KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2022. március 3., csütörtök

R. J. Hendon: Gyomláló (Overtoun-trilógia #0,5)

 


R.J. Hendon Korcsok című könyvével már futott egy turnénk, de most a Blogturné 3 bloggere újra ebbe az izgalmas disztópiába veti bele magát. Ráadásul segítünk azoknak is, akiknek szükségük van a történet felelevenítésére, hiszen az egyik bloggerünk által felidézzük az első részt is, a másik két bloggerünk pedig a második részt és az előzménytörténetet véleményezi. Természetesen a játék sem maradhat el, a turné végén Ti is nyerhettek egy példányt az egyik regényből.

Főnix Könyvműhely, 2020
378 oldal
Besorolás: disztópia

A ​22. században járunk. Az emberiség rohamosan halad afelé, hogy új biotechnológiai megoldásokkal választ találjon problémáira, és egyre ellenállóbbá tegye önmagát. Úgy tűnik, a fejlődésnek csupán etikai megfontolások szabhatnak ideig-óráig határt. Csakhogy mindig akad olyan ellenség, amely megtalálja a kiskapukat, és hirtelen, a legváratlanabb módon csap le.

Danyelle Gardens, a londoni egyetemista élete egyik napról a másikra fenekestül felfordul, amikor egy buli után megtámadják. Ráadásul hamarosan rá kell jönnie, hogy az egész világ megváltozik körülötte – a változás pedig gyors és erőszakos. Civilizációnknak nem is egy, de rövidesen több különböző halálos járvánnyal kell szembenéznie, amelyek átformálják viszonyunkat a természettel: az, ami egykor csodálatra késztette az embert, hamarosan félelemmel és utálattal tölti el, az indulatok pedig elszabadulnak. Danyelle akaratán kívül kerül az események középpontjába. A világméretű katasztrófa erejét meghaladó kihívások elé állítja, és mindent fel kell áldoznia, hogy megmentse azokat, akiket szeret.

A Gyomláló egy fiatal lány pokoljárásán keresztül mutatja be, mi történt kétezer évvel a Korcsok két főhőse, Rany és Angyal találkozása előtt. Az önmagában is kerek egészet alkotó történet olyan kérdéseket feszeget, melyek napjainkban aktuálisabbak, mint valaha.

Huh.. csak ennyit tudok mondani így hirtelen a regény befejezése után... Na ez már nem YA disztópia, ez kőkemény felnőtt disztópia, sőt néha nekem kicsit horrorisztikusra is sikerült. Annyira izgultam, hogy szó szerint egy ültőhelyemben kiolvastam az egész regényt, szinte lerakni se tudtam.

A történet Danyről szól, aki fiatal egyetemista és egy este hazafelé tartva egy iszogatós-barátnős találkozó után, megtámadják és megerőszakolják. Az elkövető egy srác, akivel a szórakozóhelyen ismerkedett meg. Mivel a fiú egy elég gazdag család sarja, ezért a tette "természetesen" következmények nélkül marad... Azonban Dany terhes lesz az erőszak következtében, de úgy dönt, hogy megtartja a babát, akiről kiderül, hogy az "apja" révén elég különleges...
De a saját szörnyűségei mellett a világban is történik valami.. furcsa szitakötők jelennek meg itt-ott és ahol megjelennek, ott az állatok megvadulnak és megtámadják az embereket.. Dany is átél egy ilyen támadást, amely révén elveszíti a barátait és még nagyobb traumát él át.
A támadások egyre sűrűbbek, egyre aggresszívabbak, Danynek pedig hiába van ötlete, hogy mi is állhat a háttérben, rendre megfenyegetik, nem hisznek neki... pedig nem ártana...

Kicsit féltem, hogy ez "csak egy előzménytörténet", vajon felér-e majd a regényekkel, amelyek a trilógia részét képezik. Hát nem is kicsit.. sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, hogy számomra még túl is szárnyalták.
A regény elég ütősen indult, bár akkor ez még csak simán egy "kriminek" tetszett, ilyet azért olvasunk nem egy történetben. De aztán jött az a rész, amikor Dany a barátaival elmegy Grungy Hollowba, hogy utánanézzenek valaminek, aminek köze lehet a járványos megbetegedésekhez.. na ott éreztem először azt, hogy ez több, mint egy sima kis előzménytörténet. Komolyan mondom, ott féltem, miközben olvastam. Mintha egy horrorfilmet néztem volna, úgy éreztem magam. Én, aki eddig nem félt semmitől az erdőben (max a vaddisznóktól:D), mostantól ha őzet / szarvast látok, komolyan oda fogok figyelni, hogy hogyan néznek rám :D.
És ez persze csak a kezdet volt. Hiányoltam a kutyákat a Médákban.. na itt kaptam belőlük, nem is keveset.. és nemcsak kutyákat, hanem megvadult lovakat, leopárdokat, madarakat, meg mindent, amit csak végigfertőzött ez a kor. Hitchcock madarai ahhoz képest, amit itt történt, sima kis berzenkedő madárcsapatnak tűntek. Most már teljes mértékben megértettem, hogy Overtoun miért utálta / félte az állatokat. Bár, ami történt az borzalmas volt.. de bele se merek gondolni, hogy én mit tettem volna. Hogy Rafiki, az imádott kutyám megtámadjon.. vagy ha nem is támad meg, de le kelljen adnom "karanténba", hogy "megnézzék, ő is elkapta-e a kort"... egyszerűn végiggondolni sem akarom ezt az egészet. 
És a történet maga.. egy percre se állt le, folyamatosan izgulhattam ezért, azért, jön-e támadás az állatok, az emberek részéről, ha nem, akkor felbukkan-e a pszichopata őrült, aki megerőszakolta Danyt. Hogy sikerül-e kimenekülniük a támadás alatt álló városból, hogy végre hisz-e valaki Danynek és TESZ-E valamit.... A szerző pedig úgy építette fel a világot, hogy csak apró részleteiben tért el attól, amiben ma élünk, így teljesen hihető volt, hogy ez egy bekövetkezhető jövőkép lehet...
Az egész regény úgy, ahogy van filmvászonra való. Ahogy olvastam az oldalakat, úgy elevenedett meg a szemem előtt minden, tökéletes film lehetne belőle.

És a szereplők? Itt megint ugyanabba futottam bele, mint a többi résznél. A történet maga volt izgalmas, lebilincselő, a szereplőkhöz nem igazán tudtam kötődni, pedig mindent megtettek azért, hogy ez így legyen. Dany egy nagyon erős, okos és bátor fiatal nő. Ő testesíti meg azt a hétköznapi hőst, akire felnézhetünk és példaképpé válhat. Nincsenek szuper képességei, csak kitartó, nem hagyja magát és képes józanul gondolkodni a legvadabb helyzetben is.
Kedveltem. De valahogy mégsem került hozzám annyira közel, mint amennyire kellett volna. De itt sem éreztem ez hibának, mert egy egész része volt, ami viszont tökéletesen hozta, amit kellett, egy izgalmas, fordulatos regénnyé állt össze, amelyik lekötött az utolsó lapig.

Most már csak egyetlen problémám akadt.. érdekelne, nem is kevéssé, hogy mi történt eme befejezés és a 2000 évvel későbbi Overtounban játszódó történet között. Valamilyen szinten megmagyarázta a történteket, de nyitva is hagyott pár kaput, ami elgondolkodtat... vagy legalábbis igényt formál arra, hogy legyen még egy "előzménytörténet" :D.

Összességében imádtam, talán meg is kockáztatom, hogy még jobban, mint a fő részeket. Ez a rész akár már felnőtteknek is érdekes lehet, így azoknak is bátran ajánlom, akik esetleg a ódzkodnak a fiataloknak szóló disztópiáktól.
És ami fontos még... nyugodtan lehet olvasni úgy is, hogy nem ismerjük a fő szálat. Anélkül is megállja a helyét a regény. 

Borító: Látványos, találó, beleillik a sorozatba

Kedvenc karakter: Talán Dany... de igazából egyik karakter se került hozzám igazán közel

Szárnyalás: a dinamikus, moziszerű történet

Mélyrepülés: Amin Danynak át kellett mennie...

Érzelmi mérce: Egy szó van rá, izgalom. Végigizgultam az egészet :)

Értékelés:  


Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték:
A Korcsok blogturnéjában is a kutyák álltak a középpontban, itt sem lesz ez másként. Most azonban picit szűkítünk a körön és olyan kutyákat mutatunk Nektek, “akik” disztópiákban, poszt-apokaliptikus filmekben / sorozatokban tűntek fel. Annyit segítséget adunk, hogy nem a kutyák nevét kell kitalálni:), hanem a FILM / SOROZAT CÍMÉT kérjük beírni a rafflecopter megfelelő mezőjébe. (lehet, angolul vagy magyarul is, bármelyiket elfogadjuk).

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók