KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2014. április 29., kedd

Wendy Higgins: Angyali szövetség


A Maxim Kiadó jóvoltából április 24-én megjelenik Wendy Higgins: Angyali szövetség című könyve, a nagysikerű Sweet sorozat második kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub tizenhárom bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Anna Whitt démoni kalandjának folytatását!

2014. április 24-től minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok.

Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!
Maxim Kiadó, 2014
384 oldal
Fordította: Béresi Csilla
Goodreads: 4,38
Besorolás: YA, paranormal

"Anna, egy őrangyal és egy démon lánya, megfogadta, hogy soha nem követi apja példáját, nem rontja meg az embereket. Naivitás volt ez tőle. Ahogy sok minden más is. A suttogók rákényszerítik, hogy a túlélése érdekében megszegje fogadalmát, akkor is, ha ezzel engednie kell lénye sötét oldalának, és hírhedtté válni iskolatársai között. Élete sivárabbnak tűnik, mint valaha. Ráadásul ott van Kaidan Rowe is, a Bujaság hercegének fia, tölti be minden gondolatát. Mikor aztán váratlanul tudomást szerez egy réges-régi jövendölésről, a világot kezdi járni Kopano – a Harag hercegének fia – kíséretében, hogy megszervezze a démonokkal szembeni ellenállást. Hamarosan kiderül ugyanis, hogy az óriások felszabadítása nem mehet vérre menő küzdelem nélkül. A végső győzelemig Annának és Kaidannak félre kell tenniük érzéseiket, és leküzdeniük életük legnagyobb kísértését. Vajon megéri-e életüket kockáztatniuk a szerelemért?"

Melbourne
Az első rész vége ugye azt sugallta, hogy ez a rész tele lesz könnyekkel, drámával, megtört szívű szerelmesekkel. De szerencsére az írónő nem vitte el az egészet a második részek hibájába: miszerint nem történik túl sok minden, esetleg a főszereplők szenvednek,szerencsétlenkednek egy teljes könyvön keresztül, hogy aztán a harmadik részben majd minden elsimuljon és mindenki boldog legyen. Nem. Ez a rész az elsővel összehasonlítva, sokkal cselekménydúsabb lett, lendületesen haladunk a végkifejlet felé, a történet már többről szól, mintsem csak Kaidan és Anna szerelméről.
Anna jóval komolyabb személyiség lett, mondhatnám azt is, hogy kezd felnőni a feladatához - hiszen proféciát látott és egy nem könnyű feladattal bízták meg: hadsereget kell szerveznie az Óriásokból. Így nem is nagyon marad arra ideje, hogy Kaidan miatt siránkozzon, pedig a szíve mélyén valahol nagyon szenved a démonfiú miatt. Az apja Kopanot jelöli ki társául és keresztül-kasul beutazzák a világot, hogy összegyűjtsék a megbízható Óriásokat. Utazásuk során bejárják az egzotikus Damaszkuszt, Londont, a messzi Melbourne-t és a forró Kaliforniát is. A szakmám révén én is elég sokat utazom, így nagyon élveztem ezeket az útleírásokat. Látszik, hogy az írónő próbált minél jobban utánajárni (vagy talán járt is arrafelé) a helyszíneknek, mert a leírások igen élethűre sikerültek. Annáék csapata pedig új tagokkal bővül, a különleges Zaniával, illetve a harcos Flynn-nel, akiket azért nem volt túl egyszerű meggyőzni a küldetésről:-). A viharfelhők pedig gyűlnek a kis csapat feje felett, kemény fába vágták a fejszéjüket, így nagyon kíváncsi leszek, hogyan fog alakulni a sorsuk és véghez tudják-e vinni azt, amiért annyi mindent feladtak.

London
Persze nem feledkezhetem meg Kaidanról sem. A fiú még mindig az egyik legdögösebb YA férfiszereplő, akiről csak olvastam. Veszélyes, ellenállhatatlan és most egy új oldalát mutatja be - hiszen eddig inkább csak a rosszfiút láthattuk, akiből azért persze most is kapunk, hogy ne feledkezzünk meg, hogy az alaptermészete milyen:-), de mégis.. bebizonyosodik, hogy neki is van szíve és még ha nem is mutathatja ki mindig, de képes nagyon szeretni.

A kettőjük kapcsolata pedig... még mindig forró, szenvedélyes, sisteregnek a lapok, amikor együtt vannak:-). Wendy olyan jeleneteket írt róluk, hogy szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki végigsóhajtozta az egészet és most sajnáltam csak igazán, hogy ez "csak" egy YA könyv, így többre nem is nagyon számíthatunk...
Persze, hogy ne csak a Hercegek nehezítsék meg kedvenc párosunk életét, így az írónő felcsillantotta egy szerelmi háromszög lehetőségét is, hiszen Kopano sem rossz pasi és az, hogy az utazások során össze van zárva Annával, sok mindenre ad lehetőséget:-). Ráadásul Kaidannak is dolgoznia kell, hogy ne keltsen gyanút.. Így aztán mind a ketten kemény próbatétel elé kerülnek bizalom és hűség terén.

Damaszkusz
Összességében imádtam ezt a részt is. Az írónő pedig megmutatta, hogy lehet egy második rész is jó, nem félt kemény döntéseket hozni egy-egy szereplőnél és képes volt az izgalmat úgy fenntartani, hogy bár nincs kemény függővége, de nagyon-nagyon várom a következő, egyben befejező részt! És ennek a könyvnek is biztos helye van a kedvenceim között.:-)



Borító: Nem lenne rossz, de a két borítómodell bárgyú? unott? arckifejezése sokat ront az egészen:(

Kedvenc karakter: Kaidan, Zania, Anna, Blake, Ginger, Marna, Flynn (igen, Kopano kimaradt, mert én nem tudok megbarátkozni egyelőre vele:-)

Szárnyalás: A Valentin-nap és a reptéri jelenet Santa Barbarában 

Mélyrepülés: Még mindig Nephilimek átnevezése Óriásokká.. 

Érzelmi mérce: vannak benne forró jelenetek, de minden a YA keretein belül (sajnos:-) 

Értékelés:


Blogturné extra - Kérdezz - felelek

Wendy Higgins...

KÖNYVEK: Angyali gonoszság, Angyali szövetség vagy Angyali leszámolás
Wendy: Az Angyali gonoszság egy picivel közelebb áll hozzám, mint a többi, talán, mert ott még nem voltak határidők, vagy nyomás, hogy jól sikerüljön - csupán tiszta inspirációból fakadt szórakozás volt megírni.

LOVE STORY: Örök szerelem, viszonzatlan szerelem vagy tiltott szerelem
Wendy:  Tiltott szerelem!

JELENET: A konyhában, a szekrényben vagy a szigeten
Wendy: - A konyhában, bébi!

BEFEJEZÉS: Boldogan élnek, míg meg nem halnak, boldogtalan vég vagy tragikus, de reményteli befejezés
Wendy: - Én egy "Boldogan élnek, míg meg nem halnak" típusú lány vagyok, de addig az út legyen szívfájdalmakkal kikövezve.

ROSSZFIÚ: Sötét és veszélyes, mint a cukorka, a kőszív mögött lágy benső lapul vagy amelyik kutya ugat, az nem harap
Wendy: - Ez kérdés? Mindegyiket szeretem. :-) Főleg a sötét és veszélyest... mint a cukorka

SZERELMI JELENET: Forró és izzasztó, kínzóan izgató vagy édes és ártatlan
Wendy: A forró és izzasztó és a kínzóan izgató között őrlődöm. De végül a kínzóan izgatót fogom választani, hogy feszültséget gerjesszek.

Anna Whitt...

Úton, vacsorát főzve vagy kimosni a szennyest
Anna: Szeretek főzni, de úton az igazi.

Sötét és titokzatos vagy rossz, de megmenthető vagy szexi, de édes
Anna: Szexi, de édes. ANNYIRA elegem van a titokzatosból!

Blake, Kopano vagy Jay (nem, Kait nem mondhatod)
Anna: Ájvé! Nagy bajba hozol... Kopano *suttogja*...

Kaidan Rowe...

Egész éjjel, egész nap vagy mindig
Kai: Igen, igen és igen. Muszáj választanom?

Szerelem, vágy vagy rajongás
Kai: Ez egy beugratós kérdés? Mi van, ha azt mondom, szerelem? Komolyan vennéd? Hahaha 

A medencénél, a hálószobában vagy a mosógépre döntve
Kai: A fenébe... Én...hm. Wow, ez nehéz. Na jó. Rendben.A mosógépre döntve.

Forrás: [FIKT]SHUN blog

Nyereményjáték

Hallottatok már az auráról?
Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Képes megállapítani pusztán a színek és azok árnyalatai alapján, milyen érzések kavarognak adott pillanatban az emberekben.
Ezt látva sötétzöldre váltott az aurátok? Netán ti magatok is szeretnétek kipróbálni, milyen lehet másokban olvasni? Nos, most megtehetitek.
Minden blogon találtok egy-egy mondókát, melynek segítségével kitalálhatjátok, melyik színhez milyen érzés tartozik.

1. Vízszintesen haladva töltsétek ki a keresztrejtvényt.
2. Minden nap elküldhetitek az aznapi megfejtést/érzést, így plusz esélyekkel gyarapodhattok.
3. Néhány betűhöz nem tartozik kérdés. Azokat nektek kell kitalálnotok, de ha szétnéztek a Blogturné Klub hivatalos blogján, könnyen megtalálhatjátok őket.
4. A vastaggal kiemelt rész egy olyan dolog megfejtését tartalmazza, melynek fontos szerepe lesz a történetben, s ennek a megfejtése éri a legtöbb pontot.


A nyeremény pedig nem más, mint a Maxim Kiadó által felajánlott 3 (!) Angyali szövetség könyv egyike. (Csak Magyarország területén érvényes a postázás!)


Mindenkinek van egy gyenge pontja,
ezt Tobias Eaton is jól tudja.
Négyes aurája csupa barna, hisz szívét rettegés sújtja,
ha Tris, az óriáskerékre, maga után húzza.



A blogturné további állomásai:

Április 21 - Dreamworld
Április 22 - Szilvamag olvas
Április 23 - Nem harap a...
Április 24 - MFKata gondolatai
Április 25 - Deszy könyvajánlója
Április 26 - Kristina blogja
Április 27 - Always Love a Wild Book
Április 28 - Angelika blogja
Április 29 - Kelly Lupi olvas
Április 30 - Könyvszeretet
Május 1 - Insane Life
Május 2 - CBooks
Május 3 - Függővég

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók