KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2018. november 7., szerda

Rebecca Ross: A királynő felemelkedése (A királynő #1)

A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg Rebecca Ross: A királynő felemelkedése című regényét. Egy vérbeli fantasy történet elevenedik meg a lapokon, ahol a hősnőnk belecsöppen az intrikákkal teli hatalmi harcokba, rá kell jönnie, hogyan segíthetné a valódi uralkodót a trónra. Érdemes követni a hat állomást, a kiadó felajánlásában három példány kerül kisorsolásra a játékunk helyes megfejtői között.

Maxim Könyvkiadó 2018. november 7. Dream válogatás
384 oldal
Fordította: Bihari György
Goodreads: 4,05
Besorolás: YA, fantasy, romantikus

Briennának ​csak két vágya van: egy sikeres vizsga, hogy hivatott lehessen, és egy pártfogó. A valeniai híres Magnalia Házban, ahol felnőtt, elvben felkészítették erre az életre. Mert vannak, akiket ösztönös tehetséggel áldott meg a sors az öt hivatás – a művészet, a zene, a színjátszás, az ékesszólás és a tudás – valamelyikével, ám Brienna csak hosszas vívódás után talált rá a magáéra, a tudásra. Így hát bekövetkezik az, amitől a legjobban félt, és nem talál magának pártfogót. Hónapokkal később váratlan fordulattal jelentkezik a reménybeli pártfogó egy kegyvesztett lord személyében. A lány kelletlenül fogadja el az ajánlatot, mert gyanakszik a lord szándékaira. Ám a történet nem ilyen egyszerű, mert javában folynak az előkészületek a valeniai királysággal rivalizáló Maevana uralkodójának megbuktatására, hogy a jogos – és varázserejű – királynőt juttassák vissza a maeván trónra. Sokan vannak az összeesküvők, köztük olyanok, akik közelebb állnak Briennához, mint azt a lány gondolná. A készülődő háborúban Briennának választania kell a hivatás és a vér szava között.

Idén még csak egy high-fantasyt olvastam,  a Felvont vitorlákat, pedig nagyon szeretem a műfajt, úgyhogy nagy örömmel merültem bele Rebecca Ross debütáló regényébe, ami idén februárban jelent meg eredetileg a HarperTeen kiadónál. 
Briennát egyedül nevelte az anyja, de annak halála után árvaházba került. Onnan tízévesen elhozta a nagyapja a híres Magnalia házba, ahol a tehetséges kiválasztottak tanulhattak 7 éven át, hogy aztán mesterekké váljanak maguk is a szakterületükön. Brienna kipróbálta az összes irányzatot, míg végül a tudománynál kötött ki, és a fiatal Cartier mester tanítványa lett.  A többi lánnyal testvérként szerették egymást, és együtt izgultak, hogy 17 évesen sikerül-e a végső vizsgájuk. A pártfogók ugyanis a vizsgák után jönnek el, hogy ajánlatot tegyenek a növendékeknek, munkát és családot, további fejlődést ígérve nekik. Brienna nem kap ajánlatot, ezért tovább marad, viszont egyre gyakrabban törnek rá látomások, melyek összekötik őt a maevanai királyság trónviszályával. Rájön, hogy a származása sötét titkokat rejt, és a ház nagyasszonyához fordul, aki felfed néhány dolgot, és szerez egy pártfogót, aki maeván földre viszi a lányt. Új családjánál lassan kiderülnek a látomások okai és Briennának megszületik egy nagyszabású terv a fejében. 

A szerző nálam nagyon betalált ezzel a történettel, hiszen volt itt minden, amit szeretek: bentlakásos iskola, ahol csupán néhány lány tanul, művészeteket, zenét, ékesszólást, színjátszást és tudományokat. Aztán előkerül egy régi könyv, amit olvasva a hősnőnk egy ismeretlen testébe csusszan és régmúlt eseményeket él át. Aztán a cselekmény során ellenséges területre kerülnek, ahol egy régi kastély lesz a szállásuk, tele rejtekajtóval, ármánnyal, sötét titkokkal. Valamint a jelenleg trónbitorló uralkodót meg kell buktatni és a helyébe ültetni az igazi, varázserővel bíró királynőt.  Jól hangzik, igaz?

Megszerettem a szereplőket, Brienna remek hősnő, nem ijed meg a saját árnyékától, okos, talpraesett, és jól vág az esze. Nem tud semmit az apjáról, de sejti,  hogy  nem véletlenül nem beszél róla senki, nyilván nem az ő oldalukon áll, ha gyakorlatilag születése óta rejtegetik előle. Lojális a szeretteivel, kiáll az igazság mellett. A fejlődése szép ívet kap, ahogy megtalálja önmagát.
Cartier a mestere. Az iskolában vele beszélt először 10 évesen, és bizony azóta kötődik hozzá. A kapcsolatuk nem csupán mester és tanítványa viszony, sokkal több annál, és ez lassan bontakozik ki, legfőképp akkor borul lángba, amikor elválnak egymástól átmenetileg. Mielőtt mást gondolnál, a mester csupán 8 évvel idősebb a lánynál. Közöttük semmi sem történik, amíg fennáll a tanár-diák viszony, erre a szerző nagyon is odafigyel.
Cartier súlyos titkokat rejt, nem tehet meg mindent, amit szeretne. A későbbi találkozás mindkét fél számára meglepetés, de reményteli is egyben. Nem mondom, hogy a szerelmi szál nem hangsúlyos, mert fontos és nagyon kell is ebbe a történetbe, de nem is nyomja el a cselekményt. A romantikus lelkem persze többet várt volna pár csóknál, de a fantasy rajongó énem szerint ennyi elég is volt, hagyjunk valamit a következő részre is!
A mellékszereplők mind jól eltalált karakterek, a regény elején többségben vannak a hölgyek, az öt iskolatárs személyében, akik változatosak, sokszínű egyéniségek. Később az összeesküvés és a harcok során előtérbe kerülnek a férfiak, mintha belecsöppenne az olvasó egy ír vagy skót klánok közötti viszályba. Itt már fejek is hullanak, komoly csatát vívnak a koronáért a szembenálló felek.

A világfelépítés kellemes, nem világrengetően új, de nagyon is működőképes. Az írásmód nekem nagyon tetszett, élvezettel olvastam, sőt, faltam a lapokat. Jók voltak a leírások, mindent el tudtam képzelni, és imádtam a régi kastéllyal kapcsolatos részleteket. Ezeket úgy építették, hogy legyen bennük menekülési út, titkos folyosók, belső szobák, amiből még újabbak nyílnak. Persze a cselekményből nem hiányoztak a fordulatok, ráadásul mindig jelen volt az intrika, az erőszak, a harc. Főleg a regény második felére jellemző ez, amikor felgyorsultak az események. 
Talán egy gyakorlottabb olvasónak nem okoz nagy meglepetéseket a történet, sőt, egy-két megoldás elég egyszerűnek tűnhet, de a kellemes írásmód összességében szerintem remekül szórakoztat.
2019 elején jelenik meg a következő rész, remélem a magyar kiadó is hamar átveszi, várom a folytatást!

Borító: Szép, de a nőalakos nekem jobban bejött volna.
 
Kedvenc karakter: Cartier, Brienna

Szárnyalás:  "Sok titkos ajtó van körülöttünk, a szemünk előtt. Csak nem vesszük a fáradtságot, hogy megleljük és kinyissuk őket." 

Mélyrepülés:  -

Érzelmi mérce:  A szerelmi szál nem nyomja el a történetet, de jelen van és cuki.

Értékelés:


Játék:

A regényben jelentős szerepük van a csillagképeknek, a tudóspalánták a vizsga után a köpenyük hátán viselik a választott csillagkép hímzést. Minden állomáson találtok egy csillagképet, melynek a magyar megnevezését kell beírnotok a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Vigyázat, nem mindegyik zodiákus jegy!
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

A blogturné állomásai:

11.07 Kelly és Lupi olvas
11.09 Betonka szerint a világ…
11.11 Deszy könyvajánlója
11.13 Dreamworld
11.15 Spirit Bliss
11.17 Sorok között


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók