Isaac Marion: Eleven testek - Warm Bodies

Libri Kiadó 2013
309 oldal
Fordította: Nagy Gergely
Goodreads: 4,00
Besorolás: YA, zombi

R zombi. Nincs neve, nincsenek emlékei, és szívverése sincsen. Álmai azonban igenis vannak. Ő kicsit más, mint a többi hulla.

Egy elhagyatott város romjai között találkozik egy lánnyal. Julie-nak hívják, és mindenben szöges ellentéte azoknak, akikkel R addig a napjait töltötte: szenvedélyes, okos és nagyon is él. Egy vibrálóan élénk színfolt a kietlen szürke képen. Maga sem érti, miért, de R ahelyett, hogy megenné, inkább megmenti Julie-t. Idővel furcsa, feszült, ám mégis gyengéd viszony kezd kibontakozni köztük.

Még sosem történt ehhez hasonló. Bár ellentmond minden logikának vagy törvénynek, Julie hatására R többé nem képes belenyugodni a halálba. Ismét lélegezni, élni akar. Ám a rideg, pusztulásnak indult világot már csak komoly harcok árán lehet megváltoztatni.

Az első kapcsolatom a történettel a könyv Goodreads-en való bejelölése volt, még 2010-ben. Aztán tavaly tavasszal megjelent a sajtóban a könyvből készülő film első still képe, és én elvesztem. Onnantól gyűjtöttem minden megjelenő hírt, vártam a trailert, és lestem, vajon melyik kiadó fogja bevállalni a magyar megjelenést. Szerencsére egyre inkább belátják a kiadók, hogy a filmek megjelenésével egy időben kiadott  "filmes borítós" könyvek milyen népszerűek. A Libri tökéletesen időzített, a film bemutatója előtt még kényelmesen el tudtam olvasni az alapsztorit, ezt mindig igyekszem betartani, előbb a könyv, aztán a film.

Viszont a trailereket megnéztem már, így a szereplők testet öltöttek a képzeletemben, Nicholas Hoult, mint R és Teresa Palmer, mint Julie.

Miért ennyire sikeres és népszerű ez a könyv? (Goodreads: több mint 25 ezer értékelés)  Végre kaptak az olvasók egy olyan zombis könyvet, ami nem a fékezhetetlen gyilkolási vágyról és öldöklésről szól. Nagyon sok humorral, egészen friss hangon  mutatja meg a szerző, hogy bármilyen kilátástalan helyzetből is fel lehet állni, vissza lehet találni a holtak világából. Sőt, időnként az élők világa sokkal félelmetesebb és ijesztőbb, mint a zombiké. Nem mondhatom, hogy nincs a könyvben hagyományos értelemben vett zombis megmozdulás, végtagvesztés vagy éppen agyvelőevés. De nem ezek a részek a hangsúlyosak.

Az első meglepetésem az olvasás során R "hangja". Az ő elbeszélését olvashatjuk, belelátunk a fejébe, a gondolataiba, álmaiba, és nincs olyan olvasó, aki nem kedveli meg azonnal a karakterét. Megismerjük a lakóhelyét, az elhagyatott repteret, ahol a többi zombival alkotnak valamiféle közösséget. Minimális szótagokkal, inkább nyögésekkel, hörgésekkel kommunikálnak. Párokat alkotnak, gyerekeket fogadhatnak örökbe, iskolát is működtetnek, és együtt indulnak élelemért  a közeli városba. Érdekes, hogy tudnak órákig bámulni a semmibe, ugyanakkor kötődnek egymáshoz különböző formában.

Mivel nem igazán olvastam más zombis könyvet, nem tudom mennyire eredeti gondolata a szerzőnek az, hogy ha egy zombi eszik az áldozata agyából, emlékképeket lát annak életéből. Nekem ez az elmélet nagyon tetszett, különösen azért, mert ez indítja be tulajdonképpen a cselekményt. R eszik Perry agyából, és megismeri a fiú érzéseit Julie iránt. Ezek az érzések beindítanak valamit R-ben is, mindenképp biztonságban akarja tudni a lányt. Ahogy egyre több időt töltenek együtt, úgy építkezik a kapcsolatuk, lépésről lépésre. Még R beszédkészsége is ehhez igazodik, a kezdeti maximum 5 szótagból indulva eljut addig, hogy Julie apjával egy komplett beszélgetést eszközöl.

Julie karaktere is jól felépített, erős, mindig küzdeni képes lány. Lázadó természete nagyszerűen hat  R-re, remek párost alkotnak. Imádtam, ahogy Julie  a kezdeti bizalmatlanságot túllépve, segít R-nek ledönteni a korlátait, miközben meg kell küzdeniük az élők bizalmatlanságával és a Csontik támadásaival.

M egy külön fejezet! Ő R barátja, nem kevés öniróniával rendelkezik, és hamar kiderül az olvasó számára, benne egy playboy változott zombivá. Egyszerűen hatalmas szórakozás a "beszélgetéseiket" olvasni R-el.

Isaac Marion igazán meglepett ezzel a történettel, elsőkönyvesként  csakis dicsérni tudom a stílusát, a leírásait, és egyáltalán az ötleteit. Vannak hírek a folytatásról, de szerintem érdemes lenne valami egészen újat írnia, mert ez egy minden függővég nélküli, befejezett sztori.

Remek olvasmány azoknak, akik szeretik a romantikával átszőtt történeteket, amelyek egyben eredetiek, újszerűek és van némi mondanivalójuk a sorok között olvasva is.

Borító: Filmes borító, imádom!! Itt balra az eredeti.

Kedvenc karakter:  R, Julie, M

Szárnyalás: A szeretet és az emberi kapcsolatok révén el lehet érni a lehetetlent. 

Mélyrepülés: A gyerekeket nagyon sajnáltam.

Érzéki mérce:  Meghatározó a szerelmi szál a történetben, csókolózásig terjed az érzékiség. 

Értékelés: 

Victoria Schwab: Az archívum

Főnix Könyvműhely, 2013
272 oldal
Goodreads: 3,98
Fordította: Hudácskó Brigitta
Besorolás: YA, fantasy, paranormal

"Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Örzővé lett, akinek a feladta megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat." 

Archívum

Victoria Schwab egy különleges világot álmodott meg és vetett papírra. Nehéz témát választott, hisz a halál a legtöbb ember számára misztikus és rettegett dolog, de ő mégis képes volt arra, hogy egy varázslatos történetet szőjön e köré, ahol a holtak nem tűnnek el végleg, hanem Történetek lesznek belőlük:

„Képzelj el egy aktát, amelyben benne van az egész életed: minden pillanat, minden tapasztalat.Minden. Most pedig képzeld el, hogy egy mappa vagy könyv helyett az adatokat egy testben tárolják.”

Ezek lesznek a Történetek, amiket az Archívumban őriznek, Könyvtárosok felügyelete mellett. De előfordul, hogy hiba csúszik a gépezetbe:

Sikátor

„Néha egy-egy Történet felébred. Néha kijutnak az Archívum repedésein, és beveszik magukat a Sikátorba. Amikor pedig ez megtörténik, az Őrző dolga, hogy visszaküldje őket.”

És Mac ennek a különleges társaságnak a tagja, egy Őrző. Imádtam a fiatal lányt, ahogy felnőtteket megszégyenítő erővel és ügyességgel vadászta le a megszökött Történeteket. Mindezt persze titokban, hisz arról, hogy ő kicsoda és mit csinál, mélyen kell hallgatnia, nem beszélhet róla senkinek, sem a szüleinek, sem a barátainak. Nagyszerű karaktert formált belőle az írónő, egyszerre ötvözte benne a gyötrődő, a kisöccse halálát nagyon nehezen feldolgozó kamaszlányt és azt a kemény Őrzőt, aki a munkáját tökéletesen elvégzi, ha arra van szükség. De mégsem lett belőle szuperhős, hisz ő is csak egy ember, aki gyászol és kétségbeesetten próbálja visszakapni, vagy legalább újra látni a testvérét, még úgy is, hogy ezzel elveszíthet mindent – az eddigi életét, az emlékeit és a „munkáját” is. Ő is hoz rossz döntéseket és a következményekkel neki is számolnia kell.

És a fiúk! Wesley, a „Satírsrác”, az "emos" kinézetű, de mindig vicces, szellemes, kicsit egocentrikus lakótárs. És Owen a rejtélyes szépfiú, aki Mac háborgó lelkét képes az érintésével és a csókjaival lenyugtatni. Mind a két fiú a maga nemében különleges, szimpatikus és szerethető, de mégis... nagyon nehéz eldönteni, hogy kiben bízhatunk meg és kiben nem. A szerelmi szál (ha nagyon megerőltetem magam, akár szerelmi háromszögnek is nevezhetem) pedig nagyon halovány, hisz itt jóval nagyobb dolgok forognak kockán, mint az, hogy "Mac kit választ".

Coronado, Mac és a családja otthona is különleges hely. Egy lakóház, amit egy hotelből alakítottak át. Mennyi emléket rejthet magában! Nem csoda, hogy Mac odakerülve, azonnal munkával találja magát szemben, méghozzá nem is kevéssel. Egy régi ház, tele rejtélyekkel, titkos ajtókkal, minden falhoz, képhez, repedéshez egy-egy történet csatlakozik, szinte érezni az ódon illatát, a hangulatát és a titkokat, amiket magával hordoz. Ahogy a házra, úgy az egész történetre is a sötét hangulat nyomja rá a bélyegét; a holtak, a Sikátor, a megszökött Történetek, de még maguk a szereplők is ezt sugallják. Ettől függetlenül a történet mégsem lett nyomasztó, hiszen a fájdalom, a gyász mellett mindvégig ott van a remény, a szeretet és a továbblépés lehetősége.

Ami nagyon tetszett még, hogy a kiegészítést és a magyarázatokat nem szárazon kapjuk, hanem Mac visszaemlékezései alapján, ahogy az imádott Papival még kisgyerekként beszélgetnek. A nyomozás pedig olyan volt, mint egy nagy rejtvény, egy mesterien felépített kirakós közepébe kerültünk, ahol minden apró jelnek, mondatnak, minden tettnek jelentősége volt és vitt minket előrébb a megoldáshoz.

A történet vége pedig bár nem lett egy nagy függővég, de meglepetéseket tartogat. Kicsit azért úgy éreztem, hogy nem lett minden lezárva, sok kérdésem maradt, de azóta már kiderítettem, hogy lesz második része a történetnek, ami 2014-re várható, The Unbound címmel. Remélem ott majd választ kapok mindenre:-).

Victoria Schwab olyan regényt írt, amely egyszerre hatott az érzelmeimre, elgondolkodtatott és szórakoztatott.  A szereplőket imádtam,a történet izgalmas volt és rémisztő, az utolsó oldalig rágtam a körmömet, hogy mi történik a főhőseinkkel. Képes volt arra, amire csak az igazán jó írók képesek: egy pár napra, pár órára kiszakított a monoton hétköznapokból és egy különleges élménnyel ajándékozott meg. 

Ui: szívesen lennék én is Őrző!:-)

Köszönöm az előolvasás lehetőségét Kiss Alexandrán keresztül a Főnix Könyvműhelynek! 

A könyv megjelenése az áprilisi Könyvfesztiválra várható. 

Borító: A végleges borítót még nem láttam, remélem, hogy hasonlóan ötletes és szép lesz, mint az eredeti!

Kedvenc karakter:  Mac, Wesley, Roland

Szárnyalás: Amikor Mac vége megtalálja a társát

Mélyrepülés: Mac gyásza és vesztesége

Érzéki mérce: Elcsattan egy-két csók, de ez a könyv nem a romantikáról szól. 

Értékelés: 

Rebecca Hamilton: Az Öröklétű - The Forever Girl

IPC Mirror 2013
416 oldal
Goodreads: 3,87
Besorolás: paranormális

A wicca Sophia Parsons egy Sziklás-hegységben fekvő kisvárosban él. A közösség kitaszítottjaként tengeti mindennapjait: az emberek kerülik, mert kapcsolatot feltételeznek közte és néhány megoldatlan gyilkossági ügy között. Sophia egyetlen vágya, hogy megszabaduljon a fejében duruzsoló zajtól. Ennek érdekében ártatlan bűbájhoz folyamodik, és elvégzi vallása egyik szertartását, aminek következtében az alapzaj suttogó hangokká változik. Amikor már végképp úgy véli, hogy kezd elmenni az esze, őrületéhez különös társak szegődnek, akik ráadásul veszélyesek. Az egyikük Charles, akibe Sophia maradék józansága ellenére beleszeret. A férfinak köszönhetően egy sokkal rejtélyesebb valóság tárul fel előtte, mint amiben valaha hinni mert. Ebben a világban a túlélés érdekében tilos kérdéseket feltenni, és illik kitérni a halhatatlanok útjából. Ám ő már réges-régen átlépte a határt.

Ennek a könyvnek az értékeléséhez rendhagyó bejegyzést vagyok kénytelen készíteni. Az első rész azoknak szól, akik még nem olvasták a Twilight  sorozatot, a VA-t és a TVD-t.

A bejegyzés második részét erősebb idegzetűeknek ajánlom.

A fenti fülszöveg és a gyönyörű borító miatt fokozott érdeklődéssel vettem a kezembe a könyvet. Az írónő stílusa magával ragadó, a leírásait választékos nyelvezettel teszi élővé, a mondatok gördülékenyek,  könnyű elképzelni a jeleneteket. Az írásmód E/1, tehát azonnal a főszereplő bőrébe bújva léphetünk bele a cselekménybe. Az egész paranormális világ ismeretlen Sophia számára, hiszen eddig csak a saját maga által felvett wicca vallás/életmód kapcsán kötődött a Föld elemeihez, csakis fehér mágia segítségével. A történetben a szerző remekül megoldotta a világfelépítés  ismertetését azzal, hogy Sophia lépésről lépésre ismeri meg azt az olvasóval együtt, jegyzeteket is készít, kis összefoglalókat, így kellőképp rögzülnek az alapok. Ha valami az erőssége ennek a könyvnek, akkor az tényleg a világfelépítés, amit egész eredetinek találtam. Legalábbis nagyvonalakban. Azt biztosan, hogy ebben a könyvben crournak hívják a vámpírszerű lényeket, ők földelementálok. Sztrigojnak nevezi az alakváltókat, akik mint vízelementálok vannak jelen a Földön. Az Univerzum létrehozta az elementálok tanácsát, ez a Maltorim, ők hozzák a törvényeket. 

Rebecca Hamilton

Sophia tehát kutatja a múltját, miért nevezik őt öröklétűnek, miért hallja a hangokat a fejében, miért üldözik és kik.  A karakterben tetszett, hogy aprólékosan mindenről tudni akar. Ez egy lassú kibontakozás, sokkal szimpatikusabb, mint azonnal minden titkok tudójává válni. 22 éves a karakter, fősulit végzett, de pasik terén abszolút tapasztalatlan. Persze természetes, hogy ebben a történetben is jelen van a szerelmi szál. Charles egy alakváltó, aki megmenti őt egy veszélyes helyzetben, és a továbbiakban is a segítségére lesz. Ő egy nagyon klassz pasi, és a vonzalom kölcsönös, hiszen lassan kialakul köztük a bizalom, mindkettőjüknek szüksége van valakire, akinek a társaságában önmaguk lehetnek. Ez azonban kevés a közös jövőhöz, mivel Charles hallhatatlan is lehet, és az akar lenni, mivel erősen kötődik szintén halhatatlan szüleihez. 

A szerző aprólékos, remek kutatómunkát végzett a boszorkányok történelmével kapcsolatban, a salemi boszorkányperekig visszamenőleg. Vannak visszaemlékezős fejezetek, amik egészen élvezetesre sikerültek. Egyébként az egész könyvre jellemző az időnkénti mitológiai-történelmi elemek beszúrása, amiket a magyar szerkesztő lábjegyzetben mindig megmagyaráz. 

Nagyon élveztem olvasni a főszereplő wiccás varázslatait, rituáléit, melyek nem voltak szigorú szabályok szerintiek, sokkal inkább személyesek, a belső lélek egyensúlyra való törekvésének megnyilvánulásai.  Erre valósággal ki voltam éhezve személy szerint.

Nem lehet elmenni szó nélkül néhány olyan hiba mellett, ami nem a poszt második részét érinti, és feltétlenül megemlítendő.

Nem egyszer előfordul a könyvben "időugrás". Természetesen nem időutazásra gondolok. Olyan jeleneteknél telik el több aztán még több idő, ami magyarázatra szorulna, vagy az olvasó várná a szereplők reakcióit. Olyan is előfordul, hogy pillanatok alatt besötétedik. Nem a felhőktől.

Felbukkan például egy fénykép a történetben, az 1600-as évekből. Mi van??? Ezzel magyarázza a szerző: A természetfeletti technika mindig jóval megelőzi az emberekét. Ja.

Nem voltak igazán jól felépítve a mellékszereplők. Rengetegen voltak, ahogy a köréjük szánt információ is sok, túl sok. Sophia mindkét barátnője furcsa volt, ellentmondásokkal, érdekes reakciókkal. Az egész történetre jellemző ez: a kevesebb több lett volna.

Összességében mindenképpen hozott újat a történet számomra, imádtam a wiccás varázslatokat és a boszorkányos visszaemlékezéseket, mindezzel együtt nem tudott magába szippantani, mégpedig a bejegyzés következő része miatt.

Ha sikerült felkeltenem az érdeklődésedet, olvasd el a könyvet, bízom benne, hogy tetszeni fog. 

Ha viszont utálod a plagizálást, felejtsd el! 

Második rész (SPOILERES)

Nagyon akartam szeretni a könyvet, jól is indult, örömmel vetettem bele magam ebbe a teljesen újnak tűnő világba. Aztán ahogy lapoztam és lapoztam, egyre több olyan elem jött elő, amitől rángatózni kezdett a szemöldököm. A könyv lassan inkább unalmassá vált, nem éreztem mi is a motiváció, nem tudtam azonosulni a főszereplővel, egyszerűen kívülálló maradtam.  
Ezek a felbukkanó ismerős elemek a TS, VA, TVD könyvek, illetve filmek kicsippentett részletei.
Természetesen nem az zavar, hogy vámpírszerű lények, alakváltók szerepelnek a könyvben, hívhatjuk őket akár sztrigojoknak vagy cruoroknak. Bár a sztrigoj szó nem épp eredeti.

Eredeti borító

- a lánynak nincs aurája - ezzel felhívja magára a cruorok figyelmét. Charles képessége, hogy tud olvasni az aurában. Pont Sophiának nincs olyanja.
- a cruorok hatni tudnak az érzelmi állapotra - (mint Jasper képessége a TS-ből)
- Charles állati vért iszik, pedig az embervér erősebbé tenné - szerepel egy jelenet, amikor Sophia/Elena a saját vérével erősíti meg
- a sebesült Sophia iszik a cruor véréből, hamarabb gyógyul, ez rendben van, de le is nyálazzák a sebét, így még jobban gyógyul
- tánc (!!!!) közben Charles átöleli Sophia csípőjét, akin zúzódások maradnak az ujjai nyomán - (BD 1 nászéjszaka után)
- még alig alakult ki a vonzódás Sophia és Charles között, a lány már az öregedésen problémázik. Ő öregedni fog, Charles meg nem. Jaj. (TS)
- Árnyak Könyve - mi más?
- az egyik szereplő emlékeit törlik (TVD)
- kávézóban vannak:
"Az új pincérlányok egyike, Tina odasétált. Sötét hajú, csupa csípő csaj, lapos  pocival. Az étkezdében mindenki - vendég és alkalmazott egyaránt - imádta. Jeges vizet  szervírozott két hosszúkás szívószállal. - Tudjátok már mit akartok?
Igazából nem minket kérdezett. Csat őt. Charles felém biccentett a fejével. - Hölgyeké az elsőbbség.
Tina válla megereszkedett, ahogy felém fordult. - Nos?...........
........ - Szóljatok, ha még valamire szükségetek van. - Várakozón tovább ácsorgott, és Charlesra bámult, akit elfoglalt a kávé kavargatása.
- Ez minden - szóltam. - Köszi.
Ő továbbra is Charlest stírölte, mosolyogva. - Biztos?
Mire végül ő is felnézett. - Ez elég lesz, köszönjük szépen.
Tina összeráncolta a homlokát, és elindult vissza a konyhába."   - NO COMMENT
- Charles közli Sophiával, hogy nem tudja távol tartani magát tőle, hiába nem helyes...
Folytathatnám, de azt hiszem ennyi is elég, hogy lásd mire gondolok. Hiába tetszene a könyv, ha tele van lopással. Ezért lett a négy pillangóból kettő.


Borító:  Gyönyörű, bár nem az eredeti.

 

Kedvenc karakter: Nem volt.

Szárnyalás: Wicca varázslatok és a salemi boszorkányos visszaemlékezés

Mélyrepülés:  Charles átváltozás bemutatója a lánynak:  mókussá változik.

Érzéki mérce:  Lassan építkező kapcsolat, bár nem éreztem egy felnőtt könyvben indokoltnak ezt a hosszú várakozást, és végül kapunk egy egészen jó érzéki jelenetet is. (majdnem ért egy pillangót)

Értékelés:

 

Tigris NYERTES!!!!

A tigris átka című könyv nyertese:

Gratulálok a nyertesnek, e-mailben mindent megbeszélünk!!  Köszönöm mindenkinek a részvételt és a válaszokat!

A mini közvélemény kutatásom eredménye:

Rendkívül meglepett, mennyire sokféle könyvet írtatok azzal kapcsolatban, hogy melyik megjelenést várjátok a legjobban. A könyvnyereményre 169 fő pályázott, akik 65!!! féle könyvet jelöltek meg.

Az összesítés után ezek a könyvek azok, amikre a legjobban várnak a blog olvasói: (az ötödik helyen holtverseny alakult ki)

1. Cassandra Clare: Clockwork Princess - A Hercegnő

2. Cassandra Clare: City of Lost Souls - Elveszett lelkek városa

3. Jus Accardo: Touch

4. Jamie McGuire: Walking Disaster

5. Katie McGarry: Pushing the Limits

5. Simone Elkeles: Chain Reaction - Láncreakció

A postás csenget (38)

A legutóbbi postás poszt óta keményen megdolgoztattam a futárokat, postásokat, szinte egyesével szereztem be a könyveket, így most egy nagyobb adag gyűlt össze, rengeteg új olvasnivaló.

Az idei könyvfesztivál április 18-21-ig kerül megrendezésre a Millenáris parkban, a következő nagy megjelenéshullám tehát ott várható. Lupival kint leszünk és beszámolunk majd az újdonságokról. A programokról ITT  olvashatsz.

Amanda Stevens : Örök kísértés című könyve a Sírkertek Királynője sorozat első része, ami az Athenaeum kiadónál jelent meg. Időközben már sorra is került, az értékelést ITT itt lehet olvasni.

Robert J. Sawyer: WWW 1: Világtalan című könyve a Metropolis Media Group Kft. gondozásában jelent meg, számos díjat nyert a könyv, mely az Internet trilógia első része. Eredeti cím: Wake

A Vampire Knight manga sorozat hatodik része is megjelent, a polcomon a helye.

Rebecca Hamilton: Az Öröklétű (The Forever Girl)  című könyve az IPC Mirror Könyvek kiadásában jelent meg. A főszereplő egy wicca boszorkány, és felbukkan a könyvben még számos paranormális lény. (Kritika hamarosan.)  A borító valami gyönyörűséges, de nem ez az eredeti borító. Ráadásul  ugyanezzel a borítóval az Ulpius is megjelentet az idén egy könyvet. Redmerski: A soha határa

Annak viszont ez az eredeti borítója! Kedves olvasó, majd legfeljebb jobban odafigyelsz a könyvesboltban, melyiket is rakod a kosaradba.

Végre hozzájutottam két Jaffa Kiadós könyvhöz jelentős árengedménnyel a Bookline-on. Az első Jon Courtenay Grimwood Assassini trilógiájának második része: Száműzött angyal. Gyönyörű a borító, alig várom, hogy utazhassak vissza a könyvvel az 1400-as évekbe Velencébe.

Rachel Vincent Sikoltók sorozatának is megjelent a második része: Lélekmentők címmel. Szerettem az első részt, örülök hogy nem kellett sokat várni a második részre.

Sylvia Day Crossfire sorozatának első része a Hozzád kötve az Ulpius 1+1 akciójának köszönheti, hogy landolt a polcomon. Ne várjátok,  hogy hamar sorra kerül. 

És akkor a dobpergés.....

Hihetetlenül vártam a Clockwork Princess megjelenését, és néhány napja meg is érkezett hozzám a kicsikém. Egészen véletlenül Collector's Edition érkezett, így megkaptam a családfát is hozzá. 

Magyar megjelenés talán karácsonyra lesz, én már tudom a végét, de nem árulom el. Sőt, azt hiszem, Lupira bízom a kritika írását, mert egyszerűen nem tudok erről a könyvről épkézláb posztot összehozni, spoilerek nélkül.

Folyt. köv. a könyvfesztivál után!!

A burok - a mozifilm

A burok

125 perces, színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi

Rendező: Andrew Niccol
Író: Stephenie Meyer
Forgatókönyvíró: Andrew Niccol
Operatőr: Roberto Schaefer
Producer: Stephenie Meyer, Paula Mae Schwartz, Steve Schwartz, Nick Wechsler

Főbb szereplők:
Saoirse Ronan (Melanie Stryder)

Jake Abel (Ian O'Shea)
Max Irons (Jared Howe)
Diane Kruger (Hajtó)
William Hurt (Jeb Stryder)
Frances Fisher (Maggie Stryder)
Boyd Holbrook (Kyle O'Shea)
Chandler Canterbury (Jamie Stryder)

Bemutató dátuma: 2013. március 28. (Forgalmazó: Pro Video Film & Distribution Kft.)

Ez egy kissé rendhagyó poszt lesz, hisz eddig csak könyvekről írtunk ebben a blogban. Viszont kedden este láttam a Burok című filmet és a film arra késztetett, hogy írjak róla pár szót.

Magáról a könyvről is írtam nemrégiben és ahogy ott is olvashattátok, hatalmas szerelem volt a történet, mindenkinek csak ajánlani tudom. Így a filmet is nagyon vártam és egy kis szerencsének köszönhetően tegnap este az elsők között láthattam.

„A burok a szerelem és az áldozathozatal története a közeli jövőben, amikor az egész emberiség sorsa veszélybe kerül. A Földet békés idegenek, a Lelkek foglalják el. A Lelkek átveszik az irányítást a legtöbb ember elméje fölött, testüket azonban érintetlenül hagyják, és beleköltözve buroknak használják. A kevés emberi ellenálló egyikét, Melanie-t (Saoirse Ronan) elfogja a Hajtók egyike (Diane Kruger), akik az utolsó emberektől védik az új fajt. Kétségbeesett csata után Melanie testébe beleoperálnak egy Vándor nevű Lelket. Vándort figyelmeztetik, hogy a heves érzelmek, a szenvedély és az élénk emlékek miatt nem könnyű egy emberben élni, ám van valami, amire nem számított: teste korábbi lakója nem hajlandó átadni az elméje fölötti uralmat.” (www.port.hu)

A történet 

Aránylag lassan indul be, így aki nem olvasta a könyvet, az elképzelhető, hogy nehezen fog ráhangolódni. A könyvben anno nem éreztem ezt a kissé vontatott indulást, hisz ott mindennek megvolt a maga helye, de itt tényleg örökkévalóságnak tűnt, mire Vanda megismerkedik az emberi testével, mire nekiindul Melanie-vel közösen a sivatagnak. A történet sok dologban eltér a könyvtől, ez párszor javára válik a filmnek – mert így gördülékenyebb lett, de sok esetben viszont hiányérzetet okozott.  Tisztában vagyok vele, hogy egy 519 oldalas könyvet nehéz pontosan áttenni egy két órás filmbe, ezért – amikor nem ment a történet rovására – próbáltam ezeken átugrani és nem hibának felróni. 

Ami tetszett

• Ahogy megoldották Melanie / Vanda kettősségét. Ettől nagyon féltem, de jól elkülönült egymástól a két lélek és élmény volt őket hallgatni, ahogy vitáznak, ahogy megbeszélik a dolgokat, ahogy Melanie a legváratlanabb pillanatokban beavatkozott Vanda életébe.

 

•  A díszletek – a barlang például nagyon jó lett, a tükrös megoldást nagyon díjaztam. 

• A lelkek ábrázolása gyönyörű lett, az utazásuk pedig különleges.

• A látványvilág. A filmben szereplő kevés akciójelenet nagyon látványosra sikerült, ugyanúgy, ahogy a megszállt város és az emberek, a Hajtók vagy akár a barlangi közösség mindennapi élete is. Az akciók közben végre nem rángatták a kamerát, így végig élvezhető volt a film (véééégre:-).

Ami nem tetszett

• Szerintem túl nagy hangsúlyt fektettek a Hajtóra és a „hadjáratára” – a film nagy részét ez töltötte ki és ez szerintem a barlangi részek rovására ment, amiből így elég keveset kaptunk. Ez sajnos hozta magával azt is, hogy felületesnek tűntek a kapcsolatok, aki nem olvasta a könyvet, az párszor nem fogja érteni, hogy kinek mi az indítéka, mit miért csinál, hisz az idő kevés, a történetnek haladnia kell...

• Hiányzott nekem Ian és Vanda kapcsolatának a mélysége, így újra, aki nem olvasta a könyvet, az nem fogja érteni, hogy a sok olvasó miért „Team-Ian/Vanda”, hisz a trailer, a promo képek, mind a Jared-Melanie szálat erősítik és tegyük hozzá, hogy sajnos a film is.

• Ugyanígy a fiúk karaktere is néhol sekélyesnek tűnt. Jared a filmben sokkal pozitívabb karakter lett, mint a könyvben. Itt egy-két jelenettől eltekintve nem éreztem rajta azt a zavarodott fiút, mint akit a történetben megismerhettünk. Ianból is többet szerettem volna látni. De úgy érzem, hogy ez nem a színészek, hanem sokkal inkább a forgatókönyvíró hibája.

• Számomra hiányoztak azok a fontos mondatok, amiket mindenki ismer a könyvből és amik (szerintem) megadták volna egy-egy jelenet erősségét.

A szereplők

Én azon kevesek közé tartoztam, akik hamarabb láttak képeket a várható szereplőkről, minthogy olvasták volna a könyvet, így számomra az, hogy Ian nem fekete hajú és kék szemű, nem lett akkora probléma, mert az őt játszó Jake így is rögtön levett a lábamról.

Saoirse-t nem ismertem, a trailerekben nem túlzottan fogott meg, viszont a filmben nagyon hamar megszerettem.  Nagyon örülök, hogy őt választották erre a szerepre és nem valamelyik ügyeletes bombázót. Tökéletes Melanie/Vanda volt, természetes, szép és ügyesen alakította a két „lányt”. Nagyon féltem, hogy a Melanie/Vanda kettőst hogyan fogja eljátszani, de a félelmem alaptalannak bizonyult, Saoirse profin oldotta meg a feladatát. Nagyon jó színésznő!

A fiúk közül Maxtól (Jared) féltem jobban, őt láttam már előtte is pár filmben (A lány és a farkas például), de az „ügyeletes szépfiú” szerepkörön kívül nem láttam benne többet.  Itt viszont kellemesen csalódtam. Kezd felnőni és már klasszisokkal jobb színész, mint az előző filmjeiben. Jake pedig hatalmas szerelem, őt már más filmekből régebbről ismertem és amennyire a forgatókönyv engedte, szerintem jól alakította Iant.

A Hajtót alakító Diane Krüger pedig külön fénypontja volt a filmnek. Kellően arrogáns, hideg és kemény volt, pont olyan, mint ahogy a könyv alapján elképzeltem őt. Szerintem jobb szereplőt nem is találhattak volna rá és még az az „apróság” sem zavart, hogy a könyvben a Hajtók fekete ruhában vannak, itt pedig mindenki fehérben virított. A mellékszereplők közül kiemelném William Hurtöt (Jeb bácsit pont így képzeltem el),  Boyd Holbrookot (úristen, senki nem mondta, hogy Kyle ennyire jó pasi lesz:-), Chandler Canterburyt (Jamie-t nem lehet nem szeretni) és Frances Fishert (aki tökéletes Maggie néni és akit Max csak „csirkesuttogónak” hív – és amit a lenti, forgatáson készült kép bizonyít:-)

Amivel viszont nagy problémám volt

• A film végén feltűnő színész (többet nem mondok róla, akik olvasták a könyvet, azok tudják, hogy kiről beszélek, a többiek pedig majd látják). Az összes szereplőt jól eltalálták, helyesek voltak, természetesek, minden különcségtől mentesek. De ez a színész. Nem tudom, hogy miért őt választották, de én személy szerint sikítani tudtam volna, hogy MIÉRT??? MIÉRT ŐT? Számomra totál lerombolta a film végét és ezt nagyon sajnálom.

Összességében: én minden hibája ellenére szerettem ezt a filmet. Próbáltam úgy leülni és megnézni, hogy ne keményvonalas rajongóként figyeljem, hogy mennyire hű a könyvhöz. Ezt a hibát anno az Éhezők Viadalánál elkövettem és hatalmas csalódás lett a film. Most másképp álltam az egészhez és így élveztem minden percét.

Aki egy pörgős, akciódús filmre vágyik, az csalódni fog. Ugyanúgy csalódni fognak azok, akik szóról szóra a könyvet keresik. Akik viszont képesek elvonatkoztatni a könyvtől, képesek megérteni azt, hogy egy ilyen vastagságú könyvet nem lehet teljes egészében áttenni filmvászonra, akik egy izgalmas, romantikus filmet szeretnének látni, azoknak tetszeni fog. Ahogy nekem is. (Persze azért a könyv az igazi – azt mindenféleképpen olvassátok el!!)

És a végére a szinkronos előzetes (személy szerint én jobban örültem volna, ha feliratos marad a film):

 

B. B. Vayk: A fekete láng ura I. - A vízgömb

BV Service Kft. 2012
484 oldal
Besorolás: fantasy

Abban a korban, amikor a Természet Fenséges Erői – a Nap, a Szélkirály, az Éjszaka vagy akár a Felhőkirálynő – még felbukkannak a föld felszínén, fellángol az ősi háború Tűz és Víz között. Tűz, mind között a leggonoszabb Természeti Erő, elrabolja Víz legféltettebb kincsét. Ezzel a felhők birodalma elveszíti a vízfakasztás képességét: felborul a Természeti Erők ősi egyensúlya, és pusztító szárazságra ítéltetik az emberek világa. Mindeközben Robert Ground, egy fiatal halandó békésen éli unalmas mindennapjait egy egyszerű faluban. Aztán egy napon minden megváltozik: Tűz az ő életét is feldúlja, és elvesz tőle mindent. A fiú útra kel, hogy megtudja, miért. Társául szegődik egy gyönyörű lány, akiről Robert nem is sejti, hogy valójában a legkegyetlenebb tűzfajzat, aki kegyvesztetté vált uránál, és sötét küldetést vállalt, hogy bizalmát visszanyerje. Vándorlásuk során rejtélyes lények kísérik el őket, akikkel együtt bejárják a Természeti Erők világának legfényesebb és legsötétebb vidékeit. És miközben kirobban a fekete láng pusztító háborúja, Robert nem csupán a legfőbb gonosszal találja magát szemben, de megismeri múltjának hihetetlen titkát is.

A könyv szerzőjéről annyit tudok, hogy hölgyről van szó és ez az első regénye. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg munkát fektetett a történet megírásába, ami egy trilógia első része. Leginkább a fairytale fantasy kategóriába sorolnám, hiszen bőven szerepelnek benne különleges lények. Ami már az első fejezetek olvasása során szemet szúrt, a szerző hozzám hasonlóan remekül otthon érzi magát a magyar mesevilágban, lépten-nyomon felfedezni véltem gyerekkorom kedvenc könyvének, a Hetvenhét magyar népmesének hangulatát. Nagyon tetszett, hogy a természet erői megszemélyesítést kaptak, emberi külsővel, tulajdonságokkal. Kiemelkedett közülük például a Nap, vicces volt a nárcisztikus mondatait olvasni. Számos teremtményt  alkotott az írónő, mindegyik természeti erő birodalmában találkozhattam újabb és újabb lényekkel, akiknek sikerült remek neveket is kitalálni. Ezek az elnevezések meglehetősen magyarosak, ahogy a színhelyek elnevezése is, ezzel éles ellentétben az ember (vagy embernek látszó) karakterek főleg angol neveket kaptak. Ezt nem igazán értettem, bár megtudtam, hogy a könyv hamarosan amerikai piacra is kikerül, legalább ezzel nem lesz gondja a fordítónak. 

Az írásmód E/3,  szinte kizárólag a két főszereplőt követhetjük nyomon. A nyelvezet a korábban említett magyar mesékre jellemző stílusú, könnyen olvasható. A leírások rendkívül részletesek, sokszor éreztem kissé túlzottan hosszúra nyújtottnak. Viszont ennek köszönhetően  erőteljesen megdolgoztatja az olvasó képzelőerejét, sok benyomást kaptam, hogy filmszerűen lássam magam előtt a történetet. A színek sokszor megbabonáztak, az épp soron következő természeti erő birodalmában más-más árnyalat volt a jellemző. 

A fülszöveg remekül felvázolja a cselekmény lényegét, hősünk, Robert elindul, hogy megtalálja a kérdéseire a választ, majd megkapja a feladatot, hogy szerezze vissza a vízgömböt Tűztől. A fiú útitársa lesz Marian, akiről tudjuk, hogy tűzlény, tehát ellenség, csak a megfelelő pillanatra vár, hogy Robert ellen forduljon. A jó és a rossz tehát kicsiben és nagyban is összecsap, a fő cél eléréséig hosszú az út, Robert beleszeret Marianba, aki természetesen jó sokáig nem viszonozza ezt. Csatlakozik hozzájuk még Gider, aki megszemélyesíti az idegesítő de vicces beszélő állat kategóriát. Később Fény, a csodás paripa is velük tart. Igazából a két főszereplő az, akiknél karakterfejlődésről beszélhetünk, egy mesében ez így is van jól. Robert egyre jobban bízik magában és Marian sem marad gyönyörű de kegyetlen szépség.

Az események viszik magukkal a cselekményt, nem mondanám, hogy veszett iramban, köszönhetően a túlzott részletességnek. Sok a harc a történetben, és mivel a Tűz az ellenség, a lángok különböző fajtái valósággal égetik az olvasót. Ha valamitől félek, hát az a tűz, úgyhogy nekem különösen félelmetes volt ennyi tüzes veszedelemről olvasni. Roberttől egy kicsivel több harcot vártam, többször is éreztem úgy, hogy rendre valami csodaszer vagy Choky napó menti meg. Ez a végső küzdelemre viszont nem jellemző, ahol hosszan és keményen harcol minden szereplő.

Összességében egy remek, új hangú fantasyt olvashattam, ami a hangulatával visszahozta egy kicsit a gyerekkoromat, jó érzés volt! Köszönöm a lehetőséget a kiadónak!

A könyvet kifejezetten a fiatalabb, 12-16 éves korosztálynak ajánlanám, fiúknak, lányoknak egyaránt. Remek fantasy született egy tehetséges írónő tollából, szívből remélem, hogy a könyv sikeres lesz külföldön is.

Borító: Teljes mértékben illik a történethez. Személy szerint azonban jobban kedvelem a karakterek megjelenését a borítón.

Kedvenc karakter: Robert 

Szárnyalás: Gider karaktere 

Mélyrepülés:  Choky napó felbukkanásai
 
Érzéki mérce:  Meséről lévén szó, érzékiségről nem beszélhetünk.

Értékelés: