KMK AKCIÓ

2014. október 15., szerda

Sherry Gammon: Hihetetlen (Port Fare 2.)


Sherry Gammon Port Fare sorozatának második kötetét, Hihetetlen címmel október végétől olvashatjátok a Maxim Kiadó jóvoltából.
Előtte viszont egy rövid blogturnét indítunk kedvcsinálóként, ahol a Blogturné Klub 4 bloggere mutatja be a könyvet, ismertet meg veletek pár érdekességet a történettel kapcsolatban és persze lesz játék is, ahol 3 példányt nyerhettek a Hihetetlen című könyvből.

Maxim, 2014
436 oldal
Fordította: Kocsis Anikó
Goodreads: 4,19
Besorolás: realista
Ezúttal kissé rendhagyó módon veszünk részt ebben a blogturnéban, mert most egy interjút olvashattok az írónővel. Természetesen az értékelésről sem feledkeztünk meg, azt egy későbbi időpontban olvashatjátok.

Blogturné extra - interjú az írónővel
A könyvről
Deliah Lopez Dreser családi ügyben száll a ringbe, és ha igaz is, hogy az alma nem esik messze a fájától, a lányt nem érdemes lebecsülni – szélvészként robban be Cole látóterébe, aki nem marad érzéketlen iránta. Persze nem lehet tudni, hogy a csábítás hátterében nem bosszú áll-e – bosszú Lilah fivérének haláláért. Maggie és Seth megtudja az igazságot, ami próbaköve lehet barátságuknak. Most azonban nem egy Dreser lesz az, aki felkavarja Port Fare-t, hanem Cole jóbarátja, Booker. Vajon Booker teljesen rossz úton jár? Ez nem jellemző rá…

Kérdés: Gratulálunk a legújabb könyved, a HIHETETLEN megjelenéséhez. Mi inspirált, hogy megírd?
Válasz: Az első könyv, a SZERETHETETLEN után, úgy gondoltam, hogy érdekes lenne látni, ha ugyanabból a családból egy másik személy érkezne a városba, de ez a személy másképp dönt. Ugyanaz a nevelés, de két különböző életút.

Kérdés: Mondj pár szót a főhősnődről, ami alapján az olvasók nem fognak tudni ellenállni neki.
Válasz: Egy nagyon szabadszellemű fiatal latin nő. IMÁDOM Lilaht! Vicces és kreatív és annyira spontán!

Kérdés: Beszélj az alkotói folyamatról. Mennyi időbe tellett, mire befejezted? Voltak buktatók?
Válasz: Nehéz volt megírni ezt a könyvet. A Port Fare sorozat eredetileg fantasy sorozatnak készült, így mindent meg kellett változtatnom. Ötször írtam újra a HIHETETLENT, mire úgy éreztem, hogy így már tökéletes.

Kérdés: Hogyan tudod végig fenntartani az izgalmat a regény írása folyamán?
Válasz: Sok újraírással! Átírom a regényt, ami annyit jelent, hogy az első változat nagyon hosszú. Utána kitörlöm az unalmas részeket és csak a vicces, izgalmas részeit hagyom meg a történetnek.

Kérdés: Hogy néz ki egy átlagos napod, hogy egyezteted össze az írásra és egyéb dolgokra szánt és a családoddal töltött időt?
Válasz: Éjjel, körülbelül 3-ig írok, délelőtt tíz körül felkelek, aztán indulhat a nap.

Kérdés: Számodra mit jelent a siker?
Válasz: Boldogságot. Ha jó érzéssel tölt el, és mások is élvezik amit csinálok, akkor sikerrel jártam.

Kérdés: Milyen tanácsokat adnál egy kezdő írónak, akiknek az élettársa vagy partnere nem támogatja az álmát, hogy író legyen?
Válasz: Nehéz kérdés. Az én családom mindenben támogat. Azt mondanám, írj egy bestsellert, mutasd meg nekik!
Meg tudod csinálni. Ne add fel! Keress egy jó, kritikus írócsoportot és tanulj tőlük. A szívedből írj!

Kérdés: Szeretnél valamit üzenni az olvasóknak?
Válasz: A sorozat első részéből, a SZERETHETETLENből film készül!! Nagyon izgatott vagyok. Remélem mindenkinek legalább annyira tetszik majd a HIHETETLEN, mint a SZERETHETETLEN!





Nyereményjáték:
A regényben Cole annyira ismeri Shakespeare műveit, hogy 1-2 sor alapján bármelyik darabot beazonosítja.

“- Tessék, tegyél próbára! Nyisd ki akárhol, és a sárgával jelölt részből olvass fel egy-két sort! Megmondom, melyik darab melyik felvonásából és melyik jelenetéből van.”

Azt persze nem várjuk el tőletek, hogy a felvonásokat és jeleneteket is tudjátok, de azért kíváncsiak vagyunk, hogy Ti hány darabot ismertek fel egy-egy rövidebb részletből.
Minden blogon közzéteszünk egy Shakespeare műből egy-egy rövidebb idézetet, a feladatotok pedig, hogy a mű címét beírjátok a Rafflecopter megfelelő mezőjébe.

A kiadó kizárólag Magyarország területére postáz! A nyerteseket emailben értesítjük, kérünk titeket, arra az emailre válaszoljatok. Amennyiben 72 órán belül nem kapunk választ az emailre, újabb nyertest sorsolunk.
Ha kérdésetek van, esetleg úgy érzed rossz mail címet adtál meg a játékban, a klub hivatalos mail címén tájékoztatást kérhettek. 
"Zord békülést hoz e mogorva reggel,
Fejét a nap se dugja ki nekünk.
Ezt megvitatjuk még a többiekkel,
Aztán kegyelmezünk és büntetünk:" 
 a Rafflecopter giveaway

A Blogturné további állomásai:  
Október 13 - Deszy könyvajánlója
Október 15 - Kelly Lupi olvas
Október 17 - Dreamworld
Október 19 - Könyvszeretet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók