KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2023. március 25., szombat

Kristi Ann Hunter: Előkelő álarcosbál (A Hawthorne-ház #1)

 


Tartsatok velünk A Hawthorne-házba, ahol megismerkedhettek a vénlánysághoz közelítő Lady ​Miranda Hawthorne-nal és az első báli szezonját kezdő Lady Georgina Hawthorne-nal. Kristi Ann Hunter történelmi romantikusai arra csábították bloggereinket, hogy egy hosszú turnéra vigyék a sorozat első és második részét. Ne felejtsetek el játszani se, ugyanis a turné végén egy nyertest sorsolunk, aki eldöntheti, hogy az Előkelő ​álarcosbál vagy a Hibátlan ​külső című részt szeretné megnyerni!

Könyvmolyképző, 2021
400 oldal
Fordította: Roehnelt Zsuzsanna Lilla
Goodreads: 4,08
Besorolás: történelmi romantikus

Lady ​Miranda Hawthorne minden ízében előkelő hölgyként viselkedik, azonban a lelkében bátorságra és szabadságra vágyik.

A társasági élet szereplőinek szemében már a vénlánysághoz közelítő nő hosszú évek óta nem naplóba, hanem levelekben önti ki legbensőbb érzéseit. A leveleket bátyja régi iskolai barátjának, Marshington hercegének írja. Mivel magával a férfival valójában még soha nem találkozott, a legkevésbé sem szándékszik elküldeni a leveleket, és majd elsüllyed szégyenében, amikor a bátyja rejtélyes, új inasa, Marlow véletlenül felad egy levelet a gyanútlan hercegnek.

Miranda legnagyobb megdöbbenésére az etikett ilyetén megsértése a herceg válaszához vezet, és végül élénk levelezésbe torkollik. Az udvarlók korábbi hiánya miatt érzett önbizalomhiány azonban hamarosan zavarodottsággá változik a fiatal nőben, amikor ráébred, hogy Marlow iránt is legalább ugyanannyira érdeklődik, mint a herceg iránt. A férfi viszont, akitől egyre inkább függ, napról napra gyanúsabban viselkedik.
Amikor fény derül a családja birtokán zajló titkos történésekre, egy dolog bizonyossá válik: nem Miranda szíve az egyetlen, amire veszély leselkedik a család és szeretteik körül.

Ahogyan már szerintem írtam is, ahogy "öregszem", egyre többször érdekelnek a történelmi romantikus könyvek, főleg, ha a fülszöveg is érdekesnek tűnik. Itt pedig ez volt a helyzet.

Főhősnőnk Miranda (pontosabban Lady Miranda) egy gazdag, nemesi család egyik sarja. Sajnos amíg fiatal(abb) volt, addig nem sikerült megfelelő kérőt találnia, így lassacskán már a "vénlányok" körét erősíti, főleg, hogy a gyönyörű húga is most kerül eladósorba, most vezetik be a bálok, a kérők világába, így Mirandának még kevesebb az esélye, hogy megfelelő férjet találjon magának. Természetesen ezen az sem segít, hogy bár hiába gazdag, nagy hozománya lenne, de nem felel neki meg a hagyományos asszonyszerep, ő többre vágyna.

Az életről és a napi történésekről való elmélkedéseit pedig nem naplóba vezeti, hanem levelekben írja meg - méghozzá a bátyja egy jóbarátjának, Marshington hercegének címezve. Őt, ahogy a bátyja leírja, egy olyan embernek hiszi, aki soha nem kritizálná őt, így megosztja vele a legbensőbb gondolatait is. Persze a címzés csak névleges, soha nem küldi el a leveleket, mindet szigorúan odafigyelve megőriz. Ez hosszú éveken át jól működik, míg egy szép napon a bátyja új inast fogad fel a régi helyett, aki nem tudván, hogy a "kék borítékokhoz" nem szabad nyúlni, feladja a levelet.
Miranda legnagyobb megdöbbenésére az egyik levelére válasz érkezik - méghozzá a hercegtől... Főhősnőnk pedig elkezd levelezni és egyre jobban "összemelegedik" a herceggel, de közben a bátyja új inasa, Marlow is felkelti a figyelmét - még úgy is, hogy egy nemes kisasszony még véletlenül sem kezd kapcsolatot egy "közemberrel", főleg nem egy inassal. Nem egyszerű a főhősnőnk dolga, hiszen a két férfi, aki tetszene neki - nem igazán elérhető a számára. Az egyiket 9 éve nem látta senki, a másik pedig egy inas...
Vajon mi lesz a végkifejlet? Miranda végül megtalálja álmai férjét?

A történet számomra nagyon jól indult, rettentően kedveltem Mirandát, aki a huszonvalahány évével már "vénlánynak" számított (úristen, ha tudnák, hogy mostanában mikor mennek férjhez a nők... :D ) és emiatt kissé el is volt keseredve, de nem adta fel a reményt, hogy egyszer megtalálja álmai férfiját. Imádtam a talpraesettségét, a bátorságát, amivel nem egyszer találkoztam a történet folyamán. Általa érdekes betekintést kaphattunk az akkori kor nemeseinek az életébe és igen, teljesen megértem, hogy ő valami többre vágyott, mint hímezni, bálokra készülni, kérőket fogadni, sétálni, hímezni, bálokra készülni....
Persze, voltak olyanok, akiknek ez tökéletesen kerekké tette a világát - itt van például Georgina, Miranda húga, akit teljes mértékben beszippantott a bálok és kérők világa, de azt is megértem, hogy van, akinek ez kevés volt.

Aztán persze ott voltak a férfiak is. Na itt már azért voltak problémáim. Marlowt kedveltem nagyon, de számomra ez a nyomozásos szál picit unalmas volt - illetve nem is unalmas, ilyet nem mondhatok, hanem számomra kevésbé volt érthető és érdekes. Persze kellett hozzá valami történet pluszban, ami azoknak is érdekessé teszi a regényt, akiket kevésbé köt le a romantikus szál (bár azok meg nem fogják elolvasni alapból a regényt), de én úgy érzem, hogy ami nem megy, az ne erőltessük. Ha ez a rész kimaradt volna, nekem jobban tetszett volna az egész történet.

A két főszereplő (direkt nem írom le a férfi "főszereplő nevét) között a kémia pedig megvolt, imádtam, szerettem az összes közös jelenetüket. Egy dolog volt nekem fura, miszerint a férfi viselkedése, jellemzése alapján a regény nagy részében azt hittem, hogy már egy "idősebb", jóval harminc feletti férfiról beszélünk és körülbelül a történet felénél derült ki, hogy 27 vagy 28 éves? Jó persze, abban a korban a férfiak is korábban értek, de nekem így fura volt, hogy egy jóval idősebb férfit gondoltam és egy mennyire fiatal férfit kaptunk. Persze így jobban illett is Mirandához :D. Ami viszont sajnáltam nagyon, az a sokat emlegetett "sokáig fogok udvarolni" rész. Valahogy az mindig kimaradt, hol ezért, hol azért, pedig abban a korban az azért alapvető illem volt.

A cselekményről pedig írtam, hogy a "nyomozós" szál nekem nem volt annyira meggyőző, sőt, a végére beletett csavarra is elég hamar rájöttem. Ettől függetlenül valahol mégis szükséges volt, mert részben így kerülhettek a főhőseink olyan kalamajkába, amely közelebb vitte őket egymáshoz és itt láthattuk, hogy Miranda mennyire belevaló főhősnő! Amit azért sajnáltam, hogy az egyik konfliktus szál nem nagyon lett lezárva, nekem maradtak kérdéseim bőven!

És a történet vége? Nekem ahhoz képest, hogy néhol mennyire belassult a történet, a végén iszonyatosan felgyorsultak az események. A végére természetesen megkaptuk azt, amit mindenki szeretne, de én jobban szerettem volna, ha picit itt is belassulunk, megkapjuk a (számomra) nagyon várt udvarlást, ahogy végre normális körülmények között is találkozhatnak a főhőseink és ami tényleg romantikus rész lett volna.

Összességében nem volt rossz a történet, számomra egyszer olvasható, könnyed, szórakoztató regény. A folytatásra is kíváncsi leszek, ami, ha jól tudom Georgináról szól - egyrészt kíváncsi vagyok, hogy Miranda húga is megkapja-e a boldogságát, másrészt pedig remélem, hogy találkozunk újra Mirandával és az ő párjával:).

Borító: Gyönyörű, tökéletesen utal a történetre és pont így képzeltem el Lady Mirandát

Kedvenc karakter: Lady Miranda, Ryland

Szárnyalás: Lady Miranda talpraesettsége

Mélyrepülés: az összeesküvős rész

Érzelmi mérce: romantikus, de az én romantikus szívem elbírt volna egy picivel többet is

Értékelés: 



Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték:
A Könyvmolyképző kiadó Arany Pöttyös könyvei közt számtalan történelmi romantikus regényre bukkanhatnak a rajongók, így mostani játékunk is ezekhez a könyvekhez kötődik. Minden állomáson szerepel egy női név, és a ti feladatotok kitalálni, hogy mely regényben szerepel a hölgyemény! A könyvek címét a rafflecopter megfelelő rubrikájába várjuk beírni.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)

Juliana Fiori

a Rafflecopter giveaway

A blogturné további állomásai:
[Blogturné Klub]
Március 21 - Hagyjatok! Olvasok! ~ Kedvcsináló idézetek (Előkelő ​álarcosbál)
Március 25 - Kelly és Lupi olvas (Előkelő ​álarcosbál)
Március 28 - Kelly és Lupi olvas ~ Borítómustra (Előkelő ​álarcosbál)
Április 2 - Hagyjatok! Olvasok! (Előkelő ​álarcosbál)
Április 5 - Betonka szerint a világ… (Hibátlan ​külső)
Április 8 - Kelly és Lupi olvas ~ Borítómustra (Hibátlan ​külső)
Április 11 - Kelly és Lupi olvas (Hibátlan ​külső)
Április 14 - Hagyjatok! Olvasok! ~ Kedvcsináló idézetek (Hibátlan ​külső)
Április 17 - Hagyjatok! Olvasok! (Hibátlan ​külső)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók