KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2013. február 9., szombat

Jennifer Rush: Altered

Little, Brown Books for Young Readers, 2013
336 oldal
Goodreads: 4,11
Besorolás: YA

"Egy történet, amely egy fiúval és egy lánnyal kezdődik. Egy lánnyal, aki annyira szereti a fiút, hogy bármit kockára tenne érte. És egy fiúval, aki csak egy dolgot tud - megölni bárkit, aki az útjában áll.
Amikor nem bízhatsz magadban, akkor kinek hinnél?"

Kelly január végén mutatta meg a könyvet, és ahogy elolvastam a fülszövegét, rögtön tudtam, hogy nekem ez kelleni fog. Nagyon beleszerettem a genetikailag módosított fiatalok történeteibe, így amilyen gyorsan csak tudtam, olyan szélsebesen szereztem be és álltam neki az olvasásnak.

Anna kettesben él az apjával, aki a Branchnek (a kormány által finanszírozott titkos cégnek) dolgozik. A házuk alagsorában lévő laboratóriumban évek óta négy genetikailag megváltoztatott fiút – Samet, Nicket, Trevet és Cast - tartanak fogva, megfigyelésre és kezelésre. Anna feladata a fiúk ellátása, illetve apróbb vizsgálatok elvégzése, így lassan barátság alakul ki köztük, sőt az egyikükbe, Sambe bele is szeret. A fiúk látszólag semmire sem emlékeznek a régi életükből, sem arra, hogy hogyan kerültek ide, sem arra, hogy kik ők. Egy nap a Branch beállít, hogy elvigye a fiúkat, ekkor Sam kitör a fogságból, kiszabadítva a többieket és megölve az ügynököket, akik értük jöttek. Anna legnagyobb megdöbbenésére az apja a fiúk gondjaira bízza őt, elküldi magától és megígérteti Sammel, hogy vigyáz a lányra és bármi áron, de távol tartja őt a Branchtól. Az öt fiatal elmenekül, és ahogy telnek a napok, Samnek egyre több emléke jön vissza. Rádöbbennek arra, hogy nagyobb kalamajkába kerültek, mint gondolták volna, és ha túl akarják élni ezt az egészet, akkor a menekülés helyett inkább össze kell rakniuk a múltjuk darabjait, mielőtt a Branch elkapja őket és elveszi tőlük újra.. 
A történet nagyrészt azt hozta, amit vártam. Izgalmat, akciót, nyomozást, egy csapat imádnivaló fiúkát, egy kedvelhető főhősnőt és egy kevés szerelmi szálat. A (sajnos) kissé lassú kezdet után teljesen függővé váltam és alig tudtam letenni a könyvet, még úgyis, hogy néha úgy éreztem, picit leül a történet. A lassú kezdet azért zavart, mert az ilyen típusú könyveknél megszoktam, hogy azonnal a sűrűjébe csapunk, akcióval indítunk, itt viszont egy lassabb felvezetést követte csak az izgalmas folytatás. De végül az apróbb hibákért a szereplők kárpótoltak, hisz mind a fiúk, mind Anna nagyon gyorsan hozzám nőtt a történet során. 


Annával végig izgultam, aggódtam, csalódtam, féltékenykedtem és küzdöttem. A kezdetben otthonülő lányt a sok megpróbáltatás és a megdöbbentő igazságok először összezavarják, de nem törik meg, hanem feláll és küzd. Így utólag végiggondolva, nem tudom, hogy én hogyan tudtam volna feldolgozni azt a sok, néha fájó információt, ami a nyakába zúdult. Ő az a lány, aki az elején nem sok vizet zavar, de a történet végére, már akár fegyvert is képes használni azért, hogy megvédje a szeretteit. Nagyon megkedveltem és remélem, hogy egy jobb jövő vár rá, ugyanúgy, ahogy a fiúkra is, mert nagyon megérdemelnék.
És ugye a srácok… akiknél először izgultam, hogy hogyan fogom őket megkülönböztetni egymástól, de az írónő mindenkit annyira más tulajdonságokkal ruházott fel, hogy ezzel egy percig sem volt  problémám:).
Sam a vezetője a kis csapatnak. A legokosabb, aki mindent előre logikusan megtervez. Mindennek, amit tesz vagy mond, oka van, soha semmit nem csinál spontánul. A céljai elérése érdekében bármit megtesz és ennek először Anna is a csapdájába kerül.
Nick a csapat „sötét lelkű bétája”. Majdnem olyan ügyes és gyors, mint Sam, de mivel nem túlzottan csapatjátékos, így inkább a háttérben marad. Önfejű, keményen őszinte és szókimondó, nem sokat kertel, az arcodba mondja, ha valami nem tetszik neki és nem fog azért szépíteni semmit, hogy Te jól érezd magad. Az élete nagy részében önmagáról kellett gondoskodnia, így nehezen bízik meg bárkiben is. Anna is nagyon sokat küzd vele, mire a fiú hajlandó őt elfogadni.
Cas, aki a kis kompánia mókamestere, örökmozgója és békítő bírója. IMÁD enni, bármikor, bárhol és bármennyit és ennek állandóan hangot is ad:). Szereti, ha az emberek jóban vannak egymással és ezért mindent meg is tesz - nem csoda, hogy Annát is az elsők között veszi a pártfogásába és védi meg – főleg Nickkel szemben.
És Trev. Ő Anna legjobb barátja, aki imád olvasni és hihetetlen memóriája van, bármikor, bármilyen helyzetben képes idézni akármelyik írótól, költőtől vagy híres embertől. Ő képes a legjobban megérteni Annát, a lány vele osztja meg a titkait, a belső gondolatait, nagyon jóban vannak.
Persze, ahogy fokozatosan jönnek elő az emlékeik, a fiúk úgy változnak meg sorra, ki ilyen, ki olyan irányba, így meglepetéseket kapunk bőven velük kapcsolatban.

A történet pedig izgalmas, imádtam, ahogy apró darabonként rakták össze az életüket összekötő és romba döntő rejtély apró részleteit. Nagyon szeretem a fejtörő játékokat és itt kaptunk belőle bőven. Anno nagyon rajongója voltam a Szökés című sorozat első évadjának, ahol a főhős hasonlóan, apró részekből összerakott "puzzle" segítségével jutott ki a börtönből. A helyzet itt is hasonló, de erről inkább többet nem mesélnék, izguljátok Ti is végig a „nyomozást”, ahogy én is tettem:).
És persze nem hagyhatom ki a YA regények egyik elmaradhatatlan elemét, a szerelmi szálat és a szerelmi háromszöget. Akiket már untatnak a „két dögös srác harcol egy lány szerelméért” történetek, azok megnyugodhatnak, itt NINCS semmilyen ilyen. A szerelmi szál – attól függetlenül, hogy a fülszövegből kimásolt rész is nagyon erre helyezi a hangsúlyt, - elég vékonyka, hisz itt nincs idő arra, hogy a szereplők egymás körül keringjenek, itt az életben maradásuk a tét. Anna persze fülig szerelmes Sambe, de hamar rádöbben arra, hogy ez a fiú már nem ugyanaz a srác, akivel éjszakákon át beszélgettek és akinél reménykedett, hogy többet érez iránta, mint barátság. Ez a Sam már egy hideg, számító, két lábon járó "fegyver", akinek sokkal fontosabbak az emlékei visszaszerzése és utánajárni annak, hogy mi történt velük, mint az, hogy Annát abajgassa. De azért apró jelek mutatják, hogy a fiú sem közömbös Anna iránt, így én nem látom annyira rossznak a helyzetet:).

Összességében nagyon élveztem a regényt, és bár nem volt kifejezetten függővége és akár egy önálló könyvként is megállná a helyét, de én személy szerint nagyon várom a második részét. Sok titokra már fény derült ebből a könyvből is, de azért szeretném tudni, hogy mi lesz a kis csipet-csapat sorsa, hogy Annára és Samra milyen jövő vár és még sorolhatnám a kérdéseimet napestig. Úgyhogy várom már 2014-t, hogy tovább olvashassam a történetüket.
És kinek ajánlanám a könyvet? Fiúknak és lányoknak egyaránt, hisz mind a két nemnek kellően izgalmas, fordulatos lehet a regény, a fiúk a sok akció, a lányok pedig a csapat férfitagjai miatt szerethetnek bele ebbe a történetbe:). Azt nem tudom, hogy itthon megjelenik-e majd magyarul, de nyugodtan tudom ajánlani kezdő angolosoknak is, mert aránylag egyszerű, könnyed a nyelvezete.

A könyv elolvasása után pedig bekukkantottam az írónő oldalára - www.jennrush.com (általában mindig megteszem, ha tetszett a történet:)) és legnagyobb meglepetésemre Jenn minden egyes fiúról külön leírást készített, fotóval és egy rövidke interjúval egybekötve. Aki elolvasta a könyvet, annak mindenféleképpen érdemes itt körülnézni, mert nagyon jól fog szórakozni. A mufurc Nick interjúja különösen jól sikerült, a srác még itt sem tudta meghazudtolni önmagát. Ha érdekel benneteket, szívesen lefordítom. 

És egy kis plusz. Az egyik külföldi blogger megkereste Jennifer szerkesztőjét, hogy mutassák meg nekik, hogyan és kivel készült a könyv borítója. A szerkesztő eleget tett a kérésüknek, így pár fotó a fiúról és a borító készítéséről: 
 
 
  


 
Borító: Egy szó van rá: imádom. Eredetileg két borító készült a könyvhöz, mind a kettő nagyon tetszik, remélem, ha egyszer itthon megjelenik, akkor a kettő közül választják majd az egyiket

Kedvenc karakter: Sam, Nick, Cas, Trev

Szárnyalás: Az összetartás, ahogy a legrosszabb helyzetben is kitartottak egymás mellett.

Mélyrepülés: Az árulás..

Érzéki mérce: nagyon vékony szerelmi szál, de imádtam az apró jelzéseiket a másik iránt

Értékelés: 


  

2 megjegyzés:

  1. szia nem tudod véletlen hogy hol tudnám beszerezni ezt a könyvet?

    VálaszTörlés
  2. Szia Ildi,

    Sajnos magyarul még nem kapható. Angolul többek között a www.bookdepository.com oldalról tudod megrendelni.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók