KMK AKCIÓ

2016. január 13., szerda

Jennifer L. Armentrout: Oblivion - Feledés (Luxen #1,5)


Most visszatért kedvenc párosunk! Egy másik szemszögből!
A Könyvmolyképző jóvoltából jelenik meg a hazánkban ismert és közkedvelt, Luxen sorozat kiegészítő kötete, mely az Oblivion - Feledés címet kapta.
Ismerjük már a történetet Katy szemszögéből, de vajon Daemon hogyan élte meg?
Kíváncsi vagy milyen lehet? Kövesd a Blogturnét és játssz velünk és nyerd meg a könyv egyik példányát!

Könyvmolyképző, 2015
382 oldal
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Goodreads: 4,49
Besorolás: YA, sci-fi, romantikus

Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy baj lesz. Nagy baj.
Bajra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem vagyok idevalósi. A társaimmal a Luxról érkeztem a földre, egy tizenhárommilliárd fényévre lévő bolygóról. Ráadásul ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy az emberekben nem lehet megbízni. Félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk -- mert azok is.
Kat azonban olyan közel kerül hozzám, mint még senki más. Akaratlanul is vágyok rá -- és szeretném felhasználni a képességeimet, hogy megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a luxeneknek van egy hatalmasabb ellensége is -- az arumok -- akikkel szembe kell szállnom.
Ha beleszeretek Katyba -- egy emberbe -- nem csupán őt sodrom veszélybe. Talán mindannyiunk pusztulását okozom... de azt nem hagyhatom. 


Igen, jól látjátok, idáig is eljutottunk. Hogy én, aki az első részt minden szempontból lehúzta, örömmel ugrott rá ugyanarra a történetre, csak Daemon szemszögéből. Mert igen, a távolságtartásomat Jennifer eltörölte azzal, hogy a kezdeti (számomra) döcögős részből egy nagyon fogyasztható, ragyogó YA, romantikus sci-fi sorozatot kreált. Így nem is volt kérdés, hogy ha elolvashatom Daemon szemszögéből az Obszidiánt, akkor persze arra is kíváncsi leszek.
De azért bevallom őszintén, féltem egy picit, hogy vajon újra fogom-e érezni a "gyermekbetegségeit" a regénynek, vagy most újult lelkesedéssel átugrom ezeken? És így történt. A történet hiába szólt ugyanarról, ugyanazokkal a "klisés" csavarokkal és akciókkal, de mégis teljesen másképp álltam az egészhez. Mégpedig Daemon miatt. Nem, továbbra sem vagyok tőle elájulva, valahogy a "tetszik a srác, de valami még mindig hiányzik belőle" érzésem van vele kapcsolatban. De az biztos, hogy az ő szemszöge ezerszer izgalmasabb, mint anno Katy szemszöge volt. Egyrészt Katy "szürkeségéhez" képest a srác szarkazmusa, humora itt is átüt, de mindemellé megkapjuk a belső kételyeit, félelmeit és vágyait is.
Persze, mondhatjuk azt, hogy az Eredetben és az Ellenállásban is kettős szemszöget kaptunk, ahol volt egy kis Daemon is, de itt és most az egész könyv az ő szemszögéből készült! És azért meg kell, hogy mondjam, hogy evett a kíváncsiság, hogy mégis mik voltak az első gondolatai amikor meglátta Katyt, azonnal belezúgott-e, mint vak ló a gödörbe, vagy csak lassan alakult ki az a mindent elsöprő szerelem, ami a későbbi részeket jellemzi? És persze minden más is érdekelt vele kapcsolatban. Szerettem olvasni arról, hogy mennyire imádja a húgát és fájt, hogy mennyire szenved a testvére elvesztése miatt. És akármennyire is földönkívüli, akkor is egy pasiról beszélünk. Aki nem veti meg a jó csajokat. Úgyhogy Daemonban így sem csalódunk. Minden pillanatot megragad, hogy elmondja nekünk, hogy Katy milyen tökéletes adottságokkal rendelkezik:).
A történet persze egy percet sem változott, aki hatalmas csattanókat és csavarokat vár, az csalódni fog. De ami ezt kiegyenlíti, hogy sokkal, de sokkal többet megtudunk a Luxenekről, hiszen az első részben Katy szemszöge miatt sok mindenről lemaradtunk. Most viszont az első sorból vehetünk részt a tanácskozásaikon, a vitáikon, sokkal jobban megismerhetjük a többieket is, és például így, hogy nemcsak egy-két gonosz megjegyzést és utálkozást láttam felőle, még Asht is megkedveltem!

Összességében nagyon jó lett Daemon szemszöge, minden sorát imádtam és most a másik oldalról nézve nagyon jól szórakoztam kettőjük macska-egér harcán. Minden Luxen rajongónak kötelező darab!

Borító: Daemon van rajta, kell ennél figyelemfelkeltőbb borító?:)

Kedvenc karakter: Daemon, Katy, Dee, Adam, Andrew és bármilyen furcsa, de Ash is:)

Szárnyalás: az egész rész Daemon szemszögéből

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: Így is forró, még annál is forróbb.. és úristen, mennyit kell még várnunk arra, mire történni fog tényleg valami...

Értékelés:

A képre kattintva beleolvashattok a regénybe:
http://konyvmolykepzo.hu/reszlet/7275_oblivion.pdf


Nyereményjáték:
Daemon és Katy történetéről mi jut először eszünkbe? - Eléggé sok dolog. :)
Ez alkalommal minden állomáson más kérdést találtok, amelyekre helyesen válaszolva növelitek az esélyeteket, hogy tiétek legyen az egyik könyv!
Nem bonyolult kérdések, ha olvastátok a sorozatot, akkor könnyűszerrel tudtok rájuk válaszolni.
Játékra fel!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.) 

A turnéhoz tartozó kérdés: Daemon minek becézi a neve alapján Katyt? 

A blogturné további állomásai: 
Január 5 - Angelika blogja
Január 11 - Insane Life
Január 13 - Kelly Lupi olvas
Január 15 - Media Addict

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók