Coert Voorhees: A Torres fivérek

Könyvmolyképző 2012
255 oldal
Goodreads: 3,83
Fordította: Papolczy Péter
Besorolás: YA

Mostanában elég sok "rosszfiús" könyvet olvastam, így amikor az egyik barátnőm felhívta erre a könyvre a figyelmemet, majd megláttam a borítóját, azonnal lecsaptam rá.

"Frankie Towers egy átlagos másodikos gimnazista egy poros kisvárosban a sivatagos észak-amerikai délnyugaton. Talán már túl átlagos is. Főleg a végzős bátyjához képest, aki az egyik legnépszerűbb fiú az iskolában, és ráadásul a gimnázium focicsapatának a kapitánya. A város legvagányabb figuráival barátkozik, miközben Frankie petárdákat dugdos hangyabolyokba félszemű cimborájával, amikor éppen nem asztalokat szed le a szülei éttermében. És mit tehet egy ennyire átlagos fiú, ha szemet vet a környék legbombázóbb csajára? Akiért ráadásul meg kell küzdenie a város feltehetően leggazdagabb fiújával?"

Sopaipilla

A könyv fülszövege már nem volt ennyire biztató, mint a borító, de adtam neki egy esélyt. Ahogy fentebb is olvashatjuk, Frankie átlagos. Ez nem is lett volna baj, mert már régóta szerettem volna egy olyan fiú főhősről olvasni, aki nem tökéletes, nem „álompasi”, de ez a történet erről a fiúról nagyon hamar rávezetett arra, hogy nem, ez mégsem az én műfajom. Frankie elvan a saját kis világában, besegít a szüleinek az éttermükben, a legnagyobb szórakozása, hogy petárdákat robbantgat a haverjával és próbál a menőbb bátyja árnyékában átevickélni az iskolai éveken. Tisztában vagyok vele, hogy egy ilyen istenháta mögötti kisvárosban nincs túl nagy élet és a kilátások sem túl rózsásak, de ennek a fiúnak látszólag semmilyen életcélja nincs, csak úgy sodródik. Nem érzem, hogy ki fog tudni innen törni - hiába adnak fel a szülei mindent érte és szinte látom, hogy 10-15 év múlva is itt fog élni és dolgozni.

Még a félszemű barátja, Zach is jóval érdekesebb figura lett volna, őt még valamennyire kedveltem is, de nem csak a környezetében élők, hanem én is rendre rosszul lettem, valahányszor az üvegszemét kikapta a szemüregéből, majd a szájában letisztogatta és visszatette... (pedig próbáltam mindezt nem elképzelni a valóságban…) 

Ezerszer izgalmasabb lett volna a könyv, ha Frankie bátyjáról olvashatunk, hisz ő egy sokkal izgalmasabb, sokrétűbb személy, az iskola sikeres és ünnepelt focicsapat kapitánya, akinek nem elég ez a népszerűség, többre vágyik, ezért elkezd a város „nehézfiúival” barátkozni, hogy velük még magasabbra törjön. Persze ez csak a látszat, hisz az iskolások között hiába lesz tényleg népszerűbb, de a „keményfiúk” csak addig tartják havernak, ameddig egyszer szembe nem száll velük és akkor azonnal bebizonyítják, hogy a fiú nincs velük egy súlycsoportban. Ez egy jóval érdekesebb történet lett volna. Végigolvasni, hogy hogyan ismerkedett meg a bandával, mi történt vele, hogy avatták be és mi késztette arra, hogy szembeszálljon velük. De nem. Mi megkaptuk helyette Frankie-t, aki annyira „langyosvíz”, hogy egyszerűen nem értem a mai napig, hogy egy olyan bomba nő, mint Rebecca, mit látott benne… Nincs jó szövege, nem túl okos, az „álomnővel” se tud mit kezdeni és az iskolában is a népszerűbb fiúk állandóan belekötnek.

 

És hol vannak a címben ígért Torres fivérek? Nekem ez sem jött át. Persze, Steve az öccse mellé állt, amikor az iskola másik ügyeletes „TOP” pasija, a város leggazdagabb családjának a fia kipécézi magának Frankie-t és ahol tudja, ott alázza, de nekem ez sem tűnt annyira testvéri tettnek. Én inkább úgy éreztem, hogy Steve azért védte meg Frankie-t, mert így okot kapott arra, hogy megrendszabályozza a riválisát. És nem azért, mert annyira szeretné az öccsét.Sőt, sok esetben úgy tűnt, hogy inkább szégyellte.

A történet vége pedig teljesen lezáratlan. Az, hogy mi lesz Frankie-vel, nem igazán érdekelt, mert egy percig sem éreztem szimpatikusnak, így az sem izgatott nagyon, hogy mi fog vele történni. De például ott van Steve.. az érdekelt volna, hogy neki mi lett ezután a sorsa? Elveszítette az ösztöndíját vagy megmaradt és ki tudott ugrani ebből a világvégén lévő kisvárosból? Mielőtt megkérdezné valaki, nem, nem szeretnék egy második részt olvasni ebből a könyvből, hogy ezt megtudjam…

És mi mentette meg a regényt végül? Leginkább a narráció, mert amikor Frankie NEKÜNK mesél, az sok esetben kifejezetten humoros és élvezhető, a szleng is jó, viccesen és érdekesen festi le a kisvárost, az iskolai életet és az ott élő emberekről pedig nagyon jó és őszinte leírásokat kapunk. A spanyol mondatok használata is sokat színesített volna a történeten – feltéve, ha valahol van fordítása is, mert az én spanyol nyelvtudásom sajnos kevés volt ahhoz, hogy megértsem..

Borító: az eredeti borítót tartotta meg a kiadó, ami nagyon jól sikerült. Figyelemfelkeltő és látványos.

Kedvenc karakter: Steve

Szárnyalás: -

Mélyrepülés: a betörés, a bál utáni verekedés

Érzéki mérce: az erőszakos jelenetek miatt 16 éven felülieknek ajánlom

Értékelés: