KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2018. december 19., szerda

Martin Kay: Eastern



A Twister Media kiadónál jelent meg Martin Kay Eastern című regénye. Yuko és Vajk különleges világban játszódó történetét egy hat állomásos, interjúval bővített blogturné keretében ismerhetitek meg. Kövessétek a játékunkat is, mert egy helyes megfejtő megnyerheti a Twister Media által felajánlott nyereménykönyvet!

Twister Media, 2018
400 oldal
Illusztrátor: Megyeri Manó
Besorolás: YA, western, poszt-apokaliptikus

A Titánokkal vívott háborúban porrá lett földön Yuko hírhedt törvényen kívüli. Az elárvult lányt már csak szíve haragja élteti. Konok kitartással űzi Corbent, a gyűlölt zsoldosvezért, hogy elégtételt vegyen élete megnyomorítóján. Útja során nem várt társaságba botlik nővére egykori kedvese személyében. Vajk, az életunt kalandor egyetlen célja, hogy felderítse szerelme halálának körülményeit. Az elkövető nyomai a rettegett zsoldossereghez vezetnek.

Yuko és Vajk kényszerű szövetséget kötnek, hogy kézre kerítsék Corbent, a rájuk leselkedő veszélyek mellett azonban saját démonaikkal is meg kell küzdeniük. Hiába a kettejük között kibontakozó érzelmi kötelék, ha a zsoldosvezéren való elégtételt más módon képzelik el. Vajon sikerül felülkerekedniük önös érdekeiken egymás javára?

Martin Kay mesterien kombinálja a YA klasszikus elemeit a manga akciódús cselekményvezetésével egy fantasztikusan felépített posztapokaliptikus westernvilágban.Könnyed és humoros, letehetetlen olvasmány.


Az egész úgy kezdődött, hogy a párom megmutatta a Cowboy Bebop animet, amit először elkerekedett szemekkel néztem, majd abbahagyni se bírtam, úgy megszerettem:). Amikor pedig megláttam az Eastern borítóját, valamiért rögtön ez az animesorozat ugrott be róla, úgyhogy nem volt kétséges, hogy jelentkezem a turnéjára. Persze a két történetnek köze sincs egymáshoz:), de arra jó volt, hogy felfigyeljek erre a regényre.

Mindig is imádtam, ha egy regény rögtön akcióval indít és beránt magába - Martin Kay pedig pont ezzel indított. Így ismerhettük meg Yukot, a "Vörös Démont", egy nagyon kemény harcos, de az animék világából ismerős nagyszájú, hirtelen érzelmi kitörésekkel rendelkező fiatal lányt, amint épp egy csapat fegyverest "ártalmatlanít" és ment meg egy férfit a kivégzéstől. Persze nemcsak a jólelkűség vezérelte, amikor a férfit megmentette, de ezt már nem részletezném:). Aztán színre lép Vajk (eleinte nem értettem, hogy hogy lehet ilyen neve egy japán-orosz hátterű westerntörténet szereplőjének, de később kiderült:), a Puszta Ökle, aki Yukonál ezerszer megfontoltabb és nyugodtabb és bár akkor még egyikük sem tudja, de egy cél vezérli mind a kettőt - kivégezni azt a kegyetlen zsoldosvezért, aki tönkretette az életüket.
Kettejük találkozása nagyon akciófilmszerű, imádtam, ahogy próbáltak egymással kiszúrni - sőt mondhatni egymásban kárt tenni - az egyik, hogy elkaphassa a rejtélyes harcost, a másik pedig, hogy lerázza magáról a titokzatos üldözőjét. Egy igazi western-feelinget kaptunk, szinte szemem előtt zajlott le, ahogy egymásra vadásztak:).

Persze a történet nem simán egy western-sztori, hiszen az Uráli Köztársaságban játszódik, rengeteg orosz behatással, de mellette a főszereplő lány katanával harcol, a családja japán nevű, az öltözékük, a szállásuk szintén. Ami nagyon tetszett - és nem tudom, hogy bárkinek is fel fog-e tűnni, hogy Vajk a távoli Pest-Budáról származik, amiről egyelőre még túl sok mindent nem tudunk meg, de érdekelne, hogy ez a poszt-apokaliptikus világ milyen hatással van erre a nagyon is ismerős nevű helyre:).
Természetesen a poszt-apokaliptikus világ nem csupán arra korlátozódik, hogy mindent lóháton és kézifegyverrel oldanak meg, hiszen egy-egy jelenetben kiderül, hogy a újkor harcászati fegyverei is természetesen jelen vannak még. Igazi kevert világ, amiben imádtam "jelen lenni"!

Amit nagyon szerettem még, azok a visszaemlékezések - sőt, lehet, hogy furának fog tűnni, de ezeket a részeket szerettem a legjobban. Egyrészt azért, mert itt egy picit "megpihenhettünk", hiszen az egész történet egy nagy akció, legtöbbször csak kapkodod a fejed, annyi minden történik, másrészt pedig így azért elég sok minden kiderül - hogy miért is üldözi mind Yuko, mind Vajk azt a híres-neves zsoldosvezért, sőt talán picivel többet kapunk a jelen világ miértjére is. Természetesen azért maradtak bőven kérdéseim, hiszen van egy titokzatos betegség, ott vannak a Titánok, mik azok a parányok? Jaj, annyi, de annyi kérdésem lenne - amikre remélem a további rész(ek) választ adnak:)

És a történet vége? FÜGGŐVÉGES. De még mennyire! Amit nem elég, hogy szóban elmesélt az író, de még illusztrációt is kaptunk, hogy még jobban megerősítsen bennünket abban, hogy AKARJUK a következő részt:).

Igen, majdnem meg is feledkeztem az illusztrációkról. Valami fenomenálisak! Annyira élővé teszi, a már amúgy is mozgalmas történetet, hogy most már tényleg szívesen látnék ebből egy egész estés animét vagy sorozatot:).

És kinek ajánlom? Elsősorban manga és anime rajongóknak, másodsorban főleg fiúknak, illetve olyan lányoknak is, akik imádják, ha egy történet egy percre sem áll meg, nem probléma a sok akciójelenet és az, hogy nem egy szerelmi háromszög körül forog a történet:).
Én nagyon várom a folytatást!  

Borító: Egyedi, különleges, imádom!

Kedvenc karakter: Yuko és persze azért Vajk is

Szárnyalás: a könyvhöz tartozó illusztrációk!

Mélyrepülés: - 

Érzelmi mérce: mondhatnám, hogy valami alakul, de csak a legszemfülesebbek vehetik észre:) Martin Kay ügyesen belecsempészett ebbe az akciótörténetbe egy kis romantikus szálat is:)

Értékelés:





Ha megtetszett, ITT megveheted!

Nyereményjáték:

A történet egy kitalált westernvilágban játszódik, így a mi játékunk is ehhez kapcsolódik. Minden blogon találtok egy képet egy olyan filmből, ami a western világában játszódik. A feladat, hogy ezeknek a filmeknek a címét kitaláljátok és a Rafflecopter megfelelő mezőjébe beírjátok. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)




A blogturné további állomásai: 
December 13 - Hagyjatok! Olvasok! - Extra állomás - interjú
December 17 - Ambivalentina
December 19 - Kelly & Lupi olvas
December 21 - Könyv és más
December 23 - Hagyjatok! Olvasok!

2 megjegyzés:

  1. Nekem is az az anime ugrott be róla. :O

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a lehetőséget!

    Az Eastern folytatása 2020 őszén érkezik! Ha szeretnétek többet megtudni a regényről, kíváncsiak vagytok a műhelytitkokra, akkor kövessetek az alkotói oldalamon: https://www.facebook.com/martinkaywrites/

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók