KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2022. február 25., péntek

R. J. Hendon: Médák (Overtoun-trilógia #2)

 


R.J. Hendon Korcsok című könyvével már futott egy turnénk, de most a Blogturné 3 bloggere újra ebbe az izgalmas disztópiába veti bele magát. Ráadásul segítünk azoknak is, akiknek szükségük van a történet felelevenítésére, hiszen az egyik bloggerünk által felidézzük az első részt is, a másik két bloggerünk pedig a második részt és az előzménytörténetet véleményezi. Természetesen a játék sem maradhat el, a turné végén Ti is nyerhettek egy példányt az egyik regényből.

Főnix Könyvműhely, 2021
416 oldal
Besorolás: sci-fi, disztópia

Kétezer ​évvel a civilizáció pusztulása után már régi igazság, hogy az ember és a természet párharcából mindig az utóbbi kerül ki győztesen.

Ám úgy tűnik, ez most megváltozott.

Az Emlékező Rany Seren immár tizenkét éve él az Overtount vezető család tagjaként, amikor ölébe pottyan a lehetőség, hogy végre elhagyhassa a várost, és férje társaságában diplomáciai küldetésen vehessen részt Jurában, egy távoli városban, amely nem is különbözhetne jobban Overtountól. A találkozót félbeszakító, rejtélyes támadás azonban nem csak a törékeny békére jelent veszélyt, de az egész élővilág számára rettenetes következményekkel jár. Az elszabaduló erő korábban soha nem látott pusztítást visz végbe, hogy aztán az alkotóelemeire bontott életből egy új, átalakított világ sarjadjon.

Rany menekülni kényszerül, hosszú és veszélyekkel teli utazásra indul, hogy hazajusson és válaszokat találjon, mielőtt még minden elveszne.

Mindeközben Overtoun kitenyésztett dolgozó kasztja, a gyermeki külsejű médák váratlan felfedezést tesznek önmagukról, és lassacskán tudatára ébrednek annak, hogy több van bennük, mint azt bárki hitte volna. A médák ébredése olyan változásokat indít el Overtounban, amely örökre megváltoztatja a város sorsát – sőt, talán az egész emberiségét.

A Korcsok folytatása ott veszi fel a történet fonalát, ahol a régmúlt szunnyadó emlékei ismét felszínre törnek. A maguk sötét, bosszúra éhes árnyaival.

A trilógia első részét majdnem 4 évvel ezelőtt olvastam, így picit azért féltem, hogy mennyire is emlékszem az első részből. De azt tudtam, hogy az első részt szerettem, érdekes volt és izgalmas, így reméltem, hogy hamar visszarázódom ebben a világba.

A történet jó pár évvel később játszódik az első rész után. Rany már nem kislány, hanem felnőtt nő, aki férjhez is ment, a férje az Overtount vezető család, a Mentmorek tagja, így Rany is bekerül az elit közé, amit nem túl jól visel, sőt azt sem, hogy a számára túl steril, túl mű városban él. Így örömmel ugrik arra a lehetőségre, hogy a férje oldalán egy diplomáciai küldöttséggel elhagyja a várost és Jurába utazzon.
De történik ott valami...

És innen indul a regény. Rany a férje és a küldöttség nélkül menekül egy hajón, próbálja elérni a szigetüket. Menekül valami borzalmas elöl, egy óriási feketeség, egy hatalmas vihar üldözi, amiről bár nem tudják, hogy mit csinál, de Rany rettegve próbálja elkerülni és hazakerülni Overtounba.
De ez csak az egyik szál, a regény még másik két szálon is fut tovább, az egyiknél megismerhetjük a Médákat, azokat a gyermek rabszolgákat? Akiket Overtoun tenyészt arra, hogy kiszolgálják az ott lakókat. Nem lehetnek érzelmeik, nem lehetnek vágyaik, csak és kizárólag a munkára koncentrálhatnak, a polgárok pedig ezt ki is használják :(.
A harmadik szál pedig egy visszatekintés, hogy mi is történt Jurában, mielőtt Ranynak menekülnie kellett - de az ott történtekbe csak lassan kapunk betekintést, a szerző lassan adagolja az információt, így sokáig mi is csak sötétben tapogatózunk.
A három szál aránylag lassan ér össze, mi pedig sokáig agyalhatunk rajta, hogy vajon mi köti össze ezt a három történetet.

R. J. Hendon ismét egy nagyon jó regényt alkotott, ami tökéletes második rész lett, bővelkedett izgalomban. Én speciel Rany menekülős részét szerettem a legjobban, mert egyszerűen imádtam a szerző világfelépítését, tájleírását, hogy hogyan változott meg Anglia, a nagyvárosai és a vidék képe ennyivel a világ pusztulása után. Izgalmas volt Londonba bejutni, "látni" a még mindig meglévő híresebb épületek romjait és hogy mi lett belőlük. Ezek a disztópiákban a gyengéim, kalandozni a régmúlt emlékei között. Azt is megemlítem, hogy jó volt kikerülni Overtoun falai közül, hiszen az első részben szinte végig ott voltunk, de túl sokat nem tudtunk az azt körülvevő világról. Na, most megismerhettük...
És persze nem hagyhatom ki azt az izgalmat sem, hogy vajon utoléri-e Ranyéket ez a borzalmas vihar és vajon mit tartogat azoknak, akik belekerülnek?
A Médák részeit sokáig nem tudtam hová tenni. Éreztem, gondoltam, hogy fontosak, hiszen a második rész címe is rájuk utalt, de itt is sokáig csak tippelgettem, tapogatóztam, hogy mi a pontos szerepük a regényben.

Ahogy fentebb is írtam, a regény izgalomban bővelkedett, de az érzelmi részt megint nem igazán tudom kiemelni. Az első résznél is írtam, hogy látszik, hogy a szerző férfi, mert az érzelmi részeket elég "lazán" kezeli. Ennél is ezt éreztem. Persze, ez nem egy romantikus lányregény és érdekes módon, bár máshol ezt hibának rónám fel, itt fel se tűnt, hogy nem rajongók egyik szereplőért sem. Maga a történet adott annyi izgalmat, kérdést és nyomozást, hogy a legkisebb problémám volt az, hogy Rany és a férje, Ayers végül tényleg megszeretik-e egymást vagy sem. Ugyanígy egyik szereplőért sem izgultam, valahogy elvesztek az egyének a nagyobb egészben.
Amit viszont sajnáltam, azok a kutyák (korcsok) jelenléte ebben a részben. Az első részben több szerepük volt, amit imádtam, itt valahogy a háttérbe szorultak Ranyék mellett. Ami részben érthető volt, de akkor is sajnáltam.

És a fő szál? A csattanó? Ami az egész történetet mozgatja? IMÁDTAM! Nagyon brutális volt és mindenek felett EMBERI. Az emberiség pont ilyen. Tökéletesen eltalálta a szerző.

És a regény vége? Persze függővége van:D. Nem annyira, hogy körömlerágva várjam a folytatást, de azért mindenképpen szeretném olvasni, mert sok dolog még nyitott maradt és hát, akivel lezárodott ez a könyv.... okozhat még sok-sok galibát.

Összességében imádtam ezt a regényt, az író pedig bekerült a kedvenceim közé és alig várom, hogy újabb regényt olvashassak tőle!

Borító: Találó, utal a történetre, szerintem nagyon jó lett!

Kedvenc karakter: - 

Szárnyalás: a világfelépítés és a történet maga

Mélyrepülés: - 

Érzelmi mérce: volt picike romantika is, de nem ezen volt a fő hangsúly

Értékelés: 


HA megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték:
A Korcsok blogturnéjában is a kutyák álltak a középpontban, itt sem lesz ez másként. Most azonban picit szűkítünk a körön és olyan kutyákat mutatunk Nektek, “akik” disztópiákban, poszt-apokaliptikus filmekben / sorozatokban tűntek fel. Annyit segítséget adunk, hogy nem a kutyák nevét kell kitalálni:), hanem a FILM / SOROZAT CÍMÉT kérjük beírni a rafflecopter megfelelő mezőjébe. (lehet, angolul vagy magyarul is, bármelyiket elfogadjuk).

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway

A blogturné további állomásai:
Február 22 - Könyv és más - Korcsok értékelés
Február 23 - Spirit Bliss Sárga könyves út - Médák értékelés
Február 25 - Kelly &Lupi olvas - Médák értékelés
Február 27 - Könyv és más - Médák értékelés
Március 01 - Spirit Bliss Sárga könyves út - Gyomláló értékelés
Március 03 - Kelly & Lupi olvas - Gyomláló értékelés
Március 04 - Spirit Bliss Sárga könyves út - extra interjú

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók