KMK AKCIÓ

2016. május 31., kedd

Jeannette Walls: Az üvegvár

A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg hamarosan Jeannette Walls: Az üvegvár című regényét, melyben a világszerte népszerű szerző a saját gyermekkorába enged bepillantást, fájdalmas őszinteséggel. Kövesd végig a négy állomásos blogturnét, ha minden kérdése jó választ adsz, megnyerheted a három nyereménykönyv egyikét a kiadó felajánlásában.

Maxim Könyvkiadó 2016. május 26.
336 oldal
Fordította: Bozai Ágota
Goodreads: 4,22
Besorolás: felnőtt, memoár

Jeannette Walls szüleivel nőtt fel, akiknek ötleteik és makacs meg nem egyezésük átok és megváltás volt egyben. Rex és Rose Mary Wallsnak négy gyermeke volt. A kezdetekkor nomádok módjára éltek, ide-oda költözve a délnyugati sivatagi városokban, kempingezve a hegyekben. Rex egy karizmatikus, briliáns férfi volt, aki józanul gyorsan ráérzett gyermekei képzeletére, és fizikát, földrajzot tanított nekik, valamint mindent, ami egy félelemtől mentes élethez kell. Rose Mary, aki festett és írt, azt mondta, hogy ő izgalomfüggő. De sosem szabadult az aggodalomtól, hogy megfelelő életet biztosítson gyermekeinek. Ennek ellenére a művészet iránti szenvedélye mindig felülírta anyai kötelességeit.
Később, amikor kifogytak a pénzből, és megfakult a vándorló élet romantikájáról kialakult kép, a Walls családnak vissza kellett térnie a lehangoló, nyugat-virginiai bányászvárosba. Rex Walls elkezdett inni. Ellopta a félretett pénzt, és napokra eltűnt. Ahogy a család élete egyre jobban szétesett, Jeannette-nek és testvéreinek meg kellett tanulniuk megvédeni magukat, valamint támogatni egymást a szülők árulásai közepette. És végül, amikor az akaratuk és minden forrásuk is megvolt, el tudták hagyni otthonukat.
Jeannette Walls két évtizeden át titkolta gyökereit. Most azonban elmeséli igaz történetét, amelyből a Paramount hamarosan filmet is készít.

Nem szoktam memoárokat olvasni, mert a fikciókat szeretem, a kitalált világokat, de Jeannette Walls neve garancia volt arra, hogy érdemes kézbe venni ezt a könyvet,  mert nem a hagyományos értelemben vett nosztalgikus visszaemlékezést fogok olvasni az amcsi hatvanas, hetvenes évek korából, hanem annak a nőnek a fiatalkorát ismerhetem meg, akinek Az Ezüst Csillag című regényét korábban olvastam (véleményem itt olvasható), és nagyon tetszett.  Már akkor megragadott a szerző stílusa, tudtam, hogy gyönyörűen megírt gondolatokra számíthatok a gyerekkora szépségéről és nehézségeiről. Már a könyv első oldalai hatalmas mellbevágással tudatták velem, hogy Az Ezüst Csillag szívfájdító története közelébe sem ér az önéletrajz döbbenetesen fájdalmas valóságával.
Nagyon erős érzelmeket vált ki a szerző az olvasóból már az első fejezetben, hiszen tanúi vagyunk a jelenetnek, amiben Jeannette 3 évesen súlyosan megégeti magát, azért, mert saját magának kell virslit főznie, ha enni akar, és nem megy neki tökéletesen. Az anyja eközben festeget..... Engem ez különösen mélyen érintett, mert egyetlen dologtól félek, és az a tűz. Átéreztem a fájdalmat, amit ennek a csöpp kislánynak át kellett élnie, és azonnal meggyűlöltem ezt az anyát. 
De nem akarok belemenni a károgásba, hogy én bezzeg hogy nevelem a gyerekeimet, mennyire vigyáztam minden lépésükre és a szerző szülei mennyire nem valók szülőknek, ezt mindenki játssza le magában a lelkiismerete szerint.
Érdekes volt, ahogy a szerző a növekedő gyermeki önmaga szemszögéből írta meg a könyvet, az életkorának megfelelő felfogásban, bár mindig pár évvel koraérettebbnek tűnt a korosztályánál. Tökéletesen visszaadta, hogyan csökken a gyermeki naivság az évek során. Egészen 13 éves koráig nem mondja a szülei szemébe, hogy ez nem jól van, ahogyan élnek, addig a túlélés a fontos, valahogy bízik a szüleiben, az útmutatásaikban, amolyan véd- és dacszövetség alakul ki bennük. Nagyon erős a testvérek közötti kapcsolat is, óvják, vigyázzák egymást, sokszor ki nem mondott szavakkal, de ők nagyon is értik egymást. De minden gyerek felnő, és eljön az a pont, amikor szembeszáll a szüleivel, mert látják, hogy mennyivel jobban élhetnének, ha nem lennének a szüleik ilyen "elvontak".
A szerző anyja tanult nő, tanári diplomával, az apuka is rendkívül okos, kreatív ember, aki állandóan tele van tervekkel, ötletekkel. Anyuka valójában művészlélek, fest, ír, szobrászkodik. Az apa hajthatatlan lelkesedése viszi előre a családot, egyszerre akar mindent, meggazdagodni, letelepedni, felépíteni az Üvegvárat és úgy nevelni a gyerekeit, hogy erősek és önállóak legyenek, hogy megéljenek a jég hátán is. Főleg a habitusa miatt csak ideig óráig marad meg a munkahelyein, ezért folyamatosan pénzszűkében van a család, tartozásokat halmoznak fel, majd az éj leple alatt továbbállnak. Egy hosszabb nyugodt időszakot  Phoenix-ben töltenek ugyan, de itt sem maradnak, Nyugat-Virginiába mennek az apa szüleihez. Ez az időszak a leghosszabb rész a történetből, Jeannette tíz évet élt itt 17 éves koráig, amíg el nem hagyta a várost, és egyben ez a legborzalmasabb rész is.
Nagyon nehéz volt az olvasás, többször le kellett tennem a könyvet, mert megviseltek a történtek, a tehetetlenségem, mennyiszer megrángattam volna az anyát. Két szóval lehet jellemezni: lusta és önző. Például képes volt megenni az ételt a gyerekek elől, csokit zabálni titokban, képes volt a legnagyobb nyomorban élni, pedig tudott volna változtatni a helyzetükön. Egyszerűen fel nem foghatom, az embertelen szó jut róla az eszembe, főleg annak tudatában, amik a történet végén kiderülnek.
Az apa alkoholista lett, és ezzel mindent elmondtam. Mindenki tudja ez miről szól, vég nélküli hazugságok, pénzlopkodás, ígérgetés, bántalmazás és süllyedés a lejtőn. Néhány helyzetben egyszerűen nem hittem el, hogyan  képes a tükörbe nézni.
Voltak olyan részek a könyvben, amikor megcsillanni láttam a reményt, hogy nincs minden veszve, néhány  remek gondolat a szülőktől, olyan pillanatok, amiket akár irigyeltem is. Ilyen volt például a csillagválasztás, a közös olvasások, kirándulások.  Tetszett, ahogy tanították a gyerekeket, igaz a maguk módján, de megszerettették velük a tanulást, a tudás értékét, és ez nagyon nagy hasznukra vált a későbbiekben. De minden pozitívumot százszorosan felülír  a megannyi gyermeki szenvedés. Kit érdekel a saját csillag az égen, amikor a lakásban olyan hideg van, hogy látszik a lehelet, és a gyerekek a kukából esznek az iskolában? És ezek nem a legrosszabb dolgok, azokról képtelen vagyok írni.
Én mindig is vállaltam, hogy a szabadság megszállottja vagyok, de ehhez hozzátartozik a törvények tisztelete is. Ha egy társadalom tagjai vagyunk, akkor el kell fogadni annak játékszabályait, vagy kilőhetjük magunkat a Holdra. Jeannette szülei enyhén szólva nem erre a világra valók, ezt igazolta az egész életük egészen a végkifejletig.
Örülök, hogy a szerző végül elérte a céljait a saját életében, megvalósult az álma az önállóságról és a függetlenségről. Tisztelem benne azt, hogy sosem beszélt gyűlölettel a szüleiről, sosem voltak gyilkos indulatai, holott nekem a karosszékben olvasva voltak.. Van mit tanulni a szerzőtől!

BorítóNem a borító számít.
 
Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: A saját csillag választás a sivatagi éjszakában, millió fénylő csillag alatt.

Mélyrepülés: Nem a szerző tehet a mélyrepülésekről.

Érzelmi mérce: Érzelmileg kikészített a gyerekek éhezése..

Értékelés:






Nyereményjáték:

Minden állomáson egy-egy várost kell felismernetek, amelyek fontos szerepet játszanak a regényben, a Wells család több kevesebb időt eltöltött ezeken a helyeken. A jellemző épületek, részletek alapján könnyű a megoldás, írjátok be ezeket a rafflecopter megfelelő sorába.A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre jelentkezni a megküldött e-mailre. Ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!

a Rafflecopter giveaway

Résztvevő blogok:

05.22 Media Addict
05.25 Szembetűnő
05.28 Zakkant olvas
05.31 Kelly és Lupi olvas


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók