KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2018. szeptember 8., szombat

Tillie Cole: Ezer csók

Twister Media
464 oldal
Fordította: Bozai Ágota
Goodreads: 4,27
Besorolás: YA, romantikus, tragikus

Egy csók egy pillanat.
De ezer csók élethosszig kitart.

Van egy fiú.
És van egy lány.
A szerelem egy pillanat alatt szövődik köztük, de egy évtized, míg kibontakozik.
Ezt a szerelmet nem képes felbontani sem a távolság, sem az idő.
Ez a szerelem örökké tart. Legalábbis ők így hiszik.
Amikor a tizenhét éves Rune Kristiansen visszatér szülőhazájából, Norvégiából az álmos georgiai kisvárosba, Blossom Grove-ba, ahol még gyerekkorában összebarátkozott Poppy Litchfielddel, a fiút egyetlen gondolat gyötri: a lány, aki lelki társa, aki megígérte, hogy hűségesen megvárja, amíg ő visszatér, vajon miért szakított vele mégis szó nélkül?
Rune szíve két éve összetört, amikor Poppy megnémult. Mire Rune megtudja, mi az igazság, rájön, hogy a legnagyobb szívfájdalom csak ezután éri majd…

Remélem elég idő telt el a megjelenés óta, és nem fogom kedvét szegni egyetlen potenciális vevőnek sem. Ez az én véleményem erről a könyvről, amivel senkit sem szeretnék megbántani, aki szerette. A bejegyzés spoileres.

Ez a könyv volt számomra a 2018-as év legvárósabb könyve, ezt a tavaly év végi összefoglalónkban jeleztem is, már akkor lehetett tudni, hogy megjelenik, és nekem sikerült a külföldi hypeolás ellenére elkerülni a spoilereket, fogalmam sem volt a fülszöveg ismeretén kívül, hogy miről fog szólni a történet. Azt ugyan hallottam, hogy a szerző minden könyve erős érzelmeket vált ki és nagyon szeretik az olvasók, de hogy milyen áron éri ezt el, azzal most szembesültem.
Beismerem, hogy az eleje tetszett, legalábbis az alapötlet, hogy a szomszéd kislány az újonnan érkezett kisfiú mellé áll, és összebarátkoznak, ez nagyon aranyos, mindig is szívesen olvastam gyerekkorban kialakult szerelemről. Innentől sülve-főve együtt vannak, élik a napjaikat a saját külön kis világukban, nagy szeretetben. Pár év múlva, mielőtt meghal a nagyi egy üveget ad a lánynak, hogy ebbe gyűjtse az emlékezetes fiúcsókokat. Cuki ötlet, bár hasonlót olvashattunk már a közelmúltban. Poppynak persze csakis Rune csókja kell, így nyolc évesen már elkezdik gyűjteni a csókokat. Így már azért nem hangzik olyan jó ötletnek, igaz?
Itt a történet ugrik pár évet és máris 15 évesek a főszereplők, Poppy éppen csellózik a növendékhangversenyen, egészen úgy, mint Mia egy másik történetben, pont olyan átéléssel. Pár oldallal később kiderül, hogy 12 éves koruk óta együtt alszanak, Rune minden éjjel átlopózik Poppyhoz, persze teljesen ártatlan dolog ez, csak beszélgetnek, legfeljebb csókolóznak. Itt már erősen pislogtam az olvasás során, vajon más is észreveszi ezeket az ordító koppintásokat?
Rune apját visszahelyezik Oslóba, ezért egyik napról a másikra el kell szakadniuk egymástól, Rune kénytelen a családjával költözni. Egy éjszakájuk marad a búcsúzásra, igaz, még nem töltötték be a 16-ot, mégis úgy döntenek, nem szakadhatnak el egymástól, mielőtt megtudnák, milyen érzés együtt lenni. Komolyan? Stepbrother Dearest szituáció a javából. Kezdtem egyre idegesebb lenni.
A lány pár hónap után megszakítja a távkapcsolatot a sráccal, többé se kép, se hang, ők is elköltöznek a városból. Újabb két év ugrás az időben, Poppy visszamegy Blossom Grove-ba, és lássunk csodát, Rune is hazatér pár hét múlva a családjával. Elkerülhetetlen a találkozás, a számonkérés, a kínosabbnál kínos pillanatok, a nagy vita és a nagy beismerés. Poppy meg fog halni, beteg, halálosan. Mi van? Most meg a Bright Side féle haldoklást kell újra átélnem?
Nos. A könyv egyharmadánál járunk. Már elment egy csomag pzs, mert én mindenen tudok bőgni, de ezen a ponton a legszívesebben kihajítottam volna az ablakon a könyvet. Egyharmadnál tudtam, hogy mi lesz a történet vége. A szerző nem hagyott reménykedni, tudatta, hogy innentől végig kell szenvednem a haldoklás lépéseit, a lehető legkegyetlenebb módon, kettős szemszögből, mert ha nem lenne elég egy egyoldalú közvetítés, még ott van Rune is, akinek a fájdalmát nem lehetett ennél mélyebben megfesteni.
Engem a szerző megerőszakolt érzelmileg. Mindent beletett ebbe a regénybe, amivel tudatosan manipulálja az érzelmeket. Nem úgy, mint egy valódi szomorú történetben, ahol megtörténnek a dolgok és sírdogál az olvasó egy kicsit, megrezeg a lelke és még jól is esik. Tillie Cole ebben a regényben folyamatosan és direkt adagolja az összecsippentett kliséket, amik egyesével is halálosak, de neki ekkora dózis kell, hogy biztosra menjen. Ő egy ilyen könyvet akart letenni a young adult piacra. Csakhogy ez engem nem vett meg. Nem is értem, hogy nem lehet észrevenni ezt a rengeteg ismétlést, a szókincs gyengeségét, a karakterek irrealitását? Ilyen srác, mint Rune, egyszerűen nem létezik. A dialógusok nem voltak hihetőek, 5 éves korukban éppúgy nem, ahogy 17 évesen sem, egyszerűen nem így beszélnek egymással a fiatalok.
Egyáltalán beszélhetünk cselekményről? Igazából nem. Valós konfliktus az elutazás és a visszaérkezés kapcsán volt, de az is hamar elhalt és váltott nyálas ragacsba.
Az epilóguson sokat gondolkodott a szerző és a tanácsadó csapata, bekerüljön, avagy ne a regénybe. Kár volt beletenni. Ez egy keresztény idea, amivel ki akarta egyensúlyozni a lány elvesztésének fájdalmát.  Persze, a túlvilágon találkoznak és együtt lehetnek. Hogy addig mi volt, felejtsük is el, legyen egy pozitív végkifejlet. Nem baj, hogy előtte kb. 100x hasadt meg Rune szíve. 10 évig még bírta a hasadásokat, egyszer csak már nem. És mindenki megnyugodhat, így a legjobb neki.
Nem vagyok érzéketlen, sőt inkább szeretem a sírós könyveket, szeretek meghatódni, kedvenc hobbim a könnycsatornamosás. De csak akkor, ha van valami mondanivaló, valami értelem, és nem csak cseresznyevirág hegyek a könnytenger mellé.

És a szívem a helyén maradt.

Köszönöm a Twister Mediának az olvasás lehetőségét.


Borító:  Nagyon szép.
 
Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: -

Mélyrepülés: Az epilógus.

Érzéki mérce: Nyáltenger, csak az éli túl, aki úszni tud.


Értékelés:  

1 megjegyzés:

Rendszeres olvasók