Ann Aguirre: Menedék

Fumax Kiadó, 2012

274 oldal

Goodreads: 3,91

Fordította: Benes Attila

Besorolás: posztapokaliptikus, YA

Az általunk ismert világ elpusztult. Az életben maradt emberek a föld alá kényszerülnek és ott élnek, mint a patkányok, régi metro alagutakban, naponta megküzdve a Korcsokkal, a gyilkolásra és húsra éhező zombiszerű vérszomjas lényekkel.

Az itt élők csak akkor jogosultak név viselésére, ha életük első 15 évét túlélik. Ekkor kapnak nevet és döntik el a további sorsukat, mi legyen belőlük: Vadász, Építő vagy Nemző. A népüket ez a három csoport határozza meg. Vadásznak lenni dicsőség, ők szerzik az élelmet és védik a kolóniát a külső támadásoktól., az Építők készítenek el mindent, ami a mindennapokhoz szükséges és persze ott vannak a Nemzők, akik kizárólagosan felelnek a szaporodásért.

Pikkből a csoportja legjobbjaként természetesen Vadász lesz, és ezzel együtt egy veszélyekkel teli élet kezdődik a számára, hisz az ismeretlen sötétbe kell időről időre kijárnia, húst szereznie és a felbukkanó Korcsokat megölnie. De a Vadászok nem járnak egyedül, mindenkinek van egy társa és Pikk a titokzatos, kívülálló Fakót kapja társául. A lázadó, parancsokat nem szívesen teljesítő fiú társaságában azonban hamar felborulni látszik a lány eddigi kemény szabályokkal teli élete. Az egyik küldetésük során rádöbbennek arra, hogy az addig ész nélkül gyilkoló Korcsok egyre szervezettebbek, de amikor erről beszámolnak az öregeknek, azok nem veszik őket komolyan és a megszokott kis világuk szertefoszlik, rákényszerülve arra, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.

Köszöntünk az apokalipszisben! 

Nem túl sokat hallottam erről a könyvről, de amikor a kiadó először megmutatta a könyvborítót és egy rövid leírást a történetről, tudtam, hogy ezt a könyvet olvasnom kell. Azt hittem, hogy a már megszokott disztópia vagy posztapokaliptikus történet lesz, épp csak annyi keménységgel, hogy még emészthető legyen a fiatalabb korosztály számára is, de legnagyobb meglepetésemre nem ezt kaptam. Egy jóval keményebb, zordabb, de lenyűgöző világot tárt elénk az írónő.

Olvastam már jó pár negatív jövőképű történetet, de a legtöbbnél azt éreztem, hogy ha sok megalkuvással is, de élhető a világ. Ez a regény viszont feketén-fehéren megmutatta, hogy ezt a világot nem biztos, hogy túlélném. Itt nem elég a megalkuvás, ide kőkemény túlélő ösztön és jó adag ügyesség kell ahhoz, hogy életben maradj. A maximális életkor 25 év, ennél tovább nem nagyon élnek az emberek. A fiatalok vadak, kegyetlenek, próbálnak túlélni, sokszor oly módon, ami a mi civilizált társadalmunknak már sok lenne. Útmutatást nem sokat kapnak, hisz az „öregek”, akik segíthetnék a fiatalokat, nem segítik őket, inkább zsarnokoskodnak felettük - már ahol egyáltalán léteznek. Természetesen, mint mindig, az emberek itt is  alkalmazkodnak a megváltozott élethez, de ez az új világ számomra eléggé hátborzongató volt a szabályaival és a felépítésével együtt. Néha nem volt könnyű eldönteni, hogy kik voltak a rosszabbak? A Korcsok vagy az emberek?

Pár dolog azért szemet szúrt. Ilyen volt például, hogy a föld alatt csak eléggé korlátozott táplálékhoz juthattak – halhoz és másféle húshoz, amit szerintem jobb, ha nem tudunk, hogy milyen állatokból szerezték:) - és némi gombához. Ehhez képest elég jó erőben volt mindenki és nem olvastam sehol sem, hogy bármilyen hiánybetegségben szenvedtek volna. Vagy ott volt például Pikk, aki az elején még nem tudott olvasni (csak a figyelmeztető feliratokkal boldogult), később viszont annyira jól ment neki, hogy már Kószát tanította olvasni. Vagy ott van Hosszúpuska, aki az egyik jelenetben még akcentussal beszélt, a másikban pedig már tökéletes kiejtéssel társalgott. És volt még pár ilyen apróság..

A főszereplőket viszont nagyon szerettem. Pikk erős, okos, egy valódi túlélő, aki ebben a lenti pokolban nőtt fel. Lenn az alagutakban ő volt az egyik legjobb, legügyesebb, de a fenti világban mindent újra kell tanulnia és Fakóra kell támaszkodnia. Élveztem, ahogy lassan ismerkedett a kinti világgal és próbált alkalmazkodni hozzá. Fakó pedig tökéletes párja volt a lánynak - ugyanolyan erős, bátor, vagány és vakmerő. A vonzalom persze előbb-utóbb kialakul köztük, de eleinte inkább a fiú részéről, hiszen Pikk Vadászként nem foglalkozott ilyen „alantas” dolgokkal, mint a szerelem, vagy a testiség. Ezek a dolgok, a ranglétra alján lévő Nemzők feladata volt, így azért sok időnek el kell telnie, mire a lány másképp tekint majd a fiúra:). A szerelmi háromszög persze itt sem maradhat el, de csupán Pikk tapasztalatlanságának tudom be, hogy egyáltalán gondolkodik a két fiú között…

Tegant is kedveltem nagyon és kíváncsian várom, hogy mi lesz a szerepe a továbbiakban, ugyanúgy, ahogy Kószára is kíváncsi leszek, akiről persze már látatlanban is tudom, hogy nagyon meg fogja osztani az olvasókat:). 

Az apróbb hibáktól eltekintve nagyon tetszett a történet és nagyon várom a következő részt, amit remélhetőleg még idén olvashatunk! Külön pluszpontot érdemel a könyv végén az írónő jegyzete, ahol elmagyaráz sok mindent az általa megalkotott világgal kapcsolatban. A könyvet pedig nyugodtan merem ajánlani fiúknak, sőt a YA besorolás mellett akár felnőtteknek is, hisz a történet a sok akció, a kemény világ és a kevés romantika miatt jóval szélesebb olvasóközönségre tehet szert, mint a legtöbb hasonló témájú regény.

Egy rövid megjegyzés.

Sok esetben készülnek a könyvekhez kedvcsináló trailerek, némelyik nagyon-nagyon jó és tényleg kedvet hoznak az olvasáshoz. Ehhez a regényhez is készült egy hivatalos, de javaslom, hogy NE nézzétek meg mielőtt a könyvet olvassátok, mert eléggé félrevezető. Érzem, hogy ezzel a lányokat próbálták meggyőzni, hogy olvassák el a könyvet, de ebben a történetben NEM a romantika a legfontosabb szál és én úgy érzem, hogy a trailer nagyon erre lett kihegyezve.

Borító: az eredeti borítót hagyta meg a kiadó és ezért hatalmas köszönet neki! 

Kedvenc karakter: Pikk, Fakó

Szárnyalás: Selyem segítsége

Mélyrepülés: Gyűszű és Kő viselkedése..

Érzéki mérce: A kegyetlen részek miatt mindenféleképpen 14 éven felülieknek ajánlanám a könyvet.

Értékelés: