KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2022. április 18., hétfő

Tracy Wolff: Vonzódás (Sóvárgás #2)

Cartaphilus 2022.
752 oldal
Fordította: Lukács Andrea
Goodreads: 4,30
Besorolás: YA, paranormális, vámpír, vérfarkas, sárkány, gargoyle

Mi történhetett azokban a hónapokban, amelyekből Grace szinte semmire sem emlékszik? Életbe vágó lenne összeraknia a hiányzó időszak eseményeit, és megtudnia, pontosan ki és mi ő, hiszen visszatérése után minden oldalról ellenségek fenyegetik a Katmare Akadémián. Hudson bosszút forral, és olyan titkokról beszél, amelyek talán örökre elszakítják Grace-t Jaxontól, miközben átláthatatlan hatalmi játszmák fonják be az életét. Ennél is nagyobb veszélyt jelent azonban egy ismeretlen gonosz erő, amely magának akarja őt. A lány hamar megtanulja, mit jelent ritka kincsnek lenni egy misztikus lényekkel teli világban. Ha elbukik, mindenki élete veszélybe kerül. A győzelemnek azonban szörnyű ára van; készen áll vajon megfizetni? 

!!!Kérlek, úgy olvasd a bejegyzést, hogy spoileres lehet az első részre, illetve a másodikra annyiban, hogy kiderül, milyen módon van jelen Hudson.!!!
Tavaly a Sóvárgás mint sorozatindító kötet nekem nagyon tetszett, olyannyira, hogy év végén a legnagyobb pozitív meglepetés kategóriában díjaztam is. Eltekintettem minden Twilight, Vámpírnaplók és a többi hasonlatosságra, mert igenis vágytam egy ilyen jellegű történetre, és alig vártam, hogy megjelenjen a következő rész, igazi guilty pleasure falatként rávetettem magam. 
Brutális függővéggel zárult ugyanis a Sóvárgás, Grace kővé vált egy akciójelenet kellős közepén, és vele együtt eltűnt a frissen feltámasztott Hudson is, Jaxon veszélyes fivére, akit korábban ő maga ölt meg. A Vonzódás majdnem négy hónappal ezután folytatódik, Grace arra eszmél, hogy órára siet, de feltűnik neki, hogy mindenki őt bámulja, pedig ugyan mi változott rajta tegnap óta? Aztán lassan rájön, hogy nem emlékszik a tegnapra, de az aznap reggelre sem, mintha a semmiből termett volna az akadémia lépcsőjén. Nem csoda, hogy mindenki kiakad, a diákoktól a tanárokig, az első sokk után természetesen örülnek neki, főleg a barátai, a családja, és persze elsősorban Jaxon, akit erősen megviselt a távolléte. Hamar kiderül azonban, hogy Grace nem egyedül tért vissza. Abban a bizonyos utolsó pillanatában, amikor Jaxont védte Hudsontól és kővé vált, Hudson is bekerült a testébe, így most kénytelen elviselni őt, amíg ki nem találják, hogy tudják kiszedni őt. Ez egy felettébb kényelmetlen helyzet, hiszen Hudson állandóan jelen van, folyamatosan beszél a lányhoz, és azt sem hagyja, hogy Jaxonnal túl közel kerüljenek egymáshoz. Senki más nem látja, nem hallja Hudsont, de Grace látja a kivetülését, és tudnak gond nélkül kommunikálni. Grace nem emlékszik, hogy mi történt ebben a pár kiesett hónapban, amit nyilvánvalóan Hudson társaságában töltött, de ahogy telnek a napok, egyre több jel utal arra, hogy Hudson egyáltalán nem olyan, amilyennek beállították. Miközben a baráti társaság életre halálra küzd minden egyes varázstárgyért, Grace-ben növekszik a kétely, hogy helyesen cselekednek-e, ha minden erejétől megfosztva, átlagos emberként hozzák vissza Hudsont. 
 
Az írásmód továbbra is addiktív, húz magával a történet, tényleg alig lehet letenni, számomra legalábbis ez az ötlet a szerző részéről, hogy Hudsont ilyen módon vonta  a történetbe, mindent vitt. Izgalmas volt minden egyes beszélgetésük, ahogy lépésről lépésre kialakult valamiféle bizalom köztük, persze nem rögtön az elejétől, és közben is Grace okkal volt kiakadva Hudsonra néhány húzása miatt. Viszont többnyire roppant szórakoztató volt kettejük párbeszéde, azt hiszem az olvasók nagy része igencsak dilemmába kerül, hogyan is érezzen Hudsonnal kapcsolatban, azok a kétértelmű beszólások minden pénzt megérnek. Telnek a napok és a lány egyre többet megtud a saját fajtájáról, a történelmükről, miért ennyire különleges is ő, nem véletlenül tekintenek csodabogárként rá, hiszen ezer éve nem járt közöttük kőszörny. Itt álljunk meg egy pillanatra. Az eredetiben ez Gargoyle, amit a világon mindenki vízköpőként ismer. Értem én, hogy a fordító valami egyediként akarta bemutatni, de szerintem ezen a ponton ez már annyira nem számít! Annyi részletben egyezik a könyv x másikkal, hogy simán lehetett volna egyszerűen vízköpő a fajtája.  Azért hálás voltam a szerzőnek, hogy ebben a részben elég sokat meg lehetett tudni a világfelépítésről, a különböző lények történelméről. A hierarchiáról is sok szó esett, megjelent a történetben a Kör is, szerepelt a királyi pár, Hudson és Jaxon szülei is. 700+ oldal azért elég sok mindenre elég, bár a Sóvárgás 500+ oldalát is soknak találtam, ez a regény még bővebbre sikerült. Mindig történt valami, nem volt kifejezetten üresjárat érzésem, de van egy lélektani határ nálam, szóval ezt a részt is megvágtam volna egy kicsit a szerkesztő helyében.  Akadt hely a háttér kibontásán kívül a számos mellékszereplő bővebb bemutatására, fejlesztésére. Azt hiszem, hozzám hasonlóan sokan meglepődnek a szereplőkkel kapcsolatos fordulatokon. Akit nem sokkolt a szerelmi háromszög, kap meleg szálat, amivel amúgy semmi baj nem lenne, de a szerző a legváratlanabb ötletét valósította meg, és ahogy tálalta, az nem mindennapi.

Grace karaktere határozottan javult, már nem csüngött megszállottként Jaxonon, mondjuk nem is nagyon tehette, de más szempontból is fejlődött, hiszen kiderült a származása, és büszkén viselte. Határozottabb lett, és valahogy a rózsaszín köd felszálltával felfedezte a különbségeket a két fiú között. Nem mindegy, hogy megvédenek, vagy megtanítanak megvédeni magad. Kibontakozott a lány valódi énje, és ez határozottan előnyére vált.    
Essen szó a romantikáról is. Nos, az első rész édes, cuki, és olykor izzasztóan sistergős jeleneteit el lehet felejteni, Hudson nem hagyta magára párosunkat, ami eleinte bosszantott, aztán már azt vettem észre, hogy neki drukkolok. Ki ne emlékezne a Vámpírnaplókban Damon és Stefan dilemmájára? Azt fogod érezni itt is! (Gondolom a szerző is rajongója a sorozatnak.) Szóval mintha a kémia jelentősen gyengülne Jaxon és Grace kapcsolatában, de ezt nem vettem tragédiaként. Naggggyon durva az első rész tükrében, mekkorát fordult a kocka. Nem is értem, hogyan művelheti ezt a szerző, hiszen létrehozott egy csupa nagybetűs JAXON csodát, a kockahasával meg a szexi hegével, valóságos rajongótáborral, most meg a regény nagy részében fáradt, nyúzott, sérült - mondjuk erre is lesz ám magyarázat. Most viszont itt van HUDSON és mindent visz. Vicces, de olyan igazi szarkasztikus humorral megáldva, kicsit gonosz is, de tulajdonképpen nagyon is védelmező,  a kockahasról meg a kék szemekről ne is beszéljünk. Hudson vitte el a hátán a történetet, Grace egy kicsit besegített neki. Félelmetes a srác múltja, lassan megismeri az olvasó az előzményeket, és kiderül, rossz az, aki rosszra gondolt, nem igazán úgy történtek a dolgok, ahogy tálalva volt, egészen más gonoszsággal szembesül az olvasó, minden képzeletet felülmúlóan.
Egy szót ejtenék még a helyszínekről. Végre nem csak az akadémián folyik a cselekmény, a varázstárgyakat be kell szerezniük, ezért pár különleges helyre eljutnak, többek között a sárkányok temetőjébe, ami az egyik kedvenc részem volt, de nagyon tetszett a Vérontónál tett látogatás is. 
Az utolsó száz oldalon óriási harc dúlt, de tulajdonképpen korábban is voltak versenyek, amik ezt megalapozták, csak gratulálni tudok a szerzőnek, igazán brutálisra sikerült. És még ezután is kaptam egy sokkoló jelenetet, amit újabb izgalmak követtek. És az utolsó mondat, az mindent visz. (Bónusz fejezeteknek is örülhettem megint, most 2 Hudson szemszög került a végére.)
Miért akkor a levonás, ha ennyire tudok ömlengeni a könyvről? Túl sokkkk volt. Több szempontból: egyrészt nem akartam tudni minden egyes átöltözésről, zuhanyzásról, alvásról, brit akcentusról, stb. Tényleg magas az oldalszám, hiába pörög, azért az első feléből lehetett volna kicsipegetni részeket. Másrészt túl erős lett Hudson karaktere, és ez szinte megsemmisítő volt azoknak, akik álompárként könyvelték el Jaxon-Grace-t. Jaxon hibái végzetesek, főleg, ha rásegít a szerző és még nyafogóssá is teszi. Mi lesz ebből? Harmadrészt a végén történtek. De ezt túl spoileres lenne részletezni. Megmagyarázhatatlan dolog, tök logikátlan.
Természetesen olvasom tovább a sorozatot, és persze, hogy belenéztem, mi fog történni. Arra is választ kaptam, vajon emlékezni fog-e valaha Grace az elfelejtett hetekre. Bár ez nem is kérdés, elég nyilvánvaló.

Borító: Gyönyörű.

Kedvenc karakter: Hudson, akármennyire túlzott a karaktere :)

Szárnyalás: A sárkánytemető.

Mélyrepülés:  Valakinek mindig meg kell halnia.

Érzéki mérce: A szinte állandó hármas jelenlétnek köszönhetően nincs privát szféra, úgyhogy ebben a részben minimális még a csók is.

Értékelés: 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók