KMK AKCIÓ

2015. augusztus 9., vasárnap

Ava Dellaira: Kedves Halottak! - Love Letters to the Dead

Cicero Kiadó 2015.
296 oldal
Fordította: Sóvágó Katalin
Goodreads: 3,83
Besorolás: YA, realista, coming-of-age

Néha azok a legjobb levelek, amelyekre nincs is válasz.
Egy angol házi feladattal kezdődik: írj levelet egy halottnak, mindegy, kinek. Laurel Kurt Cobaint választja, mert Kurt fiatalon halt meg, csakúgy, mint May, Laurel nővére, így talán megért egy kicsit abból, hogy Laurel min megy keresztül. Laurel nemsokára egyre több halottnak ír levelet – Janis Joplinnak, Heath Ledgernek, River Phoenixnek, Amelia Earhartnek, szinte abba sem bírja hagyni. Megírja nekik, mi történik az új középiskolában, és hogyan hullott szét May halála után a családja.
De akármennyit segítenek is neki a levelek, nem tarthatja örökre távol magától az igazi életet. Múltjának kísértetei nem férnek bele az írott sorokba, és Laurelnek szembe kell néznie a gyermekkor lezárulásával, az imádott testvér elvesztésének fájdalmával és a felismeréssel, hogy egyedül mi formálhatjuk a sorsunkat.

Az utóbbi időben bőven jelennek meg olyan ifjúsági regények, amelyekben a tizenéves főszereplőknek  meg kell küzdeniük egy családtagjuk halálának  feldolgozásával. Ez olyan lelki teher, amivel a felnőtteknek sem sikerül megbirkóznia egyik napról a másikra, sőt egyik évről a másikra sem. Nem kívánom mérlegelni, hogy melyik fájdalom nagyobb, a szülő, gyerek vagy egy imádott testvér elvesztése. Az azonban biztos, hogy erről a témáról írni, és jól írni,  a legnehezebb írói feladatok közé sorolható.
A szerző késélen táncoltatott a könyv olvasása során. Úgy általánosságban mindenképp olvasni akartam a könyvet, mert meglehetősen nagy vitákat váltott ki pro és kontra, a saját olvasatomban kívántam meggyőződni az értékeiről. Már a regény elején szíven ütött az alapszituáció, Laurel a két évvel idősebb nővérét veszítette el. Ez nálam az egyik legfájdalmasabb kategóriába esik, mert a testvéri kapcsolatot mindig nagyon magasra helyeztem az életemben, és a könyvekben is szívesen olvasok jó testvérekről.
Az ő kapcsolatuk tényleg különleges volt. May volt az, aki megpróbálta különböző játékokkal, mesékkel elterelni Laurel figyelmét arról, ami a családjukban zajlott, a szülők veszekedéseiről és válásáról. A fülszöveggel ellentétben ugyanis nem May halála után esett szét a család, hanem már évekkel korábban elváltak a szülők, anyjuk külön lakásba költözött és heti váltásban ingáztak a két otthonuk között, óriási lelki terhet cipelve.
Visszatérve a késélen táncoltatáshoz! A szerző nagyon finoman adagolja az információkat May haláláról, fejezetről fejezetre nőtt bennem a feszültség, vajon hogyan és miért következett be a baleset, vagy öngyilkosság? Mi történt akkor a folyónál, milyen beszélgetés zajlott a testvérek között? Emellett a jelen problémáival is küzd Laurel, az új iskolával, új barátságok alakulásával, igyekszik megfelelni, igyekszik megtalálni önmagát. Nagyon hosszú és bonyolult ez az út, folyamatos döntések sorozata, amelyek közül persze jó néhány rosszul sül el.
Hozzátesz a feszültséghez a szülők viselkedése, főleg Laurel anyját nehéz megérteni. Nem mehetünk el számos egyéb társadalmi és lelki probléma mellett sem, például megdöbbentő számomra még xxx amerikai könyv elolvasása után is, hogy milyen rengeteget isznak a fiatalok.
Nem tudom, hogy vagytok vele, de én el szoktam olvasni a köszönetnyilvánítást is a regények végén. Szerintem akkor válik egy blogger öreg motorossá, ha nem csengenek teljesen idegenül a kortárs írók, mentorok nevei, akiket a szerző megemlít. Ava Dellaira elsőként Stephen Chobskynak köszöni meg a támogatását/mentorálást (Egy különc srác feljegyzései), ami neonreklám szinten kezdett villódzni a szemem előtt, és meg is magyarázta az egész levelezős írásmódot. 
De az, hogy a regény szerkezete halott művészeknek  és közéleti személyiségeknek íródott levelekből áll, az teljesen eredeti és fantasztikus ötlet. Imádtam ezt a koncepciót, ahogy párhuzamot vont a szerző Laurel és a címzettek élete között. Őszintén szólva eleve könnyek között olvastam a történetet Heath Ledger, River Phoenix, Amy Winehouse és a többiek felidézése kapcsán, ezek a részek nem voltak erőltetettek vagy hatásvadászok, tökéletesen kapcsolódtak a mondanivalóhoz.
Ifjúsági regény lévén nem maradhat ki a szerelmi szál sem, ami aranyosan édes. Aggódni nem kell, nem veszi el a romantika a hangsúlyt a lelki problémáktól, sőt inkább rátesz egy lapáttal. Laurel nem egy hétköznapi fiúba szeret bele, Sky esélyes arra, hogy megértse őt, de ebben az időszakban annyira nehéz megbízni egymásban, és ettől mindkét fél szenved. Ha a jelek mást mutattak is, végig bíztam Sky-ban. 
Meg kell említenem Laurel barátait. Egyéniségek egytől egyig, és ez még hihetőbbé tette a történetet. Natalie és Hannah leszbikus kapcsolata valós, figyelemreméltó.
Nehéz elhinni, hogy debütáló szerző könyvét olvastam, nagyon jól felépített a történet. Jól összetörte a szívemet, az utolsó oldalak olvasása alatt egy folyót sírtam ki a lelkemből. Megérintett az, hogy a szerző kímélet nélkül vezeti végig az olvasót Laurel felnőtté válásán. Nem szépít semmit, nincs elterelés, a lánynak végig kell mennie az úton, méghozzá úgy, hogy tudja, az a csontváz nem marad örökre a szekrényben. (oké ez morbid, de nem húzom ki, ne értsd szó szerint a csontvázat)
Véleményem szerint ez egy erős könyv, nehéz feldolgozni a történetet, de hogy emlékezetes élmény, azt nem vitathatja senki. Szeretni vagy utálni fogod? Olvasd el és döntsd el!

Borító: Eredeti borító, hálás vagyok érte!
 
Kedvenc karakter: Sky, Laurel

Szárnyalás: River Phoenix-ről sokat megtudtam, ez nagyon jólesett.

Mélyrepülés: Egy hihetetlen pont volt, hogy a francba találta ki Laurel Sky nevét?

Érzelmi mérce: Keményen hat az érzelmekre, 15 éves kortól ajánlom.

Értékelés:
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók