KMK AKCIÓ

2015. január 2., péntek

Terry Lynn Johnson: Ice Dogs

HMH Books for Young Readers, 2014
279 oldal
Goodreads: 4,28
Besorolás: Middle Grade, realista


Victoria Secord, a 14-year-old Alaskan dogsled racer, loses her way on a routine outing with her dogs. With food gone and temperatures dropping, her survival, and that of her dogs and the mysterious boy she meets in the woods, is entirely up to her.

Author Terry Lynn Johnson is a musher herself and her crackling writing puts readers at the reins as Victoria and Chris experience setbacks, mistakes, and small triumphs in their wilderness adventure.


Gyerekkoromban odavoltam a kutyákért. Mindegyikért. Aztán persze attól függően, hogy mit olvastam, úgy váltakoztak a kedvenc fajtáim. Kántor után német juhászt akartam, Lassie után hosszúszőrű skót juhászt és persze a rengeteg, Alaszkában és az északi vadonban játszódó történetek után eszkimó kutyát, alaszkai malamute-t és szibériai huskyt. Aztán végül megkaptam a saját kutyámat, ami még csak véletlenül se hasonlított egyik fenti fajtához sem, Ámor egy koromfekete angol cocker spániel volt. Szegénynek mindent túl kellett élnie, amit kitaláltam, engedelmességi, nyomkövető kiképzést, szánhúzást, de ő hűségesen és lelkesen csinált velem végig mindent, amit csak tinédzserként kitaláltam és meg akartam vele valósítani:).
Mindentől függetlenül az északi fajták mindig is különleges helyet foglaltak el a szívemben, a kinézetük, a tekintetük mind azt az érintetlen vadont, a jeges-fagyos északi világot képviselték, ahová annyira vágytam.
Miután az összes itthon kapható ilyen témájú könyvet elolvastam, sokáig sajnos nélkülöznöm kellett a kutyás regényeket, de 2013-ban Kelly felhívta a figyelmemet Terry Lynn Johnson: Ice Dogs című könyvére. Nagyon belelkesültem, végül Kellytől meg is kaptam a születésnapomra, de a sok turnés és reci könyv között nem nagyon maradt rá időm, hogy elolvassam. Egészen mostanáig, amikor végre lett egy kis időm, hogy belevessem magam újra az alaszkai vadonba.

Victoria Secord, egy 14 éves alaszkai kutyaszánhajtó és versenyző lány egy napon úgy dönt, hogy megnézi az egyik hajtó eladásra kínált kutyáit, hogy a közelgő versenyre be tudjon szerezni egy-két igazi bajnokot. Így befogja hat kutyáját és egy térkép segítségével nekiindul, de útközben talál egy motorosszán balesetet szenvedett fiút, Christ, így az eredeti célját feladva visszafordul, hogy hazajuttassa a nagyon rossz állapotban lévő srácot. Persze ez így túl egyszerűnek hangzik, mert a Vadon hamarosan megmutatja, hogy ki is az úr valójában és Victoria és Chris minden ügyességét, tudását és tapasztalatát össze kell, hogy szedjék, hogy túléljék ezt a "kis" kirándulásukat.

A mai rengeteg, fordulatosabbnál-fordulatosabb, csavarokkal telitüzdelt ifjúsági regény mellett ez a könyv talán kicsit "unalmasnak" tűnhet, de higgyétek el, hogy nem az. Terry Lynn Johnson maga is kutyaszánhajtó volt, így minden, amit olvashattok a regényben, a vihart, a küzdelmet a túlélésért, a "túlélő technikákat", a kutyák viselkedését, a vadonban történeteket, mind valóság ihlette. Ez a könyv akár egy "hogyan éljük túl az alaszkai vadont télen" túlélő kézikönyv is lehetne, annyi érdekes és hasznos tudnivalót ad át nekünk egy lenyűgöző történet köntösébe bújtatva.

A történetet Vicki szemszögéből ismerhetjük meg és ami a számomra az egyik legmeghatóbb volt, az Vicki és a kutyái kapcsolata, amit szerintem csak a kutyások érthetnek meg. A falkája a lány minden mozdulatára figyel, szinte együtt élnek, de mégis a  vezérkutyája, Bean az, akivel a kötelékük lenyűgöző. Bean birtokolja azt a pluszt, ami egy kutyát jó vezérkutyává tesz. Nemcsak a barátja és lelki támogatást nyújt Vickinek, de összetartja a falkát, okos és a lány mindig számíthat rá - még a leglehetetlenebb időjárási viszonyok között is tökéletes magabiztossággal vezeti a szánt és a többieket.
A mai modern technika mellett pedig még mindig olyan pluszt tud adni egy kutyafalka a vadonban, amit semmilyen gép nem tud helyettesíteni: társaságot, védelmet és olyan "hetedik érzéket", ami sokszor életet menthet. Chris pedig hiába próbálja meggyőzni Vickit, hogy mennyire elavult dolog a kutyaszánhajtás, amikor ott vannak a motoros szánok és a GPS, amivel jóval gyorsabban eljuthat az ember A-ból B-be, azért a történetből hamar kiderül, hogy néha, amikor a gépek is csődöt mondanak, mekkora segítség lehet egy négylábú csapat (és néha persze mennyire keresztbe tudnak persze tenni a terveknek:).

Vicki pedig különleges fiatal lány. Bár a mai világban él, olyan osztálytársak és barátok között, akik számára a társasági élet, a divat a legfontosabb, de számára a kutyák, a kutyaszánhajtás a minden. Édesapja kicsi gyerekkorától kezdve vitte magával az erdőbe, tanította a kutyák, a vadon szeretetére és ez meglátszik minden tettén. 14 évesen már olyan komolyan veszi a feladatát, mint a legtöbb felnőtt musher és messziről látszik rajta, hogy bár még vannak hibái, de a jövő egyik nagy versenyzőjével ismerkedhetünk meg. Viszont pont emiatt volt számomra nehéz besorolni ezt a regényt, hogy middle-grade vagy inkább young adult. A korosztály miatt inkább MG-nek tűnik, de főhősnőnk már annyira "koraérett" számomra a viselkedése és a tettei alapján, hogy inkább tenném az egész regényt YA-ba.

Szerelmi szálról viszont nem igazán beszélhetünk, hiszen ez a regény nem egy romantikus szerelmi történet, hanem inkább a túlélésről, a bizalomról, a kitartásról szól és az ember és a kutya gyönyörű kapcsolatáról.
A két fiatal között pedig eleinte minden van, csak romantikus kapcsolat nincs. És nem is a koruk miatt, hanem mert inkább lenézik egymást, mintsem barátkoznának egymással, hiszen Vicki eleinte "kőkorszakinak" tűnik a városból jött, modern Chris szemében, hisz nincs számítógépe, a kutyái és a szánhajtás a legfontosabb a számára, Chris pedig egy "nélkülem elpusztulna a vadonban zöldfülü" a lány szemében. Sok vicces, de néha életveszélyes szituáció után lassan kovácsolódnak össze igazi társakká. Én azért nagyon kíváncsi lennék ennek a történetnek a folytatására is, hiszen sok kérdés nyitott maradt, például nagyon szeretném látni, ahogy Vicki egy nagy versenyen vesz rész, vagy hogyan alakul a további életük vagy Chrisről picit többet szeretnék megtudni, mert nekem ő eléggé "szürke folt" maradt.

Ami külön érdekesség volt, hogy a könyvet egy barátnőmet meglátogatva olvastam, és ameddig a -13 fokos hidegben vártam a buszra (majdnem 10 percig), tökéletesen át tudtam érezni, hogy Vicki és Chris mennyire fázhattak a vadonban:).

Összességében egy gyönyörű, fiúk és lányok számára egyaránt érdekes és izgalmas történetet olvashattam, amit főleg kutya és észak rajongóknak ajánlok és nagyon remélem, hogy valamelyik magyar kiadó is hamarosan kézbe veszi a történetet és magyarul is elérhetővé teszi itthon az olvasók számára.

Borító: Egyszerűen imádom. Figyelemfelkeltő és gyönyörű.

Kedvenc karakter: Victoria, Chris, Bean 

Szárnyalás: Vicki és a kutyái kapcsolata

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: Fiatalok még nagyon a szereplők és a túlélés a tét. Itt nincs se ideje, se helye romantikának.

Értékelés:




Extra - egy interjú fordítás 
Kérdés: - Tehát, Terry, egy csodálatos kalandos történetet írtál, az ICE DOGS-t, aminek a középpontjában egy csapat kutya áll. Mesélj egy kicsit a szánhúzó kutyás tapasztalatodról.
Elsie

Terry: - Sok évig volt kutyafalkám. Bejártam velük egész Észak-Ontariót és rengeteg olyan kalandban volt velük részem, ami az ICE DOGS-ot ihlette. Egy darabig versenyeztünk is, de a kutyát végül tudatták velem, hogy ők jobb szeretnének egy kicsit lassabban futni. Imádták, amikor gyerekekkel kezdtünk el dolgozni; kutyaszánhajtást tanítottunk nekik egy szabadtéri iskolában. Amikor a kutyáim még kölykök voltak, óvodákba látogattunk el, hogy hozzászokjanak a gyerekek magas hangjához. A kutyáim így hozzászoktak a rengeteg figyelemhez és meghatározták a nap nagy részét a számomra. Reggel - kakáltatás, reggeli és sok-sok egyéni foglalkozás. Aztán futtatás, ami még több foglalkozás kísért, fagyasztott csirke rágcsáláshoz és néha egy kis új szalma a kutyaházaikba. Az egyik kis szuka, Elsie annyira szerette a friss szalmát, hogy 20 perces örömünnepet ült a kutyaházában - morogva görgette és dobálta a szalmát a levegőbe. A kutyákkal együtt tölteni az időt a legjobb dolog - nem tudod megállni, hogy ne mosolyodj el az izgalmukon és a színtiszta örömükön, amiket ilyen kis dolgok tudnak okozni az életükben.

Kérdés: - Az ICE DOGS-ban az extrém hideg határozottan fontos szerepet játszik. Mesélj nekünk egy "hideg élményedről", amivel szembesültél, miközben Ontario-ban hajtottál szánt.

Terry: -   Emlékezetem szerint az egyik fagyos éjszakán (legalább - 20 fok volt) a szabadban sátraztam - a téli hálózsákomban aludtam, a hó tetejére elhelyezett ponyván, rögtön a vezérkutya mellett. A farkasok körülöttünk üvöltöttek és mivel a kutyáim eléggé idegesek lettek emiatt, kinn maradtam velük. Reggelre hozzáfagytam a ponyvához, miután a vezérkutya megjelölve lepisilte a hálózsákomat.

Kérdés: - Talán az üvöltő farkasoknak kellett volna valamit tenni a pisivel. Ha már farkasokról és egyéb állatokról beszélünk. Szánhúzás közben futottál bele bármilyen olyan állatba, ami egy kis kavarodást okozott?

Terry: - Egy nap a falka meglátott egy nagy fekete farkast, amely a nyomvonalon futott és elkezdték kergetni. De a farkas nem izgatta magát nagyon emiatt. Hirtelen megállt és visszanézett ránk, megvetéssel vagy unalommal a szemében. Az arckifejezése világos volt a kutyák számára. Azonnal abbahagyták a futást, olyan hirtelen álltak meg, hogy egymás hegyére-hátára feltorlódtak. Ezután a farkas beügetett a fák közé. Ez az élmény ihlette a könyv egyik jelenetét.

Kérdés: - Wow! Azt hiszem, egy ilyen helyzet nagyon sokféleképpen végződhet! Egy utolsó kérdés. Terry, tudom, hogy sok minden szabadtéri dolog érdekel. Profi kajakos és nagy távolságokat megtevő túrázó vagy, ugyanúgy, ahogy kutyaszánhajtó is. Hogyan váltál ilyen emberré, akit ennyire érdekelnek a vad helyeken lévő sportok?

Terry: Egy tó mellett nőttem fel és rengeteg időmet töltöttem kenuzással és békavadászattal. De a tinédzserkorom végén egy vadvédelmi területen kezdtem dolgozni és itt jöttem rá, hogy mennyire szeretek a szabadban lenni. Ez befolyással volt az egész életemre. Most Vadvédelmi Tisztviselőként dolgozom, ami ismét egy szabadtéri munka. Szabadidőmben táborozom és szabadtéren játszom. Szabadban lenni az én templomom - ez feltölti a lelkemet. Annyi mindent tanulhatnánk, ha vennénk a fáradságot és belépnénk a fák közé iPod-ok, mobiltelefonok és egyéb zavaró tényezők nélkül és odafigyelnénk a természetre.
Az extrában szereplő fotók az írónő weboldaláról származnak.

Terryről, a kutyáiról, a könyveiről és a munkájáról meg többet megtudhattok, ha ellátogattok a weboldalára:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók