KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2014. április 29., kedd

Wendy Higgins: Angyali szövetség


A Maxim Kiadó jóvoltából április 24-én megjelenik Wendy Higgins: Angyali szövetség című könyve, a nagysikerű Sweet sorozat második kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub tizenhárom bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Anna Whitt démoni kalandjának folytatását!

2014. április 24-től minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok.

Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!
Maxim Kiadó, 2014
384 oldal
Fordította: Béresi Csilla
Goodreads: 4,38
Besorolás: YA, paranormal

"Anna, egy őrangyal és egy démon lánya, megfogadta, hogy soha nem követi apja példáját, nem rontja meg az embereket. Naivitás volt ez tőle. Ahogy sok minden más is. A suttogók rákényszerítik, hogy a túlélése érdekében megszegje fogadalmát, akkor is, ha ezzel engednie kell lénye sötét oldalának, és hírhedtté válni iskolatársai között. Élete sivárabbnak tűnik, mint valaha. Ráadásul ott van Kaidan Rowe is, a Bujaság hercegének fia, tölti be minden gondolatát. Mikor aztán váratlanul tudomást szerez egy réges-régi jövendölésről, a világot kezdi járni Kopano – a Harag hercegének fia – kíséretében, hogy megszervezze a démonokkal szembeni ellenállást. Hamarosan kiderül ugyanis, hogy az óriások felszabadítása nem mehet vérre menő küzdelem nélkül. A végső győzelemig Annának és Kaidannak félre kell tenniük érzéseiket, és leküzdeniük életük legnagyobb kísértését. Vajon megéri-e életüket kockáztatniuk a szerelemért?"

Melbourne
Az első rész vége ugye azt sugallta, hogy ez a rész tele lesz könnyekkel, drámával, megtört szívű szerelmesekkel. De szerencsére az írónő nem vitte el az egészet a második részek hibájába: miszerint nem történik túl sok minden, esetleg a főszereplők szenvednek,szerencsétlenkednek egy teljes könyvön keresztül, hogy aztán a harmadik részben majd minden elsimuljon és mindenki boldog legyen. Nem. Ez a rész az elsővel összehasonlítva, sokkal cselekménydúsabb lett, lendületesen haladunk a végkifejlet felé, a történet már többről szól, mintsem csak Kaidan és Anna szerelméről.
Anna jóval komolyabb személyiség lett, mondhatnám azt is, hogy kezd felnőni a feladatához - hiszen proféciát látott és egy nem könnyű feladattal bízták meg: hadsereget kell szerveznie az Óriásokból. Így nem is nagyon marad arra ideje, hogy Kaidan miatt siránkozzon, pedig a szíve mélyén valahol nagyon szenved a démonfiú miatt. Az apja Kopanot jelöli ki társául és keresztül-kasul beutazzák a világot, hogy összegyűjtsék a megbízható Óriásokat. Utazásuk során bejárják az egzotikus Damaszkuszt, Londont, a messzi Melbourne-t és a forró Kaliforniát is. A szakmám révén én is elég sokat utazom, így nagyon élveztem ezeket az útleírásokat. Látszik, hogy az írónő próbált minél jobban utánajárni (vagy talán járt is arrafelé) a helyszíneknek, mert a leírások igen élethűre sikerültek. Annáék csapata pedig új tagokkal bővül, a különleges Zaniával, illetve a harcos Flynn-nel, akiket azért nem volt túl egyszerű meggyőzni a küldetésről:-). A viharfelhők pedig gyűlnek a kis csapat feje felett, kemény fába vágták a fejszéjüket, így nagyon kíváncsi leszek, hogyan fog alakulni a sorsuk és véghez tudják-e vinni azt, amiért annyi mindent feladtak.

London
Persze nem feledkezhetem meg Kaidanról sem. A fiú még mindig az egyik legdögösebb YA férfiszereplő, akiről csak olvastam. Veszélyes, ellenállhatatlan és most egy új oldalát mutatja be - hiszen eddig inkább csak a rosszfiút láthattuk, akiből azért persze most is kapunk, hogy ne feledkezzünk meg, hogy az alaptermészete milyen:-), de mégis.. bebizonyosodik, hogy neki is van szíve és még ha nem is mutathatja ki mindig, de képes nagyon szeretni.

A kettőjük kapcsolata pedig... még mindig forró, szenvedélyes, sisteregnek a lapok, amikor együtt vannak:-). Wendy olyan jeleneteket írt róluk, hogy szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki végigsóhajtozta az egészet és most sajnáltam csak igazán, hogy ez "csak" egy YA könyv, így többre nem is nagyon számíthatunk...
Persze, hogy ne csak a Hercegek nehezítsék meg kedvenc párosunk életét, így az írónő felcsillantotta egy szerelmi háromszög lehetőségét is, hiszen Kopano sem rossz pasi és az, hogy az utazások során össze van zárva Annával, sok mindenre ad lehetőséget:-). Ráadásul Kaidannak is dolgoznia kell, hogy ne keltsen gyanút.. Így aztán mind a ketten kemény próbatétel elé kerülnek bizalom és hűség terén.

Damaszkusz
Összességében imádtam ezt a részt is. Az írónő pedig megmutatta, hogy lehet egy második rész is jó, nem félt kemény döntéseket hozni egy-egy szereplőnél és képes volt az izgalmat úgy fenntartani, hogy bár nincs kemény függővége, de nagyon-nagyon várom a következő, egyben befejező részt! És ennek a könyvnek is biztos helye van a kedvenceim között.:-)



Borító: Nem lenne rossz, de a két borítómodell bárgyú? unott? arckifejezése sokat ront az egészen:(

Kedvenc karakter: Kaidan, Zania, Anna, Blake, Ginger, Marna, Flynn (igen, Kopano kimaradt, mert én nem tudok megbarátkozni egyelőre vele:-)

Szárnyalás: A Valentin-nap és a reptéri jelenet Santa Barbarában 

Mélyrepülés: Még mindig Nephilimek átnevezése Óriásokká.. 

Érzelmi mérce: vannak benne forró jelenetek, de minden a YA keretein belül (sajnos:-) 

Értékelés:


Blogturné extra - Kérdezz - felelek

Wendy Higgins...

KÖNYVEK: Angyali gonoszság, Angyali szövetség vagy Angyali leszámolás
Wendy: Az Angyali gonoszság egy picivel közelebb áll hozzám, mint a többi, talán, mert ott még nem voltak határidők, vagy nyomás, hogy jól sikerüljön - csupán tiszta inspirációból fakadt szórakozás volt megírni.

LOVE STORY: Örök szerelem, viszonzatlan szerelem vagy tiltott szerelem
Wendy:  Tiltott szerelem!

JELENET: A konyhában, a szekrényben vagy a szigeten
Wendy: - A konyhában, bébi!

BEFEJEZÉS: Boldogan élnek, míg meg nem halnak, boldogtalan vég vagy tragikus, de reményteli befejezés
Wendy: - Én egy "Boldogan élnek, míg meg nem halnak" típusú lány vagyok, de addig az út legyen szívfájdalmakkal kikövezve.

ROSSZFIÚ: Sötét és veszélyes, mint a cukorka, a kőszív mögött lágy benső lapul vagy amelyik kutya ugat, az nem harap
Wendy: - Ez kérdés? Mindegyiket szeretem. :-) Főleg a sötét és veszélyest... mint a cukorka

SZERELMI JELENET: Forró és izzasztó, kínzóan izgató vagy édes és ártatlan
Wendy: A forró és izzasztó és a kínzóan izgató között őrlődöm. De végül a kínzóan izgatót fogom választani, hogy feszültséget gerjesszek.

Anna Whitt...

Úton, vacsorát főzve vagy kimosni a szennyest
Anna: Szeretek főzni, de úton az igazi.

Sötét és titokzatos vagy rossz, de megmenthető vagy szexi, de édes
Anna: Szexi, de édes. ANNYIRA elegem van a titokzatosból!

Blake, Kopano vagy Jay (nem, Kait nem mondhatod)
Anna: Ájvé! Nagy bajba hozol... Kopano *suttogja*...

Kaidan Rowe...

Egész éjjel, egész nap vagy mindig
Kai: Igen, igen és igen. Muszáj választanom?

Szerelem, vágy vagy rajongás
Kai: Ez egy beugratós kérdés? Mi van, ha azt mondom, szerelem? Komolyan vennéd? Hahaha 

A medencénél, a hálószobában vagy a mosógépre döntve
Kai: A fenébe... Én...hm. Wow, ez nehéz. Na jó. Rendben.A mosógépre döntve.

Forrás: [FIKT]SHUN blog

Nyereményjáték

Hallottatok már az auráról?
Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Képes megállapítani pusztán a színek és azok árnyalatai alapján, milyen érzések kavarognak adott pillanatban az emberekben.
Ezt látva sötétzöldre váltott az aurátok? Netán ti magatok is szeretnétek kipróbálni, milyen lehet másokban olvasni? Nos, most megtehetitek.
Minden blogon találtok egy-egy mondókát, melynek segítségével kitalálhatjátok, melyik színhez milyen érzés tartozik.

1. Vízszintesen haladva töltsétek ki a keresztrejtvényt.
2. Minden nap elküldhetitek az aznapi megfejtést/érzést, így plusz esélyekkel gyarapodhattok.
3. Néhány betűhöz nem tartozik kérdés. Azokat nektek kell kitalálnotok, de ha szétnéztek a Blogturné Klub hivatalos blogján, könnyen megtalálhatjátok őket.
4. A vastaggal kiemelt rész egy olyan dolog megfejtését tartalmazza, melynek fontos szerepe lesz a történetben, s ennek a megfejtése éri a legtöbb pontot.


A nyeremény pedig nem más, mint a Maxim Kiadó által felajánlott 3 (!) Angyali szövetség könyv egyike. (Csak Magyarország területén érvényes a postázás!)


Mindenkinek van egy gyenge pontja,
ezt Tobias Eaton is jól tudja.
Négyes aurája csupa barna, hisz szívét rettegés sújtja,
ha Tris, az óriáskerékre, maga után húzza.



A blogturné további állomásai:

Április 21 - Dreamworld
Április 22 - Szilvamag olvas
Április 23 - Nem harap a...
Április 24 - MFKata gondolatai
Április 25 - Deszy könyvajánlója
Április 26 - Kristina blogja
Április 27 - Always Love a Wild Book
Április 28 - Angelika blogja
Április 29 - Kelly Lupi olvas
Április 30 - Könyvszeretet
Május 1 - Insane Life
Május 2 - CBooks
Május 3 - Függővég

2014. április 28., hétfő

L.J. Smith: Titkos kör - A beavatás

A Könyvmolyképző a Könyvfesztiválra hozza el nektek L.J. Smith: Titkos kör - A beavatás című regényét. Április 26 - 30 között egy-egy blogger fogja Nektek bemutatni Cassie, Diana, Faye, Adam és a többiek különleges történetét. Az értékelések és a játék mellett olvashattok kedvcsináló idézeteket, illetve extrákat a salemi boszorkányokról, a könyvből készült tévésorozatról és a különfélre borítókról.

Könyvmolyképző, 2014
240 oldal
Fordította: Komáromy Zsófia
Goodreads: 3,87
Besorolás: YA, fantasy, boszorkány

"Miután kénytelen volt a napfényes Kaliforniából a borongós New Englandbe költözni, Cassie visszasírja régi életét. Ugyanakkor furcsa kötődést érez egy csapat ijesztő kamaszhoz, akik az iskoláját uralják. Beavatást nyer a New Salemet évszázadok óta uraló boszorkányok rendjébe, bekerül a Titkos Körbe, amely egyszerre jelent mámorító izgalmat és halálos veszélyt. Ám amikor beleszeret a titokzatos és érdekes Adambe, Cassie-nek döntenie kell, hogy ellenáll-e a kísértésnek, vagy szembeszáll a sötét erőkkel, hogy megkapja, amit akar – még ha ez azt is jelenti, hogy elég egyetlen rossz döntés, és utolérheti a vég."

A CW amerikai tévécsatorna 2011-ben kezdett vetíteni egy boszorkányokról szóló, YA tévésorozatot, Titkos kör címmel. Már a bemutatója is felkeltette a kíváncsiságomat és a sorozat is azt hozta, amit szerettem volna. Fiatalokról szólt, különleges képességekkel, izgalom, rejtély, bonyodalom, lávsztori, mindez egy baljós, tengerparti kisvárosban. Sajnos a sorozat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és a csatorna egy évad után elkaszálta (erről majd egy későbbi extrában olvashattok). Már a sorozat nézése közben elkezdtem utánanézni, hogy ez könyvben is létezik-e, mert érdekelt a történet nagyon. Igen, létezett. Lisa Jane Smith írta. Az a L.J. Smith, aki a Vámpírnaplók szerzőjeként vált ismerté itthon. Ekkor kezdtem el félni igazán, hiszen a Vámpírnaplók, amennyire jó kis sorozat a tévében, annyira olvashatatlan regényként (jó darabig kitartottam Damon miatt, de végül feladtam, annyira se füle, se farka lett a történet).
Azért utánanéztem jobban a sorozatnak és a rajongók minden lelkesedésükkel próbálták elmagyarázni, hogy ne hasonlítsuk össze a két sorozatot, ez tényleg jó, sőt, jobb, mint a tévésorozat. Ekkor lettem végleg kiváncsi a történetre és nagyon örültem, amikor kiderült, hogy itthon is megjelenik.

Mivel ebben az esetben a tévésorozatot hamarabb láttam, minthogy a könyvet olvastam volna, így kénytelen-kelletlen folyamatosan hasonlítgattam a kettőt egymáshoz. De el kell, hogy mondjam, a szereplőkön kívül, és azon kívül, hogy boszorkányokról szól mind a kettő, teljesen eltér egymástól a két történet.

A regény New Salemben játszódik, egy zord hangulatú, észak-amerikai tengerparti kisvárosban. A városkát és a hangulatát is nagyon eltalálta az írónő, szinte magam előtt láttam a baljós nevű Varjúrév utat, a hozzá tartozó ódon házakkal. Cassiék háza külön tetszett, szívesen bebarangoltam volna én is – és hogy közvetlen lejárata volt a tengerpartra! Imádtam.
A történet főszereplője Cassie, vele indul a sztori, egy nagymúltú boszorkány család sarja, aki elől eddig mindenki titkolt mindent. Pár dolog persze már korábban is felbukkan a képességeiből, de még így teljes megdöbbenéssel fogadja, amikor kiderül a családja története és hogy hová is tartoznak. Mivel még csak ismerkedik mindennel, így hiába ő a főszereplő, de könyvet egyértelműen Faye uralja, akárhogyan is nézzük. Ő a new salemi, fiatalokból álló boszorkánycsapat „rosszlánya”, ő az aki tényleg megtestesítője annak, amit a legtöbben a boszorkányra értenek. Bár kinézetre nem az a bibircsókos, fekete macskás, seprűn lovagló öregasszony, sőt, ő a Femme Fatale a legtöbb fiú számára az iskolában, de kavarásban, rosszindulatban teljesen az élen jár. Szabadszellemű, különc, felelőtlen, pimasz és rettentően önző. Ezt még tetézzük azzal, hogy varázsolni is képes és akkor megkapjuk Faye Chamberlaint. Mégis, a viselkedése ellenére is egyelőre számomra ő a legizgalmasabb karakter ebből az egész társaságból.

A kis csipet-csapat fontos tagja még a jószívű Diana, a Kör vezetője, ő az, aki a viszályokat elsimítja a
társaságban, ő az ütközőpont az ellentétek között. Cassie-vel a kapcsolata egyelőre nagyon jó, de szerintem ez csak idő kérdése, hogy megváltozzon:-).
És persze nem feledkezhetünk meg Adamról sem, aki bár egyelőre kevésbé fogott meg, mint a filmsorozatban, de így is kellően érdekes karakter. És az külön pluszpont, hogy van egy kutyája is!
A Kör itt tizenkét emberből áll, így sok a plusz szereplő, de róluk túl sok mindent nem tudunk meg egyelőre. Még akit meg lehetne említeni, az Melissa, Faye legjobb barátnője és Nick, a Kör egyik fiú tagja, de egyelőre ők se zavarnak túl sok vizet.

Ez a második olyan boszorkányos történet, ami alapján egyre inkább vonzódom ehhez a természetfelettihez. A mágiájuk teljesen természetes, kristályokhoz, gyógyfüvekhez kapcsolódik egy kis saját mágiával tetézve. Annyira egyszerűnek tűnik, amit csinálnak, hogy szinte én is szívesen kipróbálnám, hátha nekem is sikerülne a varázslatuk.
Szerelmi szál persze itt is van. De abból a szempontból izgalmas, hogy bár itt is megvan a szerelmi háromszög, de most a változatosság kedvéért egy fiú szeret két lányt. Hogy mi sül ki ebből? Jó biztosan nem, főleg, hogy mindegyik szereplője a háromszögnek erős képességű boszorkány:-). De majd meglátjuk!

Egy dolog volt számomra kicsit furcsa. Ugye a Kört tizenkét ember alkotja, ahogy már írtam is. A Beavatásnál csak tizenegyen vannak jelen, mert Adam nincs ott. Akkor hogyan sikerül mégis a szertartás? Ha valaki ezt elmagyarázza nekem, azt megköszönném:-).

Összességében nem okozott csalódást, sőt tetszett a sorozat nyitókötete, látszik, hogy egyelőre csak az elejénél tartunk, az írónő még csak most mutatja be a szereplőket és kezdi kavarni a történet szálait; sok még a tinidráma, kapunk egy kis izgalmat, boszorkánymágiát, gyilkosságot, egy kevés romantikát is. Érdeklődve várom a következő részt, mert ahogy mondtam, a filmsorozat sokban eltér (eddig) a regénytől, így valószínűleg a folytatás is más lesz (bár van egy pár szereplő és szál, amit kifejezetten szeretnék, ha a regényben is benne lenne:-).

Borító: Tetszik, elegáns, különleges, illik a sorozathoz.

Kedvenc karakter: Faye

Szárnyalás: a helyszín, New Salem

Mélyrepülés: -

Érzéki mérce: ez még nagyon a történet eleje. Egy-két csók elcsattan, de minden még csak most alakul:-).

Értékelés:  
 
Blogturné extra - a tévésorozat karakterei



Cassie Blake - megformálója Britt Robertson
A színésznő mély benyomást tett Kevin Williamson producerre a Sikoly 4 filmben nyújtott alakításával, ezért más szóba se került nagyon Cassie Blake szerepére.
Érdekesség - Cassie a könyvben barna hajú.







Adam Conant - megformálója Thomas Dekker
Érdekesség - Adam a könyvben sötétvörös hajú.









Faye Chamberlain - megformálója Phoebe Tonkin
Ausztrál színésznő és ha eredeti nyelven nézzük a sorozatot, néha kihallani az ausztrál akcentusát.
Elég sok természetfeletti lényt alakított már - volt sellő a H2O: Egy vízcsepp elégben, játszott boszorkányt a Titkos körben és most vérfarkast játszik a Vámpírnaplókban és az Originals sorozatban.





Diana Meade - megformálója Shelley Hennig
Érdekesség - a könyvben Diana szőke hajú.









Melissa Glaser - megformálója Jessica Parker Kennedy








Nick Armstrong - megformálója Louis Hunter










Nyereményjáték

Aki egy varázskör tagja, annak a mindennapi élet rutinjához tartozik a varázslás, a különböző varázsigék és varázstárgyak begyűjtése. De mire van szükségünk ahhoz, hogy egy Kör tagja lehessünk? A turné minden állomásán elrejtettünk egy-egy “hozzávalót”, melyet a bejegyzésben más színnel kiemelt betűkből kell összeraknotok.
A nyeremény ezúttal sem marad el! A játék végén kisorsolunk egy-egy példányt a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott 3 darab Titkos kör - A beavatás könyv egyikéből.

Játékszabályok:

1.) Kedveld a Blogturné Facebook oldalát! (KÖTELEZŐ)
2.) Kedveld a Vörös Pöttyös? Szeretem Facebook oldalát! (KÖTELEZŐ)
3.) Írd be a helyes megfejtéseket! (KÖTELEZŐ)
4.) Oszd meg a turnét! (NEM KÖTELEZŐ)
5.) CSAK MAGYARORSZÁGRA szállítunk!


A blogturné további állomásai:


Április 26 - Dreamworld
Április 27 - MFKata gondolatai
Április 28 - Kelly Lupi olvas
Április 29 - Insane Life
Április 30 - Media Addict

2014. április 24., csütörtök

Together Thor'sday - Jus Accardo: Touch - Idézet

Akárhogy is nézzük az olvasás szubjektív, magányos tevékenység. Amit olvasunk, az a miénk, a saját emlékünk, a saját tapasztalatunk, a saját világunk. Amit olvasunk, azt a saját magunk képére formálva teremtjük meg a saját képzeletünkbe, a saját zárt elménkben. S nem is kérdés, hogy ez más nekem, mint Neked vagy bárki másnak.
De mennyire más? Mit gondol más másként, mint én? Ha én így látom, vajon más hogyan? Ha nekem ez a legkedvesebb, vajon másnak miért más az?
Ezekre a kérdésekre alapozva született meg a Together Thor'sday rovat ötlete, amelynek keretein belül, megosztjuk egymással az aktuális, friss olvasási élményeinket, és összevetjük, hogy kinek mi a a könyvben a kedvenc jelenete / idézete / szereplője, mi rázta meg a leginkább, mit szeret benne a legkevésbé, stb.

Together - vagyis együtt: Roni olvassal és MFKatával, akiknek a véleményét a saját oldalaikon olvashatjátok el!
 
Eheti közös olvasmányunk - *Lupi fangirl sikolyban tör ki* - Jus Accardo: Touch - Érintés című könyve, amit mind a hárman nagyon szeretünk. Az egyik főhőse Kale, egy sokat szenvedett fiatal fiú, akit gyerekkorától kezdve fogságban tartottak és a különleges képessége miatt bérgyilkosnak képeztek ki. Kale sok mindent megtanult, csak egyet nem. Hogyan kell az emberek között viselkedni, mik az alapvető társas érintkezés szabályai. Miután megszökik és Dezzel összekerül, a lány próbálja tanítgatni -  több-kevesebb sikerrel -, mi pedig nagyon jól szórakozunk a rengeteg mulatságos helyzeten és párbeszéden.

És hogy én melyik idézetet választottam ki a könyvből? A nagy kedvencemet, ami a falamon is kinn van (My Guardian Friend, Andi jóvoltából), Kale egyik kicsit suta szerelmi vallomását:

„Te vagy az egyetlen, aki meg tud engem érinteni. Egy nap majd képes leszek megérinteni másokat anélkül, hogy porrá változtassam őket, de ez nem változtat majd azon a tényen, hogy te vagy az egyetlen, aki meg tud érinteni engem.”
 
És bár nem szokásom, de ebben az esetben angolul is bemásolom, mert nekem ebben az esetben, a gyönyörű nyelvünk ellenére is angolul valahogy kifejezőbb:
 
„You're the only one who can touch me. Someday I might be able to touch other people without turning them into a dusty husk, but that won't change the fact that you'll still be the only one who can touch me.” 
 
És azért a posztert is megmutatom, ami a falamat díszíti és ugyanez az idézet van rajta:


Jamie McGuire: Gyönyörű esküvő (Beautiful #3)

A Maxim Kiadó jóvoltából hamarosan megjelenik Jamie McGuire nagysikerű sorozatának,
a Gyönyörű sorscsapásnak a kiegészítő novellája a Gyönyörű esküvő.

Travis és Abby esküvőjének történetéről 2014. április 18-tól minden nap a
Blogturné Klub hét bloggere teszi közzé a véleményét.
Ahogyan azt már megszokhattátok minden állomáson a könyvhöz kapcsolódó érdekességek, idézetek, trailer, beleolvasó és nyereményjáték is található, ahol 3db nyereménykönyv is gazdára talál.   Tartsatok velünk!
 
Maxim Könyvkiadó 2014.
156 oldal
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Goodreads:
Besorolás: new adult, romantikus

TUDJÁTOK, HOGY ABBY ABERNATHY VÁRATLANUL MRS. MADDOX LETT. DE MI HÚZÓDIK MEG A NAGY ESEMÉNY HÁTTERÉBEN? Miért kérte meg Abby Travis kezét? Milyen titkokat osztott meg egymással Abby és Travis a szertartás előtt? Hol töltötték a nászéjszakájukat? Ki tudott még az eseményről… és miért nem árulta el senkinek? Abby és Travis szökése körül mindent a legnagyobb titok övezett… egészen mostanáig. A Gyönyörű sorscsapás és a Veszedelmes sorscsapás rajongói minden kérdésükre választ kapnak az esküvő (és a nászéjszaka!) viharos történetében, és mint a nagyszerű történetek esetében, erre is érdemes volt várni!

Nehéz bármi újdonságot mondani erről a történetről, így a blogturné utolsó állomásán.

Egyben biztos vagyok, hogy akik olvasták és megkedvelték a Gyönyörű sorscsapást és esetleg a Veszedelmes sorscsapást is, azoknak egy édes csemege lesz ez a kis történet. Érdemes lassan olvasni, hogy kellőképpen kiélvezd mindkét szereplő szemszögét, ami csodásan működik itt. Travisbe újra bele lehet szeretni, annyira tökéletes a szerelme Abby iránt. Tudom, sokaknak ez már túlzás, de nem, ez egy igaz szerelem. 
A könyvecske két időszakra bontható, a Las Vegas-i esküvőre és az egy évvel későbbi "megerősítő" évfordulóra karib tengeri környezetben. Néhány részlet nagyon feldobta a könyvet, például Travis anyukájának a levele, ami kedves és nagyon megható volt és a legjobb pillanatban olvasta el Abby. Nagyon vicces a tetoválós jelenet, ezt remekül magam elé tudtam képzelni. Trenton vetkőzős jelenete azonban mindent vitt, imádom, amikor fogadásokat veszítenek a pasik!

Nekem mégis a legeslegjobban a Bon Jovi-s utalás tetszett, mert hát annak idején a nyolcvanas években bálványoztam az akkor még hosszú hajú énekest. Volt szerencsém élőben látni a zenekart, és végig is futott rajtam a borzongás a dalaik említésénél. Nézzetek jobbra a képre, imádni való rosszfiú volt ő is.

Emlékszem, amikor első alkalommal olvastam a Beautiful Disaster külföldi kiadásának fülszövegét, biztos voltam benne, hogy nekem nagyon be fog jönni a történet. Akkor még nem Travis karaktere fogott meg, hanem az alapszituáció, hogyan bírnak ki egy hónapot együtt lakva a főszereplők? Ki nyeri majd a fogadást? Akkor még a tetkós-nyelves borítóval szerepelt a könyv a Goodreads-en, a Molyra is ez alapján vittem fel. Később kapott szelídebb külsőt.

A legnagyobb öröm akkor ért, amikor kiderült, magyarul is megjelenik a történet, és Travis Maddox a hazai olvasók körében is lelkes híveket szerez. Nos, eltelt 2 év, és nyugodtan mondhatom, óriási siker ez a történet itthon, kiemelkedően magas az olvasottsága a Moly-on is, mai napon 1006 olvasás alapján 88%-ra értékelték a tagok.

Próbáltam felvenni a kapcsolatot az írónővel, ami sikerült is, nagyon kedves szavakat írt, de interjút csak a kiadóján keresztül adhat. Természetesen hozzájuk is eljutottam, de mivel az írónőt maximálisan lefoglalja a Beautiful Oblivion tökéletesítése, később kapok válaszokat. Írt viszont egy üzenetet a magyar rajongóknak:


“To all my fans in Hungary – thank you for your generous support of the Beautiful Series! I hope you continue to love Travis and Abby and the Maddox Brothers as much as I’ve loved writing them. Xoxo – Jamie.”
Minden magyar rajongómnak köszönöm a Gyönyörű sorozat nagylelkű támogatását! Remélem továbbra is úgy fogjátok szeretni Travist és Abby-t és a Maddox fivéreket, mint ahogy én imádtam írni róluk. Puszi - Jamie.

Nem könnyű egy női írónak beleélnie magát egy rosszfiú bőrébe, de Jamie McGuire nem okozott csalódást, sikerült egy ikont teremtenie. Nem véletlenül örülök, hogy Travisnek négy fiútestvére van, hiszen Jamie nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint megírni a többiek történetét is. A fent említett Beautiful Oblivium (Gyönyörű feledés) a Maddox testvérek sorozat első része lesz és Trenton történetét olvashatjuk majd benne. A Maxim Kiadó természetesen folytatja az írónő újabb könyveinek kiadását, tehát már csak várnunk kell egy kicsit!


Borító: Tökéletes

Kedvenc karakter:  Travis Travis és még Travis

Szárnyalás: Trenton csillámporos hátsója
 
Mélyrepülés: - 

Érzéki mérce:  Hűen a korábbi részekhez, számíthattok Travis heves vérmérsékletére, de most az ágyban.

Értékelés:
https://www.facebook.com/DreamValogatas/app_203351739677351 



A könyvre kattintva 30% kedvezménnyel előrendelheted:

Nyereményjáték

Ha már esküvő, akkor szükségünk van pár esküvői kellékre.
Melyekre?
Nos, ezt kell kitalálnotok és az alábbi dobozba beírni
és máris nagyszerű esélyekkel indulsz a sorsoláson,
melynek nyereménye a Maxim Kiadó által felajánlott
3 darab Gyönyörű esküvő könyv.
(A postázás csak Magyarország területén érvényes!)
a Rafflecopter giveaway

További állomások:
04/18. - MFKata gondolatai
04/19. - Dreamworld
04/20. - Deszy könyvajánlója
04/22. - Krisztina blogja
04/23. - Insane life
04/24. - Kelly Lupi olvas

2014. április 23., szerda

Niall Leonard: Zúzógép


A Maxim Könyvkiadó igazi meglepetést jelentet meg a Könyvfesztiválra! A Zúzógép egy izgalmas nyomozásba kalauzol, ahol a főhősnek a saját becsületét kell igazolnia. Végre egy történet, amit a srácok imádni fognak! Sok érdekességet megtudhatsz a könyvről, ha követed a turné állomásait, valamint 3 példányt kisorsolunk a kiadó jóvoltából.

Maxim Könyvkiadó 2014.
280. oldal
Fordította: Széky János
Goodreads: 3,34
Besorolás: YA, thriller

A nap, amikor Finn Maguire felfedezi az apja holttestét, addigi sivár élete a feje tetejére áll. A gyilkosság első számú gyanúsítottjaként Finn-nek versenyt kell futnia az idővel, hogy tisztázza magát és kiderítse, ki gyűlölte az apját annyira, hogy megölje. Miközben felforgatja a brutális és mocskos londoni alvilágot a keresett válaszokért, Finnek egyre több sötét családi titokkal és veszéllyel kell szembenéznie. Meg kell tanulnia, hogy azoktól az emberektől számíthat a legnagyobb pofonokra, akikben leginkább megbízott…

A szürke ötven árnyalata szerzőjének férje, Niall Leonard a tizenéveseknek írta a krimisorozatot. A regény a sorozat első része.
Mindig nagy örömmel tesztelem a fiúknak szóló könyveket, az meg hab a tortán, ha a szerző a kedvenc fiú szemszöget választja a történet elmeséléséhez E/1 személyben. A Zúzógép mindezt megadta nekem, és én nem is tudtam letenni, míg a végére nem értem.
Főszereplőnk egy 17 éves srác, Finn, aki kimaradt a suliból, jelenleg egy műkajákat előállító gyorsétteremben dolgozik, de a biztonság kedvéért ő maga sosem enne belőle. Hogy miért maradt ki a suliból annak több oka is van, legfőképpen a diszlexiáját okolja, de voltak ott más zűrök is, némi drogügy, amiért javítóba is került. Finn a meló mellett rendszeresen sportol, korábban bokszolt, most naponta több kilométert fut, edzi magát. Apja kivénhedt színész, már sehova sem hívják, némi jogdíjból és Finn keresetéből tartják fenn magukat. Még mindig várja a nagy kiugrást, forgatókönyveket ír, amit remélhetőleg egyszer sikerre visz. Finn anyja évekkel korábban lelépett a tengeren túlra, kapcsolatot nem tart fenn a fiával.
Ez az eddig is  meglehetősen kilátástalan helyzet válik káosszá, amikor Finn egyik este holtan találja apját. A rendőrség nyomozói nem mutatnak nagy lelkesedést, kényelmesebb a fiút gyanúsítani és mielőbb lezárni az ügyet. Meg kell hagyni, a srác a kívülállók számára nem véletlenül gyanús, nem igazán mutat gyászt és az előélete sem szól mellette. Nincs más lehetőség, Finn kezébe veszi a nyomozást és ezzel elindítja a lavinát.

A történet számomra végig izgalmas, fordulatos volt, mindig hozott meglepetést. A szerző fenn tudta tartani bennem a feszültséget és úgy formálta meg Finnt, hogy az első oldalaktól kedveljem, és szurkoljak az igaza bizonyításához. A fiú szerintem kifejezetten jó fejű, logikusan gondolkodik, az, hogy olvasni nehezen tud, még nem azt jelenti, hogy buta lenne. Persze követ el hibát, de ebben a helyzetben csodáltam, hogy ennyire helyt tudott állni. Új munkát szerzett, nem kis merészséget követelt a nyomozás az alvilági fejes után, és az őt ért támadásoknál is leesett az állam a talpraesettségén. Nem kevés bunyós jelenetet olvashattam, és ha valamihez ért a szerző, az a grafikus ábrázolás. Tökéletesen, képkockáról képkockára közvetítette az eseményeket, csattant az ököl, reccsent a csont. Nem is csodálkoznék ha a szerző rögtön forgatókönyvet is írna a történetből, mivel ez a szakmája.
A karakterek változatosak, találkozunk alvilági elemekkel, szociális munkással, nyomozókkal, számomra hitelesek voltak. Egy valami nem tetszett, és az Zoe  karaktere. Iskolai egyenruhában folyton az iskolát kerülte és gyakran csapódott a főszereplő mellé, aki persze előbb gondolkodott a farkával, mintsem komolyan megismerje a lányt.
A nyelvezet jellemzően felnőttes, kemény beszólásokkal, káromkodással, ahogy az életben is lenne. Ez abszolút helyénvaló és elfogadható.
A legnagyobb poén, hogy tényleg feltűnik a könyvben egy igazi zúzógép. Először azt hittem, ez csak a főszereplő beceneve, mivel bokszolt, rajta maradt mint gúnynév. De nem csak emiatt viseli a könyv ezt a címet. Igazi roncstelepi zúzógép is képbe kerül, és az a jelenet igazi csúcspontja a könyvnek. Olvassátok!  Fiúknak lehengerlő  élmény, lányoknak remek szórakozás.

Borító: Nagyon tetszik, élveztem vele a munkát a banner készítésénél.

Kedvenc karakter:  Finn

Szárnyalás:  Behatolás McGovernhez.

Mélyrepülés:   A rendőrségen történt támadás kiakasztott, és elég hihetetlen is.
Érzéki mérce:  Finn természetesen pont olyan, mint a többi 17 éves fiú, Zoe leveszi a lábáról, többször is..

Értékelés:

EXTRA CASTING:
A fenti könyvre kattintva 30 % kedvezménnyel előrendelheted!!!! 


Játék
Nincs más dolgod, mint összegyűjteni a turné állomásairól a kiemelt betűket és összerakni belőlük főszereplőnk, Finn munkahelyének nevét. Csak magyarországi postacímmel rendelkezők vehetnek részt a játékban. Sok szerencsét!!
a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

 

2014. április 22., kedd

Colleen Hoover: Hopeless - Reménytelen

A Könyvmolyképző a Könyvfesztiválra hozza el nektek Colleen Hoover: Hopeless - Reménytelen című regényét, ami remélhetőleg benneteket is úgy el fog varázsolni, ahogy minket. 2014.április 14 - 30 között egy-egy blogger fogja bemutatni nektek Sky és Holder szívszorító, de mégis gyönyörű, szenvedéllyel teli történetét és az értékelések és a játék mellett rengeteg extrát is olvashattok a könyvről.

http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/colleen-hoover-remenytelen-6369?ap_id=Kelly
A borítóra kattintva megrendelheted!
Könyvmolyképző, 2014
408 oldal
Fordította: Sándor Alexandra
Goodreads: 4,47 (majdnem 98.000 értékelésből)
Besorolás: romantikus, realista, New Adult

Készen állsz a reménytelen igazságra? Vagy szívesebben hiszel a hazugságoknak?
Colleen Hoover, a közkedvelt bestseller-író lebilincselő történettel tér vissza. Ez a szenvedélyes, magával ragadó románc két, szörnyű múltat cipelő fiatalról szól, akik az élet, a szerelem és a bizalom útvesztőjében bolyongva együtt ismerik meg az igazság gyógyító erejét.
A koránt sem szent Sky végzős középiskolásként találkozik Dean Holderrel – egy sráccal, aki nagy nőcsábász hírében áll. A fiú már a legelső találkozás alkalmával rabul ejti a szívét, ugyanakkor félelmet is kelt benne. A múltjára emlékezteti Sky-t, aki hosszú időn át próbálta eltemetni magában a történteket. Eldönti, hogy távol tartja magát a fiútól, de annak kitartása és ellenállhatatlan mosolya hamar semmivé foszlatja az elhatározását. Dean azonban maga is nyomasztó emlékeket őrizget. Amikor ezekről tudomást szerez, az visszavonhatatlanul megváltoztatja Sky-t, talán örökre szétrombolva lelkében a bizalom érzését.
A múlt mindkettőjükön mély sebeket ejtett, melyek csak akkor gyógyulhatnak be, ha bátran szembe tudnak nézni a történtekkel. Az őszinteség az egyetlen út, hogy végre szabadon, korlátok nélkül éljenek és szeressenek. A Reménytelen egy olyan regény, amitől eláll a lélegzeted. Elvarázsol, magával ragad, transzba ejt. Készülj fel, hogy újra átéld az első szerelmet…


Egy újabb könyv, amit hatalmas felhajtás övez és ami végre eljutott hozzánk is. Nagyon kíváncsi voltam rá, hisz már nem egy szörnyű múlttal rendelkező főszereplőről olvashattunk, akiket végül mégis megtalált a szerelem és a boldogság - vajon ez a regény mennyiben tud újat mutatni ezekhez képest?

Skyt kisgyerekként fogadták örökbe és eddig otthon tanult egy kissé hóbortosnak tűnő (hisz minden dolgot tilt, ami modern: legyen az tévé, mobil, internet, számítógép) mostohaanyuka szárnyai alatt, de aki a végzős évét nem magántanulóként, hanem iskolában szeretné eltölteni. A legjobb barátnője Six, egy elég szabados és nagyvilági életet élő lány, aki miatt Skynak is (bár többé-kevésbé alaptalanul), de "nagy" híre van a korosztálya körében.
Imái végül meghallgatásra találnak és beiratkozhat a helyi középiskolába, bár nem minden úgy alakul, ahogy szeretné. Sky hamar rádöbben, hogy Six nélkül (mert a  barátnője már nem tart vele az iskolába, mert egy ösztöndíjat nyert Párizsba), a hírnevük miatt darabokra szedik a többiek. Szerencsére egy kedves, meleg srác, Breckin a pártfogásába veszi a lányt és "átveszi" Six helyét. És felbukkan természetesen a vonzó, "ügyeletes rosszfiú" is, Holder, akinek persze Sky sem tud sokáig ellenállni.

Sky
Ez lenne az alaptörténet. Ezt az akár klisésnek is nevezhető történetet persze hamar megbolygat egy nyomasztó titok, ami Sky és Holder egyre több közös időtöltésével szépen lassan előtérbe kerül. És ez a titok borzalmas, felkavaró, bár sajnos nem mondhatom azt, hogy hihetetlen. Hogy is szokták mondani? Mindig az élet írja a leghihetetlenebb történeteket. Ez most is így van, bár leírva akkor is sokak számára elképzelhetetlen lesz, hogy ilyen megtörténhet. De még erre is mondhatjuk azt, hogy ha nem is pont ilyet, de hasonló borzalmakat már olvashattunk. Akkor mégis miért mondom - több ezer másik olvasó mellett - hogy ez a történet egyedien különleges?
Számomra a szereplők miatt.

Sky egyszerűen fantasztikus karakter. Imádtam a szarkasztikus humorát, a bátorságát, a szenvedélyét, hogy képes volt szembenézni a számára legborzasztóbb dologgal is és persze a legrosszabbkor előjövő őszinteségi rohamait:-). Ahogy olvastam róla, sőt az ő szemszögén keresztül átéltem a történteket, teljesen közelinek éreztem, ő a tipikus "lány a szomszédból" szereplő.
Holder
Holder.. hát róla csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, még akkor is, ha a józan paraszti eszem azt diktálja, hogy nem, ilyen fiú nem létezik, csak a könyvekben.

"Dean Holder? Borzas barna haj? Parázslóan kék szemek? És A harcosok klubjába való indulatok?"

Ő az a fiú, akiért elsősorban a kinézete miatt bomlanak a lányok, de csak azért, mert nem ismerik. Ha ismernék, akkor azt mondanák, hogy a kinézet egy dolog, de ami igazán vonzó, az a bensője. Ahogy Sky-jal bánik, amikor kell gyengéd, amikor kell szenvedélyes, védelmező és a lány sziklaszilárd támasza és segítsége. Colleennak sikerült megírni a XXI. század szőke hercegét, ilyen fiúról álmodoznak a lányok a szobáikban esténként és joggal.
Persze a mellékszereplőket sem hanyagolhatom el, hisz imádtam a legjobb barátot, Breckint (és dupla
pirospont az írónőnek, hogy bele mert írni a könyvbe egy meleg karaktert!!!), akinek a humora és meleg szíve sok esetben segített a főhőseinknek és akiről még szívesen olvastam volna többet is; az "sms-királynő" Sixet, aki bár "rútul" cserbenhagyta Skyt, azzal, hogy elutazott, de mégis távolról is képes volt a legjobb barátnő státuszát megtartani a humoros üzeneteivel:-). Nagyon kedveltem Karent is, bár szerintem vele kapcsolatban a könyv végére megoszlanak majd a vélemények, de az önfeláldozása, amivel szinte az egész életét feladta, számomra csodálatra méltó.
És persze a legfontosabb pozitívum a történetben: Sky és Holder kapcsolata. Nagy szavak, tudom, de én még ennyire forró randikat nem olvastam, mint itt. Kettőjük között forr a levegő még akkor is, amikor csak "simán" futni mennek, de amikor egy légtérben vannak összezárva, az nemcsak számukra, de számunkra is kínzás már egy idő után:-). Ahogy Sky vágyik a fiú után, Holder pedig mindent megtesz azért, hogy a lány érezze, akarja őt, hogy fontos legyen a számára és ne akarjon mást... Erről szerintem napokig lehetne mesélni:-).

"Sky, nem csókollak meg ma. De hidd el, hogy még soha senkit nem akartam ennyire megcsókolni. Szóval kérlek, ne töprengj azon, hogy esetleg nem érdekelsz, vagy ilyesmi, mert elképzelésed sincs róla, mennyire nagyon tetszel nekem. Foghatod a kezem, összekócolhatod a hajam, ehetjük összekulcsolt lábakkal a spagettit, de ma nem smárolunk. És talán holnap sem. Időre van szükségem. Biztos akarok lenni benne, hogy abban a pillanatban a legapróbb részletekig ugyanazt érzed majd, amit én. Mert azt akarom, hogy a te első csókod legyen a legszenzációsabb az első csókok történetében."

A háttértörténet és a nagy rejtély pedig olyan, mint egy kirakós játék. Egyes darabjait gyorsabban, másokat lassabban tudunk a helyére illeszteni, amiben nagy segítséget nyújt az időközönkénti múltba való utazás; és mire összeáll az egész, addigra rájövünk, hogy minden apró utalásnak, minden, számunkra értelmetlennek vagy nem odaillőnek való résznek jó oka volt.
A könyvben emellett rengeteg szójáték van, amire nagyon kíváncsi leszek, hogyan lesz megoldva a végleges fordításban (mi még nem a végleges variációt olvastuk). Angolul nagyon ötletesek és jópofák, de az biztos, hogy magyar nyelvre átültetni őket nehéz dió lesz...
 
Összességében ez a történet, ahogy a fülszövegében is le van írva, "elvarázsol, magával ragad, transzba ejt." Egyszerűen nincsenek rá jobb szavak, hiába kerestem. Vannak olyan könyvek, amelyek megérintenek, a lelkedbe hatolnak és bár hasonló történeteket találni máshol is, de valahogy az írónő mégis képes úgy megírni a regényét, hogy különlegesnek, egyedinek érezd, mintha sosem olvastál volna még csak hasonlót sem. Ez a könyv pont ilyen. Bevallom, most már én is "Hopeless-rajongó" vagyok, a könyvet pedig valahová előre fogom tenni a könyvespolcomon, mert biztos vagyok benne, hogy időről-időre újra előveszem és elolvasom.

Borító: Tetszik, illik a könyv hangulatához

Kedvenc karakter: Sky, Holder, Breckin

Szárnyalás: mindenképpen Sky és Holder első "csókmentes" randija

Mélyrepülés: az igazság

Érzelmi mérce: A két főszereplő között forr a levegő, van jópár forró jelenetük, ezért inkább 16 éven felülieknek ajánlanám az olvasást.

Értékelés:

Blogturné extra - az első csók Holder szemszögéből
Az írónő ezt a rövid novellát karácsonyi ajándéknak szánta az olvasóinak.
Amit fontos tudni, hogy SPOILERES lehet a könyvre nézve, így inkább azoknak ajánlom az olvasását, akik már olvasták a könyvet, vagy akiket nem zavar a spoiler
(a fordításban köszönöm Kozári Andi közreműködését!)



Nyereményjáték
A Könyvmolyképző Kiadónak hála a játék ezúttal sem marad el! Minden blogbejegyzésben megosztunk egy-egy, reményhez kapcsolódó idézetet. A Ti dolgotok, hogy kitaláljátok, mely könyvekből származnak ezek a mondatok.
(A postázás csak Magyarország területén érvényes!)

 "Egy emberben néha elhal a remény, de egy állatban soha. Amíg él, él benne a remény, és él a hűség is."


A blogturné további állomásai:
Április 14 - Angelika blogja
Április 16 - Kristina blogja
Április 18 - Media Addict
Április 20 - Dreamworld
Április 22 - Kelly Lupi olvas
Április 24 - Deszy könyvajánlója
Április 26 - Nem harap a...
Április 28 - Szilvamag olvas
Április 30 - MFKata gondolatai 

2014. április 21., hétfő

Morgan Rice: A királyok sorsa (A varázsló gyűrűje 2.)


A Maxim Kiadó a Könyvfesztiválra elhozza nektek a következő fejezetet Thor kalandos útjából, Morgan Rice nagysikerű fantasy sorozatát, A Varázsló Gyűrűjének második részét, a Királyok sorsát! Kísérjétek figyelemmel a blogturnénk állomásait, melyeken a szokásoknak megfelelően extra információkat kaphattok a történetről, és a játék végén a kiadó jóvoltából három példány talál gazdára.


Maxim, 2014
240 oldal
Fordította: Komáromy Zsófia
Goodreads: 3,71
Besorolás: fantasy
A királyok sora folytatja Thor kalandos útját a férfivá és harcossá válás felé, ahogy egyre többet tud meg arról, ki is ő valójában, és milyen erőkkel rendelkezik. Miután elmenekül a börtönből, Thor elszörnyedve értesül a MacGil király elleni újabb merényletről. Az uralkodó halála váratlanul ér mindenkit. Családi dráma, belviszály, becsvágy, irigység, erőszak és árulás közepette mielőbb trónörököst kell választani, és valaki ismét megpróbálhatja kézbe venni a dinasztiák ősi kardját, a MacGilek hatalmának forrását. De minden a feje tetejére áll: előkerül a gyilkos fegyver, és a merénylő nyaka körül szorul a hurok. Közben MacGiléket a McCloudok is fenyegetik, akik ismét támadni készülnek a Gyűrűn belülről. Thor igyekszik ismét meghódítani Gwendolyn szívét, de talán már soha nem lehetnek egymáséi: parancsot kap, hogy csomagoljon, és bajtársaival együtt készüljön fel a százpróbára, száz pokoli, kimerítő napra, amelyen minden légiósnak át kell esnie. De vajon mi vár rá az ismeretlenben?

Az első rész értékelésében megírtam, hogy a könyvet fiatal fiúknak ajánlom, a főhős kora és kalandjai miatt. Ez az ajánlásom viszont a második rész olvasása utána érvényét veszíti, hiszen ez a rész már jóval komorabb. Árulás, gyilkosság, összeesküvés és sok komolyabb téma az, ami miatt ez a regény már inkább a felnőttebb korosztálynak szól. Úgy éreztem, hogy az előző részhez képest Thor elveszítette a főszereplő státuszát, bár sokat szerepel és fontos szereplő maradt, de a történet már túlnőtt rajta és inkább az egész királyságról szól, mint csak a fiatal fiúról és kalandjairól.

Rengeteg szálon fut a történet és túl sok szereplő kerül előtérbe ahhoz, hogy azt merjem mondani, ez csak Thor könyve. És, hogy őszinte legyek, egyik-másik szál érdekesebb volt ismét, mint a fiúé. Imádtam Kendrickről olvasni, nagyon érdekelne jobban is a „balkézről” származó királyfi története. Ugyanúgy, ahogy Erecből, a Királyság legjobb lovagjából is kaptunk egy rövid ízelítőt, (túl rövidet, kérek még-még-még belőle!!!) és nagyon kíváncsi lennék/leszek az ő sorsára is. Remélem, hogy a következő részekben lesz lehetőségem arra, hogy többet olvassak róluk, mert most csak az író elhúzta előttünk a mézesmadzagot...

Az első részben még csak megpróbálták megölni a királyt, de itt a történet elején sajnos az ellenség sikerrel is jár. Nem árulom el, hogy ki a tettes, mert bár a könyvből szinte azonnal kiderül a kiléte, de mégse én legyek az, aki előre lelövi a nem is annyira kiszámíthatatlan poént. A gyilkosság mindenkiből más reakciót hoz ki, érdekes volt olvasni, hogy a királyhoz közelállókat mennyire másként érintette az uralkodó halála. Van aki ezáltal meg akar javulni, van aki teljesen összetörik és van, aki még gonoszabb lesz. Egyik másik szereplő hozta a várt szintet, de egy-két szereplőnél meglepő volt a hirtelen pálfordulás.
A történet pedig még mindig egyszerű – de a szó jó értelmében. Bár nincs benne egyáltalán semmilyen megdöbbentő fordulat, de mégis nagyon olvastatja magát. Nem tudom, hogy érte el az író, de egyszerűen képtelen voltam letenni a könyvet; lekötött a maga egyszerű, de mégis érdekes történetvezetésével.
Thor is sokat fejlődött az előző részhez képest, már nem egy gyámoltalan kisfiú, hanem egy bátor, tisztaszívű fiatal fiú. Ahogy előbb már írtam, kissé háttérbe szorult az ő története a rengeteg, néhol jóval izgalmasabb történet mellett. Azért én reménykedem, hogy a következő könyvben újra többet kaphatunk belőle, mert a kemény, 100 napos próbára nemcsak ő kíváncsi, hanem én is:-).

Egyedül a szerelmi szálat érzem még mindig kidolgozatlannak. Thor és Gwendolyn szerelme nekem még mindig túl hihetetlen és hiteltelen. Túl gyorsan történt minden és ehhez képest már most súlyos ígéreteket tesznek egymásnak. Úgy érzem, hogy amennyire ügyesen szövi az író a történet fonalát, a szerelmi szál annyira nem megy neki.
Viszont Erec kezdődő románca jóval több izgalommal kecsegtet, nagyon kíváncsi vagyok, hogy ott mi lesz a folytatás:-).

Ami még zavar egy kicsit, azok Thor segítő állatai. Az első értékelésemben írtam, hogy nagyon megkedveltem őket, ez még mindig így van, de úgy érzem, hogy azon kívül, hogy az író beletette őket, nem nagyon tud velük mit kezdeni. Néha mintha csak koloncként lennének a fiú nyakán. Remélem, hogy a későbbiekben több szerepük lesz, mert sajnálnám, ha nem használná ki jobban, hogy a fiúnak van egy párduca és egy sólyma, akik elég komoly segítséget jelenthetnének neki, bármire is kerül a sor. (és nem, könyörgöm, a párduc nem CSAHOL!).

Összességében azért egy jó kis folytatást kaptunk, a történet kavarodik rendesen, izgalmas fordulatok várhatóak, az író jól alakítja a szálakat és építi fel a közelgő nagy izgalmas összecsapást!
Az eredeti borító

Borító: Sajnos nagyon nem jön be. Nagyon szerettem volna, ha az első könyv borítója alapján halad tovább a kiadó, de imáim sajnos nem találtak meghallgatásra. Az a borító jóval inkább hozza a könyv hangulatát, mint ez, ami számomra inkább valami vicces, humoros történetre utal. (az már csak mellékes, hogy nem ennyire hangsúlyos a szerelmi szál, mint ami a borítón látszik és Thor nem ennyire "idős"...)

Kedvenc karakter: Kendrick, Erec

Szárnyalás: Erec választása

Mélyrepülés: nagyon rövid volt a könyv, mire eljutottunk volna a tényleg izgalmas részhez, megint vége lett és csak várhatjuk a következő részt

Érzelmi mérce: főhőseink még nagyon fiatalok, így egy-két csók elcsattan, de más nem nagyon történik. A "felnőttek" pedig sokkal fontosabb dolgokkal vannak elfoglalva, mint a szerelem. (kivéve Erec persze:-).

Értékelés:



Nyereményjáték
A könyvben a királynak van egy különleges, saját serege, kiknek a neve messzeföldön híres.
A Történelemben is találhatunk ilyen híres hadseregeket. A ti feladatok, hogy rájöjjetek, mi kikre gondoltunk.

Minden állomáson találtok egy nyomot, melynek segítségével közelebb juthattok a megfejtéshez.

Játékszabályok:

1.) Kedveld a Blogturné Facebook oldalát! (KÖTELEZŐ)
2.) Kedveld a Dream válogatás Facebook oldalát! (KÖTELEZŐ)
3.) Írd be a helyes megfejtést! (KÖTELEZŐ)
4.) Oszd meg a turnét! (NEM KÖTELEZŐ)
5.) CSAK MAGYARORSZÁGRA szállítunk!


A mai nyom:

#3 A hadsereg a nevét egyesek szerint a király címerállatának a színéről kapták, mások szerint viszont ilyen színe volt a páncéljuknak.


A blogturné további állomásai: 
Április 18 - Deszy könyvajánlója
Április 19 - Könyvszeretet
Április 21 - Kelly Lupi olvas
Április 23 - Függővég
Április 25 - Dreamworld

Rendszeres olvasók