KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2023. július 15., szombat

2023 Féléves zárás

Évek óta nem írtam féléves zárást, de most megengedek magamnak egy szusszanásnyi időt. Ötven könyvet sikerült elolvasni az első félévben, így van miből meríteni. Igaz volt benne néhány rövidebb példány, illetve két képregény is, de összességében többet sikerült olvasni, mint amit terveztem, és ami engem igazán meglepett, az a saját szélsőségességem. Voltak az öt csillagos skálán tízet érdemlő regények, és volt számos borzalmas könyv, amit az olvasók többsége viszont remeknek értékelt Molyon, Goodreadsen. Sajnos én nem ugyanazt láttam bennük, és ez nem első felindultságból való lepontozás. De fátylat rájuk és éljenek a jó könyvek!  Kíváncsian várom a második félévet, lesz-e olyan könyv, ami ledönti a dobogóról a jelenlegi kedvenceket. 
Az összesítés formáját Lobo oldaláról loptam.

1. A legjobb 2023-as olvasmányod
Sok öt csillagos könyvet olvastam, de toronymagasan vezeti a tetszési indexemet Jay Kristoff: Empire of the Vampire - Vámpírbirodalom regénye. Az első betűtől az utolsóig imádtam, élveztem, és nagyon várom, hogy újra elmerülhessek ebben a világban. Már kész a szerző a folytatással, ami angolul 2024. február 29-én jelenik meg. Igen, jövőre szökőév lesz. Tudom, hogy ez is többszázas oldalszámú regény lesz, de nagyon bízom benne, hogy hamar kijön a magyar fordítás. Az év végi összesítésemben a fantasy kategóriát nem tudom elképzelni, hogy más regény nyerje.

2. A legjobb folytatás, amit 2023-ban olvastál
Ebben a kategóriában muszáj holtversenyt hirdetnem, hiszen Colleen Hoover: It Starts With Us - Velünk kezdődik regényét imádtam, és azonnal kezdeném újra, ahogy K.A. Tucker: Wild at Heart regényét is. Mindkét regény férfi főhőse megremegtette a szívemet, Atlas és Jonah versenyezhet majd az év könyves pasija címért is, nálam örök szerelem mindkét történet.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél
Kate Stewart: Falka regényéről már mindent összeolvastam, talán még ebben a hónapban sikerül sort keríteni rá, nagyon kíváncsivá tettek a Molyos vélemények. Bőven beigazolódott már, hogy a hype-olt regények jó része nekem nem lesz a szívem csücske, mégis mindig bekajálom az első értékeléseket, amikről utólag kiderül, hogy nem minden érdektől mentesek.
 
4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére 
Egyértelműen Rebecca Yarros: Fourth Wing regényét várom, ehhez hasonló hype-ot még nem láttam, és akiknek adok a véleményére, azok is az egekig magasztalták, szóval remélhetőleg nem lesz csalódás. A szerző eddig nálunk megjelent new adult regényeit szerettem, kíváncsi vagyok mit produkál a fantasy műfajban. Nagyon várom még Cassandra Clare: Chain of Thorns regényét az év vége felé, ami Az utolsó órák sorozat befejező része lesz.

5. Legnagyobb csalódás
Sajnos azt kell mondanom, az első félévem tele volt hatalmas csalódásokkal. Olyan könyvekkel is hadilábon álltam, ami amúgy 90% körüli átlagú, lehet, hogy korábban, vagy más hangulatban jobban tetszettek volna, de most nem így történt. Ilyen volt a Rhapsodic, a Kaszás, a Kígyó&Galamb, az Edenbrooke. Nagyjából ez volt a csalódási sorrend is, ezekről nem voltam hajlandó bejegyzést sem írni, csak Molyon kaptak értékelést.
 
6. Legnagyobb meglepetés
Adrienne Young: Fable - Ékkő a tolvajok között - sejtettem, hogy jó lesz ez a regény, de az olvasásélmény még engem is meglepett, jókor talált rám ez a történet, fantasztikus volt, új kedvenc hősnőt is avattam. Ide a folytatással, de minél hamarabb.
 
7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)
Az előző pont szerint Adrienne Young a legérdemesebb az új kedvenc szerző díjra, de meg kell említenem még Miranda Cowley Heller (Papírpalota) és Taylor Jenkins Reid (Evelyn Hugo hét férje) szerzőket, akiktől mindenképp szeretnék még olvasni, mindkét regény nagy hatással volt rám.

8. Legújabb könyves szerelem
Ezt a kérdést sajátosan értelmezem, és a legújabb book boyfriendre fogok itt gondolni. Ő pedig T.L. Swan: A megszálló regényéből Tristan Miles, aki a lehető legsokrétűbb módon elvarázsolt. Imádtam, olvassátok el ezt a regényt, szenzációsan vicces, érzelmes, kicsit erotikus és önállóan is olvasható.

9. Legújabb kedvenc karakter
Legyen nemekre felosztva ez a kategória, a kedvenc női karakter: Fable, erős és okos, kitartó a végtelenségig. A kedvenc férfi karakterem a Vámpírbirodalom főhőse: Gabriel de Léon. Ez a pasi elérte, hogy teljesen kikapcsoljam a külvilágot, és függővé tett, csak rá figyeltem, míg elolvastam a röpke nyolcszáz oldalas történetét.

10. Egy könyv, amin sírtál
Egyszerűen nem tudom felidézni, hogy melyik könyvön sírtam, de biztos volt ilyen. Amelyikre a legdühösebb voltam, az a Kaszás, sírni tudtam volna, hogy mekkora faszság a témája.
 
11. Egy könyv, ami boldoggá tett
Nekem eddig Colleen Hoover minden könyve különleges élmény volt, de ha ki kell mégis emelni a legütősebbet, a Velünk véget ér vezeti a listát. Amikor elolvastam a folytatást, a Velünk kezdődik regényt, tiszta hálát éreztem, és végtelen boldogságot, nem tudom eléggé megköszönni a szerzőnek ezt az élményt. És nagyon vegyes várakozással nézek elébe a filmváltozatnak, kevés az infó még, pedig feszítenek a kérdések, hogyan lesz megjelenítve a múlt például, de a színészekkel már próbálok megbarátkozni. Lassacskán.
 
12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál
Kár, hogy ebben a kategóriában nincs legrosszabbnak járó díj, mert a Gyönyörű sorscsapást igencsak nehéz volt kiheverni. Viszont volt ami nagyon jól sikerült, az első éved után imádtam a Shadow and Bone második évadát is. Még jobb élmény volt úgy nézni, hogy előtte elolvastam a Hat varjú sorozatot frissen.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál
Minden jó könyvről boldogan írok értékelést, ez a blog célja. A fentebb említett regények mindegyikéről bőven ömlengtem, de a kedvenc a Vámpírbirodalom, azt a bejegyzést tényleg alig tudtam abbahagyni.
 
14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál)
Raven Kennedy: Gild - Aranyozott regénye kétség kívül pazar külsőt kapott, élfestéssel. Már júliusra esett az olvasásom, tehát csak az éves összesítésben lehet majd a legrosszabb regény díjasa, de első féléves beszerzések tekintetében megkapja a legszebb kiadás díját, a feketeleves majd év végén következik, hacsak nem lesz ennél is borzalmasabb.

15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?
Ez egy hosszú lista. Azt kőkeményen elhatároztam, hogy olvasnom kell a régi könyveimet, kevesebb frisset fogok kézbe venni. Nekem komoly elmaradásaim vannak fantasy sorozatokkal, amiket égő, hogy még nem olvastam! ACOTAR, A levegő népe, Hollófiúk, Holdbéli krónikák, A Fennmaradottak krónikái, Elementálok, és még folytathatnám. Azt sem tudom melyikkel kezdjem!

16. Kiket jelölsz?
Szívesen olvasom mindenki értékelését!
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók