KMK AKCIÓ szept.3ig!!! Katt a képre!!!

2015. január 27., kedd

Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap


Néhány hete jelent meg a Libri Kiadó gondozásában Khaled Hosseini regénye, az Egyezer tündöklő nap második kiadása. A blogturnénk során három blogger véleményét olvashatjátok erről a csodálatos történetről, amely megható emberi sorsok bemutatásával hozza közel az olvasóhoz Afganisztán közelmúltjának történetét.
A miniturnénk végén a kiadó jóvoltából egy példányt sorsolunk ki ebből a méltán világsikerű könyvből.

Libri Kiadó 2014.
482 oldal
Fordította: Bobony Dóra
Goodreads: 4.31 (600e értékelés)
Besorolás: realista, szépirodalom

Afganisztán, 80-as évek. A perzsa kultúra egykori bölcsőjének életét ellehetetleníti a terror és a háború. Két nő: Marjam és Leila. Marjam a társadalomból kivetett törvényen kívüliként születik, s kamaszkorában még azt a kevés szeretetet is megvonja tőle a sors, amit gyerekként még megkapott. Leilára akár boldogság is várna, ha életét nem forgatná fel mindenestől a véres háború. A két nőt közel hozza egymáshoz a szenvedés és a szeretett emberek elvesztése, sorsuk összefonódik a kegyetlen férfivilágban. A Papírsárkányok című világhírű regény szerzője az afgán történelem harminc évnyi krónikájába ágyazza a szívszorító történetet szeretetről, szerelemről és egy hihetetlen tettekre sarkalló önfeláldozó barátságról. Khaled Hosseini új regényében megdöbbentő képet fest a tálib uralom alatt sínylődő Afganisztánról, miközben páratlan érzékenységgel ábrázolja a női sorsokat.

Khaled Hosseini  számomra a tavalyi év nagy felfedezettje volt, miután elolvastam  az  akkor frissen megjelent  És a hegyek visszhangozzák című regényét, amit a   Goodreads olvasói  a 2013-as év legjobb könyvének választottak.  Hosseini a Papírsárkányok című könyvével kezdte írói pályafutását (ennek az olvasását is beterveztem),  amely főképp a férfi főhős útkereséséről szól, míg ezen második regény már sokkal inkább a nők felé fordul. Két női főszereplő sorsát kíséri végig a történet, akikkel külön-külön ismerkedünk meg,  Afganisztán két meglehetősen  eltérő környezetében.
Marjam nagyon szegény körülmények között él anyjával egy viskóban, titokban arról álmodik, hogy egyszer az apja magához veszi, aki egyébként rendszeresen látogatja, de mégsem képes felvállalni házasságon kívül született gyermekét. Sőt, adandó alkalommal hozzájárul, hogy Marjam 15 évesen férjhez menjen, Kabulba költözzön, így 650 km válassza el tőle. Rasid majdnem 30 évvel idősebb a lánynál, Kabul egyik jól menő cipőkészítője, saját házzal. Nos, Marjam nem a boldogság kulcsát találta meg.
Leila egy értelmiségi család gyermeke, iskolába jár, és  minden nehézség ellenére tartalmas gyerekkort élhet meg, ez legjobb barátjának Táriknak is köszönhető. Két bátyját veszítette el a dzsihád alatt, melyet a kommunisták ellen folytattak a felkelők. Anyja majdnem beleőrül a gyászba, Tárik a szüleivel elhagyja az országot, végül megsemmisül az otthonuk, és Leila teljesen egyedül marad.  Ezen a ponton találkozik a két nő sorsa, miután a fiatal lánynak nincs más lehetősége, elfogadja Rasid házassági ajánlatát és második felesége lesz Marjam mellett.

Sokat gondolkodtam azon, miért ennyire népszerű a szerző, és miért tud engem is a fotelhez ragasztani, Európa közepén, egy viszonylag egyenlő társadalomban élve? Mi az, ami megfog a történeteiben, és magammal viszem a lelkemben örökre a mondanivalóját? Mindig ugyanoda lyukadok ki, az emberi kapcsolatokhoz. Az És a hegyek..-ben a testvéri kapcsolat volt az, ami megérintett, ebben a regényében pedig főképp a szülő-gyermek kapcsolatok. Csodás volt olvasni Marjam és Leila kapcsolatának változásáról, mindketten rengeteget fejlődtek, amíg a gyűlölettől eljutottak az anya-lánya kapcsolat legőszintébb, legerősebb fokáig. Erőt és reményt adtak egymásnak, a legbrutálisabb helyzetekben is. A szerző számomra hihetetlen módon bele tudott bújni ennek a két nőnek a bőrébe, tökéletesen közvetítette a gondolataikat. Meggyőzött és megrendített.  Megmutatta, milyenek ezek a nők, amikor elveszítenek mindent, fizikailag és érzelmileg lenullázódnak, mégis, együtt, szeretetet adva egymásnak, le tudják győzni a világot.
Az érzelmi hatás hátteréül egy európai számára teljesen idegen környezet szolgál. Egy ismeretlen világ, amiről sokan  azt képzelik, hogy a burkák alatt egyforma, tanulatlan, sorsukat elfogadó nők vannak. Ez hatalmas butaság. Nem mentség, hogy el sem tudjuk képzelni, milyen lehet oktatás nélkül felnőni, könyvek nélkül élni, szeretet nélkül házasodni. Ki sem lépni az utcára férfi kíséret nélkül?
Kegyetlenül nehéz volt olvasni a könyv háborúval kapcsolatos részeit. Itt süvítenek a rakéták és robbannak a bombák, életeket oltva ki. Még kevésbé elviselhető szembesülni a tálibok tetteivel. Ami pusztítást véghezvittek ebben az országban azt nem lehet kifejezni. Nem tudok indulatok nélkül írni róluk, az emberiség legalja ez a népség. Több ezer éves történelmi értékek vesztek oda.

Nem tudom eléggé kiemelni és méltatni, mennyire gyönyörű az írásmód, mennyire kidolgozottak a karakterek. A történet szerelmi szála keserédes, nagyon megszerettem Leila és Tárik párosát, de nem rajtuk van a hangsúly. Minden elismerésem a szerzőé, aki már az első regényével is elérte, hogy a világ olvasó emberei más szemmel nézzenek Afganisztánra. Ebben a regényben azt is elérte nálam, hogy tisztelegjek az afgán nők ereje előtt. A világnak észre kell vennie és segítenie kell a sok millió afgánnak, akik a környező országok menekülttáboraiban élnek! 
Szívemből ajánlom ezt a könyvet minden felnőtt olvasónak.  

Borító: Hangulatos

Kedvenc karakter:  Marjam, Leila, Tárik

Szárnyalás:  Leila látogatása Hertában
 
Mélyrepülés:  Nem lehet általánosítani Rasid karaktere alapján, de ami házasság címszóval folyik ebben a vallásban...

Érzelmi mérce:  Az olvasó karöltve a szereplőkkel megjárja a poklot is. Felnőtteknek.

Értékelés:

Külföldi borító válogatás:


Játék:

Khaled Hosseini regénye, az Egyezer tündöklő nap igazán megérdemli az ünneplést. A Blogturné Klub megalakulása óta éppen most érkezett a kétszázadik turnéhoz, ezért most különleges nyeremények várnak. Egyrészt a Libri Kiadó felajánlásában egy példány kerül kisorsolásra a könyvből, valamint egy meglepetés könyvcsomag a blogturné klubtagok felajánlásában.
A nyereményjátékon megemelheted az esélyeidet, ha megosztod a turné bármelyik állomását és a rafflecopter doboz megfelelő sorába belinkeled. Figyelem! A kiadó és a BTK is kizárólag magyarországi címre postáz. Kérjük a nyerteseket, hogy 72 órán belül jelentkezzenek a megküldött emailre válaszolva. Sok szerencsét!
a Rafflecopter giveaway


A blogturné állomásai:
01.27. Kelly és Lupi olvas
01.29. Deszy könyvajánlója
01.31. Nita könyvgalaxis



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók