KMK AKCIÓ

2015. december 6., vasárnap

Dedikálás és író-olvasó találkozó Luca Di Fulvio íróval

A Maxim kiadó jóvoltából ismét egy író-olvasó találkozóra kaptunk meghívást november 30-ára, ezúttal Luca Di Fulvio írót hívták meg, aki egyenesen Rómából érkezett, hogy az új könyvét, A fiú, aki éjjel meglátta a napot reklámozza és természetesen, hogy találkozzon a magyar olvasókkal.
Őszintén bevallom, az író előző könyve, A lány, aki megérintette az eget, már régóta ül a polcomon. A borítója gyönyörű, azonnal beleszerettem amikor megláttam, de a fülszövege egy nem túl könnyed olvasmányt ígért, ezért mindig tologattam az olvasását. Így picit félve indultam el a találkozóra, hiszen egyik könyvét sem olvastam még az írónak. 
A találkozóra ismételten az Allé Libri könyvesboltjában került sor, ahová - mivel pár percre lakom az Allétól - szerintem én érkeztem először:). Ezúttal kicsiny blogos csapatunkat csak egyedül képviseltem, de nemsokára régi molyos ismerősként @scheszti érkezett, így a dedikálásig tartó időt lelkes csevegéssel töltöttük el. Eleinte nem voltunk túlságosan sokan, kicsit féltem is, hogy az író ebben a nem túl kellemes időben nem fog sok olvasót vonzani, de a félelmem alaptalannak bizonyult. Mire elkezdődött a dedikálás, az összes szék foglalt volt, sőt még a mellettünk lévő Frei kávézó székeinek egy részét is a kíváncsi olvasók foglalták el. 
Az írót a kiadó munkatársa és egy olasz tolmács kísérte (bár kiderült a beszélgetés során, hogy Luca Di Fulvio tökéletesen beszél angolul is:).
Először magáról mesélt egy picit, megtudtuk, hogy másodjára jár Magyarországon, először 13 évesen járt itt az édesapjával turistaként.
Sosem szeretett tanulni, ezért is állt színésznek. De ott is állandóan megváltoztatta a szövegét, ezért egyszer az egyik rendező rászólt, hogy ha ennyire nem tetszik neki az eredeti szöveg, akkor írjon saját forgatókönyvet. Így lett belőle író.
Szabadidejében imád hegyeket mászni, van is egy kis háza fenn a hegyekben, ahol még áram sincs, akkor kel, amikor a nap kel és a nappal együtt megy aludni is. Ez az ő mentsvára, ide jár pihenni. Ezen felül, mint asztalos tevékenykedik - elmondása szerinte eléggé hiperaktív:).
Aztán mesélt az írásról is és ezzel kapcsolatban nagyon sok kérdést is kapott. Érdekes volt látni, hogy a megszokottól eltérően, mennyi érdekesnél érdekesebb kérdést kapott az olvasóktól, ezek közül próbálok párat tolmácsolni felétek is.
Megtudhattuk, hogy minden esetben végez kutatásokat azzal a korral kapcsolatban amiről éppen ír, mert sok esetben csak a nagyon gazdag és a nagy szegény rétegről vannak információink, pedig a köznép is éppolyan fontos, mint a többiek. Csak akkor írhat jól egy adott korszakról, ha megismeri, hogy az akkori emberek hogyan éltek, hogyan gondolkodtak. A helyszínek feltárása és részletes leírása is fontos, még akkor is, ha tudja, hogy ez unalmas rész minden könyvben:). Az íróasztala tele van képekkel, térképekkel az adott korszakról, ezek segítik őt, hogy jobban beleélje magát a történetbe.
Olyan könyveket ír, amelyek (részben) vagy teljes egészében olaszokról szólnak. Rómában nőtt fel, a történelem
szinte átszőtte a mindennapjait, hiszen a híres emlékművek között találkozott, játszott a barátaival gyerekként. Mindig úgy választ korszakot, hogy annak mondanivalója legyen. De azt is elmondta, hogy esze ágában sincs tanítani senkit a könyveivel, csak szórakoztatni akar, megmutatni, hogy mit NE csináljunk és azt, hogy a szereplői nem veszítik el az álmaikat még a sok megpróbáltatásuk között sem. 
Eleinte azt hitte, hogy az írás magányos dolog, így éjszakánként írt csak, amikor teljes nyugalom volt. Aztán később áttért arra, hogy ugyanúgy, ahogy bárki más, aki nappal dolgozik, ő is reggel leül az íróasztalához, a két kutyája a lába mellé fekszik és ír.
Mi az, amin most dolgozik?
1810-ben Buenos Airesnek kétmillió lakosa volt, ebből egymillió olasz, akik szinte mind férfiak voltak.  Ennyi férfi mellett a nőknek a legkifizetődőbb foglalkozás a prostitúció volt. Két nő - egy szicíliai és egy orosz zsidó asszony pedig fellázad a férfiuralom ellen. Ezt szeretné megírni.
A könyvek címeit ő találja ki?
Elmondta, hogy egyáltalán nincs érzéke a címadáshoz, ezekre általában a kiadó tesz javaslatot. Például A lány, aki megérintette az eget cím után a könyv egyik fejezetét újraírta, hogy legyen a történetben utalás a címre.
Melyik könyvét szereti a legjobban? Melyiket tartja a legjobbnak?
Mindig az előző könyvet tartja a legjobbnak, de ha választania kell, akkor Az álmok bandája áll hozzá a legközelebb. Az élettársa is azt szerette a legjobban és az volt az a könyv, ami elindította az írói karrierjét.
Az olaszoknak és a magyaroknak a történelem során sok közös vonásuk volt, nem akar olyan könyvet írni, amiben magyarok is szerepelnek?
Tetszett neki az ötlet és biztos benne, hogy Magyarország valamilyen módon, de szerepelni fog az egyik regényében.
Szívesen látná-e a könyveit filmként?
Egy korai írását már megfilmesítették, ez segített neki pénzügyileg a könyves sikerekig és egy Hollywoodban élő olasz rendező már elgondolkodott azon, hogy Az álmok bandáját megfilmesítse, de a film költsége körülbelül 80 millió dollár lett volna, így törölve lett a projekt. De egy hatrészes tévésorozat még lehet, hogy lesz a regényből.
Milyen a kapcsolata a műfordítókkal?
"Olaszul elég rosszul írok, így az érdem, hogy a regény jó legyen, leginkább a műfordítóké" - ezzel a válasszal kezdte, amin mindenki jót mosolygott - majd folytatta, hogy fontos a kapcsolata a fordítókkal nagyon. De az is igaz, hogy egyrészt a fordítónak rá kell éreznie, hogy például az 1400-s években hogyan beszéltek az akkor élők, milyen szófordulatokat használtak, de az fontosabb, hogy az érzelmek átjöjjenek.
Elmesélte, hogy nem nagyon sémakövető, de mindig készít egy vázlatot, minden regényéhez, de még soha nem lett ugyanaz a vázlat és a kész mű, csak a mondanivaló maradt meg. A szereplők mindig beleszólnak, hogy mit akarnak csinálni, de aki ír, annak meg kell hallgatnia a szereplőit.

A kérdések közül természetesen csak párat ragadtam ki, mert nagyon sokan, nagyon sok mindent kérdeztek. A beszélgetés után pedig jött a dedikálás. Az író, még a hosszas beszélgetés után is kedves és lelkes maradt, mindenkinek mondott egy-két jó szót és mindenkinek névreszólóan írt a könyvébe. Nekem például ezt írta: 

"Krisztinának... Köszönöm.. Úgy imádtam, ahogy mosolyogtál, amikor beszéltem".



Összeségében egy nagyon jó hangulatú dedikáláson és találkozón vehettem részt és nagyon köszönöm a kiadónak, hogy személyesen is megismerhettem a nagyon jó humorú, barátságos, lelkes és mindenek felett nagyon tehetséges írót, Luca Di Fulviot.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók