KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2017. június 2., péntek

Amy Tintera: Rebel - Az új kezdet (Reboot #2)



A Maxim Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Amy Tintera duológiájának befejező kötete, a Rebel. Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere bemutatja Wren és Callum megpróbáltatásokkal teli kalandjának folytatását. Tartsatok velünk, ismerjétek meg az újjáélesztettek rezervátumát, és készüljetek…. elérkezett a lázadás ideje!

Maxim Kiadó, 2017
336 oldal
Fordította: Ipacs Tibor
Goodreads: 4.05
Besorolás: YA, disztópia

Wren azt hitte, minden emberi tulajdonságát maga mögött hagyta, amikor öt évvel ezelőtt meghalt, majd százhetvennyolc perccel később újjáéledt. Újonnan szerzett erejével, gyorsaságával és öngyógyító képességével – valamint az érzelmek hiányával – Wren Százhetvennyolcas tökéletes fegyvernek bizonyult. Aztán jött Callum Huszonkettes, és mindent megváltoztatott.

Most, hogy mindketten megszöktek, készen állnak arra, hogy békésen új életet kezdjenek az újjáélesztettek rezervátumában. De Micah Százhatvanhármasnak, annak az újjáélesztettnek, aki a rezervátumot vezeti más, sötétebb tervei vannak: el akarja pusztítani az embereket. Az összeset. Micah már évek óta egy újjáélesztett-sereg létrehozásán fáradozik, és most készen áll arra, hogy megtámadja a városokat. Callum maradni szeretne, és meg akarja védeni az embereket. Wren semmit sem szeretne jobban, mint végre felhagyni a küzdelemmel.
A Micah és a HIRC közé került, egymással vitatkozó Wrennek és Callumnek csak egyetlen lehetősége marad.
Itt az ideje, hogy az újjáélesztettek fellázadjanak.


Az első részt, ahogy anno írtam is, óriási várakozás előzte meg a részemről, de sajnos nem teljesen azt kaptam, amit vártam. Úgy zártam le az értékelésemet, hogy remélem a második rész hozni fogja azt, amit szeretnék. Hááát, nem merném azt mondani, hogy ez így is lett.

A történet ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt, főhőseink egy csapatnyi újjáélesztettel megszöknek és eljutnak a Rezervátumba, ami mindannyiuk nagy álma volt - egy békés, nyugodt élet reményében. Ám nem teljesen azt kapják amit szerettek volna - ahogy ez általában így zajlik a legtöbb disztópiában. Hiszen nem minden fekete vagy fehér teljesen, amit hőseink úgy hittek, hogy a Kánaán, legkevésbé sem az. Mindenhol van egy őrült, akinek ha elég karizmája van, akkor hatalomhoz jut és képes tönkretenni a legjobb gondolatokat is. Itt is ez történik, az újjáélesztettek főnöke legkevésbé sem a békére vágyik, így Wren és Callum majdhogynem csöbörből vödörbe kerül, úgyhogy hamar rájönnek, hogy nem azt kapták, amire vágytak...

Wren - forrás: Pinterest
Nagyon sok esetben azon szoktam morogni a mostani YA regényeknél, hogy az írókat szinte kötelezik arra, hogy trilógiákat írjanak, így sok esetben egy rövid történetet is képesek elhúzni akár három vaskos könyvméretűre is. Hát itt most nem ez történt. Azt mondom, hogy itt simán belefért volna ez a történet akár három könyvbe és akkor nem éreztem volna azt, hogy picit elsietett az írónő mindent. Rettentő sok időt töltöttünk a rezervátumban, ahol ha őszinte szeretnék lenni, akkor túl sok minden nem történt. Főhőseink és a többi szereplő is ténfergett erre-arra, egy-két apróbb akció előfordult, de igazából nekem ez kevés volt. Aztán történt valami és akkor végre beindult a regény. Viszont azt vettem észre, hogy mire ide eljutottam, addigra már a könyv nagy része elfogyott és még csak akkor lendültek bele igazán az akcióba. Ami itt is, mint az előző részben nagyon jól sikerült, voltak nagyon érdekes részek, ahol majd lerágtam a körmömet, hogy mi fog történni a szereplőinkkel, csak KEVÉS. 

Wren hozta szokott formáját, bár Callum sokat "szelídített" rajta, de ha a szerettei vagy a saját élete veszélyben forog, attól ő még mindig az a SZÁZHETVENNYOLCAS, kőkemény katona, akit rettegett az egész HIRC és az összes újjáélesztett. Továbbra is ő maradt a kedvencem, imádtam az ő részeit (és még azt is elnéztem neki, amikor Callum miatt ömlengett:).

Callum - forrás: Pinterest
Callum a regény első felében nem nagyon tud labdába rúgni. Teng-leng, nem nagyon tud mit kezdeni egy olyan csapatban, ahol mindenki a barátnőjét isteníti és harcra, háborúra készül. Aztán ugye történik a könyv felénél valami és akkor VÉGRE életre kel és megmutatja, hogy a szerelem a legnyúlszívűbb? (talán nem ez a jó szó rá, hiszen nem gyáva, inkább pacifista) embert is képes megkeményíteni és olyan tettekre sarkalni, amit normál esetben nem tenne meg. Na ezt a Callumot szerettem volna látni mind a két részben!

Kettőjük kapcsolata pedig aranyos, bár még mindig nem teljesen értem (és akkor sem, amikor Callum picit keményebb lett), hogy ezt a két embert mi hozta össze:). Illetve azt igen, hogy Callumot mi vonzotta Wrenhez, de viszont? Ez egy örök rejtély marad a számomra. De nem is kell érteni, a szerelem és a szív néha teljesen logikátlanul cselekszik és néha ezekből jönnek ki a legjobb dolgok.

A történet vége pedig túlságosan hamar eljön, nekem nagyon sok kérdésem maradt, sok mindent bele lehetett volna még tenni, akár egy harmadik rész erejéig is. 

Összességében pedig még mindig úgy érzem, hogy az alapötlet szuper volt, de az írónő nem tudta rendesen kidolgozni - talán itt is egy jó szerkesztő kellett volna? Nem tudom. Nekem felemás érzéseim maradtak a regény befejeztével. De az biztos, hogy akinek az első rész tetszett, annak nem szabad ezt sem kihagynia.

Borító: Egy tragédia. Kb semmi köze nincs a történethez...

Kedvenc karakter: Wren és a történet végefelé Callum is

Szárnyalás: még mindig a történet alapötlete

Mélyrepülés: a borító, de nagyon...

Érzelmi mérce: a két főhős között továbbra is dúl a romantika, de nekem most ez kevésbé jött át, mint az első részben

Értékelés: 

A LINK-re kattintva megrendelheted a regényt.

Nyereményjáték:
Mostani játékunk során a duológiával kapcsolatos tudásotokat teszteljük. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes választ. Ha minden állomást teljesítetek, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott három példány egyikét.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz, a nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk.

Ki vezeti az újjáélesztettek rezervátumát?


A blogturné további állomásai:
Május 31 - Sorok között
Június 1 - Dreamworld
Június 2 - Kelly & Lupi olvas
Június 6 - MFKata gondolatai
Június 8 - CBooks

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók