KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2020. szeptember 6., vasárnap

Read-a-thon 2020 - avagy olvasni életre halálra

Tavaly azt ígértem, sokkal jobban felkészülök a saját kis kihívásomra. Sajnos nem úgy alakult, sem az évnek ez a szakasza, sem az egész év. De ezt mindenki, kivétel nélkül elmondhatja magáról az idén. Nos. Halmozottan szar volt az egész évem, és ezt apukám halála határozta meg, aki tavaly november óta leesett a lábáról és végül június 11-én hagyott itt minket. Ráadásul a vírus miatt szüneteltették a nagyobb temetéseket, így csak augusztus 26-án engedtük el őt, előtte, utána napokig nem tudtam könyvre nézni. Pedig szokás szerint ekkorra terveztem a Readathonomat, mindig augusztus 20 után megyek szabadságra. Úgyhogy gondoltam egy nagyot, és nem csak egy hét szabit vettem ki, hanem kettőt, amire megjegyzem nem sok példa akad az életemben, és ezt a második hetet, augusztus 31- szeptember 6-ig neveztem ki olvasós hetemnek.
Én nem voltam itthon karanténban egy napot sem, sőt az egész nyarat végigmelóztam, úgyhogy szerintem járt már nekem ez a hét, amikor majdnem teljesen magamra gondolhatok.
A könyvek tekintetében sem vagyok felkészült, azt hiszem, teljesen a pillanatnyi kedv fogja meghatározni, hogy mit olvassak. A fentiek miatt (is) hónapokra elhagytam a blogturné csapatát, (mostanában szivárgok vissza) nem posztoltam hosszú ideig, itt is hálásan köszönöm Lupinak, hogy tartotta a frontot a blogon és nem csökevényesedtünk el teljesen. Szokás szerint azonban, így az alagút végén már elkezdtem kacsingatni az új könyvek felé, és nem is tudtam ellenállni a rengeteg ajánlatnak. Így leginkább a bevállalt könyveknek vetem alá magam ezen a héten. Ha megélem a következő év jelen szakaszát, ígérem, hogy felkészültebb leszek, és remélem jobban fogom élvezni, mint ezt az ideit.

Aug.31. hétfő
Az ember úgy tervezi, hogy majd egész héten bekuckózik és csak olvas, kaját rendel és oka sem lesz, hogy abbahagyja az olvasást. Ezzel szemben már hétfőn azzal kellett szembesülnöm, hogy be kell ugranom a munkahelyemre, mert három csomag vár, a lányaim rendszerint odaküldetik a cuccaikat, mindkettőjüké most érkezett, plusz nekem is megjött a Finale, így boldogan mentem érte. Megfejeltem az egészet egy kis vásárlással, így a fél napom már el is ment, ja és főztem is valamit. A délután folyamán elkezdtem viszont végre Monica McCarty: A Haramia könyvét, amiből 236 oldalt sikerült estig olvasnom. Érdekes ez a választás, egy blogturnéhoz olvasom épp ezt a könyvet, ami amúgy egy sorozat nyolcadik része. Megnyugtattak a többiek, hogy bátran olvashatom önálló regényként is, és igazuk lett, imádom egyenlőre.
elolvasott oldalszám: 216
befejezett könyv: 0

Szept.1. kedd
Ma eszembe jutott reggel, hogy ma jönnek a vízórát leolvasni délelőtt, így pánikszerűen pakolni és takarítani kezdtem az adott területeket. 2x2 vízóra van, tehát a wc és a konyha leigazítása lett esedékes. Plusz évnyitó is ma volt, a kisebbik lányom már fél egyre haza is ért, és hát persze, hogy főztem is valamit. Ebéd után átbeszéltük az iskolában történteket, ami a mostani covidos helyzetben nem egyszerű a diákoknak, a tanároknak meg főleg nem. Fentiek miatt megint csak délután tudtam folytatni A Haramiát, viszont be is fejeztem, és nagyon örülök ennek a választásnak, mert nagyon jó a könyv, megszerettem a szerző stílusát és alkalomadtán be is fogom szerezni a sorozat többi részét is. Ez ma 180 oldal olvasást jelentett. Lett volna időm még új könyvbe kezdeni, de inkább megírtam a könyv értékelését 80%-os készültségre, mert a friss élményeket jobb azonnal leírni, főleg, ha kellemes olvasásélményről van szó.
elolvasott oldalszám: 180
befejezett könyv: 1

Szept.2. szerda
Az egész napomnak annyi, délelőtt banki dolgot intéztem meg bevásároltam, így csak délután ültem le olvasni, de akkor meg látogatóm jött. Mégse mondhatom a nagyobb lányomnak, hogy nem érek rá :) De késő délután el tudtam kezdeni végre olvasni.
A következő könyv a Finale, ami a Caraval sorozat befejező része Stephanie Garber tollából. A regény vaskos, 458 oldal, tehát több, mint az előző könyv oldalszámilag. Viszont A Haramia sűrűn teleírt oldalakból állt, még a fejezetek sem kezdődtek külön lapon, addig a Finale szellősebbnek tűnik. Nehezebb kézben tartani, de annyira imádom ezt a sorozatot, hogy fel sem tűnnek a nehézségek. 146 oldalig jutottam.
elolvasott oldalszám: 146
befejezett könyv: 1

Szept.3. csütörtök
Ma lett volna az a nap, amikor egy főzésre szánt két órácskán kívül nem lett volna más dolgom, olvashattam volna egész nap. Mégse tudtam koncentrálni, közbejöttek telefonok, felesleges netezés és még el is aludtam délután. Így csupán 218 oldalt haladtam. Ez siralmas, ma csalódott vagyok. Viszont alakul egy újabb blogturné, így megvan, hogy a Finale után a Her muffin - Felfalnám fog következni, Penelope Bloom tollából, akinek első két magyar megjelenése a Bekapnám és a Megnyalnám elég nagy port kavart.
elolvasott oldalszám: 218
befejezett könyv: 1

Szept.4. péntek
Délelőtt nem voltam itthon, így kora délután tudtam csak folytatni az olvasmányomat, és be is fejeztem a Finalét a hátralévő 94 oldalával. Rájöttem, hogy az átlagosnál lassabban haladtam a könyvvel, mert jó pár oldalt többször is elolvastam a regény folyamán. Visszalapoztam, ha kellett, mert itt a vége felé alaposan összefutottak a szálak. Nem kezdtem újabb könyvbe, mert le kellett írnom a jegyzeteimet a regénnyel kapcsolatban, szeptember 21-én indul majd a blogturné az én állomásommal. Annyit mondhatok, hogy imádtam, bár a második részt nem szárnyalta túl, azért sikerült újra elvarázsolnia, benne van ez a sorozat a top5 fantasy sorozatomban.
elolvasott oldalszám: 94
befejezett könyv: 2

Szept.5. szombat
Ma is csak délután tudtam leülni olvasni, kettő után, miután eleve sokáig aludtam, aztán megfőztem, stb. Viszont estig sikerült elolvasni a Her muffint a maga 224 oldalával. Aki már olvasott a szerzőtől, az tudja, hogy nem az, aminek tűnik, nem félig pornó, amit a címe után gondolna az olvasó.  Viszont nem volt olyan jó, mint az eddigi két rész, de egynek elment, voltak nagyon vicces részek, amin hangosan felnevettem.
Mindjárt éjfél, és még nem döntöttem el, mit fogok holnap olvasni! Éjjel talán megálmodom, mert sok a jelentkező.
elolvasott oldalszám: 224
befejezett könyv: 3

Szept.6. vasárnap
Teljesen könyvmentes napom lett, bár nem így terveztem. Sajnos megint csak délután tudtam volna olvasni, de olyan fáradtan ültem le, hogy inkább játszani kezdtem és ezt órákig folytattam. Nagyon szép lett volna ideírni még egy olvasást, de nem sikerült, az eddigi három könyvvel elteltem, nem kívántam ma olvasni. Holnap vissza kell mennem a mókuskerékbe.
elolvasott oldalszám: 0
befejezett könyv: 3

Összes elolvasott oldal: 1078 ennyi épp elég is. Nekem abszolút, a jelenlegi hangulatomat tekintve.
Remélem jövőre valamivel vidámabb leszek és szórakoztatóbb. Most akkor várom a karácsonyt, de csak azért, hogy várjak valamit, mert előre tudom, hogy szar lesz. Jó, majd veszek pár könyvet. Köszi, hogy benéztél!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók