KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2018. június 29., péntek

Stacey Lee: A szerelem illata

A szerelem illata a Maxim Kiadó jóvoltából jelent meg  június folyamán. A történet főhősnője és anyukája egy igazán különleges és ritka képességgel van megáldva, mindketten aromatőrök, azaz egy kis boszorkánysággal segítenek az embereknek megtalálni a szerelmet. Csakhogy a szerelem nem mindig akkor és úgy lobban fel, ahogy azt mi elképzeljük, még akkor sem, ha a legtökéletesebb aromatőrök végzik a munkát. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy Mimosa miképpen küzd meg a felmerülő kihívásokkal, miközben ő maga is megtapasztalni látszik ezt a felemelő érzést, akkor tartsatok velünk, és játsszatok a könyvért!

Maxim Könyvkiadó 2018- június 8. Dream válogatás
384 oldal
Fordította: Stier Ágnes
Goodreads: 3,89
Besorolás: YA, romantikus

Néha a szerelem ott van az orrod előtt.
A tizenhat éves Mimosa a Föld utolsó két aromatőrének egyike, és tudja, mit tartogat számára a jövő: egy életen át tartó gyomlálást, parfümök meg szerelmi elixírek keverését, és hogy embereket hozzon össze, miközben ő menthetetlenül egyedül marad. Számára egyértelműek a szabályok: ha szerelmes lesz, az orra használhatatlanná válik, így odaveszik a tehetsége. Mimosa mégsem szeretné az életét könyékig földesen, virágok között tölteni. Átlagos gimis életről álmodozik, barátokkal, meccsekkel, vitaklubbal, sőt egy pasival. De amikor véletlenül rossz nőnek ad elixírt, csak a szerelemmel sújtott nő fiára, a suli sztárfocistájára számíthat, hogy segítsen megoldani a helyzetet. Mim gyorsan megérti, hogy nem mindig dönthetjük el, szerelmesek leszünk-e. Egyszerre kifinomult, reményteli, vicces és romantikus regény, egy sokszínű fejlődéstörténet, amely új szemmel néz a szerelembe esésre, és hogy hogyan találjuk meg helyünket a világban.

Korábban is hallottam már a szerzőről, van egy sikeres regénye a Under a Painted Sky, csodálkoztam is, hogy nem az jelenik meg először magyarul, hanem ez a későbbi, 2016-os regény. Nem jártam rosszul, mert A szerelem illata friss fuvallat volt az olvasmányaim tengerén.
Szeretem ha egy szerző újdonságot tud teremteni a szokásos topikokon kívül, és ebben a regényben Stacey egy ritka témához nyúlt, legalábbis young adult viszonylatban: az illatokhoz, aromákhoz. Korábban a Méregnaplók (sajnos befejezetlen) sorozatában éreztem ilyen közel magam a növényekhez, és mivel a való életben nincs lehetőségem kertészkedni, most kiélhettem magam, hiszen a szerző óriási szeretettel írta le a különféle növényi csodákat, egy-egy illat összetettségét. Egészen fantasztikus leírásokat kaptam az illatokkal kapcsolatban, ugyanis a főhősünk Mimosa és az anyukája különleges képességgel rendelkezik, rendkívül fejlett a szaglásuk. Vitatkozni lehetne arról, hogy most akkor fantasy könyvről beszélünk, vagy realistáról, de nekem inkább az utóbbi felé hajlik a mérleg, ugyanis varázslatra nem kerül sor, igazából az illatok esszenciája hat az érzelmekre, a bájitalok, elixírek hatása nem tudományosan bizonyított, viszont a hölgyek nem szoktak tévedni, a hatás garantált. Ez a tudás és tehetség évezredek óta anyáról lányára száll, de sajnos mindig egyre kevesebben lettek a szerelemboszorkányok, míg mára már csak ők ketten maradtak. Az anyuka ennek tudatában mindentől óvja a lányát, otthon tanul, és gyakorlatilag reggeltől estig dolgoznak. Mim végül eléri, hogy járhasson középiskolába, de anyja csak addig engedi, míg mellette az otthoni munkát is ellátja. Az emberek pedig igénylik a munkájukat, mindig akad olyan, aki szeretne rásegíteni az alakulófélben lévő párkapcsolatára, vagy csak tudni szeretné, hogy van-e esélye a kiszemelt partnernél. Minden jól is alakul, míg meg nem történik a baj, valaki más issza meg a matektanár rendelését, a könyvtáros helyett az egyik tanuló anyukája. Pontosan Court (istenem, ezt a nevet adni egy gyereknek) anyja az áldozat, az a srácé, aki felkeltette Mim érdeklődését. Elkezdődik a versenyfutás az idővel, meg kell szerezni a semlegesítéshez szükséges növényeket, ami garantáltan lehetetlennek tűnő feladat.
Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire levett a lábamról a szerző stílusa. Mimosa egy remekül felépített karakter, csodás fejlődésen megy keresztül. Szerettem benne a természetességét, a megoldóképességét, ha hibázott, akkor mindenképp helyre akarta hozni. Mindig is félt, hogy nem felel meg az anyjának, pedig mindig ezen jár az agya, hogy rendben menjenek a dolgok.
Annyi aspektus van jelen a történetben, mindegyikbe külön-külön el lehetne merülni. Nekem fontos volt az anya-lánya kapcsolat, a tudás kissé erőltetett átadása, az állandó felügyelet és ellenőrizgetés rémisztően hat az én szememben. Tudni kell, hogy az érzéseknek is van illata, tehát pl. az anyja rögtön tudta, ha Mim nem mond igazat, vagy történt vele valami, amit nem akar elmondani.
Másik izgalmas cselekményszál a barátságról szól, Mim fekete barátnőjéről, aki évek óta segít náluk némi zsebpénzért, most végre együtt járhatnak a suliba is, van pár közös órájuk. Egy kényes dolog miatt összevesznek, és nem könnyű a kibékülés, ha mindkét fél a saját igazában hisz.
A szerző elég komolyan beleszövi a történetbe az iskolai bántalmazást, szerencsére nem tettlegesség szintjén, hanem a zsarolás, féltékenység, menő lányok vonatkozásában. Mimről tudják, hogy boszi, tartanak tőle, de még így is van, aki bántani próbálja.  El is gondolkodhat az olvasó, vajon meddig mehet el Mim a tehetsége alkalmazásával, mi az, ami már átlép egy bizonyos határt.
És ott van Mim útkeresése, ugyanis számára nem kizárólag az aromatőrség létezik, ő nyitott a világra, szeretne többet látni, mint a hatalmas kertjük. Sok gyönyörű gondolat hangzik el a témához kapcsolódva, sok a bizonytalanság, főleg annak tükrében, hogy Mim elveszíti a szaglását.
Még egy aspektus, ami emlékezetes,  ez a szerelmi szál. Az aromatőrök nem lehetnek szerelmesek, ez szabály, legalábbis így tudják. Tehát a szerző egy bombát akart bevetni, akinek Mim sem tud ellenállni. Court a legnépszerűbb a suliban, jóképű, focista, és a méhkirálynő volt pasija. A srácot sajnos nem ismertem meg eléggé, bár sok minden kiderül a családjáról, még több is lehetett volna belőle. Imádtam ezt a lassan égő, tiltott szerelmet, mert valami csodás kis jeleneteket olvashattam kettejükről, amik cukik és érzelmesek voltak, pont a korosztálynak megfelelő.  Mim megérezte a srác minden apró rezdülését az illatai alapján, és a srác természetesen tudta ezt, de mégsem volt zavarban, szerintem sokan elmenekülnének egy ilyen helyzetben.
Ez az utóbbi dolog sok vicces pillanatot eredményez, Mim mindig megjegyzi magában az illatokat, és érzésekkel köti össze őket, egy élmény olvasni még akkor is, ha az illatok nagy részét el sem tudom képzelni városiként.
A lezárás szerintem nagyon jól sikerült, elégedett vagyok a történet végével, ahogy megoldódtak a dolgok.
Remélem Stacey Lee más regényei is megjelenhetnek majd itthon, én nagyon megszerettem a stílusát,  szívből ajánlom ezt a regényt minden olvasónak, akinek felkelti az érdeklődését.

Borító: Eredeti borító, aranyos.
 
Kedvenc karakter: Mimosa

Szárnyalás: Nagyon tetszett a botanikus kertben tett látogatás és az ott történt romantikus jelenet.

Mélyrepülés: Ez az én saját hibám: minden egyes aromatőr szót amatőrnek olvastam.

Érzéki mérce: Nagyon-nagyon édes young adult szint, még nincs 16 éves a főszereplő, a szerelem tiltott és ettől még cukibb. 

Értékelés:

 




NYEREMÉNYJÁTÉK

Az illatoké lesz a főszerep a mostani játékunkban. Minden blogon találni fogtok egy képet olyan hírességekről, akik parfümreklámokban is szerepeltek. A dolgotok természetesen nem más, mint kitalálni, hogy ki szerepel a képeken, és beírni a rafflecopter dobozba a nevét.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Állomások

06.27. Könyvvilág
06.29. Kelly&Lupi olvas
07.01. CBooks



2018. június 26., kedd

Paul Rudnick: Minden a te hibád


A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg a Paul Rudnick: Minden a te hibád című ifjúsági könyve. A történet többek között barátságról, második esélyről és a félelmek legyőzéséről szól, mindez egy igazán humoros és könnyed stílusban tálalva. Ha szeretnétek megtudni, hogy miképpen bontogatja a 17 éves “jó kislány” Catey a szárnyait New Yorkban, miközben mindenféle kalandba keveredik a vagány unokatestvérének hála, akkor kövessétek a turné négy állomását!

Könyvmolyképző Kiadó - Vörös pöttyös 2018.június 08.
280 oldal
Fordította: Barthó Eszter
Goodreads: 3,4
Besorolás: YA, vicces

Nyolcvannégy órával ezelőttig Caitlin még soha sem:
ivott alkoholt, nem csókolózott, nem énekelt torkaszakadtából nagy nyilvánosság előtt, legfőképpen nem ejtett túszokat, sőt, kocsit sem lopott
MI? LOPOTT KOCSIT?
Most börtönben ül, és nem tudja, mit mondjon:
a rendőrségnek, a szüleinek, a polgármesternek, a riportereknek és a Twitter-olvasóknak.
Csak most döbbent rá, hogy:
szerzett egy orr-piercinget, és – NA NE! AZ OTT EGY TETKÓ?
Az őrült hétvégéért egyedül egyvalakit hibáztat:
a híres unokatestvérét, aki valamikor a legjobb barátnője volt.
Akit az elmúlt négy évben GYŰLÖLT, de közben a szíve mélyén rettenetesen hiányzott neki. NEM, NEM IS!!!
EZ MIND A TE HIBÁD, HELLER HARRIGAN!!

A szerző, Paul Rudnick egy híres amerikai író, forgatókönyv- és színműíró. Számos felnőtteknek írt mű mellett ez a második YA regénye, és egyáltalán nem csodálkoznék, ha film is készülne belőle, ugyanis végig ezt éreztem olvasás közben, mennyivel jobb lenne ezt filmen látni.
A fülszöveg alapján választottam a könyvet, könnyed szórakozást ígért, lényegében meg is kaptam ezt, de egészen más aspektusban, mint vártam.

Caitlin és Heller unokatestvérek és az egész gyerekkorukat  együtt töltötték, legjobb barátnők voltak 13 éves korukig. Ekkor történt közöttük egy törés, amit nem lövök le természetesen, hiszen a könyvben is csak a vége felé derül ki, miért is nem találkoztak 4 évig. Közben Heller minden álma a színészi karrier, a kezdeti reklámszerepeken elindulva saját sorozatot is kapott, ami kb. olyan, mint amit öntenek magukból a gyerekcsatornák, Disney, Nickelodeon és társaik. Amikor ennek vége lett, megkapta az Angyalok háborúja főszerepét, ami egy világsikerű tini könyvsorozat alapján készült, és hatalmas fandom veszi körül. Óriási a nyomás, ami Hellerre hárul, őt is bekebelezi az ilyenkor szokásos őrület, és a feszkó enyhítésére bizony időnként alkoholba menekül. Szerencsére remek ötlet merül fel, a filmbemutató körüli napokban elhívják Caitlint Heller mellé, hogy visszafogja az őrültségektől, és vigyázza minden lépését. Persze a dolgok sosem úgy alakulnak, ahogy azt előre eltervezték...

Először is, nem számítottam rá, hogy Caitlin ennyire megtestesíti a keresztény jókislány fogalmát. Jó fej, meg minden, de teljesen más, mint egy hagyományos értelemben vett jókislány a young adult regényekből, erősen ki lett sarkosítva a karaktere. Magántanuló, tehát semmi középsulis élményben nem részesült, a hét testvérével kellett szocializálódnia, ami ugye nem ugyanaz, mint a sulis közösség. Sokat tud a világról, ugyanakkor nem volt még mobil a kezében és a netet is korlátozottan böngészheti. A családja egy dalos közösség, szoktak fellépni menni keresztény repertoárral. Emlékszik valaki a Kelly Family-re, nekem ők jutottak eszembe.
Térdzokniban jár, ami a védjegye is lesz a történetben és mindezek tetejében pánikrohamai is vannak. Tart a feladattól, de amikor meggyőzi magát, hogy ez egy isteni küldetés,  már csomagol is.
Caitlin meséli a történetet, úgyhogy ezek a bizonytalansági monológok végigkísérik a cselekményt, és ez nekem túl sok volt. A legfurább az egyik csókolózásos rész utáni monológ, amikor gyakorlatilag leribancozza saját magát. Könyörgöm, a 21. században vagyunk! Szóval többet szerettem volna tudni inkább Heller gondolatairól, bár a könyv utolsó harmadában kiderülnek a múlt eseményei ami rátette a bélyegét a kapcsolatukra és a saját életükre is.
Heller tipikus show-business termék, mára már átszövi minden mozdulatát a megfelelés igénye az elvárásoknak, tini sztárként figyelnie kell az öltözködéstől kezdve az étkezésig minden apró részletre. Nincsenek igazi barátai, nagyon kevés ember az, akiben megbízhat, és hiányzik neki a kontroll, ami visszafogja és egyben támogatja is. Sok ilyen Heller létezik a való életben is, akik mindent bevállalnak Hollywood szent ege alatt, a siker és csillogás övezi az életüket, de mégis bizonytalanok a saját tehetségüket illetően. A lejtőre tévedni veszélyes, ráadásul az odavezető lépcsőkre a könnyű szórakozás, bulizás, fű és pia  invitál. Hányszor hallottuk már ezt? "Csak ki akartam engedni a gőzt!" És már ott is a függőség.
Azt feltétlen ki kell hangsúlyoznom, hogy a történet egyáltalán nem realista. Olvastam már több könyvet, amiben az egyik fél sztár, és be akarta mutatni a szerző, hogy milyen az élete, a kapcsolatai. Érdekes, hogy az író elég közel áll az iparághoz, mégsem lett hiteles számomra, csupán klisés. Viszont roppant szórakoztató, nagyon gyorsan történnek az események, pörög a cselekmény, és kíváncsi is voltam, hogy alakul a történet. Egyértelműen a humor viszi el a hátán a történetet, a két lány különbözőségéből adódó helyzetek, és Caitlin önmagához képest hihetetlenül merész lépései. A történet nem kapott hangsúlyos szerelmi szálat, csak egy-két aranyos szösszenetet Heller fiatal és jóképű színész kollégáitól, akik szinte lecsapnak az ártatlan és kívülálló Caitlinre, mint egy kívánatos friss gyümölcsre. Ez bőven elég is volt, hiszen a két lány barátságának második esélye a fő mondanivaló.
A szerző meglepett, mert a nyelvezet szerintem jól sikerül, bár lehet, hogy a fordítót illeti a dicséret, de végre nem voltak szépítve az olyan szavak, amik a való életben is durvák. Az már más kérdés, hogy a fülszöveget író személy nincs tisztában a piercing helyesírásával, ettől padlót fogtam. Én már itt javítottam, de képesek voltak pearcing-nek írni. Imádtam a rejtett young adult utalásokat, nekem az Angyalok háborúja teljes egészében a Végzet ereklyéi sorozatra hajazott, és ezen kívül számos popkult utalás is szerepelt, ami abszolút helyénvaló volt.
A könyv standalone, a vége lezárt, de nem volt katarzis élményem, az isteni csoda lett volna.
Összességében, a könyv tökéletes választás a könnyed kikapcsolódáshoz, főleg vízparton, napozás közben, vagy egy esős hétvégén garantáltan jó szórakozás.

Borító: Kár, hogy a térdzokni nem jelenik meg.

Kedvenc karakter: Heller

Szárnyalás: Sophie kívánságai.

Mélyrepülés: 18 év alatt szülői engedély kell a tetováláshoz, ez még a tengerentúlon is elvárható, persze nem mindenki tartja be.

Érzelmi mérce: Pár csókolózás történik, és elég sok a szóbeli szexuális utalás, 15+ éveseknek ajánlom.

Értékelés:



NYEREMÉNYJÁTÉK

A könyv egyik főszereplője, Heller egy fiatal színésznő, akinek meg kellett tapasztalnia a sztárság árnyoldalait is. A nyereményjátékban is olyan hírességeket kell felismernetek kép alapján, akik szintén nagyon fiatalon kerültek rivaldafénybe, és Hellerhez hasonlóan ők is megküzdöttek a sztárság okozta nehézségekkel. A rafflecopter dobozba a színészek/énekesek nevét várjuk!

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Állomások

06.24. Könyvvilág blog
06.26. Kelly&Lupi olvas
06.28. Deszy könyvajánlója
06.30. Sorok között

2018. június 19., kedd

T.M. Frazier: King (King #1)

Újabb történettel gazdagodott a Könyvmolyképző Kiadó Rázós könyvek sorozata. T. M. Frazier : King sorozatának azonos című első része meghökkentő, izgalmas, lebilincselő. A Blogturné Klub négy bloggerét követve megtudhatjátok mit gondolnak  erről a történetről, a nyereményjáték helyes megfejtői között pedig a könyv egy példányát sorsoljuk ki a kiadó felajánlásában.

Könyvmolyképző Kiadó - Rázós könyvek 2018. június 8.
Fordította: Beke Zsolt
328 oldal
Goodreads: 4,24
Besorolás: felnőtt, dark, romantikus

Nincs hol laknia. Nincs mit ennie. Nincs kihez fordulnia. Doe nem emlékszik a múltjára.
A hírhedt nehézfiú most szabadult a börtönből. King az az alak, akivel jobb nem szembekerülni, mert vérrel, fájdalommal, szexszel, vagy ezek kombinációjával fizet meg az ember. King jövője azon múlik, hogyan tudja egyensúlyozni az életét.
Doe történetét homály fedi.
Amikor sorsuk összefonódik, rá kell döbbenniük, hogy a folytatáshoz meg kell tanulniuk elengedni addigi életüket.
Romantika és erotika, krimivel fűszerezve – a tökéletes elegy az olvasói szívek megdobogtatásához.

Nem érdekel, hogy voltak a könyvnek hibái, nálam ez a történet csakis öt csillagos lehet. Annyira addiktív, behúz a történetbe és csak falod a lapokat. Semmit nem tudtam a szerzőről, de az első rész alapján nekem kell minden rész, szóval teljes mellszélességgel a sorozat mellé állok!

A történet alapja elég sablonszerű, a gyerekkori jóbarátok King, Preppy és Bear a tengerparti cölöpház otthonukban épp bulit tartanak a baráti társaságukkal és pár jó bigével, megünneplik, hogy King kiszabadult a börtönből és újra élheti a tipikus rosszfiús életét. A lányok között van Doe is, aki pár hete az utcán él, ugyanis ismeretlen körülmények között elvesztette az emlékezetét, most éhesen, pénz nélkül próbál egy prosti ismerőse tanácsára kifogni egy "védelmezőt" a motoros bandatagok közül. Az ágymelegítésért cserébe védelmet kapna, és jelenleg nincs más választása, semmije sincs, még a nevére sem emlékszik. Nem keresik az eltűnt személyek között, nincs nyilvántartva, a rendőrség nem tud vele mit kezdeni, az átmeneti szállásról le kellett lépnie a tapizások miatt.
Így kerül ebbe a buliba, ahol fel is küldik Kinghez, mint egy ártatlan, fincsi csemegét, ám egy váratlan fordulat során úgy alakul, túszként kell maradnia a házban, szabályosan King tulajdonaként. 

Két aspektusból is kedvenc lett ez a könyv, az egyik King és Preppy kapcsolata. Barátságuk még kisiskolás korukból indult, és az évek során egyre jobban megerősödött, mára már üzlettársak is, akik tűzbe mennek egymásért. Több visszaemlékezést is olvashattam róluk, ez még mélyebbé tette a karakterüket, abszolút testvéri szeretet alakult ki közöttük. Pedig mennyire mások! King egy tetovált rosszfiú, nyers és erőszakos, Preppy pedig egy csokornyakkendős sármőr, aki kiélvezi az élet minden cseppjét. Imádnivaló Preppy karaktere, vicces, szórakoztató, hűséges, igaz barát, csodálatos kapcsolat alakult ki közöttük Doe-val is, ugyanakkor elég furcsa dolgai is vannak, például nagyon perverz.
A másik kedvenc szempontom a szerelmi szál Doe és King között. Kemény macska-egér játék, ahol egy identitását vesztett törékeny lány kerül egy izmos csúcsragadozó karmaiba, és bizony tud rajta csiszolni. Nem, nem szelídíti meg, de változtat rajta, és kihozza belőle a lehető legjobbat. Megszerettem a párosukat, tetszett, ahogy kialakul közöttük a vonzalom, örültem, hogy nem volt azonnali akció, szépen megvolt mindennek a menete.

King egy nagyon összetett karakter, sok arca van, és én élveztem sorra mindet megismerni, akkor is, ha főleg egy alfahím, annak minden jó és rossz tulajdonságával, és akkor is, amikor a haldokló Grace-t látogatja, rendszeresen gondoskodik róla. A cselekedetei olyan változatosak, mint a hangulata, állandó mozgásban van. Gyakorlatilag bűnözésből élnek, de Kingnek van rendes munkája is, tetoválóművész. Ezt nagyon szerettem a regényben, mert a lányom is az, hitelesnek éreztem ezeket a részeket.
Doe tiszteletet érdemel azért, mert folyton gondolt arra a valakire, aki benne él, csak épp nem tud szóhoz jutni. Óvatosan próbált cselekedni, mert tudta, hogy egyszer valószínűleg visszatérnek az emlékei, és ha előjön az igazi énje, ne vádolhassa magát meggondolatlansággal. 

A szerző Doe és King szemszögéből mesél, ezt imádtam, mint mindig, ha beleláthatok mindkét MC fejébe. A cselekmény mindig hoz valami fordulatot, egy percig sem unatkoztam, bőven vannak akciók, csavarok és szex, elég sok jóféle erotikus jelenet. A stílus kőkemény, szókimondó, de ez kell ehhez a darkos, bűnözős, törvényen kívül állókról szóló történethez, ami minden szempontból felnőtt olvasóknak szól. Említettem az elején hibákat, és a mai időket élve, Doe alapvető dolgokat sem tett meg saját maga azonosítására, ahogy a rendőrség is furcsán elengedte a témát. Itt nem éreztem, hogy ez a valóságban is így zajlana-e, főleg, miután kiderül a végén, ki is Doe. 
Igen, a végkifejlet nagyon ütős és mellbevágó, nem gondoltam volna, hogy így alakul. Ráadásul függővég, mert tulajdonképpen félbemarad a könyv, és az olvasó rághatja a kiadó küszöbét a folytatásért. Megőrülök, hogy minden könyv sorozat.

Borító: Ütős!
 
Kedvenc karakter: King, Preppy

Szárnyalás: A vidámpark.

Mélyrepülés: -

Érzéki mérce:   Jó kis pulzusemelő jeleneteket kaptam, kemény stílusban, nagyon tetszett.

Értékelés:



 Játék

Keményfiúkról szóló történeteket keresünk! A rövid leírás alapján ki kell találnotok melyik könyvre gondoltunk és a megfejtést, amelynek a szerző nevét és a könyv címét kell tartalmaznia, a Rafflecopter megfelelő dobozába kell beírnotok.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

“Tyra Masters annyi drámát átélt már, ami egy egész életre elég lenne. Most úgy néz ki, hogy végre rátalált a jó útra, és egy nyugodt élet vár rá. Ám ekkor találkozik álmai férfijával. A tetovált, izmos motoros tequilával kínálja, és olyan szexuális élménnyel ajándékozza meg, amelyről addig álmodni sem mert.”

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

06. 17 - Betonka szerint a világ…
06. 19 - Kelly & Lupi olvas
06. 21 - Kristina blogja
06. 23 - Sorok között

 

2018. június 18., hétfő

Jus Accardo: Tremble- Remegés (Denazen #3)


Végre itthon is megjelent a Denazen (Touch, Toxic) sorozat harmadik kötete, a Tremble – Remegés. Június 16 és 24 között kövesd tovább a Blogturné Klubbal Dez, Kale és a Hatosok kalandját és vegyél részt a nyereményjátékban, hogy tiéd legyen a Tremble egy példánya.

Könyvmolyképző Kiadó, 2018
352 oldal
Fordította: Dobó Zsuzsanna
Goodreads: 4,15
Besorolás: YA, paranormal, romantikus

"Dez Crossnak megvannak a maga problémái. Már majdnem tizennyolc éves és az elmeháborodás határán áll a Denazen részvénytársaság által használt drogtól, amivel a képességét igyekeztek fokozni. A hozzá közelálló emberek hátat fordítottak a földalatti mozgalomnak, és most a rossz oldalon harcolnak. És akkor még ott van Kale is… Ettől rosszabb már nem is lehetne a helyzet. 
Már persze, amíg nem lesz mégis rosszabb. A Denazen egy új, Uralom elnevezésű kísérletet készül indítani, ami működik is. Ám ez azt jelenti, hogy ki a régivel és jöjjön az új. Kiadták a parancsot, hogy végezni kell a második kísérlet minden túlélőjével, köztük Dezzel is. A jó hír az, hogy az eredeti kísérletnek van egy túlélője. Egy nő, akinek a vérében talán megtalálható az ellenszer a Felsőbbrendűség csoportjába tartozók második generációjának a hibáira. De nem csak az ellenálló Hatosok tudnak a nőről. 
Dez apja képes lenne mindent megtenni, hogy megakadályozza a lányt az ellenszer megszerzésében – még azt az egyetlen dolgot is bevetné, amitől Dezben egészen biztosan egy világ omolna össze."

Ez újra az a könyv ebből a sorozatból, amelyet már angolul olvastam 2013-ban (úristen, már 5 éve?) és akkor értékeltem is ITT, de mivel ezt a történetet nem tudom megunni, így úgy döntöttem, hogy részt veszek a népszerűsítésében és jelentkeztem a turnéjába. 
Új értékelést nem írok róla, viszont extrával készültem és a játék egyik állomása is nálunk van.

Blogturné extra - interjú fordítás 

1. Jelenleg a Denazen sorozat 5 részből (Touch, Untouched - mint a Denazen sorozat 1,5. része, Toxic, Faceless - mint a Denazen sorozat 2,5. része - nálunk nem jelent meg ford. megj és a Tremble) áll. Ez az öt könyv befejezi és lezárja Kale és Dez történetét vagy lesz még több is?

Hm... Mostanában nagyon sokszor kérdezik ezt meg tőlem. Mialatt nem mondhatok semmit sem hivatalosan, azért annyit elárulhatok, hogy a Tremble nem fejezi be Dez és Kale történetét. Hamarosan lesznek újabb híreim :)

2. A rengeteg dolog közül, ami miatt szeretem az írásaidat, az egyik, amelyik lenyűgözött, az a képességed, hogy az ÖSSZES szereplőt mennyire részletesen alkotod meg - a főhőstől és a főhősnőtől kezdve egészen azokig a kis mellékszereplőkig, akik csak pár oldalon szerepelnek. Írás közben a karakterfejlődésre fókuszálsz a legjobban, vagy ez természetesen alakul ki, ahogy halad a történet? 

Úgy gondolom, hogy ez eléggé természetes. Vannak akikről kristálytiszta képem van a fejemben már a kezdetektől - minden a furcsa szokásoktól egészen a kedvenc ételekig - mialatt vannak, akiknél mindez egy kis időt vesz igénybe. Ők az oldalakon előttem nőnek fel.

3. A Denazen világa elég nagy, rengeteg olyan résszel, amelyek egymásba fonódva egy hihető - és félelmetesen lehetséges valóságot hoznak létre. Ezt előre megtervezted vagy a világ úgy épült fel, ahogy írtad a történetet? 

Jött, ahogy haladtam. Minél többet írok, annál több titkot derítek ki! Ebben a világban mindenki összekapcsolódik vagy így vagy úgy - még, ha elsőre nem is veszik észre. Annyira szórakoztató volt ezt felfedezni. Van egy gyűjteményem a kevésbé ismert tényekről - némelyik nyilvánvaló persze, mialatt mások eléggé meglepőek - és alig várom, hogy megoszthassam az emberekkel!

4. Habár biztos vagyok benne, hogy számtalanszor kérdeztek már Kale-ről, de megosztanál velünk egy dolgot vele kapcsolatban, amit eddig csak magadnak tartottál meg? (mondjuk... boxer vagy alsónadrág? horkol, amikor alszik? boxer vagy alsónadrág?:)

Haha! Szerintem Kale határozottan boxert hord - de nem árulja el.... Hm.. nézzük csak.. egy titok... Kale nem mondta el senkinek, de szeretne egy jogosítványt. Nem azért, hogy vezessen - utálja a kocsikat - de így lehet egy személyazonosító okmánya. A Denazen egész életében csak számként hivatkozott rá. Nagyon tetszik neki az az ötlet, hogy egy olyan kis kártyája legyen, amin rajta van a neve.

5. És végül az utolsó kérdés. Ha olyan szerencsés lennél, hogy meghívnának, hogy a legjobban kedvelt íróddal találkozhass: ki lenne az, mi lenne az az egy kérdés, amit feltennél neki és mi lenne a te válaszod arra a kérdésre? 

Hm.. ez egy elég nehéz kérdés, mert ANNYIRA nehéz egy legjobban kedvelt írót kiválasztani! Ha viszont választanom kell, akkor Rob Thurmant (akinek Cal Leandros szereplője nálam minden idők egyik legkedveltebb kitalált férfi szereplője) kérdezném meg és azt kérdezném tőle, hogy melyik szereplőjét ölné meg, ha az egyiknek mennie kellene és hogyan. Ha valaki ezt tőlem kérdezné, akkor akkor erre azt válaszolnám (felkészültetek?) - Jade. Haha! És hogyan? Biztos vagyok benne, hogy mindenki egyetértene abban, hogy valami nagyon epic módon kellene meghalnia. Talán valamivel, ami robban. Vagy mutáns, karmos majmok által...

Forrás

Bónuszként pedig kaptok egy pár stock photo képet a könyvek borítóján Kale-t megszemélyesítő modellről:)









Nyereményjáték:
A mostani játékunkban a különleges képességekkel rendelkező tagokból álló csoportok kerülnek a középpontba. Minden állomáson találtok egy képet, és a ti feladatotok megmondani, hogy melyik csapatot is látjátok. Ha velünk játszotok, megnyerhetitek a kiadó által felajánlott 3 nyereménypéldány egyikét!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



A blogturné további állomásai:
Június 16 - Függővég
Június 18 - Kelly & Lupi olvas
Június 20 - Sorok között
Június 22 - CBooks
Június 24 - Deszy könyvajánlója 

2018. június 16., szombat

Ker Dukey - K. Webster: Pretty Stolen Dolls - Ellopott babácskák

Ker Dukey és K. Webster: Ellopott babácskák című regénye egy beteg elméről és egy olyan nőről szól, aki elképzelhetetlen szenvedéseken ment át gyereklányként. A Könyvmolyképző Kiadó legújabb Rázós könyve rendesen meggyötri az olvasó lelkét, miközben bemutatja Jade múltját és jelenét. A turné során három bloggerünk véleményét olvashatjátok a könyvről, valamint ha megfejtitek a feladványainkat, ti is nyerhettek egy saját példányt.

Könyvmolyképző Kiadó 2018. június 08. - Rázós könyvek
264 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Goodreads: 4,44
Besorolás: Felnőtt, bántalmazás, dark, erotikus

Szép kis babácskáit Benny nagyon szereti,
Mindaddig, míg azok szót fogadnak neki.
Hajukat fésüli, őket szép ruhába bújtatja,
Hogy tökéletességük semmi ne sújthassa.
Ha eljön az éj, velük játszadozni szeret,
Egyikük félénk, de a másik harcol és fenyeget.
Mikor aztán kedvence futásnak ered,
Hiába ígér a másik baba szépeket,
Benny szíve megtört, szeméből könny csorog,
hasztalan küzd, hisz nem férfias dolog.
Kedvence az övé, vissza kell kapnia
vagy a másiknak meg kell lakolnia.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni a borítón szereplő 18-as karikát, a könyv csakis felnőtt olvasóknak szól, azon belül is azoknak, akik bírják a sötét és erőszakos történeteket.
A szerzőkről korábban nem hallottam, de annyit sikerült kideríteni, hogy külön-külön is a legsötétebb történeteket írják, és nagy rajongótáboruk van. Mi lesz abból, ha ketten összeállnak? Félelmetesen jó sorozat!

Jade és Macy testvérek, akiket a szüleik nagyon féltenek, és beléjük nevelik, hogy a szörnyetegek nemcsak éjjel bánthatják őket, soha ne álljanak szóba idegenekkel. A közeli bolhapiacra mégis felügyelet nélkül mennek el, és a gyönyörű babákat áruló standnál ácsingóznak. Nincs náluk elég pénz, pedig Jade az idősebb lány szeretne örömet szerezni a húgának. Benny, a babákat áruló helyes fiatalember felajánlja nekik, ha segítenek összepakolni, akkor hazaviszi őket, és együtt rábeszélik a szülőket a babavásárlásra, amit kinéztek maguknak. A lányoknak annyira szimpatikus és ártatlan a srác, hogy nem gondolnak semmi rosszra, és ez lesz a vesztük. A kocsiban altatós vizet kapnak és amikor felébrednek, már ismeretlen helyen, külön cellában találják magukat. Négy év telik el, tele borzalmakkal, bántalmazással, erőszakkal, amikor egy óvatlan pillanatban Jade el tud menekülni, és szó szerint az életéért fut az erdőn át. Visszatér a régi életébe, de attól a perctől, hogy ott kellett hagynia a húgát, a lelkiismeret-furdalás rányomja a bélyegét a létezésére. Elvégzi az iskolákat, rendőr lesz, és rögeszmésen keresi a nyomokat Macy felkutatására. Hisz abban, hogy megtalálja és addig nem nyugszik, amíg Benny meg nem kapja a méltó büntetését, a halált.
Nyolc év keserves várakozás után az immár nyomozó Jade nyomokra bukkan, legalábbis meg van győződve arról, hogy Benny üzen neki különböző formákban. A rendőrségen ismerik az életét, bár szemtől szembe nem merik kimondani, a háta mögött megszállottnak tartják. Még a társai is, akiket beosztanak mellé. Magánélete kívülről rendezettnek tűnik, a régi szomszéd srác, Bo van mellette, aki gyengéden szereti és feleségül akarja venni. Jade a szerelmet nem tudja viszonozni, de legalább biztonságérzetet ad ez a kapcsolat. Ugyanis Benny örökre belevéste a nyomát Jade létezésébe, ott van minden gondolatában, és minden rémálmában. Amint újabb lányok tűnnek el, és egyéb nyomok jelennek meg, Jade kikészül, pedig megtanulta megacélozni az idegeit és a testét a rendőrségen, Benny közelsége mégis megtöri. Dillon Scott, aki nyolc hónapja a rendőrtársa az egyedüli, aki hisz neki és mellé áll. Kialakul közöttük egy testi-lelki kapcsolat, ami  hozzásegítheti Jade-t, hogy leküzdje Benny-t.

Jade meséli el a történetet, a jelenből gyakran visszatekintve a múltra, ezek a dőlt betűs sorok és egyben a történet legkeményebb részei. Benny egy pszichopata, semmi kétség, bár ebben a részben sajnos semmi sem derül ki a múltjából, hogyan lett belőle egy velejéig gonosz ember, aki földi poklot kreált a babácskáinak. Nincsenek határai a beteges gondolatainak, tetteinek, mégis kétségbeesetten várja el, hogy a babácskái ne tartsák őrültnek. Kiválóan manipulálja a környezetét a céljai eléréséhez, de nincs olyan ember, aki nem vét hibát, és Jade erre várt.
A szerzők iránt minden elismerésem, egyrészt soha nem olvastam ennyire sötét sztorit, amit mégsem tudtam letenni, másrészt mindezt okosan, olyan finomsággal és hozzáértéssel írták meg, hogy leesett az állam.  Egy pillanatra sem lanyhul a feszültség, amit én két részre szedtem,  a  Benny-féle szál izgalmára, és a szexuális részekre, amik néhol még találkoztak is Benny-ével, és ezek voltak igazán  a regény csúcspontjai.
Jade karaktere csodálatra méltó, amin ő keresztülment, azt nem sokan bírnák ki ép ésszel. Ki tudott törni ebből, és fel tudta magát építeni újra. Együtt kell élnie örökre az emlékeivel, de nem mindegy, hogy azok mennyire uralkodnak rajta.  Én többször is éreztem, hogy mi van, ha Jade sem épeszű már, voltak pillanatok, amikor a szerzőknek sikerült kételkedést ébreszteniük bennem. 
Dillon karakterének nagyon örültem. Nem amiatt, amire gondoltok, mert ugyan igaz, hogy brutál jó pasi és mindene megvan, ami azzá teszi és kellett a lagymatag Bo helyére egy izmos farok.
Én más miatt (is) örültem, mégpedig azért, mert ő aztán nem kezelte babácskaként a lányt, egyenrangú felek ők ketten. Ráadásul Dillon átment hasonló hajszán, ő pontosan tudja a saját bőrén megtapasztalva, milyen az, amikor valakinek a halálát kívánod, mert csak az tud megnyugvást hozni. Nem vagyok megbocsátó, és kimondottan kedvelem a bosszút, és nekik minden joguk megvan hozzá. 
Abszolút felülmúlta a regény minden várakozásomat, és tényleg a műfaj egyik legjobbja. Mocskos, szókimondó, elmebeteg, mégsem tudod letenni. Viszont a regény csattanója félig-meddig kitalálható, még ha addig elég kanyargós út vezet is, és én a kegyetlen függővég miatt levontam egy fél pontot. Ez csak félig a szerzők hibája, de szerintem nálunk túl sok idő fog eltelni a következő rész megjelenéséig, pedig nekem azonnal kellene a folytatás.

Borító: Kifejező.
 
Kedvenc karakter: Jade

Szárnyalás: -


Mélyrepülés: -

Érzéki mérce:  Ebben bizony vannak szexjelenetek, egyrészt kegyetlenül felkavaró a Benny-vel kapcsolatosak, nyugisak Bo-val, és szenvedélyesek Dillonnal. 

Értékelés:




Játék:

Ezúttal a játék során az lesz a feladat, hogy kitaláljátok az állomásokon található képek alapján, mely emberrablós filmre is gondoltunk. Nincs más dolgotok, csak írjátok be a filmek magyar címét a rafflecopter doboz megfelelő sorába!

A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

06.14. Spirit Bliss Sárga könyves út
06.15. Sorok Között Könyves Blog
06.16. Kelly & Lupi olvas

2018. június 10., vasárnap

Rachel Van Dyken: The Matchmaker's Playbook - A csábítás szabályai (Szárnysegéd Bt#1)

A Könyvmolyképző Kiadónál a könyvhétre megjelent a várva várt új Rachel Van Dyken regény, az imádnivaló The Matchmaker's Playbook - A csábítás szabályai - amiből film is készült Nick Bateman főszereplésével.
A Blogturnén végigkövetheted a könyv értékeléseit, és a szerencsések között három példányt ki is sorsolunk a könyvből a kiadó felajánlásában. 

Könyvmolyképző Kiadó 2018. június 08.
344 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Goodreads: 4,0
Besorolás: NA, romantikus

Minden ​szabályt megszeg, hogy övé legyen a lány.
Miután egy baleset véget vet profi sportolói karrierjének, Ian Hunter visszatér az egyetemre – és készen áll arra, hogy egy újfajta játékban vegyen részt. Az ő agyából pattan ki a Szárnysegéd Bt. gondolata, ami, szájról szájra terjedő sikeres és titokzatos szerelmi tanácsadó szolgáltatást nyújt a szerelemre éhes lányoknak. Amikor Blake Olson jelentkezik, hogy igénybe vegye a Szárnysegéd Bt. szolgáltatásait, Ian megismeri minden idők legreménytelenebb ügyfelét.
A slampos sportruhákban és tangapapucsban pompázó Blake-nek csodára van szüksége ahhoz, hogy megszerezze a kiszemeltjét. Csak egy profi randiguruval van rá esélye. Ian tudja, hogy a tanácsai és az átváltoztató munkája nyomán Blake is sikerrel járhat. Ám ahogy a lány lassan átváltozik, Ian rájön, hogy komoly veszély fenyegeti az első számú alapszabályát… Ne ess bele az ügyfélbe!
Frappáns és szenvedélyes szerelmi történet, amiből az olvasó a fejét fogva döbbenhet rá a férfi és a női gondolkodás különbségeire.
Bájos, pajkos, humoros.

A szerző engem már az Egyetlen sorozatával megvett, nagyon sajnálom, hogy az Athenaeum elkaszálta. De sebaj, a Könyvmolyképzőnél úgy érzem garantált sikere lesz A csábítás szabályainak, annál is inkább, mert a történetből film is készült, remek szereplőkkel.
Nagyon szórakoztató a regény alapötlete, miszerint két srác olyan tanácsadó céget alapít, melynek szolgáltatásait hölgyek veszik igénybe annak reményében, hogy felhívják magukra a kiszemelt pasik figyelmét. Ian felállított egy szabályzat rendszert, főképp a saját tapasztalataira alapozva, Lex pedig kidolgozott egy számítógépes programot, ami megadja, milyen esélyei vannak az adott párosnak. Ian meséli el a történetet, és mondanom se kell, abszolút levett a lábamról. Minden megvan benne, ami egy tipikus rosszfiúra jellemző, imád csajozni, röptében a legyet is módon, de ugyanakkor maximális tisztelettel kezeli a csajokat, és ez nagyon sokat tett a karakteréhez. Segíteni akar a nőknek a vállalkozásával, hogy mindenki megtalálja és meghódíthassa a nagy Ő-t. Annyira jól szórakoztam Ian beszólásain! Tulajdonképpen a szerzőt kéne dicsérnem, ugyanis remekül ír férfi szemszögből, de ez most nem is egy egyszerű férfi főhős POV, hanem alaposan ki is vesézi a férfiak reakcióit, mire mit mondanak, egyes eseményekre hogyan reagálnak, mit gondolnak. És ugye a titkos taktika, Ian meghatározott és betartandó pontjai, mik legyenek a lépések és válaszok a nők részéről. Dőltem a nevetéstől, ugyanakkor elismerően bólogattam, ezek a dolgok tényleg így vannak, így működnek.
Ian és Lex gyerekkori barátok, most is egy fedél alatt laknak Ian házában, ahová nő nem teheti be a lábát. Megvannak a saját szabályaik is, ügyféllel nem randiznak, nincs szerelembe esés, nincs telefonálgatás, kizárólag e-mail vagy SMS. A két srác egy se veled, se nélküled baráti viszonyt ápol az egyetemista Gaby-val. Nála kajálnak néha, és filmet néznek, bár Lex és Gaby között amolyan macska-egér játék folyik, bár nem a legkíméletesebb fajtából. Gaby új lakótársa lesz Blake, aki túl slampos és visszahúzódó ahhoz, hogy felkeltse Ian figyelmét. Azonban Blake az ügyfelük lesz, mert azt szeretné, ha a gyerekkori barátja, David végre nőként nézne rá. Ian elvállalja az ügyet, és innen már kitalálható, hogy mi fog történni, vonzalom, féltékenység, szerelem, stb.
Ian ötlete nem egy hagyományos módszer, de működik. Imádtam, ahogy beleveti magát az esetekbe, és mindenből ki tudja hozni a legjobbat. Tényleg segíteni akar, kedves, okos, frappáns és a szíve bizony aranyból van. Neki is megvannak a démonai, az egy évvel ezelőtti baleset megviselte, de lábra tudott állni és mivel imád tanulni visszatért az egyetemre. Nem tudja senki, de kőgazdag, akár semmittevéssel is múlathatná az idejét. Imádtam a karakterét, akkor is, ha a fejlődése a dugógépből a rendes srácig egyértelmű papírforma volt, mégis a szerző kihozta ebből a szereplőből a legjobbat. Az utóbbi olvasmányaim egyik legcukibb pasija, talán a tisztelet miatt, vagy azért, mert számára nem létezett reménytelen eset.
Blake-et mindig csak kívülről látjuk, mégis jól érzékelhető a karaktere. Elsőre naiv, átlagos lány, de ha jobban megnézed több annál. Kiderül, hogy sportoló, meglehetősen csinos, és ahogy jobban megismerték egymást, úgy nőtt köztük a szexuális feszültség. Ian alaposan meg akarta tanítani a hódítás lépéseire és aztán mindketten meg is ijedtek a fejleményeken. Elnyerni a másik bizalmát az egyben felelősséget is jelent. Egy apró bajom volt a csajjal, nem csináltam volna mindent úgy, ahogy ő, főleg a regény utolsó fejezeteiben.
Nekem nagyon tetszett, ahogy a szerző bemutatta, mennyivel másképp értelmezhetik a dolgokat a nők és a férfiak, mit is jelentenek a gesztusok az egyik és a másik oldalnak, mindezt olyan sok humorral tette, hogy gyakran nevettem hangosan az olvasás során. Félelmetesen vicces párbeszédek alakultak ki, a legjobban Lex és Ian bromance jelenete tetszett.
Rachel a szerelmi jeleneteket is kivételesen finoman írta meg. nem volt túl grafikus, inkább játékosság jellemezte.  Nincs insta-love érzés, ez egy lassan építkező kapcsolat, fokról fokra izzik fel a vágy, amíg nem tudnak ellenállni egymásnak.
Természetesen tetszett a regény vége, elégedett voltam, bár egy apró részlettel nem értettem egyet, ami szerintem már agyonalázta Davidet.
A regény végén kap az olvasó egy kis bepillantást, a következő rész természetesen Lex és Gaby főszereplésével zajlik majd. Nagyon kíváncsi vagyok, mert ez a páros itt is megvívta a csatáit és szerintem egyértelmű, hogy hova fognak kilyukadni.
Nagyon ajánlom a regényt minden romantikus olvasónak, én nagyon szerettem és alig várom a következő részt.

Borító: Wow, nyálcsorgatós.
 
Kedvenc karakter: Ian

Szárnyalás: Ian humora.


Mélyrepülés: -

Érzéki mérce:  Abszolút a jó ízlés határain belül maradnak a szexjelenetek, nem erre van kihegyezve a regény.

Értékelés:


Nyereményjáték:

A Passionflix jóvoltából film is készült Rachel Van Dyken regényéből! De kik is szerepeltek benne? A mostani játékunk kissé talán nehéz lesz, de tudjuk, hogy megoldjátok! Minden állomáson találtok egy képet az egyik színészről, a feladatotok, hogy beírjátok a rafflecopter dobozba a színész nevét, és hogy mely karaktert alakította. Például: Mekk Elek - Jakab Sok sikert!
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.


Állomáslista:

06.10. - Kelly & Lupi olvas
06.12. - Angelika blogja
06.14. - Deszy könyvajánlója
06.16. - CB Olvas
06.18. - Kristina blogja
06.20. - Könyvvilág
06.22. - Dreamworld blog
06.24. - Sorok Között blog

2018. június 8., péntek

Kirsty Moseley: The Boy Who Sneaks In My Bedroom Window – Álmaim őrzője

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából magyarul is érkezik Kirsty Moseley sikerkönyve, a The Boy Who Sneaks In My Bedroom Window – Álmaim őrzője. Tarts velünk a romantikus regény blogturnéján, és ha szerencsés vagy, meg is nyerhetsz egy példányt a könyvből!

Könyvmolyképző Kiadó 2018. június 08.
408 oldal
Fordította: Stumpf Andrea
Goodreads: 3,94
Besorolás: YA, romantikus

Volt egyszer egy lány.
És egy fiú.
Meg egy ablak.
Amber Walkert és a bátyját, Jake-et bántalmazza az apjuk. Egy éjszaka Jake legjobb barátja, Liam észreveszi a zokogó Ambert, és bemászik a szobája ablakán, hogy megvigasztalja. Ezzel kezdődik szeret/nem szeret-kapcsolatuk, ami meghatározza a következő nyolc évet. Liam mára magabiztos csajozógép lett, aki egyetlen csaj mellett sem tud kikötni, még sohasem volt igazi barátnője. Amber máig nem dolgozta fel a bántalmazó apjától elszenvedett lelki sebeket. Ő és Liam bizarr párost alkotnak. A kapcsolatuk mindig is viharos volt. De mi történik akkor, ha Amber egyszer csak máshogy tekint a bátyja legjobb barátjára? És mit szól a túlféltő báty, amikor megtudja, hogy a húga és a barátja egyre közelebb kerülnek egymáshoz?
A legmeghatóbb történet arról, mire képes a szerelem.

Nagyon tetszett az alapötlet, az ablakon való belopózás és együtt alvás 8-9 éves kortól éveken át, ez garantáltan romantikus fejleményekre utal a későbbiek folyamán, mert minden éjjel együtt aludni valakivel: ez a legintimebb kapcsolat. Az első fejezet sokkoló, szembesül az olvasó egy brutális apával, aki mindent tökéletesnek akar látni az otthonában, a tárgyakat és az embereket is. De két kicsi gyerek akkor is csinál galibát, ha nagyon vigyáznak, ilyenkor pedig jön a verés, és ez még a jobbik fele a dolognak. Amber később hamvas barackká változik az apja szemében, és minden hétvégén  rettegésben tartja. A történet kezdetén a 8 éves kis Amber nem tud aludni egy verés után, csak sír és sír az ágya szélén, és a szemközt lakó 10 éves  Liam meglátja, éjjel átszökik hozzá és egymást átölelve alszanak el. Ez olyan édes jelenet, amely megmelengeti az olvasó szívét már a történet legelején. A második fejezet már 8 évvel később játszódik, és teljesen más képet mutat, mint amit vártam. A bántalmazó apát elzavarták egy veréssel összekötve, Jake és Liam együtt véghez tudták vinni, amit évek óta terveztek, a szülők el is váltak, az anyuka összeszedte magát és jó állást talált, szinte alig van otthon. Jake védelmezi, óvja a húgát, mindig figyel a legkisebb rezdüléseire is, mert vannak poszttraumás stresszre utaló jelek a lánynál. Liam pedig.... vár.

Arra tippelek, kétféle vélemény lesz a könyv kapcsán, lesznek akik a földbe döngölik, és lesznek akik rajonganak érte. 
Mi az, ami nálam a pozitív pontokat növelte?
Liam, Liam, Liam, te édes szerelmes srác, aki kivárja a megfelelő időt, amikor bevallhatja az érzéseit. Lezser, erős, jóképű, sportoló, gondoskodó és védelmező, édes és romantikus. Angyalnak hívja a lányt, aki csakis vele érzi biztonságban magát. Viszont. Lógnak rajta a csajok, akik nagy része meg is volt neki, legalábbis ezt pletykálják. Nappal csak incselkedik Amber-el, elveszi a reggelijét, beszólogat. Éjjel átváltozik, és kifogástalan úriemberként viselkedik (tekintsünk el a merevedés problémájától, ezen Amber is túllépett). Annyi édes jelenetük van, imádnivalóak!
Jake a legjobb testvér, és én imádom a jó testvéri kapcsolatokat. Amikor kiderül a két szerelmes titka, arra számítottam, ebből nagy verekedés lesz, de nem lett, ez nem volt reális.  Sajna Jake egy morzsányi karakterfejlesztést sem kapott, igaz a többiek sem sokat.
Mi volt negatív számomra?
AZ APA. Miért nem jelentették fel az apát? Miért hagyták, hogy ez újra megismétlődjön? Számomra érthetetlen volt ez a tehetetlenség és önbíráskodás. Más kérdés, hogy amúgy megérdemelte a verést.
AZ ISKOLAI ÉLET. Mint egy bordély. A lányok ribancok, Liam és Jake pedig dugógépek. Könyörgöm, 16-18 évesekről van szó, egy ya könyvben! Az egész teljesen el van szakadva a valóságtól még ha fikcióról van is szó. 
A FOGADÁS. Na, ez mindennek a csúcspontja a hülyeségmérőn. 4000 USD jött össze. Na persze. 200 felizgult picsa  x 20 szaros dollár. Na ki fekszik először Liam alá? És ez a fogadás dolog nem egyedi.
AMBER. Magyarázza meg valaki, mikor jön el az a pont, amikor hirtelen az alvótárs átminősül álmai pasijává, legyen akármennyi hódítása a múltban (majd megmagyarázza ám), de most feledve mindent, győz a vágy. Ami nem egyszerű, mert Amber a PTSD miatt nem tűri jól az érintéseket. Liam persze mindig meg tud állni. A lényeg: Amber az emós csajból szexszimbólum lesz, hirtelen neki is állandóan a szexen jár az esze és eljut a csábító szintre a semmiből.
PÁRBESZÉDEK. Ha azt mondom, bizonyos részeket jobb elfelejteni, hidd el, igazam van. Pl. a lover-boy remélem nem maradt meg a végleges változatban, ha igen, én kérek elnézést az olvasóktól. 
LOGIKAI BAKIK: Ó te édes angol írónő, nem ismered semennyire a kórházi ellátást, a kiskorúak jogait és a döntéseik elfogadását. Sajnos vagy máshol meg szerencsére a való életben nem így működnek a dolgok, ezért sokszor hiteltelen a történet.
SZÜLŐK HIÁNYA: Nulla felügyelet alatt él a testvérpár, de Liam szülei sem semmik, amikor vigyorognak a tényen, a fiuk a csajánál alszik. Védekeztek? Igen, persze. Akkor jó.

MÉGIS. Szórakoztató olvasmány a 15-18 éves korosztálynak, az ő szemükkel nézve akár rajonganék is érte, de nem szabad komolyan venni. Nem is lehet. Az írás színvonala a fanfic kategóriába esik, érdekes módon olvastatja magát és jól lehet vele haladni, szóval fenntartja az érdeklődést, csak közben rángattam a szemöldököm a kivitelezésen. Érint komoly témákat, de ezek kidolgozatlanok és hozzá nem értésről tesznek bizonyságot. A vége teljesen olyan, mint az egész könyv, nevethetsz rajta a szereplőkkel együtt, vagy azt mondod, hogy csíz, és közben fogod a fejed. 
Mivel ez az első regénye a szerzőnek, ráadásul sosem látott szerkesztőt, bízom benne, hogy  egy következő regény több pillangót érdemel majd ki.

Borító: Tetszik a színvilága.

Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: -

Mélyrepülés: -

Érzéki mérce: Szerencsére nincs grafikus ábrázolás, de minden oldalon olvashatunk valamilyen mértékű szexuális utalást.

Értékelés: 




Nyereményjáték:

A könyv főhőse, Liam egy igazi álompasi, olyan, akár egy hollywoodi sztár, minden szívet meghódít a történetben.
A mostani játékunk során mi is Liameket mutatunk a képeken, a te dolgod, hogy beírd a színész teljes nevét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

06.04. - Sorok Között
06.06. - Deszy Könyvajánlója
06.08. - Kelly & Lupi olvas

Rendszeres olvasók