KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2011. november 21., hétfő

Suzanne Collins: A Kiválasztott - Mockingjay

Agave Kiadó 2011
337 oldal
Goodreads: 4,03 (Több mint 1,7millió olvasás)
Besorolás: disztópia, ya, fantasy

Nem fordul elő gyakran, hogy nehezemre esik megfogalmaznom, mit is érzek az éppen befejezett könyvvel kapcsolatban. A Mockingjay sokban különbözik az előző két résztől, annyira intenzíven szívbemarkoló, tele fájdalmas és szomorú részekkel, ugyanakkor rettentően szép is, annyira mélyen hat, hogy nem látom át, mikor fogok kikerülni a hatása alól. 
Nagyon vártam már ezt a befejező részt, és mivel 2012. márciusában moziba kerül Az Éhezők Viadala, a castingot ismerve már konkrét arcokkal tudtam elképzelni a főszereplőket. Ez sokat hozzátett az élményhez, még akkor is, ha személy szerint nem őket válogattam volna be, de alkalmazkodom, és máris imádom őket.
Még egy megjegyzés: ennél a könyvnél megpróbálom visszafogni magam a spoilerezéstől, de előfordulhat egy-egy mondat, ami másnál annak számít. Nagynak számító eseményt nem árulok el.

Fülszöveg:  Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. Körzet lakói.
De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a Kapitólium zsarnokságával. És ebben a forradalomban Katnissnak döntő szerepe lesz. Az ő bátorságától, kitartásától és eltökéltségétől függ Panem jövője. Mert ő a kiválasztott. De maradt-e elég ereje hozzá, hogy megvívja az utolsó, mindent eldöntő harcot?
 
Katniss tehát a kiválasztott, de kétségek gyötrik, nem akarja vállalni a Fecsegőposzáta szerepét. Végül beadja a derekát, néhány feltétellel, melyek közül a legfontosabb: a viadalon fogságba esettek a háború végén kegyelmet kell kapjanak, élükön Peeta-val.
Katniss szerepe innentől majdnem olyan, mint egy filmsztáré, propaganda filmeket készítenek a körzetekben, amiken jól látszik a Kapitólium által okozott támadások eredménye, a rengeteg szenvedés, halál. Katniss lelkesít, akciózik, nyilaz és lázít.
A filmeket sikerül bejuttatni a Kapitólium tv adásába is, hála Beetee hekkelő csapatának, a folyamat beindul, egy kivételével az összes körzet hadban áll a Kapitóliummal.  Csakhogy az elnök visszavág, Peeta is bekerül az adásba, és Katniss rájön, a zsarolás a szívébe talált. Hiába a menekítő akció, Peeta agymosáson ment keresztül,  és a többi kiszabadított is mentálisan és fizikailag is sérült.  A kettes körzet támadása során Katniss újabb fájdalmas tapasztalatokat szerez, és az események úgy alakulnak, hogy maroknyi csapatával kell szembe néznie a Kapitóliummal. 

S.C. a legnagyszerűbben írta meg ezt a befejező részt. Nagyon nehéz volt olvasni bizonyos részeket, sokkal mélyebben hatott, úgy éreztem, nincsenek határok, bármi megtörténhet. És meg is történik, a kínzásoktól kezdve a gyerekek feláldozásáig. Az írónő felteszi az olvasóban a kérdést, mi indokolja a háborúzást, mi az a határvonal, ami eldönti a lépések igazságosságát. Vagy csupán a jogos bosszú is vezérelhet? És aki megnyeri a háborút? Az tényleg nyer? Nem. Bárki marad talpon a végén, az erőszak ilyen szélsőséges mértékű bevetése mellett senki sem lehet nyertes.

Katniss egy nagyon erős karakter. Igazi túlélő, hiába vált jelképévé a lázadásnak a zsarnokság ellen, ő nem a szuperhős alkat. Sokkal inkább túlélő, ahogy elviseli azt a rengeteg fájdalmat, amin keresztül megy, gyakorlatilag egyedül. Volt néhány mozzanata, amivel nem értettem egyet, pl. a szavazás a végső megbeszélésen.
Gale teljesen más ebben a részben, mint eddig. Bár az igaz, hogy eddig nem szerepelt olyan sokat, itt nagyon is odateszi magát a lázadásban. Egy dolog nagyon tetszett benne, tökéletesen ismeri Katniss-t és tisztában van kettejük kapcsolatával, akkor is, amikor Katniss nem.
Peeta.... Szívszaggató, ami vele történt, időnként sokkos állapotba kerültem a tetteitől, szavaitól. De ő mégiscsak Peeta.. és én imádom.

Van néhány emlékezetes pillanat, amik nagyon tetszettek:
Finnick back story-ja, ami bicskanyitogató,
Katniss zseblámpás játéka a macskával, miközben rájön az indítékokra,
A Peeta-tól kapott gyöngy:),
Gale és Peeta beszélgetése.

Néhány szeretett karakter meghal....... ez mélyen üt, mert amúgy is nyomasztó a rengeteg halál, mégis úgy vélem így kellett lennie, ahogy a befejezésnek is. Sokan felkaphatják a fejüket, de majd az olvasás után megértik, mert ott van a biztató remény. Egy cukormázas befejezés tönkretette volna a könyv üzenetét.  Az epilógus enyhít a szívfájdalmon, de meg is érdemeljük.  Ez a sorozat mindent visz, kedvencem.

Köszönöm a könyvet @Lobo-n keresztül az Agave Kiadónak!!

Borító: Senkit ne tévesszen meg a babakék borító.Egyébként tökéletes.
 
Kedvenc karakter: Peeta, Katniss, Haymitch

Szárnyalás: Maradj velem!.....Örökké.

Mélyrepülés: XII. körzetbe való visszalátogatás.

Érzéki mérce:  Nem a romantikán van a hangsúly, mégis átszövik az egész könyvet az érzelmek. A 14 éven felülieknek való ajánlás inkább a rengeteg halál miatt adott.

Értékelés:

9 megjegyzés:

  1. Kíváncsian vártam a te véleményedet is a könyvről.
    De megnyugodtam, mert szinte szóról szóra megegyezett az enyémmel. Bár én csak pár sort írtam róla a moly.hu-n, de a lényege egyezik.
    Azóta már pár barátnőm is olvasta, és mindenki ugyanilyen érzésekkel volt a befejezés után.
    Én speciel fél órán keresztül bőgtem miután letettem a könyvet és körülbelül egy nap kellett, mire kezdett annyira leülepedni bennem az egész, hogy már nem csak ezen járt az eszem. De még mindig nem tudok könyvet venni a kezembe, mert nem tudom, hogy mi érhet fel vele..
    Fantasztikus, szívbemarkoló történet, egy számomra tökéletes trilógia. Csak azt sajnálom, hogy sokáig vártam, mire nekifogtam az első résznek..
    Köszönöm a kritikát, nagyon jól sikerült:)

    VálaszTörlés
  2. Én sem akartam olvasni mást egy darabig.. Ma annyira dolgozott bennem, hogy alig tudtam a munkámra figyelni. De aztán most este beleolvastam a Brother/Sisterbe, és máris Californiában találtam magam:) Annyira ütős a kezdés, kész vagyok:)

    VálaszTörlés
  3. Én annyit segítettem a dolgon, hogy kölcsönadtam mind a három kötetet. Ha nem látom őket, úgy könnyebb.
    Úgyhogy most este már én is belevetettem magam egy másik könyvbe:).
    Az általad említett könyvet pedig mindjárt megnézem, hogy miről szól:)).

    VálaszTörlés
  4. Én úgy értelmeztem, hogy Katniss (SPOILER!!) alapvetően elvetette a szavazatát, mikor megölte a Tizenhármas vezetőjét, és az epilógus is eléggé erre utalt... hiszen a gyerekeik nem tudták, mi az a Viadal, csak tanultak róla. Először engem is megdöbbentett, de végül arra gondoltam, csak biztonságba akarta ringatni Coint.

    VálaszTörlés
  5. Meg, a könyvben az szerepelt, hogy egyetlen Viadalt fognak a kapitóliumi gyerekekkel rendezni... az simán meglehetett a gyerekek születése előtt.

    Egyébként engem még mindig annyira a hatása alatt tart a könyv így másfél hét után, hogy folyton csak erről bírok beszélni. :D Nagyon megérintett, sokkal mélyebb hatással volt rám még az előző részeknél is. Tökéletes befejező kötet.

    VálaszTörlés
  6. Hú, ne haragudjatok, de a 3 könyv hányás, főleg az első után.
    Pont.
    Rosszabb, mint a Matrix trilógia elszabása.

    VálaszTörlés
  7. VÉGRE! Ugyan így éreztem én is a könyvek elolvasása után. Legalább 2 hétig nem tudtam kikerülni a könyvek hatásai alol, sőt még monst is ha néha, ha rágonolok magára a könyvek lényegére egyszerűen belebizsergek. (főleg az utolsó kötet epilógusára " vannak ennél rosszab játékok is" ) :) Eddig azt hittem én vagyok valmi külön kezelésre szorulók pszihikai eset amiért ennyire beleéltem magam de látom hogy ez nem csak velem történhet meg. (ezzel nem arra célzok hogy mások -velem együtt -örültek lennének ) mindenesetre én is maximális pontszámot adnék a trilógia egészáének. :)

    VálaszTörlés
  8. Én is még teljesen a hatása alatt vagyok...
    Pár napja végeztem ezzel a könyvvel de ezen kattogok..
    Ez egy tökéletes befejező kötet volt, ez a kedvencem♥

    VálaszTörlés
  9. Nekem az tetszett, hogy végtelenül reális. Teljesen igazodik a mai világunkhoz. SPOILER pl: ugyan Katniss a lázadás "arca", de nem ő a főnök, nem ő talál ki mindent, nem valami fantasztikus megmentő, nem ő fogja el az elnököt, nem ő csinál mindent (sőt, gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem tesz hozzá a lázadáshoz az arcán kívül); nem bánnak vele "istenként", ugyanúgy részt kell vennie a kiképzésen; kamerával közvetítik a csapata akcióit! ez a legjobb példa, hogy ilyen műbevetésekre küldik őket, végig ott a kamera, és az egész, amit Katnissék ott csinálnak/csinálni akarnak, gyakorlatilag a show-ról szól! Nagyon valóságos a könyv, a legerősebb benne, hogy nem lehet senki sem ugyanaz ennyi harc, erőszak, vagy akár az első Viadal (amin részt vett) után.
    Én amikor befejeztem, arra gondoltam: fogok ezután mosolyogni?
    Május 18. hozzászóló: úgy gondolom, hogy a két kötet között óriási különbség van. Az első valamilyen szinten tipikus amerikai, de az utolsó kötet már semmiképp. Nagyon más. Nem tudom, neked miért nem tetszett, szerintem borzasztóan jó. És mindkét jelző igaz.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók