KMK AKCIÓ szept.3ig!!! Katt a képre!!!

2012. november 6., kedd

Jeff Hirsch: Tizenegyedik csapás

Lupi bejegyzése
Főnix Könyvműhely 2012
240 oldal
Goodreads: 3,36
Besorolás: YA, disztópia, fantasy



Ezt a könyvet még tavasszal néztem ki magamnak, de akkor sajnos hiába vártuk, nem jelent meg a Könyvhétre. Ettől függetlenül vártam rá türelmesen (később már kissé türelmetlenül), mert éreztem, hogy a könyv és köztem kialakult valamiféle kapocs, amit nem szabad elszakítani. Vannak könyvek, ahol érzem előre, hogy jó lesz a történet és, hogy mindenféleképpen olvasnom kell. Ez a könyv is ilyen volt.

A ma ismert Amerika romokban hever, a lakosok nagy része meghalt egy halálos influenzajárványt követően. A 15 éves Stephen édesapjával és a nagyapjával túlélőként próbálnak a mindennapokban életben maradni a rabszolgakereskedők, a katonai csapatok és egyéb fenyegetettségek között. A drákói szigorú nagypapa a történet elején meghal, így ketten maradnak csak, majd a fiú édesapja egy rosszul sikerült mentőakcióban súlyosan megsebesül és kómába esik. Telepesek egy csapata talál rájuk és fogadja be őket egy, a külvilágtól elzárt kisvárosba, Settler’s Landingbe, a fiú pedig hirtelen a mindennapos nélkülözésből és fenyegetettségből egy békés kis közösségbe kerül, ahol meg kell tanulnia újra bízni az emberekben, meg kell tanulnia az együttélés szabályait is, ami nem is olyan egyszerű.
Az Éhezők viadala után sokkal lelkesebben olvasok ilyen típusú könyveket. Ráadásul már nagyon régóta szerettem volna egy olyan regényt olvasni, ahol egy ilyen világban nem egy lány, hanem egy fiú a főhős. Ne értsetek félre, imádom a fiatal hősnőket, de mostanában túlnyomó többségben vannak a lányok. Mintha a fiúk nem lennének elég bátrak, ügyesek ahhoz, hogy egy könyv főszereplőivé váljanak.
Arra pedig külön kíváncsi voltam, hogy egy férfi, hogyan lesz képes megírni egy ilyen regényt, ráadásul egy fiú szemszögéből. Engem meggyőzött.
Stephen erős volt és okos, de mindemellett eléggé gyanakvó is, ami teljesen érthető volt a múltja miatt. Nem könnyen oldódott fel a telepesek között. Az egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor már a kisvárosban élt, ahol mindene megvolt, de mégis ellopott pár értékesnek ítélt dolgot és elásta az erdőben, arra gondolva, ha az édesapjával újra útra kelnek, akkor ezeket a dolgokat majd el tudják adni. Úgy érezte, hogy azzal, hogy az édesapja beteg, kómában van, most rá hárul a „családfenntartás” feladata és neki kell gondoskodnia kettőjükről.
Persze ezektől függetlenül Stephen egy fiatal fiú maradt, aki, miután feloldódott, szeretett volna tanulni, olvasni, a többiekkel együtt „bandázni”, hibákat követett el, szerelembe esett, pont úgy, mint egy mai, valódi kiskamasz. Pont ettől vált számomra élő, hiteles karakterré, hogy az író nem próbált belőle szuperhőst faragni, hanem meghagyta egy fiatal fiúnak, aki mindent megtesz a túléléséért.

A kinti és a benti világ között pedig hatalmas volt a kontraszt, és ezt nagyon látványosan mutatta be az író – ahogy a benn élő telepesek foggal-körömmel ragaszkodnak a régi életükhöz és megpróbálják visszahozni az eltűnt világuk összes megszokott elemét. És ezzel szemben ott volt a kinti világ, a maga borzalmas valójával, az éhezéssel, a rablóbandákkal, a katonai csapatokkal, amiről csak keveset tudtunk meg, egyrészt a történet elején Stephen szemszögéből, másrészt pedig a fiú későbbi visszaemlékezéseiből. De még így is tökéletesen el tudtuk képzelni, hogy milyen lehet a Settler’s Landingen túli világ.
Természetesen a telepesek között Stephenre rátalál a szerelem is. Ez volt talán az egyetlen szál, ami kicsit hiteltelen volt a számomra, itt éreztem egyedül azt, hogy igen, ezt a történetet egy férfi írta. Egy férfi, aki az egész cselekményt, a háttértörténeteket, a szereplőket jól tudta mozgatni, de a szerelmi szállal nem tudott mit kezdeni.
A fiú túl gyorsan lett szerelmes, túl gyorsan csattant el az első csók.. nekem Jenny valahogy “sok” volt. Túl rámenős volt, szinte rátelepedett Stephenre. Túl sokat akart, szinte a megjelenésével már vonzotta a bajt és éreztem, hogy ő lesz az, aki miatt problémák lesznek. Őt egyáltalán nem tudtam megkedvelni. Jenny tipikusan egy olyan szereplő, akit az olvasók vagy nagyon fognak szeretni, vagy nagyon nem fognak kedvelni. Én az utóbbiak táborába tartozom. Szerencsére a szerelmi szál elég halovány volt, de ebbe a könyvben nem is fért el volna több romantika. Az más típusú könyvekbe tartozik.
A történet vége viszont tökéletes lett, nekem nagyon tetszett. Pont így képzeltem el a végét. Ez a fiú még szinte gyerek, egy kiskamasz, az ő világához ez volt a tökéletes befejezés.
Amit viszont hibának rovok fel; egyrészt a történet rövidsége. Sokkal szívesebben olvastam volna még tovább.
Pár dolog hiányzott nekem – például, hogy csak Amerika pusztult el így, vagy az egész világ ilyen? Azt is szívesen megtudtam volna, hogy az addig rendben van, hogy Settler’s Landing a „béke szigete” és sok mindent maguk termelnek meg, készítenek el. De például a tanszereket, a ruhákat és ilyen hétköznapi dolgokat honnan szereznek be? Hisz az évek során ezek akarva-akaratlanul is leamortizálódnak.

Mindettől függetlenül azt kaptam, amit szerettem volna, egy nagyon szerethető fiatal főhőst és egy nagyon jó történetet arról, hogy az ember akkor is találhat barátokat, családot és szeretetet, ha már minden kilátástalannak tűnik.


Eredeti borító
Borító: a magyar borító különleges színvilágú, de nekem nagyon tetszik. Az eredeti borító már kevésbé, engem ez a természetellenes zöldessárga szín valami nagyon mérgező dologra emlékeztet..

Kedvenc karakter:  Stephen

Szárnyalás: Stephen végső döntése.

Mélyrepülés:  Amikor Stephen rájön, hogy teljesen egyedül maradt...

Érzéki mérce: A szerelmi szál annyira elhanyagolható a történetben, hogy bármilyen korosztály olvashatja.

Értékelés:







1 megjegyzés:

  1. Egy apró megjegyzés: a könyv bizony már a könyvhét előtt megjelent...

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók