Idén lesz nyolc éve, hogy útjára indult a különleges gyermekek története, és sok olvasó legnagyobb örömére Ransom Riggs úgy döntött, nem áll meg egy trilógiánál, hanem tovább szövi Vándorsólyom kisasszony és pártfogoltjainak kalandjait. A sorozathoz méltó módon mi is különleges turnéval készülünk nektek a Napok térképe című, negyedik résszel. Öt állomáson keresztül az értékelés mellett sok-sok extrát hozunk el nektek, a Kossuth Kiadó felajánlásából pedig egy igazán exkluzív nyeremény vár rátok: egy ajándékcsomag, mely tartalmazza a könyv egy példányát, bögrét, vászontáskát és könyvjelzőket!
Tartsatok velünk az ymbrynék, időhurkok, üresrémek és különleges gyermekek világába, ahol ezúttal is lenyűgöző fotók tarkítják a kötetet.
Kossuth Kiadó, 2019
496 oldal
Fordító: Gálvölgyi Judit
Goodreads: 4,17
Besorolás: YA, fantasy
A szerző, Ransom Riggs a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című regényével robbant be a bestsellerek világába 2011-ben. A Napok térképe az ötödik könyve magyarul.
A különleges képességekkel megáldott/megátkozott, 16 éves Jacob Portmant a szülei épp elmegyógyintézetbe készülnek szállítani. Az átlagos amerikai kisvárosi család ugyanis egy szót sem hisz el a fiú kalandjaiból és hőstetteiből a különlegesek – üresrémek és lidércek által fenyegetett – világában. Pont jókor jelennek hát meg az autó előtt Jacob különleges barátai: a kezével lángot gyújtó, szépséges Emma, az emberfeletti erejű Bronwyn, a divatbolond Horace, a halottakat feltámasztani képes Enoch, a méheknek parancsoló Hugh, az első és hátsó szájával is harapni tudó Claire, a nehezék nélkül súlytalanul lebegő Olive és oltalmazójuk, nevelőjük, az alakváltó ymbryne, Vándorsólyom kisasszony.
Az időhurok szorításából szabadulva immár valamennyien a hirtelen előreöregedés veszélye nélkül mozoghatnak térben és időben. Útra kelnek az egykori londoni nyomornegyedből, Devil's Acre-ből, hogy felfedezzék a jelen normális Amerikáját, de az amerikai különlegeseket is. A kalandokban bővelkedő úton vezetőjük a mindkét világot ismerő – és a jelenben valóban csak 16 esztendős – Jacob…
Figyelem! További kalandok várhatók!
BLOGTURNÉ EXTRA - RÉSZLET A KÖNYVBŐL
(A fejezet első részét A Szofisztikált Macska blogon találjátok!)
Csak két szomszédunk volt: a vénséges Mrs. Melloroos, egy tolókocsihoz kötött, nyolcvanon túli néni, aki kizárólag a vele lakó ápolónőjével hagyta el a házát, és egy német házaspár, mely az év nagy részét másutt töltötte, és előkelősködő kúriáját szinte csak télen lakta.
– Mrs. Melloroos kicsit kíváncsi – mondtam. – De amíg valaki nem botrányosan különleges a kertjében, nem hinném, hogy bajt okozna nekünk.
– Tudomásul vettem – mondta Vándorsólyom kisasszony. – Második: érezte-e üresrém közelségét a hazatérése óta?
Éreztem, hogy felszalad a vérnyomásom a szótól, amely sem a fejemben, sem az ajkamon nem fordult elő hetek óta.
– Nem – vágtam rá. – Miért? Voltak további támadások?
– Nem. Semmi jelük. Éppen ez nyugtalanít. És most a családjáról…
– Hát nem öltük meg vagy ejtettük foglyul az összest Devil’s Acreben? – kérdeztem, mert nem szerettem volna befejezetlenül hagyni az üresrém-témát.
– Nem mindet. Egy kis csapat elmenekült néhány lidérccel, és úgy véljük, Amerikába jöttek. És miközben kétlem, hogy az ön közelébe merészkednének – nyilván megtanulták a leckét –, kénytelen vagyok feltenni, hogy terveznek valamit. Nem árt az elővigyázatosság.
– Rettegnek tőled, Jacob – jelentette ki büszkén Emma.
– Tényleg? – kérdeztem.
– Azok után, amit kaptak tőled, ostobák lennének, ha nem rettegnének – szólt a konyha sarkából Millard hangja.
– Udvarias ember nem hallgat ki magánbeszélgetést – reccsent Millardre Vándorsólyom kisasszony. – Nem hallgatóztam, éhes voltam. De kérni szerettem volna azt is, hogy ne tessék kisajátítani Jacobot. Borzasztó hosszú utat tettünk meg, hogy vele legyünk, tetszik tudni.
– Nagyon hiányzott nekik Jacob – magyarázta Vándorsólyom kisasszonynak Emma. – Majdnem annyira, mint nekem.
– Talán ideje, hogy szóljon mindnyájunkhoz – fordult hozzám Vándorsólyom kisasszony. – Mondjon üdvözlőbeszédet! Fektesse le az alapszabályokat!
– Alapszabályokat? – értetlenkedtem. – Például?
– A gyermekek a védenceim, Mr. Portman, de ez az ön városa és az ön kora. Segítenie kell nekem, hogy ne kerüljenek bajba.
– És adj nekik enni – tette hozzá Emma.
Vándorsólyom kisasszonyhoz fordultam.
– Valamit el tetszett kezdeni a családomról. Nem maradhatnak örökké foglyok a garázsban, és kezdett nyugtalanítani, mihez kezdjünk velük.
– Nem kell aggódnia – mondta Vándorsólyom kisasszony. – Bronwyn kézben tartja a dolgokat.
Alig hangzott el az utolsó szó, amikor fülsiketítő, falrengető zaj hallatszott a garázs felől. A rengéstől üvegek potyogtak le a polcok tetejéről, és törtek össze a kövön.
– Ez úgy hangzott, mintha a dolgok kicsúsztak volna Bronwyn kezéből – mondta Millard.
És már futottunk.
– Maradjanak ott, ahol vannak! – kiáltotta a nappali felé Vándorsólyom kisasszony.
Kirohantam a konyhából, végig a hátsó folyosón, a nyomomban Emma. Érzékeimet élesebbé tette az adrenalin. Nem tudtam, mire számítsak, amikor berontottunk a garázsba. Füstre? Vérre? A zaj robbanásnak hangzott, és arra egyáltalán nem számítottam, hogy a szüleim meg a bácsikáim békésen elnyúlva fekszenek, akár a kisbabák. Az autó hátulja jókora bemélyedést vágott a leeresztett garázsajtóba, a körülötte lévő beton szikrázott a hátsó lámpák üvegszilánkjaitól. A motor üresben járt.
Bronwyn az autó elejénél állt, a kezében lógott a lökhárító.
– Jaj, nagyon sajnálom, nem tudom, mi történt – mondta, és eldobta a lökhárítót, amely jókorát csattant a kövön.
Rájöttem, hogy le kell állítanom a motort, mielőtt mindanynyian megfulladunk, ezért a vezetői üléshez siettem. Az ajtó zárva volt.
Természetesen: a családom megpróbálta kívül tartani Bronwynt. Biztos vagyok benne, hogy halálra rémültek tőle.
– Én ki tudom nyitni – mondta Bronwyn. – Lépjen hátrébb!
Megvetette a lábát, két kézzel megragadta a kilincset.
– Mi a csudát… – kezdtem, és ekkor Bronwyn nagyot rántott, és az ajtó tövestől kiszakadt a helyéről. Tekintettel a súlyra és a lendületre, az ajtó nem állt meg, hanem kirepült Bronwyn kezéből, át a garázson, és beleállt a hátsó falba. A zaj valóságos fizikai erőként lökött hátra.
– Ó, semmiség – mondta Bronwyn a hirtelen beállt csendben.
– Bronwyn! – kiáltotta Emma, miután leeresztette két, addig a fejét takaró karját. – Lefejezhettél volna valakit!
Bedugtam a fejem az ajtó helyén, átnyúltam alvó apám előtt, és kivettem a slusszkulcsot. Anyám az apámnak dőlve aludt, aki a szélvédőnek támasztott fejjel horkolt, lehelete üres szóbuborékokat fújt az üvegre. A hátsó ülésen egymást átkarolva aludtak a bácsikáim. A zaj ellenére nem ébredt fel egyikük sem. Egyetlen olyan anyagot ismertem, amelytől ilyen mély álomba merülhetnek az emberek: Poranya porított anyagát. Amikor felegyenesedtem, láttam, hogy Bronwynnál van belőle egy kis zacskónyi.
– Az az ember a hátsó ülésen – mutatott Bobby bácsikámra –, láttam, hogy előveszi a kis… – Bronwyn kihúzta a zsebéből Bobby bácsi mobilját.
– Mobiltelefonját – mondtam.
– Úgy van, azt – folytatta Bronwyn. – Hát elvettem, mire mindnyájan veszettül pipák lettek, és akkor azt tettem, amit V. kisasszony mutatott…
– Használta a port? – kérdezte Vándorsólyom kisasszony.
– Rájuk fújtam, de nem aludtak el nyomban. Jacob papája beindította a kocsit, de az ahelyett, hogy előreindult volna…
Vándorsólyom kisasszony megpaskolta Bronwyn karját.
– Igen, drágám, értem. Jól csinálta.
– Az – mondta Enoch. – Egyenesen át a falon.
Megfordultunk, és ott álltak mind a folyosón, szorosra zárt csoportban.
– Azt mondtam, maradjanak ott, ahol vannak – mondta Vándorsólyom kisasszony.
– Az után a ’ang után? – kérdezte Enoch.
– Sajnálom, Jacob – mondta Bronwyn. – Olyan izgalomba jöttek, nem tudtam, mit tegyek. Ugye nem bántottam őket?
– Nem hinném. – Megtapasztaltam a Poranya pora által előidézett bársonyos álmot, és nem találtam rossznak. – Megnézhetem a bácsikám telefonját?
Bronwyn kihúzta a zsebéből, és átadta. A képernyő megrepedt, de olvasható volt. Amint kivilágosodott, több SMS-t láttam a nénikémtől:
Mi folyik ott?
Mikor érsz haza?
Minden rendben?
Válaszul Bobby bácsi azt kezdte beírni, hogy HÍVD A ZSARUKAT, amikor valószínűleg rájött, hogy ő maga is hívni tudja őket. Csakhogy mielőtt megtehette volna, Bronwyn elvette a telefonját. Ha Bronwyn pár másodpercnyit késlekedik, már rajtunk üthettek volna a rendőrség különlegesen képzett emberei. Összeszorult a mellkasom, amint rájöttem, milyen gyorsan válhat a helyzetünk veszélyessé és bonyolulttá. A pokolba, gondoltam, ahogy a tönkretett autóról a tönkretett falra, majd a tönkretett garázsajtóra néztem. Már azzá is vált.
– Ne aggódjon, Jacob. Kínosabb helyzeteket is megoldottam már. – Vándorsólyom kisasszony körüljárta a kocsit, felmérte a kárt. – A családja remekül fog aludni reggelig, és azt javasolnám, tegyük ezt mi is.
– És aztán? – kérdeztem idegesen és izzadságban úszva. A garázsban nem volt légkondi, így hát fullasztó volt a hőség.
– Amikor felébrednek, törlöm a legutóbbi emlékeiket, és hazaküldöm a bácsikáidat.
– Elmagyarázom, hogy távoli rokonai vagyunk édesapádnak, azért jöttünk Európából, hogy lerójuk tiszteletünket Abe sírjánál. Ami pedig az ön intézeti gyógykezelését illeti, sokkal jobban van, nincs szüksége pszichiáterre.
– És ha…
– Ó, el fogják hinni; a normálisoknál igen hatásos az emlékezettörlés. Valószínűleg arról is képes lennék meggyőzni őket, hogy egy holdbeli kolóniáról jöttünk.
– Kérem, Vándorsólyom kisasszony, ezt inkább ne vesse fel.
Elmosolyodott.
– Elnézését kérem. Az évszázados igazgatónői munka hozzászoktatja az embert a fölösleges kérdésekhez. Most jöjjenek, gyermekeim, meg kell beszélnünk a következő napok menetrendjét. Sokat kell tanulnunk a jelenről, és a legjobb nyomban elkezdeni a tanulást.
Kezdett mindenkit kiterelni a garázsból, miközben záporoztak rá a kérdések és a panaszok.
– Meddig maradhatunk? – kérdezte Olive.
– Reggel elindulhatunk felfedezni a környéket? – kérdezte Claire. – Szeretnék enni valamit, mielőtt eltűnök a föld színéről – mondta Millard.
Kisvártatva egyedül maradtam a garázsban, részint azért, mert rossz érzés volt otthagyni a családomat éjszakára, részint meg azért, mert aggódtam a memóriatörlés miatt. Vándorsólyom kisasszony magabiztosnak látszott, csakhogy most nagyobb törlésről volt szó, mint amekkorát Londonban végzett, amely mindössze tíz percet törölt az emlékezetükből. Mi lesz, ha nem eleget töröl, vagy túlságosan sokat? Ha apám mindent elfelejt a madarakról, vagy anyu elfelejti a középiskolában tanult franciát?
Néztem, ahogy alszanak, és újabb súly telepedett a vállamra. Egyszeriben kényelmetlenül felnőttnek éreztem magam, miközben – esendő, békés, halkan horkoló – családtagjaim szinte kisdedeknek látszottak.
Talán van más lehetőség.
Emma nézett be a nyitott ajtón.
– Minden rendben? Azt hiszem, a fiúk balhézni fognak, ha nem kapnak hamarosan vacsorát.
– Nem mertem itt hagyni őket – biccentettem a családom felé.
– Nem mennek sehová, és szükségtelen őrizni őket. Amekkora adagot kaptak, holnap délig aludni fognak.
– Tudom. Csak… kicsit rossz érzés.
– Ne vádold magad! – Odajött hozzám. – Nem te tehetsz róla. Egyáltalán nem.
Bólintottam.
– Azért kissé tragikus.
– Micsoda?
– Hogy Abe Portman fia soha nem fogja megtudni, milyen különleges volt az apja.
Emma megfogta a karom, és a vállára tette.
– Szerintem százszor tragikusabb, hogy nem tudja, mennyire különleges a fia.
Éppen meg akartam csókolni, amikor a bácsikám mobilja zsizsegni kezdett a zsebemben. Mindketten összerezzentünk, elővettem a telefont, és új SMS-t láttam rajta.
Bolond J benn van már a diliházban?
– Mi az? – kérdezte Emma.
– Semmi fontos. – Visszatettem a zsebembe a telefont, az ajtó felé fordultam. Egyszeriben nem éreztem olyan rossznak, hogy a garázsban hagyom éjszakára a családomat. – Gyere, találjunk ki valamit vacsorára!
– Biztos? – kérdezte Emma.
– Tökéletesen.
Kifelé leoltottam a villanyt.
Azt javasoltam, rendeljünk pizzát egy olyan helyről, ahonnan éjjel is kiszállítanak. Csak néhányan tudták, mi az a pizza, a házhoz szállításról pedig sosem hallottak.
BLOGTURNÉ EXTRA - RÉSZLET A KÖNYVBŐL
(A fejezet első részét A Szofisztikált Macska blogon találjátok!)
Csak két szomszédunk volt: a vénséges Mrs. Melloroos, egy tolókocsihoz kötött, nyolcvanon túli néni, aki kizárólag a vele lakó ápolónőjével hagyta el a házát, és egy német házaspár, mely az év nagy részét másutt töltötte, és előkelősködő kúriáját szinte csak télen lakta.
– Mrs. Melloroos kicsit kíváncsi – mondtam. – De amíg valaki nem botrányosan különleges a kertjében, nem hinném, hogy bajt okozna nekünk.
– Tudomásul vettem – mondta Vándorsólyom kisasszony. – Második: érezte-e üresrém közelségét a hazatérése óta?
Éreztem, hogy felszalad a vérnyomásom a szótól, amely sem a fejemben, sem az ajkamon nem fordult elő hetek óta.
– Nem – vágtam rá. – Miért? Voltak további támadások?
– Nem. Semmi jelük. Éppen ez nyugtalanít. És most a családjáról…
– Hát nem öltük meg vagy ejtettük foglyul az összest Devil’s Acreben? – kérdeztem, mert nem szerettem volna befejezetlenül hagyni az üresrém-témát.
– Nem mindet. Egy kis csapat elmenekült néhány lidérccel, és úgy véljük, Amerikába jöttek. És miközben kétlem, hogy az ön közelébe merészkednének – nyilván megtanulták a leckét –, kénytelen vagyok feltenni, hogy terveznek valamit. Nem árt az elővigyázatosság.
– Rettegnek tőled, Jacob – jelentette ki büszkén Emma.
– Tényleg? – kérdeztem.
– Azok után, amit kaptak tőled, ostobák lennének, ha nem rettegnének – szólt a konyha sarkából Millard hangja.
– Udvarias ember nem hallgat ki magánbeszélgetést – reccsent Millardre Vándorsólyom kisasszony. – Nem hallgatóztam, éhes voltam. De kérni szerettem volna azt is, hogy ne tessék kisajátítani Jacobot. Borzasztó hosszú utat tettünk meg, hogy vele legyünk, tetszik tudni.
– Nagyon hiányzott nekik Jacob – magyarázta Vándorsólyom kisasszonynak Emma. – Majdnem annyira, mint nekem.
– Talán ideje, hogy szóljon mindnyájunkhoz – fordult hozzám Vándorsólyom kisasszony. – Mondjon üdvözlőbeszédet! Fektesse le az alapszabályokat!
– Alapszabályokat? – értetlenkedtem. – Például?
– A gyermekek a védenceim, Mr. Portman, de ez az ön városa és az ön kora. Segítenie kell nekem, hogy ne kerüljenek bajba.
– És adj nekik enni – tette hozzá Emma.
Vándorsólyom kisasszonyhoz fordultam.
– Valamit el tetszett kezdeni a családomról. Nem maradhatnak örökké foglyok a garázsban, és kezdett nyugtalanítani, mihez kezdjünk velük.
– Nem kell aggódnia – mondta Vándorsólyom kisasszony. – Bronwyn kézben tartja a dolgokat.
Alig hangzott el az utolsó szó, amikor fülsiketítő, falrengető zaj hallatszott a garázs felől. A rengéstől üvegek potyogtak le a polcok tetejéről, és törtek össze a kövön.
– Ez úgy hangzott, mintha a dolgok kicsúsztak volna Bronwyn kezéből – mondta Millard.
És már futottunk.
– Maradjanak ott, ahol vannak! – kiáltotta a nappali felé Vándorsólyom kisasszony.
Kirohantam a konyhából, végig a hátsó folyosón, a nyomomban Emma. Érzékeimet élesebbé tette az adrenalin. Nem tudtam, mire számítsak, amikor berontottunk a garázsba. Füstre? Vérre? A zaj robbanásnak hangzott, és arra egyáltalán nem számítottam, hogy a szüleim meg a bácsikáim békésen elnyúlva fekszenek, akár a kisbabák. Az autó hátulja jókora bemélyedést vágott a leeresztett garázsajtóba, a körülötte lévő beton szikrázott a hátsó lámpák üvegszilánkjaitól. A motor üresben járt.
Bronwyn az autó elejénél állt, a kezében lógott a lökhárító.
– Jaj, nagyon sajnálom, nem tudom, mi történt – mondta, és eldobta a lökhárítót, amely jókorát csattant a kövön.
Rájöttem, hogy le kell állítanom a motort, mielőtt mindanynyian megfulladunk, ezért a vezetői üléshez siettem. Az ajtó zárva volt.
Természetesen: a családom megpróbálta kívül tartani Bronwynt. Biztos vagyok benne, hogy halálra rémültek tőle.
– Én ki tudom nyitni – mondta Bronwyn. – Lépjen hátrébb!
Megvetette a lábát, két kézzel megragadta a kilincset.
– Mi a csudát… – kezdtem, és ekkor Bronwyn nagyot rántott, és az ajtó tövestől kiszakadt a helyéről. Tekintettel a súlyra és a lendületre, az ajtó nem állt meg, hanem kirepült Bronwyn kezéből, át a garázson, és beleállt a hátsó falba. A zaj valóságos fizikai erőként lökött hátra.
– Ó, semmiség – mondta Bronwyn a hirtelen beállt csendben.
– Bronwyn! – kiáltotta Emma, miután leeresztette két, addig a fejét takaró karját. – Lefejezhettél volna valakit!
Bedugtam a fejem az ajtó helyén, átnyúltam alvó apám előtt, és kivettem a slusszkulcsot. Anyám az apámnak dőlve aludt, aki a szélvédőnek támasztott fejjel horkolt, lehelete üres szóbuborékokat fújt az üvegre. A hátsó ülésen egymást átkarolva aludtak a bácsikáim. A zaj ellenére nem ébredt fel egyikük sem. Egyetlen olyan anyagot ismertem, amelytől ilyen mély álomba merülhetnek az emberek: Poranya porított anyagát. Amikor felegyenesedtem, láttam, hogy Bronwynnál van belőle egy kis zacskónyi.
– Az az ember a hátsó ülésen – mutatott Bobby bácsikámra –, láttam, hogy előveszi a kis… – Bronwyn kihúzta a zsebéből Bobby bácsi mobilját.
– Mobiltelefonját – mondtam.
– Úgy van, azt – folytatta Bronwyn. – Hát elvettem, mire mindnyájan veszettül pipák lettek, és akkor azt tettem, amit V. kisasszony mutatott…
– Használta a port? – kérdezte Vándorsólyom kisasszony.
– Rájuk fújtam, de nem aludtak el nyomban. Jacob papája beindította a kocsit, de az ahelyett, hogy előreindult volna…
Vándorsólyom kisasszony megpaskolta Bronwyn karját.
– Igen, drágám, értem. Jól csinálta.
– Az – mondta Enoch. – Egyenesen át a falon.
Megfordultunk, és ott álltak mind a folyosón, szorosra zárt csoportban.
– Azt mondtam, maradjanak ott, ahol vannak – mondta Vándorsólyom kisasszony.
– Az után a ’ang után? – kérdezte Enoch.
– Sajnálom, Jacob – mondta Bronwyn. – Olyan izgalomba jöttek, nem tudtam, mit tegyek. Ugye nem bántottam őket?
– Nem hinném. – Megtapasztaltam a Poranya pora által előidézett bársonyos álmot, és nem találtam rossznak. – Megnézhetem a bácsikám telefonját?
Bronwyn kihúzta a zsebéből, és átadta. A képernyő megrepedt, de olvasható volt. Amint kivilágosodott, több SMS-t láttam a nénikémtől:
Mi folyik ott?
Mikor érsz haza?
Minden rendben?
Válaszul Bobby bácsi azt kezdte beírni, hogy HÍVD A ZSARUKAT, amikor valószínűleg rájött, hogy ő maga is hívni tudja őket. Csakhogy mielőtt megtehette volna, Bronwyn elvette a telefonját. Ha Bronwyn pár másodpercnyit késlekedik, már rajtunk üthettek volna a rendőrség különlegesen képzett emberei. Összeszorult a mellkasom, amint rájöttem, milyen gyorsan válhat a helyzetünk veszélyessé és bonyolulttá. A pokolba, gondoltam, ahogy a tönkretett autóról a tönkretett falra, majd a tönkretett garázsajtóra néztem. Már azzá is vált.
– Ne aggódjon, Jacob. Kínosabb helyzeteket is megoldottam már. – Vándorsólyom kisasszony körüljárta a kocsit, felmérte a kárt. – A családja remekül fog aludni reggelig, és azt javasolnám, tegyük ezt mi is.
– És aztán? – kérdeztem idegesen és izzadságban úszva. A garázsban nem volt légkondi, így hát fullasztó volt a hőség.
– Amikor felébrednek, törlöm a legutóbbi emlékeiket, és hazaküldöm a bácsikáidat.
– Elmagyarázom, hogy távoli rokonai vagyunk édesapádnak, azért jöttünk Európából, hogy lerójuk tiszteletünket Abe sírjánál. Ami pedig az ön intézeti gyógykezelését illeti, sokkal jobban van, nincs szüksége pszichiáterre.
– És ha…
– Ó, el fogják hinni; a normálisoknál igen hatásos az emlékezettörlés. Valószínűleg arról is képes lennék meggyőzni őket, hogy egy holdbeli kolóniáról jöttünk.
– Kérem, Vándorsólyom kisasszony, ezt inkább ne vesse fel.
Elmosolyodott.
– Elnézését kérem. Az évszázados igazgatónői munka hozzászoktatja az embert a fölösleges kérdésekhez. Most jöjjenek, gyermekeim, meg kell beszélnünk a következő napok menetrendjét. Sokat kell tanulnunk a jelenről, és a legjobb nyomban elkezdeni a tanulást.
Kezdett mindenkit kiterelni a garázsból, miközben záporoztak rá a kérdések és a panaszok.
– Meddig maradhatunk? – kérdezte Olive.
– Reggel elindulhatunk felfedezni a környéket? – kérdezte Claire. – Szeretnék enni valamit, mielőtt eltűnök a föld színéről – mondta Millard.
Kisvártatva egyedül maradtam a garázsban, részint azért, mert rossz érzés volt otthagyni a családomat éjszakára, részint meg azért, mert aggódtam a memóriatörlés miatt. Vándorsólyom kisasszony magabiztosnak látszott, csakhogy most nagyobb törlésről volt szó, mint amekkorát Londonban végzett, amely mindössze tíz percet törölt az emlékezetükből. Mi lesz, ha nem eleget töröl, vagy túlságosan sokat? Ha apám mindent elfelejt a madarakról, vagy anyu elfelejti a középiskolában tanult franciát?
Néztem, ahogy alszanak, és újabb súly telepedett a vállamra. Egyszeriben kényelmetlenül felnőttnek éreztem magam, miközben – esendő, békés, halkan horkoló – családtagjaim szinte kisdedeknek látszottak.
Talán van más lehetőség.
Emma nézett be a nyitott ajtón.
– Minden rendben? Azt hiszem, a fiúk balhézni fognak, ha nem kapnak hamarosan vacsorát.
– Nem mertem itt hagyni őket – biccentettem a családom felé.
– Nem mennek sehová, és szükségtelen őrizni őket. Amekkora adagot kaptak, holnap délig aludni fognak.
– Tudom. Csak… kicsit rossz érzés.
– Ne vádold magad! – Odajött hozzám. – Nem te tehetsz róla. Egyáltalán nem.
Bólintottam.
– Azért kissé tragikus.
– Micsoda?
– Hogy Abe Portman fia soha nem fogja megtudni, milyen különleges volt az apja.
Emma megfogta a karom, és a vállára tette.
– Szerintem százszor tragikusabb, hogy nem tudja, mennyire különleges a fia.
Éppen meg akartam csókolni, amikor a bácsikám mobilja zsizsegni kezdett a zsebemben. Mindketten összerezzentünk, elővettem a telefont, és új SMS-t láttam rajta.
Bolond J benn van már a diliházban?
– Mi az? – kérdezte Emma.
– Semmi fontos. – Visszatettem a zsebembe a telefont, az ajtó felé fordultam. Egyszeriben nem éreztem olyan rossznak, hogy a garázsban hagyom éjszakára a családomat. – Gyere, találjunk ki valamit vacsorára!
– Biztos? – kérdezte Emma.
– Tökéletesen.
Kifelé leoltottam a villanyt.
Azt javasoltam, rendeljünk pizzát egy olyan helyről, ahonnan éjjel is kiszállítanak. Csak néhányan tudták, mi az a pizza, a házhoz szállításról pedig sosem hallottak.
Ha megtetszett, ITT megveheted!
Nyereményjáték:
Ismerjük meg jobban a különleges gyermekeket! A turné állomásain a sorozat egyes szereplőinek különleges képességeit láthatjátok (fontos, hogy a könyveket, ne a filmadaptációt vegyétek alapul), a ti feladatotok pedig, hogy beírjátok az adott szereplő keresztnevét a rafflecopter doboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
uralkodás a méhek felett
A blogturné további állomásai:
Április 20 - Hagyjatok! Olvasok! (extra)
Április 21 - A Szofisztikált Macska (extra)
Április 22 - Könyv és más
Április 23 - Kelly és Lupi olvas (extra)
Április 24 - Deszy könyvajánlója (extra)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése