416 oldal
Fordította: Molnár Edit
Goodreads: 4,18
Besorolás: YA, ifjúsági, romantikus, sci-fi, disztópia
A féléletidőt egy apró, de jól felismerhető nyilallás jelzi. Azt jelenti, eljutottál életed feléhez, és onnantól pontosan meghatározható a halálnapod.A tizenhét éves Flint Larsen nyolc éve tudja, mikor fog meghalni.
Bakancslistája nincs.
Utolsó napjaira visszatér a szülővárosába, hogy szülei körében csendben és mogorván várja a halált, ami 41 nap, 9 óra és 42 perc múlva érkezik.
De aztán találkozik September Harringtonnal, a tudós ambíciókat dédelgető lánnyal, aki a Félélet Intézet kutatógyakornoka, és akinek szintén megvannak a maga démonjai. Találkozásuk sorsszerű és csodálatos, épp ezért egyiküknek sem akaródzik igazat mondani. A lány mellett Flint megtanul nevetni, élvezni az életet és a barátok társaságát, megélni az örömöket, amiket mindeddig megtagadott magától.
Amikor kiderül Flint makacsul őrzött titka, megindul a versenyfutás az idővel. September elmélete szerint egy bizonyos kísérleti kezelés talán meghosszabíthatja a fiú életét.
De csak talán…
„Többre vágyom az egyszerű létezésnél. Élni akarok.”
„Most először engedélyezem magamnak, hogy elképzeljem, milyen érzés lenne olyan emberként élni, aki nem tudja, mikor fog meghalni. Reggelente felébredek, és kimerészkedek egy olyan világba, ahol száz halálos veszély leselkedik rám. De nem bújok el; jelentkezem egy repülősiskolába, és pilóta leszek. Kisétálunk a Romokhoz, és belekarcoljuk a nevünket a kövekbe, Flint + September, és hallgatom, ahogy September felhevülten magyaráz mindenféle spektrométerekről, kromatográfokról meg a többi érthetetlen dologról. Nézem, ahogy az őszi naplemente fénye a hajába fonódik. Amikor megszerzem a pilótaengedélyemet, elviszem egy körre.”
A szerző eme regényével anno volt már egy blogturné, ám én abban nem vettem részt, valamiért nem is tudtam róla, hogy létezik ez a regény. Azonban idén megkeresett a kiadó, hogy lenne-e kedvünk Kellyvel elolvasni és értékelni a szerzőnő két művét, amire igent mondtunk és szépen, testvériesen megosztoztunk rajta, ő olvasta el az Újra veled, éjfélkor című könyvet, én pedig a jelen regényt.
A könyvnek már a fülszövege megfogott, bár picit féltem, hogy a "szokásos, a főhős valamiben haldoklik, megismeri élete szerelmét, együtt töltenek pár szép napot / hetet, majd meghal, én pedig az utolsó 10 oldalra már nem is emlékszem, mert úgy bőgök" történetet fogok kapni. Annyit elárulok, hogy a Brianna Bourne TUDOTT újat mutatni e téren.
Ebben a disztópikus világban a Féléletidő egy olyan sorsfordító, megkerülhetetlen esemény, amivel mindenki találkozik, csak a kérdés az, hogy mikor. Ezt nem orvosok döntik el, hanem mindenkinél egy apró, de jól érezhető nyilalás jelzi a megmásíthatatlant. Ha ez megtörténik, akkor ugyanannyi időd van hátra az életedből, mint amit eddig leéltél - és pár óra eltéréssel ki lehet számítani, hogy mikor fogsz meghalni. Ez az elem az, ami különlegessé teszi a történetet, hiszen csak magán, ezen a szálon is napokig el tudsz rágódni, hogy vajon jó dolog tudni, hogy mikor halsz meg? Kiegyenlítheti az a tény a Féléletidőtől való rettegést, hogy addig viszont semmi nem tud kárt okozni benned? Ha tudod, hogy mikor ér véget az életed, akkor másként fogod a hátralévő időt eltölteni? Jobb emberként? Vagy onnantól semmi nem számít?
A legtöbb esetben a Féléletidő meghagyja azt, hogy az emberek "normális" ideig éljenek, de néha kegyetlenül, gyermek vagy kamaszkorban jelentkezik, ezzel végtelenül lerövidítve az adott ember életét.
A 17 éves Flint nagyon szerencsétlen ilyen téren, őt már gyermekként megérintette a Féléletidő, így kamaszként jön el érte a Kaszás. Az élete utolsó időszakára a szülővárosába költöznek vissza a szüleivel. A fiú a megtestesült mogorvaság - nem is csoda, hiszen pontosan tudja, hogy már csak 41 nap, 9 óra és 42 perce maradt az életéből. Nincsen bakancslistája, nem akar semmit sem élvezni, csak csendben várja a halált, mogorván és fásultan. A szüleitől és a barátaitól teljes mértékben eltávolodik - akik nem igazán tudják ezt kezelni. Abszolút együtt lehet vele érezni, minden sorból, ami az övé, süt a fájdalom és a kilátástalanság.
Egészen addig, ameddig véletlenül nem fut össze Septemberrel.
A vöröshajú fiatal lány egy ambiciózus tudós tanonc, a Félélet Intézet kutató gyakornoka. Saját családi tragédiája miatt jelentkezett ide, mert úgy érzi, hogy ennek a borzalomnak van tudományos magyarázata és le is lehet ezt győzni a tudomány és a kutatás eszközeivel. Ő a fiú teljes ellentéte, a fény az éjszakában.
A találkozásuk nemcsak egy véletlen romantikus esemény, hanem egy sorsszerű pillanat. Flint, aki már csak fásultan várja az élete végét, a lány mellett szó szerint újjászületik. Hatalmas energia, életigenlés van Septemberben, ami a fiúra is átragad és aki miatt Flint újra megtanul nevetni, élvezni a régi és az új barátok társaságát, álmodni is mer újra, sőt a szerelem is megkörnyékezi.
September pedig úgy dönt, hogy még jobban beleveti magát a kutatásba és megmenti a fiút. És innentől indul be igazán a történet: a tüneményes szerelmi szál egy őrült hajszába csap át, egy versenyfutásba az idővel. Imádtam, ahogy a tudomány iránti szeretete és a fiú iránti szerelme összefonódott a karakterében.
Flint nem adja magát könnyen, de végül nem tud ellenállni Septembernek, a lány lelkesedése rá is átragad és reménykedni kezd ő is, hogy hátha nem csak ennyiből áll az élete. A kettőjük közti kémia tagadhatatlan, csak úgy forr köztük a levegő. Imádtam a kezdeti macska-egér játékot is, hiszen mind kettőnek tetszik a másik, de egy ideig egyik sem akarja beismerni ezt a tényt és csak kerülgetik egymást.
És innentől rettentő nehéz írni a regényről, hiszen nem akarom elárulni, még véletlenül sem, hogy sikerül-e megmenteni Flint életét vagy sem. Ezt az írónő is rettentő ügyesen az utolsó pillanatig titokban tartja, ide-oda rángatva minket (és természetesen a könyv főhőseit is) a remény és a kilátástalanság között. Ez abszolút egy érzelmi katarzis, ahol a szerző nem kímél sem minket olvasókat, sem a szereplőit.
Az írónő végsőként megmutatja, hogy MINDIG VAN VÁLASZTÁSUNK - hiszen mindegy, hogy mennyi időt kapunk, a legfontosabb, hogy mit is kezdünk vele.
A történet lezárása számomra így tökéletes, ahogy van (és neeem, nem csepegtetek még egy morzsát sem, hogy Flint túléli-e a halála napját vagy sem).
Összességében IMÁDTAM ezt a regényt és nagyon köszönöm a Kiadónak és főleg Garamvölgyi Katalinnak, hogy felhívta a figyelmemet erre a történetre, én pedig innentől odafigyelek Brianna Bourne nevére, mert mindenképpen megérdemli.
A regényt pedig mindenkinek ajánlom, aki szereti a kevés disztópiával fűszerezett, romantikus és érzelmekkel teli történeteket. Olvassátok el minél többen, mert tényleg érdemes! (és próbáljátok megállni és ne olvassátok el előre, hogy mi lesz a történet vége - úgy lesz igazán ütős és izgalmas!)
Borító: Tetszik, ahogy látod is, meg nem is a főszereplőket. Egy dologba tudnék belekötni, ennél a történetnél valami borongósabb, misztikusabb képi világot is el tudtam volna képzelni.
Kedvenc karakter: Flint és September természetesen:)
Szárnyalás: A főszereplők közti kémia és a végig feszült, idővel való harc.
Mélyrepülés: -
Érzelmi mérce: Van benne szomorú, vidám és persze sok-sok romantikus rész (és van benne +18 karikás rész is, de szigorúan a YA keretein belül! )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése