A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent K. A. Tucker: Tíz apró lélegzet című regénye, az azonos című sorozat első része. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere egy blogturné keretein belül mutatja be Kacey fájdalommal és szenvedéllyel teli történetét!
2014. november 12-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!
2014. november 12-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!
Könyvmolyképző Kiadó, 2014
352 oldal
Fordította: Szujer Orsolya
Goodreads: 4,21
Besorolás: NA, romantikus, realista
Lélegezz, Kacey! Tíz apró lélegzet. Ragadd meg őket! Érezd őket! Szeresd őket!
Négy évvel ezelőtt Kacey élete borzalmas fordulatot vett, mikor egy részeg sofőr miatt elvesztette szüleit, a barátját és a legjobb barátnőjét. A baleset emléke még mindig kísérti, még mindig hallja édesanyja utolsó lélegzetét, és nem akar mást, mint hátrahagyni a múltat.
Kacey és tizenöt éves húga, Livie, két buszjeggyel felfegyverkezve maga mögött hagyja a michigani Grand Rapidsot, hogy mindent újrakezdjen Miamiban. Először alig tudnak megélni, de Kacey nem aggódik. Ő mindennel elbír – kivéve titokzatos szomszédjával az 1D lakásból.
Trent Emersonnak ragyogó kék szeme van és mély gödrécskéi az arcán, mikor nevet. És hibátlanul egyensúlyoz a jó fiút a veszélyestől elválasztó, ellenállhatatlan vonalon. Tragikus múltja miatt Kacey eldöntötte, hogy senkit sem enged közel magához, de a kettejük közötti vonzalom tagadhatatlan, és Trent minden eszközt felhasznál, hogy bejusson a Kacey szívét védő falak mögé – akár még egy olyan titokról is hajlandó lerántani a leplet, ami mindkettejüket tönkreteheti.
Gyönyörű történet veszteségről, szerelemről és arról, hogyan is léphetünk tovább.
Négy évvel ezelőtt Kacey élete borzalmas fordulatot vett, mikor egy részeg sofőr miatt elvesztette szüleit, a barátját és a legjobb barátnőjét. A baleset emléke még mindig kísérti, még mindig hallja édesanyja utolsó lélegzetét, és nem akar mást, mint hátrahagyni a múltat.
Kacey és tizenöt éves húga, Livie, két buszjeggyel felfegyverkezve maga mögött hagyja a michigani Grand Rapidsot, hogy mindent újrakezdjen Miamiban. Először alig tudnak megélni, de Kacey nem aggódik. Ő mindennel elbír – kivéve titokzatos szomszédjával az 1D lakásból.
Trent Emersonnak ragyogó kék szeme van és mély gödrécskéi az arcán, mikor nevet. És hibátlanul egyensúlyoz a jó fiút a veszélyestől elválasztó, ellenállhatatlan vonalon. Tragikus múltja miatt Kacey eldöntötte, hogy senkit sem enged közel magához, de a kettejük közötti vonzalom tagadhatatlan, és Trent minden eszközt felhasznál, hogy bejusson a Kacey szívét védő falak mögé – akár még egy olyan titokról is hajlandó lerántani a leplet, ami mindkettejüket tönkreteheti.
Gyönyörű történet veszteségről, szerelemről és arról, hogyan is léphetünk tovább.
A történet a fő elemeiben követi a mostanában megszokott realista regényeket. Az írók, ahogy már egy régebbi posztomban is kifejtettem, nagyon szeretnek a realista, new adult regényeikben kemény témákat érinteni. Én viszont személy szerint úgy érzem még mindig, ha ezt töményen kapom, egymás utáni könyvekben, akkor már nem azt a hatást érik el, amit szerettek volna. Egy idő után belefásulok és simán átlépek rajta. "Molesztálás? Bántalmazás? Erőszak? Tragédia? Ok, lépjünk rajta túl, van valami más is még a történetben?" Körülbelül így érzem magam mostanában az ilyen típusú regényeknél. (ezzel most persze nem ennek a könyvnek az elemeit soroltam fel, csak általánosságban írtam).
Ezért nálam nagyon jónak kell lennie és TÉNYLEG valami pluszt kell adnia a történetnek, hogy kitűnjön a sok hasonló, szívet szorongató regény közül, hogy felfigyeljek rá és a kedvenceim közé kerüljön.
Ez a regény pedig részben követi a megszokott realista kliséket, de azért új elemeket is ad hozzá.
Kacey és a húga, Livie egy borzalmas tragédián mentek keresztül, ami után az édesanyjuk testvéréhez kerültek, de se a környezet, se a nevelőszülők nem voltak megfelelőek (és akkor még finoman fejeztem ki magam), így Kacey úgy dönt, hogy kimenti innen a testvérét, lelépnek és meg sem állnak Miami-ig. Azonban két fiatal lányt, kevéske megtakarított pénzükkel, nem a luxus várja, így egy lepukkant apartmanházba költöznek be és Kacey megpróbál önnön erejéből új életet biztosítani kettőjüknek. Rettentően sajnáltam a lányt, hiszen nemcsak elveszítette a családja nagy részét és a barátait, de emellett senki nem segített neki feldolgozni ezt a traumát. Így ezt hatalmas teherként cipeli magával, és a saját módján próbálja feldolgozni azt, ami vele történt, persze inkább kevesebb, mint több sikerrel.
A sajnálat mellett becsültem benne azt, hogy a problémáját el tudta magában mélyen temetni és minden erejével a hugára koncentrált. Egy harcos, egy amazon, aki bármilyen módon is, de túlél mindent és megvédi a testvérét. Imádtam a szemszögét, szerintem ez az egyik fő erőssége a regénynek.
Livie, a kishúg, pedig egy "minta testvér", nem lázad, nem ellenkezik, elviseli, hogy a testvére átcipeli az ország másik végébe és egy "lyukban" kénytelenek élni. Ő az a testvér, akit bárki szívesen venne magának, ahogy Kacey is mondja:

És persze ott vannak a szomszédok. Első körben az 1D-ben lakó titokzatos szépfiú, Trent, aki rögtön a beköltözés napján belefut Kacey-be. Főhősnőnk persze nem tudja nem észrevenni, hogy a srác olyan, mint egy "félisten" és hamarosan kerülgetni kezdik egymást, mi pedig azon izgulhatunk, hogy vajon mi lesz közöttük, illetve - ismerve a hasonló történeteket - mi lesz a "feketeleves", ami miatt, ha össze is jönnének, akkor mi fogja eltávolítani őket egymástól. Persze, aki egy picit is odafigyel, az hamar összerakhatja a puzzle darabkáit és rájöhet, hogy mi is a csavar a történetben. De szerintem ez nem fog zavarni senkit és ugyanúgy fogtok szurkolni továbbra is a főszereplőknek!
És a másik szomszéd, Ciklon. Igen, ez a művészneve a hölgynek, aki egy sztríptízbárban dolgozik és hozza az összes sztereotípiát, amit egy ilyen nevű nőtől elvárnánk. Szőke, kék szemű, hatalmas mellekkel rendelkezik, olyan mint egy - Kacey jellemzése adja vissza talán a leginkább:
"Az ajtónkban Barbie áll. Egy igazi, százhetvenöt centis, formás testű, szőke bombázó telt ajkakkal és hatalmas, kék szemekkel. A szavam is elakad, ahogy végignézek pamut picsagatyáján és spagetti pántos felsőjén, ami úgy feszül rajta, hogy az elején eltorzul a Play Boy–logó. Ezek a cickók tuti nem igaziak. Akkorák, mint egy-egy léggömb."
Persze soha ne ítéljünk elsőre. Ciklonba több érzelem, kedvesség és segítőkészség szorul, mint amennyi Kacey és Livie nevelőszüleiben együttvéve se található. Így higgyétek el, nem tart sokáig, hogy a szívünkbe zárjuk a tündéri kislányát egyedül nevelő fiatal nőt, akárhol is dolgozik és akárhogy is néz ki.
Kacey pedig Ciklon révén bekerül a nagybetűs ÉLET-be, barátokat szerez, bajba kerül, szerelmes lesz, szóvaj zajlik körülöttük az élet. Ilyen szomszédokkal (és a háziúrról ne is beszéljünk:) nem unalmas az élet, és bár minőségben teljesen más a kettő, de én valahogy úgy tudtam elképzelni a kis társaságot, mint anno a Melrose Place sorozatban majdnem családként együtt élőket. Segítenek egymásnak, egymásba szeretnek, vitáznak, problémáik vannak egymással és másokkal, de végül mindent megoldanak.
De persze túl szép lenne, ha csak ennyi történne a regényben. Vannak és lesznek ennél nagyobb problémák is, hisz Kacey lelkileg sérült és csak idő kérdése, hogy a benne lévő "bomba" mikor robban, ráadásul Trent is olyan titkokat rejt, amivel nem könnyíti meg a helyzetüket. Maga a téma, amivel a történet foglalkozik, nem könnyű, de az írónő ügyesen oldotta meg ezt a feladatot. Ahogy Kacey lassan kezd a fiú mellett feloldódni, ahogy Trent türelmesen foglalkozik a lánnyal, az valami szívet gyönyörködtető és megható. Emellett persze a levegő folyamatosan forr köztük, és nem tudom, hogy ki várja jobban, Kacey vagy mi, hogy végre történjen is köztük már valami:-).
Amivel az egyedül problémám volt, az, ahogy az írónő némelyik szálat lezárta. Voltak témák, kemény témák, amiket jól fejtett ki és vitt végig, de utána, ahogy a szálakat lerendezte a végén, az nekem nem mindig volt túl életszerű. Persze, tudom, hogy ez előfordulhat így és ez egy kitalált történet, de akkor is. A könyv befejezését olvasva pedig eleinte kifejezetten hadakozott a realista és a romantikus énem, de aztán végül kiegyeztek:).
Ettől függetlenül összességében érdemes elolvasni, mert a fent megírt, számomra apróbb hibájától eltekintve a könyv nagyon olvastatja magát; érdekes, lebilincselő, gyakran komor hangulatú, kemény témákat boncolgat, a főszereplők pedig nagyon szerethetőek. Ha szereted a romantikus történeteket a sérült lelkü fiatalokról, akkor ez a Te könyved. A mellékszereplők is ragyogó karakterek, azért is soroltam fel a legtöbbjüket a kedvenc szereplőknél, mert nem tudnék választani közülük.
Ráadásul bár ez egy sorozat része, de ez a könyv önálló történetként is megállja a helyét, hiszen a többi rész a történet más-mást szereplőjéről szól - Livie-ről, Cainról, a sztríptizbár tulajdonosáról és Benről a kidobóról. Szóval azok is nyugodtan olvashatják, akik már nem unják a sorozatokat:-).
Borító: Nagyon szép, figyelemfelkeltő, de nekem egy picit félrevezető, mert első ránézésre nekem valami "vízhez" kapcsolódó történet ugrik be a borítóról. (tudom, hogy mit jelképez a víz és a lány a borítón, de akkor is).
Kedvenc karakter: Kacey, Trent, Mia, "Ciklon", Livie, Nate és Cain - igen, őket mind nagyon szerettem:-)
Szárnyalás: Kacey és Livie testvéri kapcsolata
Mélyrepülés: a néhol nem túl reális lezárása a szálaknak
Érzelmi mérce: a két főszereplő között izzik a kémia
Értékelés:
Nyereményjáték:
Tíz like, tízszeres esély a nyereményre!
(Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz! Ha a nyertes 72 órán belül nem válaszol az értesítő emailre, automatikusan újra sorsolunk.)
(Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz! Ha a nyertes 72 órán belül nem válaszol az értesítő emailre, automatikusan újra sorsolunk.)
A Blogturné további állomásai:
November 12 - Kristina blogja
November 14 - Angelika blogja
November 16 - Media Addict
November 18 - CBooks
November 20 - Dreamworld
November 22 - Kelly Lupi olvas
November 26 - Deszy könyvajánlója
Hihetetlen jó könyv! Mindenkinek csak ajánlani tudom! Vegyétek meg és olvassátok el! :)
VálaszTörlésNEKEM A SZEMÉLYES KEDVENCEIM KÖZÖTT VAN!! mindenkinek ajánlom! nincs olyan szereplő akit unnál.
VálaszTörlés