KMK AKCIÓ

2016. november 28., hétfő

Tabitha Suzuma: Forbidden

December elején hazánkban is megjelenik Tabitha Suzuma híres regénye, a Forbidden, ami magyarul a Kimondhatatlan címet kapta. Tartsatok velünk november 24-e és december 4-e között, kétnaponta egy-egy blogger mutatja be nektek ezt a rendhagyó, mégis romantikus, és szívszorító történetet, amelyben egy valóban tiltott kapcsolatba nyerhettek bepillantást Lochan és Maya szemén keresztül. Ha részt vesztek a nyereményjátékunkban, megnyerhetitek a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott három nyereménypéldány egyikét.

Könyvmolyképző Kiadó 2016. december
392 oldal
Fordította: Molnár Edit
Goodreads: 4,07
Besorolás: YA, realista, testvérszerelem

A szerelem nem ismer határokat…
Lochant és Mayát a testvéri szálakon túl mindig is mély barátság fűzte egymáshoz. Mivel alkoholista anyjukra nem számíthatnak, közösen nevelik három kisebb testvérüket. Ez a megpróbáltatásokkal teli élet – és a köztük lévő tökéletes összhang – a megszokottnál jóval közelebb hozza őket egymáshoz.
Olyan közel, hogy végül egymásba szeretnek.
Lochan és Maya tudja, hogy a kapcsolatuk vállalhatatlan, és nem folytatódhat tovább. Ám tehetetlenek, mert amit éreznek, az semmihez sem fogható…

Hogyan lehet az, hogy helyesnek érzel olyan érzéseket, amiről tudod, hogy nincs jogosultságuk? Már korábban olvastam a könyvet, most a bejegyzéshez újra elővettem, és nem tudtam letenni. Másodszor is darabokra törte a szívem.
Képzelj el egy elcseszett családot, ahol az apuka rég elpárolgott, az anyuka pedig szinte állandóan részeg, legtöbbször otthon sincs. Retteg az öregedéstől, amit fiatalabb pasik felszedésével ellensúlyoz, kurvásan kifestve, egy számmal kisebb ruhákban jár. Sokszor nincs normális étel, mert elfelejt bevásárolni, saját magáról bezzeg gondoskodik, az újabb kihívó ruhákat és tűsarkúakat megveszi magának.  A két idősebb testvér Maya és Lochan, akik gyakorlatilag mint szülők funkcionálnak a három fiatalabb testvérük mellett, vállvetve küzdenek át a hétköznapokon. Az ébresztő után a három kisebbnek reggelit kell adni, felügyelni a készülődést, és iskolába vinni őket. Suli után értük menni, vacsorát készíteni, foglalkozni velük, leckét ellenőrizni és jöhet az esti tisztálkodás, altatás. A 17 éves Lochan és a 16 éves Maya  jól kiegészítik egymást, pillantásokból, félszavakból is értik, hogy mit akar a másik, ha az egyikük besokall és kiabál a kicsikkel, a másik elsimítja, ha egyiküknek sok a tanulnivalója, a másik többet vállal. A  legkisebb testvér Willa, ő a legédesebb ötéves kislány, őt követi a nyolcéves bátyja  Tiffin, aki szeret rossz fát tenni a tűzre, a másik bátyja Kit, ő már 13 éves, mindent pontosan ért, ami körülötte zajlik, és a kamaszokra jellemző daccal fordul el a szabályoktól, legyen az családi vagy iskolai dolog. 
Maya és Lochan a külvilág előtt a legnagyobb mértékben takargatják, hogy mi folyik anyjuk körül, rettegnek attól, hogy a gyermekvédelmisek rájuk akadnak és szétszakítják a családot. Minden igyekezet ellenére többször is majdnem lelepleződnek, amikor anyjuk elfelejt a kicsikért menni, vagy a kórházban egyszerűen nincs jelen, hazudniuk kell, hogy külföldön dolgozik. Ezek a testvérek gyütt akarnak maradni. Mert a család a legfontosabb, a testvéreket lehetetlen szétszakítani, ők nem tudnak egymás nélkül élni. Képzeld el, mit érzett Lochan, amikor egy délután rádöbben, hogy amit Maya iránt érez, az több mint csupán testvéri szeretet, több a legmélyebb barátságnál is.
Annyi, de annyi mindent szeretnék erről a történetről mondani! A legfontosabb mégis az, hogy csakis azoknak ajánlom, akik képesek elviselni az erős érzelmeket, mert ez a sztori hatni fog rád, megkérdőjeleződnek az addig elfogadottnak vélt normák. Csak úgy tudod elviselni, hogy tudatában vagy annak az egyszerű ténynek, nem te vagy ebben a helyzetben, kívülálló vagy. Nem a te anyád egy büdös kurva, akinek börtön járna. Nem neked kell bujkálni, nem neked kell harcolnod magaddal, nem neked kell feláldoznod önmagad.
Maya is erős karakter a történetben, de közel sem annyira összetett, mint Lochan. Hat éve szajkózza neki az anyja, amióta az apjuk lelépett, hogy most már ő a férfi a családban, helyt kell állnia, hat éve kell minden körülmények között megfelelnie, bátornak, erősnek lennie. Tisztában van anyja alkoholizmusával, tudja, hogy ezt titkolnia kell, ezért visszahúzódó, nem barátozik senkivel, egyedül Maya az, aki ismeri valójában, előtte nem kell megjátszani magát. Együtt beszélhetnek bármiről, megértik egymást, igazi lelki társai egymásnak. A gondolkodásuk érett, korán fel kellett nőniük, mindketten megpróbálnak erőt adni a másiknak a sokszor kilátástalan helyzetben. Maya sokkal nyitottabb a szerelmüket tekintve, ebben a kérdésben is Lochan az, aki mélyen magába zuhan, ő az, aki gyakorlatilag szétszakítja a lelkét, a szívét.
Olvastam már testvérek közötti szerelemről, de az nem volt egyenrangú érzelem mindkét fél részéről, össze se tudom hasonlítani a Forbidden egyediségével. Ez egy tabunak számító téma, amiről nem beszélnek az emberek, mintha nem is létezne. Nem tudok ítéletet mondani felettük, mert a testvériség és a szerelem is olyan fogalmak, amelyek önálló életet élnek, nem befolyásolhatók. Egyébként is szimpatizálok a lázadással, a korlátok lerombolásával, legyen az bármennyire tabudöntögető.
Miért van ennek a történetnek ekkora sikere? A témát persze nem lehet figyelmen kívül hagyni, de az elfogadáshoz, az óriási eladott példányszámhoz, a rengeteg irodalmi jelöléshez és díjhoz a szerző csodálatos írásmódja kellett. Már az első fejezetben nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Tabitha stílusa lenyűgöző. Szinte lírai a szöveg, gyönyörűen megfogalmazott mondatok áradnak az olvasóhoz. Erősen hatnak a gondolatai, mélyen átérezhetőek az érzelmek, a szerelmi jelenetek lenyűgöztek. Nincs bennük semmi taszító, ami miatt rosszul érezném magam,  Felváltva olvashattam a két testvér szemszögét, így volt hiteles és mélyen átérezhető. A szerző tökéletesen felépítette a konfliktust, képes volt elérni, hogy az utolsó pillanatig bízzam a lehetetlenben. A végkifejlet tökéletes, ehhez nincs mit hozzátenni, a történetben ez benne volt az első pillanattól. A könyv hiába lett a kedvencem mégis le kell vonnom az értékelésből. Nem azért, mert nem tetszett a vége, mert bármi más hiteltelenné tette volna az egészet. A hiányérzetem abból fakad, hogy nem kaptam megnyugtató utalást vagy bármi jelet arra, hogy az anyával mi történt. Kellett volna valami elégtétel, valami büntetés, ami egyensúlyozhatná, amit tulajdonképpen lehetetlen bármivel balanszírozni.
Olvasnod kell, kihagyhatatlan.

Borító: Eredeti, kifejező.
 
Kedvenc karakter: Lochan

Szárnyalás: A randi utáni jelenet feszültsége.

Mélyrepülés:  Willa balesete.

Érzelmi mérce: 16 éven felül ajánlanám, a téma egyedi és megrázó.

Értékelés:


Nyereményjáték:  
A világon számtalan tabu létezik, nem csak a vérfertőzés, hiszen ezalatt a fogalom alatt értünk minden olyan jelenséget, amiről az emberek nem beszélnek szívesen, vagy épp próbálnak úgy tenni, mintha nem létezne. Ebben a játékban az lesz a feladatotok, hogy egy-egy leírás alapján megfejtsétek, éppen melyik taburól is van szó. Ezek lehetnek olyanok is, amik ma már kevésbé számítanak annak, ám mégis sokan feszengenek, ha szóba kerül. A játékban résztvevők között három nyereménypéldányt fogunk kisorsolni.
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk

Feladvány: Fogvatartó és fogvatartott között kibontakozó vonzalom.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

11.24. Always Love a Wild Book
11.26. Sorok között
11.28. Kelly & Lupi Olvas
11.30. CBooks
12.02. Dreamworld
12.04. Deszy Könyvajánlója

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók