KMK AKCIÓ

2016. november 11., péntek

Rosamund Hodge: Kegyetlen szépség (Kegyetlen szépség #1)



Hol volt, hol nem volt, régi nóta száll, és átalakul valami sötétté és rémisztővé. Rosamund Hodge Kegyetlen szépsége nemrég jelent meg a Menő könyveknél, a Blogturné Klub nyolc bloggere pedig összeállt, hogy bemutassa nektek ezt a kicsavart Szépség és szörnyeteg történetet. Ha velünk tartotok, lehetőségetek nyílik megnyerni a a kiadó által felajánlott regényt.

Menő Könyvek, 2016
432 oldal
Fordította: Hartinger Emese
Goodreads: 3,75
Besorolás: YA, romantikus

Leonidas ​​lányát nyolc éven át képezték arra, hogy megölje a zsarnokot, megmentve ezzel a Királyságot, bár feláldozva saját életét. 
De egy dologra nem készítették fel: arra, hogy mit tegyen, ha végzetes szerelembe esne.

“Imádtam ezt a felemelően sötét és káprázatosan szenvedélyes történetet – alig várom, hogy megjelenjen Hodge következő regénye!” – Sarah J. Maas az Üvegtrón-sorozat szerzője 
“Teljesen magával ragadott!” – Alex Flinn, a Beastly – A szörnyszívű írója

Nüxet gyerekkorától kezdve arra képzik, hogy végezzen a Királyság zsarnok uralkodójával, a félelmetes és halhatatlan démonnal. De amikor tizenhét évesen beköltözik a város fölé magasodó kastélyba, rájön, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek képzelte: főképp nem a vonzó és szemtelenül szellemes férje. Nüx tudja, hogy mi a kötelessége, és hogy bármi áron meg kell mentenie a népét, de lassan be kell ismernie, hogy menthetetlenül beleszeretett az esküdt ellenségébe… Vajon ez elég indok arra, hogy feladja a küldetését, és átadja magát ennek a szörnyetegnek? 
Ebben a varázslatosan megírt történetben a Szépség és a szörnyeteg tündérmesei bája találkozik az Üvegtrón-sorozat dühös szenvedélyével.
A szerző, az amerikai Rosamund Hodge az ókori mítoszok, a középkori angol történetek és a dark fantasyk megszállottja, jelenleg Seattle-ben él hét macskájával és a plüssszörnyeivel.

Előre bevallom, hogy imádom a mesefeldolgozásokat. Mindig is nagy kíváncsisággal lestem és olvastam, hogy a különféle írók, milyen újabb, izgalmasabb történetet tudnak kreálni a már unalomig ismert meséből.
Itt se volt ez másképp. Már a könyv borítója elbűvölt, az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a fülszövegben "a Szépség és szörnyeteg tündérmesei bája találkozik az Üvegtrón-sorozat dühös szenvedélyével". Szóval egy kapunk egy nagyon vagány főhősnőt, egy (ezáltal) érdekes szerelmi történetet az egyik kedvenc mesém köntösébe bújtatva? Ide vele, de azonnal:).

A történet nagyon jól indult, azonnal Nüx kellően haragos és ideges énjével ismerkedhettünk meg. Ő volt a kiválasztott, akinek feleségül kellett mennie a Királyság rettegett uralkodójához és az esküvő után pedig neki kellett volna megölnie, hogy megbosszulja az édesanyja halálát és megszabadítsa a népét a zsarnoktól. De ez kétélű dolog volt, hiszen, ha sikerül is a terve, szinte biztos, hogy  ő is ott fog meghalni. Együtt izgulhattunk Nüxszel, közben pedig bepillantást nyerhettünk abba a "csodálatos családba", ahol a főhősnőnk felnőtt. És amit láttam, az nem töltött el felhőtlen boldogsággal. Egy apa, aki nem tudja / nem akarja kimutatni az érzéseit, a mostohaanya, aki "természetesen" nem szívleli Nüxöt és a kishúg, akiről nem tudtam eleinte eldönteni, hogy kellően boldog-e amiatt, hogy nem ő lett a kiválasztott vagy pedig csak a gyászát próbálja elrejteni.
Ilyen család mellett pedig nem tudom, hogy Nüxnek megváltás volt-e ez a házasság vagy pedig büntetés - bár, ha engem kérdeztek, akkor inkább az első:).

És ahogy megtörtént az esküvő, onnantól kezdve számomra leült a történet. Igen, a kastély nagyon érdekes volt, kezdve a folyamatosan változó ajtókkal, szobákkal, amelyek mind más és más titkot rejtegettek és amelyeket szívesen megnéztem vagy fedeztem volna fel én is. Az írónő gyönyörű leírásokkal mutatta be ezt a varázslatos helyet, a kastély szinte minden szegletét megismerhettük, néha úgy éreztem, mintha nem is olvasnám, hanem látnám a helyszínt.
Aztán persze ott volt Árny is, aki a lányt kísérgette, segített neki, amiben csak volt rá lehetősége, illetve (szerény véleményem szerint) lazán túllépte a hatáskörét, bár nem mintha ez Nüxnek annyira ellenére lett volna:). Érdekes volt, mert amíg a blogger ismerőseim az egekig magasztalták Árnyat, hogy mennyire édes, mennyire és úristen és nagyon  szerethető, addig engem a halálba idegesített és inkább a frászt hozta rám minden egyes megjelenésével, mintsem rajongjak érte.
Nem úgy, mint a démonherceg, Ignifex! Igen, Lupi még mindig teljesen és végelláthatatlanul odavan a rosszfiúkért és ez most se volt másképp.
Azon hamar sikerült túljutnom, hogy gyönyörű férfi - ez már nekem kevés, hogy kedveljek egy karaktert. Mellette azonban okos volt és szellemes - Nüx és Ignifex szópárbajai szerintem a könyv legjobb részei voltak. És akkor még nem is említettem meg az alkukat, amelyek miatt az emberek megkeresték őt. Azok valami elképesztőek voltak. Az egyik kezével adott, a másikkal meg azonnal el is vett, mintegy megbüntetve azokat, akik képtelenebbnél képtelenebb kérésekkel keresték meg. Vele kapcsolatban csak egy döntés volt jó, mégpedig az, ha az ember messzire elkerülte.

Amennyire kedveltem azonban Ignifexet, annyira csúszott lefelé a szememben a történet folyamán Nüx. Pedig nagyon jó kis karakternek indult. Kemény volt, határozott és eltökélt, ehhez képest ahogy megérkezett a kastélyba, teljesen kifordult önmagából. Az eltökéltsége megmaradt, hiszen folyamatosan próbált rájönni arra, hogyan lehet az országát megmenteni. De a magánéleti részével teljesen kiborított. Szeretlek, nem szeretlek, csókolj meg, tégy magadévá, de nem, megöllek, utállak, jaj, téged viszont imádlak, nem baj, hogy átvertél, akkor is imádlak, csókolj meg, gyűlöllek, de akkor is szeretlek - és ezt tudnám folytatni napestig. Néha úgy éreztem, hogy Nüx nyűglődései az egész történetet totálisan rossz irányba viszik. És akkor azt még meg sem említettem, amit Nüx képes volt megtenni az állítólagosan szerető családja miatt! Itt veszítettem el a fonalat végleg, hogy ki kit is szeret, kinek mi vagy ki a fontosabb... Ezt olyan szívesen kifejteném vagy megbeszélném bárkivel, de itt sajnos nem tehetem, a spoilerveszély miatt.

A történet vége pedig? Kaptunk bele egy jó nagy csavart, ami számomra sokat javított a történet megítélésén, de ahhoz sajnos kevés volt, hogy teljes mértékben megváltoztassa a véleményemet.

Összességében sajnos ez a regény nem hozta el nekem azt, amit elvártam tőle. Nagyon szerettem volna ezt is betenni a nagy kedvencek közé, de Nüx valahogy elérte nálam azt, hogy ezt még egy párszor átgondoljam.  De mivel a könyvnek volt azért épp elég pozitív része is, így kíváncsian várom a következő regényt, remélve, hogy a következő főhősnő megalkotása picit jobbra sikerül.

Borító: Gyönyörű, különleges, egyszerűen imádom.

Kedvenc karakter: Ignifex

Szárnyalás: a Nüx és Ignifex közti szópárbajok

Mélyrepülés: Nüx

Érzelmi mérce: sok minden történt, de mindez úgy megírva, hogy a YA keretein belül maradtunk

Értékelés: 

Blogturné extra - Interjúfordítás a rosszfiúról és a romantikáról


Néha elgondolkodom azon, hogy miért is írtam meg a KEGYETLEN SZÉPSÉGET.

Úgy értem, tudom, miért írtam meg: mert az ötlet berobbant a fejembe és mert annyira szórakoztató ötletem támadt, hogy nem tudtam ellenállni neki még úgy sem, hogy épp próbáltam kiheverni azt a tíz évig tartó időszakot, amikor is megpróbáltam kiírtani az összes melodramatikus történetmesélési hajlamomat. (Kiderült, hogy ha a történet nem melodramatikus, akkor nem tudom megírni).

De ami zavarba ejtett és mulattatott a KEGYETLEN SZÉPSÉGGEL kapcsolatban, az a rossz fiús románc volt. Egy valódi rosszfiús románc. A hősnőm beleszeretett az Egyes Számú Közellenségbe: a démon hercegbe, aki uralma alá hajtotta és fogságban tartotta a lány országát.

És én mindig is utáltam a rosszfiúkat.

Mi vonzó valakiben, aki arrogáns, manipulatív vagy kegyetlen? Persze, lehet, hogy jól csókol, de miért akarnál a közelében lenni? Vagy még ha élvezed is, hogy a közelében lehetsz, hogy tudnád tisztelni őt?

Tinédzserként teljes mértékben gyűlöltem őket. A rosszfiúk rosszak voltak, bűnösök, gonoszak és dühös voltam, amikor azzal jutalmazták őket, hogy randizhattak a főhősnővel, holott addig kellett volna büntetni őket, ameddig BOCSÁNATOT nem kérnek.

(Tiniként kissé ítélkező voltam)

De ahogy telt az idő és egyre több történetet olvastam, azt vettem észre, hogy valójában megtetszett néhány rosszfiú. Néhány pedig annyira feldühített, mint más még soha. Nem hiszem, hogy egyszerűen sutba dobtam volna az elveimet - habár megtanultam kevésbé ítélkezőnek lenni - így megpróbáltam kitalálni, hogy néhányuk miért volt elviselhető és a többitől pedig miért másztam a falra.

Végül rájöttem, hogy ez az egész miről is szól: a rosszfiút személyként kezeljük vagy sem?

Az emberek választanak. Azok a döntések és a következményeik pedig mindig számítanak. De gyakorta a választások mit sem számítanak a rossz fiúk számára.

Egyszer olvastam egy regényt, ahol a férfi főhős - amellett, hogy hátborzongatóan rámenős volt a főhősnővel - lányok millióival feküdt le és egyiküket sem tisztelte - néhányukkal borzalmasan viselkedett. De ez mind rendben volt, csak azért, mert valami hihetetlenül DÖGÖS volt és tényleg, TÉNYLEG igazán szerette a főhősnőt! Ezúttal tényleg! Mert ha azt mondja, akkor annak igaznak kell lennie!

Egymillióképpen bírálhatnád a férfi főhőst és a főhősnőt is, aki ész nélkül elfogadja őt. De azt is mondhatnád: a férfi főhős nem személy volt. Egy szexisten volt az asztrálsíkról és mivel semminek nem volt következménye, amit csinált, így semmi sem számított.

De ez nem csak erkölcsileg probléma, hanem unalmas is. Hol van a dráma akkor, ha ennek a személynek  a döntései semmit sem jelentenek?

De ha a rosszfiút személynek vesszük, ha az, amit tett és amit tehet SZÁMÍT, akkor ott rengeteg érdekes történet lapul, amit elmesélhetsz.

Én még mindig a kedves, aranyos, őszinte fiúkat szeretem a legjobban. De íme azok a dolgok, amikre rájöttem, hogy szeretem a rossz fiúkban:

(1) Minden szerelmi történetben a főhősnő megpróbál arra rájönni, hogy: "Ki ez a személy és megbízhatok benne?" Ha a szerelme tárgya szörnyű volt a múltban és még talán mindig szörnyű, akkor ez a kérdés még drámaibb.

(2) Ha a rosszfiú halványan is, de elfogadható a szerelem tárgyának, akkor kell lennie egy jóvátételi körnek. És ez a jóvátételi kör engem mindig is mélyen érdekelt. Hogyan tudod megváltoztatni magad és mennyire? Hogyan tudod kezelni a következményét annak a személynek, aki voltál?

(3) Szóval szerelmes vagy. Ez csodálatos. De ez nem változtatja meg a következményeit annak, amit a borzasztóan dögös pasid egyszer megtett. Hogyan kezeled azokat a dolgokat, amelyeket a szerelem nem hoz rendbe?

(4) Egyébként meg hogyan is működik ez a megbocsátás dolog?

Jobban szeretem a jófiúkat, mint a rosszfiúkat. De a kihívásokról írni még jobban szeretek. Egyszer elkezdtem azon gondolkodni, hogyan írjam meg a rosszfiú karaktereket és nem tudtam megállni, hogy végül meg ne próbáljam.
Tehát (részben) ez volt az oka, amiért megírtam a KEGYETLEN SZÉPSÉGET: egy olyan rosszfiús románcot akartam írni, ami talán azoknál a lányoknál is be fog jönni, akik nem szeretik a rosszfiúkat. Egy történetet egy olyan rosszfiúról, akinek soha nincs mentsége és egy (viszonylag pozitív tulajdonságokkal rendelkező) jó lány, aki soha nem felejti el, hogy a fiú mit tett, mindezt egy olyan világba helyezve, ahogy minden egyes döntés komoly következményekkel jár. Egy történet a tanulásról, arról, hogy hogyan kell szeretni és szeretve lenni, amikor egyikötök sem igazán szeretetreméltó karakter.

És egy történetet, teli igazán forró csókokkal. (Rendben, én sem vagyok fából).

Forrás

Nyereményjáték:
Rosamund Hodge Kegyetlen szépség című regénye a világhíres Szépség és szörnyeteg történetet dolgozza fel nem hétköznapi módon. A mostani nyereményjátékban a Disney verzióban megismert dalokból láthattok egy-egy jelenetet, nektek pedig a rafflecopter megfelelő dobozába kell beírnotok a dal címét. A helyes választ adók között kisorsolunk egyet a Menő könyvek által felajánlott regényből.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.



A blogturné további állomásai:
November 4 - MFKata gondolatai
November 5 - Függővég
November 6 - Insane Life
November 8 - CBooks
November 9 - Dreamworld
November 10 - Sorok között
November 11 - Kelly Lupi olvas

1 megjegyzés:

  1. Ami engem illet a történettel kapcsolatban egyáltalán nem a szépség és szörnyeteg sztorija rajzolódott ki előttem, pedig nem lehet mondani, hogy abból ne lettek volna átvéve elemek. Szerintem a kékszakállú herceg várának, a Rumpelstilskinnek, és az Alice csodaországban némi vándorló palota beütéssel találóbb lenne a történet leírásra. Sok helyen olvastam és valamennyire nekem is ez volt a véleményem a könyv olvasása közben, hogy bár a női főszereplőnek érthető a dühe valahogy mégse igazán kedvelhető karakter. Ezt valaki valahol úgy magyarázta talán azért, mert mindent magában tart, de szerintem másról van szó. Én végig úgy éreztem, hogy azért nem kedvelhető karakter, mert nem is akarja, hogy kedveljék, sőt inkább utálatot akar kiváltani, még pedig azért, mert mélységes önutálatban szenved. Akarja, hogy utálják, mert nem bír megbirkózni a saját önutálatával, azzal, hogy nem akar hős lenni, amit mindenki vár tőle, azzal hogy nem tudja feltétel nélkül szeretni a családja, sőt nem tud rájuk utálaton kívül máshogy nézni, és pontosan ezért veti meg magát. Sőt tudatosan rá akar minket is vezetni erre, hogy egyet értsünk vele, ami valamennyire sikerül is és bár látom a mögötte való szándékot, én is csak sajnálni tudtam, nem pedig rokonszenvezni vele.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók