KMK AKCIÓ

2015. december 2., szerda

Demi Kirschner: Öld meg Jana Robinst! (Ellopott élet #1)

A Vörös Pöttyös sorozatot gazdagítja az Aranymosás-győztes Demi Kirschner debütáló regénye. A történet Lipcsébe, majd Krakkóba vezet, ahol egy titkos világ tárul fel a hősnő, Jana elől. Nem várt igazságok, különleges lények, és a Sors áll szembe a lánnyal, miközben elszántan járja az útját és próbálja megmenteni az életét.

Tarts velünk a blogturnén, éld át velünk az élményt, és ne felejts el játszani, hogy a tiéd lehessen a három nyereménykönyv egyike!
Könyvmolyképző, 2015
416 oldal,
Besorolás: YA, fantasy


Jana Robins tizenöt éves, Lipcsében él, és számára az élet az iskolát, a legjobb barátját, vak házvezetőnőjüket és állandóan dolgozó, elérhetetlen apját jelenti.
De egy nap minden megváltozik. Kiderül, hogy mindez csak látszat. Megpróbálják elrejteni előle a világ valódi arcát. Egy olyan világét, ahol az emberek mellett különleges lények őrködnek.
Mindenkinek van egy előre elrendelt sorskulcsa, aminek be kell teljesednie az élete során. De vajon mi az élet értelme? Föl lehet lázadni az előre megírt jövő ellen?
Mi történik, ha a szerelmed talán az ellenséged?
Jana útra kel, hogy megfejtse a világ rejtélyeit, és múltja ádáz titkát. De megpróbál rájönni arra is, mit érez a két fiú iránt, akikre a lelkét is rábízná. Lehet-e barátságból szerelem? Vagy épp az ellenségből lesz a kedvesed?
A regény az Ellopott élet sorozat első kötete, az Aranymosás pályázat egyik nyertes műve.


És íme ismét itt a december, amikor az idei Aranymosás nyertesei megmutathatják az olvasóközönségnek, hogy milyenek azok a regények, amelyekkel megnyerték a pályázatot és amelyeket a KMK több forduló után is megjelenésre alkalmasnak ítélt.

Az első ilyen mű, amit idén olvastam, Demi Kirschner: Öld meg Jana Robinst! című regénye. Őszinte leszek, nem nagyon követtem az Aranymosás pályázatot, abszolút nem tudtam semmit a történetről, de a könyv fülszövege megfogott, így kíváncsian kezdtem neki a regénynek.

Jana
Magáról a történetről nem akarok sokat mesélni, hiszen a fülszöveg elég sok mindent elárul, bármi más pedig szerintem spoileres lenne a regényre nézve és úgy érzem, hogy van annyira izgalmas ez a világ és a történet, hogy inkább Ti magatok fedezzétek fel.
Annyit azonban szeretnék hozzáfűzni, hogy a fülszöveggel ellentétben nem kizárólag egy főhőse van a regénynek, Jana, hanem a mellette szereplő fiúk - főleg Oliver - ugyanolyan komoly szerepet játszanak, mint a lány. Sőt, néha úgy is éreztem, hogy Jana játszik egyelőre kevesebb szerepet és a fiúk uralják a történetet. Ami persze egyáltalán nem gond, mert az írónő nagyon ügyesen navigált a fiúk világában is:).
Jana egyelőre még szerintem nem kifejezetten aktív részese a történetnek. Ami persze nem azt jelenti, hogy egy Mary-Sue, egy olyan egyszerű lány, aki sodródik az eseményekkel, hiszen ha jobban belegondolunk, ő az, aki teljesen újként csöppen bele ebbe a különleges világba, így egyelőre próbál túlélni, próbálja felvenni a fonalat és lépést tartani a történésekkel, míg a fiúk már gyerekkkoruk óta aktív részesei ennek a világnak és ez meg is látszik a cselekedeteiken. Csupán Jana tudja megzavarni őket - de ő aztán keményen:).
Oliver
A két fiú főhős, Oliver és Griffon pedig két nagyon érdekes figura. Nehéz eldönteni eleinte, hogy ki a jó és ki a rossz, hiszen itt pár szereplőn kívül senki sem kifejezetten fehér vagy fekete karakter, inkább árnyalatokról beszélhetnék. Mindenkinek megvan a saját kis játéka és úgy kavarja a lapokat, hogy neki jó legyen. A két fiú közül egyelőre nálam Oliver viszi a pálmát, elég különleges srác, még különlegesebb háttérrel és tulajdonságokkal (többet nem árulok el róla, mert az már erősen spoileres lenne:) és ráadásul a mostani YA történetekben megszokott sötét haj, zöld/kék szem helyett a fiú tűzvörös hajú és kékeszöld szemű, ami még inkább egyedibbé teszi.
Amit még szeretnék kiemelni az a világfelépítés. Látszik, hogy az írónő sokat foglalkozott vele, ügyesen és okosan felépített világba érkezünk - és előre szólok, hogy jól oda kell figyelni, hogy főleg az elején ne veszítsük el a fonalat, hogy ki kicsoda és mi a szerepe.
Mert persze sok a különleges lény a történetben, amelyek nevei sem hétköznapiak:

"A félkör bal oldalán emberek ültek, őket követték az állatok jegyeit viselő zerkanok, majd az álmokból táplálkozó, áttetsző alakú caltus fantomok, mellettük a hat végtaggal rendelkező, nyúlós testű colligerek, utána a kivágott nyelvű, vak sikoltó asszonyok, majd a föld fölött lebegni képes, sötét arcú, ijesztő állkapoccsal megáldott heparisok és a folyton falakban közlekedő, lapos testű, kémkedő auditorok."

Axon
Nekem személyes kedvenceim a zerkanok lettek, közülük is Axon és Clifford. Axon Oliver zerkanja, egy nagy darab, erős, agresszív, néha nagyon sudri viselkedésű krokodil, Clifford pedig Jana zerkanja, egy nyuszifiú:). Kettőjüknek sokszor együtt kell dolgozniuk és ebből rettenetesen humoros jelenetek kerekednek, főleg az elején, hiszen Axon nem felejti el sűrűn megjegyezni, hogy mennyire szereti a nyuszikat... aszpikban:).
A zerkanokról egyébként annyit érdemes tudni, hogy egyfajta testőrként és sokszor nevelőként, tanítóként szolgálnak az adott ember (vagy más lény:) mellett. És ugye itt van a "testőr" szó, amitől én már alapból elolvadok, hiszen számomra továbbra is hatalmas szerelem, ha egy történetben testőrök vannak a főhősök mellett (ha velük egykorú, akkor az pedig további bónusz:).
Persze nem hagyhatom ki a szerelmi szálat sem, ami lassan már "alapkövetelmény" a YA történeteknél. Itt is van természetesen, sőt, hogy "klisésebbnek" tűnjön a történet, itt is két fiú egy lány a felállás. De ettől függetlenül szeretném megnyugtatni azokat, akik már unják a szerelmi háromszögeket, hogy itt szó sincs ilyenről. Jana tökéletesen tisztában van, hogy kit akar és miért akarja és ettől nem lehet őt eltántorítani:). Annyit még hozzáfűznék, hogy a történet elején picit úgy érezni, hogy Jana és az egyik fiú szerelme eléggé instant love, de azt azért elárulom, hogy ennek jó oka van. Mielőtt lecsapnátok a könyvet, hogy "úristen, már megint azonnal egymásba estek", olvassatok tovább és a válasz ott lesz benne, hogy miért történt ez.

Két további dolgot említenék még meg, amit nagyon szerettem a regényben. Az egyik kellemes meglepetésként ért - ez a fülszövegben is benne van, úgyhogy nem spoiler, amikor kiderült, hogy a történet nem a távoli és közkedvelt USA-ban, hanem itt, a mi kontinensünkön, Európában, azon belül is Németországban és Lengyelországban játszódik. Bár imádom az USA-t, de a szívemhez mégis közelebbinek érzem azokat a regényeket, amelyek közelebb játszódnak hozzánk. Valahogy jobban bele tudom élni magam a történetbe, hiszen ezek az országok teljesen elérhető közelségben vannak, sőt, talán már jártam is ott, ahol a regény játszódik.
A másik dolog, pedig talán nem tűnik annyira fontosnak, de mindeddig ezt hiányoltam szinte az összes YA történetből. Spoiler nélkül annyit árulok el, hogy a két főszereplő fiú beszélget és az egyik rázúdítja a másikra az aggályait:

"- Csak azért mondom, mert járni egy lánnyal, akit alig ismersz, nem olyan nagy kunszt. De mellette dönteni egy egész életre? Kicsit nagy bátorságra vall. Persze, te biztosan tudod, mit vállaltál, ugye? Tizenhat évesen. Volt már nőd előtte? Olyan, akivel egy hétnél hosszabb időt lehúztál, és akit nem csak a randik idején láttál, de akkor is, amikor hisztis, menzesze van, fáj a feje, ideges, romokban áll a lakás és elfelejtett bevásárolni? Persze nem volt, igaz? Hát, ezután már nem nagyon fogsz kísérletezni, hogy milyen lehet mással."

Ez a rész szerintem az egyik legütősebb jelenete volt az egész regénynek. És ezt legszívesebben megmutatnám az összes létező, hősszerelmes YA főhősnőnek és főhősnek, hogy ezt gondolják végig a fene nagy szerelmük közepette. Amikor örök hűséget fogadnak egymásnak alig x nap ismeretség után, alig 16 évesen:).

Azt hiszem, ebből a "rövid" értékelésemből talán kiderült, hogy mennyire odavagyok ezért a regényért, ami megadta nekem mindazt, amit mind a mai napig keresek a YA, fantasy történetekben: egy jól felépített világban elhelyezett szerethető (vagy épp utálható:) főhősők, akik olyan izgalmas kalandba bonyolódnak, amely még napokkal a könyv befejezése után se hagy nyugodni és legszívesebben azonnal kézbe venném a következő kötetet, hogy ismét velük lehessek és tovább kalandozhassunk. 

Borító: Nem rossz, de nekem valami hiányzik belőle. Nem biztos, hogy a borító alapján levenném a könyvet a polcról. 

Kedvenc karakter: Oliver, Axon, Clifford

Szárnyalás: a parkoló jelenet, amikor az egyik fiú (szándékosan nem írom, hogy melyik:) rázúdítja a kétségeit a másikra. 

Mélyrepülés: - 

Érzelmi mérce: féltékenység, bosszú, szerelem minden mennyiségben - de minden a YA keretein belül 

Értékelés:
Nyereményjáték:
A regényben fontos szerepet kapnak az úgynevezett Sorskulcsok, amik egy mondatban elmondják, hogy mi az adott ember legfőbb feladata az életben. Mi most megalkottuk a már jól ismert könyves karakterek sorskulcsát, neked pedig a leírás alapján kell kitalálni, hogy kire gondoltunk, és beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

A kiadó sajnos csak magyarországi címre postáz. A győztest e-mailben értesítjük, amire 72 órán belül választ várunk, különben sajnos újra kell sorsolnunk.

“Nem is hinnéd, hogy milyen nehéz lesz elpusztítanod azt a gyűrűt…”

A blogturné további állomásai:
December 2 - Kelly Lupi olvas
December 8 - Media-Addict.hu
December 15 - Deszy könyvajánlója
December 22 - Insane Life
December 29 - Letehetetlen
Január 5 - Zakkant olvas
Január 12 - Dreamworld

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók