküldött értesítő emailre, úgy új nyertest sorsolunk!


A Blogturné további állomásai:
Július 21 - Kelly Lupi olvas
Július 22 - Dreamworld
Július 23- Nem harap a...
Július 24 - Könyvszeretet
Július 25 - Insane Life
Július 27 - Zakkant olvas
Július 28 - Blogturné Klub
Július 29 - Könyvgalaxis

2014. július 9., szerda

Mikó Csaba: Veszélyben a tölgy!

Kerekerdő közepén, a legnagyobb és legterebélyesebb fa lombjai között különös dolgok történnek. A polgármester lánya eltűnik a Tiltott Zónában, a lakosságot közmunkára szólítják fel, a tölgyet pedig különös betegség sújtja. S hogy mi vagy ki lehet mindennek a hátterében? Meg lehet-e menteni a tölgyet?
Tarts velünk és Csápy Tihamérrel Mikó Csaba izgalmakkal teli meseregényének blogturnéján július 9-13-ig, s talán Te is rájössz a titok nyitjára! S ha mégsem, esélyes lehetsz megnyerni a Kolibri Kiadó által felajánlott 3 könyv egyikét, s abból garantáltan megtudhatod, milyen titokzatos események állnak az ügy hátterében. Rajta hát, hisz:
VESZÉLYBEN A TÖLGY!


Kolibri Kiadó 2014
412 oldal
Illusztrátor: Lakatos István
Besorolás: mese, middle-grade

Veszély, titok és autós üldözés. Izgalmak, nyomok és jóbarátok. Csápy, e bogaras James Bond-kaland főhőse megpróbálja legjobb cimboráival felgöngyölíteni a rejtélyeket, melyekből a Nagy Tölgyön akad szép számmal.

Vajon hol lehet a polgármester lánya, aki eltűnt a Tiltott Zóna mélyén? A repülő autó tényleg létezik vagy csak erdei legenda? A Tölgyet milyen titokzatos betegség rágja? És ami mindennél fontosabb: ki vagy mi állhat ezek mögött a felettébb fura események mögött? Lehet, hogy minden mindennel összefügg?

 Időnként, ha ki szeretnék szakadni a young adult műfajból, előszeretettel fordulok az úgynevezett middle-grade korosztály könyveihez, amelyek kb. a 10-14 éves korosztályhoz szólnak. Egyrészt azért, mert szeretek olyan könyvet adni a 12 éves gyerekemnek, amit én is olvastam, másrészt tényleg élvezem ezeket a történeteket, és örömmel tapasztalom, hogy egyre több remek darab kerül kiadásra.  Kellemes meglepetés volt Mikó Csaba könyve is, nagy élvezettel merültem bele az első oldalaktól.

A történet egy hatalmas tölgyfán játszódik, ahol megtalálhatjuk az emberi társadalom bogaras verzióját, a lombozat alsó részén a szegényebb Lentiek élnek, míg a lombkorona  felé a módosabb Fentiek élvezik az életet. A polgármester fogadott lánya épp két barátnőjével hajt a Korona Ékköve bár legjobb bulijába, amikor hatalmas reccsenéssel szétnyílik a Kéregsztáda, akadályozva a továbbjutást. Hirtelen ötlettől vezérelve a Tiltott Zóna   felé veszi az irányt Fátyolka, remélve, hogy elkerülhetik a kialakult dugót, ám balesetet szenvednek és a cincérlány eltűnik. Fátyolka megmentése épp kapóra jönne a történet főszereplőjének, Csápy Tihamérnak és barátainak, akik a polgármesternek szívességet téve esélyesebben szállhatnának szembe a Tölgy dúsgazdag vállalkozójával, Mobival. 
Nos, nem szeretném az egész történetet elmesélni, inkább rátérek arra, miért is tetszett annyira?  Először is, a cselekmény nagyon pörgős, végig lekötötte az érdeklődésemet, a rengeteg fordulat olyan feszültséget teremtett, ami nem engedte letenni a könyvet. A szereplők mind olyan karakterek, akiket az életből is ismerhetünk,  természetesen találó és nagyon mulatságos nevekkel felruházva, ami önmagában nevetésre ingerel. Például kedvencem volt Vér Szivónia, a kullancs sztárriporter,  Kevélyke, a pók, vagy épp Galacsin őrmester. Minden egyes karakter zseniálisan találó, ahogy az egész Tölgy társadalmi felépítése is  alaposan átgondolt.  Felnőtt szemmel mint a saját életünk karikatúráját láttam magam előtt, a mindennapos politikai és gazdasági hatalmi harcokkal. Én hiszek abban, hogy a gyerekek nyitott szemmel járnak, megértik ezeket a problémákat, és nem árt, ha szembesülnek velük, ahogy a környezetvédelmi kérdésekkel is. Egy leheletnyi szerelmi szál is színesíti a történetet, de az igazi izgalom a hatalmas fa megmentéséhez kapcsolódik, vajon sikerül összefogással és briliáns ötletekkel megmenteni a Tölgyet az utolsó utáni pillanatban?
Első kézbevételkor soknak találtam a 400 oldalt  a célközönségre gondolva, de olvasás közben gyorsan pörögnek a lapok, gyerekszemre igazított a betűméret és a sortávolság, a fejezetek is rövidek, és néhány rajz is szerepel a részek között. 
Kiváló olvasásélményt nyújtott a könyv, a szöveg minden korosztálynak könnyen érthető,  és  jóval többet ad, mint egy átlagos jó-kontra-gonosz történet. Gyerekeknek és felnőtteknek is szívből ajánlom ezt a  "bogaras" mesét!

Borító:  Lakatos István remek borítót alkotott, tetszenek az emberfejű bogarak.

Kedvenc karakter: Csápy, Apostol, Kázmér

Szárnyalás:  Mobi a vállalkozó, mint dögbogár.

Mélyrepülés:   -

Érzelmi mérce:  Pici szerelmi szál azért helyet kapott a mesében.

Értékelés:

Érdekességképp mutatok néhány remek fotót különleges bogarakról, nekem az jutott eszembe, milyen csodálatos világban élünk, érdemes időnként körbepillantani! (Forrás: Pinterest)


Nyereményjáték

A Veszélyben a tölgy bizony egy bogaras mese… Na nem azért, mintha annyira szeszélyes és hóbortos lenne, hanem azért, mert bogarak, rovarok a szereplői, a nagy tölgy lakói.
Csápy, Apostol, Octopusz...mind-mind ízeltlábúak. De vajon a bogarak mely fajtához tartozhatnak? Vajon kitalálod-e?
A blogturné három állomásának mindegyikén találhatsz egy-egy találós kérdést. Ha a kérdésre jól válaszolsz, megtudhatod, hogy milyen bogarak Mikó Csaba könyvének hősei!

1. állomás - Milyen bogár Apostol?

Icipici lámpa
világít az éjben,
Úgy repül, mint a levél
a szélben.


a Rafflecopter giveaway

Részt vevő blogok

07/09. Kelly & Lupi Olvas
07/11. Roni Olvas
07/13. Deszy Könyvajánlója

2014. július 4., péntek

Joss Stirling: Storm és Stone

A Manó Könyvek jóvoltából hazánkban is megjelent Joss Stirling - a Lélektársak sorozat szerzője - legújabb regénye, a Storm és Stone. Ennek örömére a Blogturné Klub tizenegy bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Raven izgalmas kalandját!
2014. július 3-tól mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Manó Könyvek  2014
328 oldal
Fordította: Kiss Enikő Hajna
Goodreads: 4,06
Besorolás: YA, krimi, romantikus

Az előkelő bentlakásos iskola borostyánnal borított falai között korrupció, botrány és egy összeesküvés baljós hálózata rejtőzik.
Az Amerikából jött Raven Stone-nak feltűnik, hogy valami nagyon nem stimmel. Először is ott vannak a titokzatos eltűnések. Aztán a tanárok hazugságai.
És most pedig a halálos fenyegetések…
A nyugtalanító történéseket csak tovább bonyolítja a rejtélyes Kieran Storm feltűnése, akinek nemcsak az agya penge, de a teste is döglesztő.
Raven érzi, hogy beleszeret a fiúba, de megbízhat olyasvalakiben, akiről szinte semmit sem tud?


Raven ösztöndíjasként kerül egy drága angol bentlakásos magániskolába, miután egyetlen hozzátartozója, a nagyapja ebben az iskolában dolgozik gondnokként. A gazdag iskolatársak mindig is lenézték Ravent, de legalább a szobatársnője igaz barát volt, és ketten túllendültek a problémákon. Gina azonban egy személyiség tréning után teljesen kicserélődve jön vissza, mintha agymosáson esett volna át. Gyanús lopások történnek, és Raven súlyos vádakkal találja szemben magát, őt gyanúsítják. Mindenki elfordul tőle, kitaszított lesz az addig sem túl barátságos iskolatársaival szemben. Két új diák érkezik, Kieran és Joe, mindketten remekbe szabott fiatalok, és Raven egészen fura módon ismerkedik meg velük az első vacsorán. Kiderül, hogy elég sokat tudnak róla, főleg Kieran, aki láthatólag egy kockafej, de egyben zseni is. Raven és Kieran között több pengeváltás is lezajlik, de ez nem változtat a lényegen, miszerint a két új srác megbízik Ravenben, és egy szót sem hisznek el a pletykákból. Szép lassan Raven rájön, hogy a fiúkkal sincs min
den rendben, titkolóznak előtte, és hazugságon is kapja őket. Mivel nyakig benne vannak egy nyomozásban, a fiúk kénytelenek beavatni Ravent a küldetésük részleteibe.

Kezdek hozzászokni ahhoz, hogy egyre több ya regény hősnője az átlagos, vagy az átlagosnál butább helyett kimondottan erős, okos és bátor jelzőket érdemel. Raven is belépett ebbe a megtisztelő sorba, az első pillanattól kezdve megkedveltem, magával ragadott az intelligenciája, a logikus gondolatai. Még az őt ért rettenetes és embertelen zaklatás során sem tört meg soha. Mindig kiáll az igazáért, időnként akár pimasz is egy kicsit, de sosem erőszakos. Mintha egy jó erős páncélt viselne, amiről leperegnek a kisebb nagyobb támadások.

A kapcsolata Kierannal remekül felépített, először  a barátságuk alapozódott meg, persze nem kell hozzá sok idő, hogy ez a barátság továbbfejlődjön. Tetszett, ahogy az írónő a családdal kapcsolatos problémákat is belevitte a történetbe, Raven részéről a szülők elvesztésének nehézségét, Kieran részéről pedig az anyjával való viszonyát, aminek szerintem itt még nem értünk a végére.

Kieran az eszéből él, és ezt egy pillanatra sem tudja és nem is akarja elfelejteni. (Szerintem nem csak nekem fog eszembe jutni az olvasás alatt, hogy ez a srác tulajdonképpen Sherlock Holmes reinkarnációja, csak sokkal dögösebb kivitelben.) Ám most érzelmek is kavarognak a szívében, és ez merőben új felállás. Hiába vág az esze, ha a családi/társadalmi helyzetekben tanácstalan. Jól jön ilyenkor Joe, aki viszont remekül veszi a társas kapcsolatokból adódó akadályokat. Na és imádja ugratni a barátját, ezt láthatjuk, ahogy összeállította Kieran órarendjét. Benne olyanokkal, mint a tárncóra. Joe humora más alkalmakkor is megnyilvánul, sokszor éreztem, hogy jól oldja a felgyülemlett feszültséget.

A felnőttek meglehetősen negatív jellemzőkkel bírnak ebben a történetben, a srácok főnökén és a nagyapán kívül nincs szövetségesük, a bajban igazából csak egymásra számíthatnak. Különösen az igazgatónő volt undorító, gyakorlatilag egyetlen javára írható megmozdulása sem volt.

A szerző már bebizonyította a Lélektársak sorozatában, hogy mestere a romantikus kapcsolatok megírásának, mindhárom Benedict fiú története is ezt mutatja. Itt nagyobb hangsúlyt kap a rejtély, a nyomozás, így számomra egyértelmű, hogy pörgős, akciódús történetet éppúgy tud írni. Itt nincsenek paranormális elemek, de annál inkább számít, hogy forog a szereplők esze. Mivel rengeteg a fordulat, a cselekmény végig fent tudta tartani az érdeklődésemet, izgultam, vajon mi derül ki ebből. Számos összeesküvés elmélet merül fel, ám végül természetesen egész más, agyafúrt megoldás érkezik.

Azt hiszem egy nagyszerű sorozat kezdetén állunk, szimpatikus nyomozó csapattal vállvetve nézünk elébe az újabb rejtélyeknek. Remélem minél hamarabb, mert nagyon kevés jól megírt young adult nyomozós történettel találkozhatunk.

Borító:  Gyönyörű, nagyon tetszik.


Kedvenc karakter: Raven, Kieran, Joe

Szárnyalás:  Joe karaktere nagyon tetszett. Humor nagyágyú.

 
Mélyrepülés:   Felháborító, hogy a bántalmazásnak nem lett igazából következménye.

Érzelmi mérce: Joss Stirling-hez méltóan megírt a szerelmi szál, néhány csók és táncjelenet gondoskodik az olvasó szívritmusáról.

Értékelés:



Nyereményjáték:

Mostani játékunk során a nyomozásé lesz a főszerep! Ha velünk tartotok, Ti magatok is vérbeli detektívekké válhattok, ráadásul 2 szerencsés játékos gazdagabb lehet egy Storm és Stone könyvvel is.
Egy bűnöző menekülés közben elhullajtott néhány aktát, melyen híres könyves és filmes detektívek, ügynökök, kémek és nyomozók legfőbb ismertetői szerepelnek. Derítsétek ki, hogy kiket rejthetnek a leírások, majd ha már mindet megtaláltátok, azok segítségével rakjátok össze a bűnöző nevét, hogy minél előbb elkaphassuk őt.

Feladat:
1. Lájkoljátok a Manó Könyvek és a Blogturné Klub facebook oldalát.
2. Találjátok ki, kiket rejtenek a leírások, és a neveket írjátok be a rafflecopter megfelelő mezőjébe. (Mindegyik mező kitöltése kötelező!)
3. Töltsétek ki a közös blogon található keresztrejtvényt, hogy a pirossal jelölt fősor kiadja a bűnöző nevét. Ezt a nevet pedig írjátok be a rafflecopter erre kijelölt mezőjébe. (Kötelező!)
4. A hiányzó betűket a közös blogon keressétek.

Nyomozásra fel!


a Rafflecopter giveaway

Turnéállomások:
07/05 Roni olvas
07/10 CBooks
07/13 Dreamworld

Rendszeres olvasók