Kester Grant: A csodák udvara (A csodák udvara #1)

Maxim Könyvkiadó 2022.

384 oldal

Fordította: Kovács Mercédesz

Goodreads: 3,68

Besorolás: YA, fantasy, alternatív történelmi fikció, tolvaj

Párizs ​erőszakos, városi dzsungelében a francia forradalom elbukott. A városon a könyörtelen királyság és a Csodák Udvaraként ismert, kilenc alvilági Céh uralkodik. Nina Thénardier tehetséges tolvaj Macska, a Tolvajok Céhének tagja, élete a mély sötétség leple alatt elkövetett rablásokból áll. Közben az apja öklét is el kell kerülnie, és vigyáznia kell Ettie-re, naiv, örökbe fogadott húgára. Ettie azonban magára vonja a Tigris figyelmét, aki a Hús Céhének irgalmatlan Ura. Nina ádáz küzdelmet folytat, hogy testvérét biztonságba helyezze, és megmentse a Tigris elől. Küldetése során Nina a város sötét bugyraiból a királyi udvarba is eljut. Közben olyan férfiak szívét ejti rabul, akik még azon az áron is segítenek neki, hogy megszegik a Céhek közötti megállapodást, és ezzel kirobbanthatnak egy Céhek közötti háborút.
Victor Hugo egyik klasszikusa, A nyomorultak találkozik a Hat varjú című regénnyel ebben a letehetetlen, kalandos fantasyban, amelyben egy fiatal tolvaj tudatára ébred, hogy szembe kerül Párizs bűnöző alvilágának vezetőivel.

Fiatal koromban nagyon sokat jártam musical előadásokra, kedvencem volt a Rock Színház, szinte minden darabot láttam, de így volt ez a Vígszínház, a Madách Színház musical előadásaival is. A nyomorultak nekem különösen emlékezetes volt, szerettem a történetét, és olyan énekesek, színészek előadásában láttam a 80-as évek végén, mint Vikidál Gyula (Jean Valjean), Szombathy Gyula (Thénardier), Nagy Anikó (Eponine), Kaszás Attila (Enjolras), Szinetár Dóra (kis Cosette) hogy csak a legeket említsem. Az mondjuk alap, hogy olvastam többször is Victor Hugo: A nyomorultak regényét, és minden egyes fellelhető filmes feldolgozást is megnéztem, szerencsére bőven van választék, egészen napjainkig előveszik ezt a klasszikust. Ezek után egyértelmű, hogy amikor megláttam A csodák udvara fülszövegét, azonnal eldöntöttem, nekem ezt a regényt olvasnom kell.

1823-ban indul a regény, Párizs alvilágában, ahol kilenc Céh fogadja be az éjszakai élet résztvevőit, akiknek a bűnözés az életformájuk. Csempészek, méregkeverők, tolvajok, betörők, bérgyilkosok, koldusok élnek a Csodák Udvarában. A Céhek urai szövetségben állnak egymással, a saját maguk által írt Törvény szerint élnek, ami egyfajta becsületkódex, és kegyetlenül megbüntetik azokat, akik megszegik a szabályokat. Cserébe a Céhek védelmet ajánlanak, nem árthatnak egymás "gyermekeinek". Amikor Thénardier eladja a nagyobbik lányát Azelmát prostinak, Ninának (Éponine) védelmet kell keresnie, hogy később ő ne jusson erre a sorsra.  Azelma barátja, Femi segítségével a Tolvajok Céhénél talál befogadásra, miután ajándékként felajánlja a trónörököstől frissen ellopott egyik koronaékszert a Céh urának, Tomasisnak. Ez remek belépőjegy, itt aztán mindent megtanulhat a lopás művészetéről, és hamar kiérdemli a Tolvajok Céhének Fekete Macskája nevet. Neki ugyan nem árthat már az apja, de fogadott húga Ettie (Cosette) még veszélyben van, mivel nagyon szép lány, szemet vet rá a Hús Céhének ura, a Tigris. Sikerül bevinnie őt a Szellemek Céhébe, ahol Orso a vezető, akit mellesleg Nina kiszabadított a börtönből, és ide tartozik Gavroche is. Közben megismerkedik a forradalmat szervező fiatalokkal. A szálak összekuszálódnak, éhezés, mérgezés, lázadás tör ki, nem lehet tudni, ki hazudik, ki az áruló, egy biztos, az ártatlanokat meg kell menteni.

Nem is tudom, nevezhető-e a regény feldolgozásnak, hiszen a szerző nem követi az eredeti mű eseményeit, viszont jó néhány karaktert beleszőtt a cselekménybe, ám a szerepek aránya teljesen más súlyt kap, és néhol a nő/férfi felállás és identitás is változik. Javert felügyelő például nőként szerepel, de legalább az nem változott, hogy megszállottan üldözi Jean Valjeant, akivel valamikor romantikus kapcsolatban állhattak. Bár ha jobban belegondolok, ha férfi maradt volna, ez még érdekesebben hangzana. Ebből is látszik, hogy ez nem akar valódi feldolgozás lenni, csak valamiféle keretként működik, amibe a szerző valami újat álmodott. Én rájöttem az elején, hogy jobb úgy olvasni, hogy elengedem a retellinggel kapcsolatos várakozásaimat, és csak egy plusz érdekességként tekintek rá.

A romantika jelen van ugyan a regényben, de elég fura módon. Ugyanis Nina nincs különösebb szépségnek beállítva, az alkata is vékony, szögletes, mégis hárman is tanúsítanak gyengédséget iránta, mondhatni minden kémia nélkül. Többször is találkozik a regény során a trónörökössel, és egyfajta titkos barátságot jegyeznek ők egymással. Aztán ott van a zsarnokság ellen küzdő St. Juste (Enjolras), akivel majdnem évődős viszonyban van, mindenesetre a fiú erősen törődik vele. És én éreztem Montparnasse részéről is valamiféle vonzalmat. Mivel az érzelmek nem kerülnek fókuszba, a három talán még túlzásnak is tűnhet, nekem ez nem volt zavaró. Nos, a szerző teljesen kihagyta a történetből Mariust, pedig ő aztán megérdemelte volna, hogy belekerüljön, nem lett volna Nina útjában, hiszen ő Ettie-nél lett volna érdekelt. Ezt sajnáltam, mert ő nagy kedvencem az eredeti műben.

Nekem a történetvezetés amúgy tetszett, felejtsük el az adaptációt egy időre. Más regényekben is kedveltem már a tolvajokat, szeretem, hogy talpraesettek, néha szó szerint, Nina olyan bravúros cselekedeteket hajt végre, ami tényleg lenyűgöző, okosságot és ügyességet igényel. Mindenhová be tud törni, nincsenek akadályok előtte. Éles eszű, tud tervezni, előre gondolkodni. Az is a szívem csücske, ahogy a testvérei iránt érez, legyen az vér szerinti, vagy fogadott, számíthatnak rá, gondjukat viseli, meg akarja menteni őket a végtelenségig. Bár ott éreztem hiányosságot, hogy volt egy időugrás Ettie felbukkanásánál, tehát egyszer csak ott volt és máris erősen kötődtek egymáshoz, valójában ez nem volt megjelenítve, csak már tényként láthatjuk. Nem igazán tudom felsorolni a rengeteg szereplőt, de sokkal jobban bejöttek azok, akik a Céhek kapcsán kerültek a történetbe. Pörgős az olvasmány, engem nagyon hajtott előre a kíváncsiság, hogyan oldódik meg a testvérek sorsa, nem beszélve a felkelésről. A cselekmény kimenetele meg tudott lepni a végén, természetesen nem találtam ki előre, hogy mi fog történni, én is cselszövés áldozata lettem. Élveztem az utolsó fejezeteket, és szívesen olvasnám akár azonnal a folytatást, nem függővéges, de maradtak kérdőjelek.

A szerző engem meggyőzött erről a gazdagon részletezett "földalatti" világról, szerettem benne lenni és felfedezni a Céhek titkait. Elképesztett a hierarchia, és az, hogy mennyire fontos része volt a becsület, ami egy alvilági életformában elég ellentmondásos. Mégis, ezt a nagy igazságosságot felül tudta írni a félelem. Azért voltak részletek, amik magyarázatra szorulnának. Most csak egy kiemelést engedjetek meg a hecc kedvéért. Hősnőnk x helyről kiment valakit, klasszikus megoldásként a latrinán keresztül jut be, ahol is nyakig merül a szarban. Ezek után még sokáig tart, mire végül hazajutnak, közben x mennyiségű karakterrel találkozik, beszélget, miközben én végig arra gondoltam, mikor merítkezett meg a Szajnában vagy egy szökőkútban, mert nem létezik, hogy senki nem veszi észre, hogy fülig szaros, vagy ő hogy bírta ki saját magát?

A történelmi hangulat kialakulásához hozzájárult, hogy eltölthet az olvasó néhány jelenetet a királyi palotában, különböző események kapcsán, hihetetlen módon a trónörökös jó arcnak bizonyult ellentétben az összes többi nemessel. Félelmetes kontrasztként jelent meg az uralkodói gazdag környezethez képest a nép éhezése, és a szerző nem szépített semmit, valósághűen ábrázolta a hullákkal teli utcák képét. A történet ezen része erős volt, és jó alapozás az igazságtalanság ellen felkelő nép megértéséhez. Fontos mondanivaló más területen is felmerül, többféle vonatkozásban is szóba kerül az emberkereskedelem, a nők elleni erőszak, a prostitúcióra való kényszerítés.  

Összességében arra jutottam, hogy pont annyi előnye van, mint amennyi hátránya a "feldolgozás" vagy retelling címkének. Bevonzza a rajongókat, akiknek egy része viszont csalódottan csukja be a könyvet, hiszen csak nyomokban tartalmaz Les Misérables feelinget. Én sem tudok minden hibát figyelmen kívül hagyni, nem tökéletes a regény, mélyebb karakterizálás, több világfelépítés, lassabb tempó jó lett volna, de mégis, nekem emlékezetes olvasmány marad. Véleményem szerint a téma rajongóinak mindenképp ajánlott, mert akármilyen mértékben váltotta be a szerző az ígéretét, nagyon jó érzés volt elmerülni ebben a világban és örömködni az felbukkanó ismerős részletekben.  Köszönöm az olvasás lehetőségét a kiadónak.

Képek: Pinterest

Borító: Nagyon szép.

Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: Ahogy a két lány helytállt a palotában.

 

Mélyrepülés:  Marius hiánya.

Érzelmi mérce: A young adult határain belüli, kissé sok holttesttel.

Értékelés: