KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2021. szeptember 30., csütörtök

Stacey Halls: A lelenc

 

Stacey Halls egy kis településen nőtt fel az angliai Lancashire-ben, és újságírást tanult az egyetemen. Írásai többek közt a Guardianben, az Independentben és a Sunban jelentek meg. A nagysikerű Familiárisok után itt a második regénye, A lelenc ami szokás szerint gyönyörű kivitelezésben, jelent meg a 21. század Kiadó KULT sorozatának legújabb részeként. Tartsatok velünk, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.

21. század Kiadó, 2021
318 oldal
Fordította: Simonyi Ágnes
Goodreads: 4,01
Besorolás: történelmi fikció

Két nő, akiket összeköt egy gyermek és egy titok, amely mindent megváltoztat.

London, 1754. Hat évvel azután, hogy törvénytelen gyermekét, Clarát megszülte és a lelencházban hagyta, Bess Bright visszamegy lányáért, akit nem is ismer. Attól tart, hogy Clara nem is élte túl a csecsemőkort, de kiderül, hogy a kislányt valaki már örökbe is fogadta. Bessnek tótágast áll az élete, miközben igyekszik kideríteni, hogy ki fogadta örökbe Clarát – és miért.

Bess szállásától nem messze, London külterületén él egy fiatal özvegy, aki már egy évtizede nem hagyta el az otthonául szolgáló nagy, komor házat. Orvos barátja – aki a lelencházban dolgozik – rábeszéli, fogadjon pesztrát a lánya mellé. Az özvegy azonban nem biztos benne, hogy jó ötlet beengedni egy idegent az életébe. A múlt fenyegető árnyai azzal riogatják, hogy feldúlják gondosan elrendezett világát.

Őszínte leszek ismét, a könyv borítója az, ami igazán megfogott. Utána olvastam el a fülszöveget és jelentkeztem a könyvre. De szerencsére a fülszöveg és a regény elolvasása között épp elég idő telt el, hogy ne emlékezzek rá, hogy miről is fog szólni a regény. És miért jó ez? Mert a fülszöveg nagy részben lelövi a történet csavarját.. bár az is igaz, hogy aránylag hamar rájövünk mi magunk is erre :).

A történet a XVIII. századi Londonban játszódik. A regény nagyon erős kezdéssel nyit, a helyszínünk a londoni lelencház (ami ténylegesen is létezett!!), ahová főhősnőnk, Bess kénytelen a törvénytelenül megszült csecsemőjét beadni, mert nem lenne képes felnevelni és eltartani a picit. Eltelik 6 év és Bess addigra tudott annyi pénzt összeszedni, hogy kiváltsa a kislányát. De legnagyobb meglepetésére közlik vele, hogy a picit a beadás másnapján a saját édesanyja váltotta ki, így nincs már itt a baba...
De Bess nem adja fel és úgy dönt, hogy kideríti, ki és miért vitte el a lányát... A lelencház egyik üzemeltetőjével, dr. Meaddel megismerkedik, aki megígéri, hogy segít a lánynak kideríteni a rejtélyt és mellette munkát is segít neki szerezni.
A munka pedig nem más, mint egy özvegyasszony 6 éves kislánya mellett pesztraként szolgálni. A fiatal özvegyasszony elég fura szerzet, nem mer kimenni a házból, a kislányát is próbálja óvni-védeni mindentől és őt is elzárja teljesen a külvilágtól. Ide érkezik meg a csupa élet Bess és felkavarja azt az állóvizet, ami eddig jellemezte a kis család életét...

Nem tudom elmondani, hogy mennyire tetszett nekem ez a regény. Az írónő rettentően lendületesen, érdekesen, olvasmányosan ír, így egyszerűen faltam a lapokat. Az érzelmeinkkel pedig tökéletesen tud játszani, hol mérgelődtem, hol izgultam, hol örültem, hol pedig együtt szomorkodtam a főhőseinkkel.
A Lelencház Londonban

És természetesen nem hagyhatom ki azt sem, hogy milyen szemléletes és érzékletes betekintést kaptunk az akkori London életébe. Megismerhetjük egyrészt Bess szemszögéből a köznép mindennapi harcát az életbenmaradásért. Bár ezeket már filmen többször is láthattuk, de olvasni róla.. talán még brutálisabb. Stacey Halls pedig ahogy fentebb is írtam, rettentő érzékletesen ír, szinte éreztem a korom, a füst, az utcán lévő ürülék, a halpiac erős szagát, együtt fáztam és éheztem Besszel és a családjával együtt.
De ugyanígy megismerhetjük a gazdagok világát is, ahol mindig meleg van, bőven van étel - például tejszínbe mártott narancsot esznek (erről annyiszor olvastam, hogy ki kell próbálnom:) és teljesen más problémákkal küzdenek, mint a szegények.
És akkor a történet legelejét még meg sem említettem, a lelencházas jelenetet... Ahogy az írónő elmesélte, milyen egy épp megszületett csecsemőtől elválni, ott állni a többi asszony között, akik mind arra várnak, hogy bejuttathassák a babáikat a lelencházba, ami nekünk elképzelhetetlennek tűnik, de azoknak az asszonyoknak a megváltást jelentette. Ahogy ott vársz és a szerencsén múlik, hogy milyen színű golyót húzol, hogy beveszik-e a picit vagy sem... még elképzelni is borzasztó.

Persze hiába a nagyon jó leírások, ha a történet maga nem lenne elég jó hozzá. De itt ezzel sincs gond. Váltott szemszögekből olvashatjuk ezt a regényt, először Bess, majd az özvegyasszony, majd ismét Bess és végül újra az özvegy "szájából" hallhatjuk mi is történik. A főszerep pedig? Az anyaság. Illetve ami az örök téma, ki a valódi szülő? Aki megszüli a gyermeket vagy aki felneveli? És hol van a jobb helye a gyermeknek? Ahol mindent megadnak neki, amit csak szeretne, de nem tudják igazán szeretni vagy az édesanyjánál, aki bár mindent megtenne érte, de szegény, mint a templom egere... Erre próbál igazából a regény választ adni.

A két főhős, Bess és Alexandra (az özvegy), igazán élő, kellően szerethető és utálható karakterek. Mind a kettőre mind a kettő igaz, mert egyrészt könnyű együttérezni velük, ahogy megismerjük mindegyikük múltját és vágyait, de ugyanúgy lehet őket utálni is, mert bizonyos szempontból mind a ketten önzőek és nem a kisgyermek érdekeit nézik.

És a történet vége? Vééééégre egy olyan regény, ami kis megnyugvást hoz. Bár nekem picit már túl idilli ez a befejezés, de igen, néha ilyenre is szükségünk van.

Összességében rettentően örülök, hogy elolvastam ezt a regényt. A gyönyörű külső egy csodálatos belsőt rejt. És ami plusz még hozzá, az a könyv elején lévő kis térkép, amin nyomonkövethetjük, hogy a szereplőink épp merre járnak, hol élnek, hová kerülnek el. Mindenkinek ajánlom!

Borító: Gyönyörű, különleges és utal a történetre

Kedvenc karakter: Bess, Lyle, Charlotte, dr. Mead, Keziah

Szárnyalás: az anyai szeretet...

Mélyrepülés: Ned...

Érzelmi mérce: bánat, öröm, szeretet... rengeteget érzelmet élhetünk át a regény olvasásakor

Értékelés: 


Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték:
A regény egyik központi témája az anyaság, úgyhogy játékunkban minden állomáson egy-egy fülszöveg részletet találtok könyvekből, ahol szintén fontos szerepet kap milyen anyának lenni. Megfejtésül a fülszövegekhez tartozó könyvek szerzőjét és címét írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



“A felső középosztály paradicsoma ez, ahol a látszat az úr, ahol azonban a csillogó külsőségek mögött sötét titkok rejlenek…
A történet másik oldalán pedig az ártatlan gyermekek állnak, akik tisztaságukban és naivitásukban szándéktalanul is visszatükrözik szüleik világát, mindazt, amit azok elrejteni igyekeznek. “
a Rafflecopter giveaway

A blogturné további állomásai:
Szeptember 20 - Olvasónapló
Szeptember 22 - Booktastic Boglinc
Szeptember 24 - Readinspo
Szeptember 26 - Utószó
Szeptember 28 - Csak olvass!
Szeptember 30 - Kelly és Lupi olvas
Október 02 - Könyv és más

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók