KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2021. június 30., szerda

Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton

 


A General Press Kiadó hozta el nektek Zajácz D. Zoltán első regényét, amely a közkedvelt nyaraló helyünkön, a Balatonon játszódik. A retro hangulatú történet a középkorú, illetve idősebb korosztálynak visszahozza a régi idők hangulatát, a fiatalabbaknak pedig megmutatja, hogy milyen volt a 70-s években élni, nyaralni és hogyan tudtak az akkori nyomozók dolgozni. A végig izgalmas, kettős bűnügyről a blogturné három bloggere mondja el a véleményét. Ha pedig szeretnétek megnyerni a könyv egy példányát, kövessétek a turné állomásait és játsszatok a kiadó által felajánlott példányért.

General Press Könyvkiadó, 2021
312 oldal
Besorolás: krimi

A zánkai úttörőtáborból egy tihanyi hajókiránduláson titokzatos körülmények között eltűnik a tizennégy éves Marion Morel, a Francia Kommunista Párt párizsi titkárának egyetlen gyermeke. Néhány nappal később pedig az úttörőváros strandján holtan találnak egy huszonegy éves tanárképző főiskolás lányt, aki a gyermekek kísérőjeként vett részt a hajókiránduláson.

A nyomozással Adorján Máté hadnagyot bízzák meg. A tehetséges fiatal nyomozónak segítőtársa is akad: Lendvay Laura, a szomszédos vállalati üdülőben nyaraló orvostanhallgató. A lány pszichiáternek készül, és élénken érdeklődik egy új amerikai módszer, a bűnügyi profilkészítés iránt.

A mindvégig izgalmas, fordulatos történetben megelevenedik a Kádár-korszak Magyarországa, a hetvenes évek végének tipikus karaktereivel: párttitkárokkal, örökké elégedetlenkedő hivatalnokokkal, vadászgató, jachtot és szeretőket tartó, a nyugati életstílust majmoló nagyvállalati vezetőkkel.

Ahogy elolvastam a könyv fülszövegét, tudtam, hogy ez a könyv nekem való. Balaton? Zánka? Kicsit retro hangulat? Ide vele.. A Balaton csupa jó emlékeket, a zánkai tábor kevésbé jó emlékeket, de akkor is a gyerekkoromat idézik.

Az író pedig ide helyezte a legelső regényét, ami rögtön két elrettentő bűnüggyel indul. A zánkai gyerektábor partján egy gyönyörű, fiatal nőt találnak holtan, ráadásul elég borzalmas módon mind a két szemét kivájták. Három nappal azelőtt pedig a nemzetközi táborból eltűnik egy francia kislány. Vajon összefügg a két eset? Vagy csak a gyilkos próbálja meg összekötni a két bűnügyet, hogy magát védje?
Az elkövetők nagy pechjére és a rendőrség nagy szerencséjére a tábor melletti üdülőben nyaral Lendvay Laura, aki pszichiáternek készül és nagyon szeretne később "profilkészítéssel" foglalkozni a rendőrségnél, amivel külföldön már sok elkövetőt elkaptak, itthon viszont még eléggé gyerekcipőben jár ez a szakma.
A nyomozással pedig tehetséges fiatal hadnagyot, Adorján Mátét bízzák meg és a két fiatal hamarosan együtt ered az elkövető(k) nyomába.

Jaj, elmondani nem tudom, hogy mennyire élveztem a regény minden sorát! A történet izgalmas, mindvégig fenntartja a figyelmet, egy percig nem lehet abbahagyni. Nagyon kíváncsi voltam, hogy az író mennyire tudja visszaadni a 70-s évek végének a hangulatát, de szerintem szinte tökéletesen sikerült neki. Bár én abban a korszakban még szinte meg sem voltam :D, de a picivel későbbire már azért emlékszem és az üdülők hangulatát, a turnusokat, az étkezéseket, a balatoni nyarakat - ez a regény mind-mind visszahozta.
Akkoriban ritkán adták hírül a komolyabb ügyeket, ezért is érdekes nagyon, hogy az akkori rendőrség hogyan nyomozhatott, milyen eszközök álltak a rendelkezésükre. Az ember nem is hinné, hogy már akkor is voltak ilyen elkövetők (pedig mennyire, hogy voltak!), így ez a két rettenetes bünűgy, ilyen retro környezetbe téve még izgalmasabb.
Laura rettentő okos, talpraesett lány, aki valószínűleg nagy jövő előtt áll - még az "átkosban" is. Ügyesen kezeli az előléptetése miatt akár a lányát is feláldozni kész anyját, a fiatal "pipihúsra" vadászó igazgatót és mellette pedig okos és hasznos ötletekkel és tanácsokkal segíti a rendőrséget.
Máté pedig az ügyeletes szépfiú, akiért az összes nő odavan, de akinek egy lány anno úgy összetörte a szívét, hogy nem igazán akar nyitni más felé. Egészen addig, ameddig meg nem látja Laurát... A kettőjük kapcsolatát nagyon kedveltem, Laura is bizalmatlan, Máté is és bár ismerték egymást régebbről, de ez most valami más...

A két bűnügyről pedig.. Marion esetében hamar tippeltem (és jól!), hogy mi is történhetett vele, bár az is igaz, hogy eleinte én se gondoltam volna, hogy már akkoriban történhettek ilyenek... Edit esetében... viszont az utolsó oldalakig sötétben tapogatóztam és őszinte leszek, talán jobban izgatott, hogy ki és miért gyilkolta meg, mint az, hogy előkerül-e Marion és vajon életben lesz-e még akkor (ne értsetek félre, egy kislány élete mindig fontos, de itt mivel hamar rájöttem az indítékra, így a másik bűneset jobban izgatott).

És még egy dolog.. A turné játéka is ekörül forog, de nem tudok elvonatkoztatni a Csöpi és Kardos doktor féle balatoni nyomozásoktól. Ahogy olvastam a regény, folyamatosan ők jártak az eszemben, velük hasonlítgattam össze az itteni bűnügyeket és a főhősöket. És igen, nem hasonlítanak egy percig se egymásra, nincs másolás, nincs összefüggés. Csak nekem valahogy, ha a Balaton szó és a bűnügy megjelenik, akkor rögtön erre a nyomozópárosra gondolok:).

Összességében imádtam a regény minden sorát és ahogy befejeztem, arra gondoltam, hogy de jó lenne még ettől az írótól ezekkel a főhősökkel egy új regényt olvasni. Imáim meghallgatásra találtak, mert azóta kiderítettem, hogy még két regény készül velük, szintén a Balaton lesz a fő helyszín és szintén kegyetlen bűnügyeket kell kideríteniük.
Egy dolog bántott csak. Ez a regény igazán akkor ütős, ha a Balaton partján olvasod. Nekem ez most nem sikerült, de megígértem, hogy a következőt már ott fogom olvasni:).

Borító: Tökéletes, figyelemfelkeltő, adja a történetet

Kedvenc karakter: Laura és Máté

Szárnyalás: a retro hangulat és az izgalmas történet

Mélyrepülés: ami Marionnal és Edittel történik

Érzelmi mérce: van egy szerelmi szál a történetben, nagyon szurkoltam értük, de nem ez a legfontosabb dolog a regényben

Értékelés: 


Nyereményjáték:
 
Az izgalmas krimi a Balatonnál játszódik, így mi is oda tettük a játékunk helyszínét. A leghíresebb Balaton körül játszódó magyar krimi-akció-vígjáték filmek, Ötvös Csöpi (Bujtor István) és Kardos doktor (Kern András) nevével fémjelzett “Csöpi-filmek” voltak. Ezek közül három filmből teszünk fel kérdést, a helyes válaszokat pedig a Rafflecopter doboz megfelelő sorába kell beírni.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Honnan rabolták el a páratlan értékű aranyszobrot a Pogány Madonna című filmben?

a Rafflecopter giveaway

A blogturné további állomásai:
Június 30 - Kelly & Lupi olvas
Július 2 - Könyv és más
Július 4 - A Szofisztikált Macska

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók