KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2018. március 19., hétfő

Cynthia Hand, Brodi Ashton, Jodi Meadows: Lady Jane

A Maxim Könyvkiadó jelentette meg három sikeres young adult szerző Brodi Ashton, Cynthia Hand, Jodi Meadows közös regényét Lady Jane címmel. Valós történelmi személyekkel kalandozhatunk ebben az alternatív valóságban Anglia trónjáért folyó cselszövések közepette. Nyolc bloggerünk mutatja be ezt a humorban bővelkedő regényt, ahol mindennapos az emberek alakváltása a legkülönbözőbb lényekké. Érdemes követni az állomásokat, a kiadó felajánlásában három példány kerül kisorsolásra a játékunk megfejtői között.

Maxim Könyvkiadó 2018. február - Dream válogatás
510 oldal
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Goodeads: 4,12
Besorolás: YA, fantasy, vicces

Edward ​még csak tizenhat éves, és már Anglia királya. De sajnos épp haldoklik, ami elég kellemetlen, ha azt nézzük, hogy inkább az első csókja tervezésével kellene foglalkoznia, mint azzal, hogy kire is hagyja a trónt…
Jane Edward unokatestvére, akit sokkal inkább érdekelnek a könyvek, mint a romantika. Szerencsétlenségére Edward beleegyezett a megházasításába, hogy ezzel bebiztosítsa a trónöröklését. Ráadásul van valami igen furcsa a neki kiválasztottban: Gifford ugyanis egy ló. De tényleg, a férfi minden egyes nap hajnalán egy nemesi szénafalóvá változik – csak hogy naplemente után a fogai között szénaszálakkal változhasson vissza emberré. Ettől eltekintve azért meg kell hagyni, hogy roppantul jóképű, és Jane szívében szép lassan hely szabadul fel számára is.
A történet egyre zűrösebbé válik, ahogyan Edward, Jane és Gifford egy kolosszális összeesküvés közepén találják magukat. Miközben a királyság sorsa a tét, hőseinknek saját összeesküvést kell szőniük, számos harcot megvívniuk, kalandozniuk, s a szívük sem maradhat szárazon. De vajon sikerül véghezvinniük a tervüket, amíg a fejük még a helyén lehet?

Mi történik, ha három menő young adult szerző kitalálja, hogy közösen írnak regényt? Ráadásul elég merész ötlettel álltak elő, Anglia  trónviszályokkal zsúfolt történelméből ragadtak ki egy időszakot, valóban élt személyekkel, hogy aztán kedvükre alakítsanak ki egy alternatív valóságot, jó adag fantasy elemmel és remek humorral fűszerezve.
A szerzők közül csak Cynthia Handtől jelent meg magyarul regény, illetve sorozat, szerintem őt hozzám hasonlóan sok olvasó megkedvelte már. Brodi Ashton  Everneath és Jodi Meadows Incarnate sorozatainak magyar megjelenéséről csak álmodozhatunk.

Három főszereplője van a regénynek, mindegyikük saját szemszöggel rendelkezik, így nem  nehéz kitalálni, a három szerző felosztotta egymás között a karaktereket. Olvasóként azonban nem tudtam különbséget tenni, ugyanis egységes a stílusuk, jól összefésültek a narrációk és csak a karakterek hangja más, ami meg természetes.
Lady Jane Grey egy könyvmoly olvasó számára azonnal szimpatikussá válik, ugyanis ez a lány a napjait olvasással tölti és bárhol jár, egyrészt visz magával könyveket, vagy azonnal a könyveket kutatja a szemével. Kiskoruk óta legjobb barátok Edwarddal, aki a jelenlegi király. Őszinte teremtés, csupaszív, de ha a helyzet úgy hozza, küzdeni is megtanul.
Edward 16 éves és ugyan uralkodó, de a kormányzást valójában a Titkos Tanács és annak vezetője, Lord Dudley végzik, ő pedig, mint minden más kamaszfiú az első csókról és udvarlásról álmodozik, mellette elvégzi az uralkodás apró-cseprő formaságait. Csakhogy beteg, konkrétan haldoklik, így könnyen ráveszik, hogy adja férjhez unokahúgát, Jane-t és ezen a vonalon biztosítsa a korona öröklődését. A kiszemelt férj Lord Dudley másodszülött fia.
Gifford Dudley, szólítsd csak "G"-nek, ő E∂ian, azaz alakváltó, nappal ló, éjszaka emberi formában, ami érthetően megnehezíti az életét, főleg, hogy épp nősülnie kéne. Más E∂ian-okkal ellentétben ő nem tudja szabályozni az átváltozást, ezért rendkívül sok kellemetlen helyzetbe (amik tulajdonképpen nagyon viccesek) kerül a Lady Jane-el kötött esküvő után.
Hamarosan kiderül, hogy Edward nem véletlenül haldoklik, valakik régóta mérgezik az ételeit, menekülnie kell, közben máris halálhírét keltik és Lady Jane-t sebtében megkoronázzák.  Jane érzi, hogy valami nincs rendben és újdonsült férjére/lovára támaszkodva elindulnak megkeresni a királyt, hogy visszaszerezzék együtt a trónt, amit közben Edward egyik nővére, Mary kaparintott meg.

Lehet, hogy egy cseppet zűrösen hangzanak a fentiek, de valójában rendkívül szórakoztató a történet. Többször is hangos nevetésre késztettek a szereplők, a szerzők remek humorral szőtték át a dialógusokat. Nekem nagyon tetszett a fantasy szál is, ami nem valami elvarázsolt mágia, hanem egy egyszerű alakváltási készség. Néhány ember alakváltó, ők az E∂ian-ok, általában tudják irányítani az átváltozást és néhány zűrösebb egyén kivételével békében tudnak élni az emberekkel. Vannak azonban az "Igazak", akik szerint ki kell irtani ezt az elhajlást az emberek közül. Ebből adódik pár konfliktus a regényben, kiderül, ki E∂ian és ki nem, ki vállalja önmagát, ki tagadja.
A másik cselekményszál a trónért való viszály, az intrikák és cselszövések, amik szintén izgalmas feszültséget adnak. A hatalom felelősség, és a trónközeli szereplők mindegyikének magába kell néznie, meg tud-e küzdeni a kihívással, vagy arra érdemesebbnek engedi át a koronát.
Hatalmas gratula a szerzőknek a szerelmi szálért. Jane és Gifford alaposan megküzdenek a boldogságért, lassan haladnak, de annál édesebb módon. Eleve akadály Gifford állapota, amit később tetéz még más is, mégis az együtt töltött perceik megmelengetik az olvasók szívét. Edward sem marad szerelem nélkül, Gracie-vel nagyon jól kiegészítik egymást, de hogy mit hoz a jövő, nem árulhatom el.
Egy apróságnak tűnő dolog miatt vontam le fél pillangót, és ez a regény végén történő szerzői kiszólások miatt volt. Sokakat ez nem zavar, de engem megakaszt, sőt kiakaszt, ha kiszólnak a történetből, és ez nem egy-két alkalom volt, hanem elég sok.
Mindezek mellett tetszett a regényben a rengeteg mellékszereplő, az E∂ian-ok ötlete és kivitelezése, de leginkább a történelmi ötletesség. Nem egyszer hívják fel a figyelmet a szerzők, hogy ez a történet nem a valóság, de még annak az alapja sem, én, mint olvasó, ezek után tudni akartam, akkor mi is történt valójában a 16. század Angliájában? Sok órát töltöttem a neten találtak olvasásával, egyik oldal vitt a másikra, Tudorok, családfák, könyves és filmes vonatkozások, kapcsolódó országok történelme... Meg kell mondanom, nagyon élveztem, hogy mégis tanultam sok mindent a könyv révén erről a korról, ettől messzemenőleg emlékezetes marad.

Borító: Gyönyörű, imádom!
 
Kedvenc karakter: Jane, G., Edward

Szárnyalás: Az E∂ian-ok ötlete, az átváltozás, leginkább a vörös begy szárnyalása tetszett.


Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce:  A ya határain belül maradnak a szerelmi jelenetek, 14 éves kortól ajánlom.

Értékelés:




Játék:

A regény főbb szereplői E∂ianek, azaz alakváltók. A kiemelt betűket összeolvasva kapjátok meg a megoldást, ami a szereplő nevét és az állati alakját adja ki. Pl: Pet - kutya A megfejtéseket írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába!
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

A blogturné állomásai:

03.19 Kelly és Lupi olvas
03.21 Betonka bulija
03.23 Könyvvilág
03.25 Dreamworld
03.27 Kristina blogja
03.29 Szembetűnő
03.31 CBooks
04.02 Deszy könyvajánlója


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók