Megmosolyogtatott, megríkatott, kifacsart és felszabadított. Ez volt a Mielőtt megismertelek, most pedig itt a folytatás. Na de mégis hogyan tovább? Tudd meg, merre vezet Lou útja, hogyan küzd meg múlttal és jelennel, és mennyire sikerül megfogadni a tanácsot, amit kapott.
Amikor egy történet véget ér, elkezdődik egy másik...
És a saját történetetek is elkezdődhet a könyvvel, hiszen 2 szerencsés megnyerheti a könyv egy-egy példányát!
448 oldal
Fordította: Todero Anna
Goodreads: 3,72
Besorolás: romantikus, realista, chick lit
AMIKOR EGY TÖRTÉNET VÉGET ÉR, MINDIG ELKEZDŐDIK EGY ÚJABB…
Hogyan tehetjük túl magunkat azon, ha elveszítettük, akit mindennél jobban szerettünk?
Hogyan győzhetjük meg magunkat arról, hogy érdemes tovább élni?
Lou számára a Will utáni élet azzal jár, hogy meg kell tanulnia újra szeretni – vállalva mindazt a veszélyt, ami ezzel jár. Többé már nem egy hétköznapi életet élő, hétköznapi lány. A szerelmével töltött varázslatos hónapok után a magányos élet csupa fájdalom és küzdelem. Amikor egy szerencsétlen baleset következtében kénytelen visszaköltözni a családjához, óhatatlanul úgy érzi, pont ugyanott tart, ahol azelőtt, hogy megismerte Willt.
A sérülései lassan gyógyulnak, ám a szíve és lelke mintha tetszhalott állapotban rekedt volna, a rátelepedő gyásszal nemigen tud megbirkózni. Így keveredik el aztán a Továbblépők nevű terápiás csoportba, ahol megtapasztal örömöt is, bánatot is, és ahol a barátok mellett mindig gyalázatosan rossz keksz várja. Meg talán új ismeretség is – hacsak egy Will múltjából felbukkanó személy meg nem hiúsítja Lou reményeit azzal, hogy a jövőjét egészen új irányba tereli.
Jojo Moyes világszerte óriási sikert aratott kötete, a Mielőtt megismertelek meghökkentő könyv: a főszereplő szerelmespár egyik tagja a regény végén meghal. A Miután elvesztettelek elmeséli, mihez kezd életével a magára maradt Lou. A szerző a már ismert és még ismeretlen szereplőkkel ismét lenyűgözően remek történetet alkotott, amelyben nem kíméli sem a rekeszizmunkat, sem könnycsatornáinkat.
Előre felhívom mindenki figyelmét, hogy ez az értékelés néhol spoileres lehet az első részre nézve, így aki azt nem olvasta, csak saját felelősségére olvasson tovább!
Nagyon sok írónő, ha a regényük hatalmas sikert ér el, akkor szinte késztetést éreznek arra, hogy folytassák, a néha egy lezárt történetnek tökéletesen megfelelő regényüket. Persze sok esetben nem saját akaratukból folytatják, hanem a kiadó vagy a rajongók nyomására kénytelenek tovább írni a történetet. Ez esetben is ez történt. A Miután elvesztettelek a rajongók folyamatos könyörgése miatt készült el, akik szerették volna tudni, hogy mi lesz a sorsa Lou-nak Will halála után.
Nálam, bár kíváncsi voltam nagyon a folytatásra, de az első rossz pontot az írónő azzal szerezte, hogy a regény címével hatalmas spoilert ad az első részre nézve. Én sajnos akkor találkoztam már a második résszel, amikor még az elsőt nem fejeztem be, így óriási arculcsapásként ért a címe.
Mindegy, ezen túltettem magam, mert az első rész még így is szinte az utolsó sorig lekötött és imádtam. És igen, mire az első részt befejeztem, már nem izgatott, hogy a második rész címe spoileres, hanem örültem én is, hogy megtudjuk, mi is történik Lou-val.
Rettentően szurkoltam a fiatal lánynak, mert tényleg nagyon megszerettem az első részben a humorát, a kitartását és azt, hogy bármit megtett azért, akit szeretett, még akkor is, ha ez a tett az emberek nagy részének felfoghatatlanul borzalmasnak és önzőnek tűnt. És Will ráadásul megadta neki azt a lehetőséget, hogy új életet kezdhessen, maga mögött hagyhassa a családját, és ÉLJEN. ÉLJEN JÓL.
Lou pedig legnagyobb sajnálatomra nem tudta a kapott lehetőségét kihasználni... Én annyira szerettem volna, ha TÉNYLEG valamit kezd az életével, de számomra ugyanúgy lebegett tovább a langyos vízben, mint előtte. Sodródott az eseményekkel és nem befolyásolta azokat. Valami változást szerettem volna látni, mert úgy éreztem, hogy az első részben Lou valószínűleg azért nem lép tovább, mert ott vannak a szülei, a testvére, akiket támogatnia kell. És egy olyan fiú állt mellette, aki nemhogy támogatta volna, de még vissza is húzta minden téren. És akkor jött Will. Aki mellett életre kelt és aki "viszonzásul" megadta a lánynak azt, hogy továbbléphessen.
De Lou nem élt vele. Én megértem, hogy a gyász teljesen letaglózta, mert ismerem az érzést, amikor akkora űrt okoz valakinek az elvesztése, hogy semmi, de semmi nem érdekel és szó szerint csak vegetálsz. De Lou még fiatal és annyi idő alatt, amennyi eltelt a két rész között, már meg kellett volna próbálnia továbblépnie.
Szerettem volna, ha elkezd tanulni, hiszen a divathoz - bármilyen elfuserált ízlése is volt:), szerintem lett volna tehetsége.
Szerettem volna, ha talál magának valakit, aki hasonlóan őrült, mint ő és hatalmas hülyeségeket csinálnak és úgy élnek, mint ahogy a fiataloknak kellene élniük. Ehhez képest Lou igen, talált magának valakit, akivel valami elindult, de az a férfi halovány mása sem volt Willnek. És most nem az zavart, hogy nem volt olyan félelmetesen gazdag, mint Will, mert nem a pénz számított. És azt is tudom, hogy nehéz bárkinek is Will helyébe lépni, hiszen a fiú az összes morcosságával és ridegségével is hatalmasra tette a mércét, amit nehéz lett volna bárkinek is megugrania. De ez a férfi - nevet nem akarok mondani, majd rájöttök ti is, hogy ki az, - nekem annyira semmitmondó volt, hogy egy percig se tudtam nekik szurkolni, csak beletörődéssel olvastam, hogy igen, ezek ketten valószínűleg egy pár lesznek.
Két dolgot tudnék pozitívumként kiemelni, az egyik Lou szülei. A frissen emancipálódó édesanyja és az édesapja, aki képtelen ezt a folyamatot megérteni és támogatni - hatalmas jeleneteket hoztak a történetben. Én még annyit nem nevettem, mint amikor ezek ketten zrikálták egymást:).
A másik pedig a Továbblépők csoportja, akiknek a társaságában Lou megpróbálta feldolgozni a gyászát. Megannyi szeretteit elveszített ember, akik mégis összetartva egy kis erős csoportot hoztak létre. Imádtam köztük lenni, megismerni a történeteiket és hol szomorkásan együtt érezni, hol pedig hahotázva nevetni rajtuk.
És persze nem feledkezhetek meg a csattanóról sem, akit nem fednék fel, hogy kicsoda, micsoda, mert (Hála Istennek végre egyszer) a regény fülszövege sem lövi le. Számomra is nagyon megdöbbentő volt ez a szál, eleinte végtelenül idegesített, de aztán az írónő helyretett mindent és akkor én is megnyugodtam:).
A sok negatívum mellett azonban azt el kell mondanom, hogy az írónő most is képes volt a történet fonalát úgy szőni, hogy egyszerűen nem tudtam letenni a regényt és szinte faltam az oldalakat - még úgy is, ha nem teljesen olyan irányba ment el a történet, mint amit én szerettem volna.
Összességében azt kell, hogy elmondjam, hogy ha ez a regény egy egyedülálló történet lenne, semmi előzménnyel, akkor egy egyáltalán nem rossz chick-lit lehetne és teljesen másképp értékeltem volna, hiszen nagyon komoly témákat érintve mégis egy nagyon szórakoztató regény. De mivel van egy első része, ami igazán hatalmasra tette a mércét, így ezt a részt én jóval gyengébbnek éreztem. Ami igazán fájt az egészben, hogy az első részben Lou hatalmas karakterfejlődésen ment keresztül, amit ebben a részben az írónő egy mozdulattal áthúzott és valamit olyat alkotott, ami számomra nagyon félresikerült. Egy dologgal lehetne ezt helyrehozni, egy folytatással, mert az írónő nagyon kíváncsivá tett a befejezéssel. Szeretném látni, érezni, hogy most Lou végre jó úton halad és végre tesz valamit azért, hogy ÉLJEN. De őszinte leszek. Félnék elolvasni egy újabb részt, mert nem vagyok benne biztos, hogy az írónő jó irányba vinné tovább a szálat. :(
Hogyan tehetjük túl magunkat azon, ha elveszítettük, akit mindennél jobban szerettünk?
Hogyan győzhetjük meg magunkat arról, hogy érdemes tovább élni?
Lou számára a Will utáni élet azzal jár, hogy meg kell tanulnia újra szeretni – vállalva mindazt a veszélyt, ami ezzel jár. Többé már nem egy hétköznapi életet élő, hétköznapi lány. A szerelmével töltött varázslatos hónapok után a magányos élet csupa fájdalom és küzdelem. Amikor egy szerencsétlen baleset következtében kénytelen visszaköltözni a családjához, óhatatlanul úgy érzi, pont ugyanott tart, ahol azelőtt, hogy megismerte Willt.
A sérülései lassan gyógyulnak, ám a szíve és lelke mintha tetszhalott állapotban rekedt volna, a rátelepedő gyásszal nemigen tud megbirkózni. Így keveredik el aztán a Továbblépők nevű terápiás csoportba, ahol megtapasztal örömöt is, bánatot is, és ahol a barátok mellett mindig gyalázatosan rossz keksz várja. Meg talán új ismeretség is – hacsak egy Will múltjából felbukkanó személy meg nem hiúsítja Lou reményeit azzal, hogy a jövőjét egészen új irányba tereli.
Jojo Moyes világszerte óriási sikert aratott kötete, a Mielőtt megismertelek meghökkentő könyv: a főszereplő szerelmespár egyik tagja a regény végén meghal. A Miután elvesztettelek elmeséli, mihez kezd életével a magára maradt Lou. A szerző a már ismert és még ismeretlen szereplőkkel ismét lenyűgözően remek történetet alkotott, amelyben nem kíméli sem a rekeszizmunkat, sem könnycsatornáinkat.
Előre felhívom mindenki figyelmét, hogy ez az értékelés néhol spoileres lehet az első részre nézve, így aki azt nem olvasta, csak saját felelősségére olvasson tovább!
Nagyon sok írónő, ha a regényük hatalmas sikert ér el, akkor szinte késztetést éreznek arra, hogy folytassák, a néha egy lezárt történetnek tökéletesen megfelelő regényüket. Persze sok esetben nem saját akaratukból folytatják, hanem a kiadó vagy a rajongók nyomására kénytelenek tovább írni a történetet. Ez esetben is ez történt. A Miután elvesztettelek a rajongók folyamatos könyörgése miatt készült el, akik szerették volna tudni, hogy mi lesz a sorsa Lou-nak Will halála után.
Nálam, bár kíváncsi voltam nagyon a folytatásra, de az első rossz pontot az írónő azzal szerezte, hogy a regény címével hatalmas spoilert ad az első részre nézve. Én sajnos akkor találkoztam már a második résszel, amikor még az elsőt nem fejeztem be, így óriási arculcsapásként ért a címe.
Mindegy, ezen túltettem magam, mert az első rész még így is szinte az utolsó sorig lekötött és imádtam. És igen, mire az első részt befejeztem, már nem izgatott, hogy a második rész címe spoileres, hanem örültem én is, hogy megtudjuk, mi is történik Lou-val.
Rettentően szurkoltam a fiatal lánynak, mert tényleg nagyon megszerettem az első részben a humorát, a kitartását és azt, hogy bármit megtett azért, akit szeretett, még akkor is, ha ez a tett az emberek nagy részének felfoghatatlanul borzalmasnak és önzőnek tűnt. És Will ráadásul megadta neki azt a lehetőséget, hogy új életet kezdhessen, maga mögött hagyhassa a családját, és ÉLJEN. ÉLJEN JÓL.
Lou pedig legnagyobb sajnálatomra nem tudta a kapott lehetőségét kihasználni... Én annyira szerettem volna, ha TÉNYLEG valamit kezd az életével, de számomra ugyanúgy lebegett tovább a langyos vízben, mint előtte. Sodródott az eseményekkel és nem befolyásolta azokat. Valami változást szerettem volna látni, mert úgy éreztem, hogy az első részben Lou valószínűleg azért nem lép tovább, mert ott vannak a szülei, a testvére, akiket támogatnia kell. És egy olyan fiú állt mellette, aki nemhogy támogatta volna, de még vissza is húzta minden téren. És akkor jött Will. Aki mellett életre kelt és aki "viszonzásul" megadta a lánynak azt, hogy továbbléphessen.
Szerettem volna, ha elkezd tanulni, hiszen a divathoz - bármilyen elfuserált ízlése is volt:), szerintem lett volna tehetsége.
Szerettem volna, ha talál magának valakit, aki hasonlóan őrült, mint ő és hatalmas hülyeségeket csinálnak és úgy élnek, mint ahogy a fiataloknak kellene élniük. Ehhez képest Lou igen, talált magának valakit, akivel valami elindult, de az a férfi halovány mása sem volt Willnek. És most nem az zavart, hogy nem volt olyan félelmetesen gazdag, mint Will, mert nem a pénz számított. És azt is tudom, hogy nehéz bárkinek is Will helyébe lépni, hiszen a fiú az összes morcosságával és ridegségével is hatalmasra tette a mércét, amit nehéz lett volna bárkinek is megugrania. De ez a férfi - nevet nem akarok mondani, majd rájöttök ti is, hogy ki az, - nekem annyira semmitmondó volt, hogy egy percig se tudtam nekik szurkolni, csak beletörődéssel olvastam, hogy igen, ezek ketten valószínűleg egy pár lesznek.
Két dolgot tudnék pozitívumként kiemelni, az egyik Lou szülei. A frissen emancipálódó édesanyja és az édesapja, aki képtelen ezt a folyamatot megérteni és támogatni - hatalmas jeleneteket hoztak a történetben. Én még annyit nem nevettem, mint amikor ezek ketten zrikálták egymást:).
A másik pedig a Továbblépők csoportja, akiknek a társaságában Lou megpróbálta feldolgozni a gyászát. Megannyi szeretteit elveszített ember, akik mégis összetartva egy kis erős csoportot hoztak létre. Imádtam köztük lenni, megismerni a történeteiket és hol szomorkásan együtt érezni, hol pedig hahotázva nevetni rajtuk.
És persze nem feledkezhetek meg a csattanóról sem, akit nem fednék fel, hogy kicsoda, micsoda, mert (Hála Istennek végre egyszer) a regény fülszövege sem lövi le. Számomra is nagyon megdöbbentő volt ez a szál, eleinte végtelenül idegesített, de aztán az írónő helyretett mindent és akkor én is megnyugodtam:).
A sok negatívum mellett azonban azt el kell mondanom, hogy az írónő most is képes volt a történet fonalát úgy szőni, hogy egyszerűen nem tudtam letenni a regényt és szinte faltam az oldalakat - még úgy is, ha nem teljesen olyan irányba ment el a történet, mint amit én szerettem volna.
Összességében azt kell, hogy elmondjam, hogy ha ez a regény egy egyedülálló történet lenne, semmi előzménnyel, akkor egy egyáltalán nem rossz chick-lit lehetne és teljesen másképp értékeltem volna, hiszen nagyon komoly témákat érintve mégis egy nagyon szórakoztató regény. De mivel van egy első része, ami igazán hatalmasra tette a mércét, így ezt a részt én jóval gyengébbnek éreztem. Ami igazán fájt az egészben, hogy az első részben Lou hatalmas karakterfejlődésen ment keresztül, amit ebben a részben az írónő egy mozdulattal áthúzott és valamit olyat alkotott, ami számomra nagyon félresikerült. Egy dologgal lehetne ezt helyrehozni, egy folytatással, mert az írónő nagyon kíváncsivá tett a befejezéssel. Szeretném látni, érezni, hogy most Lou végre jó úton halad és végre tesz valamit azért, hogy ÉLJEN. De őszinte leszek. Félnék elolvasni egy újabb részt, mert nem vagyok benne biztos, hogy az írónő jó irányba vinné tovább a szálat. :(
Borító: Nagyon tetszik, szerintem tökéletesen illik a történethez (és akár még Emilia Clarke is lehet a modell, simán el tudnám képzelni róla:)
Kedvenc karakter: a Továbblépők csoportja, Nathan, Lou szülei
Szárnyalás: a szülők hajcihője
Mélyrepülés: hogy számomra mennyire nem tudott élni Lou azzal, amit Will adott neki
Érzelmi mérce: volt benne romantika, de nem ez volt a fő vonala a regénynek
Értékelés:
Blogturné extra - idézetek
Pár idézetet mutatnék, ami nagyon tetszett nekem
"- Anya, ugye nem fogtok elválni?
Hirtelen kinyitotta a szemét.
- Elválni? Én rendes katolikus lány vagyok, Louisa. Mi nem szoktunk elválni. Mi az örökkévalóságig kínozzuk a férjünket!"
"Az élet már csak ilyen. Sosem tudjuk, mi fog történni. Ezért kell élnünk a lehetőségekkel, amíg lehet."
"Aki nem kér, nem is kap."
"- Ez a legrosszabb abban, ha szülő az ember - mondta, mintha én is az volnék. - Folyton el kell játszanod a derűs, mindentudó, kedves embert, aki minden helyzetben elboldogul."
"A csoportban azt tanultuk, hogy a depresszió kedveli a légüres teret. Sokkal jobb, ha csinál valamit az ember, vagy legalább tervezget. Olykor megesik, hogy a boldogság illuziója észrevétlenül megteremti a boldogságot."
"- Ő még csak nem is dünnyög. Csak szerencsétlen képet vág.
- Minden kamasz ilyen képet vág. Ez náluk az alapbeállítás. Akkor kell aggódni miattuk, ha jókedvűek, mert valószínüleg titkolnak valamit, például a súlyos étkezési zavaraikat, vagy azt, hogy rúzst loptak a drogériából."
"A kamaszok gyakorlatilag hormonokkal feltöltött bölcsődések: elég nagyok ahhoz, hogy mindenfélét akarjanak csinálni, de a józan ész csírája sincs meg bennük."
" Erről jut eszembe, Lou. Nem... nem váltanál egy-két szót anyáddal a hónaljáról? Ha tovább növeszti a szőrét, lassan befonhatja."
" - Elég volt abból, hogy mindent összefirkálsz! - üvöltötte Treena. - Csak papírra rajzolhatsz, megértetted? A falra nem. Más arcára nem. Mrs. Reynolds kutyájára nem. A bugyijaimra nem.
- Csak a hét napjait írtam rájuk!"
"- Ja, igen! Treena! Mutasd már meg apádnak, hol vannak a szakácskönyvek. Még csak huszonnyolc éve lakik itt. Nem várhatjuk el tőle, hogy tudja."
Nyereményjáték:
"- Anya, ugye nem fogtok elválni?
Hirtelen kinyitotta a szemét.
- Elválni? Én rendes katolikus lány vagyok, Louisa. Mi nem szoktunk elválni. Mi az örökkévalóságig kínozzuk a férjünket!"
"Az élet már csak ilyen. Sosem tudjuk, mi fog történni. Ezért kell élnünk a lehetőségekkel, amíg lehet."
"Aki nem kér, nem is kap."
"- Ez a legrosszabb abban, ha szülő az ember - mondta, mintha én is az volnék. - Folyton el kell játszanod a derűs, mindentudó, kedves embert, aki minden helyzetben elboldogul."
"A csoportban azt tanultuk, hogy a depresszió kedveli a légüres teret. Sokkal jobb, ha csinál valamit az ember, vagy legalább tervezget. Olykor megesik, hogy a boldogság illuziója észrevétlenül megteremti a boldogságot."
"- Ő még csak nem is dünnyög. Csak szerencsétlen képet vág.
- Minden kamasz ilyen képet vág. Ez náluk az alapbeállítás. Akkor kell aggódni miattuk, ha jókedvűek, mert valószínüleg titkolnak valamit, például a súlyos étkezési zavaraikat, vagy azt, hogy rúzst loptak a drogériából."
"A kamaszok gyakorlatilag hormonokkal feltöltött bölcsődések: elég nagyok ahhoz, hogy mindenfélét akarjanak csinálni, de a józan ész csírája sincs meg bennük."
" Erről jut eszembe, Lou. Nem... nem váltanál egy-két szót anyáddal a hónaljáról? Ha tovább növeszti a szőrét, lassan befonhatja."
" - Elég volt abból, hogy mindent összefirkálsz! - üvöltötte Treena. - Csak papírra rajzolhatsz, megértetted? A falra nem. Más arcára nem. Mrs. Reynolds kutyájára nem. A bugyijaimra nem.
- Csak a hét napjait írtam rájuk!"
"- Ja, igen! Treena! Mutasd már meg apádnak, hol vannak a szakácskönyvek. Még csak huszonnyolc éve lakik itt. Nem várhatjuk el tőle, hogy tudja."
Nyereményjáték:
Mostani játékunkban a vérbeli Jojo Moyes rajongóknak nem lesz nehéz dolguk. De azért némi utánajárással bárki sikerrel járhat.
Minden állomáson találtok egy könyvborítót - az írónő valamelyik könyvének magyar borítóját. Csakhogy ezeket a borítókat valami súlyos pusztítás érte, rettenetesen eldeformálódtak. A ti feladatotok kitalálni, vajon melyik könyvé a szinte felismerhetetlenségig csúfult borító, majd beírni a Rafflecopter doboz megfelelő soraiba a könyv címét.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Minden állomáson találtok egy könyvborítót - az írónő valamelyik könyvének magyar borítóját. Csakhogy ezeket a borítókat valami súlyos pusztítás érte, rettenetesen eldeformálódtak. A ti feladatotok kitalálni, vajon melyik könyvé a szinte felismerhetetlenségig csúfult borító, majd beírni a Rafflecopter doboz megfelelő soraiba a könyv címét.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
A blogturné további állomásai:
Július 16 - Szembetűnő
Július 18 - Deszy könyvajánlója
Július 20 - Kelly Lupi olvas
Július 22 - Zakkant olvas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése