KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2016. augusztus 26., péntek

Kelly Oram: Cinder és Ella

2016, Móra
408 oldal
Fordította: Vándor Judit
Goodreads: 4,29
Besorolás: YA, romantikus, realista


Ella élete minden, csak nem tündérmese. Nyolc hónapja vesztette el édesanyját egy balesetben, ő pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Most gyerekkora óta nem látott apjához meg annak új családjához kell költöznie. Mesés…
Egyvalaki tartja benne a lelket: Cinder, akivel évek óta barátok a neten, de sosem találkoztak. Ella annyit tud, hogy a srác vicces, szexi, okos, és ugyanakkora könyvmoly, mint ő. (Á, egyáltalán nem az esete…) Fogalma sincs, hogy Cinder az egyik legmenőbb hollywoodi színész, aki a kedvenc fantasyregényükből készült filmben játssza a herceget. Vajon képest a valóságban is tündérmesévé változtatni Ella életét?


Ezzel az értékeléssel már nagyon régóta tartozom, főleg, hogy a féléves zárásunkban is megemlítettem ezt a regényt, mint az egyik legjobbat, amit idén olvastam. (sőt, bevallom, azóta már újraolvastam és még fogom is, ha épp valami aranyos romantikus regényre vágyom:).
A véleményemhez továbbra is tartom magam, hiszen imádtam minden sorát, olyan volt, mintha az írónő a kérésemre írt volna egy ilyen regényt. Tiniként én is sokat álmodoztam róla (de szerintem nem vagyok ezzel  egyedül:), hogy véletlenül, valamilyen módon találkozom álmaim színészideáljával, aki végül engem választ és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Aztán persze később rengeteg ilyen fanfictiont olvastam a barátaim jóvoltából - bár az is igaz, hogy ezek szinte mindegyike Robert Pattinson körül forgott a nagy Twilight mániában, akit - tudom, szégyen és gyalázat - én soha nem tartottam jó pasinak. Így elolvastam őket, de valami hiányzott, valahogy egyik sem az én történetem volt. És egészen idáig kellett várnom arra, hogy olvassak egy olyan történetet, amit a kisebb hibái ellenére is a nagy kedvencek közé emelhetek.

A történet ténylegesen a Hamupipőke modernkori feldolgozása, annak minden elemével. Megtalálható benne a hányatott sorsú főhősnő, a "herceg", a gonosz mostohatestvérek és még a jótevő tündérek is, a "hercegnek" pedig ugyanúgy meg kell keresnie a "hercegnőt", mint az eredeti mesében:).

Ella édesanyjával él kettesben Bostonban. Vannak barátai, jó tanuló és ami a legfontosabb, hogy BLOGGER. De nemcsak könyves, hanem filmes blogger is, méghozzá elég sikeres, hatalmas rajongótábora van. Én itt vesztem el először, hiszen magam is blogger lennék, úgyhogy imádom az olyan történeteket, ahol a főhősnő is blogot ír, legyen az bármilyen is. 
Ella emellett hatalmas rajongója egy könyvsorozatnak, "A Cinder-krónikáknak" és a sorozat révén, a blogján keresztül megismerkedik egy másik rajongóval, a vicces, kedves, néha bosszantó "Cinder" álnevű sráccal, akivel minden vitájuk ellenére összebarátkoznak, sőt valami több is kezd kialakulni köztük. 
Egy napon azonban Ella tragikus balesetet szenved, elveszíti az édesanyját; testileg és lelkileg is súlyos sérüléseket szenved. Egyedül maradván kénytelen a hosszú ideje nem látott édesapjához és annak családjához költözni és megpróbálni újra visszatérni az életbe. Ami azonban egyáltalán nem könnyű, hiszen bár a felnőttek mindent megtesznek, hogy sikerrel járjon, de mivel Ella szörnyű sebeket hordoz magán, így a korosztálya kiközösíti. Ahogy a mostohatestvérei is. A lánynak egyedül a netes Cinder marad támasza, de nem is sejti, hogy a srác milyen titkokat rejteget és ki lapul a "Cinder" álnév alatt.

Ahogy már említettem, az első és legfontosabb momentum számomra, hogy Ella blogger. Kiadóktól kap könyvcsomagokat, dedikálásokra jár és a dedikált könyvei ugyanúgy szentnek számítanak, mint bármelyikünknek:). Ezzel máris a szívembe zártam.
A másik, amiért nagyon szimpatikus lett a leányzó, hogy ugyanolyan elánnal képes rajongani egy sorozatért, ahogy néha én is teszem (erről Kellyolvas és Andi tudna órákig mesélni:). Sőt, nemcsak ő, hanem az édesanyja is, aki az egyik könyvbeli szereplőről nevezi el a lányát! Ez mekkora királyság! Mintha anyu imádta volna például a Gyűrűk urát és Arwennek nevezett volna el! Mennyire tetszett volna (jó, tisztában vagyok vele, hogy itthon nem ilyen egyszerű ez az egész, meg hülyén is hangzott volna, de már a gondolat is tetszik:).
Aztán persze ott volt a rajongói találkozó is, amin részt vettek. Ez is nagyon melengette a szívemet, hiszen - páran tudjátok - én is járok ilyen találkozókra és bár én nem öltözöm be (azért mindennek van egy határa:), de életem legmeghatározóbb élményei közé tartoznak ezek a rendezvények, ahol a kedvenc filmszínészeimmel találkozhatok. Kelly Oram pedig tökéletesen visszaadta ezeknek a találkozóknak a hangulatát, szinte ott voltam én is.

Ezek az apróságok már annyira levettek a lábamról, hogy minden egyéb már csak hab volt a tortán. Ilyen volt például a kettős szemszög, amit nagyon szeretek. Általában ezek a regények egy szemszögből íródnak és főleg a főhősnő szemszögéből. És ahogy már többször is írtam, nincs is izgalmasabb annál, mint amikor egy fiú fejébe is belekukkanthatunk. Tetszett, ahogy Kelly bemutatta, hogy a filmsztárok élete sem csak boldogság és csillogás, ők is csupán apró porszemek Hollywood óriási gépezetében.  És "Cinder" hiába nagy sztár, akit mindenhol körülrajonganak, de még neki is épp elég dolgot kell lenyelnie vagy véghezvinnie, még ha nem is fülik éppen hozzá a foga. Az írónőnek sikerült elérnie, hogy bár a fiúnak látszólag mindene megvolt, de mégis inkább sajnálattal tekintettem rá.
Ella pedig abszolút nem az élet napos oldalát kapta. A balesete, a költözése, az új és egyáltalán nem barátságos osztálytársai mellett nagyon kevés öröme marad az életben. De az új hely nemcsak rosszat, hanem új barátokat is hoz, Vivian és a két apukája (igen, jól írtam, két férfi neveli:) szerintem a könyv egyik fénypontja, nagyon szívesen megismerném őket személyesen is:).
Ami pedig külön meglepett, hogy egy ilyen könnyednek tűnő történetnek az írónő mégis tudott adni nagyon komoly részeket is. Az iskolai zaklatás, a meg nem értés és Ella depressziója mind nagyon fájó részek voltak és legszívesebben megölelgettem volna a főhősünket, annyira kiborított az, ami vele történt.

És akkor a romantikus szálat még meg sem említettem. A két főszereplő már akkor mutatta, hogy jó kis páros lennének, amikor még csak leveleztek egymással. Imádtam ezeket a leveleket, ahol egyáltalán nem kímélték egymást! Cinder persze sokszor nem tudta letagadni a "pasi-énjét", de Ella nagyon talpraesetten kezelte ezt a dolgot. Jaj, nagyon édesek voltak együtt!

Természetesen nem volt hibáktól mentes a történet, hiszen kiszámítható volt a végéig, a karakterek vagy feketék vagy fehérek voltak, hatalmas meglepetéseket senki nem okozott, de mégis, ez az a történet, ami annyira magába szippantott, hogy ilyen apróságokon egyáltalán nem akadtam fenn:).

Nem tudom szavakkal leírni, hogy mennyire imádtam ezt a történetet, amit főleg lányoknak ajánlok, de romantikusabb lelkületű fiúk is nyugodtan forgathatják, én pedig lelkesen várom Kelly Oram újabb könyvét, mert ezzel a regényével teljesen megvett magának.
 
Borító: Szerintem borzalmas. A lány még hagyján, de a fiú számomra annyira nyálas, hogy egyszerűen képtelen vagyok Cinderrel azonosítani. (de megnéztem, sajnos nincs jobb, a kiadó a külföldi borítót vette át egy az egyben). 

Kedvenc karakter: Cinder, Ella, Vivian és a szülei 

Szárnyalás: FantasyCon, Ella bloggerkedése, a Cinder és Ella közti viták a filmről 

Mélyrepülés: Kayle 

Érzelmi mérce: Tündérien romantikus. Nem tudtam betelni vele:). 

Értékelés:

2 megjegyzés:

  1. Nem tudom tudod-e Lupi, de ma este 7-től Kelly Oram live chat-et tart a magyar rajongóknak a hivatalos facebook oldalán. :)

    VálaszTörlés
  2. Szia:)
    Tudtam, de sajnos lemaradtam róla - nem voltam sem itthon, sem gépközelben:(
    De majd legközelebb:).

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók